Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-19 / 294. szám
35 r LJ. fí N 7. fi K 1 93 ft december 19. MIT I» il ROMAN SAJID DI-MINT.ATA: Costiruvscii miniszter felfogás.! N/erimt lii:il>:i állítunk f<-l crü.s hadsereget, lui nein kielégítő ;i kiko.SiSág eg /ségi &) A Um ügyi hatóságok ugyiui lukkor azt állít jóik: h ;vIki minden erőfesz illés, Iki nein emelkedik :i kwkos-siäg értelmi szinivoncd«. A bírák ;i I igazságügy érdekeire, a közigazgatási tus/tviooelök a uuiguk imunkájára hivatkoznak. Vannak aztán, ;uki.k t szlón a külpolitikára fektetik a súlyt s azt áll frj.uk: nein ér semmit a lx'lsü t^nsa elért eredmény, ha t gyduiiH'ii kivid hagyjuk a haláron túl töri én ü ('«'ini'iiveket. A legfon losaihh érdek — mondják mások — a mezőgazdasági felkar« rasa. Míg ;i többi némi pénzt (igényel, a mezőgazdaság — p nnt hoz. Igen ám — felelik erre a közlekedésügyi minisztériumban: mit ér a termés, h«i -nincsenek kielégítő utak, melyeken keresztiül az piacokhoz juthat. Ezek a türekvések miiwl tévedésen alapulnak. Az állami k öl tség vetésije n egyetlen tur- cáiKvk sem ’.•hol eóöbbsége, iniiml egyforma figyelmei érdemel. Meg kell szűnniük az egyes tárcák közötti versengésnek és har cokii;iik Összhangot kel.! teremteni a költség- vetés ki.ulási tételei között. Nem lehet sorrendet felállítani sem a tárcák, sem állampolgárok között. Egyformán mind az állam éixkikél képviselik. EPOCA: bines român, aki barátságos kapcsolni ot ne kioánnn lt<ifiával. Hogyan lehet ne szorosabb kapcsolóiba kerülni Mussolini- vei? A milánói ítészed bebizonyította, hogy egyszerű személyi nállozás ILáJia politikáját meg nem változtat ja Titulesen elejtése és Anloncscu után sem jutottunk közelebb Averescu marsall tonább ment. .4nf mondja: rtem érdekli, ha Itália Csehszloirákia és Ju- goszlánia terhére segíti Magyarországot. Miért nem megy tmsáfob s miért nem kéri egyszerűen a kisa alantszövetség alapját képező szerződés felmondását? Ezy neveznék nyílt politikának. Vonnak politikusok, akik nem merik igénybe venni az utat, melyet követni szeretnének. Aneresen marsall arra hivalko- zik, mit ért el kormányon léte alkalmával. Nem nőit nagy dolog Basarabia elismerése, a londoni egyezményt követő hetedik évben. Gaetano Scttvrminj fel jegyzése szerint Itália a kisantantnt szerette volna gyöngíteni a barátsági szerződés aláírásával, mikor azon ban látta, hogy Románia franciabarátsága nem gyöngül, a kisantantnn kivüi álló barátság után nézeti és Rud<*pcsien talált szövetséget Averescu cikkei annak látszatát keltik, hogy Románia legkevésbé húz a kisantanl szövetséghez CURENTUL: Pénzügyminisztersége idején nagy munkát fejtett ki külföldön Antonescu oly célból, hogy enyhítse a közterheket, A munkát most tovább folytatja a külügyminisztériumban. Diplomáciai, katonai, ipari, kereskedelmi és politikai tapasztalatait felhasználva rezet kér cserébe petróleumért, elintézi a hadfelszerelés pénzügyi részét Prágában s megerősíti a stabilizációt. Elmúlt a szép szónoklatok paradicsoma, le kell mondani a távirati irodák által feldicscrt sikerekről, mert praktikus diplomáciára van szükség, hogy zsarolás nélkül szerezzen tankokat s Basarabia határát feltételek nélkül biztosítsa. A zenés felvonulás nem tetszik már, A román erő diplomáciája a legszebb jelző, melyet adhatunk az engedmények nélküli diplomáciának. UNIVERSEL: A népgyüléseket általában nacionalizmus ural ja , ez azonban nem elég örönrtüzek gyújtására. Mindenekelölt őszinteségre van szükség. Nem lehet a nacionalizmust ugródeszkának használni, hogy hiz- t os ills u k a szavazatokat. Aztán becsületességre van szükség, politikai és egyéni becsületre egyformán. Nem engedhető meg ennek az eszmének o pártok részére való kisajátítása. Tiltakoznunk kell, mikor látink, hogy bizonyos pártok politikai célra használ jak az nntirevizionista mozgalmat: A jelszó igy elveszti tisztaságát. Nem lehet visszaélés és becstelenség céljára használni a nacionalizmust. Ne számítson senki engedékenységre a nacionalisták részéről azért, mert románnak vallja magái. Ilié Radulescu dr. a Porunca V\remii c. lapban szóvá teszi, hogy sznlimnláng vagyunk s tettek helyett szavak kai is megelégszünk. Jobb lenne, ha lassabban gyűlnünk fel s tartósahb lenne a lelkesedés lányin. Végül nagyobb szolidaritásra van szükségünk Nem jó s:elfogatni az erőket, egyedül ellenségeinknek van haszna a személyi harcokból. Meséskonyv lifusá&i frcsí magyar és német nyelven legnagyobb választék az „Ellenzék“ könyvtárában, P. Un rii 9. Kéijen ingyen jwgyzskeí, Utánvétele* szállítás re, Ifi I ■l—IMIMIB II I Búcsú SíEPifóO# Chopinnek, a (zongora nagy költőjének, halhatatlan miivé generációk ifjúságának lelkét fürdette meg •■»odálutos muzikalitásában. \. sápadt muzsikus és a kis lengyel láuy szerelmes történetének legembcribb és legfájdalmasabb emóciói elevenednek meg a hires bucsukeringőben. mSE DAHODR kölnivíz jeleníti meg a szerzó romantikus muzsikáját és illata felemeli a lelkünket egy tiszta világba, ahol a kételkedés a boldogság mosolyává válíozik. KÖLNIVÍZ PARFUME3U KOR MER Egyébb NORTIER gyártmányok EXTASE es SIN AIA kölnivizek kaphatók egyszerű eredeti üvegekben mérsékelt áron. Ó XX. SZAZAD! „Copyright by Ellenzék and Publicitás Prést Service.'1 japán Öngyilkosságok, Japánban statisztikát adtak ki nz 1929— 19,35 években elkövetett öngyil községükről. £ hat év ulntt Japánban összesen 15.633 öngyilkossóg történt A boldogtalan szeretem nagyon ritkán szerepet az öngyil kossági okok között, a legtöbb japán betegség és nyomorúság miatt vált meg ónkééletétől. Ami pedig az őnggilkomágok módját illeti, a harakirik száma aránghiff egészen jelentéktelen Leggyakoribb a mérgezés Utána a tűzhányóba ugrás következik. A legtöbb öngyilkosságot este 7 és lt óra között követik el; az öngyilkosságok kedvelt hónapja a május. * HOGYAN LEHET AZ EMRER MILLIOMOS9 Mrs. Walker newyorki >néger nőt milliomossá tette az a talál nv'tnya, amelynek segítségével a négerek göndör hajói tökéletesen ki lehet simítani. Az amerikai négerek nagyrészének ugyanis legfőbb törekvése az, hogy minői hasonlóbb legyen n fehérekhez. Egy olyon szer, amely n négereket fehérre mosná, bizonyosan milliárdossá tenné feltalálóját. * A MEGTÉRT KANNIBÁL. Egy ma grss rangú angol tisztviselő, aki uj- guinrai körútjáról tért haza. mesélte el a követ kezű esetet Talál kozott n gonribari törzs főnökével. Ez a főnők ifjúkorában híres kannibál volt. De ma már csak főzeléket eszik — Igaz, hogi] régen emberhúst evetté — kérdezte az angol tisztviselő az öreg főnöktől. — Igaz. — Es most már snhasrm eszik? I — Harminc éve egy fnlrrtol sem ettem. — S miért szokott le róla? — Sajnos, kihulllak a fogaim! t H tzarendeliék az összes nemei katonai aiicsékaí BERLIN, december 18. A német követségeken működő katonai attasékat Berlinbe rendelték, hogy személyesen tegyenek jelentést Hitler vezérkancellárnak. A megbeszélés néhány napol fog! igénybe venni. Az anyagyi kos diák megjavul ? Zemplén Géza, Ha feltételes szabaéonbocsáiásái NYÍREGYHÁZA, december 18. Zemplén Géza egyetemi professzor fia, aki véres bűnügyének lezárása óta a fiatalkorúak nyíregyházi fogházának lakója, kifogástalan magaviseletét tanúsít fogságában. Az asztalosmühelyben dolgozik és munkája befejezése után tanulmányaival foglalkozik, hogy kiszabadulása után sikeresen lehesse le gimnáziumi vizsgáit. Az egri pap rendszeresen meglátogatja és segítségére van tanulmányaiban. A fiú a napokban levelet irt apjának és kérte őt, hogy mindent kövessen el feltételes sznbndonbocsátása érdekében. Komoly szavakkal Ígérte levelében, hogy megjavul és mindent el fog követni, hogy elfelejtesse bűnét. Zemplén Géza a levélre válaszul kérvényt inlézett Nyíregyházára a fiatalkorúak felügyelő hatóságához Fia levelére hivatkozva közölte, hogy eljár az ügyben és bejelentette, hogy fia további sorsáról gondoskodni kíván, visszafogadja szeretetébe. Befejezésül kérte, hogy bocsássák feltételes szabadságra a fiút, akit a profesz- szor felesége személyesen fog Budapestre vinni. Általában valószínűnek tartják, hogy a kérést teljesíteni fogják. KARÁCSONYI MFGLE PETÉS December 20-án az összes nyugdíjasok és tisztviselők megkapják illetményeiket BUCUREŞTI, december 18. I Cancicov pénzügyminiszter rendeletet ! adott ki a tisztviselői fizetések és nyugdijak kiutalása tárgyában. A rendelet értelmében december 20-án kezdik meg az illetmények kifizetését. Fre ’et' közlemény ,>8 év uiára gyógyultam meg gyomor- és béSöajombóí Azt hittem. hogy betegségem gyógyíthatatlan és ma — folytatja — vastag belem miar szenvedtem gyomorbaj, álmatlanság és emésztési zavarokban. Ezelőtt azt hit em, hogy gyógyichatat- Î lan a betegségem, e" voltam keseredve, amidőn 1 arra gondoltam, hogy az ünnepek itt vannak és nekem tíz napig kell majd otthon ágyban feküdnöm Végre elhatároztam, hogy venni fogok a sokait emJegecett Gastro D-ből, Ennek köszönhetem azt, hogy ma teljesen meggyógyultam, annak dacára, hogy ctak egy üveggel nasználtam eddig. 8 évi betegség után nem bírom elhinni, hogy én vo'tnm az. aki ezt az időt átsvenvecf em. HiíLás vagyok, hogy az újság révén tudattak velem a Gastro D. létezését, mert nem tudtam volna máskülönben « kitűnő orvosság létezéséről. Tiízita szivemből mondok köszöntet Önöknek. Popa D-né, Bucureşti. Str Bogdanescu 33. Gastro D. kapható a*z ország minden gyógyszertárában és drogériájában, vagy postán megrendelhető 130 lej utánvét mellett Császár E. gyógyszertárában, Bucureşti, Calea Victoriei 124. Letartóztatták Prágában a számol emberügynököt A kormány nevében mzgess zsoidérS önkénteseket toborzott PRÁGA, december 18. A csehszlovák fővárosban letartóztatták Alfred Palacios spanyol megbízottat, ki önkénteseket, főleg pilótákat toborzott a madridi kormány számára. Palacios 10 ezer frank zsofdot ígért 1Í0 ezer frankos élet és rokkantsági biztosítással. A külföldi hadseregek számára történő toborzás tiltva van Csehszlovákiában.