Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-17 / 292. szám
Franco döntő támadásra indií£ Madrid ei en PÁRIS, december 16. Az „ARC“ katonai tudósítója nagy- jelentőséget tulajdonit a most készülő spanyol nacionalista offenzivának. Madrid kiiiritésére számit azzal, hogy a fővárost a kormány csapat ok feltétel nélkül fogják átadni. Katonai körökben kíváncsian várják Franco tábornok terveinek nyilvánosságra hozatalát. Hir szerint Franco tábornok a spa- nyol kormánycsapaiokat a jelenlegi álló harcok helyett mozgó harcokra akarja kényszeríteni. LONDON, december 10. Galway kikötőben ir önkéntesek szálltak hajóra azzal, hogy az 0‘Duffl tábornok vezetése alatt álló „ir-bri- pádban“ Franco tábornok seregében harcoljanak. A brigád kiegészítésére rövidesen újabb erősítések indulnak. Hétezer feoMas Nrtokcf uett a W ndsort herceg Movsn melSptt BUDAPEST, december 16. A Magyar Hírlap értesülése szerint Wenck- heim gróf hétezer hu'd kiterjedésű mosoni birtokát, amely gépkocsin alig másfélórai járásra van Bécstől és nagyszerű vadász- terű Lettel rendelkezik, a windsori herceg részére vásárolták meg. A w ndsori hercegnek tetszik a birtok fekvése, mert egyformán közel van Bécshez és Budapesthez. Hagánjeilegii era ; síváíi gróf olaszországi utazása MILÁNÓ, december 16. A napokban Milánóba érkezeit Bethlen István gróf nyilatkozott az olasz Ştefani iroda munkatársának. Meggyőződésem — mondotta — hogy az olasz—magyar barátságra ma nagyobb szükség van, mint amikor ő azt Mussolini vei létrehozta. Enélkü! és a római egyezmény nélkül iKözépeurópa ma talán már 'hadszíntér volna. Bethlen István liangsulyozta, hogy látogatása magánjellegű, ám mindenkor teljes erejéve1 azon munkálkodik, hogy a két nemzet közötti baráti kőtelkek még szorosabbra fűződjenek. EifOpÍ32í SS € uj'i gór. l at. templomból! egy é téliéi perzs0Htőnyeíiel CLUJ, december 16. Ma reggel egynegyed 7 órakor, amikor a Regina Maria utcai görög katolikus templomot kinyitották, megdöbbenve vették észre, hogy az éjszaka folyamán Ismeretlen tettesek az oltár elő] elloptak egy 10 ezer lej értékű perzsaszőnyeget. A templom gondnoksága azonnal értesítette a központi rendőrséget. A bűnügyi osztály azonnal erélyes nyomozást indított be a felháborító templomfosztogaiás ügyében. Őrizetbe vették Sikolwskit, Ai Capone barátját BUCUREŞTI, december 10. A Varsóból Bucureslrbe érkezett Sikolwski gangszter az Athene Palace szállodában, ahol lakást bérelt, nicara- guai útlevéllel igazolta magát, amelynek szabályszerű román vízuma volt. A déli órákban Mngulescu rendörbiztos bekopogott Sikolwski szobájába, akit nyomban beengedtek. Felszólította, hogy öltözzön fel és kövesse a szigurancára. A szrgurancán Sikolwski bemutatta iratait és előadta, hogy negyvenkét éves, 250 font készpénz van nála, a többi vagyona értékpapírokban és csekkben van, mióta A1 Capone bandáját feloszlatták, Európába jött és becsületesen élt. — Mi baja van velem Európának? — kérdezte sértődötten. — Nem adtam semmi okot a rendőrség ellenőrzésére. A Bucuresti-i hatóságok a bécsi rendőrség értesítését várják, hogy ez alapon járhassanak el a gangszter ellen. Valószínű, hogy kiutasítják. Közei másiéíóra hosszat tárgyal*. Hitler Kozma magyar be iigymíniszten el BERLIN, december 16. Kozma Miklós magyar belügyminiszter berlini tartózkodása során tegnap a német főváros népjóléti központját tekintette meg. A népjóléti központban éppen ezidőben teli látogatást Francois-Poncet berlini francia nagykövet is, akit Neurath báró birodalmi külügyminiszter kalauzolt. Kedden délután Kozma t^lngynTinis-zter fogadásit tartott a Collegium Hirngaricumbrcn, majd kibalJgatáison jelent meg Hitler vezérkancel’árnál. A kihallgatás, melynél üt. Fritz birodalmi belügyminiszter és két államtitkár is jelen volt. ötnegyedórúig tartott.- a a iFel ski Géza LEGUIABB SPOOTTO A BKE 5:1-RE VERTE A BRAGADLRU CSAPATÁT BUDAPEST, december 16. • A magyar újságírásnak nagy ha oltja van. Meghalt 46 Híves korában Feledd Géza, a magyar publ ciszLika és újságírás egyik legkitűnőbb tollú tehetsége. Felekiit hat hét előtt szállították be a Park-szonalóriiwnba kálóidul! tűd őgyullad ássuk Állapota csakhamar olyan súlyossá vált, hogy megmenteni többé nem lehetett. Feleld Géza az utolsó éve klen a „Magyar Hírlap“ főmunkaiársa volt. Külpolitikai és közéleti kérdéseket érintő c k- kei, nemcsak szerzőjük kivóte’es tudása, hanem lendületük és művészi megírásuk révén Ls magasan kiemelkedtek az átlag újságírói munkából. Már mint egész fiatal ember feltűnt tehetségével. Tanulmányait Budapesten, Berlinben, Púmban és Londonban I végezte. Anyagi viszonyai — apja orvosegyetemi professzor volt — sokirányú kiképzést tellek lehetővé számára. írói tevékenységét a Kiss József állal szerkesztett ,,Hét“-núl kezdte, mint képzőművészeti kritikus. Ezen a téren is irta egyk legsikerültebb könyvét, a Munkácsy Mihályról Írott monográfiáját, mely újra méltó helyére állította az érdemtelenül elfe’ej'tett nagy magyar művészt. 1919-ben o ..Pesti Napló“ vezércikkírója lett, majd a „Pester Lloyd“ munkatársa és később a „Világ“ felelős szerkesztője lett. Az utolsó években azutún mint a „MagyaT Hírlap“ munkatársa irta mindig érdekes, lendületes és színes cikkeit. Feleki Géza halála általános részvétet kelt. Cf»nl^o!-^o?gó Ma ! A legnagy bb bécsi sláger-operett PH E&!! E £t| El Váiih a feleségem TANZMUZIK xmmzxsxí íőizersplőli: Lei Slezai, Liaic Haid, Beirg Bkxaiíder, Gmti Huber Az unitáriusok parlamentjének harmadik napja Bucuresti-i tudósítónk jelenti: A budapesti BKE jéghokkicsapala tegnap este kétezer főnyi közönség jelenlétében 5:1 (2:0. 3:1. 0:0) arámiban győzte le a Bragadiru együttesét, melyben B. Cantacuzino, a világkörüli útra készülő kitűnő repülő is játszott és aki a BKE elleni mérkőzésekre repült haza Parisból. A magyar csapat ma a Telefon Club csapatával játszik. A. PAPANA U.TARB NAGY SIKERE AMERIKÁBAN Havannából jelentik: A. Papana, a kitűnő román repülő, a Miami—Havanna közti gyorsasági repiilőversenyt is megnyerte, amivel e távon Észak- és Délamerika bajnoka lett. Az amerikai lapok szenzációként közük Papana újabb nagy sikerét, amellyel a legjobb USA-repülőket is verte. CLUJ, december 16. Kisebb érdeklődés mellet! kezdte meg tegnap az unitárius egyházi főtanács ülésének harmadik napját, melyen a legfontosabb kérdések megtárgyalása után gazdasági ügyekkel foglalkozott. Az elnöki emelvényen dr. Boros György és dr. Ferenczy Géza elnökök mellett dr. Varga Béla főjegyző, dr. Mikó Lőrinc előadó titkár és az újonnan megválasztott Árkossy Tamás közügy igazgató foglaltak helyet. Puksa Endre a jószágfeliigyelőségi bizottság elnöke tette meg évi jelentését. Órák hosszat tartó beszámolójában az egyház vagyonának helyzetéről, főkép az ingatlanokon való munkálkodásokról beszélt, majd a jövőben elengedhetetlenül szükséges változtatásoknak irányelvét és a kidolgozásnak részletes programját adja. Különböző hozzászólások után Puksa hat év óta tartó jószágfelügyelőségf elnöki megbízatásáról lemondott Dr. Ferenczy felolvassa őfelsége vá- lasztáviratát és köszönetét mond az uralkodó leereszkedő figyelméért. Ezután a jószágfelügyelöségi bizottság kebelében való változtatásokról és módosításokról tárgyal a főtanács. Hosszú időn át foglalkozik a gazdasági előadói állás megszervezésének szükséges voltával. Az állás beosztásának, hatáskörének és javadalmazásának kérdésével, valamint egy tíztagú vagyonellenőrzőbizotL ság megalakításával. Dr. Ferenczy Géza elnök másfélórás szünetet rendel él, mely alatt egy jelölő- bizottság Puksa Endre állásának betöltésével foglalkozott. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. A! kisebbségi és emberi Jogok előhareosa. Davila-Mozgí CHAR! ES LAUGHTON és Fred zric March a főszerepben. Szerdán premieri (Első oldali cikkünk folytatása) TOKIÓ, december 16. Arila külügyminiszter expozét tartott a kínai helyzetről, rámutatva arra, hogy a helyzet nincs tisztázva, úgyhogy Japánnak ébernek kell lennie és fel kell, hogy készülődjön minden eshetőségre. A japán kormány még nem ismerj Csang-Hszu- Liang tábornok követeléseinek mibenlétét Az a benyomása azonban, hogy a tábornok a kommunisták nyomása alatt cselekszik. PRÁGA, december 16 Az Iparosok Klubjának a középeurópai gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó értekezletén beszédet mondott Kamii Kroftn külügyminiszter is. Kraft a ki jelentette, hogy a kisantant gazdasági tanácsának megalakítása első lépést jeleni az európai kereskedelmi együttműködés megvalósítása felé. Megemlítette ezután, hogy a Prágáiban létesített gazdasági központ feladata, hogy növelje néhány olyan nyersanyagnak csehszlovákiai behozatalát, melyekben Románia és Jugoszlávia bővelkedik Krofta külügyminiszter beszédének befejezésében a kisantant és a római jegyzőkönyvek államai közötti gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének szükségessége mellett nyilatkozott. A GYAKRAN VISSZATÉRŐ FETFÁJAS ÉS SZÉDÜLÉS rok esetben megszűnik, ha a beteg naponként reggel éhgyomorra és este lefekvés élért fé'pohér cermészeCes FERENC JÓZSEF ke- serüvizet iszik. Orvosok ajánlják. ÚJRA REIGAZOLÓDOTT, hogy at Economin-DACfA sorsjegyek a legszerencsésebbek. A tegnap megtartott második osztály húzásán nfrn az ECONOMIA CLUJ. Pf AT A UNIRII ?3 eladásából EGYMILLIÓS NYEREMÉNNYEL a 43306 számot húzták ki. Most rendel em könyvet karácsonyra Lepage-ná!, Cluj. — Most válogathat, cserélhet, visszaküldhet. Kérjen ingyen jegyzéket. — Lepage, Cluj Káriéritési pert ind tolt H rz a belügymini^ziériam eilen BUCUREŞTI, december 16. Herz Márton könyvkiadónak a belügyminiszter ellen indított kártérítési perében az Ítélőtábla által tegnapra kitűzött tárgyalást január 9-re halasztották el. Panttnon lijisnsipM Ára fűzve értendő, kötve kötetjs 35—45 lej többlet K uif : Az éhség legyőzői — '— — — 50 Horváth—N metli: Á k gyenc (Gróf T le!<i László élete) — — — — 126 S nc’air Lewis: Pillék a ámpaf ryben 126 Mécs Alajos : Az ismeretlen Japán — 126 Pánf oiov: Ég a Vo ga-----------------99 Kovíig János: Eisőoiztályu fedélzeten 66 Lepageitál, C’ujli Pcután utánvét el. K-'r'e a Pantheon if usági és irod. telje en ingyen jegyzékét Lepage ól, Cluj. felelős szerkesztő: Dr. GíiüiS LaSZLÜ, e-i Kittdótutajdoaoé: LLLiüNZi-K RT, « £z Ellenzék ,,Concordia" uiuuiiezctcnca ajunUM« A v L.