Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-11 / 262. szám
€1 / / / / /V / / K n o v c ni h a r mámám 11. wmamjm :ti s: am ái n csupán i n: j :'*< * r 1, cl, amelyekért ál SARI DOLGOZNI JÁR Ki GiuNY. 17. Ke/TI \Y. No és? — firtatta tovább az elnök igazgató ur. Es mivel már úgyis rosszul állt a szénája a vallnlntual, altoi 1 éltem, hogy lel fognak neki inon dani, ha azt a munkát nem készíti el idejére ... Ez pedig úgy hittem még tegnap -— katasztrofális csapás lenne reá.. .. — Persze, — jegyezte meg egv kis éllel az apa — csupa szánalomból lélt ettől a katasztrófától, ugy-e? Eleinte igen, — vallotta Sári — meri akkor még zavarosak voltak az érzéseim ... l)e későbben aztán tisztázódtak, nemde? Valamennyire... bár magam előtt is titkoltam az igazságot... I gy! ... Es hogyan volt tovább? — Szóval, tegnap délután Barna cégvezető ur sürgette azt a bizonyos kimutatást, amelynek elkészítésével talán már egy héttel előbb bízta meg Sándort, de amelyből még egyetlen sort sem csinált meg. Éppen ezért megfenyegette, hogy ha reggel kilenc órára nem lesz az Íróasztalán, úgy többet be se jöjjön az irodába.. . Én, aki ismerem Sándort, rögtön láttam, hogy képtelen lesz a kívánt rövid idő alatt elkészülni azzal a munkával — egyedül... — Ezért aztán segítségére sietett — szánalomból... — Akkor már — mondotta Sári csendesen — nemcsak a szánalom vezetett.. . — És a fiam tudta ezt, hogy mit érez a kisasz- szony iránta? — Nem! — jelentette ki határozottan a lány. — Én soha el nem árultam volna neki... — S hogyan derült ki mégis ? — Szinte magam sem tudom . .. Amikor tegnap este befejeztük a munkát, Sándor megvallotta, hogy szeret és feleségül akar venni.. . Ekkor aztán én sem titkoltam tovább, hogy szintén szeretem... és hajlandó vagyok feleségül menni hozzá . . . — Megértettem, kedves kisasszony. Körülbelül igy vallotta meg a fiam is .. . Ezek szerint tehát a fiam volt a kezdeményező ... a fiam, aki a kisasszony szerint is kissé könnyelmű . ..-— Ó, nem megrögzötten — védte Sári. — Csak a fiatalsággal járó hibája ez ... De feltétlenül meg fog javulni.. . rengeteget javult már azóta is, amióta én ismerem. .. Mert alapjában véve nagyon jó fiú Sándor... Berkes méltóságos ur csak legyintett a lány áradozásaira s ugv folytatta: — Tehát a kisasszony nem tudta a fiamról, hogy kicsoda . .. — Még csak nem is sejtettem. — Ha talán tudja, másként alakultak volna a dolgok . .. — Valószinüleg. Mert akkor bizonyára gyanakvással fogadtam volna a közeledést... nerrt hittem volna a komolyságában .. . holmi kalandnak tartottam volna csak az egészet. .. — Nos, — csapott le hirtelen ekkor az elnökigazgató ur a lányra — miután most már tudja, hogy kicsoda-micsoda Berkes Sándor, bizonyára nem is veszi komolyan ezt a házassági Ígéretet sem ... A lány dermedten nézett az apára. — Miért ne vehetném komolyan? — kérdezte fojtott hangon. — Kedves kisasszony, szólt ekkor Berkes méltóságos ur — maga nagyon okos lánynak látszik, tehát könnyen meg fogja érteni a helyzetet. .. Én a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel vagyok az ön egyéni kiválóságai iránt, de mégis be kell látnia, hogy Berkes Sándor, a Jason Szövőipari elnökigazgatójának fia, aki rövidesen beül a Textilipari igazgatói székébe, — nem lehet az ön férje ... Az a társadalmi pozíció, amelyet máris betölt, bizonyos kötelezettségeket ró a fiamra nősülését illetőleg s nem engedheti meg magának, hogy pillanatnyi érzelmi fellobbaná- sát követve, feleségül vegyen egy vagyonilag és társadalmilag legkevésbé sem hozzáillő nőt.‘.. olyant, mint maga is, kedves kisasszony... Ez a házasság a legnagyobb csapást, valóságos szerencsétlenséget jelentene a fiamra. Társadalmilag lehetetlenné tenné s a karrierjét derékba törné . . . Ezt önnek meg kell értenie most, amikor mindent tud a fiamról s egy percig sem szeretnék kételkedni abban, hogy ön nem ragaszkodik ehhez a házassághoz és habozás nélkül lemond Sándorról. A lány egyre jobban kitüzesedő arccal, villogó tekintettel hallgatta az elnökigazgató szavait, amelyek bármily udvariasak voltak is, de vérig sértették. Már- már ott tartott, hogy leleplezi magát, hogy véget vessen a becsmérlő megjegyzéseknek, de önérzete más elhatározásra késztette. Tudta jól, hogy csak egyetlen szavába kerülne s tárt karokkal fogadná a közgazdasági élet e tekintélyes vezérembere, de — amint az irodai állás elnyeréséért sem akart más fegyverrel harcolni, mint egyéni értékeivel, — úgy itt is, e küzdelemben is mellőzni kivánta azokat az előnyeit, amelyeket csupán a véletlen: a születés juttatott neki... Szó sincs róla, — gondolta — majd később leveti álarcát ő is, de csak akkor, amikor teljes lesz a győzelme és sikerüli kivívnia, hog\ azokért a ki\ álóságaiéi ! fogadják lásál is kapta s amelyekért Sándor is megszerette, kp pen ezért higgadt, lölénves hangon válaszolt az elnök igazgató apa sza\ aira : Bármennyire is sajnálom, méltóságos uram, de nem tehetek eleget kívánságának ... lin most is éppen úgy szerelem Sándort, mini amikor nem tud tani róla, hogy kinek a fia . . . Azt reméli, fakadt ki hevesen Berkes 1st ván — hogy ez a házasság valami tartós boldogságot fog hozni az. ön számára? — Semmi okom ebben kételkedni. — lin azonban más véleményen vagyok. Sándor ma még szerelmes a kisasszonyba, vagy legalább is azt hiszi, hogy szerelmes. Ez a szerelem azonban hamarosan el fog szinlelenedni, szürkülni s akkor majd józanabbal, tisztábban látja a helyzetet s ráeszmél, mennvire nem hozzá méltó házasságot kötött. Ennek pedig elhidegiilés, civódás és végül válás lesz a következménye ... Magát is. a fiamat is szerencsétlenné tenné egy ily meggondolatlan lépés! — Nem éltem, miért ne volnék én méltó Sándorhoz?! — csattant fel Sári hangja. — Nem rendelkezem talán ugyanolyan kiválóságokkal, mint a pénzarisztokrácia akármelyik lánya?! Az emberi értékeit, ismétlem, nem becsülöm le, kedves kisasszony. Sőt még csak nem is mérlegelem. De a mi körünkben egyéb értékeket is megkívánnak egy házastárstól. S ezek az egyéb értékek hiányzanak önnél. — A pénz és születési Ugy-e, ezekre méllóztatik gondolni? — Úgy van! — Nem gondolja az elnök ur, hogy ezek nagyon kétes értékű előnyük? — Akármit is gondolok, mégis elengedhetetlenek. — És Sándornak mi a véleménye az apja álláspontjával szemben? — tette fel az egyenes kérdést a lány. — Sajnos, — vaLlotta meg az apa — Sándor most még mámoros és ennek megfelelő a véleménye is. Minden törekvésem azonban, hogy minél előbb kijózanítsam. És meg vagyok győződve, ha a kisasszony lemondana a fiamról, úgy ő is beletörődnék a szakításba ... Sári egy percig gondolkozott s csak aztán felelt. — Talán fordítsuk meg a sorrendet: Ha Sándor hajlandó lemondani rólam, ugv én is félreállok!... Azt hiszem, jogom van ehhez a feltételhez ragaszkodni, miután Sándor volt a kezdeményező ... Berkes elnökigazgató ur érezte, hogy csapdába került. Idegesen kezdett dobolni ujjaival a bonbonos doboz tetején s nem tudta hirtelcnében, mit válaszoljon a lány ravasz kijelentésére. Meg kellett állapítania, hogy várakozáson felül kemény dióra akadt Földes Sári kisasszonyban. — Nehezen fog menni, kedves kisasszony — mondta végre. — Nem azért, mintha a fiamat nem lehetne meggyőzni elhatározásának oktalanságáról, hanem azért, mert a fiamat szavatartónak és becsületesnek neveltem, ki előtt az adott szó szent... Ő tehát akkor sem vonná vissza ígéretét, ha tudja, hogy vesztét okozza . .. Ezért nem is kísérletezem nála ... Hanem a kisasszony .. . — Mi jogon tart a méltóságos ur engem gyöngébb jelleműnek?! — kérdezte Sári a felindultságtól rekedt hangon. — Az én szavam is van annyi, mint egy férfié! Berkes István hallgatott. Belátta, hogy szóbeli érvekkel semmit sem érhet el. Más fegyverhez kell nyúlnia. De még habozott, ő, aki sokkal jelentősebb dolgokban tudott arcrándulás nélkül pillanatok alatt dönteni, most, most, ettől a gyöngének tartott ellenféltől félni kezdett. Végül azonban mégis előállott újabb ajánlatával. — Hallgasson meg, kedves kisasszony — kezdte. — Én megértem az ön makacs ragaszkodását a fiamhoz, illetve — helyesebben! — ehhez a házassághoz... Ne tessék félbeszakítani, —- emelte fel hangját, amikor a lány villogó tekintetét és tiltakozó mozdulatát észrevette. — Mert bármit is mondana, nekem mégis az maradna a meggyőződésem, hogy a kisasszony nem annyira a fiamhoz, mint a férjhezmenéshez ragaszkodik ily görcsösen. S ez az, amit inkább megértek s ami mentségére szolgál ... A mai viszonyok között — tudom — nagyon nehéz helyzete van egy lánynak. A legtöbbnél megoldhatatlan probléma a férjhezme- nés. Már pedig minden lány férjhez akar menni, ha tehát kínálkozik valami lehetőség, egyik sem dobja el magától, mert nagyon kérdéses, adódik-e még; egyszer alkalom? ... De — természetesen — ez csak az egészen szegény lányoknál van igy. Amelyiknek azonban van valami hozománya, annak ma sem kell félnie, hogy pártában marad . .. Nos, kedves kisasszony, nem akarok sokáig kertelni, sem az idejét rabolni ... Nyíltan beszélek. És röviden: Én készséggel kárpótolom önt a fiamért, hogy ezzel lehetővé tegyem férj- hezmenetelét — más valakihez . . . Mondja meg őszintén, milyen összegre számit. Egész bátran beszélhet. Én nem vagyok kicsinyes ember.. . Néhány ezer pengő igazán nem játszik szerepet nálam . . . Nos, nyilatkozzék. . . És előhúzta zsebóráját, mintha csak azt akarná jelezni, hogy nincs sok ideje s rövidesen szeretné végét vetni a máris hosszúra nyúlt tárgyalásnak. A váratlan ajánlat annyira meglepte a lányt, hogy szólni sem tudott. Első pillanatban az az érzése volt, I 9 3 fi ■HoncaHMMnnnBw niinlha valaki hátulról, orozva súlyos taglóval lejbe ütötte volna. Megszédüli, agya zúgni kezdett . szeme előtt elsötétüli az egész világ. Hosszú másodpercekre teljesen elvesztette eszméletét. Amikor azonban végre magához tért, kacagni kezdett. Oly szörnyű volt e kacagás, hogy hallatára az elnokigazgalóban negfa gyoll a vér. Valami katasztrófától tartott. Hirtelen emlékezeti arra a szerencsétlen hajtársára, aki a világháborúban a mellette lecsapott gránát borzalmas robbanásától megörült. Annak volt ily rettenetes kacagása .. . Oda akart rohanni a lányhoz, de a rémület a székéhez szögezte. Szólni próbált, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott egyetlen hangot kiadni. . . Csak nézte, nézte kidülledt szemmel az előtte ülő lány ijesztően eltorzult arcát . . . A roham azonban, amily gyorsan jött, úgy el is mull. Egy két perc után Sári megnyugodott, arca visz szunyerte előbbi gyönyörű vonásait, aztán higgadtan, de annál nagyobb megvetéssel jelentette ki: — Szégyelje magát, elnök ur!... Hát kinek, minek tart ön engem tulajdonképen?! Es egyáltalán hogyan vélekedik ön a nőkről, a dolgozó, napi robotban görnyedő lányokról?!... Azt hiszi, hogy azok nem ismernek más istent, csak a pénzt?! Hogy bennük nincs becsületérzés, önérzet?!... Hogy szegénységünk minden morált kiölt belőlünk s közönséges vásári portékává sülvesztett bennünket?!... Úgy látszik, a méltóságos urnák még nagyon kevés nővel lehetett dolga s akikkel érintkezett, azok a legaljából valók lehettek és ezekből ítéli meg a többit is... Nem, mélyen tisztelt elnök ur! Engem nem lehet megvásárolni pénzzel! Csak szeretettel és szív jósággal .. . Ezekért, igenis, eladó vagyok, mint ahogy el is adtam magam — Sándornak, akiről most már semmiképpen sem mondok le! Ezt vegye tudomásul, méltóságos ur! S ezzel — magam részéről — be is fejeztem ezt a nagyon kellemes tárgyalást! S ennek jeléül felemelkedett, mint aki távozni készül. Berkes István elnökigazgató ur Öméltósága any nyira szégyelte magát a lány erélyes és önérzetes ki- fakadásai miatt, hogy nem tudott szembenézni vele. De másrészt megnyugvására szolgált, hogy a lány teljesen magához tért s most már nem kell botránytól tartania. És e veszély elmúlása visszaadta cinizmusát is. — Most már — mondotta az előbbi nyers hangon — teljesen tisztában vagyok a kisasszonnyal. Világosan látom mesterkedéseit, önnek tényleg nem a pénz kell. hanem Berkes Sándor. Csak hát nem az a Berkes Sándor, akit a Textiliparinál megismert, hanem a Berkes István fia, az előkelő társadalmi állású és magas pozícióra kiszemelt fiatalember! Mert a kisasszony valami utón-módon, talán már az első nap megtudta, kiszimatolta, hogy tulajdonképpen ki az a Berkes Sándor, akit a véletlen közelébe sodort s ettől a perctől kezdve tudatosan és tervszerűen szőtte a hálót körülötte addig, amíg ezt az ártatlan, naiv, hiszékeny aranyhalacskát sikerült teljesen hálójába keríteni! Igen! Ez az igazság! Ön elképesztő ravaszsággal elhallgatta, titkolta, hogy ismeri Berkes Sándor származását és szemforgató ártatlansággal mindvégig úgy mutatta, hogy csupán az embert szereti a fiamban és nem is álmodik rangról és vagyonról! ... És ezzel a pokolian kieszelt körmönfontsággal szédítette meg a fiamat. Mert szerfölött hizelgett a hiúságának, hogy őt magáért, pénze és rangja nélkül is szeretheti egy nő . . . A társaságbeli lányok ugyanis egytől-egyig tudják róla, hogy kicsoda s méltán támadhatott fiamban a kétely, hogy ezek csak a vagyona, társadalmi állása, biztos karriérje miatt pályáznak reá ... És ime! — végre jön egy angyali ártatlanságu, patyolatlelkü- letü, gyémánt szivü kislány, aki nem kérdez vagyont, rangot s kimondja a boldogító igent a kocsisruhába öltözött királyfinak... És a fiamnak egy pillanatig sem jut eszébe, hogy egy minden hájjal megkent, partivadász modern lánnyal áll szemben, aki rá sem nézett, szóba sem ereszkedett vele addig, amig — talán magándetektívek és hiteltudósitók igénybevételével — mindent meg nem tudott róla! ... Miért is mondana le a kisasszony néhány ezer pengőért a fiamról, amikor vele együtt százezreket kap s a pénzen felül olyan társadalmi állást, amilyenről még csak nem is álmodhatott abban a dohos levegőjű, ócska lim-lomok- kal bebutorozott hálószobában, amelyben talán öten is alszanak együtt! Igaza van, kisasszony! Tényleg tévedtem! Csak nem úgy, ahogyan az inként felhány- torgatta nekem . . . Belátom, hogy elvesztettem a csatát s a legokosabb, amit tehetek —: a visszavonulás... Végeztünk!... Bocsánat, hogy fárasztottam... Ajánlom magamat!... Felállott és meghajtotta magát, igy adva tudtára a lánynak, hogy nem szándékozik tovább tárgyalni vele. De Sári, aki az előbb még sietve akart távozni, most, e mindennél megalázóbb gyanúsításra dermedten, mozdulatlanul állott egyhelyben, mintha csak a padlóhoz szögezték volna. Arca minden szóra halványabb és halványabb lett s végül — tehetetlenségében — zokogva roskadt vissza székére. Az elnökigazgatót e hangulat-változás még jobban meglepte s nem tudta mire magyarázni. Várt tehát, amig a lány lecsendesedik s válaszolni fog. De jóidőbe telt most, amig Sári megnyugodott. Végül azonban letörölte könnyeit, felállt s megtört, alázatos halk hangon szólott: (Folytatjuk.);
