Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-11 / 262. szám

€1 / / / / /V / / K n o v c ni h a r mámám 11. wmamjm :ti s: am ái n csupán i n: j :'*< * r 1, cl, amelyekért ál SARI DOLGOZNI JÁR Ki GiuNY. 17. Ke/TI \Y. No és? — firtatta tovább az elnök igaz­gató ur. Es mivel már úgyis rosszul állt a szénája a vallnlntual, altoi 1 éltem, hogy lel fognak neki inon dani, ha azt a munkát nem készíti el idejére ... Ez pedig úgy hittem még tegnap -— katasztrofális csapás lenne reá.. .. — Persze, — jegyezte meg egv kis éllel az apa — csupa szánalomból lélt ettől a katasztrófától, ugy-e? Eleinte igen, — vallotta Sári — meri akkor még zavarosak voltak az érzéseim ... l)e későbben aztán tisztázódtak, nemde? Valamennyire... bár magam előtt is titkoltam az igazságot... I gy! ... Es hogyan volt tovább? — Szóval, tegnap délután Barna cégvezető ur sürgette azt a bizonyos kimutatást, amelynek elké­szítésével talán már egy héttel előbb bízta meg Sán­dort, de amelyből még egyetlen sort sem csinált meg. Éppen ezért megfenyegette, hogy ha reggel kilenc órára nem lesz az Íróasztalán, úgy többet be se jöjjön az irodába.. . Én, aki ismerem Sándort, rögtön lát­tam, hogy képtelen lesz a kívánt rövid idő alatt elké­szülni azzal a munkával — egyedül... — Ezért aztán segítségére sietett — szánalomból... — Akkor már — mondotta Sári csendesen — nemcsak a szánalom vezetett.. . — És a fiam tudta ezt, hogy mit érez a kisasz- szony iránta? — Nem! — jelentette ki határozottan a lány. — Én soha el nem árultam volna neki... — S hogyan derült ki mégis ? — Szinte magam sem tudom . .. Amikor tegnap este befejeztük a munkát, Sándor megvallotta, hogy szeret és feleségül akar venni.. . Ekkor aztán én sem titkoltam tovább, hogy szintén szeretem... és haj­landó vagyok feleségül menni hozzá . . . — Megértettem, kedves kisasszony. Körülbelül igy vallotta meg a fiam is .. . Ezek szerint tehát a fiam volt a kezdeményező ... a fiam, aki a kisasszony szerint is kissé könnyelmű . ..-— Ó, nem megrögzötten — védte Sári. — Csak a fiatalsággal járó hibája ez ... De feltétlenül meg fog javulni.. . rengeteget javult már azóta is, amióta én ismerem. .. Mert alapjában véve nagyon jó fiú Sándor... Berkes méltóságos ur csak legyintett a lány ára­dozásaira s ugv folytatta: — Tehát a kisasszony nem tudta a fiamról, hogy kicsoda . .. — Még csak nem is sejtettem. — Ha talán tudja, másként alakultak volna a dolgok . .. — Valószinüleg. Mert akkor bizonyára gyanak­vással fogadtam volna a közeledést... nerrt hittem volna a komolyságában .. . holmi kalandnak tartot­tam volna csak az egészet. .. — Nos, — csapott le hirtelen ekkor az elnök­igazgató ur a lányra — miután most már tudja, hogy kicsoda-micsoda Berkes Sándor, bizonyára nem is veszi komolyan ezt a házassági Ígéretet sem ... A lány dermedten nézett az apára. — Miért ne vehetném komolyan? — kérdezte fojtott hangon. — Kedves kisasszony, szólt ekkor Berkes mél­tóságos ur — maga nagyon okos lánynak látszik, tehát könnyen meg fogja érteni a helyzetet. .. Én a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel vagyok az ön egyéni kiválóságai iránt, de mégis be kell látnia, hogy Berkes Sándor, a Jason Szövőipari elnökigazgatójá­nak fia, aki rövidesen beül a Textilipari igazgatói székébe, — nem lehet az ön férje ... Az a társadalmi pozíció, amelyet máris betölt, bizonyos kötelezettsé­geket ró a fiamra nősülését illetőleg s nem engedheti meg magának, hogy pillanatnyi érzelmi fellobbaná- sát követve, feleségül vegyen egy vagyonilag és tár­sadalmilag legkevésbé sem hozzáillő nőt.‘.. olyant, mint maga is, kedves kisasszony... Ez a házasság a legnagyobb csapást, valóságos szerencsétlenséget je­lentene a fiamra. Társadalmilag lehetetlenné tenné s a karrierjét derékba törné . . . Ezt önnek meg kell ér­tenie most, amikor mindent tud a fiamról s egy per­cig sem szeretnék kételkedni abban, hogy ön nem ragaszkodik ehhez a házassághoz és habozás nélkül lemond Sándorról. A lány egyre jobban kitüzesedő arccal, villogó te­kintettel hallgatta az elnökigazgató szavait, amelyek bármily udvariasak voltak is, de vérig sértették. Már- már ott tartott, hogy leleplezi magát, hogy véget ves­sen a becsmérlő megjegyzéseknek, de önérzete más elhatározásra késztette. Tudta jól, hogy csak egyetlen szavába kerülne s tárt karokkal fogadná a közgaz­dasági élet e tekintélyes vezérembere, de — amint az irodai állás elnyeréséért sem akart más fegyverrel harcolni, mint egyéni értékeivel, — úgy itt is, e küz­delemben is mellőzni kivánta azokat az előnyeit, ame­lyeket csupán a véletlen: a születés juttatott neki... Szó sincs róla, — gondolta — majd később leveti ál­arcát ő is, de csak akkor, amikor teljes lesz a győ­zelme és sikerüli kivívnia, hog\ azokért a ki\ álóságaiéi ! fogadják lásál is kapta s amelyekért Sándor is megszerette, kp pen ezért higgadt, lölénves hangon válaszolt az elnök igazgató apa sza\ aira : Bármennyire is sajnálom, méltóságos uram, de nem tehetek eleget kívánságának ... lin most is éppen úgy szerelem Sándort, mini amikor nem tud tani róla, hogy kinek a fia . . . Azt reméli, fakadt ki hevesen Berkes 1st ván — hogy ez a házasság valami tartós boldogsá­got fog hozni az. ön számára? — Semmi okom ebben kételkedni. — lin azonban más véleményen vagyok. Sándor ma még szerelmes a kisasszonyba, vagy legalább is azt hiszi, hogy szerelmes. Ez a szerelem azonban ha­marosan el fog szinlelenedni, szürkülni s akkor majd józanabbal, tisztábban látja a helyzetet s ráeszmél, mennvire nem hozzá méltó házasságot kötött. Ennek pedig elhidegiilés, civódás és végül válás lesz a kö­vetkezménye ... Magát is. a fiamat is szerencsétlenné tenné egy ily meggondolatlan lépés! — Nem éltem, miért ne volnék én méltó Sándor­hoz?! — csattant fel Sári hangja. — Nem rendelke­zem talán ugyanolyan kiválóságokkal, mint a pénz­arisztokrácia akármelyik lánya?! Az emberi értékeit, ismétlem, nem becsülöm le, kedves kisasszony. Sőt még csak nem is mérlege­lem. De a mi körünkben egyéb értékeket is megkí­vánnak egy házastárstól. S ezek az egyéb értékek hi­ányzanak önnél. — A pénz és születési Ugy-e, ezekre méllóztatik gondolni? — Úgy van! — Nem gondolja az elnök ur, hogy ezek nagyon kétes értékű előnyük? — Akármit is gondolok, mégis elengedhetetlenek. — És Sándornak mi a véleménye az apja állás­pontjával szemben? — tette fel az egyenes kérdést a lány. — Sajnos, — vaLlotta meg az apa — Sándor most még mámoros és ennek megfelelő a véleménye is. Minden törekvésem azonban, hogy minél előbb ki­józanítsam. És meg vagyok győződve, ha a kisasszony lemondana a fiamról, úgy ő is beletörődnék a szakí­tásba ... Sári egy percig gondolkozott s csak aztán felelt. — Talán fordítsuk meg a sorrendet: Ha Sándor hajlandó lemondani rólam, ugv én is félreállok!... Azt hiszem, jogom van ehhez a feltételhez ragasz­kodni, miután Sándor volt a kezdeményező ... Berkes elnökigazgató ur érezte, hogy csapdába került. Idegesen kezdett dobolni ujjaival a bonbonos doboz tetején s nem tudta hirtelcnében, mit válaszol­jon a lány ravasz kijelentésére. Meg kellett állapítania, hogy várakozáson felül kemény dióra akadt Földes Sári kisasszonyban. — Nehezen fog menni, kedves kisasszony — mondta végre. — Nem azért, mintha a fiamat nem le­hetne meggyőzni elhatározásának oktalanságáról, ha­nem azért, mert a fiamat szavatartónak és becsüle­tesnek neveltem, ki előtt az adott szó szent... Ő te­hát akkor sem vonná vissza ígéretét, ha tudja, hogy vesztét okozza . .. Ezért nem is kísérletezem nála ... Hanem a kisasszony .. . — Mi jogon tart a méltóságos ur engem gyön­gébb jelleműnek?! — kérdezte Sári a felindultságtól rekedt hangon. — Az én szavam is van annyi, mint egy férfié! Berkes István hallgatott. Belátta, hogy szóbeli ér­vekkel semmit sem érhet el. Más fegyverhez kell nyúl­nia. De még habozott, ő, aki sokkal jelentősebb dol­gokban tudott arcrándulás nélkül pillanatok alatt dön­teni, most, most, ettől a gyöngének tartott ellenféltől félni kezdett. Végül azonban mégis előállott újabb ajánlatával. — Hallgasson meg, kedves kisasszony — kezdte. — Én megértem az ön makacs ragaszkodását a fiam­hoz, illetve — helyesebben! — ehhez a házassághoz... Ne tessék félbeszakítani, —- emelte fel hangját, ami­kor a lány villogó tekintetét és tiltakozó mozdulatát észrevette. — Mert bármit is mondana, nekem mégis az maradna a meggyőződésem, hogy a kisasszony nem annyira a fiamhoz, mint a férjhezmenéshez ragasz­kodik ily görcsösen. S ez az, amit inkább megértek s ami mentségére szolgál ... A mai viszonyok között — tudom — nagyon nehéz helyzete van egy lánynak. A legtöbbnél megoldhatatlan probléma a férjhezme- nés. Már pedig minden lány férjhez akar menni, ha tehát kínálkozik valami lehetőség, egyik sem dobja el magától, mert nagyon kérdéses, adódik-e még; egy­szer alkalom? ... De — természetesen — ez csak az egészen szegény lányoknál van igy. Amelyiknek azon­ban van valami hozománya, annak ma sem kell fél­nie, hogy pártában marad . .. Nos, kedves kisasszony, nem akarok sokáig kertelni, sem az idejét rabolni ... Nyíltan beszélek. És röviden: Én készséggel kárpó­tolom önt a fiamért, hogy ezzel lehetővé tegyem férj- hezmenetelét — más valakihez . . . Mondja meg őszin­tén, milyen összegre számit. Egész bátran beszélhet. Én nem vagyok kicsinyes ember.. . Néhány ezer pengő igazán nem játszik szerepet nálam . . . Nos, nyilatkozzék. . . És előhúzta zsebóráját, mintha csak azt akarná jelezni, hogy nincs sok ideje s rövidesen szeretné vé­gét vetni a máris hosszúra nyúlt tárgyalásnak. A váratlan ajánlat annyira meglepte a lányt, hogy szólni sem tudott. Első pillanatban az az érzése volt, I 9 3 fi ■HoncaHMMnnnBw niinlha valaki hátulról, orozva súlyos taglóval lejbe ütötte volna. Megszédüli, agya zúgni kezdett . szeme előtt elsötétüli az egész világ. Hosszú másodpercekre teljesen elvesztette eszméletét. Amikor azonban végre magához tért, kacagni kezdett. Oly szörnyű volt e kacagás, hogy hallatára az elnokigazgalóban negfa gyoll a vér. Valami katasztrófától tartott. Hirtelen emlékezeti arra a szerencsétlen hajtársára, aki a vi­lágháborúban a mellette lecsapott gránát borzalmas robbanásától megörült. Annak volt ily rettenetes ka­cagása .. . Oda akart rohanni a lányhoz, de a rémület a székéhez szögezte. Szólni próbált, de a legna­gyobb erőfeszítéssel sem tudott egyetlen hangot ki­adni. . . Csak nézte, nézte kidülledt szemmel az előtte ülő lány ijesztően eltorzult arcát . . . A roham azonban, amily gyorsan jött, úgy el is mull. Egy két perc után Sári megnyugodott, arca visz szunyerte előbbi gyönyörű vonásait, aztán higgadtan, de annál nagyobb megvetéssel jelentette ki: — Szégyelje magát, elnök ur!... Hát kinek, mi­nek tart ön engem tulajdonképen?! Es egyáltalán hogyan vélekedik ön a nőkről, a dolgozó, napi robot­ban görnyedő lányokról?!... Azt hiszi, hogy azok nem ismernek más istent, csak a pénzt?! Hogy ben­nük nincs becsületérzés, önérzet?!... Hogy szegény­ségünk minden morált kiölt belőlünk s közönséges vásári portékává sülvesztett bennünket?!... Úgy lát­szik, a méltóságos urnák még nagyon kevés nővel lehetett dolga s akikkel érintkezett, azok a legaljából valók lehettek és ezekből ítéli meg a többit is... Nem, mélyen tisztelt elnök ur! Engem nem lehet megvásá­rolni pénzzel! Csak szeretettel és szív jósággal .. . Ezek­ért, igenis, eladó vagyok, mint ahogy el is adtam magam — Sándornak, akiről most már semmiképpen sem mondok le! Ezt vegye tudomásul, méltóságos ur! S ezzel — magam részéről — be is fejeztem ezt a na­gyon kellemes tárgyalást! S ennek jeléül felemelkedett, mint aki távozni készül. Berkes István elnökigazgató ur Öméltósága any nyira szégyelte magát a lány erélyes és önérzetes ki- fakadásai miatt, hogy nem tudott szembenézni vele. De másrészt megnyugvására szolgált, hogy a lány tel­jesen magához tért s most már nem kell botránytól tartania. És e veszély elmúlása visszaadta cinizmu­sát is. — Most már — mondotta az előbbi nyers han­gon — teljesen tisztában vagyok a kisasszonnyal. Vi­lágosan látom mesterkedéseit, önnek tényleg nem a pénz kell. hanem Berkes Sándor. Csak hát nem az a Berkes Sándor, akit a Textiliparinál megismert, ha­nem a Berkes István fia, az előkelő társadalmi állású és magas pozícióra kiszemelt fiatalember! Mert a kisasszony valami utón-módon, talán már az első nap megtudta, kiszimatolta, hogy tulajdonképpen ki az a Berkes Sándor, akit a véletlen közelébe sodort s et­től a perctől kezdve tudatosan és tervszerűen szőtte a hálót körülötte addig, amíg ezt az ártatlan, naiv, hiszékeny aranyhalacskát sikerült teljesen hálójába keríteni! Igen! Ez az igazság! Ön elképesztő ravaszság­gal elhallgatta, titkolta, hogy ismeri Berkes Sándor származását és szemforgató ártatlansággal mindvégig úgy mutatta, hogy csupán az embert szereti a fiam­ban és nem is álmodik rangról és vagyonról! ... És ezzel a pokolian kieszelt körmönfontsággal szédítette meg a fiamat. Mert szerfölött hizelgett a hiúságának, hogy őt magáért, pénze és rangja nélkül is szeretheti egy nő . . . A társaságbeli lányok ugyanis egytől-egyig tudják róla, hogy kicsoda s méltán támadhatott fiam­ban a kétely, hogy ezek csak a vagyona, társadalmi állása, biztos karriérje miatt pályáznak reá ... És ime! — végre jön egy angyali ártatlanságu, patyolatlelkü- letü, gyémánt szivü kislány, aki nem kérdez vagyont, rangot s kimondja a boldogító igent a kocsisruhába öltözött királyfinak... És a fiamnak egy pillanatig sem jut eszébe, hogy egy minden hájjal megkent, partivadász modern lánnyal áll szemben, aki rá sem nézett, szóba sem ereszkedett vele addig, amig — ta­lán magándetektívek és hiteltudósitók igénybevételé­vel — mindent meg nem tudott róla! ... Miért is mon­dana le a kisasszony néhány ezer pengőért a fiamról, amikor vele együtt százezreket kap s a pénzen felül olyan társadalmi állást, amilyenről még csak nem is álmodhatott abban a dohos levegőjű, ócska lim-lomok- kal bebutorozott hálószobában, amelyben talán öten is alszanak együtt! Igaza van, kisasszony! Tényleg té­vedtem! Csak nem úgy, ahogyan az inként felhány- torgatta nekem . . . Belátom, hogy elvesztettem a csa­tát s a legokosabb, amit tehetek —: a visszavonulás... Végeztünk!... Bocsánat, hogy fárasztottam... Ajánlom magamat!... Felállott és meghajtotta magát, igy adva tudtára a lánynak, hogy nem szándékozik tovább tárgyalni vele. De Sári, aki az előbb még sietve akart távozni, most, e mindennél megalázóbb gyanúsításra dermed­ten, mozdulatlanul állott egyhelyben, mintha csak a padlóhoz szögezték volna. Arca minden szóra hal­ványabb és halványabb lett s végül — tehetetlensé­gében — zokogva roskadt vissza székére. Az elnökigazgatót e hangulat-változás még job­ban meglepte s nem tudta mire magyarázni. Várt te­hát, amig a lány lecsendesedik s válaszolni fog. De jóidőbe telt most, amig Sári megnyugodott. Végül azonban letörölte könnyeit, felállt s megtört, aláza­tos halk hangon szólott: (Folytatjuk.);

Next

/
Oldalképek
Tartalom