Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-24 / 273. szám
ELLENZÉK 19 3 6 no'v'tai'htt 74. Kor éssel az előadás előtt Betiltották Battyán Kálmán színtársulatának előadását Sfantu-Glieorghen SFT.-GHE0RGI1E, november 23. Néhány nap előtt a városba érkezett Rattván Kálmán szintársulata és a gimnázium tornatermében a közönség nagy érdeklődése mellett megkezdte előadásait. A társulat eredeti terv szerint két hétig szándékozott a városban maradni, csütörtökön azonban, kevéssel az előadás megkezdésének ideje előtt, közölték az igazgatóval, hogy betiltották az előadásokat. Az igazgató először a Sl't.-Gheorghe-i rendőrségen próbálta elérni a betiltás visszavonását, majd Bu- cnresti-be utazott, eddig azonban eredménytelenül. Közönség és a kenyerüket veszélyben látó színészek egyaránt érthető érdeklődéssel néznek az ügy további fejleményei elé. szót, utána a megjelentek néhány percig tartó csendben adóztak a háborúban elesettek emlékének. Ezután Farcu Ni- chita, az Oradea-i szervezet elnöke emelkedett szólásra. Beszédében eLitélte a revíziós mozgalmat. A háborús generáció frontjának tagjai — mondotta — bármikor és bármilyen áldozatok árán ismét meg fogják védeni az országhatárokat. Duma loan Targu-Mures-i kiküldött után Cservenykó János kapitány, a Salaj-megyei tagozat elnöke magyar nyelven esküt tett a frontharcosok zászlója mellett. Utána Oprea, az I. O. V. ifjúság nevében beszélt, majd ismét Apostol Zamfir emelkedett szólásra. Több mint egy órát tartó beszédében foglalkozott az I. O. V. egyesület tagjainak helyzetével. Majd indítványozta, hogy üdvözlő táviratot küldjenek Őfelségének és Stelian Popescunak, az Universul szerkesztőjének. Ezután Giurgiu loan helybeli ügyvéd mondotta el revizióellenes beszédét. A beszéd után a tagok kérvényeit vette át a gyűlés vezetősége, majd Apostol Zamfir kapitány elnök egynegyed 1 órakor bezárta a gyűlést. A „megfelelő“ embert, — a megfelelő „helyre“! Képességvizsgáló-míézei Nistor munkaügyi miniszter jelenlétében avatták fel a nagyfoníosscgu intézményt CLUJ, november 23. Tegnap délelőtt 10 órai kezdettel avatták fel városunkban országrészünk első képességvizsgáló (ipszicho technikai) intézetét. A felavatás az intézetnek a munkaügyi minisztérium által vásárolt saját székhazában, a Regala-utca 7. szám alatt folyt le ünnepélyes keretek közölt. A felavatáson megjelent I. Nistor munkaügyi miniszter, Alexandru Cu- nescu munkiigyi vezérigazgató, Nicolae Colan görög keleti püspök s a lelkészt kar több képviselője, Iustin Iliesiu tanonciskolái igazgató, Chiriia munkaügyi vezérfelügyelő, Radufescu-Motru Bucuresti-i egyetemi tanár, Sbef&nescu Goanga, a helybeli egyelem rektora, az intézet igazgatója, közoktatásügyi államtitkár, C. Marinescu, S. Pusoariu. C. Petrán«, T. Gapidan, Casiu Marái shb. helybeli egyetemi tanárok. I. Nistor munkaügyi miniszter megérkezése után a görög keleti egyház három lelkésze ünnepélyesen felszentelte ax intézetet s ezután Alexandra Ouoes- cu munkaügyi vezérigazgató üdvözölte az elnöki széket elfoglaló Nistor minisztert. Cu- nescu (vezérigazgató méltatta a miniszternek az nj immkatörvény megalkotása körül kifejtett érdemek, melynek az intézet létrejöttét is köszönheti s mely hivatva tvan a tudomány követelményeinek megfelelően a nemzeti munka felvirágoztatását szolgálna. A megfelelő embert, a megfelelő helyre! Ezután Nistor miniszter emelkedett szólásra s beszédében kifejtette az uj intézet cCját A miniszter szerint az intézet eélja a munka tudományos és korszerű megszervezésének keretében s az alkalmazott lélektan modem képességvizsgélati eredményeinek felhasználásával a megfelelő embert a megfelelő helyre átírtam. Beszéde viágén átadta az intézetet rendeltetésének s igazgatójának, Stefánescu Goanga egyetemi rektornak. Ste- faoesco Goanga, igazgatói székfoglalójában rövid történed visszapillantásban ismertette a munka tudományos szervezésének történetét, annak. tudományos és gyakorlati kérdéseit, Minden termelés két főtényezőre támaszkodik — mondta az igazgató —: az ember és az anyag. A múlt században a termelés ez anyagra helyezte a fősulyt, mig századunkban, főkép Taylor amerikai mérnöknek ulmulutásai nyomán az embert is a termelés anyagi tényezőjének tekintették s a tudományos üzemtan alapján kutatták a lehető legkevesebb energiával lehető legua- gyob erednú’ny elérésének lehetőségei. E kisérletek és vizsgálatok bizonyították be a kísérleti lélektan egyik leghasznosabb ágának, a képességvizsgálatnak óriási előnyét. Az amerikai ipari termelés hatalmas lépésekkel haladt előre, messze maga mögött hagyván Euróipát. Az igazgató ismertette a képességvizsgáló intézet ipari tájékoztatójának tűs a vele kapcsolatos elhelyező irodának szerepét a nemzeti munka feljavítása érdekében. Az igazgató beszéde után Radulescu Motru egyetemi tanár, a Bucuresti-i testvérintézet igazgatója üdvözölte a minisztert s az uj intézet igazgatóját. Beszélt még Nicolae Draganu polgármester, a Kereskedelmi Akadémia képviselője, a román kereskedők és iparosok szövetségének nevében Penes kereskedő. Az intézet felavatása és a l>eszé- dek elhangzása után, a jelenlevők Stefanescu Goanga igazgató s az intézel asszisztensének vezetése mellett I. Nistor miniszterrel az élükön megtekintették a pazar és modern berendezésű, valóban nyugateurópai kinéz.é- sii intézet kísérleti termeit, könyvtárát, orvosi szobáját és előadótermét. A résztvevők a déli órákban a leglelkesebb hangulatban oszlottak szét. HnsnBBBDesB Lassan-lassan Otthagyják hívei a négust RÓMA, november 23. A Giornale d‘Italia szerint Abesszínia nyugati részeinek volt kormányzója, Ghetacciu Ras, behódolt az olaszok előtt. Ilyen irányú nyilatkozatát Lessona olasz gyarmatügyi miniszter előtt tette meg azon a gőzösön, amelyen a miniszter Seyum Ras kíséretében hazatért keletafrikai felülvizsgáló körútjáról. Minden zavaró momentum nélkiii ÖJ űsztíkafí válasziotá a CluJ-megyeí orvoskamara AD A gyorsborolva szappannal EGY PERCES szappanozás után borotválkozhat!! Bőre ufánna rnarüi! I1 Idö-vesrieségíől, fájdalomtól,a fertőzés ves?él élői ÓVJA MAGÁT használata által ! Mindenütt kapható ! ! Forgalomba Siozza *13 Z 5,4 DA t, & _ ampsr CLUJ, november 23. Kétszeri elhalasztás után a megyei orvoskamara tegnap délben 12 órakor tartotta meg tisztújító közgyűlését a bőr- gyógyászati klinika előadói termében, a kisebbségi orvosok élénk érdeklődése mellett. A múltkori közgyűlést, mint közöltük, azért halasztották el, mert az egyik csoport jelölő listája a formai követelményeknek nem felelt meg. Most ezt a hibát úgy javították ki, hogy a hivatalos listára felvették mindkét zsidó kisebbségi csoport jelöltjét, Goldberger Eduard és Elerschkovits Izidor dr.-kat is. A tisztújító közgyűlést dr. Tataru Corio- lan, az orvoskamara elnöke nyitotta meg, aki bejelentette, hogy uj jelölő listát készítettek, melyre a zsidó orvosok mindkét jelöltjét felvették. E bejelentés után a választás levezetésére dr. Konrádi Dániel, dr. Vlad Petre és dr. Steiner Pál orvosprofesszort kérte fel. Dr. Konrádi, a választás? bizottság elnöke névszerint felhivta az orvosi kamara tagjait, átadta a hivatalos jelöltek névsorát és figyelmeztette őket, hogy listára felvett nevekből egyet jogukban áll törölni. Az ülést 5 percre felfüggesztette, utána pedig megkezdődött a szavazás. A szavazás eredményeképen az orvosszövetség vezetőtagjaivá dr. Tataru Coriolan, dr. Vlad Petre, dr. Stanca Constantin, dr. Koleszár László, dr. Anca Emánuel «s dr. Goldberger Ede orvosokat választották meg. A leadott 90 szavazat közül 47 szavazat jutott Goldberger Edére és 43 Herschkovits Izidorra. A választás eredményének kihirdetése után dr. Tataru elnök a maga és a megválasztott tisztikar nevében köszönetét fejezte ki és azután a kamara tagjai közül az országos orvosszövetség kiküldött tagjai közé dr. Gavril egyetemi tanárt, dr. Vlad Petret, dr. Vidrcan Teodori és dr. Muia loan orvosokat választották meg egyhangú felkiáltással. Ezzel a tisztújító közgyűlés délután egy órakor véget ért. Ä frontharcosok gyűlése Cluj-on CLUJ, november 23. A román frontharcos szövetség, amelynek tagjai a hadirokkantak, özvegyek és árvákon kivül tudvalevőleg tagjai a volt önkéntes katonák is, tegnap délelőtt tartotta meg revizióellenes népgyülését. A népgyülés a Cluj-i vármegyeháza nagytermében délelőtt 10 órai kezdettel folyt le és azon a Cluj és Turda- megyei szervezetek képviselői, nagyobbrészt falusiak és néhány szomszédmegyei1 szervezet képviselői jelentek meg. A gyűlés elnöke Apostol Zamfir rokkant kapitány volt. Megnyitóbeszédében üdvözölte Őfelségét, majd N. Lutunak, a helybeli szervezet elnökének adta át a Mi II? A RIMÁM SAJTÓ ADEVERUL: Saveanu parlamenti elnök nagy beszédet tartott s kifejtette, hogy a mai időkben, midőn a parlament annyi támadásnak van kitéve, a törvényhozás színvonalát nem szabad lesülyeszteni. A figyelmeztetést alá kell huzni. a parlament a legmagasabb politikai fórum kell legyen. Sokféle mozgalom ütközhet össze, a parlamentben azonban a nemzet tanácskozik s kupolája alatt nincs helye utcai zavargásoknak. A figyelmeztetés annál szükségesebb, mert oly szélsőjobbol- dalialz is vannak, kik esküdt ellenségei a parlamenti rendszernek. Fontos érdekük, hogy a parlament hírnevét bemocskolják. „Hagyjunk fel a személyeskedésekkel — mondta Saveanu — mert ez a közvélemény szemében leszállítja tekintélyünket. Már pedig szükség van a közvélemény bizalmára. Ha mind alkalmatlanok vagyunk, javulást kitől reméljenek9“ Jóhiszemű kijelentés. Helyes lenne, ha kicsit gondolkoznánk ezen, kik a parlamenti rendszer fenntartására vannak hivatva. VIITORUL: A francia postaigazgatóság elhatározta, hogy az intellektuel munkímé’kü- liek javára különleges segélybélyeget bocsát ki. Az uj bélyegek nagy, tetszetős alakban kerülnek forgalomba. Uj társadalmi Gsztály keletkezett, melynek nincs írott törvénye. A munkanélküli intellektuel fizikai munkát két karjával nem végezhet s valóságos drámát jelent kenyérkeresete. Nagyrészt hadikiadásra megy az államok bevétele, nem jut segélyre. Milyen megoldást választhatnak? Mig a megoldást megtalálják, állami jótékonysági akciót vesznek igénybe, hiszen állami beavatkozás idejét éljük minden téren. Dicsérettel írjuk alá a francia posta kezdeményezését. LUPTA: Londoni jelentés szerint az angol orvosok országos kongresszusán megállapítást nyert, hogy 4—5 millióra tehető Angliában azok száma, kik hiányosan vannak táplálva. Ha ott igy van, mi lehet másutt, például nálunk, hol annyi kívánnivalót hagy maga után a parasztság élete. Tragédia ez. A paraszt úgyszólván sfemmiért adja el termékeit. Marék romlott kukorica az eledele. Jön a pelagra, az asszonyok felakasztják magukat, kipusztulnak az öregek. Az orvos fájdalommal nézi a sárga testet s a láz jeleit a szemekben. Elég kár, hogy a papok és tanítók nem világosították fel a falukat, reméljük, hogy a falvakba menő orvosok pótolni fogják a hiányt s eleget tesznek kötelességüknek. Nemcsak orvosságra és borogatásra van szükség. Világítás, higénia, tisztaság és normális táplálkozás kell. Az angolok megdöbbentek. Mit mondjunk mi, ha a parasztok millióira gondolunk, kik kunyhókban élnek s betegség esetén öregasszonyok gondozzák őket.