Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-22 / 272. szám
a 3d BLEB N 7 ßK 1936 Bér 2 7. A héi világpolitikái«! Külpolitikai események „N-uLla dies sine linca". A h »■ l egyel len napja sem mult e.L külpolitikai szenzációk nélkül. Süt, hogy az érdeklődés ne csökkenjen, ezek. a szenzációk, lva lehet egymásután fokozódtak jelentőségükben. Kezdődött azzal, hogy a ni inelek lerázták magukról n versa illési szerződés utolsó, csak szerződésileg védett kötelezettségeit is a folyamhajózási szerverénitásukat korlátozó hékeszerző- dési záradék további el nem ismerésével. Folytatódott azzal, hogy Eden határozott ajánlatot küldött Grandi nagykövettel Rómába Anglia és Olaszország Földközi-tengeri hatalmi érdekelnek pontos elhatárolására. Az indítványra adott válaszról még semmit sem tu chink. Következett a német—olasz lé- pés, mely szerint a két hatalom elismeri Franco tábornok nemzeti fölkelő kormányát. Majd bonrbaképen csapott be a Németország és Japán között létrejött barátsági szerződés hire, mely minden cáfolatok ellenére, általános meggyőződés szerint, katonai szerződésnek is tekinthető. És végül következett Franco tábornok bejelentése Barcelona kikötői blokádjáról, mely a hét összes vitás kérdései között a legközvetlenebb és legsúlyosabb veszélyt jelenti Európa békéjére. Minthogy i>edóg e sorok a hét idolsó napján íródtak, lehet, hogy megjelenésükig újabb külpolitikai szenzáció teszi próbára az európai ember idegeit, melyeknek legjobb védekezése az ásandó ingerlés ellen talán a teljes közömbösség volna. A haj csak az, hogy a nagy diplomáciai játékot miások folytatják, de a veszély a nagy tömegek bőrére megy, az én, e te és a többiek egzisztenciájára és az életére is talán. A barcelonai blocade. Mi sem bizonyltja inkább a világesemények katasztrófáiisan veszedelmes összeszövőd ését, mint az, hogy vwló- ban ilyen veszedelmes kapcsolatok ál tanok fenn köztünk, köziem, teközted, kedves olvasó és a között, hogy Franco tábornok valóban tengeri vesztegzár alá helyező Barcelonát. Mert ma Barcelona blokádjának kérdése az a puskaporos hordó, melyről el lehet mondani, amit valaha egy szellemes francia diplomata mondott a „balkáni puskaporos hordóval“ kapcsolatban, hogy bármelyik járókelő véletlenül eldobott égő cigarettája a levegőbe röpítheti. Éppen elég, hogy Franco tábornok valamelyik ágyuna- szádja a blokád-hejeJentést el nem fogadó Szovjetoroszország egyik bajóját elsül vessze, hogy orosz részről esefeg hadd tengerészeti megtorlásra kerüljön a sor. Ez a snlyos következmények egész sorozatát vonhatja magia irtán, körtük a Földközi-tangeren meginduló háborút is. De ez csak egyik lehető veszedelem, esőstől akadnak mások is. Érthető dolog tehát az eseményekkel szemben hidegvérét eddig megőrző Londonnak izgalma a baroek>ruai blokád bejelentésével kapcsolatban. Anglia különben is nagyon érzéikeny a más részről végrehajtott tengeri vosztegzárak kérdésében. Mint tengeri hatalom, műiden Ilyen esetben fontos érdékeit látja veszélyeztetve, de azonkívül is legnagyobb éréi!yel vigyáz arra, hogy ne teremtsen precedensei egy a nemzetközi szabályoknak meg nem felelő blokád elismerésével. A Franco által tervezett lépés pedig meglehetősen bizonytalan nemzetközi jogi alapon áll. Franco tábornok kormányát eddág a hatalmak Uikiyomó többsége nem ismerte el, arra való joga tehát, hogy idegen hatalmak hajóit bármelyik kikötőnek elérésében megakadályozza, nagyiban vitatható. De a spanyol eseményekkel kapcsolatban annyi nemzetközi szabályt sértettek már meg, hogy nem volna meglepő dolog, ha efölött a szabálytalanság fölött is szesnethunynának. A dolog kényes oldalát azonban ott kell keresnünk, hogy Barcelona a Földközi-tengeren van, közel a BalearházigeLekbez és nem messze Gibraltártól, ahol a brit tengeri hátúim az utolsó évek tapasztalatai után különösen érzékeny. És ugyanilyen érzékeny ezen a ponton Franciaország is, mely eddig még re i mii ív kedclt abban, hogy nyugati halára nagyobbik részén kevésbé veszélyes szomszédot nyer egy autonóm, vagy esetleg teljesen független Kataloniában. A baroelo- iiiai kikötő Lilokálása viszont a Katalonia elleni támadást ivezeti lie, ami a Blum-kor- mánynak baloldali nyomás miatt amugyis nehezen fönntartott semlegesség! politikáját még súlyosabb lehorpróbáiKik veti alá. De Barcelona és a Belearksizigeiek egy ellenséges hatalom kezében — és Parisban Franco kormányát ellenséges indulata hatalomnak tekintik egyelőre — komolyan veszélyeztetheti Franciaország gazdasági és főleg katonai kapcsolatait az afrikai francia gyarmatbirodalommal is. Ez az utóbbi lehetőség pedig um, a fokozott katonai előkészületek idejében, döntő szerepet játszhat a francia külpolitika jövő magatartásában is. További játék a diplomáciai .sakktáblán. Közben tovább folynak a lépések a nagy diplomáciai sakktáblán. London és Washington között állítólag ujalib közeledés jött létre a német—japán megegyezés hírére. Londonból, nagy flottaf elvonul ást jelentenek Anglia legyőzhetetlen né erősített szélsőkeleti hadi- kikötője, Singapore előtt, melyben Anglia, Amerika és Hollandia szélsőkeleti tengeri haderői fognak résztvemvi. A japán hatalmi terjeszkedéstől tartó holland gyarmatbirodalom érdekei ezen a területen teljesen azonosak Anglia és .Amerika érdekeivel. Tovább folynak a diplomáciai látogatások is. Beck lengyel külügyminiszter londoni és Giano olasz külügyminiszter budapesti látogatása után, ezen a héten Schacht dr. német gazdasági vezető miniszter látogatott Ankarába és Schmidt osztrák külügyi államtitkár Berlinbe. Schacht Németország guzdasági diplomatája, aki nagy erővel tudja érvényesíteni Európa keletén, sőt Kisázsiáhan is, hogy NOmetország ezeknek a gazdasági nehézségekkel küzdő országoknak a legjobb vásárlója. A jó vásárló pedig sok mindent követelhet az eladóktól, aminek megtagadását az ellentétes érdekeltek csak nehezen meghozható anyagi áldozatokkal tudnák elérni. Németország például a piaci árnál negyven százalékkal magasabb árat ajánlott föl Török or szagnak az általa olyan területeken termelt gyapotért, amelyeknek a törökök eddig semmi hasznát nem vették. Az árat a németek kon tin gént álási alapon, a törököknek szükséges iparcikkek szállításával fizetnek. Ezzel az ajánlattal többirány- ban érhet el eredményt Berlin. Mindenekelőtt nj ufctf nyit erősen gátolt ipari kivitele számára, azután bizonyos fokig függetleníti magát az angol gyarmatok gyapottermelésétől, kiszoríthatja a török piacról a szállított áruk arányában az angol és francia iparcikkeket és végül bizonyos ellenszolgáltatásokat is remélhet külpolitikai téren. A jugoszláv orientáció. Ugyanez a német gazdasági diplomácia próbál érvényesülni Délkelet-Európa más területein is. Jugoszláviában például félmilliáTd dinárra emelte a német birodalom a bevásárlandó mezőgazdasági termic nyék összegéi. Ugyanakkor hatmillió márkát engedélyezett azoknak a német turistáknak, akik jugoszláv fürdőkre és üdülőhelyekre rándulnnk ki. A németekkel egyidejűleg Olaszország is teljes erővel veszi igényi>e a gazdasági diplomácia eszközeit. Mussolini belement például abba, hogy Jugoszlávia számára az eddigi olasz beviteli kontingenst negyvenöt százalékkal emeljék, amit a nehéz viszonyok között élő jugoszláv gazdasági körök, szinte nem is remiéit ajándékképen, a legboldogabban fogadtak. Ez a hangulat természetesen nagyban elősegíti az Olaszország és Jugoszlávia közötti barátságos kapcsolótok kifejlődését, ami,vei kapcsolatiján az olasz sajtó erősen hangsúlyozza, hogy „az indiai ut nem vezet az Adrián keresztül, ezt a tengert tehát olaszok és ju- goszlávok számára kell fenntartani." Nem nehéz kitalálni, hogy a célzás milyen címre irányul. Külpolitikai körökben Olaszországé magatartását Jugoszláviával szemben bizonyos fokig válasznak is tekintik Edward királynak a dalmát partokon lett tartós nyári látogatására. Belgrád pedig, mint szerencsés harmadik, választás előtt áll most London és Róma között. Az olasz szívélyességre és gazdaságii előzékenységre hasonló előzékenységgel válaszol. Az angol uralkodóházzal családi kapcsolatban álló Pál régens- herceg azonban ugyanakkor heteket tőit Angliában és szó van arról, hogy közelebbről Sztöjadinovics miniszterelnök és külügyminiszter is Angliába látogat. Belgrád I alighanem egyik irányban sem kötötte le még magát, hanem a hidakat minden irányban kiépítve, a további fejleményekre vár. Egy angol—olasz megegyezés a Földközi- tengeren lehetővé tenné számára, hogy kapcsolatait mindkét irányban megszilárdítsa. Ennek természetesen Jugoszlávia másárányu kapcsolataira is befolyása volna, ami már más kérdéseket érint. * Egyelőre azonban a spanyol polgárháborúval kapcsolatos európai válság mindezeket a kérdéseket háttérbe szorítja. Ma Barcelona a nemzetközli helyzet csomópontja és Franco tábornok további lépéseitől függ, hogy az én, a te, a mi jövő sorsunk itt, Európa keleti részének valamelyik legeldugottabb pontján is hogyan alakul. —s a iiüSCtllii BUCUREŞTI, november 21. A görögkeleti papság országos koaigresz- szust tartott Iasi-ban, melyen Iamandi kultuszminiszter is felszólalt. Iamandi a k sebb- ségi egyházakra is kitért beszédél>en. Hangoztatta, hogy a román állam nacionalista alapon nyugszik s ugyanakkor felekezetibe s fajra való tekintet nélkül szabadságot biztosit polgárainak. — Az alkotmány megszentelte a román nép türelmét — mondotta — s a kisebbségi vallásszabadságot is magában foglalja. Ezt a szabadságot egyedül csak a felekezeti jelleg uralhatja, nem kerülhet sor másfajta beavatkozásra a vallás álarca alatt. Az állam felső érdeke igaz és parancsoló hitet kivan minden f ától. A bitért minden áldozatra és lojalitásra készek vagyunk — fejezte be Iamandi miniszter a kisebbségekre vonatkozó nyilatkozatát. FŐFÁJÁS ROSSZULLÉT, IDEGESSÉG, HYPOCHONDRIAS ÁLLAPOTOK gyakran a legrövidebb idő aíaitt megszűnnek, ha bélmüködé- sünket reggelenként fél pohár természetes FERENC JÓZSEF keserüvizzel rendben tartjuk. Orvosok ajánlják. A kairói rendőrség főnöke A világ ffleggyülöítebb“ embere Becsbe BÉGS, november 21. Megérkezett az osztrák fővárosba Thomas Wendworth Russell basa, a kairói rendőrség főnöke, aki arról nevezetes, hogy ő a világ egyik legjobban gyűlölt embere. Mint a kábítószercsempészek ellen küzdő genfi nemzetközi hivatal vezetője, de úgy is mint kairói rendőrfőnök, kitartóan és sikeresen üldözte a csempészeket, amivel el is ért annyit, hogy az utóbbi években tizenegy merényletet kíséreltek meg ellene. Rusérkezeti sell basa ezek hatása alatt Európában elsőnek követte az amerikai példát és magán testőrséggel vette magát körül. Testőrei vele utaztak most is, mikor az angol fővárosból Bécsbe érkezett. Úgy látszik azonban, hogy az állandó életveszedelem és hivatásának izgalmai kikezdték Russell basa idegeit, mert az újságírók előtt csak a minap jelentette ki, hogy közelebbről visszavonul mes térségétől. EPILEPSZIÁBAN SZENVEDŐK A világhírű amerikai „Donhide" a bóc*d Wagner- Jaurogg klinika véleménye szerint az epilepszia összes olyan eseteiben is használt hol minden más kezelés eredménytelen maradt. Postán 200 lej utánvéttel megrendelhető Császár gyógyszertár, Bucureşti, Galea Victoriei 124. HALL* NEWYORKBAN sokan mulatnak jelenleg a „National Geographic Muigazine“ cimü földrajzi szaíkLap egyik visszaérkezett példányán. Ennek a lapnak ugyanis Halié Szelaisszié négus is előfizetője volt. A Geographic Magazine az első földrajzi lapja Amerikának és így éppen régisége miatt, úgy látszik, adminisztrációja kissé hiányos, mert a négus helyváltoztatása ról nem ve it tudomást, hanem szorgalmasan Addis- Abebába kü dözgelte a kp példányait. A Geographic Magazine példányai azonban legutóbb sorra visszaérkeztek és csak a hivatalos címke jelezte rajtuk, hogy a négus —* elutazott. AMERIKA száz százalékos Amerika csap felénk abból a kis hírből, amely a newyersey-i fegyház legutóbbi diszlakomájáról szólt. A lakomát dr. Franck Moove rendezte és azt akarta bebizonyítani, hogy az idők során a hajdani amerikai fegyen- cckböl igen magas állású urak váltak. A vacsorán többek között résztvett egy I hajdani newjersey-i fegyenc, aki jelen- leg egy nagy newyorki bank igazgatója, egy másik iskolaigazgatóvá küzdötte fel magát, mig a vendégek legnagyobb része az amerikai kereskedelmi életben ért el tetemes sikereket. SZATMÁRON a börtön foglyait kivezényelték a sporttelepre, hogy hozzák rendbe a futballpályát. Az egyik fogoly, Vasile Koran, aki fogságba jutása előtt kitűnő atléta volt, elérkezettnek látta a pillanaíot a szökésre. A fogházőrök csak a sporttd'ep két bejáratára vigyáztak, mert a pályát úgyis három méter magas kerítés vette körül, amelyen senkisem ugorhatóit átt. Vas le Horan azonban nem hiába volt atléta, hamarosan ráébredt a menekülés lehetőségére: felkapott egy rúdugráshoz használatos bambuszrudat és a következő pillanatban már átrepü l a háromméteres kerítés I fölött. A fogházőrök, akiknek az egész teret meg kellett kerülniük, hiába próbálták üldözőbe venni a foglyot. aki sporttudisát ügyesen használta fel a fegyházból való megszökésre. CSEHSZLOVÁKIÁBAN rendeletet adtak ki. hogy valamennyi község hitessen diófákat. mert a dió ültetése nemcsak népélelmezési szempontból fontos, hanem a fájára is igen nagy szükség van, különösen a repidőgépkészitési iparban. .4 rendelet felszólítja a községeket, hogy megtakarított tartalékjaikból mindenütt diójaligeteket létesítsenek és az országutakat is lehetőleg ezzel a hasznos fává! szegélyezzék. A diófaültetés mindenesetre hasznos program és a magánosok legtöbbször azért nem ültetnek n<t- gyobbszabésu diófát, mert a diófa rendkívül lossan nő és oly sokára hoz termést, hogy a befektetett tőke benne igen lassan kamatozik. CHICAGÓBAN a Franklin-park egyik éjszakai mu’oltóhelyé: nagy band'ca támadta meg. A tánchelyiség- ben a támadás időpontjában körülbelül száz pár táncolt. A gangszterek gépfegyverrel voltaik felfegyverkezve és mivel a vendégek közötti 3. rendőrség egyik' titkos ágense is ott volt, aki rá'.őtt a betörő banditákra, a banditák egyszerűen működésbe hozták a gépfegyvert és kaszaäni kezdték valet a tán- colókat. Az első gépfegyverszaiag négy vendéget és egy pincért halálosan, megsebesített, I mig az egyik banditát a titkos rendőr lőtite ■ le. A harcban egy másik bandita is meghalt, I miközben társai a rosszul sikerült támadás 1 után egyszerűen megszöktek a teát szinhe- I IyérőH. PÁNFJOROV: ÉG A VOLGA Uj orosz regény. 360 lap. Fűzve 99 lej, kötve Lei 150 LEPAGE-nál, Cluj. Postán utánvéttel, Kérjen Pantheon újdonság-jegyzéket,