Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-15 / 266. szám
1 193® no*emb +r I S. KERTÉSZ MIHÁLY rj»—a— — Nem azért — magyarázta Sári. — Én komoly és tartós szándékkal léptem szolgálatba. De nem akartam, hogy valaki kinyomozhassa kilétemet. — És mi lesz azzal a fiatalemberrel? — kérdezte most Földesné. Sári lemondóan legyintett. — Felejtsétek el — mondta nagyon csendesen. — Mint ahogyan ... én is .. . elfeledtem ... De a két szeme egyszerre megtelt friss köny- nyekkel. A szülők megértőén néztek össze s tovább nem faggatták lányukat. De később odaült mellé Földes vezérigazgató ur és gyöngéden megsimogatta a lány selymes szőke haját. — Nagyon megviselt a csalódás, kicsi lányom -—- mondotta meleg, szeretetteljes hangon. — Szükséged volna egy kis szórakozásra. Hogy könnyebben felejts .. . Én holnap kiveszem a szabadságomat. Mit szólnál néhány hetes utazgatáshoz . . . mondjuk, Olaszországban? . .. — Veled tartok, apu! — lelkesedett a lány. — Ennek igazán örülök. — De én sem maradok itthon —jelentette ki az anya. — Természetes — nyugtatta meg a férj. — így is gondoltam. — Tudod-e, apu, — szólt ekkor mosolyogva Sári — hogy éppen talán ma majdnem elutaztam Olaszországba. — Hogyan? — csodálkozott a vezérigazgató ur. — Mint titkárnő! — dicsekedett a lány. — A Textilipari az egyik nagyobb római vállalattal kereskedelmi szerződésre lépett s emiatt az igazgatóm odautazik. És engemet, n^int titkárnőt, mindenképpen magával akart vinni. — Még csak az hiányzott volna! — riadozott az anya. — És hogy tudhattál kitérni az ajánlat elől? — tudakolta Földes Gábor. — Az a fiú intézte el, hogy ne kelljen mennem —- vallotta meg Sári, lesütött szemmel. — Hm! Furcsa! ... — csóválta fejét az apa. — Nem értem, hogy egy kis tisztviselő hogyan befolyásolhatta az igazgatóját ilyen fontos kérdésben... — Magam sem értem — mondta a lány, kerülve apja tekintetét. — Lehet, hogy valami kerülő utón birta rá az igazgatót... Tény azonban, hogy lemondott rólam. —- De ha jól megy, — nevetett fel az apa — még majd a véletlen összehoz vele az utón. — Igazán nem kívánom. Szeretném teljesen elfeledni néhány hónapos irodai működésemet, mint valami rossz álmot. — El is fogod felejteni, kislányom — biztatta az apja. — citromerdők, a narancsligetek, a lagúnák, a renaissance csodálatos alkotásai kitörlik emlékezetedből mindazt, amire emlékezned fájó ... * Berkes István reggel beszélt a fiához. — Ha éppen kedved tartja, — mondotta — bemehetsz az irodába... Sándor úgy ugrott ki az ágyból, mintha puskából lőtték volna ki. — Mit jelentsen ez, papa? — kérdezte. — Meggondoltam a dolgot — vetette oda az elnökigazgató ur. — Semmi értelme, hogy ilyen gyerekes dolog miatt félbeszakítsd a gyakorlati képzésedet... S ezzel ki is fordult a szobából. A fiú sietve öltözködni kezdett s már néhány perc múlva az utcán is volt. — Nincs semmi baj! — gondolta boldogan. — Ha találkozhatom Sárikával, majd csak rendbejön a dolog ... A végén az öreg mégis beadja a derekát.. . Éy vigasztaló gondolatok között sietett az irodába. Amikor azonban belépett, legnagyobb meglepetésére nem találta ott a lányt. Pedig már ugyancsak későn volt s máskor Sári szokott az első lenni. Tiz felé járt az idő s valamennyien szorgalmasan dolgoztak. Csak a Sári helye volt üres még mindig. — Mi van a Földes kisasszonnyal? — fordult végre Sándor a többiek felé. — Piát még nem tud semmit?— kérdezte Kolos kisasszony csodálkozva. — Nem ... Mi történt? — tudakolta a fiatalember szorongó érzéssel. — Kora reggel betelefonozott a dirinek, — újságolta a lány nagy lélekzettel — hogy többé nem jön be... ne is várják... De ez még semmi! Erre a diri azonnal kiküldte Jánost, hogy érdeklődje meg, mi van Földessel... — És? ... — türelmetlenkedett Sándor. — És azzal a meglepő jelentéssel jött vissza az altiszt, hogy a megadott cimen nem ismerik a Földes kisasszonyt, ott sohasem lakott.. . Na, mit szól ehhez a rejtélyes dologhoz?! Kész detektivregény! Csak a Wallace-től olvas ilyent az ember ... Sándor nem tudott válaszolni. Úgy állt ott egyhelyben, maga elé meredve, mintha hirtelen elvesztette volna beszélőképességét. De ha néma is maradt az ajka, annál élénkebben dolgozott az agya. BCCBNZéK — Itt az öreg keze van a dologban! — állapította meg. ,— Most már értem az engedékenységét! O valahogyan már tudta, hogy Sárika nem jön be az irodába, azért engedte meg, hogy én idejöhessek! ... Valaminek történni» kellett, amit elhallgatott előtteml De ezt nem hagyom annyiban! —• forrongott magái ban. — Tisztán akarok látni! . .. Azonnal beszélek az öreggel! Vette kalapját. — Ha keresnének, — szólt oda gyorsan a többieknek — mondják meg, hogy rendkívül sürgős családi ügyben el keWett mennem. És már rohant is kifelé. A levelezési osztály álmélkodva, értelmetlenül nézett utána. — Mi üthetett Berkesbe? — kérdezték egymást. — Én azt hiszem, — pletykázott Nyilas kisasz- szony — hogy a Földes miatt ilyen izgatott.. . Valami van, vagy legalább is volt közöttük . .. — Honnan veszed? — firtatták egyszerre a lányok s abbahagyva munkájukat, szomjas füllel figyeltek Nyilasra. — Tudjátok, — kezdte a lány suttogó hangon — tegnapelőtt este, amikor Berkes itt maradt, hogy azt a sürgős kimutatást elkészítse, megfigyeltem, hogy Földes, aki velünk együtt távozott el, később visszajött az irodába . . . — Ah! röppent el a csodálatos felkiáltása a lányok ajkáról. — És ha visszajött? ... — elegyedett a beszélgetésbe a kövér Guttmann, Sári védelmére kelve. — Ez még nem jelent semmit. Talán itt felejtett valamit s azért tért vissza. — Én is igy gondoltam először, — mondotta Nyilas — mert a világért sem tételeznék fel senkiről semmi rosszat... De aztán vártam egy negyedórát, félórát és Földes még mindig nem jött ki.. . Ez már gyanús volt előttem s ezért visszalopakodtam az irodához és a1 ajtón hallgatózni kezdtem . .. — És mit hallottál? — izgultak a többiek. — Suttogást. .. Földes és Berkes suttogtak egymással ... — És ezt csak most mondod! — méltatlankodott Molnár kisasszony. — Tudjátok, hogy nem szeretek pletykázni — mentegetőzött ártatlan arccal Nyilas. Mialatt a levelezési osztály igy sustorgott, forrott, izgult, azalatt Berkes Sándor a legrövidebb utón, motor-vésszel hajtatott a Jason Szövőipari központi irodájába, hogy apjával beszéljen. Bejelentés nélkül nyitott be a párnázott ajtón a pazarul berendezett elnökigazgatói szobába. Berkes István, bár sejtette, hogy fia fel fogja keresni, mégis meglepődést mutatott, amikor belépett. — Hát téged miféle szél kergetett ide ily szokatlan időben? — kérdezte jól megjátszott csodálkozással. — Egyenesen az irodából jövök — mondta a fiú sötét tekintettel. — S mi az a sürgős dolog, ami idehajtatott? — Az, hogy a Földes kisasszony telefonon bejelentette azonnali kilépését és ma már nem is jött be... — Úgy?! ... És miért? — Éppen azért jöttem, hogy felvilágosítást kérjek tőled, papa. Mert kétségtelen előttem, hogy te tudsz valamit ebben az ügyben. .. — Nagyon keveset... — mondta' az elnökigazgató vontatott hangon. — Ugyanis tett valami olyan megjegyzést előttem, hogy otthagyja az állását... — Előtted?!... — ámult el a fiatalember. — Hát hogyan került eléd?! Berkes István egy kis ideig hallgatott s csak aztán válaszolt. — Miután — magyarázta — te közölted velem, mi szándékod van ezzel a lánnyal, egész természetes, hogy kiváncsi voltam őnagyságára és meg akartam ismerni. .. Azt hiszem, ennyire feljogosít az apai hatalom .. . — Szó ^incs róla . .. Különben is szándékomban volt bemutatni nektek . .. — De nem akartam addig várni, amig te elhatározod magad. Ezért hát írtam neki, hogy keressen fel. És fel is keresett tegnap délután a lakásunkon ... — Tehát most már tudja, ki vagyok? — Ezt úgysem lehetett volna sokáig titokban tartani. — És mit beszélgettetek? — sürgette a fiú türelmetlenül . — Piát mindenféléről — kezdte az apa. — Természetesen, nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy te az én fiam és a Textilipari jövendő igazgatója vagy... — És? — Meg kell vallanom, nagyon csinos és kedves lány — jegyezte meg közben az elnökigazgató, hogy ezzel tompitsa a továbbiakban közlendők élét. — Nem a véleményedre vagyok kiváncsi, hanem! a tárgyalástokra . . . — Nos, szóvá tettem a kettőtök ügyét és igyekeztem meggyőzni arról, hogy a tervezett házasság csak boldogtalanságot hozna mindkettőtökre, tehát legokosabb volna, ha lemondana rólad, amig nem késő. — S mit válaszolt? — kérdezte Sándor visszafojtott lélekzettel. — Hát, eleinte — amint vártam is — hallani sem akart lemondásról. .. — Tudtam! — kiáltott fel a fiú boldogan. — Később azonban — folytatta az apa — mégis meggondolta a dolgot és kijelentette, hogy nem ra_________________ í5 bhhmhmhmhmhhhhmhmhhíi Sürgős figyelmeztetés! Ötfakoajon a min* dig rossz minőségű hamisítványoktól. Kérje mindig az orvosok által ajánlott egészséges cs antiszeptikus „Primeros“ gumi-készitmeny gaszkodik hozzád, sőt találkozni sem óhajt veled többé, ezért még az állását is otthagyja .. . — Ez lehetetlen! — tántorodott meg Sándor el- sáppadva. — Nem gondolod talán, hogy hazudok?! — ön-" érzeteskedett az elnökigazgató ur. — Ezt nem mondtam. De* lehetetlennek tartom, hogy ilyen könnyen és egyszerűen mondott volna le... Egész bizonyos, hogy te kíméletlenül bántál vele, talán súlyosan meg is sértetted s ez indította arra a nyilatkozatra! — Nem tudom, hogy megbántottam volna ... Az tény, hogy vitatkoztunk s mindketten meglehetősen izgatottak és hevesek voltunk... De az egyes szavakra és kifejezésekre igazán nem emlékszem . . . Különben is nagyon kinos és kellemetlen nekem ezt az ügyet veled megtárgyalni, mert látnom kell, hogy bizalmatlan vagy hozzám. Leghelyesebb volna tehát, ha közvetlenül magával Földes kisasszonnyal intéznéd el a dolgotokat.. . — Sajnos, — közölte a fiú s a fájdalmában ökölbe szorult a két keze — ez nincs módomban . . . Az állásából kiüldözted, ott tehát nem találkozhattam többé vele, a lakásán pedig nem kereshettem fel... — Miért? — Mert nem tudom, hol lakik. — Hogyan lehetséges ez? — csodálkozott az elnökigazgató ur. — Sohasem voltam még náluk .. . Annyira tisztességes lány Sárika, hogy még azt sem engedte meg, hogy felkereshessem, meglátogathassam a lakásukon... — De most már megteheted ... — Igen, ha tudnám a címét. . . — Minden tisztviselőnek fel szokták jegyezni a címét a hivatalban .. . Bizonyára ő is bemondta, amikor alkalmazták. — Úgy van. A megadott cimen már kerestette is az igazgatóm. De ott nem is ismerik. Állítólag nem is lakott ott soha ... — Hamis címet mondott volna be? — ütközött meg az apa. — Azt kell hinnem .. . — Ez elég különös és gyanút keltő körülmény — vélekedett Berkes István. — Aki egyenes utón jár. annak nem kell letagadnia a helyes címét. — Valósziníileg megvolt az alapos és mentségére szolgáló oka erre a titkolózásra — védte a fiú. — Nem tulajdonítok neki semmiféle erkölcsbe vágó jelentőséget... Talán, szegények, nagyon el vannak adósodva s ily módon akartak a hitelezők zaklatásaitól menekülni... De én mégis fel fogom kutatni — harsogta — és, ha megtalálom, sem Isten, sem ember, sem semmiféle apai szigor nem választhat el többé tőle! — Csak hát — mosolygott gúnyosan az apa a fiú heveskedésében — csakhát — ismételte — kettőn áll a vásár! Ha meg is találod, kérdés, hogy a lány hajlandó lesz-e még veled maradni? Nem fogja-e majd neked is kijelenteni, amit előttem oly határozottan hangoztatott, hogy már nem kellesz neki?! Sándor megdöbbent. Erre a lehetőségre nem is gondolt. Csak most jutott eszébe, hogy az apja, ez a rideg, erőszakos üzletember esetleg teljesen elvágta az útját Sárikához .. . Talán olyan eszközöket használt célja elérésére, amelyek örökre lehetetlenné tették a közeledést.. . Talán nagy összegekkel szédítette meg és birta más elhatározásra a lányt.. . Megvásárolta tőle a szószegést. . . Hiszen Sári földhöz ragadt szegény lány ... a családja szűkös viszonyok közt él... talán nyomorognak is .. . S ha nem' is magáért és szive szerint, de a családjáért engedett a csábitó ígéreteknek ... Feláldozta magát, szerelmét, boldogságát a családja nyugalmáért. .. Hosszu-hosszu percekig hallgatott és sötéten, té- pelődő gondolataiba merülve meredt maga elé. De aztán megszólalt. Hangja riasztóan tompa volt, mint a koporsóra hulló sirgöröngy dübörgése . .. — Pia igy lenne, — mondotta s szeme fenyegetően villogott — azt csak a te erőszakos beavatkozásodnak köszönhetném! Hogy aztán a lelkiismereted el tudja-e viselni két ember megrontásának a következményét, — azt rádbizom! Megfordult és az ajtó felé indult. — Fiam! — kiáltott utána az apa, akit az utolsó szavak valósággal megdermesztettek — ne siess any- nyira... hiszen még nem beszéltünk meg mindent... — Nem sok célját látom a további beszélgetésnek — állt meg útjában a fiú. — Jöjj csak vissza és ülj le! Férfiak vagyunk mindketten, tárgyaljuk hát meg a dolgot férfiakhoz méltóan. Sándor visszatért s helyet foglalt az egyik széken. Apja cigarettával kinálta s amikor a fiú rágyújtott, azonnal elkezdte: (Folytatjuk.)
