Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-31 / 253. szám
v T936 vktó&cr Sí. ELLENZÉK 90 több ezep BUCUREŞTI, október 30. Jelentettük, hogy a postai vezérigazgatóság közel száz állásra pályázatot hirdetett s több ezer jelentkező közül 340 pályázó sikerrel felelt meg a kivánalmaknak. Ezek közül aztán 90 jelölt került kinevezésre, a többiek ma is állás nélkül vannak. A Capitala jelentése szepályázó rint a sikerrel vizsgázók emlékiratot adtak át Franasovic.i közlekedésügyi miniszternek, melyben rámutatnak arra, hogy 270 kisebbségit neveztek ki ez év folyamán a postához. Azt mondják, hogy ez a szám „a törvényes 30 százalékot meghaladja“ s a kinevezések revízióját kérik a minisztertől. „Magyarország, mini teljesen egyenrangú lél, hm jogos gazdasági és politikai kívánságai meg- ha Ugatásra találnak, kész teljes odaadással cs dunai államok gazdasági és politikai együtt- működésének szolgálatéba államu BUDAPEST, október 30. A magyar képviselőház külügyi bizottsága előtt Kánya Kálmán külügyminiszter tegnap nagy beszédben ismertetteiMagyarország külpolitikáját. Beszédében Kánya külügyminiszter ismertette mindazokat a kérdéseket, melyek az európai politikában ma időszerűek. Foglalkozott Olaszország és Magyarország, Olaszország és Ausztria, továbbá Ausztria és Németország egymáshoz való viszonyával, Szovjet-Orosz ország politikájával, majd rámutatott azokra a kapcsolatokra, amelyek Magyarországot a fentemlitett országokhoz és Lengyelországhoz fűzik. Részletesen kitért Belgium politikai lépésére, beszélt az uj locarnói egyezmény megkötésének eshetőségeiről, a Népszövetségről s a magyar külpolitika célkitűzéseiről. Rámutatott arra, hogy az eddigi szövetség rendszer láthatóan megingott. Belgium bejelentette, hogy kizárólag belga politikát óhajt folytatni. Az az irányzat, mely az egyetemes biztonság és kölcsönös segélynyújtás eszméjétől mindinkább eltávolodik, sokat erősödött. Magyarország azzal a felfogásával, hogy a biztonsági szerződések és a kölcsönös segélynyújtás rendszerét nem tartja helyesnek, igen jó társaságban találja magát. Kánya külügyminiszter ezután rámutatott arra, hogy egyes körök a megtorlások rendszerének, a segélynyújtási egyezményeknek segítségével, továbbá a népszövetségi alapokmány módosítása által szeretnék abba a merev keretbe szorítani Európa életét, amely egy adott pillanatban fennáll. Ez az irányzat nemcsak Magyarországnak azzal az evolúciós szerepével nem egyezik, melyet az megalkotott magának, hanem azzal a felfogással sem egyezik, melyet Edén angol külügyminiszter fejtett ki a Népszövetségben s amely az alapokmány 19. cikkelyével kapcsolatban kimondja, hogy az élet nem mozdulatlan, train em dinamikus. A magyar külügyminiszter ezután ismertette azokat az okokat, melyek arra kény- szeritették a magyar küldöttséget, hogy ne vegyen részt a leszerelési munkában. — Magyarországnak az az álláspontja — mondta — hogy mindaddig, amíg meg nem kapta teljes egyenjogúságát, semmiféle fegyverkezési, vagy leszerelési tárgyaláson nem vehet részt. Tekintettel a 'Nbi" ^i,t leszerelt állapotra, semmi értelme, hogy Magyarország tessék-lássék tanácskozásokon vegyen részt, mialatt a vele szembenállók állig fel vannak fegyverkezve. Az 1936 julius 17-én megkötött német— osztrák megegyezéssel kapcsolatban remé- nyét fejezte ki a magyar külügyminiszter, hogy a két ország állapota belátható időn belül teljesen megjavul. Ciano olasz külügyminiszter berlini utjával kapcsolatban megállapította, hogy ez örömet szerez Magyar- országnak, mert abban ugyanaz az irányzat nyilatkozik meg, melyet a magyar külpolitika célkitűzései is magukénak vallanak. A magyar—lengyel jóviszony, biztosította a bizottságot, továbbra is fennáll. Beszédének további jelentős fejezete volt, amikor a következőket mondotta: — Mi nem viseltethetünk ellenséges érzésekkel egyetlenegy országgal szemben sem. Tizenhat év óta egyebet sem akarunk, mint a békét. Ez vonatkozik a kisantant. államaira is. Május 28-íki beszédemben kijelentettem, hogy Magyarország abban a pillanatban, amikor mint teljesen egyenrangú fél ülhet le tárgyalni, továbbá amikor jogos gazdasági és politikai kívánságai meghallgatásira találnak, kész teljes odaadással a dunai államok gazdasági és politikai együttműködésének szolgálatába állni és ezáltal közreműködni annak a békének megteremtésére, amelyre oly hosszú idő óta és olyan erős szívvel vágyik. A kibékülés azonban nem öncél s ennek érdekében Magyarország nem kockáztathatja jelentéktelen előnyökért jelenleg nem éppen kedvezőtlen helyzetét. Magyarország, iránt már ilt-ott lehet ba- r álságos hangokat hallaná s neon mondhat tunk le arról a reményünkről, hogy a velünk szembenállókban is felülikerekedik a jobb belátás és győzedelmeskedik a kibékülés szelleme. Végül melegen emlékezett meg Kánya kül- ügyminászter Schmidt Guido budapesti tartózkodásáról s bejelentette, hogy november lő-áke után 'Becsbe utazik a dunai államok hármas találkozójára, melyet a római egyezmény pótjegy zokon yvei évenként megismét- lődőnefk jelentettek ki. Végül közölte, hogy a bécsi értekezlet után Ciano olasz külügyminiszter felesége kíséretében hivatalos látogatást tesz Budapesten. A V1M nem karcol - oldja a piszkot! Ragyogó tiszták lesznek a rézrudak. Zo- bármit tisztíthatunk vele. Amellett oly ala- máncot óvatosan fényesít. Fényezett bu- posan tisztit, hogy a legdurvább piszok tort újjá yarázsol* VIM olyan Finom, hogy is azonnal eltűnik! De kell, hogy a valódi V1M legyen! larassssszcííiy iasiácsa :re zésben egy anya Az orvosi vizsgálni megállapította? hogy a szerencsétlen asz- szony élommázos edényből ivott napokon kérésziül limonádéi A Cluj-i orvos? köröket az utóbbi időben egy rendkívül érdekes eset foglalkoztatja. Egy többgyermekes anyának szomorú halála, amelynek rejtélyét az orvosi tudomány detektivregénybe illő nyomozással derítette ki. Az orvosi irodalomban páratlanul álló esetben a halált ólommérgezés idézte elő, a mérgezés pedig rgen érdekes körülmények között következett be. SL iisresa ismée&oi ad.. Albert Sándor ismert Cluj-i borbély- mester felesége, akinek már van két gyereke, a közelmúltban újszülöttnek adott életet. A gyöngeszervezetü anyának nem volt elég teje táplálni gyerekét s ezért tanácsokért fordult jobbra-balra. Valaki azt a tanácsot adta neki, hogy igyák minél több citromos limonádét. Az újszülött gyerekéért rajongó anya meg is fogadta a tanácsot. Naponként sűrűn iddogált az otthon készített limonádéból, a limondáé ivás után elkezdett betegeskedni, nem volt étvágya, napról- napra sorvadt s végre úgy el gyengült, hogy be kellett szállítani a Cluj-i zsidó- kórházba. A Cluj-i zsidókórház képzett és kiváló orvosai hosszú ideig tanácstalanul állottak a betegség előtt. Végrehajtották az összes klinikai vizsgálatokat s egyszer aztán megállapították, hogy betegségét ólommérgezés idézte elő. Ezt a betegséget eddig csak azok az ipari munkások kapták meg, akik ólomgő- zöket lehelnek be, ólommal dolgoznak, mint például a nyomdai munkások, vagy a fazekasok, akik tudvalevőleg mérges ólomvegyületeket tartalmazó mázakkal vonják be edényeiket. De Albert Sándorné sohasem foglalkozott ezekkel a mesterségekkel, életét gyermekei nevelésének áldozta fel s lakásából csak a legritkább esetben mozdult ki. Betegségét, amely napról-napra súlyosbodott, az orvosi tudomány kétségtelen megállapítása szerint mégis csak ólommérgezés idézte elő. I Megindul a nyomozás a méreg után Egyik lelkiismeretes és leleményes kezelőorvosa kiszállott az asszony lakására, ahol alaposan megfigyelt mindent, kihallgatta a szomszédokat, az asszony közeli hozzátartozóit, de megnyugtató választ senkitől sem tudott kapni. Egyszer csak egy mázas cserépbögrét vett észre az asztalon. Hirtelen átfutott agyán a gondolat, hátha a cserépbögrének valami köze van a rejtélyes betegséghez. Megkérdezte hozzátartozóitól, mire használják a cserépbögrét. A válasz aztán megoldotta a rejtélyt. Albertné heteken át abban készítette, abban tartogatta és abból iszogatta a limonádét. A citromsav, amely sokáig állott a bögrében, vegyileg felbontotta a belső felületen levő mázat, kivonta belőle az egészségre ártalmas, sőt élet- veszélyes ólomsókat s ettől betegedett meg az anya. A rejtély kiderült, de ez már az asszony sorsán mit sem segített. Hiába volt minden önfeláldozó orvosi beavatkozás, az életnek nem lehetett megmenteni, nehéz küzdelem után meghalt és három árvát hagyott maga után. A zsidókórház igazgatósága a halál okának feltüntetésével bejelentette az esetet az anyakönyvi hivatalnak. Az anyakönyvi hivatal pedig a halálesetről felvett jelentést minden esetben, ebben az esetben is közölte a főorvosi hivatallal. Mikor dr. Vlad, városi főorvos látta, hogy a halál oka ólommérgezés, szintén érdeklődni kezdett. A zsidókórház igazgatósága megadta a szükséges felvilágosítást s egyúttal a a haláltokozó bögrét is beszolgáltatta. Városunk főorvosa azonban nem elégedett meg ennyivel. Nyomban razziát tartottak Cluj-i fazekas mestereknél s az edények zománcozására használni szokott mázanyagból mintákat vettek. A mintákat a vegytani intézetben megvizsgálták s akkor kitűnt az, hogy szerencsére csak néhány fazekas mester használ olyan mérges tartalmú mázanyagot, mely az egészségre ártalmas. Ezeket a fazekas mestereket szigorúan megbüntették és utasították, hogy a jövőben edényeik zománcozására olyan anyagokat használjanak, amelyek mérget nem tartalmaznak. Az orvosi hivatal legközelebb falragaszokon liivja fel a közönség figyelmét arra, hogy a zománcozott cserépedények használatánál legyenek óvatosak és élelmiszereket ne tartsanak bennük, amelyek bármilyen savat tartalmaznak, mert könnyen végzetes betegségeket szerezhetnek, mint a szegény anya, aki életét áldozta fel azért, hogy csecsemőjét jobban táplálhassa. ÄmifooS nem bizios, Hotf-v iöffvénv ie$z Képvisel® és szenátor nem lehet vállalati igaz<gatésá«ji tag I A november 15-en kezdődő parlamenti ülésszak elé kétszakaszos törvénytervezetet terjesztenek, melyben megállapítják, hogy senki sem lehet kettőnél több igazgatóságnak tagja. A második szakasz kimondja, hogy képviselő és szenátor egyetlen vállalat igazgatóságának sem lehet tagja.