Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)

1936-10-21 / 244. szám

vrrBwrvffc 793t 21. m mmmmammmmmmmmmsrnmaammmsamBa A |pgfef»fW feÖ2t$nrg€iíáí*i bíróság dSttfoíí: a Rapid autóbusz vállalat szerződése érvényben marad CIÄJJ, október 20. A város utcai személyforgalmát lvbonyo- 1 ito Rapid ;mtódmszszii vdiká tus ős a városi tanács ko/ött az utóbbi idöln-u megroaujatt a régi jóviszony. A s/.»'inóly.szálJitás lebo­nyolítására vonatkozó tízévi szerződés, amely a város knáttságál a szindikátusra ruházta at, a nemzetipárti uralom alatt jött létre, hogy aztán a kormány gyeplője uj kezekbe került, ezt a szerződést igyekeztek megsom- íiMsitend. Ugyanis az időközi bizottság a bel­ügyminiszter rendeletére utasította a város főügyészét, hogy a szerződés megszüntetése iránt a felülvizsgálati bíróságnál indítson keresetet. A tárgyaláson úgy a város, mint a belügyminisztérium képviseltette magát. A bíróság kimondotta, hogy a szerződés meg­szüntetésére nincsen semmi ok, mert a szin­dikátus annak rendel keléseit megtartotta, Ez ellen a kedvezőtlen határozat ellen úgy a városi tanács, mint a belügyminiszter a Bu- cure.sli-ben működő központi felülvizsgálati bírósághoz felőlihez tek. A legfelsőbb köz- igazgatási bíróság a mult héten foglalkozott a felebbezéssel és rendkívül érdekes határo­zatot hozott. A központi felülvizsgálati bíró­ság elvben helyet adott a felebbezésnek, mert kimondotta, hogy a helyi felülvizsgá­lati bíróságnak nem volt joga foglalkozni azzal, hogy a Inüügyininjszler keresete ala- pos-e, vagy sem. A keresetet érdemi tár­gyalás nélkül kellett volna visszautasítani és igv voltaképen hozott határozatát helyben­hagyta. Az indokolásban kimondotta, hogy a létrejött és az előző kormány által jóvá­hagyott. szerződésnek megsemmisítése a jog- biztonságban gyökerező hitet ingatta volna meg és a közigazgatási intézmények által hozott határozatok tekintélyének megcsor­bítását vonta volna maga után. A földgáz bevezetésének ügye az időközi bizottság előtt. Megírtuk, hogy Motas Con­stantin, a Romániai Földgáz Rt. vezérigaz­gatója a mult héten megállapodást létesített a földgáz mielőbbi bevezetésének ügyében a város vezetőségével. Ezl a megállapodást szombaton tárgyalta az időközi bizottság és azt elvi alapul elfogadta. A szerződési terve­zet elkészítésével az időközi bizottság dr. Anca helyettes polgármestert és dr. Pop Dionisiu városi főügyészt bizta meg. A ter­vezet, amely néhány hét alatt elkészül, ismét a Földgáz Rt. elé kerül s ha azt elfogadja, úgy a földgáz bevezetésének kérdése rövide­sen megoldódik. A HADKÖTELEZETTEK KATONAI JELENTKEZÉSE. A Cluj-i hadkregészi- tő közli az illetékesekkel, hogy az 1909 —1933. évi hadkötelezettek Md. E. ka­tonakönyveinek láttamoztatása végett 1936 november 1 és december 31-ike között jelentkezhetnek a helybeli had- kiegészitőnél. Azoknak, akik városunk­ban laknak, a rendőrfőkapitányságnak megküldött sorrend szerint kell jelent­kezniük a láttamoztatás végett az Avram Ianeu kaszárnyában. A vidéken lakók­nak a csendőrségekre és a jegyzőségek- re megküldött sorrend szerint kell je­lentkezniük. A láttamoztatás alkalmá­val be kell mulatniok összes katonai irataikat, (vörös és sárga szinü moz­gósítási parancsok, vagy elbocsátó leve­leket stb.). A felső iskolai tanulmányo­kat végzett hadkötelesek: mérnökök, ké­mikusok diplomáikat, a szakképzett iparosok és munkások pedig iparenge­délyüket és munkakönyveiket is be kell, hogy mutassák a hadkiegészítőnél. Ä gyermekéi igazán szerető szülök uímuiato könyvei Dénes-Schächter: A ma gyermske (A gyár- L3Í mek fejlődése, testi-lelki gondozása ás betegségei az újszülött-kortól a sardă- lés koráig' kötve Lói 204, fűzve —■ 135 Székely Béla: A te gyereked —- — — 39 Székely Béla: A gyermekévek seruaütása kötve 112, fűzve — — — — — 33 Stekel: Üzenet az anyáknak L (Kisgyerek­kor, csecsemőkortól kétéves korig) — 33 Stekel: Üzenet az anyáknak II. (óvodás­kor és az első iskolás évek) — — 11) Stekel: üzenet az anyáknak III. (Sordlilő- kor és az érettség kora) — — — 13 3 Földes: A fiatal anya — — — 3 3 Wallenstein: Hogyan éljen a mai ifjúság 3 3 Kaphatók az Ellenzék Röny vaspályába;) Cluj, Piaţa Unirii. — Vidékre utánvétté i; azonnal szállítjuk. ACotroceni-i per a táblán — Elégdéifelií kelt szolgállalni a károsultaknak—mondta az ügyész BUCUREŞTI, október 20. A Cotroeeni-i pc Fixen Ionescu táblai ügyész kijelentette, hogy árt alkuinak tartja Vasiles- cu Vasile helyettes primőrt, akinek felmen­tései javasolja. Kéri az elsőfokú ügyészség folchbczésének elutasítását Pompei mérnök felmentése ellen. Azonban alaposon indokol­taknak tartja a többi vádlott ellen felhozott vádat és marasztaló Ítéletet kér. Az ignzság- s/olgallatás-nak elégtételt kell szolgáltatnia n károsultaknak és ]>éldát kell nyújtania a jövőre nézve, hogy a felelős tényezők elegei 1 egyen (“k kötőiességii lenek. CsÉfÚÉS páratlan sikere A legvénnesebb reményeket is felül­múlta a Csárdás páratlan sikere. A szín­ház a szezon nagy sláger-operettjének szánta a Csárdást s úgy látszik nem csa­lódott, mert a Csárdás állandó zsúfolt házai élénken bizonyítják, hogy a jóslat bevált és az operett diadalmasan fog rövid időn belül elérkezni első jubileu­mához. A kitűnő előadás, a ragyogó fő­városi kiállítás, a nagyszerű zene, a szí­nészek magával ragadó játéka minden este extázisba hozzák a közönséget. A Csárdás péntek estét kivéve, — amikor az Éjjeli menedékhely van műsoron, — minden este szinrekerül. Ha a Csárdás­hoz jegyet akar kapni, idejébeai gon­doskodjék róla, mert az esti pénztárnál eddig még egyik előadásra sem lehetett jegyet kapni. Pénteken este: ÉJJELI MENEDÉKHELY Gorkij Maximnak, a nemrég elhunyt világhírű orosz drámairónak halhatatlan alkotása, az Éjjeli menekékhely kerül színre pénteken este. A színház ezt az előadást a Magánalkalmazottak szövet­sége Gorkij-emjékünnepélyeként tartja meg. Az előadás előtt dr. Lobstein Sán­dor fog értékes bevezető előadást tar­tani. Az Éjjeli menedékhelyhez jegyek elő­vételben a Színházi ügynökség főtéri helyiségében (autóbusz megálló) lehet vásárolni. ETESEK Egy szó ára ^ lej. vastagabb betűvel szedve 4 iej. Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Álláskeresőknek egy szó x lej, vastagabb betűvel szedve 2 lei, — Csak vasárnapra feladott hirdetések után 25 szá­zalék felárat számítunk fel. Dij elóre fizetendő. levelezés INGYEN lakást és kosztot adok olyan magyar diáklánynak, «kl románra tanítaná 4 és 6 eves kisleányaimat. Cím a kiadóban. G, 1312. iÉdáS“Wéíaf PÉZSMAHAS bunda eladó jókarban, olcsón. Cim a könyvosztályban. G. 1301. KERESÜNK megvételre nramerű« okmány- szekrényt, egy kettős kasszáit és egy kisebb kas­szát Unió szállítási r. t. Str. IuHu Maniu 2. K. 361. ELADÓ egy szép másféléves faj. nőstény far­kaskutya. Gal. Moţilor 141. Továbbá egy hasz­nál: nagykapu. Ugyanott vesznek egy néhány szekér jó, érett szarvasmarhatrágyát. G. 13x1. ELADÓK: Félháló, tükör. cser'édágy. vaskály­ha, stelázsik. Ferdinand 115. emelet. Ko. 1132. ÍRÓASZTAL, majdnem uj, olcsón eladó. Cal. Moţilor 59, irodában. Ko. 1131. HÁZVEZETŐNŐNEK azonnal felvétetik ^kö­zépkorú, inrel!:gens nő. Nyelveket tudók előny­ben. Bizonyítvánnyal és fényképpel ellátott cján- latok dr. Sólyom Miklós ügyvédhez küldendők, Tg.-Sacuiesc, Treiscaune. Gy. 408. EGY perfekt szobalányt keresek, aki hosszabb bizonyítvánnyal rendelkezik. Str. Baú 25 d. u. 3—4-:g. Ko. 1133. * 1 KIFUTÓFIUT KERESEK. Jelentkezni Ellenzék köny vosz áfyában. __________-_________________ RIKKANCSOKAT magas jutalékkal feft* , tztink. Jelentkezni lehet a délelőtti órákbfcfi, ^ 1 Ellenzék kiadóhivatala, Calea Moúio® 4, .. \ Apróhirde'ésck feladhatók: a kíadóhívatalbM, könyvosztálvunkban. bizományosainknál. bármefr hirdetési irodában. Csak váfc»zbélyege» kérdócfar válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre keB iriayttanJ Ingatlan és lakás KIADÓK november i-jére 3 szoba, hall, 2 szoba h-aél. 1 szoba eló, összkomfortos lakások, üzlethelyiség. Piaxa M. Vítieazui 14. Ko. 1123. BELVÁROSI NAPSOROS HÁZHELY 250.000 LEJÉRT ELADÓ. Dr. Ligethy Marecha' Foch 39. Telefon 14—66. F. 180. 820 NÉGYZETMÉTERES KERTRÉSZLET 82.000 LEJÉRT FRONTTAL ANDREI MU­RES AN FOLYTATÁSÁRA. Dr. Ligethy, Ma- rechal Foch 39. Telefon. 14—66. F. 180. EGY szoba, konyha stb. azonnal kiadó. Str. I. Legiunei Ardelene No. 18. K. 360. EGY szoba, konyha kiadó november i*re. S:r. Magaziei 5. Kővári-telep. F. 91. KIADÓ bútorozva, szép elegáns kerti szoba, terrasszal, azonnailW. Str. Regala 56. G. 1313. ELADÓ INGATLANOK. Belvárosban 3 szór 2 szoba konyha és 1 szob?. konyhás bérház 700 négyszögméter területen. Netfo 10 százalékot jö- vedémező bérház. Több családi ház, 580 négy­zetméter, 22 m. fronttal, a belvárosban bérház­nak alkalmas telek. Villaparcellák VERMES LA­JOSNÁL, S'-r. Nieculcea No. 2., d. u. 4—6-ig. F. 221. KIADÓ kertes szoba. Str. Mico 34. Ko, 1130. BéSyeggySJfdk íagyeásnéie? Megjelent a 1937 ÉVRE! Európa-rész Lei 195. Europa- Übersee egyben (Weitkatalog) Lei 294. Kaphatók az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii 9. szám Vidékre után­véttel is, azonnal szállítjuk ! A Színház mfiiora : Hétfő fél 9> CSARDAS. (Rende» béri« 6. «O Kedd fél 9: CSÁRDÁS. (Negyedszer.) Szerda fél 9: CSÁRDÁS. (Ötödszűrj Csütörtök délután y. MÉI.TOSÁGOS ASSZONY. (Olcsó hclyárakkoJ.) Csütörtök este fél 9: CSARDAS. (fÍAtod-zor.) Péntek fél 9: ÉJJELI MENEDÉKHELY. (Gorkij Maxim 4 leivonisos színmüve, a vili giro dalmi ciklus előadása. Bérié'-szünetben, ren­des helyárxkkal. Rendező: Kádár Imre. A íőv/.erepckben: Harrrmh Jolán. Fénye-j Aü- cc, Bárdi Teréz m. v.. Czoppán Flór], MJi* lóssy Margit, Kovács György. Tóth F.lek, Forgács Sándor. Jenei János, Tompa Sándor, Csóka József. Fülöp Sándor. Deésy Jenő, Borovszky Oszkár, Nagy István, Lantos Béla, Dancsó György.) Szombat délután 4: HAJDÚK HADNAGYA. (Ifjúsági előadás, olcsó helyárajdcsd.) Szombat este 9: CSARDAS. (He'cdszer.) Vasárnap délután 3: MARICZA GRÓFNŐ. (Főszere pben: Sólymosán Magdával, ölei© helyárakkai.) Vasárnap délután 6: A NÉMA LEVENTE. (Hu­szonhatodszor.) Vasárnap este 9: CSÁRDÁS. (Nyolcadszor.) A Román ©p€ra mílsora Szerda, október 21. BOHÉMÉLET fE. Nanu szopránnal és Dinu Bădescu tenorral i. Péntek, október 23. A berlini kamarazene- kar szimfónákus hangversenye. Vasárnap, október 25. RIGOLETTO (matiné) Mozgószinházak műsorai KEDD* 1 CAPITOL MOZGÓ: A BOTRÁNY. Szenzációs kalandorfilm, francia párbeszédekkel, főszerepben Gaby Morlav. EDISON-MOZGÓ. I. PRÁGAI VÁMPÍR. Fősz. Lugosi Béla, Lionel Atwill, Lionel Barrymore, Elisabeth Allan. II. VIG ÖZ­VEGY. Maurice Chevalier, Jeanette Mac Donald. Román-magyar feliratok. III. JOURNAL. MUNKÁS-MOZGÓ: I. KIS M AMA. Zenés víg­játék. Fősz. Gaál Franciska, Verebe-» Ernő és Otto Walburg. II. AZ IDEÁLIS ASSZONY. Társadalmi dráma. Fősz. Charles Bover és Katherina Hepburn. ROYAL-MOZGÓ: GULLIVER A TÖRPÉK ORSZÁGÁBAN. Szovjetfilm. Jonathan Swift társadalmi szatírája. Magyar fel­iratok. Műsor előtt legújabb Fox hír­adó. SELECT-MOZGÚ: A 2-ES SZÁMÚ KÉMIRO- iDA. Izgalmas kémfilm, főszerepekben: Jean Murat és Véra Koréne. URAXIA-MOZGÓ: EGY KIRÁLYNŐ LEÁNY­ÉVEI. Jenny Jugo átütő sikert aratott filmje. MA 44 ÉVE 1892 október 20-án izgalmas közéleti harc •»•éri föl a magyar közéletet. Szupárv Gyu­la kormánya lassan válságha jut, mert nagy miniszterei: Wekerle, Szilágyi. Csáky kierőszakolják az egyház politikai javas­latok napirendre tűzését. Magyarország át­lépett az arany valutára; Wekerle ünnepé­lyesen átnyújtotta Ferenc Józsefnek az el­ső buszkoronás aranyat. Az ország több pontján, főleg a fővá­rosban, kolera pusziit. Megkapta ennek a betegségnek enyhébb formáját Károlyi Ist­ván gróf, a híres gavallér. Városunkban erősen készülnek elsősorban a távbeszélő ünnepélyes megnyitására, másrészt a szí­nészet 100 éves jubileumára. Az elsőről ezt irja az Ellenzék: „kezdetét veszi a házak tetején a szóbeszéd, folyni fog a pletyka a drótokon is . ..“ A másik előkészületei közölt van a királyhoz intézett meghívó szövegének teljes közlése. A rendező bi­zottság élén Gyarmatin- Miklós alispán és Ferenczy Zoltán igazgató áll. legbuzgóbb tagjai: Barcsa y Domokos. Dobál Antal, Grois Béla dr., Hiody Árpád, Hóry Bé’a. Korbuly Bogdán, Magya'ry Mihály. Széki Miklós, Szvacsma Géza, Török István dr. stb. Előző este Parasztbecsület került szín­re, amelynek kél fő női szerepében Schiff Etel és Farkas Jozefin énekelt. A Konzer­vatórium vonós zenekari müve pályázatot hirdetett és a bírálattal megbízta Farka* Ödönt, Mentővi-cli Gyulát. Szöllősy Attilát. Az egyetemi hallgatók is egyletet alapítot­tak a zene ápolására: ehiöko Finálv Gáborv főtitkára Szenkovits Aurél. Patsirszalvéts méri Sm* 50 drb fehér krepp szalvéta 12 lej. 25 d?b színes krepp szalvéta 12 lej, 25 drb sima szí­nes 9 lej. Vendéglőknek, cukrászdáknak 500 drb negyedes krepp szalvéta 28 lej, 1000 drb negyedes krepp szalvéta 50 lej. Kapbatók az Ellenzék könyvosztályában. CJuJ, P. Unirii. Vidékre bármilyen mennyiséget azonnal szál­lítunk.-■Wr '

Next

/
Oldalképek
Tartalom