Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)

1936-09-04 / 204. szám

7 O 3 r> 5 7 e p 1 c m h é r 4. Mâridlfi Lagos 4 v. 'îainif i!» nicq .1 Uv of uj oleinökéví' CLUJ. [A: Ellenzők tudósítójától.) Az ujjáéledett G<tzdasőuji blgylet, (lively az utóbbi időben orszáyrés: ünk yazda társadul untnak meyszervezése és békag- csalása érdekében élénk tevékenységet fejt ki, tegnap délelőtt székházéiban Szász Pál elnök elnöklete alatt rendkí­vüli közgyűlést tartott. A rendkívüli köz­gyűlésen két érdekes ügy került megvi­tatás alá. Az egyik az egyesület luliu Mania utcai székházéinak eladása volt. 1 Gazdasági Egylet tudvalevőleg felparcel­lázott telkének vételárából a luliu Mania utcában megvásárolta a Zeyk-örökösök tulajdonát képező egyemeletes házat az­zal a gondolattal hogy renováltál ja és bérbeadja. Időközben azonban jobb ér­tékesítési mód kínálkozott. Vevő jelent­kezett a házra és a közgyűlés úgy dön­tött, hogy a házat eladja. Szó került az­utáni a székely kisgazdák megszervezé­séről és a GE működésének a székelyek közt való kiterjesztéséről. Miután ennek a munkának irányítására szervező erő­vel és nagy tekintéllyel rendelkező erőre veit szükség, a Szász Ferenc lemondáséi val megüresedett alelnöki állásra nagy lelkesedéssel Máriaffi Lajost választotta meg. Ünnepélye« tfempEom- siede és SigSissoaraü SIGHIŞOARA. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) A Sighisoarai Unitárius egyházközség augusztus 30-án a*vatta fel uj templomát nagy ünnepség keretében. Dr. Boros György unitárius püspök már 29-én a városba érkezeti családjával és kísé­retével. A püspököt a város és a vármegye képviselői, valamint az egyház-köri papság s az ünneplő egyázközség hivei fogadták ün­nepélyesen. Délután 6 órakor vallásos est volt a régi imateremben. A gyülekezet éneke után imát mondott Nagy Ferenc papnővendék. Az ima­háztól elbúcsúzott s egyben a kultúrtermet dr. Boros György főpásztor nyitotta meg. énekelt Kecskés Géza Nagy Jenő harnió- niumkiséretével és előadást tartott K. Ké- nossy Istvánná úrasszony. Este 9 órakor ismerkedési est volt hely­beli és vidéki érdeklődők nagyszámú részvé­telével. Augusztus 30-án délelőtt 10 órakor kezdő­dött a templomavató istentisztelet, melyen a zsúfolásig megtelt uj templomban imát mon­dott Kelemen István köri esperes. Cherubini Miatyánk cimü darabját művészi hatással énekelte Puksáné Boros Irén kolozsvári ének- művésznő T.-né Nagy Margit úrasszony harmóniumkisérefcérd. Egyházi beszédet tartott Vári Albert teológiai dékán, amit Bede Emil lelkész énekszáma követett. Az uj temp'omo’t gondolatokban gazdag ünnepi beszéddel avatta fel és áldotta meg dr. Bo­ros György főpásztor. A templom építésé­nek történetét Nagy Béla helybeli lelkész ismertette, ismételten me’eg hálával áldoz­va iniévszerint mindazoknak, kik nemesszi- vii adományaikkal lehetővé tették az uj templom felépítését. Az adományok sorá­ban kiemelkedő helyet foglalt el Sighişoara város és Tarnava-Mare vármegye adomá­HA LAKÁST KERES, HA LAKÁSA KIADÓ, HA TELKE ELADÓ, m [7 P*S P2 SE Jl SS HE JÁRJON LÁZRÓL rewire;«.": Ma - > , IÁZRA 5S8! ét a BBB HANEM HIRDESSEN AZ ELLENZÉK APRÓ­HIRDETÉSEI KÖZT ) RÖVID IDŐ ALATT EREDMÉNYT ÉR EL ■ Apróhirdetések árait mélyen leszállítot­tuk. Már 20 Éjért hirdethet (iO sző) Ellenzékben. Allásl-keresőI: Szávánkén:- vsai. 1 Ujt iizttne . '.Díj áin íizateaio) —---- ----------------—----­rrrvNztK nyu. Az istentiazl«l«tet urvncsoraoartás fe- iv/ü 1h\ mellyel kapcsolatban l^s/édet 6» imákat Fekete bajos köri jegyző mondott. A/ uj templomból kimaradt közönség részé­re n szabadban tartottuk istentiszteletet, im t mondott Ké.smáiky Miklós BaratM-i és egyházi lxvs/tdct tartott Símén Dániel Faga­ras-! lelkész. A templom felavatása után dr. Boros Györgv püspök a lelkészi lakáson fogadta a hatóságok, egyházak és testületek üdvöz­leteit: a görögkeleti, görög katolikus, római katolikus, szász evangélikus, református egy- házközsrgek vezetői, a vármegyei subprefek­tus, Mosom Aurel polgármester, uz unitá­rius lelkészkor, a helybeli unitárius egyház- község vezetői dr. György Zsigmond fel­ügyelő gondnokkal az élén s a templomot tervező mérnökök mondták el üdvözletüket. A népes közekéden számos pohárköszöntö hangzott el. Este 9 órakor a városháza nagytermében koncert volt. Négykezes zongoranyi lányt játszottak: Julia dr. Chelemen és T-né Nagy Margit úrasszonyok. Egyéni meglátásokban gazdag és tanulságos megnyitó előadást tar­tott dr. Boros György [Hispök. Hegedü-zon- gora hangversenyt adtak elő dr. Welss- kirehei Ernő vármegyei főjegyző és dr. Ja­kobi Róbert műszaki főtanácsos. Előadást tartott dr. Abrudbányai Ede országgyűlési képviselő, a 1). F. E. elnöke. Fuvolán ját­szott Nagy Sándor zeneművészeti főiskolai hallgató dr. Jakobi Róbert művészi zongora- kíséretével. Virágénekeket és Griegdalokat énekelt Pnksáné Boros Irén énekmüvésznő. Az elragadó énekszámokat Nagy Margit úr­asszony zongorán és Nagy Sándor fuvolán kisérték. Az. estélyt Nugy Béla lelkész, hatá­sos beszéddel zárta be. Műsor után tánc kö­vetkezett. A templomavatási ünnepség mély hatást telt a városi és a messzi vidékről össze- sereglett közönségre. Az elért siker méltán töltheti el megnyugvással és jóleső érzéssel azoknak szivét, kik a nehéz időkben is meg­hozták áldozatukat, hogy az emberiséget bol­dogító békés eszmék erős otthonra találhas­sanak ez újonnan felépült templomban. „Szem ésyi-gárda*4 Po povíciii M :?«£•? \<é de^nnc're CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) A különböző gárdák feloszlatásával kap csolatban a Romania Noua jelentése sze­rint Popoviciu Mihai volt miniszter, a nemzeti parasztpárt Ardeal-i tagozatá­nak elnöke Adam I. Roman aláírásával a következő levelet kapta: — A Tatarcscu kormány tehetetlensé­ge folytán odajutottunk, hogy halállal fenyegetik meg a politikusokat s élőké szitik a polgárháborút. Lakásán, vagy az utcán bármely polgárt megtámadhat­nak, ha nem helyesli programjukat. Ezért több Ardeal-i intellektuel elhatá­rozta, hogy „személyi gárdát“ alkot s esküt téve megvédi az On testi épségét, mert nagyarányú tevékenységet fejt ki és veszély fenyegetheti. Popoviciu Mihai Adam I. Roman le veiére még nem adott választ. lozpőszinliázak műsorai CSÜTÖRTÖK: CAPITOL-MOZGO: MARTHA. Flotow világ­hírű operája. Főszereplők: Helge Ros- wange, Georg Alexander. Magyar fel­iratok. EDISON-MOZGÓ: I. TARZAN VISSZATÉR. Kalandor dzsungel film. Tom Tyllerrel. II. ANGOL HÁZASSÁG. Vígjáték. Fősz. Renata Müller, Georg Alexander, Adélé Sandrock. Hl. JOURNAL, MICKY MAUS. MUNKÁS-MOZGÓ: I. COPPERFIELD DÁ­VID. Monumentális filmdráma. Dickens regénye után. Fősz. Lionel Barrymoore, Maureen O'Sullivan és Magda Ewans. Román, magyar feliratok. Műsor előtt legújabb híradó és Micky Maus. ROYAL-MOZGÓ: Ma szezonnyitó premier sláger. Shirley Temple világsikerű film je: A KIS LÁZADÓ. Műsor előtt: I. A legújabb Fox világhiradó. II. A Brasov-i cserkészjainboree filmje. Egy szó ára 1 lej. vastagabb betűvel szedve 4 Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Állástkeresőknek egy szó i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladó t hirdetések után 2f szá­zalék felirat számítunk fel. Díj előre fizetendő. Lewelez ;5t S? Alkalmazás | ZONGORÁZNI tanítok konzenratóriumi mód­szer szerint, román magyar nyelven. Str. Draga- lina 14. G- I234 ELADÓ jóminőségü fajbor körü belü z vagon. Ér-. Juhos, Cal. Marecha] Foch z6. ___ RÁDIÓ elsőrangú, telepes, kedvező alkalom, olcsón eladó. Megtekinthető: M. Leitner rádió- szaküzlet, S-rada Memorandului 25. szám. G. 1223 350 CM3-es Sarolea motorkerékpár eladó. Str. I Regele_C:rol II._N0. j4.______________G, 1235. ! SZÖNYEGSZÖVÖGÉP ér egy jégszekrény ol- \ csón eladó. Str. Cosbuc 7. D-nj, Esca. _G. 123;. KÉT szép bőrkoffer eladó. S r. Bis. Ort. r., T errvekt. K° 9°°­KÉT gyönyörű angora fajnyul eladó. Ser. M:co 50. _________________________G. 1236. OLCSÓBB LETT A KÖZISMERTEN LEG­JOBB SZAKÁCSKÖNYV: Lakos Imréné. Háztettás: tanácsadó-ja. Az edd’gi 240.— lejes ár helyett, most csak 150.— lej :z Ellenzék j könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Közel $00 j oldalon, 1200 válogatott jó recept. A könyv 1 számtalan _kiálltán k tüntetését kapta meg. _ ~KORSZER0 HUSNÉLKÜLI TÁPLÁLKO­ZÁS. Irta: Dr. Rusznyák István szanatóriumi veze'őorvos. A legideálisabb vegetáriánus konyha, izlete;-. receptekkel orvosi ellenőrzés mellett. útbaigazításokkal vese-, gyomor-, anyagcsere., stb. bántalmaknál. HL bővített kiadás 99.— leiért kapható az Ellenzék könyv­osztályában, Cluj Piaţa Unirii. Vidékre aţin- véttel is azonnal szállítjuk. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kiál­tásban 240 lejért kaphatók az ELLENZÉK könyvcsztáíyábau, Cluj, Piaţa UairiL EGY hároméves permek mellé románul beszé­lő. jobb családból való uríleányt keresünk. Str. A. Muresan 11. I. Muntean. G. 1235. RIKKANCSOKAT magas jutalékkal íeW* czGrk. Jelentkezni lehet a délelőtti órikbea. Ellenzék kiadóhivatal Calea Moţilor 4, âsf ke vSBÎSSS ÚJABB, FELTALÁLT módszerrel tanítok he­gedülni, egyóra próbaidő. Sztojka, Lmoasá 11. Ko. 874 ÁLLÁST keres masamód, ponton munkás. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére könyvosztaly- b: kér. K. 299. VEGYES FAESZTERGAMOHELY a Plata Mihai Vitea­zul legforgalmasabb helyén, villanyerőre beren­dezve, keres önálló, komoly, ipar jogosult mun­kást, állandó munkára, fix és jutalékra, esetleg bérbe vagy eladja. Hutsic kalapüzem, Regele Ferdinand 3°. K. 302­SnsaSlan • lakás ti BÚTOROZOTT ízoba kiadó, esetleg teljes el­látással. S r. Bertheloţ ii-a». I. em, _____Ko. 848. EGY szoba, előszoba, központban vízvezeték­kel, bútorozva vagy üresen azonnalira kiadó. Cal. Rege e Ferdinand 8. Gy. 329. Kedvpintényes illáid Budnpesire aug. —«epíember 2ö-ifj A budape'tj Őszi lakberendezési Kiállítás al­kalmiból alábbi rendkívül kedvr/ményev uta/áii lehr'őségek vehetők igénybe az Ellenzék könyv osztálya utján: U'«7-áj C újtól—Bud2pe«?rc éj vijv/A Clujig, gyorsvonat II. osztályon 1.858 ej, ugyanez III. osztályon 1 280. C'-k felutazáj Cluj- ró| Budapestre gyorjvonat IJ. o. 1004 lej, ugyanez III. o. 715 lej. Szcmélyvona-t II. omályon Cluj— Budapcs és vissza 1.352 lej. ugyanez III. osztá­lyon 1.050 lej. Csak fe utazá- Clujról—Buda­pestre, személyvonat II. osztályon 75: lej, ugymez III. o. 555 lej. F.7^n összegekben bcnnfoglaltatik a 150 lejbe kerülő kiállítási igazolvány is, mely­nek alapján «7. utasok egyéni útlevelük felmuta- •á'a «lapján a hatírt vízum nékül lépik át éa Budapesten urálagoian váltanak magyar vízumot 7.— pengőért. Ez íz igazolvány különben ugyan­itt külön is fa vasutj jegyek átvé'clc nélkül) J 50 lejért kapható. Az igazolvány a magyar va­sutakon oda-vissza jo% kedvezményre és utóla­gos kedvezményes 7.— pengő;, vízumra jogosít. Vidékek bármelyik reláció: pénz és 20.— ej portó előzetes beküldése mellett, postafordultá­val ajánlott levélben megkaphatják. Kedvezmé­nyes budapes'i szálloda és panzió-utalványok rzintén kaphatók. Az utazás kedvezménye érvé­nyes felutazásra aug. 28.-tól—szept. 13.-ig, visz- szautazósra szept. 4.-től—20.-ig. Elveszett egy kézitáska. Csütörtökön, augusztus 27-én délelőtt a Mihai Viteazul- téren elveszett egy barna kézitáska értékek­kel és okmányokkal. A károsult szegény nyugdíjas özvegy és ezúton kéri a táska megtalálóját, hogy a számára értéktelen ok­mányokat adja át lapunk kiadóhivatalának, ahol jogos tulajdonosa átveheti. Külföldön hargászversenyeket is tarta­nak. Berlinből jelentik: Még nem ült el az olimpiai csatazaj az emlékekben s még minden gyorsaság, tüneményes tizedmá- sodpercek körül forog; sprinterrekordokat tárgyalnak az utcákon, kávéházban, taxi­állomáson. No és persze, majd nemsokára az iskolapadokban, német óra közben. Szinte meglepően hangzik, hogy abban az országban, ahol leggyorsabban futottak az emberek, legsebesebben szelték a motol- lázva lendülő karok a vizet, ott versenye­ket tartanak a horgászok. Ez a filozófus remete népség időnként, elveinek fenntar­tása mellett persze, feladja a magányt, a félnapos egyhelyben pipázást és összeül, hogy felmérhetetlen türelmét összemérje. Lássuk hát, ki a legény a folyógáton! — morfondírozza el a csatakiáltást a küzdés szellemétől megszállott horgász. Ki fog az időegység alatt több halat?! Aztán kivetik a horgot és szédítő tempóban, óránként, félóránként parittyázzák ki a vízből az ezüsthasu halacskákat, hogy csak ugv rep­kednek. Ez volna a gyorsasági verseny. A lassusági versenyről talán most ne beszél­jünk. Másik téren súlyra megy a dolog: közép- és nehézsúlyú halak verdesik léleg­zetért zihálva a gyepet. A távolugrás ana­lógiája a távvetés. Nem a horgász ugrik messze be a vizbe, hanem a horgát hajít­ja jónéhány spárgahossznyira. Céllövés helyett a kevésbé zajos horog-céldobás szerepel a versenyszámok közt. Szóval no, ne hencegjenek a futók, magasugrók, bir­kózók, céllövők, mert a horgászat is nyújt ehhez hasonló örömöket. A csontok he­lyett mindössze a halszálkák ropognak. Embert ölt a döglött gránát. Diciosanmar- tin-ból jelentik: Az Ungurean-testvérek a Voinesi-i hegyekben teheneket őriztek, hol döglött gránátlövedéket találtak, melyet ha­zavittek. Otthon fogóval fel akarták bontani, mire a gránát felrobbant. A két testvér vér­től borítva esett össze. Életbenmaradásuk reménytelen. Az eljárás megindult. Az unitárius egyházközség rendkívüli köz­gyűlése. A helybeli unitárius egyházközség folyó hó 6-án (vasárnap) délelőtt 11 órakor kezdődőleg rendkívüli egyházközségi köz­gyűlést tart, amelynek tárgya egy ingatlan eladása s ezzel kapcsolatos kérdések. E rend­kívüli közgyűlésre az egyházközség minden önálló tagját meghívja az egyházközség elöl­járósága. Próbamozgósitás Svájcban. Bernből jelen­tik: A legközelebbi napokban először törté­nik majd meg Svájc történetében, hogy moz­gósítják a lakosságot. A mozgósítás napján már hajnalban megszólalnak a harangok és megperdülnek a dobok. Erre a jelre a kato­nai szolgálatra alkalmasnak talált polgárok kötelesek valamennyien jelentkezni a kije­lölt gyülekezőhelyeken, ahonnan gépkocsi­kon szállítják őket arra a hatánrészre, ahol 1 a svájci hadsereg hadgyakorlatait fogja tar­tani. A hadgyakorlatokon ezúttal újságírók nem vehetnek részt. Románia uj autótérképe minden aníóveze- tőnek nélkülözhetetlen. 34 kitünően színe­zett térkép és az ország 19 nagy városának külön térképe egy tartós vászontokba gyűjt­ve. A teljes gyűjtemény 250 lejárt kapható az Ellenzék kőoyvosztályában, Cluj, Piau jüuirii, ' próhirde esek feladhatók: a kiadóhivatalban, ;önyvosztá!vunkban. bizományosainknál, bármelv -irdetési irodában. Csak válaszbélyeges kérdésekre válaszolunk. Cimet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre kell irányítani

Next

/
Oldalképek
Tartalom