Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)
1936-09-23 / 220. szám
A PIROS BELÉPŐ Irta:SZABÓIMRA ® 9. KÖZLEMÉNY Egy óra múlva feltűnt a lokálban lódoniak egy ismerőse. Pardon mondotta barátom —, bocsássatok meg, átmegyek hozzá, le kell bonyolítanom vele egy abbamaradt üzletet Két vagon príma banánról van szó. Mialatt magunkra maradtunk, Mária a túriak tompa és vészteljes fenyegetőzésével beigerle, hogy el pusztít, ha elrontanám a dolgát ezzel az emberrel. Kegyetlenül. de azért a szavak alján síró kétségbeeséssel mondotta: — Mit kezdhetek veled, aki csak skribler vagy és sokszor annyi pénzed nincs, hogy egy rendes ruhadarabot végy magadnak. Azt akarod, hogy cifra nyomorban tengődjünk végig egy életet. Láthatod, ez az ember ugv belém van habarodva, hogy képes bedőlni és feleségül venni. Miért rontanád te ezt el nekem? Nem tudom, tisztában vagy-e a helyzetemmel. Te ugyanis sohasem érdeklődtél a múltam után, de most elmondom. Pesti leány vagyok. Apám eltűnt a háborúban, hárman maradtunk testvérek és képzeld, mind a hárman leányok vagyunk. Mária Immaculata előszedte pirosító rudacskáját, pepecselt magán, lenyelt egy pohár pezsgőt. — Hárman vagyunk, jól jegyezd meg, mind a hárman leányok és anyám a negyedik, aki asszony és már öregedik. — Ezzel elegei mondottál — jegyeztem meg —, most azután semmi kedvem arra, hogy veled komolyabb viszonyba lépjek, bár megvallom, elég csinos vagy és elég nagy ördög ahhoz, hogy állandóan érdekelj. — Hallgasd tovább az én történetemet. — Irodába jártam, Stefi kalapszalonba, Gitta pedig zongorázni járt egy kispesti moziba. Ez volt a helyzet az első időben. Valahogyan meg lehetett élni. De jött a leépítés minden vonalon: persze elsősorban a leányokat épitették le. A kalapszalon nem ment. Stefit elbocsátották, a szegény leány otthon diszitgetet L munkásleányok kalapjain dolgozott annyiért, hogy a házbért alig lehetett belőle kifizetni. Gitta mo zija pedig valamelyik befolyásos politikus kortesének n kezére került, akinek első dolga volt, hogy kicserélje a személyzetet. A kicserélést a zenészeken kezdte. Ebben a helyzetben kerültem a brettlire. Pályám következő éveiről azt hiszem fölösleges beszélnem ne fed, aki érdeklődsz a művészetek iránt. Jól tudod, mit jelent az, manapság művészetből megélni. Eddig kissé érdesen beszélt, de ezután már letom- pitotta hangjának élét, fékezett, kedves lett és könyörgő tt, az isten szerelmére, ne tegyek tönkre egy csalá dot, ne szóljak egy szót sem arról, hogy ismerem Jámbor hazugságokkal fogja traktálni ezt a köny- nyelmü, jó fiút. elvéteti magát vele. amivel két embert ment meg a zülléstől, önmagát és őt. Azonkívül segít egy szegény özvegyen és jóravaló két leányon, a húgain. — Meglátod, többé nem lesz ebben a páholyban viharosan mulatozva. Már holnap szólok a tuladonosnak, hogy reám ne számítson. Nem leszek ..palifogó1' szám. Mihelyt leénekeltem a dalaimat, átöltözködöra és kie- ülők a páholyba, „vőlegényemmel“ vagy elkisértetem vele magamat haza. Meglátod, Tódort is szolidságra fogom szoktatni, uj élet kezdődik, igenis. Téged pedig, csavargó firkász, sohasem ismertelek! Megértetted? Hajnalban elhozatom lakásodról a holmijaimat Szerettem volna megköszönni neki ezt a számomra igazán jóságos megoldást, de nem juthattam szóhoz. Észrevettem ugyanis, hogy a két vagon banán lebonyolódott. Tódor odaát a másik páholyban meghatóban szorongatta a fekete, duzzadtképü ember kezét és jóízűen mosolygott. — Nászajándékul — súgta Mária — azért elfogadom tőled a piros belépőt, amiről szó volt először Filipopelben, azután Szófiában és végül Bucurestiből levélben. — Jó memóriád van —mondottam Tódor felé, aki akkor már visszajött és megelégedetten, mélyeket szívott gyűrűs szivarjából. — Miért? — kérdezte. — Azért, mert a jó üzlet után is megismerted ezt a piros páholyt és beléptél ide. Máriára pillantottam, aki diszkréten mosolygott Tódor felé. de a szeme villanásából látszott, hogy elértette a piros páholyról és belépésről való szófordulatomat. Tódor bocsánatot kért. Mindenekelőtt a „boltjait“ kell ellátnia — mondotta —, bárhol is vannak, bármilyen körülmények között. Dicsekedni kezdett. — Meg vagyok győződve róla, ha a barátom, báró C.salánffy Gogomán vadászatra hivna meg, itt is üzletet csinálnék, annyira véremben van a boltos. Hiába, erre születni kell és pedig föltétlenül. — Vaddisznókkal csinálnál üzletet?! A művésznő előtt evvel bizonyára imponálnál. Megint a fülemhez hajolt és arra kért, ne évőd jek a leánnyal, ne tegyek olyan megjegyzéseket, amelyek esetleg bánthatnák a hölgy szeméremérzetét. Egészen nyomatékosan inondölia, miközben baráti lag szorongatta a kezemet. Ez a níi egészen rendkívüli esetein. Nagyon kérlek, ne rontsd el a dolgot holmi modorbeli hibákkal. A nö egy finom, érzékeny lélek. Ha nem itt is mertem volna meg, szentnek mondhatniám. Viss/.asugtam. En nem bánom, ha érzékeny és finom és angyali és lehelleles. De én most olyant mondottam, amit akár az aosztai hercegnő előtt is elmondhatnék. Ilangosan hozzátettem: — Fölösleges munka engem gavallériára kioktatni! Láttam, ez a tiltakozáson* jól esett neki Meg rázta a kezemet és úgy nézett a nőre, mint ifjú, ki először tesz vallomást. Ellögódotl volt. arcát pirossá g öntötte el és tisztelet vibrált a hangjában. Mária azonban hideg és előkelő maradt. * Hetekig nyugtom volt a nőtől, bár megéreztem, hogy ez a helyzetein nem fog állandósulni. Dóra, a másik, az én kimért hangú leveleimre dacos fagyosan válaszolt Már azt hittem, bulgáriai kalandjai mat nagyjából likvidálni fogom Nem ez történt. Gong Tódor valamelyik napon megjelent a lakásomon Leheveredett, szivart vett elő, tempós ke délivel rágyújtott — No pajtás! — Ne folytasd — vágtam közbe — tudom mi történt. Eljegyezted Máriát. Még nem De el jegyzem és azért jöttem, hogy meginvitáljalak a nagy aktushoz. Tudta, hogy rám számíthat. Evek óta minden családi szórakozásom abban merült ki, hogy a bará taim házasságainál tanúként szerepelek, ott vagyok csöndes eljegyzéseknél, ezt megelőzőleg pedig rend szerint előttem szokták kiönteni szivüket. Amikor végül megjelenik a családi áldás, engem tisztelnek meg a g y ennek kom a sá gá va 1. Nem áradozott. Azzal a komolysággal, ahogy az ember felelősségteljes vállalkozásról beszél, Tódor ismertette előttem uj életprogramját és terved mindaddig az időpontig, amikor egy szép napon gver mekei körülállják ágyát és ő elhalkuló hangján áldását osztja és már nem lesz ereje, hogy szívjon a szivarából. Bánatos derűvel adta elő ezeket, közben nagyo kát szívott a finom uppmannból. Nála az élet igaz értelme a szivar bódulatában rejlett Az. eljegyzést Pesten kívánták családilag üteg tartani. — Nem lenne stilszeriibb — kérdeztem naivul —. ha a leány szüleinek kastélyában, vagy valamelyik vidéki udvarházában tartanátok meg a kézfogót — Te még itt tartasz? Azt hiszed Mária nemesi ivadék ? — Nem értelek, hát akkor miért lettél belé szerelmes? Letette szivarát és hosszasan előadta (egy hat kötetes regény!) szerelmének különböző fázisait. Először persze a leány származása imponált neki, de belátta, hogy ezzel csak a tűnő divatnak hódolt volna. Jól esett megtudnia, hogy egyszerű szárma zás, akinek azonban a mostoha sors egyéni nemességet kölcsönzött. Olyan előny ez — mondotta meggyőződéssel — , amit nem is lehet földi szavakkal értékelni. — Én csak külsőleg látszottam lumpnak, édes barátom. A lelkem komoly: lehiggadt ember vagyok. A magam egyéniségét borította volna föl, ha nemesi származásához ragaszkodom. Hidd el, boldog vagyok, hogy Máriát egyszerű házból és jóravaló kör nyezetből vehetem el. — És megmarad a művészetnél? — kérdeztem gyanútlanul. Ennek vége! A művészet csak átmenet volt nála. Arra kellett, hogy megismerje általa a világot és az embereket. Az eljegyzési vacsorát egy jómtódu rokonnál tartották meg a Rottenbiller-utcában. Ott volt a két kisebb leány, Gitta és Stefi is, csinosak és pestiesen kedvesek. Máriát Manóinak szólították és igy tudtam meg, hogy a polgári nevük Holunder volt, ami sötét- szinü orgonavirágot jelent. A rokon: Holunder Pál bácsi, a budai szőlőskertekből került a Duna túlsó oldalára. Apjának kint volt szőlője és háza és arról volt nevezetes, hogy a milleniurni kiállításig és azóta nem volt odaát Pesten, noha a villamosok és autóbuszok révén a város úgyszólván az orra előtt állott. Pali bácsi már egy más generáció neveltje, ő bizony járt külföldön és eljutott Génuáig. Egy alkalommal olyan jól ütött be egy narancsüzlete, hogy azzal megalapozta jövőjét. Mint világjárt férfiút, kerületében beválasztották az iskolaszék tagjának. Tódor az időközben megérkezett két vagon ba nán közül, az eljegyzés poétikus óráiban, az egyiket eladta Pali bácsinak. Hazatértünk a szállodába. Tódor el volt érzékenyülve. Elém állott: — Be akarom bizonyítani előtted, — szólt —, hogy nemcsak jó üzletember vagyok, hanem igaz barát is. Mind1 a két üzletnél jelen voltál, tehát valami közvetett közöd van a dolgokhoz. Ezennel kijelentem előtted, hogy nehány ponttal bevettelek az üzletbe, de egyetlen rizikóval. Azzal, hogy tartozol a Dénzen hat hetet itt tölteni Pesten. Majd meglátjuk, a Margitszigeten, vagy a Zugligetijén — Kezet rá! Félóra múlva már nagyokat horlyogott. Nem tudtam miatta aludni, fetrengtem az ágyban. A bo rok nehéz mámorában pedig zaklató fantazmagóriá ban jelentek meg előttem Mária Immaculata Aimn ciula eddigi érvényesülésének stációi, V. A pénz, amit a banán-üzleti k után kellett kap nőm tőle, csak a lakodalom után lett esedékes. Tó dór pontosan teljesítette Ígéretét. Én is. Eljöttem Pestre és a különös módon létrejött vakációt legtöbbször a társaságukban töltöttem. Biztos érzékkel tudtam, mikor lennék a tiatal házasok terhére. Ilyenkor egyedül, vagy barátaim társaságában loptam a napot. Nincs csábítóbb város Pestnél. Estefelé a Duna korzója, reggel a budai hegyek, a Vár, a Halászbástya romantikus folyosói, az. idillikusán kedves labán, a zajos, bolondos liget, vagv a Szunyogszi get „vadonjai" Délután a linóm cukrászdák, előkelő könnyedségükkel, a nagy kávéházak mutatós gondtalanságukkal, éjjel: a tündöklő tánchelyek és mulatók Magányos csatangolásarin egyikén bevetődtem a Krisztina-körut egyik csöndes házába. Közelben az osztrák uralom idejéből visszamaradt ódon épület tág udvarával: a hadbíróság és egy másik, ki tudja milyen korból ottfelejtett alacsony ház, amiből mozit csináltak Nem messze egy csendörlaktanya és egy nagy paplangyár Ezeknek az „intézményeknek“ az alkalmazottjai jártak a kávéházba A katonák kő zül leginkább altisztek Ha tiszt jött, nem ült le, a kassza mellett bontottak neki sört, ott szervírozták neki a snapszot, mert tekintélyének csorbulása nélkül aligha ülhetett le a civilbakák társaságába. Azon ban <• városrész művészei is megfordullak a kávé- házban: színészek a közeli magyar-német kabaréból és piktorok, akik a kerület valamely régi házának szobájában húzódtak meg a napos hónapok alatt, amikor is kijárhattak dolgozni a közeli regényes hegyek közé. A hangulatokkal telitett budai kávéházat húsz éve ismertem Uj generációk jöttek, uj típusokkal. A régi típusok megrekedtek a maguk érintetlensé giikben Most az egyik sarokban egv rostásképü színész, másra szabott ruhában, éhségtől nyúlt orral és pislogó szemekkel ült egv pisze leány mellett, aki tele volt festékkel és világfájdalommal. A közös tea mellett ültek, amit bizonyára egyikük sem fizetett. Fiatal festő skicceit a másik asztalnál, mögötte a pincér állott Unalmában a két elszomorodott em bért rajzolgatta és amikor kész volt, babérkoszorút rajzolt köréjük. Hátul, a terem mélyén őrmesterek nehány palack sör mellett nagy uraknak érezték magukat. Egy cigány a szomszédasztalra eresztette fejét Aludt. Mellette zöld posztózsákban a hegedűje. Es egy magányos nő az ablak mellett, a kerek asztalnál Cigarettázott és egy német illusztrált újságot olvasott. — Feri — szóltam oda a pincérnek — ha a művész urnák majd nem lesz kibicre szüksége, jöjjön ide és érdeklődjék a hogylétem iránt. — Azonnal báró ur. Engedje, hogy gusztáljak még néhány vonást. Feri abban volt eredeti a többi krisztinavárosi link fölött, hogy báró urnák szólította azokat a vendégeket, akikről föltételezte, hogy még aznap fizethetnek. Nem váratott sokáig magára. Mindjárt odajött hozzám és gyorsan kiszolgált. Kicsit szemrehányóan mondotta: — Régen tetszett nálunk lenni, báró ur! — Tíz esztendeje Feri! — A múltkor itt járt egy vendég, az is vagy tíz esztendeje nem járt errefelé. Bejött, le sem ült. kereste a szemüvegét. amit annakidején ittfelejtett Visszaadtuk neki. Ha beszéde elveszett fonalát kérte volna, nálunk azt is visszakapja. Becsületesek vagyunk! — Elég a viccekből. Mondja, ki az a nő, ott az ablaknál. Nem látom az arcát, de érdekel. — Becsületemre mondom, nem tudom. Újdonság, kérem alássan. Nehány napja jár ide, németül beszél, elolvassa a lapjait és fizet. Minthogy rende sen fizet, tehát bárónő. — Nem hivatná ide? Feri szájára tette ujját. — — Ments Isten! A báró ur ugvlátszik nem tudja, hogy erkölcstörvényeink vannak, a főnökünk nagyon akkurátus és büszke a jó renoméjára. Nem szabad, pedig nagyon szívesen tenném. De tetszik tudni, szigorú erkölcsförvénveket hozott a szent kormány. A nő letette az újságot, kopogott és fizetett Kezébe vette kaiapját és körülnézett a kávéházban. Rám esett a pillantása. A leány Dóra volt Megváltozott. Arca valahogy elfakult, vállai mintha összeestek volna, büszke tartása eltűnt. Odaléptem hozzá és gyöngéden, mint szenvedőket, akiket szeretünk, megöleltem. — Te itt? — És te? (Folytatjuk.) Hirdesse- Ellenzékben
