Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)

1936-09-20 / 218. szám

1936 szept'ember 20.

miLBNZWK

9

Húsz lej

Ennek a húsz lejesnek, ennek a kerek, lapos rézdarabnak a történetét úgy

mondom el, ahogy egy szegény asz- szónytól hallottam. Egy szegény asz- szonytól a külvárosban.

— A napokban történt, mikor már Etuskám lábbadozott — mondta a szegény asszony a száradó füvü, sárguló levelű kertben a pádon, a csenevész almafa alatt — elmondom, mert csodálatos ám, hogy mik történnek, valóságos csoda volt azzal a húsz lejjel, kisasszony lelkem. Képzelje csak el. Délfele jár s próbálok a kislányomnak valami ebédfélét összecsapni. Ott ül szegényke egy könyvvel a konyha-ablak előtt, mert oda besüt az az áldott nap. Ott ül és olvas, nagy figyelemmel, mert hát olyan okos, komoly gyermek, bolondul meg könyvért, újságért. Elnézem, olyan sápadt, mint az átlátszó, sárgás- fehér üveg, a szeme meg kitágult a betegségben, alatta sötét karikával. Fel kellene hizlalni — mondta az egyleti doktor ur. Azt is mondta, hogy rgy betegség után különösen jól kell táplálni, hogy rendbe jöjjön, meghogy visszaszerezze az erejét. Jól táplálni, Istenem, hiszen táplálnám én, de miből? Krumplival tápláljam? Csuszpájzzal? Csak tésztát kér, meg édességet, mindig is olyan tésztás volt a lelkem. Aznap is, amit elmesélek, krumplit csináltam neki, de nemcsak úgy közönségesen, hanem kis liszttel, krumplitésztának, had‘ legyen tésztája szegény kis betegemnek, ha nem is édes, mégis tészta. Csináltam hozzá egy kicsi zöldséglevest, csak úgy hús nélkül, merthát úgy állt a dolog, hogy aznap egy lej se volt a háznál. Volt otthon egy kis zöldség, meg krumpli, de semmi egyéb. Éppen a krumplistésztát sütöm, az utolsó csepp zsírommal, ami a háznál megvolt, mikor felnéz Etuska és azt mondja, csak úgy csipogta, mint a kismadarak, mert mintha, a hangja is elgyengült volna szegénykének;

— Lesz valami édes, anyuka?

— Édes? — kérdem s gyorsan összevissza gondolkozom, hogy mit csináljak — jó lesz almakompót, kislányom?

— Jó, jó — feleli nagy öröménél — almakompót, sok cukorral, jó édesen? Jaj de jói

— Egész elpirult úgy Őrült szegény, hogy kompótot ígértem. Kívánja ám a szervezete, csak kilenc éves, nő és fejlődik a gyermek, meg aztán beteg is olt.

— Kijövök ide a kertbe, megrxézem, j akad-e még alma ezen a fán? Hát van

t-akozm kezdett a köd az agy áród, kereste a delikvenst, aki ilyen csúfot űzött belőle. Je hasztalan erőltette agykérgét, ott semmit sem talált elraktározva. Mit volt mit tenni, bevárta, még besötétedik és lámpagyujtás után, tolvajmódra lopakodott be lakására.Mais-nap a segédek furcsa szemmel nézték mesterük elváltozott arcát. Hátha még a sapka alá pillanthattak volna, akkor lett volna ok találgatásra. így i® olyat mordult reájuk csodálkozó tekintetükért, hogy szövet helyett az ujjúkba lökték a tüt. Úgy dél felé megjelent Koöaynái a tráfaosináló dokkor, aki előtt már akárhogy is le kellett tenni a „mtci sapkat“. De előbb behúzta a- mü- helyajtót, hogy ne mulassanak rajta a segédek.

— Hát veled mi történt, pajtikám?? — szólt a látogató a pirosból sápadtra váló szabóhoz.

— Nem tudom kérlek alássan, de valamelyik impctsztor nagyon erős tréfát engedett meg magának. Ha tudnám, ki volt, hát lenyisszantanám a fülit — és vészesen csattogtatta a nagy szabászoilót.

Erre a doktor, akinek a kacagástól potyogtak a könnyei, beismerte csínytevését. — No pajtikám, csak rajta, hajtsd végre a fenyegetésedet.

De bizony a meglepett szabó egy szóval sem emlegette többe: a bosszút, egyszeriben jámborrá változott, sőt mikor a ,,dok- 1 tor“ fajdalomdij gyanánt négy öltönyt rendelt magának, Kotay uram tulharsogta jókedvében a folyton kacagó tréfacsináiót is, aki barátpapot csinált a szabóból

egy pár, rajta is, meg alatta is, kis, férges, nyomorult, vacak alma, de alma. összeszedek a kötényembe párat, viszem be a konyhába, megpucolom. Persze a felét el kell dobni, olyan rossz, csupa féreg. Felszeletelem, megkóstolom, savanyú, összehúzza az ember száját,, nem baj, kompótnak jó lesz. Vizet teszek fel s akkor jut eszembe, hogy nincs ám otthon egy csepp cukor sem. Bemegyek a szobába, megnézem a tárcámat, nincs abban egy lej se, tudtam, hogy nincs, mégis megnéztem, merthát ilyen az ember. Bemegyek a kamarába, veszem a cukortartót, nincs abban egy szem sem, mintha soha se lett volna benne cukor. Leteszem a bádogdobozt, kaparászok a papírzacskók között, az egyikben van csak egy kis máléliszt, üres a többi, valamennyi. Egészen elszorult a szivem, ahogy ott álltam a konyhában és néztem az én kicsi lányomat, aki várta a jó, édes almakompótot s hiába várta. Mit csináljak, mit csináljak! Ha tudtam volna, hogy cukor ömlik vér helyett a kezemből, szivesen elvágtam volna. Mit lehetne tenni? A per sely? Megnéztem a perselyt, belekukucs- káltam egy darab kétlejes szomorkodott benne egyesegyedül. Hopp, megvan! Elszaladok ide a sarki fűszereshez, viszek neki újságpapírt, 6—7 lejt ad kilójáért, csak van annyi itthon, hogy kitelik belőle egy negyedkiló cukor ára, a 12 lej 50, mert kevesebbet szégyel venni az ember, úgyis mindig csufolódik az a fü- szeresné, mert olyan kis mennyiséget vásárolok, hogy igy, meg úgy, tán ven dég van a háznál, vagy bizony szeren esés, aki ilyen keveset eszik, meg miegymás. Különben sem rendes asszony, a papírral is úgy tett, hogy mikor arra kértem, csomagolja be tisztességesebbet*

az áruját, mert elpotyogtatom, azt felelte:

— Nem lehet kérem, drága a papír, nekem tizenkét lejbe jön kilója, nem csomagolhatok triplán.

— Van nekem pár kiló újságpapírom

— mondtam örömmel — megveszi?

— Hat-hét lejébe legfeljebb — felelte

— mert drága világ van s úgyis ráfizetek erre a vacak üzletre.

Hát ilyenek a kereskedők, kisasszony drága. Szóval, hogy szavamat ne felejtsem, megyek a ládához, nézem a papírt, hát uram Isten, nincs egy szál se! Akkor jut eszembe, hogy előző héten láttam az uramat, az vitte a hóna alatt, biztosan dohányra kellett neki, merthát nem tud leszokni a dohányzásról.

Olyan voltam, mint a fejbeütött. Csak álltam, álltam. Ha nem harangoztak volna éppen delet, kimentem volna az ócskapiacra, eladni valamit, hogy szerezzek egy kis cukorravalót.

Aztán kimentem az utcára. Elindultam a bolt felé. Veszek hitelbe egy negyedkiló cukrot. Talán kapok. Nem biztos, mert máris sokkal tartozunk, nagyon sokkal. Csak néztem a földet, ahogy mentem és arra gondoltam, hogy milyen rossz hitelbe vásárolni, hogy szégyellem, bár sose kellene. De most muszáj. Almakompót kell.

És akkor történt kisasszony. Az árok szélen lapulva megláttam. Azt hittem, rosszul látok. Lehajoltam. Felvettem. Dobogott a szivem, — mintha lopnék. Húsz lej volt, becsületemre. Úristen, olyan volt ez, mintha egy szent dobta volna le a felhők közül. Több vált ez mint amennyi kellett. Még mazsolára is tellett belőle...

Marton Lili.

Bélyegek tündöklése és bukása

Körmönfont művészet. —

Az a sorfalat álló hosszú emberkigyó, mely szeptember első napján a londoni postahivatalok előtt várta az első ,,Edward- bélyegek“ kibocsátását, nemcsak azt jelenti, hogy a fiatal angol király odahaza is menynyire népszerű, hanem azt is, hogy milyen rengeteg sok ember spekulál bélyegekben. Ezeknél az ácsorgás célja inkább a. posta-bélyegző volt, mint a bélyeg. A kibocsátás napjával keltezett u-j angol bélyeg meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban, az ára nagyobb lesz, mint a többié és évről-évre emelkedni fog. Óvatos tőkés semmibe se fektetheti olyan nyugodtan a pénzét, mint ebbe a tőzsdei spekulációba.

Csodálatos járvány az a bélyeggyüjtés. Méreteiben és szilárd tendenciájában messze felülmúlja a mult század hollandi tulipán őrületét, amikor a bankok és milliós tőkeérdekeltségek vetették rá magukat a tulipánra, vagy a XVII-ik század kagylógyüjtő szenvedélye, amelyik az ,,Admirálisának nevezett aranystráfos kagy lófajt a ritka • példányait

százezrekkel fizette.

A bélyeggyüjtés mániája nemzeti presztízskérdést csinált a bélyegekből és az államkincstárt is érdeklő, óriás-i legális- üzletet. Apró állam ócskák, mikor az adósságok tengerében már-már elmerültek, utolsó mentségül ,a bélyegkibocsátáshoz folyamodtak. Ilyenkor megjelentek a színen a bélyegkeres- k-edő-trösztök, átvették en bloc a bélyeg- tömeget, csak -azt a keveset, ami postaforgalomra volt szükséges hagyták meg és

Botrányt okozó bélyegek

j befizették az államkasszába a súlyos fontolj kát. A kis, főként exótikus államok ezt a I mentsvárat annyiszor vették igénybe uj meg * uj bélyegkibocsátásokkal, hogy valósággal ! diszkreditálták ezt iaz iparágat s a rendezett ! nagyhatalmak — a bélyeggyűjtők élénk fájdalmára — már a megkülönböztetés kedvéért is, szigorúan ragaszkodtak a régihez és évtizedekig tartották forgalomban!

V. György angol király maga is szenvedélyes bélyeggyűjtő volt, de ezen a ponton mégse engedett & szaktársak közóhajának és huszonöt évig nem engedte a bélyegek kicserélését. I. Ferenc József is csak kétszer engedett a közóhajnak.

A bélyegnyomtatásnak akkora helyen kel' érvényesülni, mely cseppet sem -nagyobb, mint az emberek körme és ezen cirádákat, koszurakat, rengeteg egyéb mondanivalót kell kifejezni. Eleinte igy is fogták fel a bélyegrajzolók feladatukat és nemzeti ízlés szerint koszoruztak és cirádáztok. Ez egyúttal, örökké szem előtt forogva, el is árulta az illető nemzet kuilturíokát és ennek csúcspontját, a művészetét. Az V. Győrgy-korabeli angol bélyegek különösen sok fejcsóválást okoztak a szigetországban, mert bizony az olyan barokk volt, mintha Mária Terézia korában készült volna Bécsben. Egyáltalában nem illett Angliához, ahonnét a modern grafika világnak indult. Az ,,aratós“ francia bélyeg egyszerre mérföides csizmákkal indult a jelenkorba-, az amerikaiak pedig a Î Columbus-bélyegekkel szintén iskolát aiapiMégis az ország legszerencsésebb sorsjegy főelárusiíója a

Banca Bontaná de Comerţ

Bucureşti, mert a szeptember hó 15-iki húzáson i,000.000 lejt a 243120 sz. melléksorsjeggyel, 100.000 lejt a 34174 sz. fő sorsjeggyel, 50.000 lejt a 268280 sz. melléksors- jeggyel, 30.000 lejt az 51871 sz. fősorsjeggyel, 30.000 lejt a 64260 sz. fősorsjeggyel és még rengeteg kisebb nyereményt ebből a kollekturából húztak ki. — C1 u j i képviselet:

„ELLENZÉK" KÖNYVOSZTÁLYA CLUJ,

Piaţa Unirii 9. szám alatt. Telefonszám: 109.

tottak azzal, hogy óriási freskó-témákat, történolmi falfestményeket szorítottak ő sze egy babszemnyi helyen. Ezt az iskolát, a történelmi tablókkal, utánuk csak Románia követte.

Vili. Edward bélyege egészen, a jelenkor színvonalán áll. Olyan modern és egyszerű, mint a csőbutor a chi-ppendaíe-karosszékek között. A király feje, egy kis korona és tiszta üres lap. Egészen bizonyos, hogy megbecsülés fogja végigkísérni utján és sohasem fog okozni botrányokat.

Mert már erre volt számtalan példa.

Paraguay és Bolivia között örökké vitás senki földje volţ a Grand-Chaco petróleum területe. Paraguay 1927-ben uj bélyegkiadást hozott forgalomba, melyen egy térkép volt s a térképen, a rajzoló, bőkezűen a Grand- Ghace földet Paraguay területéhez kanyari- tort-a. Óriási felháborodás tört ki erre Bolíviában, amit azok is meg fognak érteni, akik sohasem gyűjtöttek bélyeget. Bolíviát sérelem érte, mire kibocsátották egész sorozatban a „Chaco Biiiviano“ sorozatot, szintén térképpel, melyen .a vitás terület Bolíviába lön rajzolva. Közben elindult a diplomáciai tiltakozás mindkét részről és minden irányban s az affér szabályos háborúban végződött.

Amikor a múlt század végén a Panamacsatorna, az ismert gazdasági balesetek után, végre megvalósuláshoz közeledett, még csak az utolsó nagy kérdés eldöntése maradt hát- ! ra, hogy hol történjék az átvágás? A tény- ! leges panamai földszorosban, vagy nyolcszáz I kilométerrel feljebb, Nikaragua területén, •ahol a középen fekvő Nikaragua!-tavat is bele lehetett volna illeszteni az átvágás menetébe. Műszakilag ez annyit jelentett, hogy a Panama-földszoros csatornája rövidebb, de -sokkal nehezebb és drágább átvágási munka, •a nikaraguai vonalon hosszabb, de könnyebb és olcsóbb. Egyetlen meggondolandó volt, hogy Nikaragua, tüzhányos vidék és ezért gyakran látogatja földrengés. Ez az aggodalom a döntőbizottság tűnődésében fel is merült, el is halványodott s a hangulat inkább mégis a nikaraguai megoldás felé hajlott. Nikaragua és Panama megbízottai késhegyig érveltek, mindegyik a maga érdekében. A tanácskozás döntő pillanatában aztán az egyik panama! megbízott kivett a zsebéből egy íe- vélboritékot, amelyik Nikaraguából érkezett és rajta volt -a nikaraguai bélyeg. A bélyegen pedig büszkén füstölgött öt tűzhányó egymás végében. A meglepő emlékeztető akkora hatással volt a bizottságra, hogy a döntés azonnal megtörtént Panama javára. Persze, a nikaraguai bélyegeket nem erre a célra készítették és a bélyeg tervezője is túlbuzgó volt. Mert nincs is ott öt tűzhányó, hanem néggyel kevesebb és amelyik füstölög, az se olyan kihívóan teszi, hanem csak éppenhogy párázik, a bélyegtipus; is azonnal kivonták a forgalomból, de a Panama-csatorna ügyön már mindez nem 'segített.

Hasonló kellemetlenséget okozott az angoloknak egy bélyegrajzoló 190c 2-ben. Az egyik indiai bélyegről vök szó s a bélyeg I kiadása egybeesett azzal az idővel, amikor I az angol grafika prerafaelista stilizál ásókban I élte ki magát. Ez a rajzoló-stílus a müértő- ket elragadta és gyönyörködtette, Indiában azonban mérsékeltebb sikerrel vált be. A rajzoló indiai kék bélyegekre, kivánalom szerint, egy elefántot rajzok, ami még nem lett volna baj, azonban ő ezt az elefántot stilizálta. Mutatós grafikai csodabogár kerül ki ilyenformán a stilizált elefántból, vonalötletekkel' és kensingtoni légkörben.

Abból származott a botrány, hogy a modem grafikával semmi vonatkozásban nem levő primitiv lelkületű .mohamedánok a stilizált elefántot disznónak nézték. És valami igazuk is volt, mert valóban stilizált disznónak is lehetett tekinteni. A disznó pedig a mohamedán szemében gyalázatos és gyűlölt állat és íme, a zsarnok gyarmati kormány a jámbor és hiihü mohamedánokat orra akarja kényszeríteni, hogy a bélyegaiak- han débük helyezett disznói tárogass zák a levelekre, mielőtt ráragaszthatnák, megnyalják, még pedig hátairól.

A bélyeg forgalomhahozatah* után néhánv nappal az indiai Intelligence Service nyugtalanító híreket hallott, zavargásokról értesült és nagyméretű mohamedán felkelés készülődését tapasztalta. Olyan gyorsan még nem vontok ki bélyeget « kazalomból, mint ezt a stilizált elefántot.

FONTOS ORVOSI KOMPENDIUM ÁRLESZÁLLÍTÁSBAN. Frommer—Czartorlsykl: Szülészei és nőgyógyászat (Szülészeti és nőgyógyászati műtéttan) az eddigi 420.— ie) helyett most rövid ideig esak 198 lej ; a Ellenzék könyvosztályában, Cluj, P. Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk.