Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)

1936-08-18 / 189. szám

— TBttBNZÉK JO SO nagaaz t ua 1 8. Kovács Ödön Hida-i református lelkész ötvenéres lelkészt jubileuma HI DA. (Az Ellenzék tudósítójától.) Vasár­nap ünnepelte a hid-ai református egyház szeretett üs/ lelkipásztorának 50 esztendős jubileumát. Százak ajkán osond ii 1L foJ Luther magasztos zsoltára: „Erős váriunk nekünk az Isten“, majd Szabó Gáza jimbori ifjú lel­kész magával ragadó imája szárnyalt az ég felé, Reiner Maria Rilke gyönyörű versének gondolatai nyomán. Az ünnepi beszédet Ve­ress Károly gerendi pap tartotta, ki a jubi­lánssal egyidőben kezdte papi működéséi. Szem nem maradt szárazon, mikor Kovács Ödön., az ünnepelt ősz pap lépett a szószék­re és keresetlen, de költői hasonlatokkal ékes szavakkal tárta a hallgatóság elé popi mű­ködésének 50 esztendejét, mely időből har­minchatot a hidai ref. egyházban töltött el. Hogy mit tartalmazott ez az 50 esztendő, ar­ról fenséges képet rajzoltak az ünnepi szó­nokok. Bokor Márton ref. esperes a püspök és a kalotaszegi ref. egyházmegye szeretetét tolmácsolta. Rus Romulus primpretor és Mosa Vasi le áll. iskolai ig. tanító román nyelven a felekezeti és nemzetiségi együttér­zésről beszéltek, mely Kovács Ödön papi és emberi erényeinek egyik legékesebb drága­köve. Bulla János o hidai ref. egyház, Szilá­gyi Zoltá'rbiié a hidai nőszövetség, Szőcs Mar­gitka az iskolás gyermekek nevében csaltak könnveket a szemekből szívből jővő szerváik­kal. Délben 120 terítékes ebéd volt, tszebbnél- szebb beszédek hangzottak el románul, ma­gyarul, melyek közül kiemelkedjek Puscas N. gr. kát. esperes, Tamasiu szenátor, Bokor Mártom ref. esperes, Szabó Géza és Papp Sándor beszédei. A szónokok mindenike ma­gasztalta Kovács Ödönnek azt a szerencsés erényét, hogy minden időben megtalálta a szivekhez vezető utat s eggyé tudta forrasz­tani ezeket a sziveket a szeretetben. összeállítanák a meg- tévedi cţendopormesier btinlajstrovnát BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) Megírta az Ellenzék, hogy a Bucureşti i Serban Voda nevű külvárosi negyedben súlyos visszaéléseket követett el a csendőr­őrs Ion Mihalache nevű parancsnoka. Az Universul jelentése szerint most állítják össze a bűnös csendőrőrmester bünlajstro- raát, mely telve van rablással, csalással, zsarolásokkal. Ion Mihalache őrmester min­denkit megzsarolt, ki az „inspekciók“ során útjába került. Legutóbb kártyásokat talált a Stoian-kocsmában, leült közibük, aztán belemarkolt a bankba és a pénzzel nevetve eltávozott. .Az is megállapítást nyert, hogy Stefan iNeata nevű ismert gonosztevővel összefogott a Giurgiu-i tehervonatok kifosz­tására. Kölcsönöket vett fel a falusiaktól, árut kért a kereskedőktől s mindenről hi­vatalos „bont“ adott. Bátorságában odáig ment, hogy levelet irt Traian Moga ker­tésznek, kitől virágcsokrot zsarolt ki azzal, hogy nevenapja van az őrnagy kisleányá­nak. Kiderült, hogy ezredesét is megcsalta, ki havi 500 lejt utaltatott kezéhez, hogy édesatyja sírját gondozza. Ion Mihalache őrmester az 500 lejeket minden hónapban elsikkasztotta, elmulatta és szabályszerű idézéssel hivta be az őrsparancsnokságra a neki tetsző leányokat és asszonyokat. Az Universul felteszi a kérdést: Miként volt lehetséges, hogy e szörnyeteg hosszú időn át szolgálatban maradt? — s az eljárás kiterjesztését kéri azokra, akik hanyagsá­gukkal elnézték a tűrhetetlen állapotot. INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Folyó hó 15—21-ig a következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Unicorn dr. Kohn, Piaţa Unirii 9., telefon 15—38, Som­ién, Calea Regele Ferdinand 32., telefon 1—59, dr. Cseresznyés Gyula, Calea General Foch 38., dr. Nagy Árpád, Calea Moţilor (Eminescu sarkán), telefon 10—65. JELENTKEZÉS A TÁRSULATI FIÚ ÉS NŐI KERESKEDELMI LÍCEUMBA Az Oradeai Ke: reskodelmi Csarnok álnál fenntartott; fiú és női társuké felső kereskedelmi iskolák az 1936—37- tanévben az uj törvény rendelkezésének megfe­lelően, mint fiú és női kereskedelmi líceumok folytatják működésűiket. Az eddigi felső kereske­dőm i iskolai növendékek szabályszerűen folytat­ják t-anulmányaikat a kereskedelmi líceum VT., VII. és VÜI. osztályban. A régi kereskedelmi is­kola I. osztályának megfelelő V. kereskedelmi líceumba iratkozó LV. gimnáziumot végzett ta­nulók felvételi vizsgát tesznek szeptember hó első harmadában. Jelentkezés a felvételi vizsgára és részletes felvilágosítások kérése mák mostantól kezdve az intézet igazgatóságánál naponkint d. e. ii —12 között. Végleges beiratkozás a VI. és VTL osztályokba augusztus- 25—szetember 3-ig, az V. osztálybi a felvételi vizsga u:án. Az izra­elita tanulók szombaton az írásbeli munkák alól felmentést kapnak. Gyepmelítragédia — az országúton CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Tegnap este 6 óra tájlmn súlyos autógázolás történt a so mesenii országúton az 1. szám alatt levő vendéglő előtt. A kocsmában tegnap mngyon sokan gyűltök össze, töbl>ek körött Kazttko- vics Béla 3 éves kisfiú szülei is. A inulato- zóknak egy része csoportot alkotva, hat óra tájban a kocsma előtt az úttesten álldogált és táncolt. A felnőttek között volt a 3 éves kisfiú is. Később a 454. számú lxérautó kö­zeledett. A kocsi vezetője Olbuc Vasile tülkö­léssel figyelmeztette a muiatozókat a gépko­csi közeledtére. A táncolok csak az irtofoó jrillanatban ad­tak szalxtd utat a járműnek és megfeled­keztek a három éves kisfiúról, akit az autó elütött. A szerencsétlen kisgyermek a gázolás kö­vetkeztében karját törte és több más súlyos sérülést is szenvedett. A gépkocsi vezetője azonnal az autóba emelte a gyermeket és a sebészeti klinikára sietett vele, ahol meg- operálták. A szerencsétlenség ügyéljen a rend­őrség bevezette a vizsgálatot. Cataii^l-JMqzqő szenzációja Szerdáig az Oiimpiász film I. része Csiitörtöhíöl a II. rész, melynek kiemelkedő számai: Owens (USA) megnyeri a távolugrás bajnokságát. Csik (Magyarország) a 100 m. gyorsuszás győztese a döntőben. Az 5000 méteres futás: Első Hoeckert. A 200 méteres futás világbajnoka a néger Gwens. Discos. A marathoni futás, ezenkívül a legérd kesebb részleteka nagy Olimposzról ■ Legújabb olimpiai hírek a Német versenyző győzött MiHtary-iovagióversenyben is Berlinből jelentik: Az olimpiai Military- lovaglóverseny olimpiai bajnokságát Stub- bendorf százados nyerte Németország. 2. Thomson USA. 3. Lunding dán. 4. Grandjean dán. 5. Bndrődy Ágoston magyar. 6. Lip- pert német Kitünően szerepelt a román kézilabda­csapat a tegnapi bemutatón Berlinből jelentik: A tegnapi záróünnep­ség előtt a stadionban kézilabda bemutató­kat tartott Németország három nemzet csapa­tával. Az első német csapat Ausztriával 9:9 arányban döntetlenül játszott, a második Románia ellen csak I3:12-re tudott győzni, a harmadik USA-t 16:1-re verte. A JAPÁN ATLÉTÁK EGY RÉSZE TEG­NAP BUDAPESTEN SZEREPELT, DE NEM ELÉGÍTETTÉK KI A V.ÁRAKOZÁSOKAT. A távolugrás világrekordere Tojima távolug­rásban csak 14.48 m.-rel győzött, Nishida 420 cm.-rel nyerte a rúdugrást, Nurakami a 110-es gáton 15.2 mp.-et futott. A többiek jóval gyengébben szerepeltek. A 100 m.-es síkfutást Kovács 10.6 mp.-cel, a 400 m.-t 49 mp.-oel nyerte. Ázsia nyerte a világrészek 4x200 m.-es staiétav er senyéi Berlinből jelentik: Tegnap este tartották meg az olimpia utolsó versenyszámát az uszóstadionban a világrészek 4x200 m.-es gyorsstafétái, melyet Ázsia (Japán) stafétája nyert meg 8 perc 56.4 mp.-es nagyszerű idő­vel. 2. USA 9 p. 12.5 mp. 3. Európa (Gróf, Gsik, Leikers angol és Taris) 9 p. 14.6 mp. DR. KERESZTES ISTVÁN HALÁLA. Mint részvéttel értesülünk, dr. Keresztes István sft.-Gheorghe-i ügyvéd, a Sepsi-i ref. egyház­megye jogtanácsosa, egyházkerületi képvi­selő, töibb kulturális és egyház; alakulat ve­zető tagja, csütörtök este váratlanul elhunyt. Keresztes István öccsével, Keresztes Károly ügyvéddel autón Vâlcele fürdőre utazott és ott fürdés közben érte utol a halál. Korai halála nagy részvétet keltett, mivel minden egyházi és kulturális megmozdulást úgy er­kölcsileg, mint anyagilag készségesen támo­gatott. Szerkesztője volt 10 éven át a ma­gyar párt ottani hetilapjának, a Székely Népnek is. PRIM ARIA MUNICIPIULUI CLUJ. No. X7J.627—1936. Hirdetmény. Cluj város polgár- mesteri hivatok; az érdekeitek tudomására hozza, hogy folyó hó 25-én, délelőtt 11 órakor a vá­rosháza helyiségében megegyezéses tárgyalást tart egy Dodge Camion megjavítása tárgyában. A tárgyalás az L. C. P. törvény ég a Monitorul Oficial NoL 127—1931. számában közölt általá­nos árlejtésí szabályok szerint lesz megtartva. A feltételek és a teherfüzet megtekinthető a Válla­lati hivatal (Calea Decebal No. 24.) alatt _ d. e. 8—12 óra közötti. Cluj, 1936. aug. 11. Primăria Minicialui Cluj. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kiállí­tásban 240 lejért kaphatók az ELLENZÉS könyvosztáiyában, Cluj, Piaţa Unirit Az „AURORA“ sorsjegyfóelárnsitás szerencséje változatlan, mert a folyó hó 15-iki 2-ik osztály húzásán a Kereskedelmi Hitelintézet Cin], Piaţa Unirii Kr. 20 eladásából többek a között köv, sorsjegyek nyertek 179ÍZ0 szitui! niBÜéíisopsjegy M 100.10 ZI6777 számú nieiimjep ki §0-000 51Z77 számú sorsjegy Lei §0 000 Magyar vendégek — Hitlernél BERLIN. (Az Ellenzék távirata.) A ber­lini olimpiai ünnepségeken jelenlévő Albrecht főherceget, ifj. Horthy Miklóst és Kozma magyar belügyminisztert tegnap Hitler vezérkancellár fogadta. f elelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. » Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RTt » Aa Ellenzék „Concordia“ műintézetének körforgó nyomása« SEGÉI.YZO EGYESÜLETET LÉTESÍTET­TEK A PÉNZÜGYI TISZTVISELŐK. A cltiji pénzügyigazgatóság tisztviselői kara a közel, múltban elhatározta, hogy u kölcsönös se­gélynyújtás és a kori összetartás érdek'ben segélyző egyesületet létesít. Az elhatározás! tett követte és a napokban Tinea lonescu pénzügyigazgató elnöklete ulatt a pénzügy­igazgatóság épületében nagy lelkesedés me - lett meg is tartották alakuló gyűlésüket. A gyűlésen mintegy száz tag jelent meg é, megszavazta a szervezési szobályzatot, ame­lyet Matei Sasu, dr. Emil Pop és Catarina Russu tisztviselők készítettek elő. I. Cuti tit kár előterjesztésére megalakították, az igazga­tótanácsot és u különböző szakosztályokat, majd megválasztották a tisztikart a követke­zőkben: elnök Muntean Vladimir; alelnökök dr. Emil Pop és Simion Áron; igazgatósági tagok Tudor Olteanu, Gheorghe Margineanu, Simion Tamas, Ilié Rusu, Balcea Gheorghe és Adam Gheorghe; számvizsgáló bizottsági ta­gok Szabó József, Emil Felderean, loan Hur- ducas, helyettesek Nurinec Eugen, Lahodni Alexandru, I. Truca; főtitkár Constanta Rus­ca, Segédtitkár Ilié Bu-stenariu, pénztárnok luliu Bogdan, könyvelő Gheorghe Dragusin. Tiszteletbeli elnökké megválasztották loan Coltofeanu, C. Procopiu pénzügyi vezérigaz­gatókat, akiket Bucurestiben táviratilag üd­vözöltek, valamint dr. luliu Tosa pénzügyi vezérigazgatót és Tinea lonescu pénzügyigaz­gatót. Az egyesület ezzel megalakult és meg­kezdte működését. * DR. GÜNDISCH MIHÁLY egyetemi ta­nársegéd, fogorvos szabadságáról hazaérke­zett és ismét rendel d. e. 10—1-ig és d. u. 7—9-ig Str. Memorandului 9. sz. Ko.8:'7 Gserépfazékkal fejbeverte a szolgálatos rendőrt. Tg.-Mures-ről jelentik: Popovics Bogdán 34 éves Tg.-Mures-i bulgár kertész a csütörtöki hetivásárról kézitaligáján szál­lította haza megmaradt áruját. Közben a nagyon forgalmas Sangheorghe-utcán ha­ladt keresztül, hol megállóit taligájával. Tacob loan szolgálatos rendőr felszólította, hogy haladjon tovább, mert akadályozza a forgalmat. A bulgár kertész nem hallgatott a figyelmeztetésre, szóváltásba keveredett a kötelességét teljesítő rendőrrel s egy corundi cserépfazékkal úgy fejbeverte S rendőrt, hogv azt súlyos fejsebbel szállították kór­házba. Az izgága bulgáT kertészt bekísérték a rendőrségre. * köszönetnyilvánítás. Mindazok­nak az ismerősöknek és rokonoknak, kik fe­lejthetetlen testvérem, özv. Balogh Józsefné, szül Csordás Irma temetésén megjelentek és fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekez­tek, ezúton mondok hálás köszönetét. Csor­dás Gyula. Az 1936 augusztus 15-i sorsolás eredmé­nyei a Xl-ik sorsjáték Il-ik osztályára. Az anvasorsjegy nyereményei: 1,000.000 lejt a 13863, 500.000 lejt a 39271, 200.000 lejt a 47823, 100.000 lejt az 5S534, 100.000 lejt a 43.645, 50.000 lejt a 44578, 50.000 lejt a 11157, 50.000 lejt az 51277, 50.000 lejt az 50739 számú sorsjegy és számtalan 20.000, 15.000, 5000 stb. nyeremények. Az anya- sorsjegy végződései: No. 43, 45, 49 egyen­ként 2272 lejt nyertek. — A melléksorsjegy nyereményei: 245716 számú 1,000.000 lejt, 227766 számú 250.000 lejt, 145799 számú 100.000 lejt, 179620 számú 100.000 lejt, 142703 számú 50.000 lejt, 204527 számú 50.000 lejt, 216777 számú 50.000 lejt. Azon sorsjegyek, amelyek 014, 110, 117, 261, 306, 343, 379, 484, 6Í2, 874 számmal végződnek minden egyes szériánál 228 lejt nyertek. Jelentés a Mures-megyei termény és állat­piacról. Tg.-Mures-xől jelentik: Mures-me- gyében a cséplés folyamatát utóbbi esőzé­sek akadályozták, igy kevés áru kerülhetett piacra, másfelől a kivitel szünetelése áresést idézett elő. A buza 385—390 mázsánként! árban került forgalomba feladó állomáso­kon. Árpa kevés üzlet mellett 250—270 lej minőség szerint. Zab kevés kínálattal 270— 280 lejes áron értékesíthető. Tengeri ára lényegesen emelkedett a szárazság követ­keztében. Ma 270—280 lejes árak mellett értékesíthető feladó állomásokon. Az utóbbi esőzések jó hatással voltak a tengeri termés­re és takarmányra. Hízott sertés exportra 25 lej kilónként élősúlyban 130—180 kilós állatoknál. Belföldi vonatkozásban sertés ára csökkent, a vész állandóan pusztit. Ló- árak rendkívül emelkedtek, a Reghin-i vá­sáron jó igáslóért 10—12 ezer lejt fizettek, kocsilóért 20—22 ezer lejt Heítai Jenő: A NÉMA LEVENTE. .V leg­nagyobb budapesti szinpadi siker könyvaiak- bau, illusztrált, amatőr kiadásban 119 fej az Ellenzék köayvosztályábaa. Ciuj, ______ .CENZU&4!

Next

/
Oldalképek
Tartalom