Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-07 / 181. szám
A kutnál álldogáló lányoknak maguk között ;« annyit kellett tereíerélniök életük folyásáról, t'élté- i,enységi komédiáikról es tragédiáikról, hogy nem \olt esoda, ha a/ ember még jó későn éjszaka Is találkozott itt korsót vivő leányokkal, akiknek friss vizet kellett cipelniük uruk részére, its mert a város legényei tudták, hogy itt bizonyosan meglelik azt, akit kiválasztottak maguknak, az esti órákban 1 kutnál állandóan igen vidám élet folyt. A feria idején persze a kút idill jét teljesen meg- avarták. A tőszomszédságban túlságosan hangosan kiáltoztak a kereskedők és fecsegtek az ide-oda ténfergő látogatók. És mig rendszerint a kút mindig mély sötétségben volt, föltéve, ha a hold nem világított, most a kutnál nem lehetett rejtve ölelkezni. V tér igen világos és fényes volt, a fény a kivilági- tott vásári sátrakból ömlött ki. De csak azok az emberek szeretik maguk körül a világosságot, akik már több mint két hónapja házasok, mert megint eszükre ■tértek és látni akarják, mi van szemük előtt, hogy a dolgot jobban megismerjék és feleletet találjanak erre a kérdésre: Ó, jaj, én szamár, aki voltam, miért is tettem ezt? 5. A zenészek elhelyezkedtek a kutnál és vidám játékba kezdtek. Itt volt valami kevés szabad hely, amelyért a hatóság nem alkudozott az árusokkal, mert szükség volt arra, hogy a vizszerzésnek és a vizhordó szamaraknak elegendő helyet hagyjanak. Ezen a kis helyen most nyomban táncra is álltak a város legényei és leányai; ha végeszakadt a táncnak, az egyik legény öt centavot adott a muzsikusoknak és azonnal ráhúztak az uj talpalávalóra. Minden bizonnyal előre meg lehetett mondani, hogy reggel két-három óráig táncolnak itt. Ugyanis mihelyt a város ifjai és lányai meghallották, hogy járja a tánc, máris sietve igyekeztek oda csoportostul, a város legtávolabb eső sarkából is. A táncot nem mulasztották el. Más szórakozás nem akadt Sem az alsóbb osztálybeliek, sem a felsőbb rétegekhez tartozók számára. Még a derék, jómódú polgárok is, ha mulatozni akartak, táncoltak, az egyik héten a Suarcz familia házában, a következőn a Cota családnál és igy tovább egész éven át. Egyhelvütt a ház ura ünnepelte a cumpleanost, születésnapját; amott a háziasszony védőszentjének napja volt, a Dia de su Santo; egy másik házban újszülöttet tartottak keresztvíz alá; megint másutt lakzit ültek. Azután két hétig volt a posada. Az újév ünnepe. És ha már egyáltalán nem találtak okot arra, hogy táncoljanak, akkor a város fiatalurai táncestélyre hívták meg a hölgyeket a hotelba, de csak az estély miatt. Majd pedig egy fiatal, nőtlen orvos hagyta el a várost, hogy az Egyesiüt Államokban továbbképezze magát. Tiszteletére bált rendeztek. Megint egy másik fiatalember befejezte tanulmányait Mexiko-City-ben és hazatért, hogy mint fogorvos vagy ügyvéd telepedjék le. Erre üdvözlő estélyt tartottak. Mit csináltak volna különben az emberek? Nem volt mozi, színház, hangverseny; egyetlen tudományos előadó sem indult el innen veszedelemmel és fáradtsággal fenyegető útjára. Még egy éhkoppos cirkusz is ritkaság számba ment. Az indiánok még inkább vágyódtak arra, hogy mulatságot keressenek és találjanak is a táncban. Az indiánok még halotti ünnepeik alkalmával is táncoltak. A holttestet rejtő koporsót a ház legnagyobb szobájának közepére állították. Ha volt a családnak néhány pesoja, akkor fizettek a curának, hogy megáldja a tetemet és meghintse vizzel. Ha nem volt pénzük, nem merték a curát meghivni, mert tudták, hogy ingyen semmit se csinál. Amikor a pap befejezte mesterkedéseit és eltávozott, vidám zene kezdődött meg és a párok szertelen vigadozással táncolták körül a koporsót és táncoltak az elhunyt férfinak vagy nőnek legközelebbi rokonai is. Kora reggelig. Azután felemelték a koporsót és jajgatva, könnyek között valamennyien a temetőbe mentek. A mexikóiak, a ladinok ilyesmit természetesen nem cselekedtek. Pogány barbárságnak tartották az ilyen viselkedést. Hiányzott belőlük a kultúra érettsége és még inkább egy egészséges, természetes filozófia. Évszázadokon át az egyháznak befolyása alatt álltak, amely egy egyszerű tannak helyébe csillogó szertartást tett... pedig ez a tan mindig csak egyszerű akart lenni... és képmutatókká lettek az emberek; és ezzel össze-vissza keveredett bennük mindaz, ami alkalmas az egyszerű és józan emberré fejlődésre. Mert ha illőnek tartották, hogy táncoljanak egy gyermek születésénél vagy megkeresztelésénél, táncoljanak minden olyan alkalomkor, amikor egy embert akaratán kívül kergettek az élet bajai és szenvedései közé, ugyan miért kell akkor, az isten szerelmére, illetlennek és pogánynak lennie a táncnak, ha az ember búcsút vesz az élet sanyaruságaitól és hajszáitól és visszatér az örök béke országába? ők azonban semmirekellő képmutatók. Mert ha komolyan hinnének vallásuk prédikációiban, akkor vigadniok és táncol- niok kellene a nagy-nagy öröm miatt, hogy a hufií-LC/V/«* csu/.ó most meglel het dicsőítő himnuszok és háríu hangok örök mezőire. Az indiánok azonban igen ostobák ahhoz, hogy felfogják a katolikus egyháznak mély misztériumait. Ezért egészen másként cselekszenek, mint mi, mi meg elször nyíl lkod iink barbárságukon. 6. Nos hát, az indián fiuknak és lányoknak, akik ill táncoltak, semmi esetre sem volt barbár külsejük. Mindnyájan, legalább a lányok, olcsó, nagyon olcsó, de igen tiszta ruhákban voltak. Alaposan megmosakodtak és hosszú, fekete hajukat oly szépen fésülték meg, hogy még Baltimore valamelyik szépség-szalonjában sem csinálják meg jobban, stíl inkább hanyagabbal. A lányok álldogáltak vagy a földön guggollak az egyik oldalon és a legények felsorakozva vagy laza csoportokban, velük szemben. Az indián fiuk nem mentek oda a lányhoz, akivel táncolni akartak; nem hajoltak meg előtte és nem kérdezték meg kimért és jólgvakoroll szavakkal, tarthatják-e szerencséjüknek ésatöbbi. A legényeken fehér nadrág és fehér bluzszerii ing volt. Néhánvan szandált hordtak, a legtöbbjük azonban mezítláb volt. A lánvok zöme hasonlóképpen mezítláb. Volt viszont néhánynak igen magas- sarkú, lakkbőrböl készült félcipője. Mihelyt a zene rákezdett, a legény előrelépett fél- lépést, vörös selyemkendőt vett ki nadrágzsebéböl és annak a lánynak ölébe dobta, akivel táncolni akart, vagy ha állt, az arcába. A lány felvette a kendőt, ez annyit telt, hogy táncolni fog a kendő tulajdonosával Ha azonban visszadobta, ez azt jelentette, hogy nem tartja kívánatosnak a táncot. De a kendőt csak ak kor dobta vissza, ha a táncos nagyon necsipett volt, vagy pedig ha látta, hogy egy másik, akit előnybe helyezett, ugyanakkor dobta oda kendőjét. Mindamellett rossz szokásnak tartották visszadobni egy táncos kendőjét. A legtöbb lány elvette a kendőt meg akkor is, ha a táncos részeg volt, hogy meg ne sértse. Persze csak néhány taktust táncoltak vele és aztán megint visszaléptek. A táncost legalább megvédték attól a szégyentől, hogy elutasításban volt része, a táncos pedig megelégedett a néhány lépéssel. A legény táncközben egyetlen szót sem váltott párjával. Még akkor sem, amikor véget ért a tánc. A párok nem karolták át egymást tánc közben, hanem mindegyik maga táncolt a másikkal szemben. Csak néha cseréltek helyet, ilyenkor egymás mellett táncoltak, hogy aztán az átellenes oldalra kerüljenek. A legények mindnyájan egysorban táncoltak, az egyik oldalon és a lányok pedig szemben velük. Amikor helyet cseréltek, akkor valamennyi legény átkerüli a túlsó oldalra és mindegyik lány megint az innensőre Tánc alatt a táncosnő jobbkezében fogta párjának selyemkendöjét. Amikor a tánc befejeződött, visszaadta a kendőt, köszönő szó vagy akármi más nélkül hátat fordított és visszalépett a többi leányhoz, aki ott állt vagy guggolt. Ha a tánc nagyon soká tartott és a lány fáradtságot érzett vagy más okból akarta abbahagyni a táncot, akkor tánc közben párjához lépett, visszaadta a kendőt és a helyére ment. A táncosnőnek mindig meg volt a joga arra, hogy akkor hagyja abba a táncot, amikor akarja, visszaadva a kendőt. A táncost nem illette meg ez a jog, míg csak vissza nem kapta kendőjét. Megtörtént, hogy a zene félórán át játszott szünet nélkül. Ha a lány kitartó táncos volt... mint valamennyi indián leány... akkor párját rogyásig táncolta, ha nem volt a lányhoz hasonlóan szívós. Némelykor megtették ezt a lányok, ha valarrú miatt az egyik legénnyel ki akartak babrálni. Akkor a tánccal annyira kimentették, hogy azon az éjszakán többet már nem táncolt. A nők kitűnő ösztönnel tudnak egészséges és találó bosszút állni egy férfin. Az indián nőknek is megvan az a nagy képességük, hogy hathatós eszközöket szerezzenek és alkalmazzanak, ha ez hasznosnak tűnik és vigságot okoz. Kétségkívül itt a város közterén volt sok olyan pár, aki együtt táncolt, mintahogy a ladinok báljain szokás. Mert a lányok és legények nagyobb részben városlakó indiánok voltak, akik a városban vagy valamelyik külső kerületben születtek és nőttek fel. 7. Andreu a legények között állt. Kedve kerekedett táncolni. Minthogy azonban egyetlenegy leányt sem ismert, bátortalan volt. Álldogált itt néhány carretero is, aki vele együtt táborozott a prérin. Ezek kölcsönösen egymás bordáiba bökdöstek és minduntalan piszkálták egymást, hogy a másik mégis csak menjen bele a táncba és aztán követhessék. De egyetlen carretero sem bátorodott neki. Nagyon érezték ide- genségüket és járatlanságukat. Andreu, nem látván okát, hogy itt, mint valami gyerkőc, ostobán ténferegjen, lassan-lassan kijebb csúszott a legények közül és egy házhoz sündörgött, ott leült a falnak támaszkodva, térdét felhúzta és lábszárát átkarolta. A táncot innen éppen olyan jól nézhette. A zene kevésbé keményen, do annál összehangzóbban hallatszott ide, mert a hangok nagyobb területen terjedhettek szét és bensőségesebben fonódhattak össze. A iáncolókat ugyan kevésbé jód figyelhette, mert na193 0 a u v un /. t u •* /. gyón sok legény állt elölte és eltakarta a látványt Csak a táncoló lányok és legények lejét látta és s/a badabban csak néha pillanthatott végig, ha rés Iá inadt a köriilálló emberek közölt. De ezzel megelégedett. Emellett még el is álino adózhatott és senkisem háborgatta. Innen és onnan hallotta a lányok nevetését és viháncolását vagy egy tova hullámzó fecsegést. Aztán megint a legények félhangos beszédét, ahogy vitai koztak valamin. Amint igy üldögéli és eltűnődött a muzsikán és hullotta a lányok elfojtott nevetését, oly különös érzés fogta el, hogy nem tudta megérteni, miért van rtl és amit lát, mire való. Arra gondolt, hogy meg is halhat az ember és a világban mégsem hiányzik semmi. Három lány ment el közvetlenül előtte, aztán elbújt a saroknál a mély homályba. Kisvártatva visz- szafelé jöttek, ruhájukat lépegették és simogatták. Mind a hárman egyszerre fecsegtek turbékoló hangon. És ebben a búgó, forró csacsogásban, ami néhány rövid mondatban mélyen és fátyolozottan, kissé pihegőn majd megint telten és erősen hangzott, életében először érezte meg tudatosan Andreu a nemi különbséget. A három indián leány spanyolul beszélt, de beszédükbe, amikor nem tudták eléggé gyorsan megtalálni a helyes szavakat, tseltalt kevertek, ami Andreii anyanyelve volt. A lányok nem figyelmeztek rá, mert egészen a fal árnyékában ült és a tercierébe annyira belefelejtkeztek, hogy úgy tűnt, mintha semmit sem látnának. Andreu nem tudta összefüggően elkapni azt, amit a lányok beszéltek, néha egészen susogva. Csak szavuknak alapszinezetét, hangjuknak dallamát hallotta, amint egymásba ömlött. És ez a turbékoló és pihegő dallamosság izgatta fel. Vágyódás fogta el. Azt hitte, anyja után való vágyakozás. De nyomban tudta és tisztán érezte, hogy egészen másfajta vágy volt az. Vágyakozott valamire. Akármire. Valami szépre. De nem tudott világosan rájönni, miben állt ez a szép áztán megint azt hitte, hogy honvágyat érez. De erről is letett. Valami forróság mozdult meg és tőrt fel benne. Végtelen szomorúságot kezdett érezni. És nagy magányosságot. Mindez még eddig sohasem fordult elő vele. Százszor hallott már lányokat és asszonyokat. De eddig még sohasem fogta meg valamelyik nő hangja úgy, hogy felizgatta volna. Tucatnyiszor voltak asszonyok a karavánokkal. Fiatal nők, öregek, csinosak, férjesek és hajadonok. Néha heteken át mentek a carreterok asszonyai, akik a férjüket kisérték, a karavánokkal. Bármennyire is közel volt ilyen alkalmakkor az asszonyokhoz, jelenlétükben sohasem érzett különöset. Leemelte a nőket a carretáról vagy felsegítette oda. Számtalanszor cipelt át a hátán asszonyokat a folyókon keresztül. Fölébresztette őket kora reggel a ranchokban és félig ruhátlanul vagy a forróság miatt teljesen mezítelenül pihentek fekvőhelyükön. Tévedésből meglepte a karavánnal utazó nőket valahol útközben a bozótban, minden lehetséges helyzetben Éjszaka sokszor látta hirtelen villámfénynél vagy a tábortűz váratlan fényes fellobbanásánál, amint az asszonyok a carreta alatt vagy egyebütt ölelkeztek férjükkel. Százszor bukkant asszonyokra, amint csípőig vetkőztek le, hogy átláboljanak a folyókon, patakokon vagy szélesebb süppedéseken és lányokat is látott, amint tetőtől-talpig mezítelenül fürödtek. De soha sem érzett olyasmit, ami felhúzhatta volna, vagy ami valamilyen kívánást ébresztett volna fel benne. A nőre úgy tekintett, mint a férfira. A különbség csak testalkatukban volt meg. Odahaza férfiak és nők együtt dolgoztak. Nem volt különbség. Csak a munka minémüségében, hiszen a nő gyöngébb volt, gyerekeket hordott és gye rekeket szült, táplált és nevelt fel. Egy érett asszonyra oly érzelmekkel nézett, mint anyjára vagy nénjére és egy leányra, mint a nővérére A kunyhónak, amelyben felnőtt, csak egy szobája volt. És már ifjúságától kezdve látta, hogy atyja anyja mellett aluszik egy és ugyanazon a kopott petaten. A falak gyéren elhelyezett rudacskáin át besütött a trópusi hold és a kunyhóban mély homály volt, akkor szüleinek felsóhajtásaiból hallhatta, mit csináltak. A szülőknek nem volt titkuk a gyerekek előtt. Ha vn lamit tanácsosnak vagy szükségesnek véltek, akkor nem fordultak engedélyért a gyerekekhez és nem tö rődtek jelenlétükkel. Tudták, de nem fontolgatták meg, mert egészen magátólértetődő volt, hogy gyerekeik határtalan tisztelettel viseltetnek irántuk és a gyerekeknek ezt a félő tiszteletét és szeretetét sémin- sem rendíthette meg, a legeslegutoljára olyasmi, ami éppen annyira természetes volt, hogy a nap kelte ér lenyugvása, vagy a kukoricának és a virágoknak csírázása. Hazug regényeket, ámitó költeményeket és csalóka mozidarabokat nem ismert Andreu. Sem nem élt, sem nem nőtt fel oly országban, ahol az erkölcs prédikátorok és a fajtalanságot üldöző törvénycikkek kitanitják a gyerekeket és felnőtteket arra, mi a ma lackodás és hol akadhat rá az ember és hogyan adja magát rá, hogy jogot szerezzen arra, hogy az illedelmes polgárok közé számítsák. Andreu nem tudta volna kiokoskodni, mi lehetett a mélyen rejlő oka, miért szállta meg most, éppen ebben a pillanatban, ily forró vágyakozás. Cfolytatjuk,/ >A /Ili Aß-o £ £ £-Â 9
