Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-30 / 200. szám
193-6 auffusztas 39. ellenzék MAGYAR VIRTUS Irta: MÓRICZ ZSIGMOND A hatvanas években történt. Egy dunántúli kisvárosban. Vasárnap délután. Nyári melegben. A város frekventált vendéglőjében néhány asztal a fák alatt. A fák nem vettek tudomást arról, mi történik a legmagasabb politikában s a város képe sem mutatta, hogy abszolutizmus van. A polgárok szépen elmentek a vendéglő udvarára, ahogy boldogabb időkben megszokták. A polgárok csak arra gondoltak, hogy egész héten azért végezték szorgalmasan a munkájukat, hogy vasárnap egy kicsit megpihenjenek. A polgárok iparosok voltak, különböző céhek tagjai s jobbmódu földészek is akadtak, akik szintén örültek, hogy egy pohár borocskát megihattak egymás baráti társaságában. Ott fent, a tornácon két asztal volt fehér abrosszal leteritve, ott az urak ültek. Az egyik asztalnál katonatisztek, a másiknál táblabirák, fiská- j lisok és honoráciorok. A szaletiiben ci- j gánybanda muzsikált, a közkedvelt | Nyári Pali, akinek tudományára az | egész kis város büszke voit, mert egész Somogybán, de még Zalában sem vol hozzá hasonlítandó prímás. Szóval csöndesen üldögéltek s iddo- gáltak. Koccintgatták a hegy levét s csendesen beszélgettek, szigorúan vigyázva, hogy beszédjükben egy vonallal se lépjék túl a köteles lojalitás határát, idindnyájan tudták, hogy a tiszturakkal nem lehet tréfálni. A tiszturakon fehér nyáriköpeny volt, amit kacéran félváll- ravetve viseltek. A tiszturak idegen nemzetbeli urak voltak s idegen egyenruha volt rajtuk. Már megszokták a polgárok, hogy tiz év óta idegen tisztek üldögéltek a nyári vendéglőben az oleanderek alatt. Eleinte, nehány évig igen nagy csönd volt, ám lassan megszokták a jelenlétüket s immár egész bátorsággal és szelid csöndességgel poharazgattak, de azért nem feledték, hogy a tiszturak idegenek s nem célirányos bizonyos disku- rálási területekre kiereszkedni. A polgárnak ezer csápja van s mindenikkel megérzi, hogy mikor mire nem tanácsos :szót vesztegetni. A táblabirák asztalánál is hasonlóan csöndesen folyt a vasárnap délutáni hallózás. ök azonban már sokkal kevésbé tudtak uralkodni a beszédtémákon. Amint a közérdekű napi kérdéseken túl voltak, halkan s közömbösen, de tudva, nogy a tiszturak egy szót sem értenek a magyar beszédből, tettetett nyugalommal a debreceni skandalumról diskurál- ,:ak. — A kistemplomba volt összehijva a tiszántúliak kerülete, — mesélte egy jártasabb kőttesebb úriember, bizonyos Háshágyi ur, indzsellér ur, aki nagyobb utakat tett az országban hivatalja miatt, különben szalavármegyebeli, igy több bátorsággal, mint a helybeli vagy megyebeliek. — Keménynyaku rérformá- tus nép lakik arrafelé s össze is gyűltek valamennyien a debreceni kistemplom- ban, hogy megtartsák a kerületi egyházi gyűléseket. Első gyűlés azóta... a szuperintendensüket Balogh Péternek hívják. Csöndes papi ember, jó családi ember, aki az ő rokonjait mindig igen tudja pártfogolni a kollégium dolgaiban. Olyan úri ember, aki nem sok vizet zavar, de most nagyon fel volt készülve, hogy a gyűlést minden körülmények közt meg tartándja... Ugyanis, megjött Biharból a fiatal Tisza Kálmán, nagy rebellis és a hazának hiv fia. Tisza Kálmán meghozta a hirt, Bécsbül, mert onnan érkezett, hogy a császári udvarban más szelek kezdenek fudogálni s hiába rendelték ki a debreceni kistemplom elé az ezredet s hiába szegeztették neki az ágyukat a templom kapujának, lőni mindazáltal nem fognak a nyakas hívekre. Az urak, a táblabirák és más feketébe öltözött magyar urak feszülten figyeltek a beszélőre s mejjük dagadozott. Nem szóltak közben s oly szelíden néztek Háshágyi hites matematikus urra, mintha csak valami szelid asszonyhistóriát mesélne. A másik asztalinál, a tornác belső végében a tiszt urak mindazáltal gyanúsnak találták a nagy beszélgetést és tűnődve számolgatták magukban, hogy micsoda rebelliót készítenek elő a magyardolmányos és zsinóros urak. — Hát, mondom, — szólt Háshágyi mérnök — nagyszerű jelenés volt, mikor felvonult a sok palástos pap a debreceni kistemplomban, mely annyira zsúfolásig tövmve volt, hogy egy légy le nem szállhatott volna közöttük. S mikor aztán Balogh Péter szuperintendens felállott, hogy a gyűlést megnyissa, íme belép a templom kapuján egy császári madár, egy díszbe öltözött, Kareszemen felfegyverzett kapitány s a templom közepére jő és harsány hangon s ami a legfájdalmasabb, tiszta magyar nyelven felszólítást tészen, hogy a Bezirkkommando parancsa szerint az egész gyülekezet azonnal oszoljon szét, kiki menjen dolgára és hagyjanak békét a gyülekezésnek Mert azt mondja: „ezennel a gyűlés megnyitását a fegyverek súlyával tilosnak nyilvánítom, egyszóval a gyűlést őfelsége, a császár nevében megtiltom.* i * 1 Akkor pedig Balogh Péter szuperintendens feláll vala s balkezét szivére emelvén, jobbját a magasba s három ujját- az égnek szegezve hatalmasan szól: Én pedig a gyűlést, őfelsége az Ur isten nevében megnyitom. Erre harsány kacagás tört ki az urak ajakán, mintha valami igen nevezetes és csiklandós mesét hallanának. Az idegenbéli tiszt urak izegtek, mozogtak és szerfelett nyugtalanok voltak s közöttük egy fiatal, hetyke főhadna- gyocska felemelkedik s odainti magához Nyári Pali cigányprímást. No, a cigány nagy megszeppenve odasiet a tornác második feljáróján s veszi a parancsot: A fene főhadnagy stenker- kekedő tiszturacska kivesz a zsebéből egy amolyan német pugyillárist s abból kikaparász két darab ezüst forintosat s a markába nyomja s megparancsolja, hogy huzza el a Gotterhaltét. Nyári Pali cigányprímás nagy kétség- beeséssel veszi a pénzt s a parancsot s visszasunyit a bandájához s mást nem tehetvén, elkezd stimmelni, pengetni, cincogni s megadja a kedvelt dal első hangjait. Akkor a tiszt ur egész magasságban feláll és a zsinóros urak asztala felé fordulván, azt kiáltja: — Meine Herren, aufstehen... Jetzt kommt: Gotterhalte. Mintha mennydörgés mennykő csapott volna le az urak közibe. Ha fel nem állanak, sorra becsukják őket. Ha felál - lanak, másnap hire megy a városban, hogy együtt mulattak a tisztekkel. Vagy rebellis kutyák lesznek, vagy hazaáruló pecsovicsok. De mit volt mit tenni, sorra feltápász- kodtak. A tisztek levették a csákót s ők a darutollas kalapokat s nyögve s hajadonfővel hallgatták végig Haydn kellemes zenéjét. A tisztek diadala tökéletes volt. Amint leültek, nagy vidáman s hangos kacagással koccintottak s kezdtek vigan Besprechungot tartani. Akkor egy öreg fiskális, komáromme- gyei bizonyos Bana Gedeon ur szintén int a cigánynak, Nyári Palinak s oda- hijja az asztalhoz. Akkor kivesz a zsebéből egy horgolt tárcát s abból kinyá- Iaz egy ötvenforintos bankót s mond: — Na, Pali fiam, itt ez az ötvenes. Elhúzód a Götter haltát ujfent... De ötször egymásután... Minden nóta után őt perc szönet... akkor újra... Minden öt percben: megértetted? Nyári Pali sunyitott, hogy érti. Hát s felzendül újra Haydn dallama t’bben a h muszáj fejfájást kapni! Azonban a Pyramidon-tabletták gyorsan visszaadják a kellemes közérzetet (BAYER! R _^/ tabletta, csakis Bayer-kereszttel valódi. A magyarok felállanak. Az öreg táblabiró a tiszturak asztala felé fordul: — Meine Herren, aufstehen... Es kommt nocheinmal: Gotterhalte. A tiszturak mit tehettek, leszedték a fejükről a leszijjazott csákókat s állottak. Nóta után leülnek. Csákók újra fel, kalapok szintén. Öt perc múlva újra felzendül a nagyon szeretett dal. — Meine Herren, aufstehen... — vezényel az öreg táblabiró. Mikor a cigány negyedszer huzza a Gotterhaltét, a tisztek nem ültek le többet, hanem szedték a sátorfát s elmentek a vendéglő udvaráról. Akkor az öreg Banay Gedeon táblabiró, talán az utolsó régivágásu táblabiró, odainti a cigányt: — No, fiam az ötödik Gotterhaltét elengedem... Hanem tudod, egész halkan, csak ide a fülembe, húzd el helyette tudod már mit... Lehajtotta a fejét a tenyerébe, a prímás odahajlott s a fülébe, de oly halkan, mint a tiicsökcirpelés, oly halkan, mint a méh dongása, eldudolta s hegedűn kisérte a 48-as szabadságharc hires nótáját. A polgárok hallották, nem, megértették. Megértették, hogy a fejük felett egy csata viharzott le. Párbaj volt s ennek a párbajnak a hire bejárta az egész országot s mindenfelé oly örömet keltett, hogy a hátralevő kis időt a magyarok könnyebb szívvel viselték el. Kettős könyvvitel írta: KÖVESS ISTVÁN. Könnyes szemmel nyitott be Kata az ügy- ] di irodába, hogy el panaszol ja fájdalmát, j aaaimas áruházban irógépkisasszony, leve- j 'őnő, könyvelő vak egyszemélyben, ezen- viil a ^társalgáshoz“ is kitünően értett, Svai tartotta a nagyobb vevőket s Isikére szélt a bukói élben ilevő adósoknak — faljanak meg, fizessenek, mert változni fog ,,helyzet“ s nincs ok kétségbeesésre. Az óvégrehajtót, kincstári ellenőrt szépszóval egyverezte, az ő keze ailól repülőbizottság basem vitte el adóban az Írógépet. Meg- şasztalta főnökét, ha ezreket veszített a mutkötésen, egyszóval kincseket ért más- k ez a lány, mikor a szomorú valóságra redt hogy magáról megfeledkezett: — egy- ísután repülnek el feje felett a szürke évek pártában miarad, ha nem néz körül s nem t jobban a férjhezmenetelilel. — Mi a helyesebb? — tette fel a kérdést. Családot alapitani, gyermeket szülni és vélni, vagy tovább élni magánosán, csön- sen?... Kata, szegény özvegy, öreg édesanyjával kis udvari lakásában s a háztartás költs- ;eit maga kereste. Kétszemélyes, divatos lószobát vett s rég kifizette a havi részletes. Szőnyegei, függönyei voltak, gyönyörű engyéje s a fehérnemű közt ott feküdtek a gtakarkott, eldugott ezresek. — Kétségkívül, többet ér a csend — okos- dott tovább. — De ha már minden igy hitt van... Mégis csak jobb lenne... .elhatározta tehát, hogy nem vár s férj- : megy az első becsületes, munkás fiatal- tberhez, kit a sors eléje vet — S a bitang, ötvenezer ie;t csak ki tőJ lem! — panaszkodott kezeit tördelve az ügy- j * védnek. — Embert faragtam belőle! Kihasz- ] nádit, becsapott s most másnak csapja a szelet!... — No-no... Talán mégsem olyan szomorú a helyzet. —Hej! be szomorú!... Kétségbeejtőbb már nem is lehet! — Visszahozz» a szive... Kata nagyot sóhajtott, úgy látszott, még reménykedett. — Lehet.- — súgta csöndesen. — Ezért ma még csak egyszerű felszólitólevelet küldünk részére. Három nap alatt fizesse visz- sza az ötvenezer lejt, különben... pert — azaz mégsem pert... csak „törvényes eljárást“ indítunk ellene— S a jogcím? — A jogcím? — hökkent meg. Majd rövid gondolkozás után kijelentette: — ^Előleg“!... Egyelőre azonban — folytatta kipirulva — ne beszéljünk erről... Majd én magam küldöm el a felszólitólevelet. Harmadnap ijedt tekintetű fiatalember ko" pogtatott be az ügyvédhez. — Megkaptam a felszólítást — hebegte. — Kata ügyében? — A kisasszony... — Nevezzük csak Katának —vágott közbe az ügyvéd. — A kisasszonynak nem tartozom semmivel! — Visszafizette? — Egy fillért sem vettem fel! Miért tartoznék? Az ügyvéd nem tudott felelni s sietve 1 megjegyezte: — Jobb lenne, ha kibékülnének. j — Lehetetlen!-.. Ezért kár volt engem ide ! citálni — kiáltotta a fiú haragosan és kifelé { indult. Kata az inassal minden lépését meglesette. { I Néhány perc múlva izgalomtól reszketve 1 rontott be az ügyvédhez: — Széna, vagy szalma?... — kérdezte szín- j te könyörögve. — Tökéletlen ember, nem fogunk szép szó- | val boldogulni vele — állapította meg az i ügyvéd hidegjen. Nem bánta, hogy közelebb j érnek a perhez. J — Jó fiú, de megbabonázták! Telebeszél- ! ték fejét, megszedi tett ék szegényt — védte 1 szerelmét a lány, az utolsó szalmaszálba ka- ' paszkodva- — Még kijózaníthatjuk talán... j — S a legfőbb kérdés ma is tisztázatlan: • — miért is tartozik ez a fiú ily hatalmas j összeggel? Kata feltette pápaszemét, kis aranyszegélyü ! noteszt vett elő s mosolyogva nyújtotta át az ügyvédinek. Ott ragyogott benne a sok szám. ia csodálatosan pontos kettős könyvvitel. Gyöngyirással irt ,,tételek“, összeadás, áthozat, átvitel. Színház, mozi, kávéház, kártya, cigány, cigaretta, cukrászda, fürdő, kirándulás, nyakkendő, ing, harisnya, cipő, kalap, német nyelvoktatás, tánciskola, kisebb- nagyobb kiadások melyeket a fiuérr két éven át fizetett. — Buta volt, mikor felszabadult és segéd lett — panaszolta csöndesen. Senki sem törődött vele. Megszántam és úgy éreztem, ; ho IY a szánalom, szeretetet jelent. Blihatá- 1 roztam, embert csinálok belőle. Kiöltöztet- i tem, megtanítottam járni, táncolni, köszön- jj ni, enni. Társaságba' vittem, hol vőlegénynek- \- menyasszonynak tekintettek. Gyémántköves j gyűrűt vettem neki s amikor majdnem célhoz értünk, a szemközt levő boltba szegő- \ dött nagyobb fizetéssel. Ez azonban csak ki- ’ fogás volt. A valóság az, hogy a szomszédos kereskedő gazdag leányába szeretett... Köny- nyü volt., hiszen embert faragtam belőle! — Jelentsük fel házasságszédelgésért az ügyészségen — indítványozta az ügyvéd — Nem hurcodtatam meg a nevem. Azt hiszem, okosabb lesz, ha itt személyesen találkozom vele. Rövidesen megtörtént aztán a talá;kozó az irodában. A ilány a fiú elé állt s — utoljára mélyen a szemébe nézett. — Kisasszony... — Jellemtelen, piszokember! — tört ki Kata. — Tönkretett! — Mit akar tőlem? Tartozom va'amivel?... Megfizetem... — Fizetni akar? — kacagott a lány — No. hát fizessen! Elővette ismét ia kis noteszt s a fiú elé tette. Ez hosszasan vizsgálta a sűrűn egymás alá irt tételeket: — Apró ajándékok... együtt ettünk-ittunk, hálóztunk — vonogatta vállát. — Én csak ötven százalékot fizethetek... — ötven százalék!? — sirt fel a lány. — Egy fillér sem kell! — Ne haragudjon kisasszony, de nem felel meg az igényeimnek... — Javithatatlan! Ne lássam többé! — ordított Kata magából kikelve. Galléron fogta a fiút és az ajtón kitette. — Ilyen a szegénylány szerencséje! — ros- kadt a karosszékbe. — Ki szerencsésebb? — vigasztalta az ügyvéd. — Akihez hozzászegődik az ilyen ember? — Akit elhagy-.Kifizette az ügyvédet, aztán hazament s a kétszemélyes-háló kis asztalkájánál levelet irt a lánynak, ki a fiút elvette tőle: Hulló, férges almát vesz drága pénzén..“
