Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-26 / 196. szám
e í: L L ti /V /. h K i 9 J 6 uu ff a x x t u H £o. De... amint ebben a pillanatban érezte... csak azért lett volna hajlandó erre, mert a fki kívánta és mint a tin asszonya, kötelességének érezte, hogy engedelmeskedjék és teljesítse azt, amit kívánt, kelig öntudatlanul és csöndben hallgatta szivének érzelmeit, némán, amint Andreu is hallgatagon vetette mérlegre minden gondolatát és vágyakozását. A lányt érzelme és ösztöne ugyanarra a döntésre juttatta, mint amihez Andreu is eljutott ugyanakkor. Szokatlanul jól esett tehát a lánynak, hogy Andreu semmit sem követelt, semmit sem kivánt, semmit sem pedzett, csak mellette ült és karjával átölelte. Így történt, hogy a fiú nem sürgette, nem követelődzőn. hogy ugyanarra az elháríthatatlan hívásra várakozott, amire a lány, ami megí'ogamzott a szivében és szelíden növekedett és ez olyasmi volt, amit eddig még sohasem érzett. Oly érzelem, aminek nem tudott nevet adni. Oly érzelem, ami át, meg átmele- gitette, könnyűvé tette lelkét, különös teremetöeröket adott, mély biztonságérzést és a rejtettség érzetét kölcsönözte. Ugv érezte a lány, hogy szive tágult és tágult, mig azt hitte, hogy betölti egész testét. Szive verését nemcsak mellében, hanem testének minden ■leven részén érezte. És megszállta a misztérium, önmaga tudatára ébredt és tudatosodott benne, hogy szive, szelleme, lelke és teste hullámzó, de szétválaszt- hatatlan egységbe forrott. Végül már csak egyetlen kívánságot hordozott szivében és azt hitte erről, szavakba foglalhatja, hogy világossá tegye ezt a kívánságot: szeretném, ha megölne engem; ez volna a legédesebb, ami csak lehetséges a földön. Csókolgatta a fiú kezét és még mélyebben fészkelte be magát ölelő karjába, hogy közelebb legyen hozzá. És fájt, hogy nem bújhatott egészen belé, hogy teljesen eggyé legyen a fiúval. Ekkor a fiú megsimogatta a lány haját: ,,Tujom Ants, én kicsi asszonyom, te olyan vagy, mint egy egészen pirinyó csillag, odafent az égen. Mindig, amikor nézlek vagy érezlek téged, vagy rád gondolok, az a történet jut eszembe, amit te meséltél el nekem és amit teneked édesanyád mesélt el. Te pici csilla- gocska vagy az én mennyem boltozatján. A legszebb és legkedvesebb csillagocska, amit csak elképzelhetek magamnak. Ha király lennék, aki elindul, hogy a szegény embereknek napot adjon, téged erősítenélek pajzsom közepére első ragyogó csillagomul. Akkor te örökkön-örökké velem lennél, amikor feljebb és feljebb lépnék a roppant kék égboltozaton. Akkor sohasem lennék egyedül, hanem mindig boldog volnék és ujjongva kiáltoznék az égi kupoláról, hogy meghallja az egész világ, mily boldog és sze-, rencsés vagyok. Minden embernek csak örömet és szerencsét és mosolyt osztogatnék, hogy többé ne legyen a földön sohasem szomorúság és hogy egyetlen indian peon se legyen kénytelen szenvedni és tűrni a fincákon, hanem mindnyájan vidámak lennének földjükön, melynek gyümölcse őket illeti meg és senki mást. Veled, kis csillagocska a pajzsomon, minden rossz szellemmel dacolnék és sohasem len - nék szomorú, hogy fent, az ég közepén állok, távol a földtől és távol minden mástól. A pajzsomon teveled, a világok világát hódítanám meg, hogy örömet szerezzek minden embernek, bárhol élnek is. Neked nincs neved, kicsi lány, de én nevet adok neked: Estrellita. Tudod, mit jelent ez a név, kicsi lány? Kis csillagocska. Estrellita mia, dulce Estrellita, édes kicsi csillagom, aki az égről hullottál le és az ölembe estél.“ A lány, minthogy nem volt képes szavakkal kifejezni, amit érzett és ami szivében volt, egyszerűen szólt: ,,És te, Binash Yutsil Huinic, te vagy az én Chicovanegem, aki napot ajándékozott nekem. De én nem adhatom neked ezt a nevet, mert az már másé. Számomra te mindig és örökké Chicovaneg leszel. De nevet akarok neked adni, hogy szólítsalak téged: Viltesvanel. Mert te igazában Viltesvanel vagy, hiszen a földön minden dolognak szép nevet tudsz adni és gyönyörű szépen értesz a meséhez. He, én Binash Yutsil Huinicom, hogyan tetszik a neved?“ „Ez a legszebb név, és viselni akarom, mert te adtad nekem, csillagocskám.“ XV. FEJEZET. Andreu csapata indulásra készen állt. Röviddel éjfél után kellett felkerekedniök a prériről, hogy a maradék árut, amit még fel kellett rakodniok, felvegyék a városban, ahol az árusok csomagjaikkal várakoztak. Andreu csapatával már reggel négy óra előtt utón akart lenni. A carreterok elintézték maguk között, hogy a csapatok Junchavin régi piramisával átellenben... a piramis jobbra esett attól az úttól, melyen a csapatoknak kellett menniök... várakozzanak egymásra, hogy nagy és erős karavánt alakithassa- nak. Mert az indián Tsobtajal városkáig az ut nem volt egészen biztonságos a banditák miatt, akik itt magányos ranchokban éltek és arra számítottak, hogy a bőséges áldásból, amit Szent Caralampio a kereskedők és játékbankárok százainak osztogatott, jórészt kaparinthatnak meg, abban az. cselben, ha kellő ügyességgel rajta lesznek. Minthogy a carreták most már kifogástalan me- netállapothan voltak, az ökröket beterelték es megfelelő felügyelet alatt tartották a tábor közelében, hogy gyorsan kéznél legyenek, mihelyt elrendelik az elindulást, vollakepen tehat több tennivaló mar nem volt a táborban. És mert a tábor már egyáltalában senkit sem vonzott, hiszen túlságosan jól ismerték, néhány car- retero felkészült, hogy mégegyszer benézzen a városba, beleizlelgcssen az elmulóhan lévő szent ünnepnek utolsó perceibe es a kínálkozó örömökből még gyorsan elszedje azt, amit csak az utolsó órákban még meg lehet kaparintani. A carreterok között, akik a varosba bementek, volt Manuel is, Andreu barátja és munkatársa. Midőn a városba leért, megállapította, hogy a vásár zaja már lecsillapodott, és úgy tűnt, hogy az egész város arra készül, a zsivajgó hetek után megint visszaessék háborítatlan és önelégült életébe1. Égészen azt a benyomást tette, legalább is a pusztává lett vásártéren, hogy a város és lakói alapjában véve örültek, hogy ez a széLeskedvii ünnep végétért és mindnyájan megint átadhatják magukat a csöndes szemlélődésnek, amiben örömet és változatosságot csak az nyújtott, hogy pletykát kerestek és elterjesztették, amennyire csak lehetséges volt, hogy gyiilöl- séget és irigy vetekedést ébresszenek maguk között és a törzsek között, ezt a vetekedést aztán feltáplálják és megnövesszék és kibékithetetlenné tegyék. A továbbiakban pedig nekilátlak a derék polgárok, hogy uj polgárokat nemzzenek, közülük sokat azzal vertek meg szüleik, hogy a mexikói fülnek gyűlöletesen hangzó Caralampio nevet viseljék egész életükben, aminek nem volt más oka és alapja, minthogy a szülök azt britek, hogy gyermekük... ha ezt a kiválasztó! nevet kapja... Szent Caralampio különös védelmének örvendezhet óriási mértékben, a földi és az égi élet minden ügye-baja közölt. A kereskedők zöme már becsukott, kikölcsönözött asztalaikat és bódéikat már eltakarították vagy éppen most bontották le a kölcsönzők. Kiadós üzlet csak a játékasztaloknál volt még, valamint a kitűzéseknél, a sáioréttermekben és természetesen a canti- nákban, ahol a pincérnőket dajkálik ideges mohósággal. hajszolták, hogy az utolsó estének minél nagyobb eredménye legyen Itt a cantinákban vadul járta, minél inkább múltak az órák és minél jobban közelgőit az a pillanat, amikor a lányoknak is, akik annyi örömet hoztak a város éhes férfrainak, útra kellett készülődniük, hogy az elinduló carretákat még elérjék. 2. A hatóság és mindenki, aki a hatóság közvetlen szolgálatában állott, bőségesen leöntüzöU coniitecok és sörök hangos boldogságában úszott. A hatóság együtt örvendezett az örvendezökkel. Többé semmit se látott és semmit se hallott. Szent Caralampio eltűrte és megáldotta az évet berekesztö utolsó fordulójukat. A város derék és tisztes polgárainak tiszteletreméltó asszonyai házastársi ágyukban jól meg voltak oltalmazva. És mert Mexikóban a jóerkölcsnek ellene van, ha egy asszony éjszakának idején az utcákon mászkál és férjét a cantinákban, az örömök csarnokaiban és az élvezetek templomaiban keresgéli, mert különben is tudja, mit csinál a jóságos éjnek ebben a szép idejében a férjeket semmisem zavarta abban a törekvésükben, hogy Szent Caralampionak végső, mélységes és hódolatos hálaadásokkal tisztelegjenek. A férfinek, aki dolgozik, legyen élvezete is: és annak a férfinek, aki nem dolgozik, még több élvezet jár. Balun Canan becsületes polgárainak többsége egyáltalán nem dolgozik. Ha tulajdonképpeni érett férfiéletük megkezdődik, csak arra törekszenek, hogy akármilyen módon ötszáz pesot szerezzenek össze. Ha megvan ez az ötszáz pesojuk, vagy négyszáz, néhány centavóval kevesebb vagy több, azon nem múlik, akkor megházasodnak. Amidőn már két hét óta házasok és a házasélet tejszínét felhabzsolták, akkor egy kis tiendát, boltocskát vesznek és ott a legnél- lcülözhetetlenebb napi cikkeket árusítják. Ebbe a boltba beültetik feleségüket, mert mégis csak kell lennie valakinek az üzletben. Az asszony most már mindennap két pesot ad férjének, néha hármat, néha egyet, az üzlet bevételéből. Minden kiadást, ami a házra és a család fenntartására szükséges, az asszonyoknak kell kigazdálkodnia a boltból, mkitán férjének a napi két vagy három pesoval kiadta porcióját. Oly módon bővíti az üzletet, hogy gyertyákat önt, ruhákat varr, az indiánokkal, akik terményeiket eladják, csere-berél, tojáslikőrt — rompopét — készít, a hátsószobácskában adózatlan comitecot árul és órákhosszat tárgyal a guatemalai csempészekkel, akik selyemanyagokat hoznak át a határon. A férj fáradhatatlanul csinálja a gyerekeket. Ez minden munkája. A hercegi hitves hivatala. Mindig jókedvű, barátságos, a világgal általában és valamennyi polgártársával különösképpen megelégedett. Legtöbbnyire politizál. Revolverét mindig az övében hordja. Ha elérkezik a választások ideje, megkísérli, hogy megkaparintson egy hivatalt, pólgármester vagy rendőrfőnök, vagy adóbélyegárus, vagy adószedő, vagy postamester legyen. Ha megválasztják polgár mesternek, valamennyi testi lelki barátja jó állást kap. Nem feledkezik meg senkiről sen*. Ilyen élet mellett és az összehasonlíthatatlanul szép, egész esztendőn át mindig egyformán balzsamos éghajlatú vidéken, ahol nincs tüdőbaj, sem rák, anélkül, hogy nagyon igyekezne, nyolcvan, száz, százharminc esz tendüs lesz. Es a kor meg sem látszik rajta; hiszen felesége mindig újból gyerekeket hoz a világra, amidőn férje már busz esztendje nagypapa. Általában csak akkor hal meg, amikor a választások eldöntetlenül folynak le, mert a leghatékonyabb szavazócédula a revolver. Természetszerűen nem az a revolver, amelyet dísznek hordanak a gazdagon íel- ciírázott derékövön, hogy mulassa: viselője valóban férfi, hanem az a revolver, mellyel azokra lőnek, akik politikai véleményükkel az állásokért törtető polgárokra kedvezőtlenül nyilatkoznak. Minthogy azonban a többi választónak is van revolvere, a szabad választás nincs egyoldalúan korlátozva egyetlen csoportra. A város fejének megválasztják a legjobb gyorslövőt, akinek a legjobb céllövők a pártbajtársai. Köztársaság és választási rendszer a sokszor megénekelt régi és tiszteletreméltó római köztársaság mintája szerint. Gyilkold meg Caesart és te leszel Róma első konzulja; gyilkold meg Francisco Maderot és te leszel a földkerekség legszebb és leggazdagabb országának vezére, a föld szeretedre legméltóbb és legtürelmesebb népének feje, a Mexikó-i Egyesült Államok elnöke. Tehát, amikor nincsenek választások, Balun Canan kedves és vendégszerető városa férfiainak nem marad más hátra, mint Szent Caralampio ünnepe, hogy változatosságot vigyenek a csöndes, szemlélődő és egyébként is csak kevéssé izgalmas polgári életbe. Egy jó köztársaságban a felsőbbség a népből emelkedik ki. És, aki hatósági ember, nem különbözik a város többi polgárától. A hivatalt viselők holnap újra polgárok és akik ma polgárok, holnap elöljárók lesznek. Csakugyan, az isten szereimére, mire való megkeseríteni az emberek örömét, mikor mindegyikük az élvezetet tekinti az egyébként olyan szomorú földi lét legértékesebb részének. Csak a képmutatók és morálisan kasztráltak bölcselkedése, hogy az emberek a munka kedvéért élnek. Ha egyáltalán van az ember életének értelme, ami kétségbevonható, akkor az csak egyetlen egy: keresd az élvezetet szived kedve szerint és hagyd, hogy mindenki élvezzen a maga módján; és amig valaki sem neked, sem embertársaidnak nincsen személyes kárára, hagyd békén, tegyen tetszése szerint; te semmiben sem vagy jobb nála és amaz sem szentebb és értékesebb, mint te; csak azok istentelenek, gonoszak és bűnösök, akiket tetten érnek. Holnap Szent Caralampio ünnepének megint egyszer teljes esztendőre vége. Ezért hadd legyünk jó- kedvüek ma, mikor itt az ideje, mikor még Szent Caralampio oltalma alatt állunk, akinek tiszteletére keressük az élvezeteket és akinek dicsőítésére minden bűnünk bocsánatot nyer, ha meggyónunk, egy jól megfizetett misét tartatunk, vagy térden csúszunk a templom kapujától egészen az oltárig. Vájjon kicsoda tartana ki egy vallás mellett oly sokáig, ha az a vallás nem engedélyezne karnevált és nem jogosítana fel a szabad álarcviselésre. Ha csak a hamvazó szerdát szenteli meg, amikor az ember nem mulasztja el a misét, még ha csipás és a köldöke mosdatlan is. 3. Oh, szeretett Szent Caralampio, hogy te nem láthattad azt, ami az utolsó éjjel történt a te tiszteletedre a cantinákban! Hálával tartozunk az eszes embereknek, akik idejekorán helyezték el a fából készült Szent Caralampiot a katedrális egyik csöndes és homályos zugában, lezárták és elreteszelték a templom kapuit, hogy a szent, Harunhoz hasonlóan, ki ne mehessen éj idején, hogy megnézze, mit cselekszenek hívei. A cantinákban senkisem akasztott maga elé kötőt sem lent, sem fent. A kocsmai lányok, úgy táncoltak, ahogy az ember akarta, bármilyen módon és semmilyen ruhában. Az egyik férfi öléből a másik férfi ölébe fordultak. És mert az utolsó és legeslegutolsó pesokat kellett behozniok oly gyorsan, ahogyan csak lehetett, mert a carreták már vártak, senkisem szakított időt, hogy behúzza a függönyt, betegye az ajtót és becsukja az ablakokat. Sokan, hogy az üzletben kár ne essék, még annyi időt sem szakítottak, hogy valamelyik családhoz szaladjanak, ahol szobát ad tak bérbe para un ratito, egy rövid időcskére, sőt egyszer sem vettek még annyi időt sem, hogy a kocsmá- rosnak valamelyik alkalmi kamrácskáját, melyet eléggé drágán ajánlott fel, keressék meg. Ez a kamrácska, csaknem mindig hasonlított az USA-beli Road-Houses kamrácskáihoz, melyeket egy és ugyanabban az időben kettő, három, sőt négy párocska foglalt el, a sürgősség és a korlátozott férőhelyek miatt. De ennyi idő egyszer sem volt, mert a dajkák és anyák sürgettek és buzgolkodtak, a százalék miatt Tüstént az egyik szögletben, vagy zugban. És ha a cantinán kivül és belül mindenütt minden kis szögle- iecske foglalt volt, akkor odakint valamelyik templomajtó szögletében, Szent Caralampio oltalmának közelségében. (FoigiatjukJ
