Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-25 / 195. szám
I 19 36 augusztus 25. TOMBWKWBBBMW1«» BEEEflZa* 7 WEB2BBVWBÍEB. Mis délutánra hmasz. ották a Kispesí"Vic$oria mérkőzési Kispest—CAC 7:0 (2:0) CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Kispest második és a legnagyobb érdeklődéssel kisért mérkőzését a Victoria ellen tegnap a hirtelen megindult esőzés miatt nem lehetett megtartani és igy azt a Victoria vezetősége kénytelen volt ma délutánra halasztani. A mécs ma délután, pontosan fél 6 órakor kezdődik Dr. Rusu biró vezetésével és az a legszebb sportot Ígéri, mert a vendégcsapat kitűnő játékkal hengerelte le a CAC-ot. KISPEST—CAC 7:0 (2:0). KISPEST. Vági, Szemere—Rozgonyi, Havas—Szabó II.—Rátkai, Újvári—Székely—Nemes—Déri (Varga)—Serényi. CAC. Fábián, Horváth—Bede, Engi— Palocsai — Szilágyi, Székely — Bódi — Csiky—Kovács—Gáspár. Szombat délután 1500 főnyi közönség előtt játszották le a mérkőzést, melynek első félidejében a 40-ik percig a CAC igen jól tartotta magát, több jó gólhelyzete is volt, de csatárainak semmi sem sikerült. Később Kispest gépies ossz játéka kifullasztotta a helyi csapatot, mely kénytelen volt megadni magát. A 40-ik percben Szabó átadásából Varga lövi az első gólt, egy perc múlva Újvári a másodikat nyomja be. A második félidő 3-ik percében Rátkai beadását Varga pompásan fejeli kapuba, a 7-ik percben Újvári beadását Nemes kapásból küldi a hálóba. A 23-ik percben Nemes 18 m.- ről lő újabb szép gólt, a 27-ik percben. Varga szerzi meg a hatodik, a 32-ik percben, Nemes a hetedik gólt. A győztes csapat az első félidőben még mereven mozgott, a másodikban azonban pompás összjátékot mutatott be. Védelme megbizható, csatársora jól lő, az egész együttes általában igen jó benyomást keltett. A CAC az első félidőben igen jó formát mutatott, sokkal jobbat, mint a tavasz folyamán bármikor, a második félidőben azonban már nem bírta az iramot. Egyénileg Fábián kapus, Horváth és Palocsay játéka volt a legjobb. A mérkőzést az elfoglalt Czinczár biró helyett Muresan Anton vezette kifogástalanul. .4 Verms legyőzte az Admirai! gyors úszóknak bizonyultak, de a játék technikájához még igen keveset értenek. 200 m. ifjúsági hölgy gyorsuszóbajnokság: 1. Polgár Eta (UTE) 3. p. 06.6 mp. 2. Lovász Margit (BSE) 3 p. 21.8 mp. 3. Radó Erzsébet (NSC) 3 p. 30.8 mp. 800 méteres ifjúsági gyorsuszóbajnokság: 1 Webermann Miklós (Egri TE) 11 p. 31.2 mp. 2. Makláry (MAC) 11 p. 37.2 mp. 3. Péczely (BBTE) 11 p. 39.4 mp. 100 méteres ifjúsági gyorsuszóba jnokság: 1. Zólyomi Gyula (BBTE) l p. 03 mp. 2. Laczkó (Kaposvár) j p. 04.6 mp. 3. Kertay (MESE) 1 p. 06.2 mp. Zólyomi eredménye elsőrangú, erről a fiúról még fogunk hallani. 100 méteres hölgy hátuszás: 1. Györtfy Irén (BSE) 1 p. 29.8 mp. 2. Fenyő Anna I (III. kér. TVE) 1 p. 32.4 mp. 3. Sóti Boriska i (BSE) 1 p. 35.2 mp. Magyarország négyszer 100 méteres hölgy gyorsuszóstaféta bajnoksága: 1. BSE (Győr- ffy, Csukay, Sóti, Ács) 5 p. 26.4 mp. (országos rekord!) 2. FTC 5 p. 39 mp. 3. MUE 6 p. 11 mp. A régi rekordot 5 p. 31.4 mp.-cel az FTC tartotta. 4x200 méteres gyorstaféta: 1. Japán (Yusa Siuna, Makino, Sighiura) 9 perc 06.6 mp. 2. Magyarország (Gróf, Lengyel, Albay, Nemes M:adenfe!é gyiii a „P iraeros“ utol r .''teilen rni síge állal, mert a Primeroä antis optikus és több évi író a által megállapított használhatóságú készítmény. Az egészséges „Primeros“-ban a csodás linomsá/, é . bebizonyított bizalom egyesül. dr. Csik) 9 p. 10.8 mp. Európai és magyar rekord. Gróf és Lengyel egy testhosszal nyerték versenyeikkel az első két japánnal szemben, Albay-Nemes dr. azonban már két hosz- szat leadott Makinovai vívott harcában, úgyhogy Csik már nem tudta behozni Sighiuran ezt a hátrányt. 800 m. 1. Makino japán 10 p. 19.4 mp. 2. Gróf 10 p. 35.4 mp. 3. Negami japán 10 p. 36.8 mp. 4. Lengyel. Vizipóló. Magyarország—Japán 12:0 (50). Góldobók: Tarics (6) Németh (5) és Halasi. 4 Phöbus legyőzte Újpestet Budapesti tudósítónk jelenti: A magyar nemzeti labdarugóbajnokság első fordulójának meglepetése az, hogy Újpest vereséggel kezdte meg szereplését. Részletek a következők: Hungária—Elektromos 5:1 (1:1). A Hungária góllövői: Müller (2), Titkos (2) és Sztancsik. Phöbus—Újpest 1:0 (1:0). A szerencsésebb csapat győz Béki góljával. Ferencváros—Erzsébet, Soroksár 5:1 (1:0). A győztes csapat góljait Toldi (2), Karácsonyi és Táncos (2) lőtték. Sárosi dr. nem játszott. Budafok—Budai 11 7:2 (3:0), Nemzeti- Haladás Szombathely 5:1 (3:0). •DEBRECEN. Bocskai—III. kér. 5:1 (1:1). A Bocskai góljait Takács, Berecz (3) és Teleki lőtték. PÖRTSAGH. A nemzetközi vivóversenyen a kardvívást a magyar Bereczky nyerte meg Maszlay előtt. ARLAUS. A magyar amatőr labdarugó- csapat a kerületi válogatott ellen 3:0 (1:0) arányban győzött. TG.-MURES. Mures—CSTg Mures 3:2 (2:0), barátságos. Herszéttyi CAC nyerte a suiylőkést a Predeal-i atlétikai versenyen BUCUREŞTI. VENUS—ADMIRA BÉCS 3:2 (3:2), biró T. Iliescu, 16.000 néző. A Venus nagyszerű játékkal megérdemelten győzte le az osztrák bajnokcsapatot. Az 5. percben Sepi, a 9.-ben P. Valcov góljaival már 2:0-ra vezet a Venus, a 13. percben Bican fault miatt megítélt tizenegyesből lövi csapata első gólját. A 20. percben Bican szabadrúgásból egyenlít, a 34. percben Petea labdájával Sepi a győztes gólt lövi. A második félidő változatos, de eredménytelen játékkal telt el. ADMIRA—JUVENTUS 9:1 (3:1). A bécsi csapat fényes játékkal mutatkozott be szombaton és Bican (4), Storber (2), Vogl (2) és Hahnemann góljaival hengerelte le ellenfelét. KEDDEN Admira—Ripensia meccs lesz a fővárosban. Predealról jelentik: A Károly-kupaverse- nyek első napjainak eredményei a következők: 100 m. 1. Dejenariu Viforul Dacia ILI mp., 2. Ghitescu Viforul Dacia 11.3 mp. 400 m. I. előfutam: 1. Lapusan V. D. 36 mp., 2. Bindea GAC 58 mp. II. előfutam: 1. Lazar V. D. 54.4 mp. III. előfutam: t. Iordache 52.4 mp. Nemes nem indult. Sulylökés. 1. Herszényi GAE 13.51 m., 2. Surău Braila 13.48 m. Gerelydobás. 1. Vămanu St. R. 55.55 m. 5000 m. 1. D. Oiştea St. R. 16 perc 05.4 mp. Távolugrás. 1. lonescu Crirm 676 cm., 2. Csáklány GFR 651 cm. ODENSE. A magyar amatőr válogatott labdarugócsapat 6:3-ra győzött Odense kerület válogatottja ellen. Az AMEFA nyerte a nemzeti bajnokság első mérkőzéséi Az Universitatea újabb szenzációs győzelmei ARAD. AMEFA—CHINEZUL 2:1 (1:1), biró C. Radulescu. A nemzeti A-liga első mérkőzését a munkáscsapat erős küzdelem után, de biztosan nyerte meg az ILSA-val való fúzió folytán megerősödött Chinezul-lal szemben. A 20. percben Batrin egyéni játékkal lőtte az első gólt, a 29. percben a Chinezul Klimek fejesgóljával egyenlít. A II. félidő 13. percében Cucula beadásából Batrin megszerzi a győztes gólt. Csik Ferenc a revánssnérkozésen is legyőzte a japán Susai Uj európai rekordot állított fel a magyar 4x200 m.-es gyorsuszóstaféta Gróf uj magyar rekorddal 1500 rn.-en legyőzte a japán Neg&fnit 23 gólt kapott a japán vizipólócsapat Budapesti tudósítónk jelenti: A japán— magyar uszóviadalt a japán és a magyar olimpiai úszók felvonulása vezette be, akik ifj. Horthy Miklós, a MUSz elnökének, továbbá Beleznai László dr. és Simkó János vezetésével, pattogó induló hangjai mellett sétáltak el a közönség sorfalai között. Majd felhangzott a Himnusz, a japánok azonban hiába vártak az ő himnuszukra is, a lemez elromlott, amit a közönség némi zúgolódással vett tudomásul. A japán—magvar uszómérkőzés első száma a 100 méteres hátuszás volt, amelyet a remek stílusban úszó Yoshida, az olimpiai hátuszás ötödik helyezettje nyert meg 1 perc 11.2 mp. alatt fél testhosszal az utolsó 25 méteren remekül felnyomult Gombos Elemér ellen, aki beállilotta Lengyel 1 perc 11.9 másodperces országos rekordját. A 200 méteres mellúszásban Hamuro, a japánok olimpiai bajnoka mutatkozott be, aki a start után „eltűnt“ és csak húsz méter után került ismét „felszínre“. Hamuro természetesen nem nagyon strapába magát és igen szép stílusban, 2 perc 47.2 mp., jó idővel győzött Fábián Dezső, a MAC tehetséges ifjúsági melluszója ellen, aki 2 perc 54.8 mp. figyelemreméltó idővel lett második. Leng- váry Ákos pedig harmadik (2 p. 58.8 mp.) A 400 méteres gyorsuszásban Maki-novai, a japánok világrekorderével a letörtnek hitt Lengyel Árpád vette fel a küzdelmet. Makino 1 perc 08.4 mp.-ces százas és 2 perc 21.2 másodperces kétszázas után 4 perc 52.6 másodperc alatt, a magyar rekordnál jobb idővel győzött Lengyel ellen, aki 4 perc 58.2 másodperc alatt, alig két testhosszal maradt el világhírű ellenfelétől. A 100 m. gyorsuszás startjánál csak akkor ült el az izgalom és Csik Ferenc viharos ünneplése, amikor a rendezőség csendre kérte a közönséget. De amikor a starter elindította a mezőnyt, a publikum ,piem birta ki tovább“ és Csik nevét kiáltva kísérte végig a versenyt. Csik indult el a legjobban, balra az olimpiai százas verseny nagy favoritja, Yusa, jobbra pedig a másik japán, Sugiurt*. Csik elsőnek éri el a fordulót, de erősen rajta van a két japán. A verseny még nem dőlt el, a forduló után Yusa erősít, egyre jobban megközelíti Gsiket és már-már attól tartunk, hogy beéri, sőt el is hagyja olimpiai bajnokunkat, Csik azonban, akár Berlinben, „újítani“ tud és közel félméterrel 57.8 másodperc alatt nyeri meg a versenyt Yusa ellen (58.2 mp.), akit egy méterrel Sugiura (59.2 mp.) követett, mig Abay-Nemes 59.4 kitűnő egyéni rekorddal majdnem beérte a másik japánt. A közönség tombolva ünnepli Csiket, akit Hóman Bálint kultuszminiszter húz ki a vízből és szeretettel magához öleli. Változatlanul szép verseny ivóit az 1500 méteres gyorsuszás, amelyben Negami-val, a berlini 400-as gyorsuszás harmadik helyezettjével Gróf vette fel a küzdelmet. Gróf vezetésével indul el a a mezőny. Negami csak négyszáz méterig tudott lépést tartani, onnan kezdve a nagyszerű magyar középtávuszó egyre jobban elhúzott és több mint 60 méterrel 20 p. 12.4 mp. uj országos rekorddal nyerte meg a versenyt. Közben 1000 méterre is 13 p. 18.8 mp.-cel uj rekordot állított fel. A vizipólómérkőzést 6:0 félidő utáni Magyarország olimpiai csapata 11:0 gólar,árnnyal nyerte meg. A mérkőzés előtt ifjú Horthy Miklós szép szavakkal üdvözölte a vizipóló- csapat jubilánsait- Homonnait, Németet, Ha- lasyt, Sárkányt és Bözsit. A mérkőzés macska-egér harc volt, a japánok éppen csak: Kownoból jelentik :Az Universitatea tura- csapata csütörtökön Liepajábam a lett bajnok Olimpia elleni revánsmérkőzését is megnyerte 5:3 (1:2) arányban Szaniszló (2), Draga; Orza és Jesan góljaival. Az U csak tiz emberrel játszott, mert Borgeat az első A NÉGER WOODRUFF SZENZÁCIÓS teljesítménye osloban Oslóban kétnapos versenyen vett részt az | amerikai atléták egy csoportja. A verseny hőse a 800-as olimpiai bajnok, a néger Woodruff volt, aki 46.8 mp.-el nyerte a 400 métert, 1:51.7 mp.-el a 800-at és 1:53.1 mp.-es „világrekordhoz“ segítette az USA svédstafétáját. (Ezen a távon hivatalos világrekord nincs.) A jobb eredmények: 100 m. Robinson USA 10.4, 200 m. Robinson USA 21.4, 400 m. Woodruff USA 46.8, 800 m. Woodruff USA 1:51.7, 1500 m. Eeles angol 3:59.9, 3000 m. Rasdahl norvég 8:42.5, 5000 m. Siefert dán 14:52.2, magas Johnson USA 200, ávol Robinson USA 740, hármas iHaugland norvég 14.84, svéd staféta USA (Johnson, Fitch, Robinson, Woodruff) 1:53.f. KOPENIHAGABAN Larsen 417 cm.-re javította a dán rúdugró rekordot, Yazawa japán 6.7 mp.-et futott 60-on, Christensen dán 49.3-at 400-on, Siefert dán 31:27.8-at 10 ezeren, Tanaka japán 195 cm.-t ugrott magasba. BISTRIŢA. Ceramica—Patria Dictosanmar- tin 4:1 (3:0), barátságos, góllövők: Moldovai (2), Lotter és Zsicsik, illetve Muresan. PETROŞANI. JIUL—CR I SANA 5:0 (3:0), barátságos, az eredmény nagy meglepetés. ORADEA. Staruinta—Kolping 3:0 (1:0), barátságos. BOCHUMBAiN japánok is szerepeltek. A 800 m.-en Honda győzött 10 perc 36.5 mp. alatt Terada előtt, a 100 m.-es gyorsuszás- ban a japán Arai győzött 59.3 mp. alatt Fischer előtt, aki 1 perc 00.5 mp.-et úszott. A 100 m.-es hátuszást Kiyokawa nyerte 1:11 mp. Schlauch előtt (1:11.2), a 200 m.-es gyorsuszásban Arai győzött 2 perc 17 mp. alatt. A vizipólóban Nyugatnémetország 8:3 (4:l)-re győzött Hollandia ellen. Aradon megkezdődtek az alkerületi bajnoki mérkőzések. SGA—Şoimii 3:0 (0:0), Astra—CAA 1:0 (0:0), percekben kiállították. Ploesteauu ezen a meccsen sérülése miatt nem játszott. Szombaton az U tízezer néző előtt Kowno- ban a litván válogatottat 2:1 (0:1) arányban győzte le Draga és Jesam góljaival, a mérkőzést a kownói rádió is közvetítette. UJ 800 M.-ES SÍKFUTÓ VILÁGREKORD Stockholmból jelentik: A svédek nagyszabású háromnapos versenyének főattrakciója, a néger Owens nem induK ugyan, de igy is remek versenyek és eredmények voltak. A legnagyobb esemény Cunningham 1:49.7 mp.-es 800-as világrekordja. A három nap eredményei: Első nap. 100 m. 1. DrapeT USA 10.5, 2. Theunissen Délafrika M>.6, 3. Borchmeyer német 10.7. 400 m. 1. Fritz Kanada 48.7, 2. Cagle USA 48.9, 3. Wachenfeldt svéd 49. 1000 m. 1. Ny svéd 2:26.2, 2. Powell angol 2:28.2, 3. Wennberg svéd 2:28.4. 3000 m. 1. Schaumburg német 8:34.2 (német rekord), 2. Jonsson svéd 8:38.6, 3. Maki finn 8:36.6, 4. Labs USA 8:50.4. Magas: 1. Albritton USA 193 (versenyen kivül 204). Gerely: 1. Stöck német 73.37 (!), 2. Heino finn 66:85, 3. Atterwall svéd 66.47. Sulv: 1. Francis USA 15.87, 2. Berg svéd 15.4Ó, 3. Stöck német 14.98. Második nap. 200 m. 1. Draper LISA 21.1, 2. Theunissen 21.4, 3. Cagle 21.7. 800 m. 1. Cunningham USA 1:49.7 világrekord, 2. Pmvell angol 1:50.8, 3. Lanzi olasz 1:51.4, 4. Ny svéd 1:52.8, 5. Wennberg svéd 1:53.4. 110 m. gát: 1. Towns USA 14.2, 2. Lidmann svéd 14.4. Távol: 1. Maffei olasz 7.24, 2. Stenqvist svéd 7.16. Kalapács: 1. Hein német 54.96, 2. Warngard svéd 53.73. Harmadik nap. 200 m. 1. Towns USA 21.4. 400 m. 1. Lanzi olasz 48.1, olasz rekord. 5000 m. 1. Maki finn 14:47.2. 1500 m. 1. Cunningham 3:52.8. Magas: 1. Albritton 202. Rúd: 1. Meadows 410. Diszkosz: 1. Carpenter 50.41. Svédstaféta: 1. Anglia 1:55.8. 2. USA 1:55.9. Kispest—Victoria reváns Budapesten CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Kispest turavezetője: dr. Vásárhelyi főtitkár u jövő év tavaszára revánsra hívta meg a Victorial Budapestre, illetve Kispestre. A vonatkozó szerződést már aláírták, mely ugyanolyan