Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)
1936-08-14 / 187. szám
â »'C; I flKORDÉ r ORDÍTOTTA: i: ZI GO ISTVÁN Ezt a történetet sohasem felejtettem el. Mindig a szivemben hordozom. Es ezért nem félek én éjszaka, lehet akármilyen sötét is. Ezt a történetet még senkinek sem meséltem el, mert szent nekem, mint a legkedvesebb és legszebb, amit az én jé) anyám örökül hagyhatott. De neked, Binash Yutsrl, neked valóban el akaróin mondani ezt a történetet. Mert te jó vagy hozzám, olyan jó, mint csak édesanyám volt és senki más ezen a világon. Még kedvesapám sem, aki mindig fáradt volt a sok dologtól és mindig telistele volt a teste sebekkel, melyeket a dzsungelben szerzett.” Jókora idő teit el, a lány a liura támaszkodott, hogy a kerekedő hideg széltől jobban megvédje magát, majd lágyan és szelíden megszólalt Andren: ,.Ez .' történet kiesi lány, a legeslegszebb ajándék, amit adhatsz nekem. Es oly odaadóan és figyelmesen fogom hallgatni, mintha a te édesanyád szólna hozzám. És hiszem, bizonnyal egy csillagon lakozik és letekint rád és minden erejéből megoltalmaz téged minden olyan veszedelemtől, ami megsebezhetne.“ A lány szorosabban hozzásimult. Es Andreu karjába vette és vigyázva és jól betakargatta jorongo- jába. B. TRAVEN 14. Éppen olyan szelíden, ahogyan a fiú beszélt, szólalt meg a lány: ,,Ez a történet istenről szól, aki a napot teremtette. A rossz szellemek, akik meg akarták semmisíteni az emberiséget, mert a jó istennek teremtménye volt, legyőzték a jó isteneket és valamennyit agyon verték. Mikor ez megtörtént, kioltották a napot, hóval és jéggel és hideg viharokkal. És azután örökös éjszaka kezdődött meg a földön. Mindent jég boritott. Az emberek halálra fagytak. Csak egészen szűkösen termett kukorica és ez nagy üggvel-bajjal életben tartotta az embereket. De sokan, nagyon sokan haltak éhen. Nem nőttek többé fák és nem teremtek édes gyümölcsöket. Virágok se nyíltak. Nem énekeltek a madarak. A tücskök és kabócák nem hegedültek és nem fuvoláztak. Az emberiség pusztulásnak indult és elhullottak az erdők és prérik állatai, úgy, hogy a férfiak is mind ritkábban ejthettek csak el egy állatot, hogy asszonyaikat és gyermekeiket táplálják és melegítő bőrökkel ruházzák. Amidőn a nyomorúság nőtt, az indián népek fejedelmei és királyai nagy tanácsot hívtak össze, hogy eldöntsék, hogyan tudnának uj napot teremteni. Mert az égen csak a tiszta csillagok álltak. A csillagokat a gonosz ördögök nem tudták kioltani. A csillagokon az elbúcsúzott emberek lelkei éltek, akik meg tudták védeni magukat, mert erőt kaptak a jó istenektől és mert az volt a feladatuk, hogy a csillagokat mindörökre világosságban tartsák. Sok-sok hétig tartott a királyok nagy tanácskozása. De senkisem tudott utat-módot arra, hogyan lehetne uj napot szerezni. Volt a királyok között egy Sabio, nagy bölcs, aki már több mint háromszáz esztendős volt és kifürkészte a természet minden titkát. És megszólalt a bölcs: „Valóban van ut arra, hogy uj napot teremtsünk. Egy fiatal, erős és igen bátor férfiunok el kell mennie a csillagokra. Ott kérlelnie kell az eltávozottak lelkeit, hogy adjanak mindegyik csillagból egy kis darabocskát. Ezeket a kis csillagrészecskéket össze kell gyűjtenie és magával vinnie, magasabbra és mindig magasabbra, mig végül elérkezik odafent az égboltozat középpontjára. Ott valamennyi kis csillagot pajzsára kell erősítenie. És ha ezt megcselekedte, akkor a pajzs nagy, fénylő és forró nappá változik. Elmennék én magam is és megcselekedném. De öreg és erőtlen vagyok. Már nem tudok nagyot ugrani. Éppen ezért nem tudok átugrani egyik csillagról a másikra. És nem is vagyok már eléggé erős és ügyes ahhoz, hogy vértet és lándzsát hordjak és megküzdjek a rossz szellemekkel, akik meg fogják akadályozni, hogy uj nap legyen.“ Midőn a bölcs befejezte beszédét, valamennyi király, törzsfő és nagy harcos, aki a tanácsban ült, felugrott és igy kiáltott: „Készen állunk arra, hogy elmenjünk.“ És erre megszólalt a bölcs: /; L /. /; /V / /; K „Nagy becsületetekre válik hogy menni akartok. De csak egyetlenegy mehet és ennek az egy embernek egyedül kell mennie pajzsával, mert csak egyetlen napot szabad teremteni. Nagyon sok nap elégetné u földet. Annak, aki elmegy, q legnagyobb áldozatot kell hoznia, amit csak hozhat egy ember. El kell hagynia feleségét, gyermekeit, atyját és anyját, barátait és nemzetségét. Sohasem térhet többé vissza a földre. Mindörökké a menyboltozaton kell vándorolnia, vértje a balján; és örökkön-örökké fegyverben kell állnia, hogy megküzdjön a gonosz szellemekkel, akik nem nyugosznak, hogy a napot újból kioltsák. Mindig látni fogja a földet és népét, de nem térhet vissza többé. Örökre magányos a nagy világmindenségben. Jól gondolja meg mindenki ezt, mielőtt utnak ered.“ Midőn a királyok meghallották ezt, mindnyájan nagyon elcsüggedtek. Egyikük sem kívánt örökre elválni asszonyától és gyermekeitől, anyjától, barátaitól és népétől. Mindegyikük szívesebben várt arra, hogy egykor meghal és népe közt és szülőföldjén fog megpihenni. Nagy hallgatás volt a tanácsban. De végül aztán megszólalt a fiatalabb fejedelmek egyike: „Beszélni szeretnék, ti bátor férfiak. Fiatal vagyok, erős és jól forgatom a fegyvereket. Ifjú és szép asszonyom van, akit nagyon szeretek, jobban, mint önönmagamat. És van egy pompás gyerekem, aki az én szivemnek vére. És van egy drága és jóságos anyám, akinek oltalma és reménye én vagyok. És sok kedves barátom van. És én szeretem az én népemet, amelynek szülötte vagyok és amelynek elválaszthatatlan részecskéje vagyok. De asszonyomnál, fiamnál, anyámnál, barátaimnál és népemnél jobban szeretem az emberiséget. Nem lehetek tökéletesen boldog, ha az emberiséget szenvedni látom. Az emberek rászorulnak a napra. Nap nélkül az emberiségnek el kell pusztulnia. Készen állok, hogy elmenjek és az embereknek elhozzam a napot, bármi legyen is a sorsom és végzetem.“ Chicovaneg volt, aki imigyen beszélt. Búcsút vett feleségétől, fiacskájától, anyjától és népétől. Ellátva a bölcsnek tanácsával, felkészült, hogy felfegyverezze magát. Erős pajzsot készített tigrisbőrből és kigyóbőrből. Egy hatalmas sasból készített sisakot. És egy hatalmas tigrisnek talpából, melyet a dzsungelben ejtett el, erős lábravalókat csinált. Azután elment, hogy megkeresse a szárnyas kígyót. Sok éves keresgélés után egy mély, sötét barlangban megtalálta. A kígyó volt a világ jelképe. Éppen ezért egy gonosz varázsló őrizte, aki a rossz szellemek zsoldjában állott. Sok ravaszsággal és okossággal sikerült a gonosz varázslót agyonvernie. Lerészegitette a maguey édes levével. És amikor a gonosz varázsló mámorosán hevert és mind a negyven szemét lehunyta, odalopódzott Chicovaneg és megölte lándzsájával, melyet száz méreg mérgébe mártott, a mérgeket a bölcs nevezte meg neki. Ekkor édes dalokat énekelt és pásztorsipján olva- dozó dallamokat fuvolázott; előjött a szárnyas kigyó és követte és engedelmeskedett minden parancsának. Ekkor elindult Chicovaneg nagy vándorújára, mígnem sok-sok év után és a gonosz szellemekkel vívott harcok közben elérkezett a világ végére. Itt álltak a csillagok a legalacsonyabban a föld felett. A legalsó csillagot egyetlen könnyed ugrással elérhette. Elmesélte az eltávozottak leikéinek, akik itt, ezen a csillagon laktak és fekete ábrázatuk volt, mert nem indián vérből származtak, hogy az embereknek nincsen napjuk és hogy feleségét és népét hagyta el, hogy uj napot teremtsen az embereknek. A lelkek örömmel adtak egy darabkát csillagukból, hogy segítsenek az embereken. Chicovaneg pajzsa közepére erősítette a csrlla- gocskát és ott azonnal fényleni kezdett, ragyogó szépségben, mint valami gyémánt. Ettől kezdve már jobban láthatta útját a mély éjszakában, mert ez a parányi csillagocska világított a pajzsán. Most hát csillagról-csillagra ugrott. És mindenütt, bárhová ment is, egészen mindegy volt, hogy a lelkek sárgák, fehérek, barna, vagy fekete ábrazatuak voltak-e, készségesen adtak neki egy kis darabkát csillagukból. És amidőn vértestvéreihez ért, nagy-nagy örömmel fogadták. Büszkék voltak, hogy vérükből való, aki meg akarja szerezni az embereknek a napot. Elfáradt testét megerősítették és fegyvereit meg- élesitették. A pajzs mindig fénylőbb lett, amint tovább és / ó 3 () auf/uHztus 1 t. tovább ugrott Chicovaneg, egyik csillagról a másikra És amidőn a pajzs végül már úgy ragyogott, hogy a legnagyobbik csillagot is messze felülmúlta »fényében, megpillantották a rossz szellemek. Hájöltek, abban fáradozik, hogy uj napot alkus son az. embereknek. Es veszett dühhel támadtak neki és igyekeztek továbbhaladásában megakadályozni. Meglengették a földet, hogy megrendüljenek a csillagok és Chicovaneg eltévessze az ugrást. Jól tudták, hogy... ha csak egyetlen ugrást vét is el... lezuhan a fekete világürlre és onnan többé nem szabadulhat el, mert ott minden hatalmat a gonosz szellemek tartottak markukban. De Chicovaneg okos volt. Ha valamelyik csillag igen kicsi volt ahhoz, hogy jól megláthassa, először a szárnyas kígyóval nézette meg. És a kigyó megmondta a távolságot, úgy, hogy helyesen futhatott neki, hogy ne ugorjon túlságosan rövidet, de a csillagon se ugorjon túl. Ha igen nagy távolságot kellett ugrania, akkor először a szárnyas kígyót engedte előre és a kigyó a farkát olyképpen tartotta lefelé, hogy Chicovaneg könnyed ugrással megfoghatta és felkuszhatott a szárnyaskigyó testére. Midőn most már mind magasabbra hágott az égboltozaton és pajzsa mindig fényesebb és fényesebb lett, végre észrevették az emberek is a földön Tudták, hogy most már megszerzi nekik a napot. *És felvidultak és nagy ünnepeket ünnepeltek. De láthatták azt is, milyen nehéz volt útja. És amikor látták, hogy a következő csillag milyen távolságban van és felismerték, hogy ugrásában talán éppen ezt a csillagot hibázza el, mélységes kétségbeesés és kishitűség hatalmasodott el rajtuk. Látták a rossz szellemeknek ellene vívott harcát is. A gonosz istenek szörnyű viharokat bömböl- tettek és ezek a viharok feldúlták az emberek kunyhóit és sivó homokot hordtak földjeikre. A rossz szellemek vizözönt zúdítottak a földre, tüzes lávákat köpküdtettek a hegyekkel, hogy elpusztítsák az embereket, mielőtt még a nap megáll az égen. És a gonosz istenek izzó köveket parittyáztak a felfelé kapaszkodó Chicovaneg után. Olyan sokat hajigáltak, hogy ezernyi-ezer kő még mainapság is ide-oda röpköd az éjszakai égen. De mind feljebb és feljebb lépett Chicovaneg. Mindig fénylőbb és fénylőbb lett a pajzsa. A földön lassan-lassan virágok nőttek és illatoztak. A madarak visszatértek és vidám énekeket csattogtak. Mango és papaya ért a fákon és banánok, tuna és paradicsomok özöne ért meg csakhamar. És végre-végre, amikor az emberek egy napon feltekintettek, a mennyboltozaton ragyogóan és forrón tüzelt a nap. magasan felettük, az ég közepén. És nagy nap-ünnepet ültek Chicovaneg tiszte letéri. De a gonosz ördögök szünet nélkül arra törtek, hogy a napot megint kioltsák. Fekete felhőkbe burkolták a földet és megfélemlítették az embereket, hogy a nap kialszik most. De Chicovaneg, a bátor, őrt áll. Arany napvértje mögött kuporog, hogy megoltalmazza az embereket a gonosz istenektől. És ha a gonosz szellemek túlságosan megvadulnak, akkor haragra gerjed, villámló nyilait a föld felé hajítja, hogy a rossz isteneket, akik a sűrű, fekete felhők mögé bújnak, eltalálja és elűzze. Azután megrázza pajzsát, hogy szörnyűséges dörgés reszketted meg a levegőt.. És amidőn végre elűzte a rossz szellemeket, tar- kaszinü ivét az égre festi, hogy hirdesse az embereknek, nyugodtak lehetnek, többé nem engedi meg, hogy a napot az ördögök mégegveszer kioltsák és elpusztítsák.“ 15. A leány még mindig szorosan Andreuhoz bújva, befejezte történetét. Elhallgatott. Andreu kisvártatva megkérdezte: „Elmesélte-e neked édesanyád azt is, hogy ki teremtette Huh, a holdat?“ „Igen“, felelte. „Chicovaneg fia. Midőn a fiú felnövekedett, fel akarta keresni atyját. De nem találhatott szárnyas kígyót, mert az egyetlen egyet, amely volt, apja vitte magával és... amidőn megteremtette a napot... megparancsolta a kígyónak, hogy a föld körül feküdjék le, odalent, ahol az égboltozat a földön nyugszik. Ott áll őrt a kigyó, vigyáz a gonosz istenekre, akik az égboltozat túlsó oldalán vannak és ott akarnak berontani, hogy a rossz szellemek hatalmát megint megerősítsék a mennybe»1 tozat alatt. De Chicovaneg okos. Nem bízik egészen a szárnyas kígyóban, tart attól, hogy elaludhatik és elhanyagolja őrségét. Ezért minden este leszáll hozzá, hogy megnézze, vájjon nem aludt-e esi. CFoigtatjakJ
