Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-10 / 157. szám
/> ft ELLENZIK ■—«I UIUM IMI 9 V\ TRAVl'N fl KORDE FORDÍTOTTA: AZI (H) ISTVÁN Más oarraterok megint megbízhatatlan házastár sak. Av ass/ouv mihamar terhűkre los/ ős vagy szelíden, vagy rágalmak, szilkok ős oldalbalükések köze- petto ki/suppolják. Mások meg javíthatatlan magános Iliinek, akik osak alkalomadtán mennok egy nőhöz, altatóban azonban ős kiváltképpen ntközbon, egy s/oknvát sem tűrhetnek inaink körül. Nos társaik veszekedéseiben * s vitáiban lelik kedvüket. Ezért láthatni némelykor olyan esoportokat, ahol egyetlen no sines a carreterokkal. Ezeknél a karavánoknál folynak a dolgok a legvidámabban, a legjobb- kedvűén és a legféklelenebbül. Ilyenkor a férfiak aggálytalanul adliatják át magukat érzelmeiknek és mulatságaiknak a legíeslottobb történetek és anekdoták elmesélésében és meghallgatásában. Valóban nagy vétke az asszonynak, hogy mindig beleártja magát és belepancsol a férfi életéin'. A legszeretetreméltóbb az az asszony, akit az ember egy kilmzós fiókba helyezhet et és akit csak akkor szed elő, ha szükség van rá; aztán megint szépen és gondosan összehajtogatja és elteszi a legközelebbi alkalomig. De egy ilyen asszony csak a férfi fantáziájának édes álma. Műtermék. Ritkább, mint a fönikszmadár tojása. És valósággal áldott az a férfi, akinek ilyen felesége van. Egy ilyen ember nagyon nagyra viheti az. életben. A carreteroknak természetszerűen nincs idejük, hogy egy eszményi világ elvarázsolt kincsének keresésére adják magukat. Kénytelenek, mint a hús igája alatt nyögő férfiak mind megelégedni azzal, ami van; és aztán meg kell próbálniok, hogy egy rózsákkal telehintett utón kikerüljék a töviseket. Az egyetlen dolog, amit ezen az utón megtanulnak, az a tapasztalat, hogy egy rózsabokron százszorta több a tövis, mint a rózsa. És micsoda tüskék! Azokon a nőkön kívül, akiknek utazniok kell, vagy orvoshoz, vagy rokonokhoz, akár lakodalomra, vagy az ördög tudja hová és miért, és a carreterok asszonyain kivid a karavánban sokszor még kereskedőnek is vannak, akik portékát vásároltak össze Arriaga- ban vagy Tonala-ban és most a karavánnal az állam belseje felé mennek, hogy ott vásárokon és ünnepeken üzleteket kössenek. Ezek a kalmárkodó nők és az utazó asszonyok nem maradtak itt a karavánnal a táborhelyen és a tábortüzek mellett. Valamennyiüknek volt egy kevés utipénze és mert a közelben ranchok voltak, elmentek, mihelyt a karaván megállapodott, a ranchok urasági házaiba. Itt még más nőkre is akadtak, a rancherok asz- szonyaira, vagy lányaira, vagy azok anyjára vagy nagynénjére, vagy akárkire, aki csak egy mexikói csu Iádba belecsimpaszkodhat. Legtöbbbnyire kölcsönösen ismerték egymást, sőt valami igen távoli rokonságban is állottak; és ha nem ismerték egymást személyesen, akkor valahol az államban voltak közös ismerőseik. így hát trécseltek és locsogtak féléjszakán keresztül. A magányos rancho- kon élő asszonyok mindig igen örültek annak, hogy újságokat, botrányokat és pletykákat hallanak más helyekről. A nők a ranchero családi asztalánál ettek. Sokszor egyáltalában semmitsem számítottak fel eeért nekik és ha mégis kellett valamit fizetniük, az csak éppen húsz, vagy harminc centavo volt, inkább a forma kedvéért, mint valami kiszolgálás miatt. Ha már mindnyájan eléggé kibeszélték magukat és a tereferének, amely végül a férjre, helyesebben a nőre lyukadt ki, vége volt és valamennyiök szempillája lelebillent, akkor ágy helyet ajánlottak fel neki, vagy a padlózaton, — amely vastagon volt beszórva fenyőtűvel —, gyékényeket terítettek ki. Az asszonyok azután ágyneműjüket, melyet a szolgálatkész carreterok bevittek, éjszakára eligazíthatták. Ha nem volt a közelben rancho, vagy hacienda, akkor természetesen meg kellett alkudniok a nőknek azokkal az alvóhelyekkel, melyeket a carretákban a portékák között kaphattak. Ez igen kényelmetlen volt. De mit tehettek? A carreterok asszonyai, akiket egy szabályozott házias élet megszokottságai nem kötöttek annyira, ott aludtak, ahol helyet találtak. Hozzászoktak a kemény és fáradságos élethez. Többnyire gyermekkoruk óta. Ott tudtak aludni, ahol lefeküdtek. Egészen mindegy volt, hol. Ha a carretában volt hely és a holmik között lehetett a kocsiban pihenőhelyet készíteni, akkor ott aludtak. Ha nem volt hely a carretában, vagy a fuvaráruk túlontúl szabálytalan alakúak voltak és csomagolásuk nem volt megfelelő ahhoz, hogy fekvőhelyet enged hessenek, akkor, miként a férfiak, a carreta alatt aludtak a földön. Vagy csak odakuporodtak háttal egy keréknek támaszkodva. Vagy lefeküdtek a kordé mellé a fűbe. Valamiképpen mindig volt lehetőség arra, hogy a moszkitóhálót kiterítsék maguk fölé, ha olyan utón voltak, ahol a levegő sürü volt a rovaroktól. Maguk a carreterok a kényelmetlenség szót egyálta Iában nem ismerték. Ha a feleségük velük tartott, akkor természetesen mindig arra gondoltak, hogy nékik készitsenek fekvőhelyet, olyan jót és olyan kényelmeset, amilyen csak éppen lehetséges volt. Maguk pedig nem törődtek semmi mással, mint, hogy pihenjenek és aludjanak. Mindig oly holtfáradtak voltak, hogy ha ledőltek a carreta nu-llé , nem ébredtek fel még egy szakádé) /apói esőtől sem, amely át, meg á hizlal la őket Vagy ha mégis felébredtek, akkor annyira kimerültek voltak, hogy meg sem mozdultak, hogy a carreta alá bújjanak. Csak a takarót rántották szorosabban a lejükre. Sokat úgy sem használt volna, hogy az. eső elöl a carreta alá másszanak. Mert ha egy jó, kiadós trópusi eső i-selt, csakhamar az egész tábor szinte tengerben állott. Es ha kötelek és deszkák hevertek szerte, azok nyomban elúsztak. A carretero ilyen zivatarnál sem gondolt magara sohasem. Csak a szállítmányra. Felugrott és a gyékényeket, melyek a carreta két szélén a portékát vihartól és portól védték, szorosan összevonta, hogy az eső be ne verjen a kordéba és kórt ne tehessen a holmikban. Erősen lekötötte a tetőzetet, megcsomózta, ahol menetközben kioldódott és a réseket rongyokkal, vagy tűvel betömködte. A kutyák felélénkültek és egy kis, száraz helyet kerestek ki maguknak a hézagok között, melyeket a ládák és zsákok szabadon hagytak. A carretero nem volt kutya, hogy a hézagok közölt lapíthasson. Ember volt oly lélekkel, amely munkás és fáradságos földi lét után majdan a paradicsomba repül. Ember volt, aki szeretni, sírni és nevetni tudott. Ember volt, anyának szülötte, aki szerette őt és akit keserv és fájdalom busitott gyermekének jóllétéért. Oly ember volt, mint a patronja. Ember volt, miként hazájának rendjelekkel dúsan teleaggatott elnöke, a nagy államférfiu, Don Porfirin. Gazdája azonban nem adhatott ki pénzt azért, hogy careteróinak valamilyen kis vízmentes sátrat vegyen és egy kicsi, könnyű, összehajtható ágyat adjon velük, hogy az, még ha mocsaras táborhelyen állott is, a carreterónak száraz fekvőhelyet nyújtson. A szállításokon nem volt annyi kereset, a patronnak más kiadásokra volt gondja, melyek fontosabbak voltak, mint ilyenféle rendellenesség. És Don Porfirio, akinek képmása a patron lakószobájában, széles aranyrámájában ragyogva, a falon lógott, annyi csodálatosan szép rendeletét hozott. De ezer és ezer csodálatosan szép törvény között nem volt egy olyan törvény és nem volt egyetlen egy sem. amely a carreterót magasabb fokra emelte az igásökröknél, melyeket gazdájának carretája elé fogott. Ha az ökrök meg tudnak pihenni zu hozó zápor alatt a szabadban és a vízben, vájjon miért gondoljanak kerek e világ és valamennyi szentek szerelmére, a törvények gyártásánál éppen egy carreteróra! Az ökrök csomó pénzbe kerülnek. A carretero nem kerül pénzbe. Ila nincs ínyére a dolog, elmehet, mihelyt fuvarját épségben és biztonságban rendeltetési helyére szállította. Van elegendő carretero, aki megürült munkahelyre vár. Az ördögbe is, mire való annyi beszéd egy indián carretero miatt! Munkájára jobb, ha kint fekszik a sürü esőben. Mert nem alszik el. Túlontúl kellemetlen lesz elaludnia. Éj közepén felkel szakadó záporban, befogja az ökröket és indul tovább. Emellett esetleg még nyer is egy félnapot az utón. A patronnak jó neve lesz, mint olyan szállítmányozónak, aki pontosan tartja magát az időhöz. Ez használ a kereskedelemnek és lendít a haza jólétén. 6. Innen, ettől a táborhelytől, végig az ország belseje felé, nem kellett tartani banditáktól. Csak Balun Canan közelében lett megint veszedelmes egy kissé az ut, mert arrafelé időnkint előfordultak rablótámadások. Itt azonban csak három, vagy négy zsivánv volt, akik testvéreknek látszottak. Carretákra csak akkor mertek rátörni, ha éppen csak kettő, vagy esetleg három volt. Nagyobb csoportokat megtámadni nem volt bátorságuk. Inkább a magányos utasokra, akik lóháton tették meg az utat, voltak veszélyesek. És rossz hírük volt az államban, mint olyan rablóknak, akik — hogy a leleplezést elkerüljék — mindig meggyilkolták a megtámadott utasokat. Mivelhogy innen kezdve a következő százhúsz kilométer ut biztonságos volt és mert számtalan carreta, a karavánnak több mint háromnegyed része, általában csak Jovel-ig és egyesek csak Shimojol-ig vitték az árut, a nagy karaván innen kezdve lassanként megint csak nyoíc-tiz carretát számláló kis csoportokra oszladozott. Mindenik csapatnak megvolt a vezetője, az en- cargado, aki felelős volt csoportjáért és meghatározta az egyes menetszakaszokat. Az egyik csapatnál már éjjel egy óra körül ismét felgyultak a hajnali tábortüzek. Az encargado látta, hogy ökrei jóállapotban vannak; és mert carretái nem voltak túlságosan megterhelve, még a kora délelőtt folyamán Ixtapaban akart lenni. Ixtapa csak körülbelül hat kilométerre volt ettől a fensiktól. Ott nagyobb mennyiségű fuvarárut kellett leszállítania az üzlettulajdonosok részére. Carreterói megetették ökreiket kukoricával. Azután az emberek elfogyasztották feketebabjukat és megitták kávéjukat. És amikor ezzel készen voltak, hozzáfoglak a jármot feltenni és az állatokat befogni. Erre az egyik legény átszaladt a ranchokba és kopogott az egyik ajtón, amely mögött — amint már az előző estén megmutatták neki —, aludtak az asszo/ 9 3 0 I ii II un I 0 nyok, akik ezzel a csapatiül ula/tak tovább ,,<)11 a, Senort!, vamonos, listo lie Senora, indii lünk, minden rendben van.“ ,,Ori!o, muchacho, rögtön, megyek mái“, kiál tot! az asszony, tüstént felébredve A nők felkeltek, anélkül, hogy időt szakítottak volna maguknak ahhoz, hogy hosszasan nyujtózkod janak és ásilozzanak Magukra dobták a szoknyát és kinyitották az aj tót. A legény leugrott a szobába és néhány gyakoi lolt fogással egy egy batyuba göngyölte az. asszonyok ágyneműjét és összekötözte A nők bemái lógatták jobbkezüknek középső uj ját és balkezüknek középső ujját egy kicsiny, kivájt tökből készült csőszükébe, amelyben viz volt és meg nedvesített középső ujjúkkal kimosták szemüket Ez zel a mozdulattal a mexikóiaknál, férfiaknál és nőknél egyaránt, amikor ilyen utazásokat tesznek, az ur< mosás befejeződött. Erre azután odatartották a legény elé behajütott tenyerüket és az mindegyik nő kezébe vizet öntött a tökcsészébőí. A viz elég volt a négy nőnek, akik itt mosdottak. Háromnegyed liter viz volt, amelynek feltétlen tisztaságáról az. ember rendszerint nem bocsát kozott bele hosszadalmas vitatkozásba. Az asszonyok az ilymódon megnedvesedett kezű két szárazra dörzsölték és lesimitották a hajukat. Egy apró zsebfésüvel négy húzásra simára fésülték hajukat és készen álltak a továbbutazásra. Mindez oly gyorsan ment, hogy csak két perc múlott el azóta, mióta a muchacho kopogott az aj tón és a nők már néhány findzsából, melyeket a rar. cho egyik szolgálólánya vitt be, pár korty forró ká vét öntöttek magukba. A lány a zörgetésre szintén fölébredt és a kávét a tűzhely parazsán felmelegitette. Egyetlen mexikói sem csinál ilyen utak közben több teketóriát. Es mi mindnvájan, vagy a mi nagyatyáink, éppen igy cselekedtünk, amidőn még nem volt hálókocsi a vonatokon és az ember a csörömpölő postakocsit tartotta a leggyorsabb és legkényelmesebb szállítóeszköznek. Minthogy egy ökröktől vont carreta nem annyira előkelő, mint a tizenhetedik század második felének rugós postakocsija, nem is várhatja az ember, hogy az utasok kinyalják és kivasalják magukat, mintha Afganisztán sahjával kellene estebédet enniük a Kitz-Hotel dísztermében. Az az öltözék. amely nem illik hozzá környezetéhez, az élet harmóniáját megzavarja. És a mexikóinak igen kifinomult és kiművelt érzéke van a környezetében lévő dolgok összhangjához. A carreterok az ut közben, amely három vagy négy hétig eltart, egyáltalán nem mosták meg arcukat. Nem is borotválkoznak és nem vágatják le hajukat. Az indián vérből származóknak nincsen szakálluk, vagy csak alig feltűnően borostásak. Néhány törzsnek azonban erős szakálla van. És a carreterok, akik ezekhez a törzsekhez tartoznak, vagy akiknek elődei e törzsekhez tartozókkal keveredtek volt, útközben mind valamennyien olyanok, mint öt ember- evő, akiket félelmetes külsejük miatt az ördög nagynénje kiakolbólitott a pokolból. Kétségtelen, hogy a carreteroknak ezt a romantikus külsejét harmóniájában némelykor zavaró hang bontotta meg. Amidőn elég hosszú ideig pihennek egy folyó közelében és nem túlságosan fáradtak, megfii- rödnek és ha még több idejük van, akkor egyfolytában mindjárt két óra hosszat is. Az összhang azonban mindamellett újból helyreáll. Az első dolog, amit a carretero, mint minden mexikói, reggel megteszem mielőtt csak egy korty kávét is lenyelne, az, hogy alaposan és hosszadalmasan kiöbliti a száját és reggel vagy este, vagy amig a carreták menetelnek, — mielőtt csak egyetlen falatkát tolna is a szájába sovány életéből, megmossa a kezét. És ha nincs az utón viz, vagy tökpalackját, amelyben vizet hord magával, kiitta, akkor nem eszik, mert nem moshatja meg előbb kezét. Jóllehet, a kézmosás sokszor csak szimbolikus mosdásnak nevezhető, mert mindössze tiz csepp viz áll rendelkezésére a mosakodáshoz, a kezét meg kell mosnia, mielőtt ehetik. Három perccel később, azután, hogy a nőket felkeltették, fent ültek. — egynegyedrészt mosakodva és egynyolcadrésznyit früstökölve —, carretáikon és a csapat elindult. 7. Eközben egy második csoport készült fel a továbbutazásra. Ennél a dolog lassabban ment. Az ökröket meg kellett keresni és más csoportok állatai közül kihalászni. Ez viszont nem volt könnyű. Mert még koromsötét éjszaka volt. Egy másik csoportnál eltörött kereket javítottak. Egy továbbinál megint az ökröknek mély, húsig tört sebeit kellett gyógyitgatni. Egy harmadik csoport, en- cargadójának gondos vizsgálódása szerint, alkalmasint csak délfelé indulhatott el. Az ökrök túlságosan kimerültek, igen fáradtak voltak és nem lehetett felállásra nógatni őket. Nagy fáradtságuk következtében éjszaka csak keveset legeltek. A carreterok a kukoricát egészen az állatok szája elé hordták, hogy evésre serkentsék őket. Az ökrök négy hosszú utat tettek meg anélkül, hogy kipihentek lettek volna. És mindegyik ut három hétig tartott. Don Laureano szállitmányozási vállalatában carreteroknak és ökröknek különösen nehéz és kitartó munkát kellett végezniük, mert mindig volt bőségesen fuvarja. Ha egy nagy szállítást elintéztek, már egy uj várt az elküldésre. (PvlgiatpikJ I
