Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-05 / 153. szám
16 WZZBf97WK 193 6 I a 11 um 9. Öngyilkosság a NéofzöveUég üléstermében ' (Flső oldali rikkUnk folytatása) GENF. (Az Ellenzék távirata.) Tegnap délben, mikor Montit ro portugál delegátus után Bari a spanvol vezető befejezte beszédét és e/.t angolra kezdték fordítani, a Népszövetség közgyűlésében revolver dördült el Van Zeeland elnök háta mögött. A gyűlést rögtön felfüggesztették és megállapítást nyert, hogy Lux István, a Prager Presse fotoriportcre lőtte agyon magát. Weber Baute orvosi segítsége után az. öngyilkost kórházba szállították. ahol hamarosan meghalt. Mielőtt kiszenvedett volna, rövid időre magához tért és kétségbeesetten kérte az orvosokat, hogy ne gyógyítsák meg, mert meg akar halni. Halálát megelőzőleg Röntgen-vizsgálatot hajtottak régre és ez a vizsgálat megállapította, hogy szive alatt még egy golyó vau. amely már be is tokosodott. Kiderült, hogy Lux a háború alatt az orosz harctéren volt és akkor kapta ezt a sebesülését. Lux halálával kapcsolatban a Prager Presse nyilatkozatot adott ki. amelyben azt állítja, hogy az öngyilkos újságíró nem volt a lapnak állandó munkatársa és az utóbbi két év alatt csak tárcáit és fotoriportjait közölte. Lux a német nemzeti szocializmus győzelme előtt egy kisebb vidéki színháznak volt Németországban a rendezője. Távoznia kellett állásából és miután csehszlovákiai születésű volt, Csehszlovákiába költözött. Itt cikkek, oovellák írásával és fotoriportokkal kereste kenyerét. Lux nős és egy gyermeke is van. A Prager Presse megállapítása szerint az öngyilkos újságírónak az utóbbi időben sok lelki depressziója volL Lux táskájában több levelet találtak, amelyek Eduard angol királyhoz, a Times, Manchester Guardian lapokhoz és Avenol népszövetségi főtitkárhoz vannak címezve. Utóbbi levelében elnézést kér gesztusáért de nem magyarázza meg tettének inditóokát. Azt hiszik, hogy Lux nem volt szellemi képességei teljes birtokában. Más hir szerint a levélben Lux elmondja, hogy az üldözött német zsidókra kívánta fölhívni a figyelmet. HA AZ ÂRCSZINE FAKÓ, SZÜRKÉS- SÁRGA, és tekintete bágyadt, ha szomorú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrk, hí a bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epe- pşjigás kínozzák, olyankor tanácsos néhány na* pon át reggel éhgyomorra egy-egy pohár természetes „FERENC JÓZSEF1 keserüvizet innia.. Az orvosok azért rendelik, már régóta a FERENC JÓZSEF vizet oiy gyakran, mert ez a rosízullét okát rendszerint gyorsan megszüntet: és az egész szervezetet felfrissíti. DOKTORRÁAVATÁSOK. A helybeli I Ferdinand tudományegyetem aulájában, ma délben ünnepélyes külsőségek között doktorráavatták Nagy Gabriella, helybeli ügyvédjelőltnőt. valamint Mál- násy Géza és Klein Alfréd fiatal orvosokat. Ismerőseik mindhármukat meleg üdvözlésekben részesítették. BI DERM AN JÓZSEF ÜNNEPLÉSE. Biderman József, m*. vármegyei főjegyzőt gondnokságának 25. éves jubileuma alkalmával, mult hó 29-én, meleg ünneplésben részesítette az itteni Szent Péteri rom. kát. Egyházközség és Szent Erzsébet Aggház. Az aggház ebédet adott gondnoka tiszteletére, melyen jelen voltak: Dr. Balázs András pápai prelátus, dr. Balássy Imre esperes, id. Kicsid Géza plébános, Hajtsó Ferenc káplán, Denderle József piarista tanár, dr. Nagy László ügyvéd, dr. Lórencz Béla orvos, Csiky Emánuel tanácsos, Fejér Béla kát. Népszövetség elnöke, Bérczy József kántor, dr. Biderman Jenő cégjegyző. Igazi, őszinte ünneplés volt, melyen Biderman Józsefet, mint a puritánság és szorgalom mintaképét köszöntötték. A gondnok meghatóban kö szönte meg az ünneplést. WEISZ ZSIGMOiD II) 640 lap, 537 ábra, 4 színes tábla. Finom műnyomó papiron. Egész vászonkötésben 1200 Les f 9 Postán utánvéttel. Cluj. g Előrefizetvefranco KÉRJEN FOGÁSZATI JEGYZÉKEKET! Megkezdődtek a Hetikon íróinak tanácskozásai BRANCOVENESTl. (.4: Ellenzék tudósítójától.) A Helikon íróinak ez évi összejövetele nagy érdeklődés mellett kezdődött tegnap a vendéglátó Kemény János báró Brancovenesti-i várában. Az egész, irodalomkedvelő magyar társadalom figyelme a helikoni találkozó felé irányul, amelyen az idén is, éppen úgy, mint az előző tizenegy évben, országrészünk irodalmának számottevő magyar képviselői a kisebbségi magyarság égető kulturális kérdéseit vitatják meg A Brancovenesti-i összejövetelen, mint a mult évben, úgy ezúttal is résztvesz- nek a Pásztortüz köré csoportosult írók is. Jelen vannak: Gróf Bánffy Miklós, Reményi!c Sándor, Tamási Áron, Nyirö József, Tavaszig Sándor, Koós Károly, Szántó György, Kacsó Sándor, gróf Wass Albert, Molter Károly, Karácsony Benő, Kovács László, dr. Lakatos Imre, dr. Kádár Imre, Maksay Albert, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Júrosi Andor, Kiss Jenő, Szencei László. Mások érkezését a későbbi napokra várják. TíszíázéJotí a revolvere* karc rejtélye Mezőőr és alkalmi CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hirt adtunk arról a titokzatos merényletről, mely tegnap a hajnali órákban történt az Andrei Muresan-utca végénél. A merénylet áldozatai Cornea Alexandru mezőőr és Katona László asztalossegéd voltak, akiket golyó se- besitett meg. Tegnap mindkettőjüket kórházba kellett szállítani. Cornea állapota anv- nyira sulvos volt, hogy nem lehetett kihallgatni. Katona az első rendőrségi kihallgatás alkalmával azt állította, hogy ismeretlen tettes támadta meg, amikor feleségével hazafelé igyekeztek. A rendőrség az ügyben szigorú nyomozást vezetett be. Ismét kihallgatták Katonát, aki most már ellentmondásokba került, majd a továbbiak során bevallotta, hogy feleségével egy z,%ák sárgarépát akart az egyik kertből elvinni. BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A cotrooenii per tegnapi tárgyalásán szenzációs tanúvallomás hangzott el. Panait lilescu tanú kijelentette, hogy a büffék bérlői a beomlott tribün néhány oszlopát kivágták, hogy nagyobb helyük legyen biifféik berendezésére. Abban az esetben, ha e vallomás beigazolódna, a tárgyalásokat azonnal felfüggesztik és újabb helyszíni vizsgálatot tartanak. Iliescu után Alimanescu tábornok, a pre- militárok parancsnoka mondotta el, hogy a beomlott emelvény első soraiban három méter magasságban az első sorokban helyet foglalt premilitárok nem sérültek meg. Holianu tanú (vállalkozó kijelenti többek között, hogy ő festő volt és azután lett vállalkozó. Több éve dolgozik ebben az üzletágban és kijelentheti, hogy 40 árlejtésen résztvevő közül csupán két mérnök volt. Hosszú évek óta, amióta május 10-én tribünöket emelnek, olyan emberek, mint ő, végezték a munkálatokat és nem omlott össze egy sem. Nem szükségeseik különleges tanulmányok, csupán gyakorlat és főleg becsületesség. Aurel Popescu tanú rendőrközeg elmondja, hogy az első kisebb tribün összeomlása után hallotta, amint Dragus vállalkozó azt mondta Burcusnak —, ak.it a főpolgármester maga elé hivott magyarázat szolgáltatása végett: — Ne mondja meg, hogy régi építőanyagot használtak. Burcus: Egy régi, május 10-ről visszamaradt tribünről volt szó, nem hallottam mit mondott Dragus, csak a tanúvallomásból értesülök, hogy ilyesmit mondott. Cristodorescu szenátor elmondja, hogy mint politikus több Ízben adott ajánló leveleket, mint ahogy a többi politikusok is teszik. Nem lehet megszabadulni a kérelmezőktől, így történt Drutu esetében is, levele azonban nem szolgált az árlejtésnél. télvaj hadakozása Coreea mezőőr észrevette őket és megállásra kény szüntette. Mindketten futásnak eredtek. A mezőőr üldözőbe vette a menekülőket és hamarosan sikerült is utólérnie mindkettőjüket. Ekkor Katona és Cornea között dulakodásra került sor, melynek során a mezőőr fegyverét használta. A golvó Katona jobb felső lábszárába fúródott. Az asztulossegédnek a közelharc folyamán sikerült a revolvert kicsavarni ellenfele kezéből és annak hátába lőtt. Az esetről valószínűleg az asztalossegéd felesége adott hirt a mentőállomásnak és a rendőrségnek és mindkét helyen úgy jelentette az esetet mintha merénylet történt volna. A rendőrség az ügyben még folytatja a vizsgálatot Délután a szakértőket hallgatlak ki. G. M. Fiiipescu, a bucureştii villamostársaság vezérigazgatója Ionescu-Bizet műegyetemi tanár és Gristea Xieulescu mérnök tettek vallomást. A védőügyvédek óvást emeltek a szakértői vallomások érvényessége ellen, mert bizonyitékaik vannak, hogy a szakértői vizsgálatot nem a nyomozó szervek rendelték el. Az ügyész kérésére a törvényszék kimondotta, hogy a szakértőket eskü alatt hallgatják ki. mint technikai tanukat. Ionescu-Bizet megállapítja, hogy a tribün összes részei egyszerre omlottak be. ami az általánas ellenállóképesség hiányát bizonyítja. Ami a tribün felső részét illeti, ott szakadás történt, aminek okát nem lehet kideríteni, mert a deszkákat eltávolították a sebesültek kiemelése végett. A tárgyalás folyik. LNSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Julias 4—10. között következő gyógyszertárak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Biró. Plata Unirii 5., Demeter Cornel, Calea Moţilor 2., Apostol, Calea Regele Ferdinand 30., Palóczy, Calea Geo. Foeh 56. szám. A lutheránus templomban vasárnap délelőtt 10 órakor magyar istentisztelet lesz. Szolgál Szabó Géza segédlelkész. BUDAPESTEN MEGHALT MOSA PÉTER, VOLT MEGYEI FŐSZOLGABÍRÓ. Budapestről jelentik: Az éj folyamán a háborúban szerzett betegsége következtében, életének 50. évében meghalt Mosa Péter belügyminiszteri tanácsos, volt megyei főszolgabíró. Az aránylag fiatalon elhunyt Mosa Pétert, megyénkben is sokan ismerik. A világháború kitörése előtt itt volt vármegyei szolgabiró. Érettségi eredmények CLIJ.J. (Az Ellenzék tudósitójától.) A városunkban működő két érettségi bizottság csütörtökön kezdte ineg a szóbeli vizsgála tokut. A Bratianu gimnáziumban vizsgáztató bizottság előtt előbb u többségi iskolák kerül tek sorra. Az első nap vizsgázott lő jelölt közül 14 ment ál sikeresen a szóbelin és ezek között 0 kisebbségi tanuló volt. A ki sebbségi intézetek jelöltjei, igy fi katolikus gimnázium és az unitárius gimnázium tanulói egyelőre még nem kerültek sorra. A „Regina Maria“ gimnáziumban működő bizottság a szóbeli vizsgákon csütörtökön és pénteken három kisebbségi iskola tanulói állottak szóbeli vizsgára. A Marianum leánynövendékei közül négyen, akik az Írásbeli vizsgán átmentek, a szóbelit is sikeresen tették le valamennyien. A református leánygimnázium 12 jelöltje közül 9-en mentek át a szóbelin. Ugyancsak kedvező eredményt mutat a református fiu- gimnázium pénteken vizsgázott jelöltjeinek szóbeli eredménye is, ahol 13 vizsgázó közül nyolcán mentek át a szóbelin. Tg.Mures-i jelentés szerint kihirdették az Avramescu Oluj-i egyetemi tanár elnöklete alatt megkezdődött érettségi vizsgák Írásbeli eredményét. Az eredmény elszomorító. A Tg.-Mures-l református kollégiumnak 17 növendéke állott érettségire, akik közül 10 az Írásbeli vizsgán elbukott. A helybeli római katolikus gimnázium két régi növendéke közül mind a ketlü megbukott. A helyi Papin Ilarian líceumban folyó vizsgák eredménye a következő: Az állami fiuliceum 21 jelöltje közül 6 mehet szóbeli vizsgára, a katonai liceum 57 növendéke közül 17 vizsgázott sikerrel az Írásbelin, mig az Unirea leányliceum 17 növendéke közül mindössze G vizsgázott sikerrel az Írásbelin. Itt emlitjük meg, hogy Tg.-Mures-en most értek véget a római katolikus tanítóképző képesítési vizsgálatai. 25 jelölt közül ló nyert képesítést. A Tg.-Mures-i érettségi vizsgák szomorú képet mutatnak, amennyiben a 117 vizsgára állott növendék közül mindössze 30 mehetett szóbeli vizsgára, vagyis 76 százalék bukott el az írásbelin. A franda sztrájk PARIS. (Rador.) A sztrájkoló francia munkások száma egyre csökken. Franciaország egész területén már csak 120.000 munkás sztrájkol. Mit hallgassunk meg? Szombü, joints 4. BUCUREŞTI. 7.30: Reggcb «das. 14: Gramofonlemezek, 14.25: Sporthírek, 14.40: Gramo- fonlem.ez.ek, t 5-i s(: Hírek, 15.30: Gratnofonle* mezek, 16: Hírek, 19.15: Koftonsaeoe, 20.15: A Rádiózenekar hangversenyének közrexjxéz-e, melynek műsora » következő: Mascagni: William Ratcliff. Thomas: Dawote. Bizet: Adag:etto. Enacvici: Intermezzo. Ketelbey: Glocken auf dem Lande. Demaret: Bib und Bob. Ddlibes: Na.Ua, intermezzo. 21.20: Amerikai zene gramofonon, 22.20: Jazz, 22.45: Étterme zene, 24.45: Hírek, i; órától 2 óráig könnyű zene. BUDAPEST. 8.45: T. Utána: Gr. 9.20: Étrend, 12: Hírek, 12.20: és 12.45: Felolvasás, 13.íj: Vizjelzőszolgálat, 14: F&ran »saó, 14.05: Hajdú Mihály zongorázik, 14.30: H’.rek, 15.20: Időjelzés, 15.30: Katonazene, 16.20: Hírek. 18.45 Időjelzés, 19: Mit üzen a> rádió? 19.30: C., 20.15: Farkas Jenő csevegése, 20.45: Szalonzene, 22.10: Kabaré-est, 23.40: Hírek, 24: C., 24.45: Gr. 24.50: Francianyelvü hírszolgálat az Interparlamentáris Unió budapesti kongresszusiról 2.05: Hírek. BÉCS. 20: Hírek, 20.15: Römisch: Bécsi dalokat játszunk, háromfelvonásos operett, 23.xo. Schubert: C-dur vonós ötös, 1.15: Cigán yzen\. Budaipestről. — BELGRAD. 19.30: Diuusalj So fia énekel, 20.30: A nemzet órája, 20.50: Lemezek, 21: Szerb est, 23: Közvetítés egy étterem bői, 24: Táncleihezek. — BERLIN: 19.15: Lemezek, 20: Webermüvek, 21.10: Rádióbemondó döntő. — PRÁGA. 18.55: Lemezek, 21.20. Kassa, 21.40: Hangjáték, 22.20: Dvorzsák, 23.15-.. Lemezek, Kfi**fww**mß0*w**0*mßAßt0*0*m LEPAGE POTOM KÖNYV-VÁSÁRA megkezdődött A szépirodalom, gazdaság, technika, filozófia, müíörténet, természet- tudomány, stb. értékes müvei. Hihetetlen olcsó árakon. LEPAGE-nál, Cluj. Menjen be LEPAGE-hoz, mert ilyen alkalom talán sohasem adódik. —■ Kérjen ingyen _______________jegyzéket.____________ Capitol - Mozgó uj slágere! HARRY PSIL legújabb nagy HÍV A S»Z§DNGEL - A HINDII BESTIÁK viiág-filmje A hét szenzációja ! — A filmben magyar feliratok is vannak! € SíiiiüDs lelencfeh il-l Irüclla ffftânfnaEâsân Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT. — Az Ellenzék „Concordia“ műlntézetének körforgó nyomása, CENZURAT