Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-31 / 175. szám

o rím B11E N 7 r. K wamwm I 9 3 fj f u 11 u * 31. / A templom belsejében országos és esz (emlős nagyvásár zajlott éppenugy, mint a templo­mon kívül, a nagy térim. Csak a templom belsejében álló nagyvásáron kevesebbet kiabáltak. Itt az árusok esak susogtak, félhangosan tárgyaltak és csereberél­tek és kézzel-lábbal hevesen badonáztak. 4. Andreu felment a lépcsőkön, lekapta keresztül kasul lyukas szalmakalapját és belépett a templomba. Remártotta kezét a kömedeneébe és megnedvesitette homlokát, letérdelt, már a bejáratnál meghajolt a templom túlsó oldalán álló oltár felé és számtalan keresztet vetett magára. Ezzel mindent megtett, amit a katolikus vallás­ról tudott. Most már voltaképpen készen is volt. Ez­rek és ezrek, még a mexikóiak sem tudtak többet és nem is cselekedtek többet. De Andreu tudásra szomjas és kiváncsi volt. l átni akarta, mi mindent csinálnak a templomban és mi történik ott. Elég sokszor volt már néhány más templomban is, Tenejapa-ban, Chiapa de Corso-ban. De akkoriban még fiatalabb volt, és kevésbé eszmélt rá életére, kevesebbet tudott a körülötte történő dol­gokról. Minden csak túlságosan uj és idegen volt előtte. Most felserdülve és a különböző helységek fuvarozóinak számtalanul sok a carreterojával töltött állandó együttlétben, valamint a mindenfele felsze­dett és elkapott eszmék és gondolatok folytán tuda- tosabbá lett. Ebben az életben és ebben az életmód­ban, amit már néhány éve folytatott, alig volt olyas­mi, amit még nem ismert. A dolgokat most, hogy idegenségüket elvesztették, józanabbul és világosat) ban látta. Egyet-mást már összehasonlitgatott, ese­ményeket, helyzeteket és ezzel már eljutott a dolgok birálgatásához. Többé már nem befolyásoltatta ma­gát mások szavaival és idegen véleményekkel. Meg­hallgatta ezt és megnézte amazt, összehasonlította egyébbel, amit látott, vagy amiről hallott és csak azt fogadta be és tette magáévá, amit jónak és helyesnek tartott a szerzett és mindinkább növekvő tapasztalat alapján. Elkezdett önállóan gondolkozni. Gondolatai né­melykor hajszra mentek és ide-oda botlakoztak s akadozásuk tanította, hogy hamis utón volt. Erre visszatért gondolatainak kiinduló pontjára és uj utat választott. Munkája valamivel kevesebb fáradsággal járt, mert mindent keresztül-kasul ismert és nem volt szüksége arra, hogy gondolkozzék rajta. így több ideje volt más gondolatokra. Most már órákhosszat üldögélhetett nyugodtan a carretán, ha az ut jó és a carreta rendben volt és emellett nem volt egyéb tenni­valója, mint gondolkodni és gondolkodni. Gondolatai szabadon és egészen gátlás nélkül futottak. Megvolt a nagy előnye, aminek milliók vannak hijjával, hogy nem valamilyen iskolai oktatás szabott határozott irányt gondolatainak. Nem volt benne semmiféle előre elfogadott. Mindenhez előítélet nélkül közelithe- tett, anélkül, hogy gátolták volna oly gondolatok, vagy szavak, amiket valaki már előtte alkotott meg, vagy mondott ki. Következtetéseit a dolgok termé­szetes állapotából vonta le, megszerzett tapasztala­taiból. Dolgokat és eseményeket nem aszerint nézett, ahogyan megelőzően valaki leírta, hanem mindenét úgy, ahogyan volt, vagy amiként szemébe tűnt. Mivelhogy a vallásról is igen keveset tudott, pon­tosan szólva, egyáltalában semmit sem, tehát a val­lást és szertartásait is teljesen józanul vette szem- ügyre. Mindenféle a vallástól terjesztett csodahittől, mint a szeplőtlen fogantatás, halottak feltámadása, a vizen-járás, ötezer éhes ember megvendégelése két közönséges hallal, a víznek borrá varázsolása, mennybemenetel, minden ehez hasonlótól, minden ilyenféle csodahittől mentes volt. Ha valaki elkezdte volna most, hogy ilyesmit igazságként beszéljen be neki, nem hitte volna el. A csodákban való hitből csak egyet tartott volna valószínűnek: azt az elbe­szélést, hogyan jelent meg Krisztus, halála után, a tanítványainak, az Emmaus-ba vezető országúton. Nem azért hitte volna el, mert a templomban mesél­ték, hanem, mert atyjának és az indiánoknak kuny­hóiban már gyermekkora óta sokszor hallott ilyen jelenésekről. Az egyik szomszédnak elhunyt nagy­bátyja jelent meg, a másiknak rég meghalt nagy­anyja, egy harmadiknak pedig a meggyilkolt fia Neki még nem jelent meg senkisem elhunyt rokonai vagy ismerősei közül. De mert ilyen mende-mondák között nőtt fel, meglehet, elhitte volna, hogy Krisz­tus, halála után, megjelent számos olyan embernek, aki ismerte. Mindebből elegendőképpen mutatkozik meg, hogy Andreu ördögi pogány volt, akinek megtéritéséről le kellett tenni. Példázta, hogy az egyház jól teszi, ha nyájába hajtja az embert, amikor még gyerek, min­dent, amit elmesélnek neki, az első szóra elhisz és még nem képes önállóan gondolkodni és Ítélni, nem képes a lehetségest a valószínűtől és a lehetetlent a szimbolikustól elválasztani. .Amit belevernek a gye­rekbe, mielőtt még gondolkodni és ítélni tud, jól meg­ragad benne és a serdülő korban az ifjúság érzelgős romantikájával kapcsolódik össze; és mert a felnőtt embernek nincs bátorsága, anyját, aki ezekre a me­sékre tanította...., elkeserítse, tehát mindenre igent mond. Mivel igy nevelték és most már azt hiszi, hogy az. emberi társadalomnak hasznos tagja lett, még s/.i vesebben pillant vissza ifjúságára, mélységes öröm­mel és érzelgős emlékezéssel, ha felesége a gyerme­keinek ugyanezeket a meséket mondja el és a gye­rekeket arra tanítja, hogy liigyjenek bennük Az. egyház, virágzik és terebélyesedik, mert az. ifjúságot még jókor veszi pártfogása alá. Miután Andreu túlesett a térdhajtásokon és ke- resztvetéseken, valóban nem tudta, voltaképpen mi keresni valója van még tovább itt a katedrálisban. De bent maradt, mert még annyi ember volt (üt, akikről látszott, hogy szintén nem tudják, mit akar­lak itt és akik nyilván csak azért tartózkodtak a templomban, mert nem tudták, mit tegyenek külön­ben. Es ahogyan Andreu is azért álldogált még, mert mások is voltak itt, ugyan úgy lehetett a többi jelen­lévővel. Mindnyájan azért maradtak a templomban, mert a többi is ott maradt. A nyáj együtt akart lenni és együtt akart maradni. Ehhez, járult, hogy az emberek, akik a templo­mon kívül, mindennapi életükben és üzleteikben so­hasem egyeztek és sohasem is érthettek egyet, itt összefértek; erre az egyetértésre, mint nyájnak szűk ségiik volt. Száz és száz. gyertya füstölt és lobogott. Nem csak az oltár elé helyeztek gyertyákat. Persze a leg­több ott volt. De gyertyák égtek a templom minden sarkában és szögletében. Minden fülkében, ahol egy gipszfigura állott kartonlepellel vagy bársony kö­penykével befedve, gyertyák égtek. Es minden fali­széken, térdeplőn — ezekből végtelenül sok volt —, amelyen iszonyú külsejű fabábu állott, szeme üveges és kimeredő... fején kócos, valódi emberhaj, száz, meg száz gyertya égett. Tucatszámra volt ott sze­gény ember, a.ki otthonában csak szurok-fenyőfor- gáccsal világított, itt azonban utolsó pesoját is arra áldozta, hogy színesre festett és kicifrázott gyertyá­kat vegyen a kalmároknál és felállíthassa. Igen sok térdepelő asszony és gyerek kezében tar­totta a gyertyát. Azért tették ezt, hogy a szent viasz- és gipszfigurák is lássák és tudják, ki áldozta a gyér- gyát. Mert ha a többi közé helyezik, akkor — ugv hitték —, a szent már nem tudhatta, a gyertyát ki cövekelte le, sőt meglehet, elfelejtette, hogy teljesítse a fohászkodást, amit hozzá intéztek. Többszáz ember térdeit itt. De az imádkozok sokaságában alig lehetett látni busz férfit. A több ség asszonyokból, fiatal lányokból és gyerekekből állott Egészen kevés kivételtől eltekintve, csakis üzleti és politikai okokból történik meg, ha a férfiak alá vetik magukat az egyház és apostolai befolyásának. Jó példákként akarnak előlvilágitani, hogy politikai és gazdasági ügyleteikben erényeseknek és tisztessége­seknek számítsanak, mert ez ügyeiknek hasznára van. Bizalmat akarnak ébreszteni a báránykában, akiket megnyirni szándékoznak. Helyes megfigyelés­sel kitapasztalták, kitünően kifizetődik, hogy az egy­háznak buzgó tagjai. Ellenben az asszony testtel- lélekkel az egyház befolyása alá kerül, többnyire odáig, hogy a papok és a hatalmasok parancsszavára megtagadja férjétől a szerelmi örömöket. Hogy Mexikó ez a forradalmi köztársaság, máig is megtagadja a mexikói nőktől a politikai jogokat, jóllehet, a mexi­kói nő semmiféle tekintetben sem áll az amerikai nő intelligenciája alatt, azért történik meg, mert a mexi­kói forradalmárok igen jól tudják, hogy a katolikus egyház a nő segítségével megkísérli visszanyerni a mexikói népen gyakorolt átkos hatalmát, amit a for­radalom megtört. Mexikóban a fennálló körülmények között politikai jogokat adni az asszonyoknak any- nyit tesz, mint a mexikói népet újból kiszolgáltatni Rómának. Ha az ember valamelyik mexikói temp­lomban, egészen mindegy, hol... Mexico City-ben vagy a kiterjedt ország egyik távoli zugában... intelligens mexikói asszonyokat és lányokat akar fellelni, akkor a néhány protestáns templomot kell meglátogatnia. A nő intelligenciáját ugyan a protestáns egyház be­folyása éppen annyira megnyomoríthatja, mint a katolikus egyházé. Bizonyiték: a türelmetlen és vak­buzgó asszonyok az Egyesült Államokban. Mexikó­ban azonban a protestáns egyháznak nincsen ha­talma. 6. Az imádkozok térdepeltek. Valamennyien. A templomban igen kevés pad volt. Csak egészen elől éppen. Az üléseket eladták és bérbeadták azoknak, akiknek elég pénzük volt, hogy fizessenek ezért és akik nem óhajtottak egy tetves indián nővel tőszom­szédságban ugyanahhoz az istenhez imádkozni. Ez nincsen Ínyére egyetlen pénzes embernek sem; és a bibliában sem áll seholsem, hogy annak, aki megta­nulta a zsebkendőt használni, a templomban olyan valaki mellé kell kerülnie, aki az orrában turkál. Ezért nem veheti rossz néven az ember a milliomo­soktól, hogy a templomban megvan a mahagónival pallózott páholyuk. A templom padlózata durva kőtáblákból állt. De sűrűn beszórták friss fenyőtűkkel, balzsamos illa­tuk elkeveredett a tömötten gomolygó füsttel és a gyertyáknak és füstölőknek illatával, melyeket ide és oda lóbálluk a fiatal gyerekek, akik szenteknél ni.a' lak készülni. A füst miatt az egész templom, mintha sűrű köd ben lett volna. A dolgokat nem lehetett világosan fel ismerni. Minden elmerült és elmosódott Az asszonyok átalvetelfék fekete gyapjukeudői kel. A kendőbe annyira bébin kolódz.tak, hogy hátul ról nézve felállított fekete tekének fíintek. Sok eltakart arcú nő megáldott szentképecskét viselt kék szalagon a hátán, a szalag a nyakán voll. Mások a szentképecske helyett mellpénzt fityegtettek Az asszonyok, akik ilyen képecskéket és érméké hordtak hátukon, rendkívülien jámbor hívők voltak, akikről már hátulról meg kellett látni, hogy félre­dobtak minden földi dolgot és nem hajoltak többé az ördögnek semmiféle csábítására sem. Amidőn elöl az oltárnál éppen semmi tennivaló sem volt és nem történt semmi sem ott, emitter» az asszonyok énekeltek: ,,AI cielo quiero ir, als cielo quiero ir, a mennybe kívánok jutni, az égbe akarok jutni“. Fáradhatatlanul énekelték ezt, anélkül, hogy a szövegen egyetlenegyszer is változtattak volna Emiatt a templomot különös egyhangú dudolás töl­tötte meg, amely semmiben sem különbözött India é> Kina Buddha-templomai elölt zümmögött egyhangú énekektől. Ebből az örökösen egyformán zugó, egy­hangú éneklésből nem hallhatott ki az ember, ha a szavakat nem ismerte, semmiféle értelmet sem. Amit énekellek éppen úgy lehetett kínai vagy japáni, vagy maláji. Senki sem tudta volna teljes határozottsággal megállapítani. Egészen összhangzott azonban azzal, amit az ol­tár előtt cselekedtek. Ott egy ur állt Andreu persze ebben az esetben sem tudta határozottan felismerni, vájjon ur, avagy hölgy volt-e. Mert az uron szoknya volt, hogy a többi embertől, aki nadrágot hordott, nyomban az első pillanatban különbözzék és minden embert figyelmessé tegyen arra, hogy különleges va­laki. Andreunak is rögtön az volt a benyomása, hogy a férfi varázsló vagy valami hasonló. Bő, súlyos aranybrokát palástba burkolódzott, amely teljesen befedte alakjál. A köpeny többe ke rült, mint amennyit valamennyi itt térdeplő nő együttvéve valaha is kereshetett egész életében. Andreu a férfinek csak aranyhimes hátát látta. £s az aranyos palást olyan bő volt, hogy nem lehe­tett látni, tulajdonképpen milyen műveleteket végez a férfi a kezével. Ahogyan a palást mozgott, abból arra következtethetett az ember, hogy a férfi ott mindenfelé iitokzatos műveletbe fogott bele. Ezüst gyertyatartót emelt fel, amely tőle jobbra állt s maga előtt letette balra. Azután, kisvártatva, közben foly­ton mormolt, a gyertyatartót megint jobbról helyezte el. Erre valami vastag könyvből mormolt, amely bal­kéz felöl volt. majd megint egy másik vastag könyv­ből, amely előtte vagy tőle jobbra volt Mindeme néhány pillanat alatt a könyvek előtt hajlongott, az aprószentek meg füstölő kannácskáikat lóbáliák. Majd sötét füstgomolvag mélyéből egy férfi lé­pett elő. Egyszerű ember volt, félvérü indián, ruhá­zata csak nadrág és ing és lábán szandált hordott. Meghajolt háromszor az oltár előtt, azután az urra, aki ott szorgalmatoskodott, újabb aranypalástot bo­rított. Az uj köpeny még gazdagabb és még szebb volt, mint a másik, nagyszemü kövek diszitették tar­kán és gazdagon és arany és ezüst cifrázatokkal volt telehimezve. A tisztelendő uron több vagyon és kincs függött, mint amennyit az egész tartomány évi költ­ségvetése kitehetetl. Az ur egymásután többször meghajolt. Azután előszedett valahonnan egy aranykelyhet, amelyre pici női zsebkendőcskét borított. A kendőcskét le­vette és a kelyhet valahová, ahol éppen helyet talált a varázsasztalán. Erre ujfent meghajolt. Most, lát­szatra a semmiből, egy aranytartót vett elő, amelyen nagy aranyos sugárkoszoru volt. A tartót ide és oda lóbálta. Végre árián megfordult és lehetett látni, hogy ripacsos, himlőrágta ábrázata volt. A glóriát a kezében tartotta, magasan felemelve. A jelenlevők tömege most mámoros görcsökben rángatózott. Aki állt, térdrerogyott; és aki térdeit, kiváltképpen a befedett arcú asszonyok, fejét a pad­lóhoz verte. A sugárkoszorut kilencszer lengette meg az ur, minden irányba háromszor. Mindeiűk lóbálás- nál egy-egy ministránsgyerek... fehér csipkegalléros vörös vászonszoknyát hordtak... kis, csengő haran­gocskanyalábot rázott meg. És amint csengtek a ha­rangocskák, a beburkolt asszonyok fejüket a föld­höz verték és ujjúkkal homlokukat, szájukat és mel­lüket érintették. Teljesen ugv festett a dolog, mint valamelyik pogány templom előtt, Délkelet-Ázsiában. Midőn a papok a gongra ütöttek, a hívők tömege térdre esett, tenyerét a földre tette és fejét a földhöz iitögetve, egészen úgy mint itt, valahányszor cseng­tek a harangocskák. Az ur az aranyhimes palástban megint az oltár­hoz fordult és az aranyglóriás tartót háromszor fel és lelóbázta. Azután letette maga elé és meghajolt. Kisvártatva megint balról jobbra, majd pedig jobbról balra helyezgette a gyertyaiartót Azután be­szédbe kezdett. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom