Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-26 / 171. szám

15

hatvanhárom és fél év múlva a nők

részére paradicsomi állapotot jósol a londoni orvosi egyetem egyik derülátó professzor- nője. Miután — amennyire magam ki tudtam ismerni — én a borúlátásra vagyok hajlamos, bátorságot veszek ahhoz, hogy a kedvező jóslat némely pontjával szemben kifejezzem kétségemet. — Első kifogásom az ellen a tétel ellen szól, hogy a nők a 2000-ik esztendőben egy szabad és előitéletmentes társadalomban élvezhetik az életet. A szabadosság és az előítélet ugyanis eredendő bűn, amitől még a kétmilliomodik esztendő sem fogja az emberiséget megszabadítani. — Azután: a fiatal házasok postán rendelik meg a csinos vasbeton házat, mely többek között láthatatlanná tevő készülékkel is fel lesz szerebe. Azt elhvsszük, hogy ennek a gépnek a kereke nem fog berozsdásodni, de azoktól a huncut technikusoktól könnyen kitelik, hogy az érdeklődők részére olyan szerkezetet találnak ki, mely a láthatatlant láthatóvá teszi. — Örvendetes tudomásul szolgál az is, hogy a ruha nem fog anyagi gondot okozni, mert olcsó papírból fog készülni, melyet egyszeri-kétszeri használat után ujjal lehet felcserélni. De ki biztosit arról, hogy az ilyen ,,szövetből“ készült fürdőruha már egyszeri használat közben is nem-e fog kellemes, akarom mondani, kellemetlen meglepetést okozni? — Azt is megengedem, hogy a nőt a kendőzéstan óriási fejlődése megmenti az „öregségtől“, de a vénüléstől aligha. — Továbbá: a házasságok tisztán két ember érzelmi vonzódásán fognak alapulni. Ez a forradalmi állapot felette kívánatos volna, mert a családi háromszögek már kezdenek átalakul ni csatádon kívüli négyszögekké. Csak aztán nehogy az a szép egyenes körré görbüljön, mert az még rosszabb lesz, miint a sokszögű ábra. — Végül: az anyaság ösztöne nem fog gyengülni. Biztató jóslat, csak ott van a bökkenő, hogy oz anyóséig ösztöne nem kizárólag annak szeretetében és vállalásában szokta kiélni magát. — Mindamellett nem akarom elvenni a hölgyek kedvét a 2000-ik esztendőtől s hajlandó vagyok töredelmesen beismerni, hogy csak az ellenmondási viszketegség sajtolta ki belőlem a kifogásokat.

*

SOKAT támadják a hírhedt jelszót, hogy „a cél szentesíti az eszközt11; pedig az élet sokszor igazolja azt. Itt van pl. a hiúság, amit nem számitanak a dicsérendő lelld tulajdonságok közé isi annak megnyergelésé- ből mégis sok üdvös dolog születik meg. A legegészségesebb ötletek közé tartozik az olasz vegyes bizottság amaz egyhangú véleménye, hogy szépítő eszközre csak a kevésbé előnyös lcütsejü asszonynak van szüksége. Azóta rohamosan tűnnek el a festett arcok, mert a mesterséges szépítő eszközök igénybevételével senkisem szívesen szolgál rá a rútság ,,kevésbé előnyös“ címére. Még csak a londoni tanács bölcs rendelete hasonló ehhez, mely tapintatosan előírta, hogy az utcán csak 30 'éven felüli hölgyek hajthatnak lovat. Ezzel elérték azt, hogy nemcsak a női „urkocstsok“, hanem a balesetek száma is megritkult. — Az ilyen eredmények kétségtelenül éppen annyira hasznosak, mint amennyire mulatságosak.

*

ELÉGSZER volt alkalmunk megfigyelni, hogy a divat hírverése egyetlen olyan eseményt sem hagy figyelmen kívül, mely az emberek érdeklődését csak valamennyire is felkölti. Háborúk, vagy békék, találmányok, vagy feltalálók, kima>gaslóbb személyiségek különleges szokásai egyformán meg vannak örökítve a divatlapok filmszerűen pergő ruhamintáin. Hogy mostanában annyi figyelmes és tudós bábája akadt a világbékének s a nehézipar prófétái olyan önzetlen meggyőződéssel hirdetik, hogy azt egyedül a fegyver biztosítja; csak természetes, hogy a divat sem maradhat le erről a legújabb divatról s a nőket a szó szoros értelmében felfegyverezi. így születtek meg az estélyi ruhákhoz való miniatűr kardok, a tölténytartó alakú kézitáskák, az egyenruhák zsi- nőrzata, a rejtett muzsikáló sarkantyúk és egyéb különlegességek, melyek ingyen tóiái a hadfelszerelési gyárak harci szekerét.

Omikron.

NŐI DIVATSZALONOK divatlapja»»* lef- olcsóbban és legnagyobb választékból »a Ellenzék könyvosztályában. Cluj, P, ünbü vásárolhatják.

Örököltem. MEt titkoljam, tagiadjam, összeg om úgyis olyan elképesztően hatalmas, hogy mellette sírni, panaszkodni, nélkülözni, barátok és rokonok elől menekülni, hazudni és újra tagadni nem érdemes, tehát az öröklés tényének tudtomra adása napján elhatároztam, hogy azonnal közlöm fő- és mellék hitelezőimmel, közeli és távoli rokonságommal, jó és kevésbé jó barátaimmal, két volt menyaisszonyommaiL, sőt azoknak uj vőlegényeivel is, — miszerint többé nem fogok két szelet párizek ebédelni és aludttejet vacsorázni', (lakásomat sem fogom másfél hónaponként változtatni, — a télikabátomat nem fordittatom ki többé, hogy három évvel később visszafordittassam —, tőlem mindenki nyugodtan szembejöhet velem az utcán, kölcsönökért megvágni senkit sem fogok, — hanem: ujjászülöm és csodálatosan egyszerű, boldog életre átélem önmagamat, kipihenem ezt a rongyos ifjúságomat egészen a befejezésig.

Tüdőcsucshurutom volt — egy olyan har- minchétegyes lázat bármikor tudtam produkálni, — idegies fejrángatózásban szenvedtem és üldözési mániában. Általában az emberektől és a kutyáktól féltem a legjobban. A lovat pl. mindég szerettem, azonban nem nyereg alatt, hanem inkább kocsi elé fogva, — az oroszlánt is szeretem, sajnos, csak állatkertben láttam, meg a rinoceroszt is szeretném, de azt sohse iláttam. Szóval az embereket legfőképpen kerültem, habár a hiba nem bennem volt, — ó, nem — én mindég barátságosan közeledtem feléjük, de megmartak, kimartak maguk közül, igiy hát fogat-fogért alapon fütyültem rájuk.

Pocsék életem volt, mondhatom, az örökségemig. Az ifjúság gyönyörű dolog, de nekem ne beszéljenek azok az ifjúság ezernyi lehetőségiéiről, lakik «lé biztos apai kezek rakják a karrier lépcsőit és a gondtalan gyermekszobából' kirepülnek a gondtalanságot biztositó, párnázott ajtók mögé elhelyezett Íróasztalokhoz, — arról az ifjúságról van szó, amelyik tétova bizonytalansággal keresi a jövőjét, kilincsel, megalázkodik és álmai vannak csupán. Bizony, álmai csupán ...

Egyszóval nem folytatom tovább ezt a gondolatfüzést. Semmi értelme. Ma már az egész dolog elvesztette az aktuálitását: örököltem. Volt egy napom, amikor az áldomás körül forgolódtam késő éjjelig, — de most ez is elmúlt: örököltem.

Értesítést kaptam megbízható helyről Uruguayból, hogy nagyon becsületes gesztussal meghalt egy távoli, kedves rokonom, bizonyos Gerő bácsi, aki mielőtt halhatatlanná tette magát előttem, kimúlt, elfogyott, elszenderült, annyi ereje azonban volt még a legutolsó percében, hogy szerető, hü öccsére hagyja azt a csekélységet, ami számára már elvesztette jdentőséégt. Ilyenformán megilletődve a nemes gesztustól és az összeg nagyságától, próbáltam visszaidézni magamban ezt az angyali profilt, ami azonban a mai napig sem sikerült. Az élet azonban rövid, a restancia nagy volt, cselekednem kellett.

Első dolgom volt, hogy háziasszonyomnak Délamerika' pénzügyi viszonyairól egy bőséges és népszerű ismertető előadást tartsak, kiemelve a dollár kitűnő valutáris előnyeit a többi államok pénzegységieivel szemben. Megmagyaráztam neki, hogy egy dollárért egy hétig adna legalább kosztot, na most tessék ezt megszorozni egy millióval.

Szóval magasröptű fejtegetésem után a háziasszonyomat hajlandósági nyilatkozatra bírtam az elmaradt ebéd és lakbérek melletti újabb 3 hónapos várakozást illetőleg, azon szentséges fogadalmam mellett, miszerint nemcsak a hátralékot fogom tisztességesen kiegyenlíteni, hanem 60 évre előre kifizettem az albérlemény tárgyát, mert a lakbér- mizériáktól már ősz tincseket kaptunk mind a ketten.

A sarki kávésnál, ahol a 48 saját fogyasztású és 9 jótékonysági kávé, valamint a hozzávaló kifli, hab és egyéb köritmények nemcsak a számlámat, hanem az amúgy is erősen megterhelt lelkiismeretemet mar dós- ták, előkelőén megrendeltem a 49-ik, helyesebben az 58-ik kávét, az összes járulékokkal együtt, — melyre a főur egy nem éppen nemes pillantással válaszolt, úgymond: — kérem ön summa summarum, ia mai napig tartozik..-, nagyon nagy szám lehetett, mert a tekintete vadabb volt, mint Caliguláé, a vérengző római császáré.

Őzike arccal próbáltam kompenzálni ezt a vérszipó szemjátékot, azonban a kettő kereszteződéséből is legalább egy éhes anya- tigris (profilja jönne ki, ha ezt a néma társalgást, matematikai utón, közös nevezőre hozzánk.

Mondom tehát, mint szopós őzike, úgy néztem a főuma, miközben csodálatos nyugalommal1 szürcsöltem az utolsó dubióz kávéját ennek a büdös kávéháznak, a kutya- mindenit!

Ugyanis mire a kávé végéhez értem, a következő párbeszédet folytattam le a főurral:

— Én: Főur! Fizetek!

Főur (nagy csodálkozással jön): Kérem. Volt összesen 81 kávé, 17 szendvics, 2 liptai,

3 konyak.-.

Én (idegjességet mim elek): Csak egy lip- tai. Az is romlott volt!

Főur (valóban ideges): Romlott? Kérem. Legfeljebb nem fogja boldogítani jelenlétével a kávéházat! (A cetlit lecsapja a márványra).

Én (lesújtó fölénnyel): Mondja barátom, tud maga olvasni? (Átnyújtom az írást) Ak- korjSilvosson, fiam. (A lábamat felteszem eg}*^násik székre. Tabló.)

Four (háromszor elolvassa):Egymi... mi... mi...

Röviden: a főur biztosit, hogy korlátlan kávéhitalt nyújt, köritményekkel együtt, ha megígérem, hogy szolgálatait a jövőben is igénybe venni méltóztatom.

Jóska, a pincér, kinek szemtelen modora annyi esetben gázok belé férfiúi önérzetembe, már a szomszéd asztalnál mesélte egy borügynöknek, hogy ez >a nknand mekkora vagyont örökölt egy másik nimandtól, mire a (borügynök rögtön felkelt és elrohant.

Miután a főurat — micsoda pokoli gyönyör — (kétezer lesziamaraztam és háromszor lefiamoztam, — egy elég csinos összeg köl csőriképpen! elfogadásával egész életére hálára köteleztem, négy koántro elfogyasztása után megindultam ibolyaszinü jövőm kiépítésének alapköveit lerakni.

A főurral szembeni jóságomat bebizonyítandó, csupa jószívűségből, az ő pénzéből, az első férfi divatüzletben kistafiroztam magam, megállapítva önmagámról, hogy jószi- vü, tisztakezü és csinos külsejű férfi vagyok, az 1936-os nyári divat szabályai szerint. A ruhaüzletben, az átöltözéskor, véletlenül kiteregettem Gerő bátyám posthumus levelét, amit a tulajdonos, gyors pillantással átolvasott és rábeszélt arra, hogy ilyen külsőre mint az enyém, csak borzaiino-kalap, habselyem ing és tisztaselyem harisnya illik, a fizetésre ne legyen gondom, majd megkapjuk, ha nincs nálam elegendő', akár az egész raktárt is kegy eskedh etem elfogadni,

— majd, hogy azt nem mondtam, tessék becsomagolni ezt az áruházat és hazaküldeni a Savanyu-utoai manzárdra, franco. Egyszóval, csupa- altruizmusból összevásároltam annyit, amennyi felett egész életemben, — beleszámítva a szomszéd két futballista és egy fogtechnikus fiát is — nem rendelkeztem és továbbmentem, hogy rózsás jövőm liliommal beszórt útjait a boldogság gránitkockáival kirakjam.

így jutottam el' a hivatalomba, két órai késéssel, de a lelki piedesztálok zenitjén, hogy Korcsolya urnák, a HAOSZ (Háztartási Alkalmazottak Országos Szövetsége) főtitkárának némelyes dolgok felől1 véleményt mondjak, a retorika demostenesi Törvénye 'szerint.

Mint segédtitkár működtem a HAOSZ- nál, évek hosszú sona óta, Korcsolya ur közvetlen alárendeltje gyanánt, a tagok többségének nem kis csodálatára, mert Korcsolya úrral főleg házi- és tenyészállatjelzőket használtunk, mondhatnám így is, hogy használt,

— mint amilyen a1 ,,barom“ szó, mint gyűjtőfogalom, mely alá tartoznak a tinó, az ökör, a ló, a hülye és a vadállat.

Ott folytatom, hogy g HAOSZ székházat elhagytam, rácedálva Korcsolya urra az egész házi- és tenyészállatvilágot, kiegészítve az egzotikus állatfajokkal, mint pl. víziló, zebra, kigyó, vaddisznó, jaguár és néhány gombafaj ta.

Elhatároztam ezek után, hogy ebédig sétálok még egy keveset, délután pedig elmegyek egy hires ügyvédhez és elintézzük a formalitásokat.

Az egyik körúton egy vigyorgó arcú, tárt karú alak közelit felém, — gondolom, ez az ember biztosan téved, vagy csak bolond, — átölel, letegez, hogy hát: nem emlékszel öregem, együtt jártunk a Kéreg-utcai ovódába és hát bizony az ember meghatódik, ha arra gondol, hogy telik, múlik az idő. Ö bizony nem sokra vitte, csak egy közepes banknak az igazgatója, dehát úgy véli, hogy pártolni fogom az ő szerény, de stabil intézetét és az értékeimnek egy részét legalább nála helyezem el. Hát ez vájjon honnan tudja?

Isten tudja, vajszivem van, elfogadtam egy elég szép folyószámlahiteit, amíg a pénzein, befutnak, — mingyárt kezembe nyomott egy csekkfüzetet, tessék, parancsolj velem bármikor, hiszen olyan regi barátok, min: mi, csak kell sqgiitsük egymást, ugyebár? Mondom, vajszivem van, megsajnáltam az én régi jóbarátomat és elfogadtam u csekkfüzetet, hadd legyen egy jó napja szegény nek.

Délben, mikor taxin hazaérkeztem, két ur vár rám a szobámban, gondolom, a rendőrség, csak nincs valami baj?-.. Dehogyis.

Egy előkelő biztosító intézet igazgatói, ki!; nagyon megtisztelve éreznék magukat, ha az első biztosításomat cégükkel kötném meg, úgy gondolják, egyelőre félmillió dollar

erejéig. Éhes voltam — és a szivem, mint a frissen hullott hó, — vagy vajat mondtam? — szóval bebiztosítottam magam egyelőre félmillió dollárra, csak hagyjanak ebédelni, mert nagyon éhes vagyok.

Kilenc levél feküdt az asztalomon, mely bői az egyik női imádó".: — micsoda siker? — gyönyörű kai. gm rival adja tudtomra, hogy már régóta ismer a golfpályáról és már hetek óta álmatlan éjszakái vannak

miattam, van egy kis villájuk a tengerparton, meg egy téglagyáruk, dehát tudja, hogy nálam a pénz nem számit. Egy másik hölgy fényképet csatol, istenem, csak nem Greta Garbo? — dehogy, még szebb, sokkal szebb, sőt a jachtestólyen már táncolt is velem a teremburáját!...

Egy fanatikus imádóm a Lidón, a szomszéd szobában lakott, „tudja, sárga fürdő- dresszem, platinaszőke hajam van, 21 éves vagyok és szeretem az életet és azt a férfit, akit magában már az első csókunknál felismerni véltem...“ Tyhü, a rézangyalát, mi van itt? — „Elvált emigráns nagyhercegnő vagyok, szeretem magában azt a mélabut...“' — „Irene Ingsröm svéd újságíró nő vagyok, keresztül utazom a világot, olyan partnerre volna szükségem, mint maga...“

„Nem-e volna kedve qgy tigrisvadászatra Afrikában?“ — írja egy férfias női kéz.

Nem hölgyeim, most e percben semmit, mert mámoros vagyok a boldogságtól és végül is — éhes vagyok.

Ebéd után végigdőltem a sezionon és elnyomott az álom.

Azt álmodtam, hogy egy elefánt hátán, úgy a 16-ik gerinccsigolya körül szerelmet vallottam Ingsrőm kisasszonynak, aki szemérmesen elhúzódott tőlem messzire, úgy :j 4-ik csigolya felé. Szerelmem tanúbizonyságául 2 tigrist elejtettem kétcsövű korcsolya- tipusu fegyveremmel (Korcsolya? Korcsolya?). Szolgám, ki régebben főur volt, most hűséges fegyverhordozóm, lenyúzta a tigrisek bőrét, amit menyasszonyomnak, kit a 19-ik csigolyán végül eljegyeztem, nászajándékul nyújtottam át. Ingsrőm kisasszony a maharadzsák gyémántját szerette volna, amit persze nem tagadhattam meg tőle és egy csekkel el is volt intézve a dolog pénzügyi része. Mint boldog nászutasok tértünk haza.

Az állomáson a polgármester hazánkfiának nevezett és 20 fehérruhás szűz gyönyörű csokrot nyújtott át a feleségemnek. Az egész város ott volt a- peronon. Minden ember testvérem. Megvoltam hatva, szinte sírtam. A zsebembe markoltam és amerre csak autónk elhaladt, pénzzel szórtam be az utat. Mennyi jó ember és mind testvérem. A város főterén, ahol már képviselővé választottak, nagy beszédet tartottam a mikrofon ölőtt. A következő szavak fordultak elő beszédemben: Testvéreim, béke, szeretet, minden ember egyforma, munka, haladás, kola- boráció igazság.

Nagyon szép beszéd volt, életem legragyogóbb szónoklata'. Biztosan ez lenne a címe: Szózat az emberiséghez!

A beszéd végén, érzem, hogy valaki a villámát rázza.

Mi ez? Merénylet?

— Hé, Kolompár ur, felkelni! Maga álomszuszék!

— Köszönöm, polgárok, a haza hálás lesz ezért... a haza hálás lesz... mi.., mi az?..,

Háziasszonyom, akinek három hónapja dubióz:

— Mit gondol, maga munkakerülő, én minden reggel a vekkere leszek magának, ml?

■. . Mert a haza — szent Isten — a haza... Ingsrőm kisasszony, a fele.., az örökségem... mi történik itten?

Fölkeltem Mint egy angyalian ártatlan gyönge őzike osontam be a kávéházba és Józsitól, akinek legalább negyven pofonnal tartozom, a nemtudomhányadik kávémat kérem nagyon szerényen, miközben a főur. aki hü szolgám volt Nyugaitafrikában, mord arccal és mély megvetéssel írja be a fekete könyvbe:

— Kolompár, ötvenhét kávé hab nélkül*

1,000.000 dollár

Irta: SIMON TIBOR