Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-15 / 161. szám

ELLENZÉK I 9 3 (t. I u 11 u n / 5. o ü. TRAVF.N fl KORDE FORDÍTOTTA : S■ / I GÖ ISTVÁN Megpróbálta. hog\ nógassa a/ öklöket. A/ állatok mentek la I három lépést, aztán megint kirúglak, le szegett nyakkal. „Azt hiszem, Imlnm. mi a fene ütött a bueycs-be, ezekbe az ökrökbe“', mondta „Na persze te", szakította félbe az encargadó, ,,éppen te kellesz nekem ide, le gyerkőc, a hátulgom holos nadrágoddal, éppen te fogod megmondani ne­kem, az öreg csatalónak, aki már harminc eszten­deje vezetek itt ezen az utón earretakal. hogy mi van az ökrökkel. Fuss haza az anyádhoz és (ingass egy száraz pelenkát a pantaloned ha.'“ Don l.aureano ott állt mellettük és nem szólt bele kettőjük beszédébe. Andreii azonban nem felem­lítette meg magát. Szárazon szólt: ..Az ökrök fölöt­tébb szorosan vannak az igásrudhoz szijazva, ez az ok, vagy pedig valamelyik kemény szij összesodró­dott." Anélkül, hogy megvárta volna, mit szól erre az encargadó, odalépett és kiszijazla az ökröket. Don l.aureano leült az. utón egy köre és uj cigarettára gyújtott. Azután meglehetősen érdeklődés nélkül nezte. mit csinál Andren. Amidőn Andren leszedte a szíjakat, megsimitotta, látszatra puhábbá és rugalmasabbá tette jól mcgnyá lazva és beköpködve és aztán megint felszijazott. „Ez a két ökör nem tűri, hogy keményen szijaz- zák meg“» szólt. „Lucio még újonc nálunk, nem is­meri eléggé az állatokat. Nem tehet róla.“ Ezekkel a szavakkal companeróját, Luciot min­den hibától mentessé tette és megszabadította attól, hogy Don Laureano vagy az encargadó dühösen fúj­janak rá a rossz felszijazás miatt. Az ökrök megszíjazása közben Andreu oly ügye­sen helyezkedett, kezével és karjával olyan ravaszul árnyékolt be bizonyos műveleteket, hogy sem Don Laureano, sem az encargadó, sem bárki más a carre- terók közül, akik ott unatkozva álldogáltak körül, nem figyelhették meg .Andren szemfényvesztő ügyes­kedését. Előző estén keményfából apró, hegyes kupocs- kákat vagdosott. És kora reggel. amikor befogtak, ezeket a fácskákat ügyesen a szíjak alá csúsztatta. Az első félórában az ökrök nem érezték ezt a kényelmet­lenséget és ballagtak, mint rendesen. De midőn fel­kelt a nap és forrón tűzött, megszáradó/.tak a szí jak és a hegyes fácskák az ökrök fejbőrébe fúródtak. Minden kilométerrel, amit az ökrök megtettek, mé­lyebben és mélyebben fúródtak be, feldörzsölték a bőrt és miután a bőr feldörzsölődött, ezek a fácskák mindinkább rendkívüli fájdalmat okoztak, ami az ök­röket végül arra bírta, hogy úgy viselkedjenek, mint­ha megbolondultak volna. Andreu nagyon jól tudta, hogy némelykor csinál­tak ilyen fogást tövisekkel, vagy szegekkel, ha vala­melyik carreteróva] kis tréfát akartak űzni. De a tö­visek oly hirtelenül szuródnak be. hogy az állatok már kezdettől fogva nem húznak. A carretero erre természetesen tudta, hogy miféle csintalanság történt. A szijazást újból leszedte és megint feltette. Ezt a tré­fát űzték az uj emberekkel, hogy kétszer kelljen vé­gezniük egy munkát és hogy tökfejüeknek nevezhes­sék őket. De a keményfa kupocskák trükkje Andreunak saját találmánya volt. Ez az ügyes csel igen lassan működött és teljesen feltűnés nélkül. Még a legöre­gebb és legtapasztaltabb carretero sem tudta volna ki­találni, mi okozta, hogy az ökrök először jól ügettek és azután mindinkább és inkább csökönyösek lettek, hogy végül egyáltalán ne menjenek tovább. Amikor most Andreu újból felszijazott és befo­gott, meghajtota az ökröket. És azok készségesen és örömmel szaladtak, mint valami jólnevelt söröslovak. Az idős encargadó nagy szemet meresztett és el­határozta, hogy Andreut ezentúl teljesértékü férfiú­nak és érett carreterónak tekinti, akivel az ember jó- barátságot tart. Elsősorban Don Laureano vágott elképedt arcot. Nem értett ugyan sokat a carreterok tulajdonképpeni munkájához; és ha egy carreta-csapatot Arriaga-ból Chiapa de Corso-ba kellett volna vezetnie, kérdéses lett volna, hogy a karaván megérkezik-e valaha egy évszázadon belül. Midőn a menet továbbhaladt, alkalomadtán And reu mellé került és igy szólt hozzá: „Ide hallgass, fiú, mától fogva három realet adok neked egy napra. Már kitanultál és jól megérdemled és megszolgálod a napi harminchat centavot.“ A további béremelést, amit Andreu bizonyos idő múltával elért, megint egy trükknek köszönte. Carreterói munkájának éveiben elég bölcsességet szerzett, megismerni azt, hogy csupán azért, mert ügyesen és lelkiismeretesen és keményen dolgozik, nem várhat urától semmiféle elismerést, vagy jutal­mazást. Munkáját nem tartották sokra. Észre kellett vétetnie ura előtt magát és meg kellett riasztania gaz­dáját, hogv egy minden tekintetben jártas earreterót, __ agi egy régi encarcadónál is jobban ért az ökrök­kel való bánásmódhoz, — könnyen elveszíthet, ha bérét nem javítja egy kissé. 3. Jobb mint négy hónapig kellett dolgoznia And retinák, inig Inis/onöt pesos adósságát lerótta volt, amit előbbi gazdája mostani uránál eljátszott. Ezalatt a négy hónap alatt Andreunak ót ingre, bárom alsónadrágra, négy nadrágra, egy háncska lapra, egy uj gyapjulakaióra és egv calico zubbonyra volt szüksége A earreterók munkája megz.abálja és szétmarja ruházatukat, mint a vitriol. Az egyik Iá (Iából kiáll egy szög, a másikból egy hosszai szálka, a felrakodásnál belekap a szög az ingbe, vagy a nad­rágba és a holmik rövid idő alatt csikókra hasadtak szil lAközben a ruha órás esőtől teljesen álázik és a következő órában a trópusi nap testükön oly hirtelen szárítja Iueg a holmikat, hogy ingek és nadrágok né­hány nap múlva egyaránt olyanok, mint a tapló és szélmállanak, ha egy szikla horzsolja. Az utón tüskés bokrok és tövises növények is vannak, amelyek majd ill tépnek ki egy darabkát, majd ott szakítanak he egy hasítékot, bármennyire ügyel is az ember. Min den fogásnál, ami a berakásnál vagy menetközben szükséges, leszakad és elrongyolódik valamelyik ru­hadarab. A carretero útközben imitt amott comilecol is vá­sáról, ha éppen nagyon hideg és esős idő van és tes­tét nem tarthatja szárazon. Itt egynéhány citromot vesz limonádénak, ott egy csomag cigarettát, egyszer néhány mangot, másszor egv darab sajtot, hogy élel­mét bővítse valamivel. Aztán áthalad egy helységen, ahol ünnepet vagy vásárt tartanak és nem ödaloghal ott, mint egy kitaszitott. Néha fel is akar vidámodni egy kicsit. Vásárol egv szájharmonikát, vagy egy ol­csó gitárt, hogy a gyakran olyannyira rideg estéket a tábortűznél felvidítsa. Aztán megint egyszer egv da­rabka szappant is kell vennie, haját levágatnia és el­veszti történetesen a fafésüjét és szüksége van egy újra. Aztán útközben eltörik a kreolinos üvegje, ame­lyet az. ökrök gyógyítására használ és sebkenöcsöt, meg uj üveget kénytelen venni. Cipőre, hogy lábát a köves utakon és ott ahol minden elképzelhető tövis és tüske hever szerteszét, megóvja a sérülésektől, — nem gondolhat. Cipője nincsen és nem is tud venni. Már megelégedett, ha szerezhet egy nyersbőrt, hogy az indián szandálokat, amelyeket hord, megint megfol­tozza. Bármennyire is számolhat, takarékoskodhatik és sziikölküdhetik, gazdájánál mindig előlegben von. Mert az egyetlen ember a földön, aki hitelt nyújt neki. a gazdája. Mindent, amire szüksége van, ingeket, nad­rágokat és takarókat gazdájától kénytelen megvenni, mert hitelt egy kereskedőtől sem kap. és a holmik­nak árát, melyeket carreteróinak elad, az ur hatá­rozza meg. Az előleg adósság. És amig adóssága van gazdá­jánál, nem szabad eltávoznia. A rendőrség elkapja és elfogatása költségeit adóssági számlájára könyvelik. A carretero azonban nem peon, aki egy finánc­nak vagy haciendának elmozdithatatlan része. Szabad munkás. Csak adósságát kell megfizetnie, amivel pat­ronjának tartozik és aztán mehet, ahova akar. övé az egész világ és minden, amit ez a világ megterem. Nem kényszeríti senki, sem a törvény, sem az állam, hogy adósságba verje magát. Teljes cselekvési szabad­sága van. hogy csináljon adósságot, vagy pedig ne keveredjék abba. Ha ebből a szabadságból nem húz hasznot, ezért sem urát, sem az államot, sem pedig a diktátort, Porlirio Diaz-t, nem lehet felelőssé tenni. És ha nem gyűjt rakásra vagyont, hogy egy napon maga is szállítmányozó, vagy gyártulajdonos, vagy finquero legyen, csak azért van, mert a garast nem veri a fogához. A világ nyitva áll mindenki előtt, aki bankvállalatot akar alapítani. És mert a proletár nem takarékoskodik, hanem mindenét elheje-hujázzal, el- dáridózza és a gégéjén csúsztatja le, éppen ezért pro­letár és nem bankember. A tőkés gazdasági rendszer csak mithosz, amivel az agitátorok és egyéb anarchis­ták házalnak, hogy világforradalomra bujtogassanak és ezen a módon elvegyék a bankokat és a felügyelő­bizottsági tagok parfümös leányait. Légy takarékos, proletár és akkor rögtön megszerezheted a szomszé­dos bankot a legközelebbi sarkon, anélkül, hogy a vi­lágforradalomért törnéd magadat. 4. Amidőn Andreu a huszonöt pesot kitevő adóssá­got leszolgálta, negyvenkét peso személyi tartozása volt Don Laureanónál a gazdájától kapott holmikért és tizenhat peso előlege készpénzben, amelyre más dolgok miatt volt szüksége. Amiután pedig most már több, mint három esz­tendeje szolgált urának hűséggel és becsületesen és igazi keresztényi alázatossággal és szerénységgel, adóssága Don Laureanónál kilencvennégy pesóra rú­gott. Egy matematikus, — nem a valószínűség szá­mítás alapján ugyan —, de biztos és pontos számítással két percen belül meg tudta volna mondani, hogy — ha negyven esztendeig áll még továbbra is oly hűsé­gesen és engedelmesen urának szolgálatában mint ed dig —, akkor kilencszázhuszonnégy pesó-val és har­minchét centavóval tartozik majd Don Laureanonak, vagy fiának, minden bérjavitásnak pontos beleszámí­tása mellett, amit Andreu hűsége és becsületessége, vagy ügyes fogások utján megszerezne. Andreu, mint valamennyi carretero, részvéttel és könyörülettel pillantott a szegény peonokra. akik nem voltak szabadok és akiket sorsuk ahhoz a fincához kötött, amelyhez tartoztak. De mindamellett nagy különbség volt a eari'el« lóknak és egy linca peoiijainak ga/dasagi és s/o- ialr szabadságában Ilit egy earialero útközben szakadékba zuhant • összetörte magát, vagy egv earrela ment rajta kérész liil és szétlapitotta, vagy lelökleMe egy megvadul! ökör, vagy csörgőkígyó mail bele a meztelen lábába vagv a mocsáiláz ragadta el, akkor adóssága, ami vei patronjának tartozott, megszűnt. A patron ugyan nem a munkája közben elpusztult carretero miatt si ránkozotl, liánéin a kárha\eszelt adóssági summát si­ratta De a carretero legalább most szabad volt és jó helyre kerüli a paradicsomban Ezzel ellentétben, ha egy peon meghalt, a fin- (juero nem veszített el egyetlenegy centavot sem pe ónja tartozásából A peon adóssága hallgatólagosan a peon legidősebb fiára hárult, vagy felosztották va­lamennyi fiára, vagy átszállt a peon fivérére, ha nem voltak fiai, vagy — ha csak lányai voltak — áthá­rult lányainak férjeire Ezért a peon még a halála után sem lett szabad Mint prolinak kellett tovább él nie, fiaiban, leányaiban és fivéreiben a linca javára Ha a peont elföldelték, a patron hivatta a fele­lősséget vállaló fiukat, vagy fivéreket, vagy vevőket megmutatta nekik a számlakönyvet és az elhunyt adóssági lapját és megkérdezte: „Kendben van ez?“‘ És a kérdezett megadta a feleletet: „Igen, patron, rendben van!“ lőre a gazda fellapozta a kérdezettnek számlá­ját, álirta a meghaltnak tartozási summáját, össze­számolta, megnevezte az uj végösszeget és ujfent meg­kérdezte: „Rendben van, muchacho?“ És a kérdezett válaszolt: „Igen, rendben van, Patron!“ Miután ez megtörtént, a patron kinyitotta a finea kis kápolnáját és a peonok asszonyainak szabad volt bemenniük és a halott lelkiüdvéért egy-egy gyertyát helyezniük a finea védöszentjének oltárára és azt meggyujtaniok. Mert a finea patronja jó katolikus volt, akinek bűnül illák volna be, ha netalán nem engedte volna meg. hogy egy elhunyt katolikusnak, mégha az csak egy szegény peon volt is, gyertyákat áldozzanak örök lelki üdvösségéért. Ez igazságos és méltányos volt. Ezt tartották igazságosnak. Es minthogy ez méltányos dolog volt, azért, mint mindent, ami jogos, megvédte törvény és állam. Meri mire volna jó az állam, ha azt, ami jo­gos, nem akarná megvédeni rendőrségével és katonái­ul és bíráival és börtöneivel! Es ezek a kicsi kis különbségek adtak jogot és okot a carreteföknak arra, hogy úgy tessék nekik, a társadalmi ranglétrán egy fokkal feljebb állnak, mint a finea peonjai. A világ leli van igazságossággal. A carreteróknak és a peonoknak és a világ valamennyi többi prole­tárjának fogyatkozása, hogy az igazságból, ami in­gyen kapható, nem csiholnak hasznot. Amennyire ke­véssé kényszerít bárki is egy earreterót, — talán bi­zony töltött revolvert szegezve a mellének —, hogy adósságba verje magát, éppen olyan kevésbé kény­szerűi bárki a földön, ha még oly pénzéhes finquero is, a peont. hogy adósságba keveredjék. Adósnak lenni vagy adósnak nem lenni, ebben áll a proletárok nagy szabadsága. Ha a carretero és a peon ezzel a szabadsággal, ami minden nép nemzeti himnuszában az ének mag vát teszi, helytelenül, sőt éppen önmagára veszedelme­sen él. akkor nem vádolhatja az ember a finquerót vagy a fuvarvállalkozót. Ez igazságtalan és kevésbé előkelő. Minden embernek születésétől fogva kivétel nél­kül megvan a szabad akarata. Minden egyes ember előtt nyitva áll mind a két ut: az ut a pokolba és az ut, amely a paradicsom örökös örömeihez, vigal- nias énekeihez vezet. Aki kitalálta ezt a szót: bérrab­szolga és a gazdasági viszonyoknak rabja, az Anti- krisztus. Ugyanaz az Antikrisztus, akiről már az Apostolok megmondották: Óvakodjatok tőle. Ezeket felakasztani, vagy a villanyszékre ültetni, vagy fan­tasztáknak és államfelforgatóknak kikiáltani, minden jónak, minden igaznak és minden nemesérzésii em­bernek szent kötelessége. VIII. FEJEZET Január utolsó hetét írták. Február közepén ülik meg Balun Canan-ban Szent Caralampio ünnepét. Szent Caralampio Balun Canan városának védő­szentje volt. Ugyanakkor védőszentje volt Sapaluta- nak is, egy kis városkának, amely Balun Canan tág prérijén feküdt körülbelül húsz kilométer távol­ságban. Hogyan jutott Szent Caralampio ahhoz, hogy Balun Canan védőszentje legyen, arra maga is nehe­zen tudott volna választ adni. Egyébként sem volt senki, aki tudta volna, miért San Caralampio a ki­választott, hogy Balun Canan városát az ördögtől és a többi veszedelemtől megoltalmazza és ki jelölte őt ki védőszentül. A Curas, Balun Canan lelkipásztorai is zavarba jöttek volna, ha röviden és világosan meg kellett volna okolniok, miért lett Caralampio a város­nak olyannyira becses védőszentjévé. És senkisem, —- a cura urait mind beleértve —, tudta biztossággal megmondani, ki volt egyáltalában San Caralampio, mikor élt és mit cselekedett, hogy szentté tették volt. Mindenki megelégedett azzal a ténnyel, hogy fafigu­rája ott állott Balun Canan főtemplomában és Sapa- luta templomában, ahol akárki jól megnézhette sze­mélyesen, hogy ebből meggyőződhessék, egy San Ca- ralampio valójában voli. (toigtuijukjt

Next

/
Oldalképek
Tartalom