Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-01 / 149. szám

79.76 /M//iz• /. 2 Makkai Sándor püspök bucsúszózaía egyházához FótiwIHetll és MéltÓNáftnn Egy há/.krriileti közgyűlés! Ez évi május hó lő-éröl kelt lemondó* levelem elküldése óta élénken érzem annak lelki s/iiksrget, hogy az abban röviden el­mondottakul) túl, a Főtiszteletü és Méltósú- gos Egyház-kerületi Közgyűlés magas lóm- mán keresztül, még egyszer szóljak az Ardeal-i református Anyaszentegyház egesze- hez: őrállókhoz, munkásokhoz, intézmények­hez, gyülekezetekhez. iNem titkolhatom el, hogy a szeretetnek r szívből áradó vágyakozását eleinte vissza­szorította bennem a sötét kétely: van-e még jogom, lemondásom után, ahhoz a fórumhoz kiáltani, melynek tiszteletreméltó és holes színe előtt annyiszor tettem boldog bizony­ságot az Aanyaszenlegyházban munkáló is­teni kegyelemről és lehet-e reményem arra, hogy szavaimat ezúttal is azzal a jóindulat­tal fogja meghallgatni, mellyel szolgálato­mat tiz hosszú éven át kitüntetni kegyes volt? De ezt a kételyt végre is el kellett némi- tania a kötelesség parancsszavának, mely arra szólít fel, hogy az eltelt évtized isteni leckéjét mégegyszer összefoglaljam és fel­mutassam az Anyaszentegyház felelősei és tagjai előtt. Tiz év munkája Mihelyt kötelességemnek ismertem fel ezt, azunnal jogosultnak is kellett látnom rá ma­gamat. Hiszen az a munka, amely mellől a magamat sohasem kímélő lázas tevékenység tiz éve után, fájdalmas kényszerűség súlya alatt, iélre kellett állanom, nem valami tő­lem távoli és idegen történés, hanem az én szivemhez nőtt, saját drága munkám volt, az Úristen soha meg nem hálálható kegyel­méből. És bár ettől a munkától való elsza­kadásom kibeszélhetetlen keserű bánattal önti el lelkemet, mégsem tehettem máské­pen, éppen mert Ardeal-i református Anva- szentegyházam szent előttem és jövője felelt mélységes szeretettel aggódom. Ezért nem engedhettem meg magamnak semunképen azt, hogy mikor püspöki kö­telességeim egész teljességének betöltésére a saját lelkiismeretem által megkívánt erő megfogyatkozott bennem, továbbra is igé­nyeljem ebből a szent misszióiról azt, ami annak dísze és kiváltsága. Mivel pedig ez a munka sokkal fontosabb, mint az én személyem és életem: fogom is, kötelességem is tehát, hogy amit vele kap­csolatosan Isten akaratának ismerek, azt továbbfolytatóinak szivére kössem. Azért Isten segítségében bizakodva, veszem magamnak a bátorságot, hogy szóljak. Főtiszteletü és (Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés! Az isteni kegyelem annak felis­merésével indított minket az eltelt évtized munkájába, hogy az egyház: egyház! Ez a felismerés régebbi egyházi közszellemekkel szemben gyökeres változást jelentett, összes feladataink átértékelését, azoknak evangé­liumi értelmezését. Ez a felismerés azt je­lentette, hogy egyházainknak a hivatali, iatéaményes jel­legtől a lelki, missziói jelleg felé kell for­dulnia és haladnia. Azt követelte tőlünk, hogy egyházunkat szer­vezzük és változtassuk át azzá, aminek len­nie kell: Isten vitézkedő Anyaszentegyházá- vá, mely az öntudatos hit és az abból faka­dó tevékeny szeretet élő egyháza. Ez a fel­ismerés teljesen mássá tette az egyház kul­turális, szociális, nemzeti munkájának értel­mét, mert valóban a hitből származó misz- szióvá minősiti azokat és igy az egyház töb­bé nem egyik, jobb hijján felhasználható eszköze ezeknek a feladatoknak, hanem ezek a feladatok lesznek hatásterületeivé az Evangélium Lelkének, melyeken az egyház munkálkodik. Ebből a meggyőződésből fa­kadhat egyedül önerő, mely pedig az egyház jövőjének egyetlen alapja! Az elmúlt évtized Ítélete abban foglalta­tik, hogy ezt a felismerést mennyiben tud­tuk érvényre juttatni, valóságos életté tenni egyházunkban? iHa visszatekintünk ezekre a súlyos esz­tendőkre, kétségtelenül mindenütt láthatjuk Jdott jeleit annak, hogy egyházunk vezetői, munkásai, tagjainak mind szélesebb rétegei törekedtek az élő, lelki református egyház fölszabadítására a nagy világomlásban Összedőlt intézmé­nyes egyház romjai alól. iFölcsillan ez az egyházi törvényhozásban, mely végre határozottan megállapította a hitvallási alapot, amelyen állunk s törvény­beiktatta a belmissziói munkákat, mint az egyház saját, szervezett munkáját. Belső kormányzatunk gondjainak mindinkább a lelkiek felé fordulása, az iskoláink fenn­tartásáért vívott harcban és uj és uj nevelő­intézetek felállításában fokról fokra érvé­nyesülő belső törekvés a nevelés széliemé­nek evangéliumi elmélyítésére* lelkészi, ta­nári, tanítói uj generációnk képzésének, ne­velésének reformmunkái, a gyülekezetek hit- vallasos öntudatának felébresztése és meg­erősítése érdekében folytatott irodalmi, in­tézményes és közvetlen tevékenységek, egy­házi társadalmunknak aktiv keresztyén élet­re és munkára való szövetségi megszervezé­se, sz.eretelintézményeiuk létesítése, megin­dulása, a külmissziöi parancsának teljesíté­sére tett első lépéseink mind azt bizonyít­ják, hogy kezdtük megérteni a zsoltár sza­vát, mely boldognak magasztalja az embert, aki a iSiralomvölgyében kutat ás, csatornát csinál az égi eső életetadó vizének. Újjáépítés Tudjuk, hogy az igazi hitvalló egyház ben- neél a népegyház széles és elmosódó kere­teiben, olyanformán, mint az öntudat vilá­gos magva a tudattalan, vagy csak félig tu­datos lelki világ központjában. Mégis az a néhány külső jel, melyből a belső élet mi­nőségére következtethetünk, azt mutatja, hogy maga az egyház tagok nagy serege is megérezte a kegyelmi idő lelkének fuvalla­tát s a legválságosabb időkben is megmutat­ja, hogy templomához, iskolájához, ezeken át ősi hitéhez való törhetetlen ragaszkodása nemcsak az örökségül kapottat tartja meg, de újat is tud alkotni a jövendőnek. Népünk teherviselése, melyet nyugodtan mondhatunk teljes egészében önkéntesnek, hiszen a köte­lező rész hátralékának behajtásához nem kaptunk állami jogsegélyt, tiszleletreméltó és beszédes bizonysága az egyháza iránti szeretetnek. A « •• w ţovo Ebben a szent meggyőződésben legyen sza­bad rámutatnom arra, hogy az Ardeal-i re­formátus anyaszentegyház legfontosabb to­vábbi feladatának azt tartom, hogy a kiépített egyháztársadalmi kereteket és a létesített intézményeket komoly, belső nevelői munka által lelki tartalommal, élettel, evangéliumi szellemmel töltse meg. Minden erejével őrködjék efelelt és álljon ellene annak, hogy a szervezetek és intéz­mények öncéllá váljanak, vagy egyszerűen nevükben viselvén egyházi jelleget, világi analógiák szerint emberi érdekek, divatok, dicsőségek eszközei legyenek. A hit közös­ségének alapján élő szeretetközösség az a célkitűzés, mely a jelenlegi helyzetben hatá­rozottan azt jelenti, hogy az egyház lelki és anyagi értelemben egzisztenciaközösséggé kell hogy legyen, gyermekeinek tápláló any­jává, kit gyermekei viszont nem fölöslegük alamizsnáival szeretnek, hanem egész éle­tüknek a közösség önfenntartó munkájába való odaadásával. Könyörgök a Mindenható Istenhez, Atyáink Istenéhez, hogy szent lei­kével töltse meg, mint életadó esővel, az egyház csatornáit és kutjait, a szervezeteket és intézményeket s tegye a hívek seregét egyetlen szent közösséggé Krisztusban, „hogy életük legyen és bővelkedjenek!“ Külföldi kapcsolatok (Miután az elmondottakban röviden igye­keztem rámutatni a lelki egyháznak az el­múlt évtizedből kirajzolódó képére és örök­ségére, engedje meg a Főtiszteletü és Méltó- ságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy né­hány szóval még utalhassak azokra a kiviil- levő kapcsolatokra is, melyek egyházunk életét és munkáját lényegesen befolyásolják s melyeknek hitünk szelleméből következő fenntartása különös gondomat képezte. Sokfelé ágazó és elég siirii külföldi egy­házi kapcsolataink ápolásában meggyőződé­sem szerint az a legfontosabb, hogy életképességünk és munkánk bizonyságait mutassuk fel külföldi hittestvéreinknek és lia sebeinket is fel kell néha tárnunk előttük, mégis mindig arról igyekezzünk meggyőzni őket, hogy nem alamizsnát leső koldussal, ha­nem testvérrel állanak szemben, olyan testvéregyházzal, melynek az evangéliumi egyházak nagy kötelességében sajátos hi­vatása és értéke van ezen a keleti vég­helyen. Azt tapasztaltam, Főtiszteletü Közgyűlés, hogy akit tényleg Krisztus ügye hozott hoz­zánk, arra mindig hatott ez a magatartás és hogy ha 1926 előtt sajnáltak minket, 1926 óta becsülnek is. Az egyház és a közélet A keresztyén felekezetek közti itthoni vi­szony tekintetében a saját dolgunkkal való törődést fogadtam el aranyszabálynak, mert csak a munka igazolja önmagát. Azt kell hirdetnünk és gyakorolnunk, hogy a református önerő útja a közönyös türelem és a vak elfogultság felett vezet az igazság­hoz. A hitben zárt, a szereletben kiáradó: ez a mi szellemünk lényege. Annak a/, ötszáz templom- és Iskoluépllés- nek pedig, mely e ti* ér alatt történt, érté két nem is lehet pénzzel megmérni, mert az ilyen építés a gyülekezeti élet legna­gyobb ügye, a lelkek megindulásának, föl lángolásának szent időszaka, a találékony és fáradhatatlan szeretet felemelő erőpró­bája. Ezek a külső jelek tehát szintén megerősítik bennünk a lelki egyház megújulásának té­nyét. Azonban, iFfttiszlelelii és Méltóságon Egy- házkoriilcti Közgyűlés, mindezek csak kísér­letek, kezdő lépesek. Isten kegyelmes jóvá­hagyásának biztató jelei voltak azon a vég­telen utón, melyen egyházunknak tovább kell haladnia. Igaz, hogy felekezeti, faji, po­litikai elfogultságok és bizalmatlanságok, melyek tragikus k<oruuk emberiségét széi- szaggatják, sokszor korlátozták és gátolték eddig is és fogják korlátozni és gátolni ez­után is ezt a továbbhaladást. De a lelki egy­ház elölt ezek esak fokozottabban mutatnak rá a köleleztetósrc, l*>gy valóban és mind­inkább egyház legyen, hogy ellenállhatatlan világossággal dokumentálja örök lényegét, mely nem politikai, kulturális, szociális in­tézmény a keresztyén frázisok máza alatt, hanem az Ige hivő egyháza s egyedül ebben a minőségében áldott misszionáriusa a nem­zetnek, társadalomnak, kultúrának is. !\1a ezek a missziók a támadás tüzes nyi­lainak céltáblái, de a/.t kell remélnünk, hogy ezek a nyilak éppen azáltal tompul­nak el és ultidnak meg majd, ha az egy­házat tetteiből lesz kénytelen az Evangé­lium hirdetőjének ismerni el a világ. A hitben öntudatos, a szeretetben tevékeny lelki reformátusság utján indultunk el s lé­pegettünk, sokszor botladozva s meghátrál­va, az elmúlt évtizedben. De ez az ut nem a múlté, mert ez az egyetlen útja a jövőnek is. Ennek az útnak a végén van a mártir- egyliáz Isten által kitűzött koronája. teendői A magyarság, mint nemzeti kisebbség szempontjából az egyházat a nemzeti eszmény őrének tisztelem. Az egyháznak kell afelett őrköd­nie, azon munkálkodnia, hogy az itteni magyarság és közelebbről a református magyarság örökre egy maradjon mindaz­zal, ami magyar érték, elszakíthatatlan ré­sze maradjon az örök magyarságnak, mely nem politikum, hanem lelkiség és szellemi­ség. Azonban az eszményt sohasem szabad össze­zavarni a taktikával. A taktika nem az egy­J lyz, hanem a politikai párt dolga. Az egy­háznak a magyar politikában is csak egy feladata lehet: őrködni azon, hogy a taktika az eszmény szolgálatában álljon, annak le­gyen alázatos és hűséges eszköze s ne emberi érdekeknek és hiúságoknak. Az elmúlt tiz év azt bizonyítja, hogy egyházunk felelősei mindent megtettek né­pünknek az állam életébe való törvény- tisztelő beleilleszkedésére Krisztus í runk parancsolata szerint és hogy a mi népünk öröklött ősi becsületességével eleget is tett ennek a kötelességének. 'Mégis, Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyű­lés, a tény az, hogy jelenleg szenvedő áldo­zatai vagyunk a beteg világszellemnek s érezzük, hogy a reformátusságot csak az Isten különös csodája tarthatja meg. Ebben a mélységes sötétségben az az én meggyő­ződésem, hogy sohasem szabad hibáztatható okaivá lenni szenvedéseinknek, de viszont arra sem szabad okot adnunk soha, hogy bárki megvádolhasson minket nemzeti mi­voltunk. örökségünk feláldozásával, alku tárgyává tételével, elárulásával. A lelki egy­ház népének, az evangéliumi magyarságnak kiváltsága az, hogy nemzeti szellemének tel­jességében, atyáitól öröklött magyar jelle­mének őszintén felajánlott értékeivel legyen munkálója és hordozója a békességnek és szeretetnek azok között a felekezetek között, ahol él. íme, Főtiszteletü és Méltóságos Egyház- kerületi Közgyűlés, ezek azok a tiz év alatt meggyőződésemmé vált igazságok, amiket lelkiismeretbeli kötelességemnek éreztem mégegyszer elmondani a múltra és a jöven­dőre vonatkozólag. I Tettein ezt azért is, hogy ezzel bizonysá­got tegyek arról a soha el nem fogyó szc­(Balto Eplseopc^tl) (Oradea mellett.) 000 év óta használják eiedménnyel 42° C. kénes rádiumon hőforrásait, reuma, kösz- vény, csuz, i sc hi ás, valamint nöibajok ellen. Iszapfürdő, iszap-pakolások. - Villany szénsav­fürdők, szakorvos felügyelete mellett I. oízI. teljes penzió, szálloda, háromszori étlapszerinii étkezés, gyógyfürdő vagy Imllá in - fürdő : június és szept. 180 lei naponta Julius és aug. 220 lei naponta II. oszt. penzió 125 lei naponta Gyerek p. 12 évig 100 1 ei naponta 50 százalékos vasúti ked­vezmény a visszautazásnál Elsőrangú tánczene. Cursalonban minden este tánc. Orthodox kóser étterem. ROMÁNIA EGYETLEN HULLÁM.FÜRDŐJE!! rdetről, mellyel az Ardeal-i református Anyaszentegyház, az é-n lelki Édesanyám iránt viseltetem, akinek mindent köszönhetek: lelki születé­semet, testi és szellemi tápláltatásomat, az őt örömmel és hálaadással való szolgálhatás kegyelmi ajándékának huszonnégy áldott esztendejét s ebben az utolsó tiz évi lelki vezérségre kiválasztottság diszét és terhét. Buzgón könyörgök a Mindenható Isten­hez, hogy ezt az áldott és szent lelki Édes­anyát, a mi Anyaszentegyházunkat őrizze és áldja meg mindörökké! Buesu az egyháztól Es ezzel el is érkeztem a búcsú tovább fel nem tartóztatható, nehéz pillanatához. Lelki szemeim előtt ebben az utolsó pillanatban egyszerre ragyog fel valamennyi nemes és szent gyülekezet drága képe, amelynek kebe­lében Isten Igéjét hirdettem, az iskolák és intézmények, amelyekért viaskodtam és amelyekben szolgáltam, a munkatársak fe­ledhetetlen arca, akikkel együtt szenvedtem, örvendeztem és dolgoztam. „És most ime én tudom, hogy nem látjátok többé az én orcá­mat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek Országát“. (Ap. Csel. 20 r. 25. v.) De kérlek titeket, szeretett Atyámfiái, engedjétek meg nekem, hogy a lélekben és szeretetben való eltéphetetlen együttmaradásban reménykedhessek, mert elviselhetetlen volna rámnézve ez a bucsu- vétel, ha végleges elszakadást jelentene számomra mindattól, amit nekem az ősi református Anyaszentegyház jelent. Mert hiszen mindent jelent, egész eddigi éle­temet! iRámnézve ez a lelki szeretetközösség az a pótolhatatlan valóság, amelyben és amely által élek, amig élek. Szabadjon hát hinnem abban, hogy amint sok-sok drága lélekkel érzem változatlan egységemet, kik pedig már nincsenek a földi egyházban, ha­nem ama mennyeiben és diadalmasban, ép­pen úgy együtt munkálkodhatom továbbra is a földi egyház kötelékében, ugyanazon szent szolgálat egységében azokkal, akikkel örökre egybekapcsolt Krisztus ügye, ha ez­után megváltozott formák és módok kö­zött is. Ebben a bizodalomban kérem Isten min­den kegyelmét és áldását a Főtiszteletü és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés min­den tagjára, az összes gyülekezetekre és in­tézményekre, az Anyaszentegyház minden munkására! „Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egvbe az Atya Istentől és az Er Jézus Krisz­tustól!“ (Ef. 6. r. 23. v.) A Főtiszteletü és Méltóságos Egyházkerü­leti Közgyűlés megértő jóakaratába és sze- retetébe ajánlva magamat, maradok mindig készséges szolgája: Dr. Makkai Sándor. j ARA 480 LEI a „Magyar Larousse“: RÉVAI 2400 hasábon, 1200 oldalon, 35.000 cím­szót tartalmaz, 2000 szövegképpel,32 da­rab melléklettel, 2J egész oldalas szines térképpel, rendkívül erős kötésben. Még jun. hónapban elő­jegyzési ára 430 lei KISIEXIKONA Még néhány példány kapható az Ellenzék könyvosztá­lyában, Cluj. - Most vegye meg, mert később 600 lej lesz. Vidéki rendeléseket utánvéttel, azonnal inlézünk !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom