Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-02 / 125. szám
fíLTáfíNZfíK Megtialt Jancsó Ödön dr. Rendkívüli részvétet K ol I r It n I o c; napi s/V'p ünnepnapon városszerte, és azóta egész országrészünkben a liir, hogy a kisebbségi magyarság egyik legkiválóbb szervező szelleme, a nagy emberbarát és kitűnő orvos, Jancsó Ödön dr. hajnali 12 órakor meghalt. Futótiiz- ként lerjedt el és annál inkább okozol! mély megrendülést, mert Jancsó Ödönt csak pár nappal előbb is látták az utcán, amint szokása szerint sietve, friss (Miivel, sugárzó arccal lát orvosi munkája után. Mindössze pár napig volt beteg, de hatalmas szervezete a túlfeszített munka következtében, mely nem engedte a megtámadott egészség igazi figyelembevételét se, nem bírta legyőzni a váratlan erővel föllépett betegséget. Jancsó Ödön a mult esztendőben 3 hónapig viaskodott a tüdőgyulladás ellen, amely egymásután többször döntötte te, mert sosem várta meg a teljes javulást és végtelenül szeretett református kórházának a betegeihez sietett vissza. Ez a bárom hónap a visszaesések egész sora volt s igazi gyógyulás később sem jöhetett, mert régi szokása szerint, nem vett szabadságot, sőt fokozódó hévvel tovább dolgoott, mintha ettől a lehetőségtől el akarna búcsúzni. Látszólag teljes egészséggel munkálkodott, hirtelen rosszul lett: épp egy hete, vasárnap délután a színházban hidegrázás lepte meg, melyből csakhamar magas láz lángolt elő. Orvosai, különösen Filep Gyula dr. és Hatiegan dr. professzorok mindent elkövettek, hogy megmentsék, de a véget már nem lehetett föl tartóztatni. A tavalyi betegség óta meggyöngült szív nem tudta legyőzni a magas lázat. Jancsó Ödön vasárnap hajnalban, a Református Kórház jeles személyzetétől és hozzátartozóitól körülvéve kilehelte nemes lelkét. Temetése holnap, junius 2.-án, délután í órakor lesz a Calea Moţilor 16. számú gyászháztól, a szertartást testi-lelki jóbarátja, Gönczi Lajos theológiai tanár fogja végezni. A 62 éves korában elhunyt kézdivá- sárhelyi Jancsó Ödön dr. Hasfalaim született 1875. junius 21.én. Elemi- és középiskolái egyrészét Sebeseul-Sasec-en végezte, majd a Bethlen-kollégiumba került, ahol érettségizett. Városunk egyetemén szerete meg szép eredménnyel az orvosi oklevelet. Résztvett az egyetemi ifjúság mozgalmaiban, az orvosi segélyegylet és egyetemi kör elnöke volt s már negyedéves korában végzett orvosok pályázata ellenére is őt választotta maga mellé Purjesz Zsigmond dr. tanár díjas gyakornokának s igy együttdolgozott Jancsó Miklós és Elfer Aladár későbbi tanárral, majd Lechner Károly dr. tanársegédje lett, igy résztvett az uj elmekórtani intézet megszervezésében s mialatt főnöke külföldön tanulmányozta a hasonló intézményeket, egy ideig tanszékén is helyettesítette. Eleinte a belgyógyászaton specializálta magát s ebből az időből való egy nagy feltűnést keltő müve, ,,A diazoreakció értékéről“. Aztán Brandt József dr. mellé került, mint mütő-növendék s a nőgyógyászati sebészetben képezte ki magát. Azóta országrészünk egyik legkiválóbb sebésze volt. 1901-ben, Jghenben, járásorvosnak, azután Uioaran bányakerületi orvosnak került. A fürdő átszervezése, mai virágzásra emelése az ő tervező képességének az eredménye. Aztán Tárgu-Muresre Gyár, ahol az aj embert gyártják A tavaszi könyvpiac uj, nagy szenzációja! UJ RACHMANOVA Féivászon -- propaganda kiadás 90 lei, félbőrkötás?s d:sz- kiadás 128 lei, egész bőrkötéses disz-ki- adás 180 lei. Kapható az „Ellenzék“ könyvoszt ályában, Cluj, Piaţa Unirii. Racbmanova megjelent és kapható müv3i: Szerelem, csöka, halál. Házasság a vörös viharban. A bácsi tej js- asszony. Gyermekkorom. Egy kötet ára félvászon propaganda 90, félbőr diszkiad. 126, egész bőr diszkiad. 180 lei Kérje a könyvujdönságok ingyen jegyzékét hivlák meg. A főhalalmi változás után nyugdíjba ment és áttelcpedcti városunkba. Ö vetette föl a Református Kórház alapításának a gondolatát még Nagy Károly püspöksége idején s éveken keresztül tartó, szívós hajtogatással sikerült is életre hívni ezt a kitűnő intézményi, amelynek sebész főorvosa lett. Emellett a ref.-kollégium és aggmenház orvosi tisztjét is betöltötte és nagy szerepet. játszott az EME orvosi szakosztályában felolvasásaival és az EKE-bcn, amelynek szintén orvosa volt. Későbbi időben végzett irodalmi működéséből kiemelkedik a Strössner-féle skarlátellenes vaccinával végzett oltásokról szóló értekezése. Egy szorgalmin,, minden reáháraiu lolt, vagy önkéntes vállalt munkát lelkesen végző erős székely, kitűnő kisebbségi küzdő v minden pillanatban ember társai szolga la Iára kész emberbarát költözöl! el Jancsó Ödön személyében. Végtelen népszerűsége bizonyítja, hogy egészen teljesítette és betöltötte feladatát. Mini magánember, rendkívül lebilincselő, kedves modorával szerzett sok tisztelőt és barátot. Kitűnő fiai, Jancsó Béla dr. orvos és iró, Jancsó Elemér dr. tanár és irodalomtörlénetiró, leánya Rohonyi Vilmosné gyászolják mélyen lesújtott anyjukkal, született Zsakó Saroltával együtt. De minden szenvedő embertárs és országrészünk minden jó magyarja részt vett mély megxendült- séggel e gyászban és éber emlékezetben! 17 napos utazás Olaszországba Érdeklődések és részletes prospektus kaphatók az „Ellenzék “ Ă ünyvosztdlyában, Cluj, Piaţa Unirii. Indulás Julius hó 11-én. Visszaérkezés Julius hó 28-án. Útirány : Cluj-Budapest-Firenze- Róma- Napoii- Capri-Napolt- Venezia- Budapest-Cluj. Részvételi díj: Cluj—Clujig utazással gyorsvonat 111. osztályon, jó polgári hotelekben való elhelyezés, 2 ágyas szobákban, hajójegyek, vízumok, baleset, podgyászbiztositás stb. csak í1.750 Érdeklődésekés részletes prospektus kaphatók a Hermes menetjegyirodában Cluj Reg. Ferdinand 13. Jelentkezett a knoapesti kaláslaittó utasa BUDAPEST. (Az Ellenzék tudósitójától.) A magyar főváros közönsége még mindig a borzalmas gépkocsiszerencsétlenség hatása alatt áll. A Dunába zuhant kék autót nagy munka árán szombat délután kiemelték s a kocsiban megtalálták Taska János gépkocsi- vezető holttestét. Előbb pontosan megállapították a kocsi helyét az iszapban, aztán kezdődött csak meg a kiemelési munka, melynek folyamán az egyik búvár a viz alatt elájult. A parton észrevették a bajt, felhúzták a búvárt, kit sikerült életrekelteni. A rendőrkapitányságon két gépkocsivezető jelentkezett kihallgatásra. Kovács József sof- főr előadta, hogy pénteken reggel hatkor le kellett volna váltania a Kálvin-téri állomáson Taska Jánost. Taska ott állt kocsijával és ketten beszélgettek, amikor egy nagy- bajuszos férfi lépett a soffőrökhöz és olyan kocsit kért. amelynek hátul erős csomagtartója van, mert — mint mondotta — halat akar vásárolni a nagyvásártelepen és Óbudára akarja szállítani. Taska János kocsijára esett a választása és a taxi el is indult a nagyvásártelep felé a Lónyay-utcán keresztül. Elmondta a sof- főr azt is, hogy mielőtt az utas az állomáshoz érkezeti volna, Taska panaszkodott neki, hogy maga sem tudja, hogy mit ehetett, de olyan érzése van, mintha gyomorgörcse lenne. Ezzel magyarázható meg, hogy a különben rendkívül óvatos és kitűnő vezető a megengedettnél nagyobb tempóban hajtotta kocsiját. Minden valószinüség szerint abban a pillanatban, amikor a hidra ért, újabb, talán az A GOLDMARK FILHARMÓNIAI TÁRSA- i SÁG junius 4-ón, csütörtök este a Magyar Színházban hangversenyt ed a következő műsorral: 1. Mozart: Figaró házassága. Nyitány. 2. Mozart: D-moM zongoraverseny, gzó- írista. K. Molnár Irma. 3. Lattuada: Impresz- sziók egy katonatemetőben. 4. Debussy: Petite Suite. 5. Goldmark: Sakumlala. A Gold- mark Társaság ezzel a műsorává!! is bebizonyítja, hogy milyen értékes szerepet tölt be zenei életünkben, mert a műsort úgy válogatta össze, hogy nemcsak élvezetes, de hasznos és tanulságos is legyen. A ritkáin hallható zeneszámok bizo/nyára minden zenebarátot a hangversenyre fognak vonzani. Boskovits Sándor karnagy, aki eddig is kitűnő zenekari vezetőnek bizonyult, ezúttal tehetsége legjavát nyújtja. Az est kimagasló pontja K. Molnár Irma előadásában Mozart D.-moll zongoraversenye lesz. ___________ eddiginél erősebb gyomorgörcsrohamot kapott, ezt látszik igazolni a tanú, aki vallomásában azt állította: úgy látta, hogy az autótaxi vezetője a kormányra hajolva hajtott. A nyomozás adatai már azt is tisztázták, hova lett a lialálautó utasa. Jelentkezett ugyanis a főkapitányságon Nagy László halkereskedő, akinek a Széna-téren van standja. Elmondotta, hogy pénteken reggel négy órakor ment a Calvin-téri autóállomáshoz, ahol azt a megbízást adta a soffőrnek, hogy vigye a nagycsarnokba. — A taxi az utcán várt meg, mig a halkereskedő két embere kihozta a kosarat és betettük a taxiba. Lehetett körülbelül félöt, amikor elindultunk a Széna-térre. A Széna- téren kifizettem a taxi diját és a soffőr elhajtott. Arra a kérdésre, nem érzett-e alkoholszagot a soffőrön, illetve nem vezette-e a soffőr bizonytalanul a kocsit, a halkereskedő a következőket mondotta: — A legnagyobb határozottsággal állítom es erre az esküt is leteszem, hogy az autó a legszabályosabban és nem gyorsabban a rendes menetsebességnél, szállított engem a standra. Amikor fizettem, közel voltam a soffőrhöz, de alkoholszagot nem éreztem. A kérdésre csak a boncolás tud majd határozott választ adni. A boncolás a rendőrség vélemén3Te szerint, pünkösd után lesz. Remélhetőleg döntő bizonyíték tárul majd a hatóság elé, amelynek alapján kétséget kizáróan meg lehet állapítani, mi okozta a Margit-hidon történt autókatasztrófát. Primăria Municipiului Cluj. No. 15293/1936. ÉRTESÍTÉS. jCluj város polgármesteri hivatala az érdekelték 'tudomására hozza, hogy a köztisztasági szolgál árrészé re szükséges 2 (kettő) drb. bicikli beszerzése tárgyaiban megegyezéses tárgyalást tart. Ä tárgyaiÜás 1936. junius 9-én, d. e. 11 órakor lesz megtartva a városháza Str. Regina Maria 2. (5. sz. szoba) lataitti helyiségében, az álamszámvl- teli törvény 88—no cikkelyei szerint. Az ajánlatokkal egyidejűleg a felajánlott ösz- szeg s%-a ideiglenes óvadékként letétbe helyezendő. Az ajánlatok felbontatna után szóbeli, árlejtés lesz. A teherfüzet naponta d. e. 10—12 óra között a. vállalati hivataí Ol. Decebal 24. alatti helyiségében tekinthető meg. Cluj, 1936. V. 26. Primăria Municipiului Cluj. 193 6 I u n I u > 2. m—mmmanm— Ma iit össze az aj francia hamura (Elsó oldali cikkünk folytatása) J'ÁIUS. (Rador.) A Inpok figyelmüket ;<z uj kamura megnyitásának és az uj Blum-kor- mány mega akitásánnk .szentelik. A Malin szerint keddig igazolják a képvi- .selök felének mandátumait és abban u pillanatban a kamarát törvényesen megalakultnuk lehet tekinteni. Ezután rögtön Sarraut be- nynjtjö lemondását. Az uj kormány Htjában semmi sem áll, bőgj’ a jövő hét vége előtt lxMimtatkozhassék a parlament előtt. PARIS. (Rador.) A legnagyobb )4 Páris- kürnyeki fémgyár munkásai kedden felveszik a munkát, miután megegyezésre jutottak a gyártulajdonosokkal. A Citroen-gyár 20 ezer munkása 10 százalékos béremelést kapott, egy hetes fizetéses szabadságot és a túlórák beszüntetését. Elismerték számukra a szindikulizálás jogát és biztosítékokat kaptak, hogy a sztrájkben résztvett munkások ellen nem fognak semmilyen rendszabályokai alkalmazni. Azon üzemek, amelyek munkásai még nem tudtak megegyezni munkaadóikkal, kisebb fontosságúak. A munkásaik száma mindössze 8000. Lapedata miniszier újabb szabadságon BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Lapedalu kultuszminiszter, aki nemrég tért haza bécsi üdüléséről, julius 5-ig, újabb szabadságot vett. Távollétében, Anghelescu dr. közoktatásügyi miniszter helyettesíti. XI. PIUS PÁPA NYOLCVAN ÉVES. Vatikánvárosból jelentik (Rador). X:. Pius pápa ma íöLötte be 80-ik születésnapját. Az ez alkalommal tar ott istentiszteleten több m nt 10.000 zarándűk gyűl egybi 22 államból. GYOMOR- ÉS BÉLHURUT, az emésztés hiányossága, erő?, bomlási és erjedési folyama' tok a gyomorbélhuzamban, baktérium- és gyomorsavrultöngés az enyhe természetes „FERENC JÓZSEF' keserüviz használata á!tal legtöbbször rövidesen megszűnnek. A forró égöv orrzágaibín észlelt orvosi tapasztalatok igazolják a FERENC JÓZSEF viz rendkívül értékes hatását vérhisnúl és olyan gyomorbetegségek esetén, meiyek vá'ltólázzal együtt lépnek fel. JÉGESŐ) ÉS FELHŐSZAKADÁS BUDAPESTEN. Budapestről jelentik : Szombaton délután félkettő tájban nagy felhőszakadás vonult el a Budapest fölött. Percekig szakadt a zápor, amikor egyszerre csak jégesővel vegyült. A város több részében a lezuhanó hatalmas vízmennyiség elöntötte a Dincelakásokat. A tűzoltók és a mentők készenlétben állottak, hogy esetleges veszély esetén a vízzel elárasztott helyekre kivonuljanak. KÉT MILLIÓVAL SZAPORODOTT 1931. ÓTA OLASZORSZÁG LAKOSSÁGA. Mint Rómából jelentik, a központi statisztikai intézet most tette közzé érdekes jelentését. amelyből kiderül, hogy Olaszország lakossága 1931. óta jelentékenyen megszaporodott. Olaszországnak az április 21-én véghezvitt népszámlálás szerint 42,438.104 lakosa van. Ez a szám az 1931-es adatokhoz viszonyítva két millió szaporulatot jelent. Miután ez a szaporodás öt év alatt történt, egy esztendőben átlag 400,000-rel szaporodott Olaszország lakossága. Részegen a vízbe esett és megfulladt. Bu- curesti-ből jelentik: Tegnap délelőtt, a vágóhíd közelében, a Dambovita folyó vizében több gyermek egy férfi holttestét pillantotta meg. Azonnal értesítették a iátottakról a rendőrséget s a folyó partjára érkező rendőrök kihalászták a már oszlásnak indult tetemet. Ruhájának zsebében egy Ion Epure minisztériumi tisztviselő nevére kiállított személyazonossági igazolványt találtak. — Homlokán jelentéktelen horzsolás volt. Semmi jel sem utal arra, hogy bűntény forog fent. Epure május 9-én tűnt el s azóta, egész tegnapig, semmi hir sem jött róla. A hatóságok azt hiszik, hogy részegen a Datnbo- vita vizébe esett és megfulladt. i !■■!■■■! ■! un ■ mi ■■■iiTinmn----------------------------*----------------------------------m---------Riövényvédeleni és Kertfésseá áprilisi számának tartalma: Védekezés. répabogarak ellen. Nehány szó a moniliáró!. A levéltetvek elleni védekezés ^ tíz pontja. Mit kell tudni a gyümölcsfák nyári permetezéséről. Gyümölcsfák érzékenysége a késő tavaszi fagyok iránt. A gyümölcsfák tavaszi és nyári kezelése. Időjárás. Tanácsadó. Savanyu eperfa. Gyümölcsfavirágok, megtermákenyü- lése. ízlést a virágoskertbe. Tonathan alma. Gyümölcsfasövények és falak. Gyümölcs kertészet. Szőlészet. Zöldség-, Virágkertészet. Egyes szám ára 40 lej, vidékre lei pénz, vagy postabályeg beküldése ellenében azonnal küldi az Ellenzék könyvosztálya. Cluj, P-ata Unirii. Előfizetési árak: negyedévre 100, félévre 200. egész évre 400 lei. ffcíeUís» szerkesztő: Dr. GfíöIS LÁSZLÖ1 » Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT« «» Ellenzék ^Concordia*4 műintézeténcft kórfoígí ajfo QSSOOIMMM