Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-05 / 128. szám
HÁRMASOK p Hport-recei.y 25. I1 : Di. 1 ;aika Domokos KÖZLEMÉNY il IIHHUMPH ifiBMlMllii illlln i|»IMIM lli'jii! ha velünk jöttek volna, máskép lenne minden, ('adhattak volna, hogv a német erőt nem lehet le- :y«/ni. össze kellett volna tartsunk lvö/.épeurópáhan. Köszönöm, kapitány uram, a jóságodat, lelt lem halkan. Jól esik a jó szó. Hiába, a vér: vér marad, nem titkolhatom el fájdalmamat. Becsülettől szolgáltalak, pedig a vér arra felé húzott. Itt voltam \ eletek egy sorban, kitartottam becsülettel, eskü inhoz híven. Kél Iron; között morzsolódott, Őrlődött a lel keni: kötelesség, becsület, hazám iránti lojalitásom s fajtestvéreim iránti szeretetem . . . ezeréves 'doni . . . Két súlyos malomkő, mely lassan örli a lelkem. A vér, a nevelés, elhibázott iskolapolitika gyújtott bennünk lángot, mely égette a lelkünket és délibábot játszott szemünk előtt. Pedig mii csak a lelkek szabadságát kerestük és óhajtóztuk. Kihibázott utak. Pedig, hogy szeretnénk a megértést, békességet és meleg szeretetet. — Hibák történtek drága kapitány uram, me- vek megbosszulják magukat. Pedig megértéssel, bizalommal. szeretettel mindent el lehetett volna érni. Nem ököllel, vasmarokkal. Versenyezni kell a jóban, minél jobbat termelni és adni, ez. lendítené fel igazán a fejlődést és a kultúrát. Nem lehet vasököllel termelni kultúrát és tartós békességet az idők viharában. — az ellenségből testvér válhat. Miért üssük egymást? Miért féljünk egymástól, mikor úgyis egy fedél alatt kell élnünk, egy földet szántsunk. A délibáb szétlosz- lik s megyünk tovább a végzet utján. Talán eljön a nap, mikor megértik egymást a népek. Mikor fegyverzakatolás helyett ének hangjától lesz hangos az erdő, mikor testvérnek fogják szólítani egymást a népek. A lassú erjedésből élet lesz, a bosszúvágyból szeretet, az ellenségből: testvér. Bekanyarodunk a sötét erdőbe. Rácz kapitány szorosan fogja a karom, nehogy elveszítsen. Igen szomorú. félreforditja fejét, — szeme mintha könnyfátyolban úszna. A fedezékekhez érünk, elbúcsúzunk. Várjuk a tavaszt, a meleg napsugárt, a békét, meP' Käzu visz bennünket. LII. Meleg tavaszi nap süt. A szántóföldekről már eltűnt a hóréteg, csak az erdő mélyén, a fák tövében s vízmosásokban fehérük hóréteg. Jól esik a meleg napsütésben menetelni. Ismét állást változtatunk. A románok visszavonultak, az ut szabad. Itt hagyjuk az erdőt és Balaceanára menetelünk. Kiérünk a Glit— Solkai országidra, keresztül megyünk a szétrombolt Sotka klimatikus gyógyhelyen és elérjük a hidat, ahol átadtuk a király üzenetét. Látszanak a drótakadályok, a cövekeket felszedték és felégették a katonák. Délután érünk a községbe. Hatalmas, szép fekvésű falu, szép, tágas, barátságos házakkal. Énekelve vonul be az ezred a főutcán. A községháza előtt vár Juhász kapitány, Dlauchy főhadnagy. Az előreküldött szálláscsinálók kijelölik a kvártélyokat. Vastag betűvel írják fel krétával a kapufélfára a neveket. Végre kényelmesen megpihenhetünk. Másnap megismerkedünk a falu előkelőségeivel Boca lelkész súlyos beteg. Mikor meglát, fia felől kérdezősködik. Adrián, orvostanhallgató fia elesett az olasz fronton, a Isonzónál. Az öreg nem akarja hinni. A falu felső szélén Rusu igazgató-tanitó lakik, nála van elszállásolva Hajny őrnagy. Szeretetreméltó család. Leányuk: Sylvia, vidámsággal tölti meg a házat. Hajny őrnagy otthonosan érzi magát a családias környezetben. Délután a közeli Ilisesti községbe lovagolok, ott van elszállásolva az egyik század. Patika is van a faluban. Örömmel lépek a patikába, hol Rumpf gyógyszerésszel diskurálok. Egyedüli orvos vagyok a vidéken, gyorsan megindul az orvosi gyakorlatom. Egyik este kocsi áll a tiszti étkezde előtt. Két fiatal hölgy száll ki belőle. Orvost kérnek a közeli faluba. Costina község elején egv udvarháznál megállunk. Ijedt szülők várnak a tornácon. Bennt a tágas, tiszta kúriában szép. fiatal leány fekszik. A beteg ágya mellett ülök, sokáig tapintom pulzusát, nincs komolyabb baj. Elbeszélgetünk. A kis betegünk felvidul, nevetgélünk. A szülők is felvidulnak. Megvendégelnek: tea, frissen sütött lángos. Hajnalban kerülök szállásomra. Tisztek és legénység boldog békehangulatban élnek. Sétálnak a friss tavaszi napsütésben, udvarolnak. ügy érezzük, hogy a véres, csatakos földből, a szeretet virága fog még kikelni. A véres verejtékkel és reszkető karokkal feltárt föld sebeit belepi a fii. a felbolygatott erdő sűrűjét a moha, a fedezékeket a penész. Gyermekeink, unokáink vig dalolásától és já tékától lesz hangos a mező. Gyermekeink? Unokáink? Lehet még, hogy lelkünk daloló nemzedéket neveljen? Nyugaton és délen még dúl a harc. Tovább mehetünk. Itt hagyjuk a sirhantokai, fekete fakereszleket, melyeknek emléke szivünkhöz van nőve. Gräber, Gálzó, Miletics, Pap, Dégenfeld, Gál /. /- /. L A /. I. /v 19 3 0 I u n I ii . ». ■i asm wm Demeter, Kasnyik és sokan mások, itt maradtok drá ga bajtársaink. Balaceana . . . tavasz... fiatal vér... drága emlék . . . soha vissza man térő drága napok, meleg lel kék és kitárt szerető karok . Ez volt Balaceann! IIus oázis a sivatagban. Muzsika, ezüstösen csengő ártatlan lányhangok. Szőke, göndör hajfürtök lobog nak a tavaszi szélben, fehér fogsor nevet, a tőrré), pi ros ajkak mögül. Leányok, forró leánytestek, barnák és szőkék, románok és zsidók nevelő szeme kisér az utón. Sir a falu népe, sir az ezred. l‘J‘2. szánni napiparancs más harctérre szólít, — Olaszországba. Nehezen válnak le az ölelő karok, sokáig égnek az arcokon a forró csókok nyomai. Sir a falu népe: — Mennek a hármas huszárok. Sírnak a huszárok... Könnyes szemű lányok frissen kell tavaszi virágot hoznak a távozó katonáknak. Zakatolva visz a vonat. A kocsi ablakában és nyitott ajtókban, egymásra borulva állnak a tisztek és huszárok, a balaceanai dombra mered a szemük. A kertek tetején, a dombon ismeretlen emberek állnak, férfiak és leányok integetnek a tovatűnő huszárok után. Fehér kendők integetnek felénk, forró testű lányok . .. szerelem . . . csók . . . muzsika .. . boldog, békebeli álom .. . meleg napsugár köszön tőlünk. Ködbe vész ;i domb. mint egy szertefoszló álom. A huszárok némán állnak az ablakokban s az ajtókban. Nézik-nézik ;i balaceanai dómból, a boldog fészket, hol pihenést találtak. Tavaszi napsütés. A fekete tőidet fáradt öregek és vézna link szántják barázdába szomorúan. A frissen szántott föld szn gát hozzánk csapja a friss tavaszi szellő s magunkba szívjuk a friss életet. Milyen más ennek a földnek az illata! Boldog pacsirta dalol a fényben magasban... Itt már nincs ágyudörgés, mely elűzné. Uj élet, uj gondolat fakad az eke nyomán. A régi összeomlott. Nincs megállás. Zakatol a vonat. Kolonien, Stanislau. Italics. Lemberg. Óriási hősi temetőkön visz át. Mindenütt fakeresztek, feketék, némelyik félredülve a horpadt sirhant felett. Stanislau . . . Rohatyn, fájdalmas emlék ... Itt esett el az első háborús napokban legjobb pajtásom, testi-lelki gyermekkori barátom, Stane Gheorghe, a (54. gyalogezredtől. Mélyen kihajolok az arcomba csapódó tavaszi szélbe, kiáltani szeretnék, torkomszakadtából: — Stane Gheorghe, jóbarálom! Haza megyek! Te itt maradsz a galíciai hideg, idegen földben. Szivembe szúrva viszem fekete, korhadt fa keresztedet. 1 sten veled I. .. Az egyik ablakban Szántó Ernő könyököl, szőke hajtlürtjeit összebogozza a szél. Csendesen zümmög ... „trés a ház, nincs kacagás“. . . Sir. zakatol, nyikorog a vonatkerék. MÁSODIK RÉSZ. I. Vonaton ülök Moga István öcsémmel és Pop Valér barátommal. Tiizérföhadnagyok. Becsen keresztül az olasz frontra vagyunk irányítva. Becsben lakó sógoromat is meglátogatom. Már látszik a gazdasági nyomorúság, hosszú sorban álldogálnak asszonyok és öreg emberek az élelmiszeres boltok előtt, mindenütt jajszó, szilkózodás, veszekedés. Szidják a háborút. Sógorom ijesztően sovány az éhezéstől. Sonkát, sajtot, kenyeret viszek nekij minek igen örül. Csodálják a szép sonkát, jóízűen falatoznak, ügy látszik, hogy nem lehet már sokáig birni a háborús nyomorúságot. A Semmeringen visz fel! a kapaszkodó vonal. Sűrű, nehéz felhők keringenek a hegycsúcsok fölött és a völgyek hasadékaiban. A havas eső belecsap a kocsi széles ablaküvegébe. Tarvis. Villach szomorúan hinnék el a felhős félhomályban. Délen kibontakozik és mind közelebb kerül a hatalmas kékes hegylánc, majd bele vágunk a sziklák közé Pontafel-Pontebba, határállomás. Meredek hegyoldalról kiálló sziklák fenyegetnek. Zörögve halad át a keskeny kőhidon a vonat, — olasz földön vagyunk. Prüszköl a nehéz mozdony s megszámlálhatatlan alaguton át, szikrát hányva repít. Délen, a keskeny völgy felett mind tisztább lesz az égbolt. Egyszerre lágy levegő csapja meg tüdőnket. Kinyitjuk az ablakokat, melyen kihajolunk a rohanó vonat ablakán és hajadonfővel, tátott szájjal szívjuk magunkba az illatos, balzsamos levegőt. Velence levegője. Hirtelen változott az éghajlat. Fennt a hegyekben, Ausztriában, még havas eső esik, itt már teljes fenségességében kibontakozott a tavasz, nagy zöld levelek bólogatnak a duslombu fákon. Fiatal tiszt ál! mellettem feleségével. Átölelik egymást, úgy szívják magukba az áhítozott olasz tavaszt, mit minden lány és asszony oly forrón kíván. Lobognak az aranysző- ke-göndör hajfürtök a tavaszi szélben, mélyen kihajolva áll az ablakban a fiatal szőke, kicsi asszony és boldogan kacag. Lennt Velence! A lagúnák és forró álmok városa! . . . Gemoná-n áll meg a vonat. Mint sasfészek, terpeszkedik a meredek sziklás hegyoldalban. Kertek, kőkerítések, emeletes kőházak, fügefák, eperfák gyönyörű sorban. Gondozott utak Oly jól esik’ OIs hol dogok vagyunk! Az asszonyka behunyt szemmel b lekapaszkodik az Illába piros érett esen /nve ajkai! széttárva, átengedi magát a lágy tavaszi -zélin l m«-i pajkosai; csókolja kipirult hamvas arcát. Elfeledjük a háborút. Mintha vai ázslüvolákal ha! la mink. Késő este érünk I dinébe. A csodaszép, lís/í. olasz ég millió csillaga mosolyogva tekint reánk. Végig megyünk a bosszú udinei főutcán. szomorúan kong az utca kövezete lábunk alatt. Nagy kólhó/ mellett megyünk el. Mozgó katonákat látunk benie Kihint a kapu felett ott díszeleg a vöröskereszt'- zászló és felette az osztrák címer: ,K. u. K.“ olasz, földéi!. II. Boltíves kávéház terraszán ülök tisztek társasa gában. Az olasz lakósok árnyként járnak, — inkább suhannak a szűk utcákon. A Hotel D'ltáliá-ban szállók meg. Nem tudok el aludni. Kár lenne átaludni a csodaszép éjszakát. A tárva-nvitott ablakban ülök és a kékes, tiszta égboltozatot nézem s teli tüdővel szívom magamba a bal zsamos levegőt. Velem szemben az udinei királyi ka1» tély tornya és órája a kalapáccsal. Az áhitatos csőn det csak az őrjáratok nehéz lépésének Roppanása za varja. Mosolyog a szelíd olasz égbolt, szerelmet vár. pedig itt is durva öklök emelkednek a levegőbe. Éjfélt üt az óra kalapácsa s még mindig az ab lakban ülök. Mintha az idő megállt volna. Másnap Cas-arsa, Pordennone, Sacile-n át fut > vonat. Mindenütt szétrombolt házak. gránátlyukak, romhalmazok. Dübörögve haladunk a végtelennek tetsző Tagliamento folyó összetákolt fahidján, a partokon betonfedezékek, hatalmas, előre elkészített erődítések. legnagyobb részük szétlőve, szétrombolva. Itt nem kurjantanak vígan a száguldó vonat után. mint nálunk. Az utón trénkocsik, menetoszlopok haladnak lefelé az olasz síkság. — Piave felé. Késő délután érek Cordignanoba. Kocsi vár ezrediinktől: ezzel hajtunk bele a síkságba. a gyönyörűen kidolgozott műúton. Beestele- dett. Körülöttem sötét van, csak a kanyargó ut fehérsége tör elő az éjből. A sáncok felett, az utkömyéki Iák között furcsa fénypontok rezegnek. Azt hiszem: káprázik a szemem. Belevágunk a sürü eperfákkal és szőlöindákkal teli mezőbe s mind több és több a csillogó, imbolygó fénypont. A lovakat hajtó öreg huszártól kérdem: — Mik azok a fényes pontok? Az öreg huszár hátrafordul és illedelmes hangon mondja: — Szcntjános bogarak azok. főorvos uram! Egész este igy játszanak a sötétséggel. Mi is megcsodáltuk az első napokban, most már megszoktuk, észre se vesszük. Késő este érünk be Sanfior di Sopra-ba. Itt van elszállásolva az ezred. Az ezredparancsnokságná] világosság van, vacsorával várnak. A tornác előtti szőlőlugasban terített asztalnál iil Rácz kapitány, Juhász és Fórizs őrmesterekkel, a napiparancsot diktálja. — Isten hozott doktor! — szól s barátságosan ölel magához. A szakácsok, tisztiszolgák is előjönnek üdvözölni. Szállásomra vezet a küldönc. Kicsiny falu, terméskőből épült emeletes házakkal, erős kőkerítések és eperfák. melyekkel teli az olasz föld, melyek mindenüvé elkísérik az embert, mint árnyék a testet. Az ut- kanyárodó mellett belépek az emeletes kőházba. — Itt van a szállás! — mutatja Csánki küldönc. Az öreg háziasszony a tornácon ül, késő éjjel vau, még nem alszik, szeme révedezve tekint nyugat felé, a rezgő csillagok felé. Ott van a Piave, a fia és a gyermekének apja is, védik a hazát. Halk. hangon köszönt: — Bona sera Signore! Gyertyavilág mellett vezet fel a szűk, recsegő fa- lépcsőn emeletes szobámba, hol a széles, sodronyos, tiszta fehérhuzatos ágyban dr. Schmodtzer segédorvos kollégámat találom. Javában horkol, mikor belépünk. Ijedten ébred fel a sercegő gyertyavilágra. Örömmel köszön tjük egymást, otthon jóbarátok voltunk s ő helyettesített kéthetes szabadságom alatt. (Folytatjuk.) Népszerű zeneíiizeiek sorozatban eddig; következők jelentek meg: Molnár An-ra-1: A gyermek é:i a zene. (Hogyan neveljük zenére a gyermekeket) 33.—. Szabolcsi: A magyar zene története. (A magyar zenetörténet irodalmának áttekintésével) ţo.—. Bartók Béla: Népzenének és a szomszéd népek népzenéje. (127 javarészt nyomtatásban még meg nem jelent dallammal) 79.—. Molnár Antal: Kodály Zoltán. (Számos kép és kótamellékiectel Kodály müveinek teljes jegyzékével és bibliográfiájává!) 79.— Bartók Béla: Miért és hogyan gyüjtsünk népzenét? (A zenei folklóra törvénykönyve) 40.—. Kerényi: Az énekkari műveltség kezdetei. Kórusok. (A kórus kultúra első magyar összefoglaló és irányító könyve. Utbaigazttásc ad arra, hogy miként kell énekes együttest szervezni, mikép alakuljon át a dalárda énekkarrá, hogyan ve£e$- sünk és neveljünk müveit énekkart?) 79.—. Kaphatók az Ellenzék könyvosz'atyában Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítunk. Kérje a könyvujdonságok jegyzékét.
