Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)

1936-06-30 / 148. szám

t ft î»EEBJ?r»IC 19 3 6 ! u ni un 30. «■«re» ^sannaai iw urmmmmm MegkezJőJötí a főtórgyalás a(oiroceni-i tragédia ügyében BUCUREŞTI. (Rador.) Szombaton délután fél három ómkor kezdte meg az Ilfov-i törvényszék a Cotroceni-i tömeg-szerencsétlenség miatt vád alá helye­zett főtisztviselőknek és építési-vállalkozóknak a perét. A tárgyaló terem már előzőleg megtelt érdeklődőkkel, úgy hogy a bíróság bevonulásakor a teremben tűrhetetlenné vált a hőség. A tanács elnöke, Bogdan törvényszéki bíró. A per­ben 300 ügyvéd képviseli a vádlottakat. Az ügyvédek meghatalmazásának be­mutatása több, mint egy órán keresztül tartott. Majd a bíróság a vádlottakat szólítja: Marin Drnta, Blumenfeld, Ion Dalain, I. Vasilescu, I. lonescu, Pom- peiu, Burcus, Cocip, Bolomeiu és Sicapianu lépnek be a terembe. Ezután az anyagi kártérítést követelők beszólitása következik, majd az ülést 1b percre fel­függesztik. A tárgyalás újbóli megnyitása után a 'tanuk személyi adatait álla­pítják meg, majd a tárgyalást ismét felfüggesztették. Valószínű, hogy csak szer­dán kerül sor a tárgyalás folytatására. HiififtK a Büte-Hare-1 posta meg- tevedt pénztáritokat Ma niu programja tEl«ö oldali cikkünk folytatásai «— Igazságot a népnek és nz országnak —1 er a programunk. Demokrata vagyok s a népért a néppel akarok harcolni. Elitélem a kommunizmust A háború befejezés* után tinO kommunistát tartóztattunk Je egy napon s amikor kormányra kerültem, meg akartak ölni. — Demokrata nacionalista vagyok Az or­szág lakosságának 76 százaléka román, a többi 24 százalék tiz féle nemzet közt van elosztóra Az a 76 százalék soha sem fog ro­mán érdek ellen szavazni. A diktatúra ellen vagyok, erre esküt tettünk Alba-Julián, azok akarják, akikről nem tudjuk, honnan jöt­tek. A demokráciát és nacionalizmust életünk árán is megtudjuk menteni. — Meg akarjuk szüntetni a kartelleket. A jegybank ne legyen néhány bankár irányítása alatt. Állami intézménnyé kell változtatni. Közmunkákat kell végeztetni, lwgij a nép jó! táplálkozzon. Békére törekszünk min­denkivel szemben, agy. hogy megoédjük határúinkat. Szövetséget akarunk tartani Franciaország­gal s Angliával, a kisantanttal. a Balkán-szö­vetséggel s kívánjuk az Dáliával való békés •viszonyt. Ma niu ezután leszögezte, hogy elősegítette majd hangsúlyozta, hogy teljesen egyetért Mihalacheval és Madge- aruval, csupán annyi különbség van közöttük, hogy nyíltabb és nem szeret udvarolni. — Kétszer Jeliettem volna diktátor — vé­gezte Maniu beszédéi —, de nem akartam, mert én magam helgett, csak a népben bízom Mondjátok el otthon, amit hallottatok s ha valaki ezért kérdőre von, feleljétek, hogy mindezt ,,Maniu mondta'1! Maniu beszéde után a tömeg lelkes hangu­latban teljes rendben szétoszlott s a küldött­ségek visszatértek megyéikbe. Válogatott labdarugó jájébosi báittalmaztol* Bucssyesfíben BUCUREŞTI. (Rador.) Edssenbeissert, a Venus válogatott játékosát pénteken este. midőn Sevastopol-utcában levő lakása felé igyekezett, három ismeretlen egyén megtá­madta és agyba főbe verte. A szerencsétlen játékos eszméletlenül maradt a földön és a mentőállomáson téritették eszméletre. Az erő sszervezet ii labdarugójátékos a Ívni tá 1 is támadás ellenére szombaton résztvesz csapa­tának az Unirea Tricolor elleni mérkőzésén. Bűncselekmény hiányában felmentette az ítélőtábla a férjgyilkossággal vádolt Burtiea- r.ét. A helybeli ítélőtábla Manescu-tanácsa szombaton tárgyalta Burtica Vasilené feleb- bezését, akit tudvalevőleg a törvényszék négynapi izgalmas tárgyalás után gondat­lanságból elkövetett emberölés vétsége miatt az enyhítő körülmények figyelembevételével egv évi fogházra ítélte el. A tárgyaláson pel­lengérre került Burticáék szomorú családi élete. Az ítélet ellen iBurticáné és védői a bűnösség megállapítása, az ügyész pedig sú­lyosbításért felebhezett. A felebbviteli tár­gyaláson — amint már szombati számunk­ban megírtuk — dr. Ilea főügyész a bizo­nyítás kiegészítésének elrendelését kérte. A ! védők ezt nem ellenezték, de a bíróság nem I tartotta szükségesnek a bizonyítás kiegészí­tését és ezért elutasította a vád képviselői­nek indítványát. Ezután a főügyész mon­dotta el védbeszédét, melyben szándékos, de előre meg nem fontolt szándékkal elköve­tett gyilkossággal vádolta meg Pintiliescu Viorica asszonyt. Dr. Fabius Stefan és dr. Spornic védők utalva a törvényszék előtt le­folyt tárgyalásra, hol védencük ellen semmi bizonyíték nem merült fel, felmentő Ítéletet kértek. Az ítélőtábla helyet adott a védők kérésének és Burticánét bűncselekmény hiá­nyában felmentette. A vád képviselője az ítéletet a semmitőszékhez felebbezte meg. X*aa 6\rtettWrgtj. % ént fa Cageblatt Gründungsjahr 1874. Die politisch führende Stimme der Deut­schen Volksgemeinschaft in. Rumänien Das beste Nachrichtenblatt und werbe­kräftigste Anzeigenorgan Zuschriften wegen Bezug und Anzeigen- Veröffentlichung an die Verwaltung des »Siebenbürgisch-Deutschen Tageblattes* Sibiu, Königin Maria strasse 25. Bucureşti III., Bulev. Dacia Nr. 15. «SATU-MARE. (Az Ellenzék tudósítójától.) A törvényszék most hirdetett Ítéletet Nistor loan 25 éves Baia-^lare-i postai pénztáros ügyében, aki — mint a tegnap megtartott tárgyaláson töredelmesen bevallotta >— 200,000 lej hivatalos pérezt elkártyázott és később, hogy sikkasztásait fedezni tudja, egy Bala-Sprie-ről érkező 220.000 lejt tar­talmazó pénzesládát ellopott és éhből pó­tolta a sikkasztott pénzt. A törvényszék hivatali sikkasztás és lopás bűntettében találta bűnösnek Nistor Ioant és ezért két évi és egy hónapi fegyházra ítélte. Az elitéit hivatali és politikai jogait öt évre felfüggesztették. Az elszenvedett vizsgálati fogsággal a biróság a büntetésből 3 hónapot Elnöki pro^rumbeszéd a d zmoSrata LONDON (Az Ellenzék távirata.) Roose­velt elnök, aki a demokrata párt tegnap Philadelphiában tartott kongresszusán a kö­vetkező választásra szóló újabb elnöki jelö­lését elfogadta, nagy feltűnést keltő beszédet mondott. Az elnök eddig szinte példátlan élességgel támadta a nagytőkét és az ipari trösztök vezéreit, akik valóságos uj kény­szeruralmat akarnak teremteni a világon. Az ipari fejedelmek — mondta Roosevelt — már eddig is valóságos uj deszpotizmust lé­tesítettek más néprétegekkel szemben és nem tartózkodnak attól sem. bog)7 az orszá­gok kormányhatalmát megfélemlíteni igye­kezzenek. Odajutottunk — mondta Roose­velt — hogy az Egyesült-Államokban kizáró­lag ők szabták meg a munkaidőt, a munka­béreket és a mezőgazdaság se magának ara­KAJSSA. (Az Ellenzék tudósítójától.) Kas­sán ülést tartott a városházán az a hattagú bizottság, amelyet a városi tanács küldött ki az utcanevek megváltoztatása tárgyában. A magyarság pártjait a bizottságban Halmi Béla dr. képviselte. A bizottság azt a javas­latot akarta megszövegezni, hogy 134 utca nevét változtassák meg. Halmi Béla dr. felszólalásában ezt a tervet lehetetlennek minősítette, annál is inkább, mert ily nagymennyiségű utcanév megvál­toztatása több okból lehetetlenség. Elsősor­ban óriási költséget jelentene a városnak az utcatáblák kicserélése és szintén hatalmas költséget tenne ki az uj utcaneveknek a te­lekkönyvbe való bevezetése is. A rengeteg utcanév miatt hatalmas káosz keletkezne a városban és a kézbesítők munkáját nagyon megnehezítené. Halmi Béla hangsúlyozta és 9 napot kitöltöttnek vett. A postái kár­térítési igényeivel polgári per útjára utasi- sitotta az ítélet. A biróság enyhítő körülménynek vette a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, töre­delmes beismerő vallomását. Az Ítélet kihirdetése után az ügyész emel­kedett szólásra és bejelentette, hogy bár a biróság a legkisebb büntetést alkalmazta, nem felebbez, mert belátja, hogy az itéfel indokolásában emlitett enyhitőkörülmény^k tekintetbe vétele jogos és indokolt. A vád­lott és dr. Anderen István védő felebbezésjk jelentettek be az ítélet ellen, majd a véde­lem kérte a vádlott szabadlábrahelyezését. A biróság a királyi ügyész indítványára úgy döntött, hogy Nistor továbbra is letartózta­tásban marad. pár! philadeîphiai kongresszusán tott, hanem npkik. Ez a helyzet egyértelmű a polgári egyen­jogúság megszüntetésével, amit az ország érdekét szivén viselő kormányhatalom nem tűrhet. Az előző kormányok azonban nyugodtan tűrték, hogy a nagytőke és nagyipar feje­delmei szabadon vigyék támadásaikat a pol­gári egyenjogúság ellen. A demokratikus kormányzat célját viszont ennek a deszpo- tizmusnak megszüntetése képezi. Roosevelt a demokrata kongresszusnak Ígéretet tett, hogy megválasztása esetén sikerrel fog küzdeni a nyomor és Ínség ellen és a demokratikus elvek érvényesüléséért, ami megköveteli, hogy a szabadság amerikai földjén minden önkényuralmat letörjenek. a kassai magyarság nevében tiltakozik és semmi szín alatt nem hajlandó beleegyezni abba, hogy történelmi vonatkozású utcane­veket változtassanak meg, mely utcanevek szorosan összefüggnek Kassa történetével. , Végül kijelentette, hogy7 a magyarság párt­jának nevében hajlandó abba beleegyezni, hogy az olyan utcaneveket megváltoztassák, melyek ebből a történelmi szempontból nem jelentenek értéket a város magyarságának. A bizottság Halmi Béla felszólalása után úgy határozott, hogy mindössze 20 utca nevének megváltozta­tását javasolják a tanácsnak, de ezek kö­zött nem lesz olyan utcanév, amely Kassa történelmi múltjával függ össze. Az ELLENZÉK a bal adást szolgálja. A Gömbös Gyula hiliinlelése BUDAPEST (Az Ellenzék tudósilójától.) Horthy Miklós kormányzó nagytétényi láto­gatása alkalmával a gyöngélkedő Gömbös Gyula miniszterelnöknek átadta a magya7 érdemrend nagykeresztjét, a legmagasabb magyar kitüntetést, amelynek eddig Horthy kormányzó, Bethlen István gróf, Serédi .lusz- trnián bíboros hercegprímás, Szmrecsányi Lajos egri érsek, br Wlassieh Gyula, gr. Ká­rolyi Gyula, több külföldi államfő, Mussoli­ni olasz miniszterelnök, Schuschnigg osztrák miniszterelnök és Mackensen német tábor­nagy a tulajdonosai. A legmagasabb kitünte­tés.) kísérő kormányzói kézirat meleg sza­zakkal méltatja Gömbös Gyula miniszterel­nöki tevékenységét. Súlyos szerencsétlen­ségei okozott a kezdő pilóta PÁR IS. (Az Ellenzék távirata.) Borzalmas repülőszerenc^étlen.ség történt Belhune-ben egy repülömeefing alkalmával. Egy kellő képzettség nélküli fiatal pilóta nem tudta kiszámítani magának a terepet. Attól féli, hogy a nézők soraiból több embert elgázol és hirtelen megfordította gépét. A gép bal­szárnya a fö!dl>e ütközött. A szerencsétlenség folytán négv embeT megsebesüli és egy meg­halt. Betöltik Titeanu helyét a kormányban. Bucuresti-böl jelentik: Az Adeverul jelentése szerint Titeanu helyét Costel Tataranu libe­rálispárti képviselővel töltik be a belügy­minisztériumiján. Tataranu a „Szabadelv“- rsoport egyik vezére. Kinevezése 2—3 na­pon belül fog megtörténni. Halálos repülőszerenesétlenség. Bucuresti- böl jelentik: Halálos repülőszerencsétlenség történt Tecuci-bon, hol Cristea Gheorghe repülőiskolai tiszthelyettes a Polez 25. szá­mú géppel egy teherautóra zuhant az or­szágúton. A gépkocsin ülő Ferdinand Legoci és felesége a helyszínen kiszenvedtek. A tiszthelyettes könnyen sérült meg. Az eljá­rás megindult. JELENTKEZZÉK A BECSÜLETES MEGTALÁLÓ. Ma reggel kopottöltö- /etii, szegény munkásember jött fel szer­kesztőségünkbe. Kiderült róla, hogy va­lamikor megyei tisztviselő volt. Nemesik István, most a Katona-sütöde utcai árusa. Előadja panaszát: tegnap délelőtt 10 óra tájban, amint a Calea Regele Ferdinandon levő Sipos-udvarból kijött, a Renner-palotáig terjedő útszakaszon elvesztett egy vászon pénzes zsacskót. amelyben több, mint 200 lej, az eladott sütemények ára volt. A szerencsétlen ember attól félt. hogy7 az összeg elvesz­tése mialt elveszti állását, a nyomor és nélkülözés keserves napjait kell majd átélnie. Lapunk utján kéri az összeg megtalálóját, bogy szíveskedjen az ösz- szeget szerkesztőségünkbe, vagy a Calea Marechal Foch-i Katona-sütödébe el­juttatni. RÖVID HÍREK. Megírtuk annak idején, hogy Labau Florica Bozna közs-égbeli asz- szony a mult év őszén gyanús körülmények között meghalt. A fainban az embprek azt suttogták, hogy a titokzatos haláleset oka tiltott műtét. A csendőrség a titokzatos halál­eset ügyében nyomozni kezdett és a nyomo­zás meg is állapította, hogy az asszony halá­lát tiltott műtét okozta. A csendőrség gyanú­ja Indris Irina bábaasszonyra esett, akit már kuruzslásért többször megbüntettek. A tör­vényszék bizonyítékok hiányában felmentet­te, felebbezés következtében az ügy az ora- deai tábla elé került, amely a törvényszék' Ítéletét megsemmisítve a gyilkos bábasz- szonyt két hónapi fogházra Ítélte. — Gazdau Virgil ottani gazdálkodó háza padlásán fel­akasztotta magát. Mire tettét észrevették, már halott volt. Gazdau rosszul élt a felesé­gével és emiatti elkeseredettségében dobta el magától az életei. — Aghires községben óriá­si zivatar volt tegnap délután Csoroka Ti­bor gazdálkodó házába ütött bele a villám, az épület teljesen leégett. A kár 90 ezer lej. — Ugyancsak .Tiboun tegnapelőtt a gróf Bél- di-féle malom udvarán a disznóólba bele csa­pott a villám és 5 darab sertést szénné égett. Orvos! Mérnök! Gyár! Minden magyar, német (25% redukció!), írancia, stb. folyóirat és könyv megren- delnető és előfizethető Lepagenál, Cluj. — A lapokat közvetlenül kapf! a kiadótól. Kérjen ingyen jegyzéket Lepagetól Cluj. Közölje, mely szakma érdekli. Felelős szerkesztő: Dr. GRQIS LÁSZLÓ. —­kisebbségi és emberi jogok elöbarcosa. Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT. — Az Elleniét „Concordia4' inőintézetének körforgó nyomós». CENZURAT 1. tUKK-TEBOLY I ÍOVSl H10£Í I 2. MAZURKA Premier! Amerikaibank-kracűok igen érdekes fi mje, Pat O’Brien Pola Negri világsikere. Magyar fe’irat — 2 sláger 15 és 20 lejért ltoosevelí önkényuralmi törekvé­sekkel vádolta meg a nagytöke és nagyipar urait Megmaradnak a történelmi utcanevek - Kassán

Next

/
Oldalképek
Tartalom