Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)
1936-06-24 / 143. szám
B. TRAVKN 9 Dona;» Emilia mindig nagy szereidnek örvendett atyja peonjainak csaladjánál, bár kétségtelenül azzal a korlátozással, hogy olvanféleképprn szerelték, mint ahogyan egy királyságban kedveltebb némelykor a trónörökös, mint a király. De mindig készen volt arra, hogy segítsen a beteg embereken és ahol csak lehetett, megkísérelte jóvátenni, amit megítélése, vagy a peonok véleménye szerint, atyja vagy a ma - vordomo igazságtalanul cselekedett, Es igy, meghitt fiatal úrnőjük közelében maradva, mind a kél lány és a fiú is már néhány nap múlva elfelejtette, hogy uj környezetbe került. Don Leonardo, Donna Emilia férje, barátságos ember volt, akiről látszott, hogy' senkinek sem képes fájdalmat okozni. Néki sem volt sok gondja felesége szolgálattevő személyzetével. A lányoknak úgy tűnt fel, hogy jobbindulatu és barátságosabb gazda, mint Don Anudl'o, aki bizony gyakran igen dühös volt. 5. Don Leonardo comerciante, kereskedő volt. Te- nejapában egy tienda de abarrotes volt tulajdonában, mindenfajta árunak raktára és boltja, vegyes-nagykereskedés, ahol kapható volt minden: cukor, kávé, kukorica, bab, szappan, liszt, pálinka, konzervek, cipők, lámpák, szekercék, kész ruhák, ingek, gyapot- és pamutanyagok, selyemszalagok, fonográfok, orvosszer, dohány, szentképek, tinta, palack-sör, illatszer, nyergek és töltények. Valóságos Wanamaker Department Store, Wanamaker-fiókáruház miniatűrben, amit Te nejapában, egy körülbelül ezer lakosú, félig indián, félig mexikói városban nagyvonalúnak és világvárosinak kellett tartani. Ezt a terjedelmes üzletet Don Leonardo egészen egyedül tudta vezetni. Szükség esetén, ha nagy volt a tolongás, ha, mondjuk, egy asszony három cenhívóért gyertyát kért és ugyanakkor egy indián nő két centa- voért ricinus-olajat akart, előfordult, hogy Donna Emilia kifutott segíteni. De az, hogy két ember egy- időben volt a boltban, bevásárolni valamit, csak ritkán történt meg és ha mégis megtörténi, akkor csak vasárnapokon. A holt szokásos menete úgy folyt le, hogy kora reggel félhatkor egy indián kuporgod az ajtó előtt és ugyanabban a pillanatban, amikor nyitottak, belépett egy quintóért, öt centavoért, dohányleveleket kért. Kél órával később jött egy gyermek és egy mediocri, hat centavo, darált kávé volt a kívánsága. Tiz órakor egy varrónő hetes nagyságú géptükért küldött. Az üzlettulajdonos megüzente, hogy hetes nagyságú tűje nincs. A gyermek hazafutott és visszatért, hogy lehet .nyolcas nagyságú is. Don Leonardo kije lentette, hogy nyolcas nagyságú sajnos szintén nincs; csak kilences. A gyermek megint jött és három centavoért vásárolt egy darab kilences nagyságú lüt. Azután a tűt a nap folyamán négyszer cserélték át, inig végül estefelé a pártok végérvényesen megegyeztek az ötös nagyságban és az eladás ilyenformán lezárult, azzal a kikötéssel, hogy a varrónőnek joga van a hét folyamán a tüt újra kicserélni, abban az esetben, ha a nagyság még sem lenne alkalmas. Kétségtelen, hogy némelykor eladtak egy pár csizmát is, vagy hat méter kreppanyagot, vagy huszonöt kinin-pirulát, vagy éppenséggel egy egész kék- ruhát huszonhárom pesoért. Azaz huszonhárom peso! kért Don Leonardo, mert a ruhát Newyorkból importálta. Négy órával később azután elkelt a ruha tizennégy pesoért, ami közben Don Leonardo épp úgy sirt, mint a vásárló asszony, vagy legalább úgy tettek, mintha sírnának. Don Leonardo azért, mert a ruhát a beszerzési ár alatt kellett odaadnia; és kijelentette: csak azért teszi ezt, mert szomszédok és mert a ruha lakzira kell, reméli ^tehát, hogy hü vevője marad élete végiéig. Az asszony pedig azt állította, hogy azért sir, mert csak egy nyolc pesos ruhát akart vásárolni és most minden megtakarított pénzét oda kell adnia, hogy ezt a kárhozatos árat megfizethesse. Mikor a dolognak vége lett, Don Leonardo elmondta feleségének, hogy a ruhán hat pesot keresett és a vásárló asszony tele mesélte az egész várost, hogy Don Leonardot most ez egyszer alaposan falhoz állította, mert egy olyan ruhát, amely legalább harminc pesot ér, tizennégy peso nevetségesen csekély áron, kapott meg és hogy soha életében nem vásárolt még ilyen szép, jó és divatos ruhát ily kevés pénzért. Ez a tienda nem tette volna Don Leonardot gazdaggá, csak valamennyire jómódúvá. A verseny igen éles volt. Annyi bolt nyilt a városkában, hogy minden harmadik ház után egy üzlet következeit. Kétségtelen, hogy a többi bolt nem volt olyan nagy és áruraktára sem olyan gazdag, mint Don Leonardóé. A legtöbb tulajdonképpen csak kuckó és minden második boltban tiz pesoért meg leheted vásárolni selejtben az egész árukészletet és emeltet az embernek még vesztesége lehetett volna. Don Leonardo mellékesen egyéb üzletekkel foglalkozott, amik többet jövedelmeztek. Kukoricát vásárolt össze nagy mennyiségben az indián parasztoktól, akik független községekben laktak és azután busás nyereséggel adott túl rajta a nagyobb városökban, Jovelben, Tuxtlában, Yalanchenben, Balun Cananban A tsimnjoveli kerületben kávét vásárolt fel és Picim ealco kerületben kakaót és a vasútállomáson eladta ezeket az árukat a nagyobb amerikai kávé- és kakaó beszerzőknek. Ezer, meg ezer csomag dohányt veit össze 1 lurutsinban és eladta a városi kereskedőknek. Ezek az üzletek nem voltak túlzottan nagymérvűek Természetesen nem hiányzott ehhez, elegendő töke; és igen sok más árubeszerzö ügynök is dolgozott, akik egymás életét és megélhetését kölcsönösen megnehezítették. A termelés sem voll nagy és nem voll eléggé lolyamatos, hogy mellette gazdag legyen De ezek a melléküzletek derekasan hozzásegítették a kényelmes jóléthez. Joggal tarthatta magát vagyonosabbnak apó sánál, Don Arnulfonál. 6. Eleddig nagynénje volt segítségére az üzletben. De nénje a házasságkötés után összeveszett Don Leo- nardóval. Anyákban s nénékben meg van az a tulajdonság, hogy rosszakaratúnk, sőt harapósak legyenek, ha védenceik megházasodnak és őket nem fogadják be örömmel és kitárt karral a házasságba. És a nagynénik, kivált, ha hopponmaradtak, némelykor az anyósoknál is vérszomjasabbak. Az anyós, még az is, aki jó és kivétel, maradvány a barlanglakó ősemberek idejéből. Ezt gyakran elfelejti az ember és ezért az anyósviccek legtöbbször igen unalmasak. Don Lconardónak nem volt kedvére, hogy fiatal felesége állandóan az üzletben legyen, ámbár Mexikó kis városaiban ez a szabály és különösen a középosztály alsóbb rétegének kicsiny boltjaiban. A mexikói nö az üzletben jóval felülmúlja a férfit. Dolgosabb, ügyesebb és minden helyzetben gyorsabb felfogású. Ha egy napon Mexikóban a nö a politika területére lép — és ez az eset 1929-ben a választásoknál igen közel került — akkor a mexikói köztársaság bizonyosan belső békét és hallatlan előrehaladást jegyezhetne fel végre. Mert a mexikói nőben van valami, ami a mexikói férfiból teljesen hiányzik: megfontoltság és nyugalom ahhoz, hogy a számbavett dolgot türelmesen kivárja. — És mert Don Leonardo nem akarta, hogy feleségét a boltban dolgozni lássa, legalább is nem tartotta szükségesnek, egv inasra gondolt, akit a bolti munkára begyakorolhat, hogy helyettese legyen, ha bevásárló utjai miatt nem maradhat otthon. Donna Emilia lefestette Andrem és ajánlotta a fiút. Andren körülbelül kilencéves korában került a házba, Don Arnulfo urasági lakába, hogy az asztal körül szolgáljon. A mexikói ranchokban és hacicndákban legtöbbnyire fiuk szolgálnak az asztalnál, csak igen ritkán lányok. Mindig a hacienda egyik vagy egyetlen peonjának fiai, azaz mindig indián fiuk. Gyakran vannak ugyan gyermekek, akik a finea urának, vagy a gazda felnőtt fiainak a finea egy vagy több indián szolgálólányával folytatott szerelmi viszonyából származnak. A peon fiának munkája, amit a földesur házában végez, köteles munka és ezt betudják atyja javára. A fiú apja ezért esetleg valamivel több tőidet kap. vagy egy két napot elengednek a kétheti köteles munkából, amit egv hónapban a gazda számára teljesíteni kell, esetleg jogot nyer arra, hogy több kecskét, vagy még egv tehenet tartson, amelyeket a földesur legelőire hajthat ki, vagy a fiú adósságot dolgoz le, amit apja a gazdánál csinált, talán mikor inganyagra volt szüksége, avagy malacot vagy kölyökkutyát szerzett az úrtól. Andreu nemcsak az asztalnál szolgált, hanem segített az edénymosogatásnál, a szobák takarításánál, öntözte a virágokat a kertben, tisztította a gazda nyeregszerszámát, segédkezett a hátaslovak fürdetésénél, vizet hordott be a folyóról s ha már semmi egyéb tennivalója sem volt akkor a mayordomo kiáltott érte és segítenie kellett a kötélverésnél. Azonban semmiben sem kellett, amit csinált, holtra dolgoznia magát. Mintahogy senkinek, egyetlenegy peonnak sem kellett halálra hajkurásznia magát, jóllehet valamennyien a jobbágyság egy bizonyos formájában éltek. Ezen a fincán semmiesetre sem. Nem kényszerültek nagy hajszára. Sem itt, sem bármelyik más fincán, ahol mexikói, vagy félspanyol volt a birtok ura. Ha netalán szólította valaki Andreut a házban és nem termett tüstént óit, mert a falu többi gyermekével birkózott, vagy futkározott, akkor, ha végre megjelent, alaposan Iegorombitották és alkalomadtán kapott talán egyet a füle mögé; de ezzel az eset megint feledésbe ment. Andreunak mindinkább előnyére vált a házban teljesített szolgálata. Elejtett spanyol szavakat szippantott fel; és olyan jól megtanulta, hogy abban az időben, amidőn Tenejapába került, beszéde semmiben sem különbözött a mexikói fiukétól. És minthogy ugyanakkor tselta anyanyelvét is beszélte —- ugyanazt, í*mit Tenejapában és az egész környéken beszéltek az indiánok, jóllehet eltérésekkel attól a tájszólástól, amit Andreu használt, — a fiú természetesen igen sokat jelentett Don Leonardo szemében. Mert Don Lconardónak, kiváltképpen a piaci napokon, nagyobb vevőköre volt az indiánok, mint a mexikóiak között. 7. Don Leonardo a gyermeket csakhamar egészen megkedvelte. Andreu szives-örömest tanult, ügyes és intelligens volt. Rövidesen megtanulta az árukat megkülönböztetni és helyesen megnevezni, tisztába jött értékükkel és megismerte tartósságukat, tudta az árakat és csakhamar azt is megtanulta, hogy meny nyíre tartsa a portékát és legvégül mennyire mehet l< az árral, hogy urának még mindig maradjon haszna Bár nem valami fölötte lulzott szeretetböl a lm iránt és még kevésbé a gyermek jövőjéről való gon doskodásból, hanem kétségkívül tisztán önző és ön magának hasznos okokból indulván ki, Don Leo nurdó az inas! az esti iskolába küldte, hogy ott olvasni, írni és számolni megtanulhasson. A fiú nagyon keveset tudott a számokhoz Amidőn valaki egy pesol adott és az. eladott cikkek nyolcvanhat centavosba kerültek, akkor előbb Don Leonardot, vagy Donna Emíliát kellett megkérdeznie, vagy éppen fölkeresnie, hogy az összeget összeszámolják és megmondják, mennyit kell visszaadnia. Ez körülményes dolog volt és sokszor, ha Don Leonardo éppen asztalnál ült, vagy az újságot akarta olvasni, igen terhes. És igen bajos volt, hogy a gyermek a ládák és csomagok feliratait nem tudta elolvasni és ezért gyakran a nem megfelelő ládákat nyitotta fel, vagy sokszor közel ahhoz, hogy az árak számjegyeit felcserélje és a cikkeket ár alatt adja el. Don Leonardo gondolkodóba esett és kiszámította, hogy az inas használhatóbb lesz; ha olvasni, irni és számolni tud. Ez a dolog itt kicsiben ugyanaz volt, mint ami a földön mindenütt meg van nagyobb méretekben. A gyáros, a nagytőkés, a nagybirtokos természetéből kifolyóan idegenkedik a proletárok iskoláztatásától. Joggal érzi, hogy a tanult proletár veszedelmessé válhat a tőkésnek a világban elfoglalt előnyös helyzetére. Azonban a gazdasági élet olyan szövevényes és oly bonyolult, hogy azt a gyárost, akinek tanulatlan munkásai vannak, tönkreteszik azok a gyárosok, akik tanult és nagyintelligenciáju munkásokat foglalkoztatnak. Az a vasesztergályos, aki nem tudja kiszámítani, hogy milyen áttételt kell beállítania, ha egv tizmenetes csavart egy coll hosszuságnvi- ra kell készítenie, a gyárosok szemében ma teljesen használhatatlan. A gépek, amelyeket ma kezelnie kell a munkásnak, a legtöbb esetben olyan komplikáltak, hogy az a munkás, aki nem tudja villámgyorsan elolvasni gépének számtalan emelőjén, kerekén és karján lévő valamennyi felírást, két másodperc leforgása alatt tízezer dollárnyi kárt okozhat a gyárosnak. Azt a munkást, aki az elébe adott jeleket nem tudja elolvasni, sem megérteni és nem tud azok szerint dolgozni. a mai gyárosok nem használhatják. A mai idők kapitálistájának, hogy kapitalista lehessen és maradhasson, támogatnia, sőt sarkalnia kell az államot, hogy a proletáriátus gyermekeinek, akikre egy napon, mint munkásokra, lesz szüksége, olyan alapos iskolai képzettséget adjon, aminöt száz esztendővel ezelőtt a gyártulajdonosok gyermekei is csak ritkán kaptak. A nagytőkés kénytelen adójával támogatni a proletárok taníttatását. Szivében keserű dühvei teszi ezt; de más kiútja nincs. Ma — és a jövőben még inkább — nem az az ország áll a világban az első helyen, amelynek a legműveltebb uralkodó rétege van, hanem az az ország határozza meg a dollárnak érté két, amelyet határain belül a legtanuHabb proletáriátus felnevelésére fordítottak. Ezek voltak a hasznosságnak és saját előnyének világos meggondolásai, amik Don Leonardot arra indították. hogy a fiúnak megadja a csekély iskoláztatást. Azonban nyugodtan mondhatjuk már most. hogy ha a gyermek egv napon iskolai tanultságát egyéni hasznára fordítja, olymódon, ami Don Leo- nardónak nincs kedvére, akkor Don Leonardo hálátlan teremtményt és olyan fiút fog emlegetni, akit gazdája tett azzá, ami és aki urának nagy jóságát sötét hálátlansággal viszonozta. És ha ő, Don Leonardo, ezt korábban tudta volna, akkor otthagyta volna a fint tetves indián falujában és igen óvakodott volna attól, hogy jó pénzét az inas taníttatására dobja ki. 8. Ez a jó pénz, amit Don Leonardo a fiú iskoláztatására adott, nem volt sok. Hatvan centavo volt havonta. De Don Leonardo sokszor felhánvtorgatta ezt a kiadást. Valójában formálhatott valami jogot ahhoz, hogy sokat emlegesse kiadását. Mert az egész városban az egyedüli volt, aki egy szolgálatban álló kis indián su- hancot iskolába küldött és még fizetett ezért. Tenejapában lakó más mexikóiak, akiknek indián szolgaszemélyzetük volt, egy szikrát sem gondoltak arra, hogy cselédeiknek módot adjanak valamelyes csekély képzettség elsajátítására. Az alkalmazott, legény vagy leány, reggel öt órától este tízig dolgozott. A munka nem mindig volt nehéz, azonban állandóan talpon kellett lennie és tüstént helyben, ha hívták. A szolgát egyetlen órára sem nélkülözhették. Legalább is az ur és az úrnő ezt képzelték. És hogy még hozzá iskolába küldjék, az először is ostobaság, másodszor bűn. Képtelenség azért, mert könnyen megtörténhetnék, hogy az indián suhanc egy idő múlva többet értene és többet tudna, mint az urnák a fia. Mert a gazda édes gyermekeit iskoláztatásuk tekintetében nagyon szabadjára hagyták. Többnyire már sokat jelentett, ha nehézkesen olvasni és irni tudtak. És bűn volt egy indián fiút némi írásra és olvasásra taníttatni, mert az egyház az indiánok iskoláztatásáról igen barátságtalan nézetet vallott. Az egyház meg akarta hagyni az indiánokat ártatlanságukban és tudatlanságukban, mert a mennyország az ártatlan gyermekeké, mig a tanult indiánról soha sem tudja az ember, hogy ta- nultsága hová vezeti. Az indián Benitó Juarez példája akkoriban még nagyon friss volt és az maradt máig is. íFotytatjuk'A
