Ellenzék, 1936. június (57. évfolyam, 125-148. szám)

1936-06-23 / 142. szám

1936 Junius 23, BEEBffZÄÄ INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Junius 20—26-ig a következő gyógyszertárak telje­sítenek éjjeli szolgálatot: Lukács Dénes, Me­morandului 2., dr. Ólam, Regina Maria 9., Minerva, Pop loan, Cal. Reg. Ferdinand 28. Beszüntetett iskolai segélyek. Tg.-iMüres­ről jelentik: A nyárádmenti községek jegy- zőségeihez rendelet érkezett, amely megtilt­ja a községeknek, hogy a 14 százalékos is­kolasegélyből bármennyit is juttassanak a felekezeti iskoláknak. A rendelet határozot­tan kimondja, hogy a 14 százalékos községi segélyt csak állami iskolák céljaira lehet for­dítani, ha pedig nincs a községben állami iskola, ezt az összeget iskolaépitési célokra kell felhasználni. Az uj rendelkezés 26 szé­kely községet érint s érthető fájdalmat vál­tott ki az érdekelt községek egyházi ható­ságainál annál is inkább, mert ezen a vidé­ken eddig csak felekezeti iskolák működtek. A háziúr agyonlőtte a nemfizető lakót. Párásból jelentik: A Párás melletti Nanterre- ben egyik kisebb lakóházban lakó munka- nélküli család már hosszabb ideje nem fize­tett lakbért, mire vasárnap heves veszekedés támadt a lakók és a háziúr között. A háziúr hirtelen revolvert rántott, agyonlőtte a lakás bérlőjét és egyik fiát, egy másik fiút pedig életveszélyesen megsebesített. FORRADALOM A BILLIARD VILÁGBAN. Netvyorkból jelentik: A billiard világban forra­dalom zajidk le. Az a hir járja, hogy megszűnik » biliárdasztal zöld posztója.' és ehelyett vörös posztóval vonják be a biliárdasztalokat az egész vfiágon. Az uj divat Amerikából indult ki. In- dianopolisban, ahol most folyik a világbajnok­ság, már vörös asztalon játszanak a matadorok. Hares biliiárdjátékosok és rzakértők azt mond­ják, hogy a zöld billiárdaszta: jobban elf áraszt ja a szemet, mint a vörös arai ugyan ellentétben áll az álta-bános felfogással, de viszont tény. Az persze még kérdéses, hogy a kaszinók és klubok ugyancsak felcserélik-e játékasztalaik zöld sziliét a vörössel. Három napra elfelejtette a nevét. Lon­donból jelentik: Az epsomi rendőrséget a napokban izgatott női hang kereste telefo­non és közölte, hogy jöjjön valaki azonnal a legközelebbi telefonfülkéhez, mert a tele­fonáló hirtelen rohamában elfelejtette a ne­vét, lakáscímét és most nem mer egy lépést sem tenni, attól féltében, hogy eltéved. A rendőrök kimentek s a ielefonfülkénél egy jól öltözött, zokogó fiatal nőt találtak. Kór­házba vitték, ahol csak harmadnap tért visz- sza emlékezőtehetsége és jutott eszébe a neve és a kórház, amelyben mint ápolónő dolgozik. Jaj a rakoncátlan szivü iraki hercegnők­nek! Londonból jelentik: Bagdad városában rendeletet hirdettek ki, amely szerint ezen­túl, ha az iraki királyi családból származó hercegnők egyike a király engedélye nélkül kötne házasságot, a titkos tanácsnak hatal­mában áll a hercegnőt a királyi család tag­jait megillető jogoktól megfosztani. Ez a rendelet azzal a nemrégiben történt esettel van összefüggésben, hogy egy iraki herceg­nő Athénben házasságot kötött egy ottani szállóp^rtással és megszökött vele. A királyi család a rendelettel hasonló esetek megis­métlődésének akarja elejét venni. Felmentett gazdák. Odorheiu-ról jelentik: Az itteni törvényszék felmentette Kénesi Já­nos Praid-i kisgazdát, akit azzal vádoltak, hogy székely kapuját magyar színekkel fes­tette ki. A tárgyalás során megállapitást nyert, hogy a kapufestésnél más színek is szerepeltek s igy a vádlottat felmentette a törvényszék. — Izsák Domokos Bented-i gazda a képes magyar ABC könyvek ter­jesztéséért állott a törvényszék előtt. A bíró­ság jogerősen felmentette. öngyilkos törvényszéki irodavezető. Bucu- resti-ből jelentik: Stefan Dragoescu Buzau-i törvényszéki irodavezető halántékon lőtte magát s nyomban kiszenvedett. A bevezetett vizsgálat során kiderült, hogy nagyobb ösz- szeget sikkasztott a kereskedelmi szekció pénztárából, ezért követte el az öngyilkos­ságot. Az eljárás folyik. LESZÁLLÍTOTTÁK ' A TAVALYRÓL MEG- MAB.ADT LISZTMENNYISÉGEK ŐRLÉS IL­LETÉKÉT. Bucurestibői jdentik: A kormány gazdasági bizottsága tegnap ülést tartott, ame­lyen több fontos haitárctzatot hoztak. Mindenek­előtt elhatározták, hogy a tavaly, julius n-én, az őrlési rendelet életbeléptetése napján a keres­kedőknél és pékeknél felvett raktáraik után nem az eredetileg megállapított 90 banis, hanem csu. pán 45 banis őrlési dijat kel1! fizetni. A gazdar sági bizottság ezen döntése a ipékek és liszt keres­kedők körében élénk megelégedést keltett. Siesta Szanatórium, Budapest, I., Ráth György-ut. 5. a főváros egyik legideálisab- ban fekvő és orvosilag legtökéletesebben fel­szerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyá­szat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, uro­lógia stb. Röntgen. Kémiai és mikroszkópiái laboratórium. Elektrocardiograph (szivvizs- gáló). Krogh-féle alapanyagcsere vizsgáló- készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villany- üzemíi konyha! Elsőrendű ellátás! 97Ó0 négyszögöles park! Olcsó árak! Farkaskutya akadályozta meg a trafik ki­rablását. Budapestről jelentik: A Nándor té­ren Dongó Miklós, az állami nyomda por­tása észrevette, hogy a nyomdával szemben lévő trafik ablakát betörő feszegeti, akinek két társa a közelben várakozik. A betörő­nek sikerült az egyik ablakot betörni, de ebben a pillanatban egy hatalmas farkas­kutya ugrott az ablakhoz és el akarta kapni a betörő kezét. A betörő rémülten ugrott el a kutya láttára, de ekkorra már odaérkezett a portás és Silber Gyula altiszt, mire a be­törő futásnak eredt. Nyomában két társa. A járókelők üldözőbe vették őket, de ered­ménytelenül. Amikor a menekülő betörők többszöri felszólításra sem álltak meg, a portás két golyót küldött utánuk, de a go­lyók nem találtak és a három betörő elme­nekült. Az eljárás folyik. MÜFÜLEK. Newyorkból jelentik: A kozme­tikát sebészet nagy lépésekkel halad állandóan előre. Az már közűmért dolog, hogy az ember az orrát tetsizése szerint átalakíthat ja, most azonban egy hires newyorki kozmetikai sebész rendkívül érdekes operációt mutatott be az ot­tani orvosrzövétségben, amely alkalommal & pá­ciens teljesen uj füleket kapott. A sebész a bor­dákból porcogós szövetet vesz ki, azt plasztiku* san megformálja és befedi nyakbőrre'l. Ezek a fülek_ azután kifogástalanul nőnek és mindenki­nek ízlése szerint alakíthatók is. A világ legfurcsább hajóvállalata. San Franciscoból jelentik: Nagy feltűnést kel tett a minap, mikor a sanfranciscói lapok ban néhány dúsgazdag kinai tervéről szá moltak be. A San-Franciscoban tartózkodó dúsgazdag kínaiak ugyanis arra határozták el magukat, hogy egy hajóstársaságot léte sitenek, amelynek az a célja, hogy az Ame rikában elhunyt kínaiakat hazájukba: Kiná ba szállítsák. A különös elhatározásra az szolgáltatott okot, hogy a kínaiak vallásuk előirása szerint ha meghalnak, csakis saját szülőföldjük területén temetkezhetnek el. Tekintve azt, hogy a sanfranciscói kinai ko­lónia számos tagja igen szegénysorsu ember, a néhány dúsgazdag kinai arra is gondolt, hogy szegénysorsu honfitársaikat is abban az előnyben részesítsék, hogy mint halott visszatérhessenek arra a földre, ahonnan évekkel ezelőtt elindultak. A sanfranciscói kinaiak tervéhez több Newyorkban élő dús­gazdag kinai is csatlakozott, úgy hogy min­den lehetőség megvan arra, hogy a messzi tengeren egy gyászlobogós hajó: az úgyne­vezett kinai hullaszállító hajó szeli majd a tenger hullámait. KELLEMES TÁRSAS-NYARALÁS A FEKETE-TEtGER GYÖiYGYÉüü! CONSTANTÁN Indulás Clujról julius 1-én déli 12*33 órakor. Érkezés Constantába julius hő 2-án reggel. — Viszszaindulás Constantáról julius hó 12-én. Visszaérkezés Clujra julius hó 13 án reggel. RÉSZVÉTELI ML 3680 - LEJ mely összegben a következők foglaltatnak benn: Utazás, gyorsvonat III, o ztályon Clujtól Cons­tantáig és vissza Clujig. 10 nap lakás a gyö­nyörű Palace Hotelben, 2 ágyas szobákban. 10 napi komplett (napi háromszori) étkezés a Transilvania étteremben, étlap szerint. Ki­tűnő erdélyi konyha. — 10 fürdőjegy a világ­híres M a m a i a-sírandra. — Autőcar-j°gyek mindennap a szállótól a strandra és vissza. Összes borravalók és kus^axák I I Jelentkezések jun.28-igaz Ellenzék könyvosz- /áSyábao Cluj, e zközlendök! Tanácsos mielőbb jelentkezni, mert a főszezonra való tekin­tettel — csak kor átolt számú csoportokat fogad el a rendezőség. — Ma negyvenhárom éve. 1893 .junius 20-án a Bécsben ülésező de­legációban Keg'levich István gróf fölszó­lal a magyar hadsereg fogalma ellen, amiért Ugrón Gábor és Zichy Nándor éles megróvásban részesíti. Félegyháza jóté­konyságáról hires asszonya, özv. Kalmár Józsefné, 60.000 koronát ajánlott fel a ma­gyar katonai akadémia céljaira. A magyar—német ellentétbe világit be a berlini lóverseny kinos részlete is. A nagy Unió-dijat Eszterházy Miklós herceg lova nyerte meg s amikor a jelzőtáblát föl akarták huzni, Vilmos osaszár a birói pá­holyba lépett ezzel: Örülök a német ló győzelmének, mire a graditzi-ménes má­sodik helyre befutott lova lett nyertes. Magyar körök szerint Vilmos császár igy akart bosszút áll an i, amiért a világhírű bécs—berlini távlovagláson a német lo­vastisztek büszkesége vereséget szenvedett. Ismét izgalmat okoznak Oroszország hadi- készülődései; hatnak a delegációkra is; a hadügyi költségvetést jelentékenyen eme­lik. A világ feszült érdeklődése közben zaj­lottak le a német birodalmi választások, amelyek a szociáldemokrata pártot lénye­gesen megerősítették s nemcsak a nemzeti szabadelvű pártnak nagy, de a katolikus centrumnak is jelentéktelen veszteséget okoztak. Feltűnően nagyszámú — 170 — pótválasztás szükséges. Nagy ünnepség közepette Ferencz József átadta Schlauch Lőrinc dr. püspöknek a Burgban a biborosi jelvényeket. Érdekes szerkesztő-változás történt az akkor leg­kitűnőbb vidéki hírlapnál, az Arad és Vi­dékénél'. A kiváló Méray-Horváth Károlyt, mert a függetlenségi párt uj elnökével, Justh Gyulával szemben a megbuktatott elnökhöz, Eötvös Károlyhoz húzott, ki­emelték a főszerkesztői állásból s helyébe Barabás Bélát tették. Városunkban erősen ünnepóik Barow Sámuel, amerikai unitá­rius lelkészt és irót, aki országrészünket beutazta. Egyetemünk két hires joghall­gatóját: Menyhárt Gáspárt és Oberschall Pált nagy érdeklődés közt doktorrá avat­ták. Előző nap temették el óriási részvét­tel Budapesten a legnagyobb magyar da-f- müköltőt, Erkel Ferencet, akinek ravata­lánál Zichy Géza gr. és Mihalovich Ödön mondott búcsúztatót. Városunk egyik ki­váló tudósának, Lázár Gyula dr. tanárnak Angliáról irt nagy történelmi müvét a tár­carovat ismerteti. A színtársulat nemso­kára visszatér vándorlásáról és megkezdi nyári szerepléseit. Megyeri Dezsőnek öz­vegy kisasszony címmel irt bohózata nagy sikert aratott a fővárosban. KORSZERŰ HUSNÉLKÜLI TÁPLÁLKO­ZÁS. Irta: Dr. Rusznyák István szanatóriumi vezetőorvos. A legideálisabb vegetáriánus konyha, ízletes receptekkel orvosi ellenőrzés mellett. útbaigazításokkal vese-, gyomor-, anyagcsere., stb. bántalmaknál. III. bővített kiadás 99.— lejért kapható az Ellenzék könyv- osztólyában, Cluj Piaţa Unirii. Vidékre után­véttel is azonnal szállítjuk. KÁPOLNA A VONATON. Londonból je. lentik: A vasutakon már régóta bevezették ® speciális kocsikat. Az étkező- és hálókocsikat úgyszólván minden ember űmen és egyes kül­földi államokban vannak már mozi kocsik, hang­versenykocsik és guruló tánctermek. Most je­lenik meg először a- kápolna a vonaton. A ká­polna eddig csak az óceán járókon szerepelt, mégpedig olyan hajókon, ahol különböző feleke­zetű istentiszteleteket tartottak. Az európai és amerikai vonalakon nem volt szükség ilyen ká­polnára, mert hiszen a hívők a> különböző állo­másokon kiszállhattak és elvégezhették ájtatossá- gukat. Az afrikai vasútvonalakon azonban mán a helyzet. Épp ezért a szudán' vasút igazgatósága elhatározta, hogy bizonyos kocsikat kápolnává épit át, amely azután az uteisok rendelkezésére áll. Ezenkívül egyes helyeken lekapcsoljak a ká* pólnakocsít a vonatról és itt a hittérítőknek szolgál templomul. Heltai Jenő: A NÉMA LEVENTE. A leg­nagyobb budapesti színpadi siker könyvalak­ban, illusztrált, amatőr kiadásban 119 lej az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállit- Háromszázmülió lej kárt okoztak a jegy­banknak. Megírta az Ellenzék, hogy a Ca- gero-üggyel kapcsolatban öt ügynököt letar­tóztattak. A Capitala jelentése szerint az utóbbi napokban leleplezett csalások szálai a Cernăuti-i Gottesmann-céghez vezetnek, mely a kompenzációs rendszerrel kapcsolat­ban összejátszott a vámhivataln'okokkal s háromszázmillió lejt érő idegen valutát vont el a jegybanktól. Az eljárás folyik. * Zsembeiry Elvira zongoraművésznő, a Magyar Zenekonzervatórium tanára évzáró növendékhangversenyét junius hó 22-én, hét­főn este 8 órai kezdettel tartja Iuliu Maniu 9. szám alatt. Az igazi utolsó mohikán. Newyorkból je­lentik: Stockbridge-ben az oxfordi hittérítő csoport propaganda-ünnepén belépett a cso­portba Um Pat Tuth vörösrézbőrii indián íörzsfő aki hites okiratok szerint az igazi utolsó mohikán. Buchmann dr., az oxfordi csoport vezetője nagy ünnepélyességgel fo­gadta a csoport kebelébe az érdekes uj hi- vőt, akit a csöport tagjai baráti szeretettel vesznek körül. ! <X»*i (Băile Epîseopeşti) (Oradea mellett.) 600 év óta használják eredménnyel 42° C. kénes rádiumos hőforrásait, reuma, kösz- vény, csuz, ischiás, valamint nőibajok ellen. iszapfürdő, iszap-pakolások. - Villany szénsav­fürdők, szakorvos felügyelete mellett I. oszt. leSjes penzió, szálloda, Eiáromszori éAlapszerínti étkezés, gyógyfürdő vagy S)uliám-Íürdő : funiius és szepí. 180 lei naponta jfulius és aug. 220 lei naponta 1Í. oszt. penzió 123* lei naponta Gyerek p_12 évig 100 lei naponta 50 százalékos vasúti ke«S" vezuaény a visszautazásnál Elsőrangú tánczene. Cursalonban minden este tánc. Orthodox kóser étterem. ROMÁNIA EGYETLEN HULLÁM-FÜRDŐJE!! Diáköngyilkosság bukásért. Deva-ról jelen­tik: Cheliman Aurel hatodikos tanitóképez- dei tanuló afölötti elkeseredésében, hogy a francia nyelvből elbukott, éjjel egy félre­eső helyen az állami tanitóképzöben fel­akasztotta magát. Reggel, mikor rátaláltak, halott volt. Az eljárás megindult. Plébánosválasztás. Gheorgheni-ből jelen­tik: Szabó György apátplébános nyugalom­ba vonulása szükségessé tette az uj plébá­nosválasztást, ami a napokban történt meg. A közel tízezer katolikus hivő egyhangú lel­kesedéssel választotta meg László Ignác Miercurea-Ciuc-i főgimnáziumi vallástanárt. Az uj plébános eddigi értékes munkásságá­nak köszönheti megválasztását. Mint tény­leges tiszt küzdötte végig a háborút, ahol meg is sebesült. Később fogoly lett, honnan kiszabadulva, sok viszontagság és szenvedés után 1919-ben az Alba-Iulia-i teológia pap­növendéke lett, mig 1923-ban pappá szen­telték. László Ignác a püspöki főhatóság jogi megerősítését várja, hogy uj állomás­helyét elfoglalhassa. * Rheumás és izületi betegek részére pá­ratlan gyógyhatású Băile Episcopesti, Ora­dea mellett. Felhívjuk olvasóink figyelmét lapunk mai számában megjelent hirdetésére. MEGÁLLAPÍTOTTÁK AZ ECET ÉS BOR­SZESZ ELKÉSZÍTÉSÉRE SZOLGÁLÓ BOR ÁTVÉTELI ÁRÁT. Bucurestibői jelentik: A kormány minisztertanácsi határozattal az ecet és a borszesz elkészítésére szolgáló bor árát 2.25 lejben határozta meg dekaliterenként. Az ösz- szes illetékeket ég a forgalmi adót a gyáraknak kell fizetniök. Ezen rendelet érvénye október i-ig terjed. A gyáraknak havonta közölniök kell a szeszegyedárusággal azon ízőlősgazdák nevét, akiktől x bort vásárolták, a szabadforgalomra jogosító barca számát, valamint ai bor mennyi­ségét és minőségét. A rendeletet nem egészen értik. Évek óta a földmivelésügyi miniszternek az x fdfagása, hogy a direkVermő szőlők rová­sára előnyben kell részesíteni a nemes szőlőből készült borokat. Eddig a helyzet az volt, hogy Basa rabiában a direkt termő szőlőkből készült, emberi élvezetre alig alkalmas borokat a szesz, és ecetgyárak literenként 1—1.50 lejes áron vá­sárolták, mig a nemes szőlőkből készült borok* nak lényegesen magasabb volt az áruk. Most kényszerítik a gyárakat, hogy bármily borért adjanak 2.25 lejt, ami annyit jelent, hogy ai gyá­rak és a szeszegyedáruság terhére a* nemzetgaz­dasági szempontból káros d'rekttermő szőlők tulajdonosainak juttatnak egy ajándékot. nummm tengeri fürdő és klimatikus gyógyhely Hatalmas radioaktivitású kéntartalmú fürdő és ivóvizek. Javalva angolkor, vérszegény­ség, általános gyengeség, csontíuberkulózís, csuklótuberkulózis, gége tuberkulózis esetei­ben, ugvszint n nemi és húgyszervi meg­betegedések ellen. Reuma, bőrbajok, orr, fül és gégebajok ellen (legkrónikusabb el­tekben is.) Szállodák, villák, vasúton 50% kedvezmény. Idény: junius 1-től ckt. 1-ig. Mangalia Gyógyfürdő Igazgatósága Információkkal szolgálnak Clujon: Ellenzék utazási osztálya, P. Unirii 9. Európa-Her­mes Menetjegyiroda, Reg. Férd. 13. Európa- Economia Menetjegyiroda, P. Unirii 23. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom