Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-10 / 107. szám

KLBBNZßK T" te 19 3 6 ut i I u * 10. Anglia álláspairfja fFlső oldali cikkünk folytatása) Ikm-LuvIv juttatott nyilatkozatában a* angol kormány üdvözli a német kormány javaslatát cs reméli, hogy az a tengeri fegyverkezések kérdésében is ugyanilyen álláspontot fog el­foglalni. Az angol kormány örömmel fogad­ja azt a német indítványt, hogy' megnemtá­madási szerződést kössön Belgiuminál, Fran­ciaországgal és esetleg lloMaiidiúval és tudo­másul veszi azt a javaslatot, hogy Németor­szág ugyanilyen szerződéseket kötne a- dél­keletre és délnyugatra fekvő szomszédaival is. Az angol kormánynak azonban tudnia kell, hogy ezeket az egyezményeket kölcsö­nös segélynyújtási egyezmény is garantálni fogja-e. Reméli a kormány, hogy ezek at egyezmények a népszövetségi egyezmény ke­retében fognak létrejönni. Az angol kormány értékelni tudja a „dél­keleti és északkeleti határok mellett fekvő államok" meghatározását és wjij tekinti, hogy egy általános szerződési rendszer megkötésé­nek lehetőségét jelentékenyen megkönnyítené, ha a német kormány olyképen értelmezné ezeket a s zóna kot, hogy ezekben a: államok­ban a Szovjetunió, Litvánia és Észtország is bennfoglallassannk a közvetlenül szomszédos államokon kívül. Tisztázni kívánják a kérdő­pontok azokat a kitételeket, amelyek a más államok beliigyeibe való avatkozástól való tartózkodásra vonatkoznak. Azzal a nyilat­kozattal kapcsolatban, hogy Németország hajlandó visszatérni a Népszövetségbe, Eden reméli, hogy a német kormány haj andó lesz körvonalazni álláspontját a nemzetközi ál­landó bíróság kérdésében. Eden táviratában közölte a nagykövettel, hogy a kérdőpontban foglalt tételek nem meritik ki teljesen az an­gol kormány álláspontját és később még ki­egészítő pontokat fognak megszövegezni. Végül a kérdőpontok annak a német em­lékiratban foglalt mondatnak a pontos ma­gyarázatát kérik, hogy mit ért a német kor­mány a Népszövetségi egyezménynek a ver- saillesi szerződés kereteiben foglalt alapjai­tól való elválasztása alatt. A Reuter-ügynökség a kérdőpontok tartal­mával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ez még célzást sem tesz a gyarmati kérdésben követelt német egyenlőségének elismerése ügyére. .Mussolini ünneplése RÓMA. (Rador.) Mussolinit egész Olasz­ország. mint ,a birodalom megalapítóját“ ünnepli. A lapok statisztikát közölnek az uj olasz birodalomró' és a következő adatokkal szolgálnak olvasóiknak: Az olasz birtokok, beleértve az anyaországot, Líbiát, az Egei- tengeri szigeteket, Tien-Csin koncesszióit és Kelet-Afrikát. 385.200 négyzetkilométert tesz­nek. ki 57.800.000 lakossal. Seyum rasz, aki egyike volt az abesszin hadsereg 'egsrősebb vezéreinek, behódolt a Socota körzetbeii olasz hadvezetőségnek. Hivatalos hadszintéri jelen­tés adja tudtuk hogy Graziam tábornok csa- pcjlZ'i bevonultak tegnap Harrarba. Horthy magyar kormányzó táv­irata BUDAPEST. (Az Ellenzék távirata.) Horthy Miklós, Magyarország kormányzója az olasz csapatoknak Addis-Abebaba való bevonu’ása alka’mából üdvözlő táviratot küldött az olasz királynak, aki ugyancsak táviratban vála­szolt a kormányzó üdvözlő soraira. Hasonló tartalmú táviratváltás történt Gömbös mi­niszterelnök és Mussolini között is. I Megérkezett Jeruzsálembe' a négus LONDON. (Az Ellenzék távirata.) A né­gus és kísérete tegnap délután 4 őrsikor meg­érkezett a jeruzsá.'emi pályaudvarra. A pá­lyaudvaron angol hivatalos személyiségek fogadták a császárt, a város rendőrsége disz- egyenruhában állt sorfalat, amíg a pályaud­varról a pályaudvar e’őtt várakozó autóba szállt. Az utcákon hata’mas tömeg állt sor­falat. A négus a város legelőkelőbb szállodá­jában szállt meg. BUCUREŞTI. (Az £ Heinz ék távirata.) A Tempo mai száma azt a szenzációs hirt közli, hogy a négus rendkívüli megbízottja. Hifié Wehad, hétfőn Bucurestin keresztül Genfbe utazik és néhány nap múlva ugyan­csak a román fővárost érintve, maga az abesszin császár is Genfbe megy. A négus egy angol hadihajón jönne Constantába. Az is lehetséges, hogy Haile Szelasszie Bucures- tiből repülőgépen utazik Genfbe. A Hölgyfutár irodalmi és müvészestélye. A Hölgyfutár, Romi ínja egyetlen magyar nye'.vü női folyóirata május 14-ikén este fél 9 óráé kez­dette! nagyszabású irodalmi és mű vészestélyt ren­dez a katolikus gimnázium dísztermében. Műsor: i. Bevezető előad'.ís, tartja Spectator. 2. Luigi Boclicrini 5-ik vonósnégyese, előadja 3 Lakatos­vonósnégyes (dr. Lakatos, dr. Ihász, dr. Hol'ó, Mestitz). 3. „Családi Krónikák“ csevegés: Sz. Szappanyo.o Gabriella. 4. Chopin Ász-dur ballada, zongorán előadja: B. Zsembery Elvira, 5. _Köl- tcményaből előad Kabós Éva. 6. Liszt daökat én'elkei P. Boross Irén, zongorán kíséri Ütő Miária 7. „Vihar“, novella. Irta és felolvassa Nyirő Jó­zsef. Jegyek 40 és 20 lejen árban kaphatók Lepa- genál és az Ellenzék könyvüzletében. Diákjegy 10 lej. Szakadás fenyegeti a liberális pártot BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A kormánypárt hivatalosa a Viitorul — megállapítja, hogy teljes az egység a párt vezető tagjai között és részletes munkapro­gramot ad a nyári hónapokra. Eszerint utak, iskolák, kórházak építése következik, ugyan­akkor ellátják mezőgazdaság) gépekk«?! a fa­lukat, megszervezik a zöldhitelt, a szövetke­zeteket, gazdaegyesületeket, hatékonyabbá és eredményesebbé teszik az aranybányászatot és végül uj nemzetközi egyezményeket köt­nek a külkereskedelem rtcl virágoz tatására. Ezzel párhuzamosan folyik a hadfelszerelés. Az Adeveru! szerint mindez igen szép lenne, ha nem került volna szőnyegre a liberális párt országos kongresszusának összehívása. Az igazság ugyanis a lap szerint az. hogy Dinu Bratianu pártelnök őszre akarja ha­lasztani a kongresszus megtartását. — Azt hiszi Dinu Bratianu — irju az Ade- verul —, hogy ősszel a Tatnrescu-kormány nem lesz már hatalmon és igy nem kell majd tartania a liberális párt Tatarescu miniszter- elnökhöz közelálló szárnyának túlsúlyától. Középút nincs. Felmerül tehát a kérdés: mi történik akkor, ha Dinu Bratianu hajt­hatatlan marad és őszig nem hivja össze a párt kongresszusát? — Ebben az esetben — feleli az Adeve- rul — Tatarescu barátai meg fogják találni a szükséges eszközöket a kongresszusnak Dinu Bratianu megkerü­lésével való összehívására, ami aztán szakadást jelentene s újabb nehézséget gördítene a Tatarescu-kor- mány útjába. ÉLES ELLENTÉT Hétfő estére Dinu Bratianu a liberális párt Bucuresti-i klubhelyiségébe tanácsko­zásra hívta össze a megyei tagozatok elnö­keit. A Gazeta döntő jelentőséget tulajdo­nit ennek a tanácskozásnak azzal, hogy a liberális párt sor>a most már kizárólag Dinu Bratianu kezébe van létével. Amennyiben ugyanis Dinu Bratianu továbbra is kitart a kongresszus október 15-re való összehívása mellett és ráadásul a kormány munkáját is bírálja — Tatarescu miniszterelnök hívei ismét összehívják a megyei tagozat elnö­keit és Dinu llratianuval szemben mégis június 15-re hívják össze a pártkongresz- szust. A Gazeta értesülése szerint a liberálispárti képvise’ők és szenátorok egy része is részi- vész majd az utóbbi tanácskozásokon. A Dreptatea megállapítása szerint a kon­gresszus összehívásától függ most már a kormány sorsa. TatBrescunak be kell bizo­nyítania, hogy módja van a kongresszus összehívására, különben 'le kell mondania. Ninas tehát más hátra — írja a Dreptatea — mint Tatarescurtak pártelnökké való kikiáltása végett összehívni a párt kongresszust. Bucuresti-i lapok jelentése szerint a bel­politikai helyzet közvetlenül" május 10-i ün­nepségek lefolyása után tisztázódni fog. Addig nagy erőfeszítéseket tesznek úgy a bal, mint 0 jobboldalon. A baloldal a fran­ciaországi választásokból merit erői, a jobb­oldal a zavaros nemzetközi helyzetben a nacionalista érzés megerősítésének szüksé­gességét hangoztatja. TANÁCSKOZÁSOK Tatarescu min is z terel nők lakásán tegnap délelőtt Inculet, Angbelescu, Sassu, Valér Pop, Costinescu miniszterek, továbbá Negura, Cancicov és Juca alminiszterek megbeszélést tarrtottak. A kormány tagjai tájékoztatták Tă­tărescul a pártvezetőség ülésén tárgyaitakról és a hozott határozatokról. Rámutattak ar­ra, hogy a vezetőségi ülésen kifejezést adtak azon kívánságuknak, hogy az országos párt­kongresszust minél hamarabb hivják össze. Megállapodtak abban, hogy a, kormányelnök érintkezésbe lép a pártelnökke’, hogy a teg­napi ülés határozatainak értelmében együtt tűzzék ki a pártkongresszus időpontját. Hivatalos jelentés szerint az értekez'et után az uralkodó kihallgatáson fogadta Tatarescu miniszterelnököt és Inculet belügyminisztert. A sztárok filmje a r~-----­BECSI RAKDEVO! h: Magja Schneider Adele Sandrock Leo Síeaták WolíA!I>*cM^«y HaStoay Tibor Georg Ale xa^der Capitol-Mozgóban! Magyar feliratok! IDEI ÉVAD LEGSZEBB FILM-OPERETTJ! liadlfesH'óságí eljárás in dőli II OS Iá a ^fáráon réígéss-^snár elen CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A helyi hadbíróság eljárást inditoü Roska Márton dr. európai hirii erdélyi régész­tanár ellen, kinek három tanulmánya je­lent meg „A történeti Erdély“ címen Bu­dapesten kiadott könyvben. Az első ta­nulmány Erdély őstörténetével, a máso­dik Erdélynek a népvándorlás korában volt helyzetével, a harmadik pedig ,,Hon" foglalás és Erdély“ címmel a magyarok letelepülésével foglalkozik, melyben ki­mutatja, hogy a magyarok Árpád idejé­ben, 896-ban jöttek Erdély területére. A Patria és Naţiunea Româna cimü helyi lapok sorozatos támadásokat intéztek emiatt Roska tanár ellen, melynek nyo­mán a hadbíróság eljárást indított. Azt is kifogásolják a lapok, hogy Roska dr. ,.a szegeti egyetem magántanára“ cimet használja, melyről állítólag lemondott. A hadbirói eljárással egyidejűleg Ros­ka tanár lakásán _ nehány levelet és könyvet lefoglaltak. Roska dr. kérdésünkre a következőket mondta: — Ügyem a bíróság előtt áll s az eljá­rás befejezéséig nem nyilatkozhatom. Roska tanár ellen a közjogi változás után már volt egy Ízben hadbirósági el­járás folyamatban, mely eredménytele­nül végződött. MEGHALT SPENGLER. Münchenből jelentik, hogy Oswald Spengler, a világ­hírű német történetíró, akinek „Unter­gang des Abendlandes<! cimü nagyszabá­sú történelemfilozófiai müve a háború utáni szellemi élet egyik legnagyobb ese­ménye volt, tegnap 56 éves korában Münchenben meghalt: Spengler, aki mü­vében a nyugati kultúra bukását jósolta meg s aki szerint a most következő kor­szak a nagy háborúk korszaka lesz, éles kritikát gyakorolt a demokratikus kor­mányzati rendszerek fölött s igg bizo­nyos tekintetben a mai német kormány­zati rendszer szellemi elődjének tekint­hető. Két év előtt azonban könyvet adott ki, melyben Németország mai vezetőit is élesen kritizálta, amiért bizonyos fokig háttérbe szorult. Kivételes irásművészete és mélyen járó történelemfilozófiai mü­vei azonban a német szellemi élet legelső sorába helyezték mindvégig. Halála sú­lyos veszteséget jelent az egész világ szel­lemi életére. * A Cluj-i Iparos Egylet dalkara az Aggmen- ház zárt helyiségeibe:), Ser. DecebaJ No. 22. szám alatt folyó hó 16-án este műsoros táncestélyr rendez, melyre ez utón hívja meg t. tagjait és azok vendégeit a rendezőség. * HÁZASSÁG. Goldner Ernő zeneszerző és Spiegel Aranka május 10-én, d. u. 5 órakor tartják esküvőjüket a Reg. Ferdinand-i neo­lóg izr. templomban. UJ PULLOWER DIVATLAPOK a ta­vaszi és nyári szezonra nagy válasz­tékban kaphatók az Ellenzék könyvosz- táiyában, Cluj, Piaţa Unirii. ma, szomba­ton és holnap vasárna p: £W\ A belgrádi tanác9boz(ÍHoh BELGRAD. (Rador.) Tegnap délelőtt 11 órakor Titulcscu román, Krofta cseh és Sztojadinovics jugoszláv külügymi niszterek ismét |uná< skozúsia ültek Ossz* amelyen megszerkesztették a részletes jegyzőkönyvet azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel a klsantant konferencia tanácskozásairól kiadott teg­napi nyilatkozat foglalkozott. Déli 1 órakor Titulcscu koszorút he­lyezeti el az Ismeretlen katona Avala- begyi síremlékénél, fél 4 órakor pedig Oplenatz-ba ment, ahol tisztelgett Sán­dor király sírjánál. Titulescu ma este utazik el Belgrádból, mig Krofta rnár teg­nap visszautazott Prágába. Az ©-»efa-rsozgő május 13 *án7$£eiJón roieţjnyiSilc Mint minden évben a színi szezon befe­jeztével, az Opera termében mozielőadások vannak. Ez évben az Opera-mozgó május 13-án, szerdán nyílik meg Stan és Brannak, a kacagás főmestereinek legújabb sláger- vigjátékával, uftlynek cime: „A rendőrség szolgálatában“. A filmről elég annyit tudni, hogy a Bucu- rcsti-i premierjén a közönség, nagyrészének szűnni nem akaró kacagó görcsei miatt az előadásokat többször félbe kellett szakítani. Úgy tudjuk, hogy a második műsor Clark Gable legújabb filmje: „A makrancos dáma“. A helyárak ez évben a tavalyinál is ol­csóbbak lesznek: Erkély bélyeggel együtt 12 lej, földszint bélyeggel együtt 22 lej. A VILÁGSZERTE HÍRNEVES NÉGER CSODA-TÁNCOS BUCSU-ESTÉf! Mozoószinlíázak műsora: SZOMBAT—VASÁRNAP: CAPITOL-MOZGÓ: BÉCSI RANDEVÚ! A legvidámabb bécsi sláger! Főszereplők: Magda Schneider, Halmai Tibor, Leo Slezák, Adélé Sandrock, Wolf Albach Retty, Georg Alexander. EDISON-MOZGÓ: I. NAGY KATALIN CÁR- Nö. A nagv szenvedély. Elisabeta Berg- ner-el. II.' LE AZ ÁLARCCAL. Harry Piel-el. MUNKÁS-MOZGÓ: I. PAGANINI. Lehár-ope- rett. Főszerepben: Ivan Petrovits és Elisa Illand. II. MINDIG SZERETTE­LEK vagy (Hajótöröttek). Főszerepben: Kay Francisc és George Bron. Előadá­sok: 3, 6 és 9. ROYAL-MOZGÓ: Uj kettős műsor -egy hely- árért! I. JÁTÉK A TŰZZEL. Paul Hör­biger és Trude Marlen slágerfilmje. II. A MÚMIA TITKA. Charlie Chan. (War­ner Oland). üDía , jgL. 11 hiúi I Mit hallgassunk meg? Vasárnap, május 10. BUCUREŞTI. 18: Motzoi-zenekar. 20.20: Car_ men-énekkpr. 20,55: Haing játék. 21,55: Costinescu Evantüa román dalokat énekel. 22,45: Rádió Ze­nekar. — BUDAPEST. 9.45: Hírek, Iö.io: Rádió­üzenetek a Nemzetközi Vásárból, ii: Egyházi ének és szentbeszéd. 12.15: Evangélikus isten­tisztelet. 13.30: Rádióüzenstek 3 Nemzetközi Vásárból. 15: Cigányzene. 15.45: Előadás. 16,30: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárból. 18: Hanz lemezek. 18.40: Diáktragédiák, Bognár Cecil elő­adása. 19.4c: Néprajzi közvetítés Mezőkövesdről. 20.30: Erdős Verái tárogatózik. 20.50: Májusi eső, Móricz Zsigmond elbeszélése. 21,20: Budapesti hangversenyzenekar. 23: Cigányzene. 24: Jazz. BECS. 16,4c: Reger: F-dur vonós hatos, 23,20t Steiner György hegedül, Wcckner József zongo­rázik. — ROMA. 21,40: Valente és T-gEaferrií Mugika, 3 felv. operett. — VARSÓ. 21: Grubers~ ky: Kosciuszko, rapszódia. — ZÁGRÁB. 17.30: Rádiónégyes. Hétfő, május ii. BUCUREŞTI. 18: Wagner-lemezek. 19.15: Rádiózenekar. 20.20: Massenet: Nápolyi jelelnetek’ 21,20: Brahms: Klarinét-ötös. 22.05: Nanescü Ta­na énekel. 22,45: Ének- és balarajkakar, 23,25: Zene a Continental. - BUDAPEST. 11: H> rek. 11.45: Felolvasás. 12.15: Rádióüzenetek a, Nemzetközi Vásárból. 13.05: Magyar dalok. 13,30: Hirek. 14,15: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárból. 15.40: Hirek. 16.30: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárból 18: Szalonzenekar. 19: Előadás. 19,30: Hanglemezek. 20.25: Arany János­éit. Előadó: Urmössy Antkó és Gellért Lajos. 21Í Verdi Requiem-jének ismer^tése. 21.15: Közve- titéo 41 Városi Sz; Hirek. 24: Jazz. nercet titér 41 Városi Színházból. Verdi: Requiem. 22,10 BÉCS. 21,50: Schumann: Genovéva, 4 felv, opera, — PRÁGA, 21.30: Smetana: G-mo!l zon­gorahármas. — VARSÓ. 23.50: Slowacká: Anháq» szimfónikus költemény. — ZÁGRÁB, 22,30: Rá­diózenekar. JIO; i\oz iífl IP ! ItÁ in-Cl nil-a 9I m 9. * felelős szerkesztő: Dr. GROIS LASZLÚt —r Kiadót alá jdonos: ELLENZÉK BT* Ellenzék »Concordia“ műintézetének körforgó nyomása* CENZUSA^

Next

/
Oldalképek
Tartalom