Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-27 / 120. szám

A négus angliai alja fFJsfl oldalt cikkünk folytatása) LONDON. (Rudor) Hivatalos angol körök szerint u négus látogatása s/igorunii magánjelle­gű It's/ és nem ft>g kifejteni politikai tevé­kenységet angliai tartózkodása alatt. \mi annak lehetőségét illeti, hogy a négus nyilvános gyűléseken vagy sajtó utján is­mertesse ügyét, nehéz lenne hivatalosan bi­zonyos korlátozásokat alkalmazni. Mégis ál­talános feltevés szerint Haile Szelasszie el fogja kerülni azt, hogy angliai tartózkodása a közvéleményben folytatott kereszteshadjá­rat jellegét öltse magára. Hivatalosan cáfol­ják, hogy az angol kormány megbízást ka­pott volna a négus elhelyezésére. A négus rangrejtve utazik, ennek dacára lehetséges, hogy az állomásra kiküldőnek fogadtatására egy magasrangu külügyminisztérium! tiszt­viselőt. A belga választások eredményei BRÜSSZEL. (Rador) A legutóbbi kimuta­tások szerint a pártok helyzete az 1932-es választásokkal szemben a következőképen alakult: A katolikusok 224.414, a szocialis­ták pedig 109.280 szavazatot veszítettek. A két nagy párt veszteségein a rexisták, akik 271.840 szavazatot kaptak, a flaminand na­cionalisták, akik 39.714 szavazatot és a kommunisták, akik 78.069 szavazatot nyer­tek, osztoztak. A holnap tartandó minisztertanács után Van-Zeeland beterjeszti lemondását. A ki­rály azonnal megkezdi a konzultációkat az uj kabinet megalakítása érdekében. A vá­lasztások előtt a nemzeti unió kormányában képviselt pártok, szocialisták, katolikusok és szabadelvűek egyek voltak abban, hogy foly­tatják egy üttműködésüket a továbbra is Van- Zeeland elnökletével. A választások ered­ménye azonban változtatott a helyzeten, amennyiben a szocialisták lettek a legerő­sebbek a kamarában, ahol héttel több man­dátum felett rendelkeznek, mint a katoliku­sok. Lehetséges tehát, hogy a király Vander- veldenak, a szocialista párt elnökének fogja felaján­lani a miniszterelnöki tárcát, de a szocia­listák között is igen sokan amellett van- | nak, hogy Van-Zeeland maradjon meg a ! kormány élén. Félő, hogy a rexisták erős obstrukciót fognak tanúsítani a parlament­ben és olyan taktikához folyamodnak, hogy sor­ra mondanak le képviselői mandátumaikról és ezáltal folytonos pótválasztásokat tesz­nek majd szükségessé, ami által népszava­zást akarnak kierőszakolni. Mi a programja az uj francia kormánynak? PARIS. (Az Ellenzék távirata.) A lapok nagy vonásokban már ismertetik az uj fran­cia kormány programját, amely a következő: 1. A Laval pénzügyi intézkedéseivel meg­indított törvényrendeletekkel való kormány­zás fokozatos megszüntetése. 2. A Nemzeti Bank kormányzótanácsának megreformálása. 3. A munkanélküliség megszüntetése érdé- I kében nagyarányú közmunkák megindítása. | 4. A hadsereg demokratizálása. 5. Személyi tisztogatás az állami közigaz­gatásban. 6. A hadfelszerelési üzemek állami keze­lésbe vétele. 7. A szélsőbaloldali mozgalmak miatt el­itéltek amnesztiájának előkészítése. Tűzvész ptisztítotía el tizenöt falusi gazda házmi GERNAUTI. (Az Ellenzék távirata.) Bor­zalmas erejű tűzvész pusztított a megye Slo- bozia-Rancea községében. A tűzvész rövid idő alatt 15 házat összes melléképületeivel együtt teljesen elhamvasztott. A község lakossága a Cerusuti-i tűzoltóságtól kért segítséget, amely azonnal a helyszínére sietett és óriási erőfe­szítések árán eloltotta a tüzet. Az este folya­mán azonban a tűz újra kiújult és attól tarta­nak, hogy a falu épen maradt házaira is át fog terjedni. Sebuoth ünnepi istentisztelet a zsidótemplom- ban. A Regelte Ferdinand úti nagytemplomban a Sebuoth ünnep ellőestéjén, május hó 26.-án, ked­den az esti ima 8 órakor, I. napján 27-én, szerdán reggel fél 8 órakor, Muszaf d. e. 10 órakor, Ma- ariv este 8 órakor, II. napján, 28.-án, csütörtök reggel fél 8 órakor, Muszaf d. e. 10 órakor kez­dődik az istentiíztelet. Mázkjr. (Halottak emlé­kezete) a csütörtök délelőtti Muszaf ima kereté­ben. PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Fehér szalvéta 50 darab 9 lej, mintás szalvéta 25 darab 9 lej. Cukrászdáknak, ét­termeknek ncgyedes fehér szalvéta Í000 drb 40 lej. ______________________ Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLü­VLLBNZfíK AZ , ÚJSÁGÍRÓ KtUUBAAI holnap, szerdá­tól minden este BSHARI ZOLTÁN A/. ORSZÁGOS NEVŰ TANGÓ-ÉNEKES Oudus kíséretével legújabb slágereket énekli AZ , UJSÁGSIkO KLUBIBAN holnap, szerdá­tól minden este Gázmérgezés ölte meg a francia uszály fiajó tulaj­donosát és lsét tengerészét PĂRIS. (Az Ellenzék tudósítójától.) Megdöbbentő szerencsétlenség történt a Szajna folyón egy Versailles közelében horgony zó uszály hajón. Az uszály- hajó tulajdonosa leszállótt a hajú fenekébe, hogy ott javításokat végezzen. A hajó tulajdonosa sokáig nem adott életjelt magáról, mire két tengerész, akik nyugtalankodni kezdtek, keresésére indult. Mikor azonban ök sem tértek többé vissza, két algériai tengerész, akik a szomszédos uszályhajón dolgoztak, szintén lementek a hajó belsejébe. A két algériai már idejekorán észrevette, hogy a hajó belsejében gázszag érzik és valószínűleg ez okozta a rejtélyes eltűnéseket. Ekkor felsiettek a fedélzetre és orruk elé vizes rongyot téve térlek vissza, majd óvatosan az eltűntek keresésére indultak. Mindhármukat eszméletlen állapot- han találták meg. Eelszállították őket a fedélzetre, de minden élesztgetési kísér­let eredménytelen maradt. Mindhárman meghaltak. A titokzatos gázmérgezési ügyben folyik a vizsgálat. CapNof-ftfozgó Ma uioEf asaí! Jan Klcporo - Add neftem az líszahát! (Magyar—német Í4csi«aráiis megegyezési Írnak alá Bérünkén Honnan Bélini magyar közokiaiásiigyi miniszier berlini ulja BUDAPEST. (Az Ellenzék távirata.) Buda­pesti lapok berlini jelentése szerint, Hóman Bálint magyar közoktatásügyi miniszter ber­lini látogatásával kapcsolatban magyar—né­met kulturális megegyezés jött létre, melyet a két kormány nevében Rust német és Hó- man magyar közoktatásügyi miniszterek csütörtökö-n írnak alá. A német sajtó ebből az alkalomból meleg hangon ir Magyarországról és hang­súlyozza, hogy Ilóman miniszter látogatá­sa nem egyszerű, udvariassági tény, mert Németország és Magyarország között a vi­szony már régen a diplomáciai udvarias­ságon túlmenő meleg barátsággá javult. Hóman Bálint tiszteletére Rust német köz- oktatásügyi miniszter tegnap diszebédet adott, melyen a birodalmi főváros előkelősé­gei vettek részt. Hóman pohárköszö'ntőjében hangoztatta, hogy a két nép közötti baráti viszony szilárd alapját az állandó és békés MEGNYÍLT ÖSISTáL PálACE BITS (Strada Saguna 13. szám) tűn déri szép kér helyisége MEGNYÍLT Hideg, meleg konyha. — Polgári árak. — Szenzációs jazz. — Minden este fellép a „Vívó Club“ nagy attrakciója : Laurie Lawrence, a néger énekes és csoda táncos. Veszedelmes betörői tartóztatott le a rendőrség CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A hely- 1 beli rendőrség ma éjszaka az egyik külvárosi vendéglőben letartóztatta Moldovan Virgil Uioara-i illetőségű kádármestert, akit több Uioaran elkövetett betörés és lopás miatt kö­rözött az ország rendőrsége. A 28 éves ká­dármestert már négy ízben Ítélték el: először hat hónapra, majd kétizben 1—1 évre és leg­utóbb két és félévre Ítélték bűntettei miatt. Moldovant Mandratiu detektív fogta el. A rendőrségen történt kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy állandó lakóhelye váro­sunkban van, de Uioaran hajtotta végre bűn­tetteit. Eddig mintegy 100 ezer lej 'értékben követett el betöréseket és lopásokat. Moldo­van tagadja, hogy városunkban is betörése­ket követett volna el. Nyilvános árverés A Bihor-megyej TINCA-i gyógyfürdő 1936. I MÁJUS 30-ÁN, nyilvános árverés alá kerül. A fürdő hírneves szakorvosok szerint biztos gyógyulást eredményez női betegségeknél, vér* szegénység esetében, idegesség, gyomor-, máj- és vesebajok nail. Természetes meleg és hideg-forrásai szénsavat-, vasat- es különböző kén es-jódos-savokale tartal­maznak. Rendkívül alkalma* ásványvíz kiterme- / re ,1S’ ,azoP'kivül a feltörő gázok viffiágiíds és fű­tés céljaira is kihasználhatók. kulturális érintkezés, a szellemi kapcsolatok adjak meg. A nemzetek közötti tartós jóvi- szany együttműködés csupán a szellemi élet alapjainak rokonsága és u kulturális alap közössége mellett lehetséges. A haLlmas né­met nemzet kultúrája sok ösztönzést és érté­ket adott a magyarságnak — mondta Hóman közoktatásügyi miniszter — a magyarság is örömmel lát tehát minden olyan törekvést, mely a német nemzeti művelődés számára a haladás és fejlődés uj távlatait tárja fel. LONDON. (Az Ellenzék távirata.) Wer- non Bartlett, a News Chronicle diplomáciai szerkesztője, aki jelenleg Budapesten időzik, azt jelenti, hogy Magyarországon Göring mi­niszterelnök közeli látogatására várnak. Go­ring vadászatra érkezik Magyarországra, lá­togatása azonban politikai jelentőségűnek is látszik. Wernon Bartlett arra a kérdésre, hogy Olaszország Népszövetségből való ki­lépése esetén Magyarország és Ausztria kö­vetnék-e példáját, határozott nemmel fele!. A gyógyfürdő területe CCA 24 HOLD, gyö­nyörűen parkírozva i-ehuzódik egészem $ Fekete Kőrösig. A telepen modemül berendezett fürdőszobák, vendéglő és vendégszobák vannak. Az egész objektum KERESKEDELMI ÉRTÉKÉT 4—5 MILLIÓ LEJRE becsülik. KIKIÁLTÁSI ÁR 850.000 LEI. Elsőrendű tőkebefektetés. Bővebb feüvilágositással szolgál: dr. KOVÁCS András ügyvéd. Oradea, Str. Reg. Carol II. 20. 19 3 6 ta á Ium 2 7. ictórfúzfaíás a vendéglő Süllőn s wimmm CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Váro­sunk rendőrségének erkölr.sreridészeti osz­tálya ho sz 11 idők óta folytat nyomozást olyun egyének után, akik fiatalkorú leányo­kat igyekeznek bűnre csábítani. A rendőrség állandó figyelemmel kiséri a külvárosi zug- mulatókat és nyomoz a titkos találkahelyek után. A Piata Mihai Viteazul-on levő Gordan- féle vendéglőről is uzt gyanította a rendőr­ség, hogy itt gyakran történnek törvényelle­nes dolgok. A rendőrség bűnügyi osztályának egyik titkos rendőre tegnap u vendéglőben letar­tóztatta) S. Herman helybeli elektrotechni­kust, akit az erkölcsrendészeti tőrvénvbe ütköző vétségével vádol meg a vendéglő ud­varán lakó fiatal lánnyal együtt. A férfi elmondotta, hogy « délutáni órák­ban tért be a vendéglőbe, ahol innivalót ren­delt. Miközben italát fogyasztotta, az egyik leány hozzálépett és azt kérte tőle, hogy van-e pénze. Ö igennel felelt, mire a leány magával vitte öt az ivóhelység melletti kü- lönszobába. Itt fogta el a rendőrség. A leányok azt vallották, hogy mintegy két hete kénytelenek tiltott prostitúcióval keres­ni kenyerüket. A két leány különben ikertestvér, 15 éve­sek, Gheorgheni-i illetőségűek és néhány év­vel ezelőtt kerültek városunkba, ahol mun­kaalkalmat kerestek. Miután állandó mun­kát nem találtak, nem tudták magukat más­képen fenntartani. A három letartóztatott ügyében a vizsgálat még folyamatban van. MLhai nagyvajda Bucu­resti-ből jelentik: Mihai nagy vajda diáktár­saival kiránduláson van, melynek során Ada- Kaleh szigetet is meglátogatta. Keresztesy Kálmán halála. A református egyháznak súlyos gyásza van. Az egyház- község hűséges számvevője, Keresztesy Kál­mán 66 éves korában súlyos szenvedés után elhunyt. Halálát egyházán kívül széleskörű rokonság gyászolja. Temetése holnap, szer­dán délután öt órakor lesz a köztemető ha­lottas kápolnájából. ÉTVÁGYTALANSÁGNÁL gyomorhurutnál, gaszerikus láznál, bélrekedés-nél, emésztési reny- heségnél, anyagosé re zavaroknál, csalánkiütésnél és bőrviszkerésnél u természetes „FERENC JÓZSEF* 1 keferüviz renclbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja ai testet a felgyülemlett rothadó anyagokról. Az orvostu­domány számos ürtörője megáía.pítorra, hogy a FERENC JÓZSEF viz abszolút megbízható has­hajtó, s ezért az emésztőszervek megbetegedései" nek kezelésénél állandóan alkalmazható. Eljárás a titkos aranykereskedők ellen. Bucuresti-ből jelentik: Az aranytermő vidé­ken tegnap számos házkutatást tartottak az ismertebb bányászoknál, akiket megnemen- gedett aranykereskedéssel gyanúsítanak. Csendőrkülönitmények szálltak ki tegnap Zlatna, Abrud, Buciuma, Rosia-Montana, Al masul-Mare és Hunedoara több helységébe. Zlatnán mintegy húsz bányatulajdonos laká­sát kutatták át, irja az Adeverul és kb. Í6 kilogram aranyat koboztak el közel 2 millió lej értékben. A tavalyi bányatörvény 81-ik szakasza értelmében ezt a mennyiséget be kellett volna szolgáltatni a Banca Naţionala- nak. A kihágást elkövetett egyéneknél jegy zőkönyvet vettek fel. A bányatulajdonosok körében pánik uralkdik, mert a 10 hónap­pal ezelőtt hozott törvény dacára eddig ha­sonló intézkedések nem történtek. Gyűlések engedélyezése. Bucuresti-ből je­lentik: A belügyminisztérium elrendelte, hogy ezentúl ne adjanak engedélyt több gyűlésnek egyazon helyiségben egy napon való megtartására. A rendelet értelmében minden esetben az első kérést kell figyelem be venni. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. A kisebbségi és emberi jogok előharcosa. Magyarország legré­gibb és legeitarjed- Mb sportlapja!! I!! Megjelenik heíenkirtt 5-szöti Kiadótulajdonos: ELLENZÉK 1ST* *» lA jEU?uzék „Ceneűzdia“ iaüiufé£efóm& Kifuss Bö ßjoaubft» asHzisäÄS

Next

/
Oldalképek
Tartalom