Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)

1936-05-17 / 113. szám

r ELLENZ fíK 1 9 3 6 májún 17' nid ,,kelletik megállni" a: attyaföldmtk. 1 sekély nép bi onyárg veszteségünk es fájdalmunk arányában részesíti a végső tisztességben és nem búcsúkép, ha­nem értelme megtartása érdekében. Ez a kidőlt hatalmas székely erő és kisebb­ségi munkaképesség e pillanatban még megzavarja gondolataink rendszerét és tisztaságát: nem tinijük pontosan föl­mérni a veszteséget, nem bírjuk egészen átélni a bánatot, csak meghökkenue gon­dolunk arra, miképen ragadjunk meg lehető legtöbbet az ő elmulhatatlansága- bol további küzdelmeinkre: a jelentőség kiemelésével igen mély sugallatot és le­hetőleg örökké égő példát kapjunk tőle. [ nagyság folytathatja müvét a halál­ban is. Mi pedig nem tudjuk elképzelni kisebbségi életküzdelmünket c székely óriás állandó közreműködése nélkül. Épp agg szükségünk van a halott, mint az élő Csutak Vilmosra. Égető szükségünk van példájára, mert meggyőződésünk, ha másvilági sugallata elérkezhetik hozzánk, akadnak majd a lappangó gazdag szé­kely tehetségek sorában alkalmas utó­dok és tanítványok, akik ha nem is egyenként, de közösen sokat pótolhatunk az ő pótolhatatlan erejéből, szívósságá­ból, derülátó életrevalóságából, gazdag leleményéből, tervszerű rendszerességéből és megvesztegető modorából. Egyik mun­katársa halála hírére fölsóhajtott: Ha száz ilyen emberünk lett volna, vagy száz ilyen emberünk jönne, megoldódnék ten­gő életünk minden nehézsége és elinté­ződnék élet-halálharcunk minden szük­séglete. S a visszasóhajtó felelet ez volt: Ha csak húsz Csutak Vilmosunk lenne, aki az ő müvét folytatná és mint az olim­piai fáklyás staféta lelkének füzét és szel­lemének a fényét tovább adná a kisebb­ségi magyarság útvonalán! ügy kellene méltatnunk őt, mint a nagy államférfiakat, mint a nagy hadve­zéreket, mint a nagy tudósokat, mint a nagy írókat szokás. Pedig Csutak Vilmos nem volt több, mint egy kis vidéki szé­kely város csöndes előrefejlesztöje, aki minden lehető kisebbségi megmozdulást időről-időre falai közé irányított, mint a székely nép fiainak szellemi és anyagi igényeiről gondoskodó kedves gyám. mint a Mikó-kollégium és Székely Muzeum igazgatója, történettanitó s egy pár érte­kezés, egy hatalmas jubileumi évkönyv írója és szerkesztője. De óriások erejét, lángeszű vezéregyéniségek bölcsességét igénylő zord időkben bámulatos képes­ségekkel átmentett az áradatból intézmé­nyeket, amik talán már pusztulásra Ítél­tettek és tudott a düledezö világban uj, nagy, jelentős alkotásokat létrehozni, töb­bet, mint bárki és bármi mostanság. Át­vezényelte iskoláját és múzeumát a*ve­szedelmes szírieken s őket, mialatt más hasonló intézmények összezsugorodlak, ki tudta fejleszteni és kapcsolatot létesí­tett a hasonló román művelődési tűzhe­lyekkel, amelyeknek sáfárjait a rettegett közoktatásügyi miniszterrel az élén tisz­taságával és bábájával meg tudta nyerni barátnak. Alapított leánygimnáziumot és internátust, mind a kettőnek megfelelő épületet épített és iskolája uj tornacsar­nokát egyszersmind színházzá és más művelődési tűzhellyé alakította. Hogy ne maradjon az ő örök eltávozása után anyagiak nélkül, semmiből kis birtokot és semmiből nagy bérházat szerzett neki. Szegényen kezdte, mint cipóból élő szé­kely fiúcska és szegényen fejezte be, mint a magyar kisebbségi élet egyik leg­tiszteltebb alakja, de naggyá és gazdaggá tett mindent, aminek vezetésére vállalko­zott. Talán ezért vérzett el aránylag fia­talon. A reálfantázia, a gyakorlati esz­mény, az egyensúlyozott munkaszenve­dély tökéletes képviselője volt, akinek minden fogyatkozása is az erő varázsától és az egyéni bübáj fényétől csillogott. Nagyság és agyafúrtság, alkotás és egy­szerűség két hatalmas relief volt a végén. Bocsássuk félárbócra gyászoló és vesztes szivünket. Áldjuk és kövessük Csuiak Vilmost. NŐI DIVATLAPOK a tavaszi saseaoar« (ruha, kabát, kosztüm) már hatalmas válasz­tékban kaphatók az Ellenzék künyvosztáljá* ban, Cluj, Piaţa Unirii« PAÁL VASÁRNAP! RIPORTJA HÁROMJRIPÖRT7 amelyek közül az egyiknek semmi köze sincsen a másikhoz ... Mindenkivel előfordult már, hogy beszélgetés közben minden átmenet nélkül nz egyik témáról :t másikra ugrott át. Magú se tudja: miért? Egyetlen ok: mind a két téma érdekes. Néha gondolkozom is rajta: hogyan lehetséges az, hogy öt perccel előbb még Goethe Friederikájáról beszélgettünk, most pedig már Addis-Abeba-nál tartunk... Ezen a héten ilyen kaleidoszkópot adok ri­portjaimban. Trencsénteplic, 1036 május közepén. (COPYRIGHT by Jób Paál. Után­nyomás tilos.) Esite az ágyba« olvasom: Sanghaibnn meghalt a kórházban egy em­ber, aki halálos ágyán bevallotta, hogy Kiss Bélának hívják és rettentő bűn terheli a lel­két .. . Behunyom a szememet és eszembe jut éle­tem első igazán nagy riportja. A világítóimra elejém tört-nf, tavasszal, a cinkotai határban az orgonák nyíltak, akár­csak most itt, a trencséntepJici parkban és én tiz napon át miniden reggel vicinálison utaztam ki Ginkotára . . . Kiss Béla hét hordója Az emlékeim között őrzök egy szürkefe- dclü könyvecskét. Multkorjában, amikor utol­jára a kezemben volt, láttam, hogy a lapok már kiesnek a fedélből. Vékony vörös léniák szaladnak az oldalakon és léniákon ceruzá­val gyöngyszámokat irt a gazdája, aki az el­ső laipra is odaírta finom, inkább asszonyos, mint férfias betűkkel a nevét: Kiss Béla . . . És mint rendes, ájtatos emberhez illik, ugyan­csak az első oldalra, a neve fölé odaírta — Italán inkább: odarajzolta — ezt a két szót is: Isten nevében A cinkotai műhelyből hoztam el magam­mal annak idején ezt a kis füzetet. Kiss Béla üzleti könyvét. Amibe bejegyezte, hogy mikor és mennyit adott ki cinkre, bádogra, faszénre, petró­leumra, húsra, zöldségre, vicinálisra, házbér­re és cipőtalpalásra. Akkurátos, rendes ember volt ez a Kiss Béla. Ott álltam a cinkotai műhelyben, amikor a pestkörnyéki vizsgálóbíró rendeletére a sa­rokban talált petróleumos hordókat felbon­tották. Mindegyikből egy asszony hullája került elő. Az egyik törvényszéki orvos a cinkotai temetőben boncolta fel a hullákat. Ingujjban dolgozott az orvos, a háta mögött ott állt a boncluni intézet szolgája és sok vol a munka, az orvos megéhezett — kesz­tyűs kézzel sonkászsemlyét tartott a doktor ur szája elé. líét hulla feküdt a cinkotai temető tisz­tásián egy széles deszkalapon, amikor kiszed­ték őket a hordókból, mindegyiknek még em­beri formája volt, de percek alatt széjjelmál- tt'k a levegőn. Valósággal szétoszlottak. Még ma is borzadok, ha visszaemlékszem: hónapokig éreztem a boncolás rémes illatát. A ruháimat, amiket viseltem ezeken a napo­kon, sohasem tudtam többé felvenni. . . . Azóta sem voltam boncoláson. Huszonkét esztendeje van ennek és alig mult el esztendő, hogy ne hallottam volna valamit Kies Béláról. Egyszer azt Írták a la­pok. hogy a francia légióban szolgál, kegyet­len az emberekkel és ha magyar hajótöröttel kerül össze, azt megkinozza. Arról is jölt hir, hogy valahol Délamerikában ismerték fel. Az ilyen híreket nehéz ellenőrizni.. De a sanghai hir igaz. Nincs bizonyítékom rá, de úgy érzem, hogy az a szerencsétlen, ösz- szetört eml>er, aki a sanghai kórház szalma­zsákján összetette a két kezét és mielőtt utol­sót lélegzett volna azt mondta, hogy Kiss Bé­lának hívnak, valóban a cinkotai rém. Meddig él egy hatvanéves ember Délfelé, amikor a hátam már megfájult a sok gépelésből, magamra kapom a kabátomat és sétára megyek. A Baracska felé vezető erdei utón ilyen­kor összetalálkozom régi kedves barátom­mal. Balassa doktorral. Tavaly megírtam ró­la, hogy 30 év óta orvos Tren-csénteplicen. Szeretem nagyon, mert nemcsak jó orvos, hanem igazi ember is. Szive van és abból a régi iskolából maradt üt, amelynek ma már alig akad hírmondója. Arról a két halottról beszélgettem el vele, akiknek halálozási hírei tegnap áMott az újságokban. Kiss Béla volt az egyik, Klebinder Ernő, a bécsi Sonn und Montagszeitung főszerkesztője a másik. Sze­gény Klebinden — a Phönix bécsi botrányá­ba volt belekeverve — Susákon ciankálival megmérgezte magát. A kettő között annyiban volt összefüggés, hogy annak idején Klebin­der bécsi lapjában jelent meg első külföldi riportom: a Kiss Béla hét hordójáról. Úgy hevenyében kiszámítottuk, hogy mind a két halott 60 esztendős lehetett, íme: a gondolattársuliás. Most szó került a hatvan esztendős ember­ről és felvetődött a kérdés: voltaképen meny­nyit is él egy hatvan éves ember? Azt mondja nekem Balassa doktor: — Egy hatvan esztendős ember életének mérlege ez: fiirt álon, tudat alatt eltölt 18 évet, a hátralevő 42 év alatt, leszámítva a vasárnapokat, — 42 év alatt ez hat évet tesz ki — dolgozik 10 évet napi nyolc órát számítva átalussza éle­te harmadát 20 évet ha naponta csak egy órát kártyázik 40 év alatt, kártyázik 2 évet evéssel tölt el, szerényen számítva élete során 4 évet mosdásra, beretváíkozásra, öltözkö­désre, fürdésre 3 évet. — Mi jut a szerelemre és az élet örömeire? Hatvan esztendő alatt még csak öt percent se. Hiszen: Hatvan esztendőből ötvenhét év olyan dolgokkal telik el, amik közűt talán csak az a tizennyolc esztendő tartozik az élet örömeihez, amik fölött észrevétlenül siklunk tovább . . . Nyaralás fegyveres erőszakkal A mult héten Stubnyafürdőn jártam. A turóci fensikon ez a fürdő és a hire ép­pen olyan jó, mint amilyen öreg a histó­riája. Vasárnap délben körmöcbányai urakkal ültem az asztalnál, a körmöci urak évszá­zadok óta járnak ide, legnagyobb passziójuk a gisztránghalászat, sehol a világon nem le­het olyan hatalmas vörös pöftyes pisztrán­gokat fogni, mint a stubnyai patakokban. Ebéd közben meséli a Körmöcbányái fale­vél'! áros: — Nemrégiben öreg irásikra bukkantam. Ezek hírül adják, hogy !V\ László király voit Stubnynfürdő első idege, 1281-ben egész udvartartásával jött el ide a reumáját gyógyítani. Százötven esztendővel későbben Zsigmond király — aki tudvalévőén a sze­pesi városokat kártyán vesztelle el az ólub- lói várban — hónapokat töltött el Stubnya- fürdön. Akkor még nem volt itt semmiféle épület- és a királynak meg rtllett elégednie azzal, hogy sátrakban töltse el az éjszakáját. Az első kőépületet 1495-ben emelte Stubnyan Korom Bálint, aki akkor a bíatnicai vár és a Stubnyával összeépült Kisfalu ura volt. Ezt a házat —, amelynek helyén a Grand Hotel áll — még húsz esztendővel ezelőtt is kőháznak nevezték. Korom Bálint szomszéd­ja, Mnjthényi Mihály, aki a háji uradalom birtokosa volt, ugyancsak jogot formált Stub- nyához és évtizedekig tartott az a pereske­dés, amelyet a két hatalmas birtokos folyta­tott egymással. — Abban az időben az igazságszolgálatás- nak más módjai és utjai voltak és bizony egykori Írások elmesélik, hogy talán száz esz­tendeig csak az az ur nyaralhatott és füröd- hetett Stubnyán, akinek erősebb volt a kato­nasága. Mert az történt, hogy: egy napon megjelentek Korom uram felfegyverzett job­bágyai és puskákkal kiverték onnan Majthé- nyi Mihályt egész pereputtyával egyetemben. Hirtelen födelet emeltek a források fölé, megtelepedtek és addig maradtak, amig Majthényi uram erősebb katonasággal meg nem érkezett és el nem zavarta a szomszéd­jait. Még a két birtokos halála se zavarta meg a fegyveres erőszakkal való nyaralás kö­zépkori intézményét. Az özvegyen maradt Majthényiné második férje, Zablatányszky György trencséni főispán teremtett aztán- va­lahogyan rendet és róla jegyzik fel Körmöc­bánya krónikái, hogy megépítette Stubnyán az első kocsmát és ezzel megindította ott a fegyver nélküli idegenforgalmat is. Valaho­gyan. azonban nem érezte jól magát puskás jobbágyok nélkül, mert 1523-ban — két év­vel a mohácsi vész előtt — készpénzért — hogy mennyiért, arról nem beszélnek az an- nalesek — eladta a fürdőt, a forrásokat, a kőházat és a kocsmát Körmöcbánya városá­nak, amely immáron 400 esztendőnél hosz- szabb idő óta tulajdonosa annak a fürdőnek, ahol a Wesselényi-féle összeesküvés okmá­nyait aláírták és ahol Wesselényi Ferenc megismerte rá inegs/< r< ttc S/éehy M i|> grófnői, a murányi Vóun.izl . . . Abban j időben, Minikor Így (noridja ezt «I a m ny váron jegyzőkönyv«* fényes kÍMéreiév Stubnyára jött e| Petrus Pázmány >/ <>i / hercegprímása . . . * ... A stubnyai parkban «/ól a mu/vk- a strandon szép asszonyok vesznek már in- fürdőt és udvnrollatnak maguknak é-s ol/jfv furcsa: egyiküknek se jut e ziiklie, hogy 10 esztendővel' csak a/ nyaralhatott itt, aki », elegendő puskája és katonája volt . . . LEENDŐ ANYÁKNAK kellő figyelmet ke ford'taniok arra, lio^v hé* működésük rendbe, legyen, ami legegyszerűbben a régóta közisme■; '■ .ín z ■ .1 ERENC JÓZSEF‘I rüv / nállata által — réggé', éhgyomorra egy fél pofé ra 1 — érhető cl. Nőorvosi klinikák vezetői tg. be hangzóan dicsérik valódi FERENC JÓZsÉ vizet, mert könnyen bevehető, rendkivül cnyb' hatása pedig gyorsan és minden kellemetlensé s nélkül bekövetkezik. MIT IR A ROMÁN SAJTÓ LUPTA: A Daily-Telegraph genfi levele­zője, — mely lapot szoros kötelék fűzi az1 angol külügyminisztériumhoz — kijelenti, hogy a kisállamok ellenzik Abesszínia an- nektálását s fenn akarják tartani az olasz­ellenes szankciókat. Ezeket az államokat* nyugtalanítja Mussolini kijelentése, hogy nem nyugszik, mig a római birodalmat uj- ból meg nem valósítja. Valószínű, hogy az angol újságíró igazat irt lapjának. Érthető az európai kisállamok nyugtalansága, mi­dőn egy ország annektálásáról s a nem­zetközi szerződések megsértéséről hallanak. A legutóbbi belgrádi kisantant konferencián Románia képviselője kijelentette, hogy* a kisállamok lesznek az utolsók, kik a Nép- szövetség mellett kitartanak. Ezt elsősorban az utódállamokra kell érteni. A csehszlovák határt a német; a román és jugoszláv ha­tárt a magyar revíziós törekvés támadja, melyet Mussolini nyíltan támogat. A római kijelentés nemcsak a kisállamokat, de a nyugati demokrata államokat is foglalkoz­tatja. Nem veszik komolyan azt az érvet, hogy erélyes politika Olaszországot Német­ország karjaiba dobja, mert Italia jól tudja, hogy elszigeteltségében uj barátja kihasz­nálja. A kisállamok most angol—francia megegyezésre várnak. Ettől függ Európa békéje s ettől függ az is, mi fog történni szélsőkeleten és Afrikában. ADEVERUL: Nem csodálkozunk Vaida Brasov-i kijelentésén. A román-front feje régtől oly utón halad, mely szélső naciona­listákhoz vezet. A vasgárdát régtől szereti, természetesnek tartottuk tehát mindazt, amit Brasov-ban mondott, midőn a hadbí­róság a diákperben tanúként kihallgatta. A Dreptatea jelentése szerint a szélsőséges diákok revolvert szegeztek a mozdonyvezető mellének Sinaiaban s a szörnyűségek egy részét maguk is elismerték azokban a kiált­ványokban, melyeket Bucuresti-ben oszto­gattak. Tudja ezt Vaida. Mindent tud, ami a vasgárdánál történik, mert védelme alá helyezte volt őket. Nemcsak tűrte, de bá­torította és segítette is a gárdistákat: Duca meggyilkolása? A „Nicadorok“ dala és a gyilkosok dicsőítése csak Vaidát untatja. Hagyjuk békében a halottakat! — mondja — élők, az élőkkel törődjenek. Sajnálatos­nak tartjuk, hogy éppen Vaidával történt ez meg, aki nem oly rég ádáz ellensége volt azoknak, akik a demokráciát támadták, s kitartóan védte az Alba-Julia-i pontokat., Vaida a fajelméletre alapított nacionaliz­musnak apostola. CURENTUL: A Cluj-i egyetem régész-ta­nárának esete élénken bizonyítja, meddig terjed a magyarok nevetséges sovinizmusa. A hadbiróság eljárást indított Roska Márton dr. ellen, aki cikket irt egy budapesti ro­mánellenes kiadmányba. Roska dr. ellen 1920-ban is volt hadbírói eljárás folyamat­ban földalatti munka miatt. Letartóztatták, majd szabadlábra helyezték, mire megvál­toztatta magatartását és szolgálatokat akart tenni Magyarországnak. A régészet jó alkal­mat nyújtott. Számos értékes gyűjteményi- tárgyat titkolt el, melyet aztán később meg­találtak s nem tulajdonítottak különös je­lentőséget a dolognak. Többször volt ki- küldve erdélyi ásatásokbaz, a talált értéke­ket aztán nem szolgáltatta be az egyetemi múzeumnak. Egy7 bronzleletet annak a Cluj-i erdélyi magyar múzeumnak adott, mellyel ma is hadilábon állunk. Magyar nyelven vett fel jegyzőkönyveket hivatalá­ban. Nem tudjuk, mily kapcsolat köti össze Cluj-on például az egyetemen a románokat és magyarokat. Lehet, hogy hisznek nekik s arra gondolnak, hogy a végén legalább formai szempontból lojálisakká válnak. Le­het, hogy nem szeretik alkalmazni a gyors és tulszigoru büntetéseket, mégis felmerül a kérdés: — miért bíznak meg ilyen embere­ket ásatásokkal és értékes tárgyak átvételé­vel, mikor ismerik felfogásukat? Nincs szó gyűlöletről, Roska dr. esete azonban szó nélkül nem maradhat. Az egyetem fogja az ügyben az utolsó szót kimondani.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom