Ellenzék, 1936. május (57. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-15 / 111. szám
E L r: 19 VT .1 K I 9 3 (> muiu» I 5. € r RXJON Hipoíkegeny 10. In. Dr ! láncú Domokos KÖZLEMÉNY Fii rolniét len ül várjuk rs lessük ;i hírekéi Antant leltéteiek. „Meg kell dönteni a poros/ katonai gépezete! Németország ki kell szolgáltassa az egész flottáját, ninniciós gyárait és budisairól kell tizetnie. Elzász-Lothariugiát vissza kell adni Kran eiaországnak. A törökok átallják a Dardenellákat Olaszország megkapja Triesztet és Isztriát Az antant megfelelő biztosítékot kér a jövőre". Oroszországban a Duma egyhangúlag a béke tárgyalások ellen loglal állást. „Nem köthetünk békét, mig egy szál ellenséges katona áll Oroszország földjén“. XXI. készülünk karácsonyra, liste fenyőfákat fogunk díszíteni és ajándék kiosztás lesz. Délután végigjárom az állást, benézek a fedezékekbe, a legénységhez és mindenütt boldog ünnepeket kívánok. Az egyik füstös, dohos fedezékben kis karácsonyfa áll szomorúan, csupaszon, rajta két kis sovány gyertya, előtte egy öreg huszár könnyes szemmel, fájdalmasan énekli: ,,Mennyből az angyalMeglep ez a fájdalmas egyszerűség és az öreg huszár könnye. Megindultan kezet fogok vele. Sir az öreg katona, sírnak a többiek is, sírok én is . . . — Hagyja öreg! Jövőre ilyenkor otthon lesz melegben, békességben, boldogságban! — vigasztalom és gyorsan kisietek a homályos és füstös fedezékből, nem tudom tovább nézni a szomorú és feldúlt lelkit embereket. Este karácsonyfát díszítünk, majd jó vacsorát kapunk; tea, rum, butéliás bor, konyak, likőr. Mindenki kap egy kis csomagot „Liebesgabéval“. Otthoni dolgok: cigaretta, zsebkendő, harisnya, csokoládé. Fenyőágacskával díszített fekete fémcigarettatáreát is kapunk felírással: Weinacht im Felde 19lt>:‘. Makay alezredes jókedvével bátorságot, vigságot akar önteni lelkűnkbe, mert mindenki szomorú, haza gondol. — Nem tudom mi van velem, egész nap le voltam törve, valami szorítja torkom és szivem. A karácsony- est gyermekkori emlék és sivár, reménytelen élelem, vagy szüleim utáni vágy és félelemérzése nyugtalanítja a lelkem? Csernát Jóska énekel. Makai alezredes is belevág tenor hangján. Majd a gramofont kapcsolja be elcsépelt nótáival Gróf Dégenfeld Kincsi Semmi nem tud lelrázni. — Mi bajod van Doktor? — szól az alezredes. — Miért vagy olyan szomorú? — Nem tudom alezredes uram, de valami szólítja a szivem, fáj valami. — Énekelj egy szép román népdalt! — kér Mukayr alezredes. — Úgy szeretem a ti mélabus, I áj - dalmas nótátokat. Énekeld el a ,.Sti tu'-t . . . Próbálok énekelni, de nem jön hang torkomba. — Nem tudok most énekelni alezredes uram — mondom szégyenkezve. — Bocsánatot kérek. Akkor én fogom elénekelni! — mondja Makay és elkezdi dúdolni szépen, csendesen: „Sti tu . . Szépen szól a gyönyörű ének. „Sti tu . . a szép román dal, mely felkavarja egész lelki világomat. Késő éjjel fekszünk le, de nem jön álom a szememre. A dekkung földbe vájt ablakán a „Vártul Omului" lehet köntösbe bujt és fenyöerdövel szegélyezett csúcsát nézem órákhosszál, gondolatom tnesz- sze száll. Otthon vagyok kacagó karácsony este az apám mellett. Anyám boldog ölelése, testvéreim, a szent énekek hangja a jégvirágos ablak elölt, a meleg családi tűzhely, a szeretet, amely a bethlemi jászolban látott napvilágot, az emberi megváltás, a boldogság utáni vágy jut eszembe. Minden-minden... s ugv nyomja, rágja a lelkem Később, két bét múlva tudom meg, hogy ezen az éjszakán halt meg az apám. XXII. Végre biztató remény gyűl a megkínzott embertömeg lelkében. Wilson, az Egyesült Államok elnöke békére hívja fel a hadviselő feleket. 1917. Január 1, Újév. Már harmadszor hullottak le a száraz falevelek és mégsincs vége. 1917. talán meghozza az áhítozott békét, vagy ez is vérözönbe fog fűlni, mint a többi? Nem elég még az áldozat. A vihar elindult, semmi sem tartoztathatja fel szörnyű útjában. Mindent elseper és össze- romból. Ki fogja tudni visszaállítani a szétszakadt kapcsokat, kötelékeket fin és apa, testvér és testvér között? Vissza lehet-e adni a kézbe az ásót, kapát, szerszámot? Agyongázolt, tünkresanyaritott, véreskezii, megbélyegzett nemzedék. mikor fogsz nyugvópontra jutni? Hol lesz a megállás? Hol lesz? Hisz még csak kezdetén vagyunk a bajoknak. Forr az eljövendő élet, erjed a juvö világrendje Nem látni a/ útját és eél jál Vihars/ornveleg romból, /.uz, lép, öl, hogy nyom dókáin új élet sarjadjon l)j nemzedék, uj célok, uj eszmék jönnek majd. Uj harcokat és vérözonl hord mellében a jövő. Ilyen gondolatokkal, csöndesen megalkudva sor sulikkal, lépünk az li| esztendőbe Újévi ajándék; a Wilsoni-pontok. Béke, szabad súg, megértés, nem/elek kibékülése Vájjon képes erre megbolygatott, niegtébolyodotl nemzedékünk? Megint otthon lenni, szerelni és szerettetni, forró csókot kapni és beleharapni a piros asszonyi ajakba, vájjon megérjük még ezt? \ csendéi, a szereidet. Méltó lesz-e a mi nemzedékünk a krisztusi esz méhez: ,,Szeresd felebarátodat. mint tennenmayudat!“ Csöndes megalkuvással lelik el az újév napja. Sebzett, békére áhítozó lelkünk makulátlan fehérséget kíván, mint az éjjel lehullt tiszta fehér hótukuró, mcl\ eltakarja ártatlanságával a piszkot, a vér áztatta tóidéi. Szeretettel öleljük, csókoljuk egymást, mikor Makay alezredes meggyujtja a gyertyát. Élmult éjfél és uj esztendőbe léptünk. XXIII. Január 2. Levelet kapok Dr. Szabó Dénes professzortól, az erdélyi szülészeti klinika igazgatójától. Meglep és határtalanul jól esik a megemlékezés, a szigorú prolesz- szor jósága és szeretete a tanítvánnyal szemben. Bátyám nála van, gyakornok. Kedves fiam! — ifja Szabó professzor december 25-én kelt levelében. — Szomorúsággal és fájdalommal értesitlek, hogy kedves bátyádat sürgősen haza hívták, szegény édesapátokhoz, ki súlyos beteg. Remélem, hogy apádnak már jobbra fordult a sorsa és fel fog gyógyulni a betegségéből. Ne szoinorkodj, az Isten nem engedi elveszni a jó embereket. Légy erős és végezd becsülettel a reád váró kötelességet. Üdvözöl szeretettel, tanárod: Dr. Szabó Dénes. Tehát mégis igaz balsejtelmem. Napok óta ér zeni, a láthatatlan erőt, a végzetet, mely utánam oson. fojtja torkom, szorítja szívverésem. Istenem! Szegény jé) apám! Mennyit szenvedtél a hitért, a becsületért. embertársaidnak jólétéért és testvéri megértésért! Most véged lenne? . . . Nyugtalanul töltöm napjaimat. Január H. Ksle az ezrediroda fedezékében vagyok Szilágyi Jenő főhadnaggyal és Halász. Árpád hadnaggyal. Csendesen beszélgetünk, miközben a segédtisztek a postát igazítják. Hét óra felé belép Pettendra huszár, kit ezelőtt néhány nappal Erdélybe küldtem a bátyámhoz gyógyszerért és ruhaneműért. Most érkezett meg és levelet hozott. Remegve nyitom fel a borítékot. Ha lehet kérj szabadságot... Bár a temetésre már nem lehetsz itthon. Ha azonban úgy véled, hogy szolgálatodra odakünnt az ezrednél káros lenne hazajöveteled, maradj, mig ennek ideje el nem érkezik, hiszen már több, mint nyolc hónapja nem voltál itthon. Dolgozz tovább megkezdett munkádon és légy erős! Szegény, jó apánk a lehető legszebb kort érte el, u legbecsületesebb módon. Örökre büszkék lehetünk reá nemcsak mi, de utódai is, mert páratlan becsületes, okos ember volt. Küldök egy fekete kar- szalagot és szeretettel csókol Cosii. Kegyetlen sírás fojtogat, az utolsó sorokat alig bírom kibetiizni a könnyfátyolon keresztül. Szilágyi főhadnagy részvéttel fordul hozzám kedves szavaival: — Valami baj van? — Meghalt az apám! Zokogok, mint gyermek. Oly szomorú, fájdalmas, ha a búcsú nélküli válásra gondolok. Szilágyi és Halász siló szemmel tartják az erőt lelkemben. Pettendra gyógyszolgám szemeiben is könnyeket látok, alig bir jelentést tenni. Este a vacsoránál a fiuk elfogódottan, szeretettel ölelnek és részvétüket fejezik ki. Majd Makay alezredes simogatja atyai jósággal az arcom és bátorít. — Ez a szülök sorsa! — mondja szomorúan. Mindenki vigasztaló szavakat mond. Ezen az estén nem zeng, nem szól Csernáth szép, mélabus hangja. Éjjel egy másik század jön a 9-ik H. Huszár ezredtől tartaléknak, Ujfalussy őrnagy vezetése alatt. Tólváradi, báró Bánffy János és Endre, báró Rud- nyánszky Gyula Lisztekkel. Helyet szorítunk nekik is a priccsen. Reggel erős ellenséges támadás a balszárnyon, a Dadul hegygerincen, mely egész Kirlibabáig húzódik. A mi állásaink Kirlibaba előtt másfélkilóméterre visznek el a Cibo-völgy felé, ahol a 40-ik (Nagy Pál tábornok) hadosztály tartja a frontot. A mi állásunkról: a Fruntea-ról tisztán lehet látni a hegyoldalon és gerincen felfejlődő orosz hullámvonalakat. Erős tüzérségi tűz a drótakadályokra, majd megindul a félelmetes gyalogsági támadás 5—6 soros hullámvonalban. Ijesztően közelednek az orosz raj vonalak a drótakadályok felé, honnan erős gépfegyvertüzelés, kézigránát eső fogadja őket. Elkeseredett küzdelem. Erős, csikorgó hideg. A nagy hóban kúszva, ugrálva közelednek az orosz vonalak s a drótakadályok előtt összefolynak. Nálunk is riadó. Szigorú készültség. Ha áttörik a frontot, Kirlibaba elesik és ezzel' elvágják visszavonulásunkat. Telefonon jelentik és halljuk is a távolból, hogy Dorna Valia is erős támadás alatt áll 1(1 most «-g. i fogóban vagyunk, egyetlen ut uz országút, mely Ko libabán és Donin Vállán visz keresztül, más ni mii csen, csak a bálnak mögötti nagy havasok láncol n i tele óriási hóval, Estefelé a támadási visszaverik a mieink Kim baba ismét megmeneküli. Éjjel farkasorditó vélni dermeszt«) hideg és halálos csend Korán reggel hydo.s/.tálypuruncsru Dlauchy Ke rém főhadnagy egy ski osztaggal sürgősen a hálunk mögött elhúzódó Suvnnilui és Subáidéiul havasokat kell kikutassa, hogy esetleges visszavonulás esetén legyen, merre meneküljünk Fárasztó, rettenetes ul derékik érő hóban és dermesztő hidegben. Sokáig kísérjük szemeinkkel a kis ski osztag m leláldozó vállalkozását, inig el nem tűnnek a síim hóboritott fenyvesben Az „Omul" havas tetején tisztán láthatók messze-túvol az ide-oda szaladgáló farkascsordák az óriási hóban. Január 11. Megjött a parancs, szabadságol kaptam. Szilágyi főhadnagy átadja a „Nyilt parancsot“, mellyel utr.i kelhetek. Tehál holnap indulok. Slapánszkv huszár — a szabónk — megadjusztálja a ruhámat, mentémet. Orgonás Dezső legényem rendbe hozza a holmikat Holnap este ilyenkor már szánkón repülök Kirlibaba és Rodna felé. Különös, fájdalmas érzés fog el. Haza megyek. Mily boldog voltam máskos. sz.abadságori, vakációban, mikor haza mentem a szülői házba, hol minden Inilor, minden fal. minden kő oly szorosan össze volt nőve lelkemmel. Most ez megszűnt. Háború volt, vihar, mely megrázta a meleg otthont. Csajkás Balázs főorvos veszi át a szolgálatot. Délután elbúcsúzom Makay alezredestől, a fiuktól, a legénységtől, és elindulok Ürgonással, a nagy hóban lefelé a lejtőn. Az ösvény kanyarodóban látom Dlauchy főhadnagyot, most érkezik vissza a ski-o^z- taggal. a rettenetes felderítés után. Borzasztó feladat volt — mondja Dlauchy embereim majd kidiiltek az utón. Megöleljük egymást, elbúcsúzunk, majd eltűnők a szerpentinen. Vissza-vissza nézek. Itt hagyom a bajtársakat, ki tudja, kit fogok még viszontlátni közülük? Elbúcsúzom a megszokott helytől, melyet oly jól ismerek, ahol annyit jártam. A „Relais"-állomás fedezéke előtt megyek el — a hegyoldalba vágott melegedő fedezék —, benézek, elbúcsúzom liü embereimtől, az öreg Schmidt sza- kaszvezetötöl. Lenn a völgyben már vár Spielmann főhadnagy, Weisz hadnagy kutyájával és Lővy örmster, földim. Megvendégelnek. A szán készen vár. Jól bebugyolálnak pokrócokkal, szalmával. Orgonás elöl ül a bakon. Még egy „Isten veled!" és eltűnők az éjszakában. Kirlibaba szomorúsága, az ut haloldalán kivehető hősi temető, a Fluturika-hegyszikla, mely az országidba ékel. árván, szabadban virrasztó éhenhaló lovak és megdermedt vágómarhák szenvedése, a búcsúzó elhalkuló gránátbugás, eltompuló gépfegyverkattogás ráfekszik lelkemre, agyamra. Bőrszivarra gyújtunk Orgonással és a hajtó huszárral. Spielmann ajándékozta a szivarokat. Átmegyünk a Bisztrica-hidon, felkanyarodunk a Rotundai- szerpentinre. Jobbra hagyjuk a Kirlibaba—Borsai— Prislop országutat. Sötét este van. csak a vastag hótakaró világit előttünk. Alig kapaszkodunk fel a hágóban előtűnnek szánalmas rongyaikban, dideregve, megdermedve az ir tózatos fagytól és éhségtől a szegény nyomorult orosz foglyok, kiket utmunkálatokra tartanak itt. Könyörögve kérnek ennivalót, cigarettát. Hosszan követik a tova sikló szánkót. Cigarettát, szivart dobok le nekik a fagyott útra. Látom az átmenti tábortüzek világánál, mint vetik magukat a prédára. Lökdösnek, veszekednek. Hideg, hideg, őrjítő hideg. A lovak már alig vánszorognak, az egyik utkanyarban beleforditanak a csonttá fagyott patakba. Rodnán a vasúti állomáson dermedten szállók le a szánkóról. A lovakat hajtó huszár sírva huzza meg az agyonhajszolt, éhes, fáradt, gőzölgő lovak fülé1 Fáj neki is a szerencsétlen állatok szenvedése. — Nincs mit enni adni nekik, főorvos uram! — mondja majdnem sírva — korpás fenjjrővagdalék az eledelük. Én se tudok enni emiatt. ( FolytatjukJ Hirdessen
