Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-05 / 80. szám

193b április 5. BCEBNZßR 13 hogi] eredeti bemutató lesz Szegeden az ős­bemutatók pároséban. Berczeli A. Karóig szegedi költő „Sámson és Delila“ cimii drá­máját mulatja be az ottani társulat. A darab már megjelent köngvalakban és nagy sikert aratott. Keserű, szatíra az újdonság, amely­nek cselekménye egy utópisztikus sport ál­lamban játszódik le, ahol csakis \a rekord je­lent irtat az érvényesüléshez. A sportátkrm. feje Sámson, aki akkor bukik el, mi­kor felesége rábeszélésére könyvet vesz a ke­zébe és olvasni kezd. Az érdekes darab női főszerepét városunkban jól ismert színésznő a budapesti Nemzeti Színház tagja, Könyves Tóth Erzsi játsza; hogy a pesti Terézköruti Színpad felújítot­ta Molnár Ferenc ,,Előjáték a Lear király­hoz“ cimü egyfelvonásosát Békeffi Lászlóval a főszerepben; hogy a pesti Nemzeti Színház mégsem meri rábízni Nyilas Misi szerepét arra a fia­ts'} akadémiai növendékre; aki próbálta a szerepét. .4 bemutatón Ungvári László alakít­ja Nyilas Misit: hogy Indig Ottó ..Ember ts hid alatí‘ cimü filmje hatalmas sikert aratott a szalcemberek számára rendezett bemutedón. Lázár Mária a főszerepben pompás filmszinésznőnek bi­zonyul, de nagy sikere van a többi szereplő­nek is; hogi] 13 éves karmester mutatkozik be ma Budapesten a Nemzeti Zenede zenekari hang­versenyén. Neve Décsi Péter, aki a Haydn szimfóniájának egyik tételét vezényli: hogy Slrirley Temple versenyt rendez Clu- jon egy nagy premiermozi. Az a kislány, aki legjobban hasonlít a hires gyermeksztár­hoz, értékes ajándékot kap: hogy Szeghő Julia asszony, városunk tdrsrr- dalmának ismert és népszerű tagja, aki hóna­pok óta Budapesten tartózkodik és a Zene­akadémiai elvégzése után most zenepedagógiá­val foglalkozik s akinek érdekes cikkeit gyak­ran olvashatjuk az Ellenzék hasábjain, az el­múlt hét folyamán két budapesti hangverse­nyen is fellépett. Vasárnap az írók és Művé­szek Köre által rendezett Móricz Zsigmond ünnepélyen két uj Bartók és egy uj Kodály- datl énekelt Móricz Zsigmond szövegeire, kedden pedig a Vajda János-t ár saság Colle­gium Musicumának „Mai költők, mai megze­nésítésben“ c. estélyén egy erdélyi d'űcik- lust adott elő, amelyet Reményük Sándor és Äprily Lajos szövegeire Kelen Hugó kom­ponált; hogy Jódy Károly színtársulata Dumbrăve­ni—Médiás—Aiud—IJiciosanmartin-i nagysi­kerű turné után, szombaton, április A-én kez­di meg tavaszi sziniszezonját Turdán Fodor László szinjdtékával, az Érettségi-vei. Jódy igazgató nyolc estére szerződtette Horváth Gizit, az aradi, Timisoara-i színház koloratur énekesnőjét, aki a Victoria, Mórica grófnő, Csárdás királyné, Sárga liliom, Szibill operet­tekben fog vendégszereplni: Turdára a kitűnő reprizeken kivül négy nagy újdonságot hoz a társulat: Nászul Bécsig, Ezüst-menyasszony, Mese a Grand Hotelben és Az én lányom nem olyan. UJ PULLOWER DIVATLAPOK a ta­vaszi és nyári szezonra nagy válasz­tékban kaphatók az Ellenzék könyvosz- táíyában, Cluj, Piaţa Unirii. Mu az AMTE-t te tudtuk győzni, esz Universitatea sem lesz részünkre megoldhatatlan — mondotta a Drogos Voda egyik veze­tőbe* — A KÄC sorsa dől el a vasárnapi CFR elleni mérkőzésen CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Cer­năuţi-:!1 Dragos Voda, mely Jcgulóbb az AMTE elleni 3:0-ás győzelmével vonta magára az ország sportköreinek figyelmét, tegnap este megérkezett városunkba. Az erőteljes, szálas játékosokból álló együttes, mely elsőizben mutatkozik be nálunk, igen jó benyomást keltett a fogadásukra megjelentek előtt, akik­nek kérdésére egyik vezetőjük a következő­ket mondotta: — Az .«AMTET-1 3:0-ra vertük, reméljük, hogy k\z Universitatea sem fog részünkre ko­moly problémát jelenteni. Ezek a szavak annyi magabizó komolyság­gal hangzottak el, hogy azokat kénytelenek vagyunk el is hinni. A Dragos Voda össze- álU'tása; a következő lesz: Irhán, Zurajan—Petufelciuc, Stetin—Stru- tlnszki—U ngurean u, Jonescu—Szuck—Pa­ne ncke—Seb mi d t—Co cere vs-z ky. A Dragos Voda ellen az U az Electrica el­len győztes csapatát szerepelteti a követke­zőképen: Sepsi, Borgea—Jafneováci, Sárim—Gain— David, Năsturel—Uaunescu—Szaoiszló—Plo- esteanu—Neagreu. A pontosan vasárnap délután 4 órakor kezdődő Román-kupamérkőzést a Sibiui Vukt birő fogja vezetni. A nap második főeseménye délelőtt 11 óra­kor lesz, mikor is a KAC—CFR B-hga mér­kőzés kerül döntésre. Ez a mérkőzés a KAC részére utolsó kísérlet lesz arra nézve, hogy henmarad-e o B-Iigában, vagy pedig ismét visszakerül az alkeriileti bajnokságba. Saját sorsáról dönt vasárnap a KAC, reméljük, hogy a játékosok tudatálvm vannak ennek és hogy a vezetőség is olyan csapatot fog kiállítani, mely a sker reményével veheti fel a küzdelmet a favoritnak látszó vasufatsesa- pattal szemben. A rendkívül mérsékelt helyárakkal tartan­dó mérkőzést közös felkérésre dr. Russu he­lyi biró fogja vezetni. C R i 5 T A L P A G L I C Af Összeállították asztali tenniszjáiékosaink hivatalos fogadtatásának programját CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Jelen­tettük, hogy a kerületi asztali tenniszszö- vetség a prágai világbajnokságokon oly nagy sikerrel szerepelt csapatunk részére a hiva­talos és ünnepélyes fogadtatást az UBC tor­natermében (Str. Ilié Macelar 24. sz.) április 8-án, szerdán este 9 órakor rendezi meg, melyre a város társadalmának előkelőségeit is meghívta. Az ünnepség programját a kö­vetkezőképen állapították meg: 1. Himnusz. 2. Dr. Iuliu Hatieganu, Er- déty és Bánát sport-főfelügyelője beszédet mond. 3. Az UEC tornászcsapatainak gya­korlatai Morariu Albin vezetésével. 4. Asz­tali tenniszbeinutatók a válogatott csapat és a Prágában szerepelt játékosok részvételé­vel. 5. Záróbeszédek, a Prágában szerepelt válogatott játékosok kitüntetése. Az ünnepségen a város számos előkelősége fog megjelenni. TENNISZSPORTUNK SZENZÁCIÓJA : Ä világ második legjobb hölgyjátékosa a KÂC versenyén szí bajnoki forduló teljes sorsolásának ha­logatását, mert ha a ba jnokságot ebben a tempóba«, bo­nyolítják le, könnyen bekövetkezhetik, hogy a júliusi és augusztusi kánikulában még min­dig bajnoki meccseket fognak játszani, amely úgy sportbei:, mint anyagi szempontból óriási károkat okozhat az egyesületeknek. Sport- szempontból azért káros egy hosszúra nyúlt bajnoki idény, mert a finisben, letörnek a csa­patok. Az egyesületek, valamint a sportkö­zönség is joggal követeli a nemzeti bajnok­ság bizottságától, hogy •» tavaszi sorsolást minden körülmények között a legrövidebb időn belül hozza nyilvánosságra. AZ UNIVERSITATEA VASÁRNAPI VIVŐ- VERSENYE CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Egyre fejlődő vivósportunk vasárnapi eseménye az U másodosztályú versenye, amely az után­pótlásnak nyújt vetélkedési lehetőséget. A versenyen rész tvehetnek mindazok, akik or­szágos versenyeken az első három, kerületi bajnokságban az első két helyet még egyet­len alkalommal sem foglalták el. Mivel szá­mosán vannak, kik e kritériumnak még nem tettek eleget, a verseny nívósnak ígérkezik. Habár a nevezéseket csak a helyszínen ad­ják le, máris bizonyosra vehető, hogy a KAC részéről Guráth, Kökössy, Biró, Mező, Hantos stb., a Haggibborból Boér, Nuss- bächer, Mózes II., Weissberger, Sándor stb., a Vivóklubból Iacobescu és még számos he­lyi, valamint vidéki versenyző fog rész tvenni a szépen díjazott versenyen. A verseny szín­helye az unitárius kollégium tornaterme. A küzdelmek vasárnap egész nap tartanak dél­előtt 9 órától kezdve. CLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Sportéletünk ezévi első nagy, sőt talán legnagyob attrakciója április 19-én és 20-án fog lezajlani városunkban. — A KAC elnökségének ugyanis óriási áldo­zatok árán sikerült bemutató mérkőzé­sekre megnyerni Amerika tenniszbajnok nőjét, a világ-ranglista második helye­zettjét: MISS HELEN JACOBS-t, aki a KAC április 19-iki és 20-iki meghívásos versenyén fog bemutatkozni európai tú­rája során. A szenzációs bemutató rész­leteit közölni fogjuk. Óriási felháborodást keltett az ország sport­köreiben a nemzeti részletekben va sorsolása Április 2i-ikén sorsolják hi a követhető fordulói — április 23-ra CLUJ. (Az Ellemzék tudósítójától.) A nem­zet: bajnokság őszi fordulójának belejezése után az egyesületek körében mozgalom in­dult meg, hogy a tavaszi forduló sorsolását o karácsonyi ünnepek előtt ejtsék meg. A nemzeti bajnokság bizottsága mindent meg Ígért és tényleg — januárban — közöltek egy sorsolást, amely azonban csak néhány napig élt, mert a bizottság következetes volt önmagához és sietett a tavaszi programot megváltoztatni. A megváltozott sorsolás is rövid életű volt, mert kitalálták a „szenzációs“ újítási; a részleges sorsolást, amellyel, mint ismere­tes, csak az első négy forduló mérkőzéseit sorsolták ki. De, hogy a sorsolás körül más újításokkal „kedveskedjenek“ 'az egyesületeknek, vala­mint a sportközönségnek, a részleges sorso­lást is megváltoztatták. Végre mégis megkezdődött a nemzeti baj­nokság 'tavaszi fordulója, másodszor módo­sított részleges sorsolás szerint, de a sorsolás körüli izgalmak még el sem ül­tek, mikorra a> csapatok már lefutották a márciusi 'négy forduló mérkőzéseit. Tehát a cirkusz most ismét teljesen elölről kezdődik... A nemzeti bajnokság bizottsága, amelynek a hatáskörébe a sorsolás tartozik, az elmúlt hét keddjére tűzte ki a további tavaszi pro­gram megállapítását. A sorsolás elmaradt, mert a bizottság tagja: nem jelentek meg tel­jes számban az ülésen. Akkor elhatározták, hogy szombaton este sorsolnak. Az ország sportközönsége várakozással tekint a sorsolás elé, annál is inkább, ruerf most már igazéin illett volna tudni a tavaszi sorsolást. A nemzeti bajnokság bizottságéi ismét hű volt önmagához. Megint nem sorsolt, de el­határozta, hogy sorsolni fog (ez is valami), még pedig éprilis 21-én. A Lervezet szerint a következő nemzeti ba j­noki« forduló április 23-án lenne, tehát 2 nap­pal a sorsolás megjelenése után. El lehet kép­zelni, hogyha például Cluj egyik csapatát sorsolják ki egy fővárosi együttessel, milyen hátránnyal kell indulni annak a csapatnak, amelynek utaznia kell, de a vendéglátó csa­patnak sem jó, mert képtelen a mérkőzést megfelelő módon behirdetni. A következő bajnoki forduló az április 23-iki ünnepnap után, 26-án, vasárnap lesz. A nemr/ieti bajnokságban szereplő csapa­toknak jogukban van megegyezni egymással bajnoki mérkőzés lejátszására vonatkozóan olyformán, hogy április 12-én például játsz­hatnak bajnoki mérkőzést, ha akarnak. A nemzeti bajnokság bizottságának újabb érthetetlen és megmagyarázhatatlan intézke­dései jogos felháborodást váltott ki az egye­sületek köréből, amelyek joggal teszik fel a kérdést, hogy ilyen tempóban, mikor fejezik be a bajnokságot és miért nem lehet a teljes bajnoki forduió sorsolását nyilvánosságra hozni. Az egyesületek nem tűrhetik tovább a tava­A Victoria vasárnap Uioara-n játszik a Solvay ellen. A Cluj-i csapat bemutatkozását nagy érdeklődés előzi meg. HIVATALOS RÉSZ A labdarugó alkerület közleményei: A vasárnapi program 2. következő: Nagypálya: Délelőtt 9 órakor UEC—Avram láncú I. osztl bajnoki; xi órakor CFR—KAC B) Ügamérkőzés. délután 2 órakor Avantgarda U —Haggibbor Bolohan-kupamérkőzés, 4 órakor Dragos Voda—Universitatea Román kuparrérk«5- zé,°. Kispálya ; Délelőtt 8 órakor KAC—Haggbbor ifjúsági baijnoki, 10 órakor KMSC—Unirea ifjú­sági bajnoki; délután 2 órakor Victoria—Vasöntő. de Bolohan-kupamérkőzés. Mérkőzésigazolások: Unirea—Haggibbor ifjú­sági bajnoki 6:0, CFR—Reuniunea ifjúsági baj­noki 11:0, Victoria—KAC 2:0 ifjúsági bajnoki, Napoca—Haggibbor I. oszt, bajnoki 2:2, Unj re« —Reuniunea I. oszt. bajnoki 3:2. Döntések; Visszautasittatik a KAC óvása, mint alaptalan a KAC—Victoria ifjúsági bajnoki mér­kőzésre vonatkozólag. Elfogadtatok KAC azon kérése, hogy a vasár­napra kitűzött KAC—Unire* ifjúsági bajnokimét, kőzés elhaFasztassék. Cluj, 1936 április 2-án. Lt, Col. Bogoevíciu, sk. elnök. Dr. I, Ciurel, titkár. ******************* I** A nemibetegségek tünetei, kezelése, védekezés! János szakorvos LEPAGE-nál, CLDI. Postán utánvéttel. — Kérjen teljes oivosi jegyzéket Lepagetól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom