Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)

1936-04-30 / 99. szám

X 1 at 36 áperns 30. BLZENZIBK 3 ssm I swi jeles-dóságai lisdározsafeá Üh©zfelk sM Haiomárok liaszieála^a ügyében Tisztázódott a paritulajdonosok joga JUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) A helyi •izsgálati bizottság, mely az uj közigaz- í törvény életbeléptetése óta „közigaz - i tábla“ név alatt működik, érdekes tárgyalt tegnap délelőtt. Matilda Cu- Str. Koméi 9. iszám alatti lakos állott a városi tanáccsal! és a vita tárgya Idomárok volt. Afölött kellett, döntsön a lazgatási tábla, hogy a Malomárok a ié-e vagy a parttulajdonosoké. tilda Cutean építési engedélyt kért ® mérnöki hivatalától, hogy a Str. Romei ám alatti tóikén, melynek hátsó fele a marokra nyúlik, házat építhessen. A oki hivatal megadta az építési enge­di arra kötelezte, hogy az építendő ház át a parttól egy méterre, a Malomárok péig építse, meid a viárosszabá 1 yozási ea a Malomároknak uj utat jelöltek és készülni keli az uj szabályozási vonal tására. táblánál keresettel támadta meg. Előadta keresetében, hogy őt a mérnöki hivatal által kiadott építési engedély suáyos terhek vise­li lésére kötelezte. Eredetileg a parton akart építeni, de a mérnöki hivatal csak úgy adott építési engedélyt, ha az épület alapjait a me­derben rakja le. Azt állította felebbezésében, hogy neki, mint parttulajdonosnak, az árok közepéig szollgakni joga van, mert a fenn­álló törvények értelmében a parttulajdonos a folyó közepéig rendelkezik a területtel. A városi mérnöki hivatal ezzel szemben azt hozta fel, hogy a Malomárok telekkönyvlleg a város nevén áll. Ha pedig abból valaki el­vesz akár egy négyzetmétert is, köteles el­lenértékét megfizetni. A közigazgatási tábla Petro van tanácsa Matilda Cutean javára döntött és kimondotta, hogy a Malomárok medréből elfoglalt terűiéiért nem kell megváltási dijat fizetni Aranyérben szenvedők megváltó fa az Artiri! A pid dragéek az aranyérben szenvedők számára enyhülést, meg­váltást jelentenek. Elmarad a kemény, nehéz széklet, és ezáltal a végbélben levő erek megduzzadása és vérzése. Az Artin hozzásegíti, hogy beleit könnyen, fájdalommentesen kiürítse, anélkül, hogy görcsöket, vagy hasmenést okozna. Artin nagy­előnye hogy a szervezet huzamos használat után sem szokja meg. Az Artint évek óta úgy a belföldön, mint a kül­földön egyaránt mint ideális, modern hashajtót ismerik. Tegyen egy kísérletet ARTIN- nal és állandóan ezt a hashajtót fogja szedni! hgy nap a törvényszék bűnügyi tárgyaló termében mérnöki hivatalnak ez a rendelkezése ■se terheket jelentett a háztulajdonosra, a ház alapjának elkészítéséhez igen sok ..ötre voLt szükség. Mégis beleegyezett, máskép nem építhetett volna. A ház ráült és amikor már tető alá került, a esi tanács felszólította, hogy a Malom- területéből elvett tizenegy négyzetmé­rt 11 ezer lejt fizessen meg. A ha táró za- • azt&n a háztulajdonos a közigazgatási mert a fennálló törvények értelmében a part- tuiajdonosok a viz közepéig rendelkeznek ezzel1 a területtel. A vízjogi törvény megjelöli a kivételeket s ai felsorolt kivételek közé csak a malmok tartoznak. Az elfoglalt terü­letért tehát nem lehet megváltási dijat követetni. A városi tanács a közigazgatási tábla ha­tározata ellen a Bucuresti-i központi közigaz­gatási táblához jelentett be íelehbezést. Ma dől el a liberális párt Tatarescu miniszterelnök és Dinu Bratianu ma talál­koznak, — Ellenzéki oldaton a kormánypárt ketté­szakadására számítanak , UCUR ES TI. (Az EüenzSc távirata.)’ iiberális párt belső válsága döntő óráit éii kánrap óta. A helyzet komolyságát Tata- ;:zu miniszterelnök nyílt fellépése okozta, az Adeverul jéleatése szerint igen habá- oott hangú levelet küldött Dinu Bratianu- x. A levél mindenekelőtt Bébé Bratianu Hiefb hírlapi nyilatkozatával foglalkozott és áarescu tiltakozását foglalta magában. A Nation aiul Nou azzal gyanúsítja meg tarescu ellenfeleik hogy Bratianu György iát egyengetik és a pártfegyelem gyilko­sak nevezi Bábé Bratianut, ki az orszá- s főtitkári széket tölti be a kormány- r-tban. Kettős szerep — Páratlanul áll' a politikai pártok tör- aetében — irja a Naţionalul Nou —, hogy főtitkár saját kormánya ellen biznlmatlan- gi nyilatkozatot adjon. Nem becsületes do- g („nu este corect“), hogy a főtitkár az vség megbuktatásán fáradozik. Azzal di- ekszik, hogy megakadályozta az alkot- ánymódositást. Ezzel azonban nem lehet csekedni, mert a- alkotmány sok olyan intézkedést foglal magában, mely idejét maka. A lap végül azért vonja felelősségié Bébé •atianut, mert a „szerencséről“ és „véflet- nxől“ beszélt s ezzel magát, Tatarescut tá- adta. Úgy látszik, ezt a miniszterelnök is relmesnek tartotta. Ezért volt oly szokat- nul kemény levélének minden szava, mi­in most, elsöizben Írásban arra kérte Dinu ratianut, hívja össze az országos párt- mgresszust. Tatarescu helyzete Az Adeverul jelentése szerint a kormány összes tagjai Tatarescu mellé álltak. Véget akarnak vetni az eddigi bizonytalan­énak, mely igen sokat ártott a kormány kintélyének az utóbbi napokban. Elhatá- ízták, hogy közbenjárnak a pártelnöknél kongresszus összehívása végett s akkor is eghirdetik az országos kongresszus össze- ivását, ha közbelépésük eredménytelen ma­id. Bucuresti-i lapok jelentése szerint az eré- es fellépés eredménnyel járt s Dinu Bra- anu engedett merev álláspontjából. Hozzá- irult a kongresszus megtartásához és ah­oz, hogy a párt egyedüli alelnökévé Tata- íscu miniszterelnököt válasszák. Kik vesznek részt a kongresz= szuson? A liberális párt belső szervezeti szabályai [leimében a Bucuresti-i pártszervezeten ki- ü:i 71 megyei tagozat vesz részt 1—10 ki- ü lelőttél a kongresszuson, melynek napi­rendjén mindenekéi ott Diuu Bratianu elnök­ké való választása fog szerepelni. Ezután a százas központi végiehajtó-bizotlság tagjai­nak megválasztása következik. A végrehaj­tó-bizottságnak a megyei tagozatok főnökei is jogszerinti tagjai. A bizottság huszonnégy tagú elnöki tanácsot választ, melynek a volt és jelenlegi miniszterek és államtitkárok jogszerinti tagjai. Az Adeveriri értesülése sze­rint a párt szervezeti szabályodnak módosítását is napirendre tűzik a most következő kongresszuson oly érte­lemben, hogy 7—8 tagú direktóriumot vá­lasztanak, mely a sürgősebb természetű ügyekben az elnökkel együtt működik. Bu­curesti-i lapok jelentése szerint Dinu Bra­tianu és Tatarescu hívei között máig sincs egység ennek az uj szervnek felállítására vo­natkozóan. A pártelnök ugyanis tekintélyé­nek csorbításához nem hajlandó hozzájá­rulni. Szakadás? A Curentul je’entése szerint Dinu Bratianu pártelnök és Tatarescu miniszterelnök a mai nap folyamán találkoznak, ami döntő lesz a liberális párt sorsára. Amennyiben sikerül a megegyezés — a Curentul jelentése szerint — a pártkongresszust május 1—5 napjai kö­zött megtartják, el'emkező esetben újabb erő- fesziitések következnek még a mai napon, hogy a párt elkerülhetetlennek látszó ketté­szakadását megakadályozzák. NŐI DIVATSZALONOK divatlapjaikat leg­olcsóbban és legnagyobb választékból a* Ellenzék könyvosztályábaa, Oujs P, Uuiril vásárolhatják. Ä Juhos-ügy. — Megszökik a vádlott. — Három évi börtön lopásért. — Bünügy a Citroen autóért GLUJ. (Az Ellenzék tudósitójától.) Nyolc hatalmas aktacsomó fekszik két nap óta a törvényszék iMunteanu-tanácsa előtt. A Ju­hos-ügy, melynek tárgyalása félmilliárdos vagyon elpazarlásának körülményeire akar fényt deríteni, túlnőtt a Timisoara-i és Cluj-i érdeklődés kereteiből. 1926 óta folyik a per. Ahogy fogytak a nehéz ezresek, úgy növe­kedtek az akták, melyeknek felolvasása kö­zel két napot vett igénybe. Holnap, a tár­gyalás harmadik napján a vád- és védő­beszédek elmondására kerül a sor. Juhos Gyuláné, a dúsgazdag földbirtokos özvegye, Coneá Marius igazságügyi felügyelő és Mül­ler József vádlottak az utolsó szereplői en­nek a hűtlen vagyonkezelés miatt megindí­tott bűnügyi eljárásnak. A közvélemény ál­talános érdeklődéssel tekint az ítélet elé. Megszökött a vádlott a tárgyalásról Ä negyedik szekció Jeneiu-tanácsa Bür­ger iEugen pincér ügyét tárgyalta, akit Gáli trafikos jelentett fel, hogy nem számolt el a bizományba adott cigarettákkal. Vádlott azzal védekezett, hogy a neki kijáró száza­lékot nem kapta rendesen és éppen ezért az eladott cigaretták árát a maga számára visszatartotta. A tárgyalás lefolyásának ér­dekes körülménye, hogy a vádlott, akit rendőr vezetett elő a tár­gyalásra, amíg a bíróság ítélethozatalra vonult vissza, megszökött a törvényszék épületéből. A tanács rövid tanácskozás után elrendelte a vádlott letartóztatását Három évi börtön lopásért Radu Teodor Sarmasel-i földműves állott tegnap a törvényszék negyedik szekciójának tanácsa előtt, mivel az 1933 év folyamán többrendbeli lopást követett el. Molnár Jó­zsef és Cheli 'Mihály szintén Sarmasel-i la­kosok házába behatolt és ruhanemüeket, élelmiszert, szerszámokat lopott el. Radu szintén lopásért már ült börtönben. A visz- szaeső bűnöst, aki közömbösen ismerte be újabb tettét, a törvényszék három évi bör­tönbüntetéssel sújtotta. A fekete szinti untó A törvényszék Kiss András, (Marcinkievitz. Zoltán és Salamon Izsó autóügynököket vonta felelősségre azért, mert báró Bánffy Albertnek eladtak egy autót 160 ezer lejért. A Citroen márkájú használt kocsit a vád szerint átfestették és mint uj kocsit ad­ták el Bánffy bárónak. Az autóügynököket Fabinyi László jelentette fel, aki szintén a Citroen autók képviselője volt. A tegnapi tár­gyaláson a vádlottak azt erősítették, hogy az autó teljesen uj volt és a vásárlással kap­csolatos próbautakat tették meg csupán. Ez­zel szemben Csiszár Lajos, báró Bánffy tit­kára azt állította, hogy a vásárlás után fi­gyelmeztették, hogy régi autót vásárolt, mert egy sárga szinü Citroent festettek át feke­tére. A bíróság az ügy tárgyalását május 28-ra halasztotta és elrendelte a károsultak kihallgatását. Kern Ignipiom ötre £bÍ£€«b'©!s mégisaissí6- — léáálioíáa az sjísoÍsó é?álíbap 5s Feiaei ■KAIRÓ. (Rador) Fuad király tegnap dél­ben 13.30 órakor meghalt a kubbehi királyi palotában.,Hatvannyolc éves volt és első al­kotmányos királya Egyiptomnak. Feltevés szerint régenstanács veszi át az ügyek vezetését, amelynek tagjai Fakhry pasa, az elhunyt sógora és Egyiptom párisi követe, Mohamed Ali herceg, Fuad király fivére és Nessim pasa, volt miniszterelnök I lesznek. A trónörökös Faruk herceg, aki 16 éves és Londonban folytatja tanulmányait. Faruk holnap utazik el az angol fővárosból, Velen­céig vonaton megy, majd onnan hajón foly­tatja útját Kairóba. Fuad királyt az El-Rifai mecsetben helye­zik örök nyugalomra. Sirja anyjáé mellett lesz. A mecsetet ő maga építtette. A temetés re csütörtökön keiül sor. KAIRÓ. (Rador) — Nem akarok meghalni! — kiáltotta még reggel orvosainak Fuad király, amikor visszanyerte eszméletét Em­berfölötti ellenálló ereje, amely az utolsó láüíáily három nap alatt küzdött a halállal, valóság­gal csodálatra késztette az orvosokat és egész környezetét. A király ezután személye­sen adott ki utasításokat a délben 1 órakor tartandó udvari ebédre, amelyre a kormány összes tagjai hivatalosak voltak. Azután kér­te a három napi eszméletlensége alatt meg­jelent lapokat és élénken beszélgetett a poli­tikai helyzetről. Fél kettőkor hirtelen min­den átmenet nélkül szélütés érte az uralko­dót, amely azonnal végzett vele. A királyi család tagjai a halál pillanatában ágya mel­lett voltak. A hir villámgyorsasággal terjedt el az egész országban. Ágyulövésekkel adták tudomására a szomorú hirt a közönségnek. A kormány azonnal minisztertanácsra ült össze. Ali Mahar pasa miniszterelnök kije­lentette a Reuter tudósítójának, hogy nincs semmiféle ellentét az egyiptomi kormány és a kairói angol főmegbizott között A történ­tek egyébként nem fogják a választások el­halasztását maguk után vonni. TiNkiSesco tanácskozásai J BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) | Titulescu külügyminiszter tegnap Fra- ricius német és Ugo Sola olasz követet fogadta, majd a most Bucurestibe érké­zén angol kereskedelmi megbízottak je­lentek meg a külügyminisztériumban kihallgatáson. A délután folyamán Ti­tulescu Mironescu volt miniszterelnök­kel találkozott, végül Mihalachet és Lu- put fogadta. Vméa vá aszol lamandinah BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.)' Vaida volt miniszerelnök Bucuresribe érkezett, ahol megbeszéléseket folytat politikai barátaival. Szombaton Tasiba utazik, résztvesz a Román Front által rendezendő nagygyűlésen és válaszolni fog Jamandi miniszter támadásaira.

Next

/
Oldalképek
Tartalom