Ellenzék, 1936. április (57. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-29 / 98. szám
/:/./, ej J\ / UK gy&jimtiiMiW wm mmma mmmmm <1 iniorc §j 1 V A MA;« VILÁG 7iE 1 Fordította: PINTÉR LÁSZLÓ Asminah tisztán tartotta a házat. Időnként le mosla az összes bútorokat, kirakta a szekrényt és Iriss újságpapírral takarta be a polcokat. A falusi "Mosna! vett öreg újságpapírI, kilószámra, elsárgnlt. 'fü holland, angol és japán újságukat. Szép csipkésre ';‘gla szélűket s ng\ rakta rá a polc szélére. Pieter I ■■Iszcdett cg\ tőidre dobott njságlapot, ami éppen a aba elé esett. Szeme végigfutott a lapon, a dálmnol kereste... valami holland újság... milyen régi lehet! Hány ke/en ment ez már keresztül, mig elért a kis "get kínai boltosához? Es mennyi minden történi /óta a világban.' Atlulottu a híreket és egyszerre -ak megütötte szemét egy vastag betűs cim: Autószerencsétlenség a leydeni országúton. tegnap este tiz. óra leié a leydeni országul árkában egy teljesen szétroncsolt autóra akadtak. Az autó J. \Y. Veenstra tulajdona volt. Mindkét utasa: .1. W . \ eenstra és Betty \’oss asszony szörnyethalt. Az autó valószínűleg nagy sebességgel hajtolt. Hogy mi okozta a szerencsétlenséget, azt még nem sikerült megállapítani. Pieter végigolvasta a rövid jelentést, majd még- vszer elolvasta. Egy pillanatig meredten bámult maga elé, eszelősen mormolta az utolsó mondatot. Majd hirtelen végigfutott rajta valami jeges borzon as. \ uiunii különös érzés, tájdalom és mégsem az. ’ lül nem mozdul semmi, üres tekintettel bámul a levegőbe... És újra szeme elé kapja az újságot és el- Ivassa... újra és újra... Betty... meghalt.., Veenstra odójában... tehát mégis... Gondolatai megindultak, mintha valami érzékiéit gép működne agyában. Milyen valószínűtlennek álja most elutazása napját. Soha sem gondolt erre ■ ssza... Csak futott... futott... Soha sem gondolt többé pénzére, részvényeire, a Pulau Seribu Balti részvényekre... ennek a szigetnek a részvényeire... megjavultak-e azóta az árfolyamok?... Megforgatta az uj- - áglapot, a tőzsderovatot kereste. Nem találta meg. alamelyik másik oldalon lehettek. Újra a dátum után kutatott... kotorászott a többi újságpapír között is... nem találta... csupa hulladék hevert a földön... Vájjon milyen nap lehet ma? Milyen hónap? Mennyi ideje lehet annak, hogy ez a szerencsétlenség történt? Legalább egy hónapja már, hogy ezt az nj- Higlapot a szekrénybe tette Asminah! Minden nap benyúlt a szekrénybe, hogy kivegye sarongját és kabátját és nem tudta, bogy Betty halálhíre fölött kotorászik. Meghalt Veenstra is. Persze nem házasodhatlak meg... nem vált el Bettytöl... Talán nem is akartak megházasodni... Igaz. jó barátok... Van Beek is igaz. jó barát volt. Leengedte az újságot, kieresztette ujjai közül. Asminah egy nagy csomó más vacakkal együtt felszedte és vitte a konyhába, hogy tüzet gyújtson vele. Mikor visszajött, leült Pieter mellé. ,,Si Alang uj házat épit‘‘ — kezdte el a beszélgetőst. „Igen?...“ ..Igen. Uj házat, bádogtetejüt... éppen olyat, mint a miiénk...“ „Ne mond... és honnan veszi a bádogot?...“ ‘ Asminah felkacagott. „A bádogot Dultól vette meg...“ Egy pillanatra megállt és kutatva nézett Pieterre. „Dúl leszedte a bádogot a gyárépületről és eladta...“ Gyorsan, mentegetőzve fűzte hozzá: „Előbb-ütóbb úgyis ellopták volna. így legalább van valami hasznunk belőle.“ Pieter kényszeredetten mosolygott: „Nem haragszik Tuan“? „Nem, dehogyis... nem, hát miért haragudnék?... miért hagynánk, hogy ellopják mások? Es a gyár maholnap úgyis összedől... minden, minden elpusztul...11 Magában azt gondolta: — A gummirészvények egész biztos, hogy nem mentek fel. Amig az ültetvény ilyen állapotban van. addig a részvények semmit sem érnek. — Brinkmannak csak gyávaságod miatt kellettél ,— hallja az irtózatos szemrehányást... — És most egyszerre felszakad a régi seb. lehunyt szemmel szegi le fejét. Keblét zokogás rázza. „Mi az. Tuan, fáj valamije? Láza van?“ „Nem, Asminah...“, végigsimogaíja az asszony fejét. „Vagy... talán... mégis...“ „Készítek ananászlevet...“ „Köszönöm, Asminah...“ ATI. Pieter az ócska nyugszéken fekszik az árnyas verandán. Mozdulatlanul fekszik, lehunyt szemmel, de nem alszik. Oldalában különös, állandó szúrást érez. Reggel Si Alang udvarán elesett. Sí Alang uj házat épített és udvarán egymás he- gyén-hátán hevernek a gerendák, deszkák, szerszámok. Pietert valami ellenállhatatlan erő vonzotta már kora reggel oda, egész nap ide-oda szaladgált az épülő ház körül, mindent szemügyre véve. Látta a bádoglapokat is, melyek vakitóan csillogtak a tűző napon. Nem kérdezte meg honnan szerezte, Si Alang és Dúl sem tett említést róla. Pieter csak annyit jegyzett meg: ..A cölöpöket jó lenne bekenni ka Iránnyal. Si Marig, akkor tovább tartanak. Ha jó házai akarsz építem, akkui' mindent a legjobban kell megcsinálnod.“ ,De nincs kátrányom, Tuan Besar. .“ ..Majd meg ne/ei n a gyár raktárában. Olt bi/lo san hever még pár hordó kátrány...“ ..Ha Tuan Besar olyan kegyes lenne és nekem ajándékozná...“ Pieter mosolygott a maláj ravasz hízelgésén: ajándékozni. Az. ajándékozás a gazdag, tekintélyes emberek előjoga A Tuan Besar nem elad, a Tuan Be sut ajándékoz. Hogy a Tuan Besarnak nincs joga el ajándékozni a kátrányt, arra egyikük sem gondolt. Evekig a I uan Besar volt az ültetvény teljhatalmú ura, aki mindenben döntött és segített. Ehhez már mindenki hozzászokott. Ezen nem változtat az, hogy a Tuan Besar jelenleg nem kifogástalanul vasalt fehér ruhában, hanem egyszerű bens/ülöl viseletben jár kel kü/öltük. U továbbra is megmaradt, aki volt: A nagy ur, a sziget ura. I’ieler el is vitetett egy hordó kát lányt a raktárból Si Alang udvarára és nézte, hogyan mázolja be a maláj a cölöpöket vele. A nagy összevisszaságban nem ügyelt eléggé és egy keresztben álló gerendában megbotlott és elesett. Nem vágódott végig a földön... szerencsére nem! De gyomrát alaposan megütötte az egyik földbevert cölöpben. Rögtön érezte a szúró fájdalmat és szédülni kezdett. Nem árulta el fájdalmát, gyorsan körülnézett, nem látta-e Dúl ügyetlenségét és nem kuncog-e suttyomban rajta. Ismerte az embereket: kinevelik az ügyetlent. Es mióta Dúl liáta- mögölt eladta a bádogot, felébredt gyanúja. Nem szólt hát semmit a balesetről, még Asminahnak sem említi Ite. Ebéd után lefeküdt. Rosszul aludt. Az utolsó telihold óla nem esett, likkadl hőség ülte meg a szigetet, a bádogtetöröl csak úgy sugárzott a hőség, a verandán is fojtott volt a levegő. Ebben a íullas/.tó hőségben aludt, mélyen, talán eszméletlenül; halálos fáradtan ébredi fel. verejtékben fürüdve. Megfiirdött es tiszta ruhát húzott. De újra 1 kelleti feküdnie. A láj- dalom nem csillapodott. Minden tagja ólomsullyal húzta, bágyadt voll Es belül fájt... nagyon fájt... behunyta szeméi. Zavarta az éles fény. Mozdulatlanul feküdt, nem gondolt semmire. Valami furcsa nyomott- ságot érzett egész testében. Asminah a lábait dörzsöl gette. „Tuan biztosan sokáig állt a napon. Illannak jobban kellene vigyázni magára...“ Hangja gyengéd volt, gondlerhes. Pieter hálásan rátekintett, nyugodtunk, nagyon nyugodtunk érezte magát. Miiven jó barátok ők. Asminah es ö... és mégis Dullal összesúglak a háta mögött... a bádogról... ..Nemsokára hűvösebb les/...“ — szólalt meg az asszony. Pieter bólintott. Csukott szemekkel is tudta, hogy estére jár. A csónakok már jönnek hazafelé. A kiáltozás zaja felhallatszott. A hangzavarban is meg tudta különböztetni Dal éles. parancsoló, kemény hangját... Es egyszerre keresgélni kezdeti emlckezclebcn valami hasonlat után... Hirtelen csalódással megtalálta: Dúl... olyan, mint Klaas. A kis meztelen kölvökból. aki olvan édesen nyújtogatta felé kacsójai es olyan meghatóan gügyögte fele: Apa... apa.... mi leli belőle, mire felnőtt? Erős, duzzadó izmu, erőszakos legény, túlszárnyalta öt. azokra üt. akiket otthon hagyott, az erősekre, akik elöl elmeneküli, akiktől egész éleién at tűrnie és szenvednie kellett. Ami a ködös novemberi nap kínzó emlékéből visszamaradt, most kicsirázott benne, szivét elszoritotta a félelem... olyan egyedül van... Egyszerre felnyitotta szemét, tekintete találkozott Asminah tekintetével. Az asszony szemében büszke öröm ragyogott. ..Ez Dúl...“ — mondta — „még egy-két év és kész férfi... már most is erősebb, mint a legtöbb tel- nött.“ Férfi — gondolta Pieter. Fáradt szeme erőlködve kereste alakját a többiek között. Ott szalad, nem messze a háztól, a partmentén. Vállán nehéz kosár. Karcsú teste megfeszül a súlyos teher alatt. Es mégis, milyen könnyedén, milyen vidám könnyedséggel fut vele. szinte ujjongva bizonygatja duzzadó erejét rugalmas futása. Maga a diadalmas szépség, a nyugat ereje kelet érett szépségével párosulva. Pieter nézte és először hasonlította össze fia büszke, fiatal szépségét a maga összetört, megroppant gyengeségével. Elfordította róla szemét es Asminahra pillantott. De Asminah most nem nézett rá, fiát nézte és tekintetében nemcsak az anya szeretetteljes gyengédsége volt. hanem az asszony elismerő hódolata a szép, erős, fiatal test iránt. Pieter megrémült ettől a tekintettől. Ezzel a pillantással nézte Klaas Mariét, ez csillogott a kávéházbeli fickó szemében, ez a mohó tűz égett a kis félvér Lilly szempillája alatt, mikor a fedélzeten van der Steeget bámulta. Betty nézte igy Van Beeket és Veenstrat... Lobogó féltékenység csapott fel benne. Féltékenység és gyűlölet. Minden békesség, melvet mostani életében összegyűjtött, eltűnt, valami üres. keserű érzés fojtogatta, valami, ami kivetette egyensúlyából. És keserűen gondolt arra, hogy nemcsak véletlenül volt úgy, hogy ő nem tudott a bádogtető eladásáról... félretolták, semmibe sem vették legmeghittebb családi körben is. Egyszerre valami mély szakadék nyílott meg közöttük. Egyik oldalán álltak, Asminah és Dúl és talán a többiek, a falubeliek. A másik oldalon ő állt, egyedül. „Vacsora után kell néznem...“ — szólt Asminah és felállt. „Nincs valamire szükség, Tuan?...“ Nincs valamire szükségem?!... nagyot sóhajtott: ..Nincs“ — mondta kurtán, kedvetlenül — „eredj csak.“ Hallotta halk csoszogását a házból, hallotta, hoi ') J (> u j> r 111 1 j a MMBRUM»#: gyan motoszkál a konyhában Ls a konyha lelöl ey . s/ene meghallotta Dul hangjai összekulcsolta kezel. Mozdulatlanul feküdt n eán kisimultuk a ráncok. A szellő feli i i . ilelte kis-< A parira húzva egymás melletl nyugns/nuk a esóiia kok A hálókat kiterítették száradni. A nap mái a tenger vizét csókolgatja. Erezte a sós szellő -.imoga tá.sát homlokán, szemhéján, haján Es a szellő uj illa tokát hozott felé: olaj és frissen vágott la /.agát Sí Alang háza felől Éppen olyan szag, mint otthon i műhelyben, összehúzott szemöldökkel meredt maya elé A műhelyt látta. Apát és Klaast, Tónit, erős les lük megfeszül a munkában Ott ül Klaus és nagy lendülettel csapja le a kalapácsot a fára. A padlón halomban áll a sok hulladék, fürészpoi és laszilánk. Es ö odacsúszik apa lába elé és felszedi a törmelékei, ujjongva viszi Mariéhoz, aki a sarokban várja, a kis kályha mellett, ahol a fazékban rotyog az enyv Es ott ülnek csendesen, játszogatnak, megbújnak az emberek durvasága, kíméletlensége elöl. Hallja, halija a a kalapács csattogását, a gyalu panaszos sikongásál, a fűrész elnyújtott zengő hangját \la reggel látta ezt. vagy régen, nagyon régen, egy elsülyedt időben, ami soha nem tér vissza többé, amely mindig felkél sírja hói és kisért, elvegyül uj emlékeivel és mint a ham vadó parázs, felizzik és lángra lobban Valami, amit gyűlölt és ki akart törülni emlékezetéből és amit soha, soha nem sikerült legyőzni, soha nem szűnik meg szeretni, vágyódni utána? Ez a vágy csak halálával fog kialudni benne? Halál?... Meghalni! Istenem — meghalni!... Most itt fekszik és meg log halni. Mint jeges érm lésre, ugy rázkódott össze erre a gondolatra. De. . de, miért érzi ezt most ilyen világosan? Egy régi hang. valahonnan a múltból erre is megadja a feleletet - Csak egv erősebb ütés a lépére és elvérzik... Ez, ez történt most. Valahol belül elfolyik vére. Rémült, tág- ranyilt szemmel visszafo jtott lélekzettel hallgatta egyre gyengülő érverését, érezte, mint vész el ereje, gyengül, egyre gyengül... Es egyszerre felsikoltott benne a ha lálfélelem: „Meghalok!... Anyám! meghalok!... Marié! Betty!... meghalok... Én Istenem!... meghalok!... itt halok meg és nem tudja senki... magányosan halok meg... soha nem látlak benneteket többé... nem térek vissza többé!... itt fognak eltemetni!...“ Valahol beszélnek. Minden erejét összeszedve figyelt a hangokra... távolodnak... mindig halkabb... csendesebb.. Asminah hangja... Dul hangja... Bomló öntudattal kereste a régi képeket. A szűk utcát, a ködbe vesző fákat. De nem lát mást. csak ködöt, sűrűn ereszkedő, mindent eltakaró ködöt. Egy hang erőlködik kifelé belsejéből: „Anyám! Anyám!“ De nem tud kitörni. Azután Asminah nevét rcbegte szája. Azt hitte, kiáltott, de Asminah csak bejött volna, ha hívja... mindig bejött... Szeme rémülten keresett valakit a közelben. De nem látott mást, mint az utolsó napsugarat. Az utolsó lángsugarat, mely fellobogott az égre, majd elmerült a végtelen óceán vizében. Rőt fényben tündököltek a kis kunyhók, a lak csúcsán aranypor lengett. A part már alig látszott, a kikötő csak egy sötét kar, mely vágyakozva nyúlik ki a vizre. Szeme a kikötőn kutatói!. Ott állt mellette Betty!... Es Dul!... Most nincs ott senki. Szeme elhomályosult. Az egyre gyorsabban ereszkedő sötétségben, mindig jobban és jobban kimerülve, érezte. hogy most meghal, hogy most halálával megszűnik minden fájdalma, minden reménysége és minden boldogság utáni vágyakozása. Talán valaha boldog lett volna, ha élete most meg nem szakadna . .. Most kihunyt a fény. Az ég felöltötte gyöngy - szinü gyászruháját, minden elcsendesedett, elhalt a szél, kisimult a tenger. Most már semmi sem rezdül. A tenger beolvad az égbe. mindent elnyel az éj. És ebben a halotti csendben, az ég kék kupoláján felgyűlik az első csillag... Ezt a csillagot még látta. Ugy érezte, mintha a mindent betakaró sötétségben az ő számára gyűlt volna ki ez az apró, pislákoló fény. Tágra nyitotta szemét, hogy utolsó percéig láthassa az ö kis csillagát. És a csillagból Rióm kék szeme mosolygott felé. És hallotta Biom hangját: „egy másik világ, magasz- tosabb, igazabb. mint amit emberkéz valaha alkotott...“ És magát látta a csillagban: egy embert, aki a halállal vivődik, akit a halál megszabadít az emberek minden gonoszságától, fájdalmától, szenvedésétől. Az égből megbékélés szállt felé, körüllengte a vigasz... Érezte, mint veszi karjaiba a halál, érezte, hogy most eltűnik a különbség közte és a többi emberek között, a halál karjaiba tért meg mindenki, aki előtte járt és oda tér meg mindenki, aki túléli. És ez volt igazi felszabadulása, végső megbékélése életével... és a halál ennek a boldogságnak utolsö mosolyát fagyasztotta arcára... (Vége.)
