Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)
1936-03-15 / 62. szám
Í936 mirelui IS. ELLESZăK 9 hidegben, nedves időben, amikor kimeqv —. u ____ Wm hör9huruf, náfho á asltma stb e" « * valód; Valda, ame|v„4 dobozba n áruinak Minden dobozon rajta ^ALDá név* ZtedásS éra 33 íeí ®yígysies-f4Paííban ét fertőkbe* koafeaL kaphat minden igényt kieiégU4> MÉfiSÉKELT ÁRU SZOBÁT t—— ................................. Teljes kényelem, kflűqmfí fűtés, Állandó meleg-hideg foíyóvix. uh. ioű>- ionos szobák. Telefon 2021*43. 2Q4~ m fL Podaroaniczky-u. mmwmmamwKw , ■ , man:: HARSÁNY! ZSOLT: Az író tükre Egy olvasóm arra szólít fel, hogy döntsem el valakivel folytatott vitáját. A vita röviden összefoglalva ez: A belső egyéniséget, — mondja az egyik, — jobban elfedi a gondolatnak írásban való kifejezése, mint a beszéd. Következésképpen nehezebb valakit írásművein, mini beszédén át megismerni. — Nem igg van, mondja a másik —, hiszen már Talleyrand is megmondta, hogy a beszéd csak a gondolat eltakarására való. Az irás azonban őszinte. Egy irót sokkal jobban megismerhetni írásain keresztül, mint szokványos társadalmi érintkezés által. Olvasáskor az ut lélektöl lélekhez vezet. — Ez szépen hangzik — veti ellen az első —, de az iró nem a saját igazi énjét adja írásában, hanem koturnust húz rá és jelmezesen sétáltatja. Ez a vita. Vagyis, hogy meg lehet-e tudni az iró felöl, pusztán írásaiból, hogy kicsoda. Hogy milyen ember lakik henne. Erre kell nekem megfelelnem a leien, hosszabb lélegzetű szerkesztői üzenetben. Hát jó, megpróbálom. Mindenekelőtt azzal kezdem, hogy még a régi békeidőben feltűntek egyik akkori jelentéktelenebb hetilap szerkesztőségében egy nöiró küldeményei. Elbeszéléseket és költeményeket küldött ez a hölgy, mondjuk: Fekete Dóra. Forró írások voltak, csak úgy sütött belőlük a perzselő szerelmi vágyódás és tartalmukból kitűnt, hogy Fekete Dóra még fiatal leány. Ő maga nem jelentkezett a szerkesztőségben, de címét levélben megadta, hogy közlés esetén oda küldjék a tiszteletdijat. Oda is küldték. De a lap vezetői maguk is kiváncsiak lettek erre uz érdekes leányra és mivel regényt is akartak íratni vele, levelet küldtek neki, hogy jöjjön be a szerkesztőségbe. Erre bejött másnap egy kis pohos, kopasz, szemüveges, ravasz képű ember. Felmutatta a szerkesztőség hivó levelét. — Ön Fekete Dóra megbízottja? — kérdezte a szerkesztő.-- Nem, kérem, én maga Fekete Dóra vagyok. A szerkesztő elképedt. A pocakos öreq- nron sehogysem lehetett meglátni azt a sudár derekai, azokat a selymes arany- fürtöket, amelyeket Fekete Dóra oly izgalmasan irt le Urai vallomásaiban önmagáról. Rövidesen kitűnt, hogy az öregur, aki alkotásait mindeddig sehogysem tudta megjelentetni, ezt az agyafúrt módot választotta, hogy nyomdafestéket lásson. Sikerült is neki. Az a bizonyos hetilap nem nagy súlyt vetett a nagyobb irodalmi értékre, hanem arra számított, hogy a közönségei izgatni fogja egy fiatal leány szerelmi vágyódáséinak feltárása. (Mondom, ez még a régi időben történt. Ma az ilyesmi különben sem hatna már olyan izgalmasan.) Nos tehát: az a szerkesztő az írásműveken keresztül nem nagyon ismerte meg előre az iró egyéniségét. De miért nem ismerte meg? Mert nem volt kellő irodalmi ízlése. Jó it életű ember azokra a dolgokra ezt mondta volna: utszéli dolgok, egyéniségek nél- !:ül valók, nem érdemesek komoly irodalmi mérlegelésre, mars a papírkosárba. Más ilyen esetet is tud az irodalomtörténet. Több száz évvel ezelőtt élt egy bizonyos báró Listius László, magyar költő. Ájtatos és buzgó Mária-énekeket irt, költeményeiben igen vallásos férfiúnak- mutatkozott. Ezt a vallásos férfiút az irodalomtörténet adatai szerint emberölésért, rablásért, erőszakért és périzHárom könyv asszonyoknak 80 százalékos ideiglenes árleszállításban! Magyar arlasszony háztartása. (255 oldal, számos képpel) 176 lej helyett, most------------------------------ — Lei 28 Magyar uriasszony otthona. Az otthon kultúrája. (Számos illusztrációval) 176 lej helyett, most — — — — Lie 28 Magyar orvosnők tanácsai nők számára. 289 oldal, 176 lej helyett, most-----------------------------------Lei 28 ■ e a ti árak csak március 15-ig érvényesek! II ( ' v kis példányszám áll rendelkezésünkre ! Vegye meg azonnal az L LLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Ciaj, P. üaiiii- — Vidékre szállítják ! hamisításért kerékbe törték. A dolog úgy van, hogy egy-két irás- müvecske még nem ad teljes képet egy iró-egyéniségröl. A legkomiszabb fráternek is lehetnek ellágyult és bűnbánó pillanatai, mikor több, vagy kevesebb formaérzékkel versbe önti a telkéből kicsorduló hangulatot. Mikor aztán meq- üditette magát ebben a hangulat fürdőben, az első kisértés alkalmával már győz a rosszabbik természete. Az ilyen műkedvelő hasonlít a szívtelen milliomoshoz, aki nyomorgó rokonait éhezni hagyja, de az utcai kéregetőnek odavet tiz fillért és büszke arra, hogy ő milyen jó ember. Kár is ezekről vitázni. A dilettáns nem ismerhető fel abból, amit ir, mert nem önmagát írja. Mindenkinek rendelkezésére állá közhelyeket ir, lemásolja azt az olcsó dallamot, amely az élet vásárának zsivajában a fülébe ragadt. A dallam nem az övé, hogyan lehetne ráismerni róla? De mennél igazibb iró valaki, annál inkább önmagát beszéli. Ha Talleyrand- nak igaza van, mikor diplomáciáról van szó, még inkább igaza van annak, aki azt mondja: az irás a legnagyobb gyónás, írni annyit tesz, mint itélöszéket tartani önmagunk felett. Ar iró nem ha- zudhatik. Mihelyt hazudik, már nem is iró. Igazi iró nem hord jelmezt, mikor ir. Hiába is próbálnál, az irás erősebb nála. Hibáit könnyebb megtudni müveiből, mint máshonnan. Balzacról müvei utján tudom meg, hogy sznob volt. Petőfiről is saját müvei mondják el, hogy nyers volt és türelmetlen. Byronról. hogy a megcsömörlésig élvezetvágyó, Dosztojevszkiröl, hogy erélytelen és igy tovább. És ezeknél a nagyoknál alacsonyabb rangsorban is igy van ez. Elképzelhetetlen is volna, hogy ha az irás külső alakjából olyan meglepő következtetéseket tud levonni a grafológia, ezzel szemben belső tartalmából ne lehetne következtetni semmit. És aztán az is nagy kérdés: mit jelent valakit „ismerni“. Lehet-e egyáltalában ismernünk egymást? Lehet tudnunk egymásról sok mindent, lehet még többet. De a szerelmesek a megmondhatói, hogy mikor két lélek legközelebb van egymáshoz, akkor látják csak mind a ketten, milyen messzi vannak még. Fogadjuk el mégis a szó közkeletű használatát. És ha tudni valakiről, hogy mit szeret, mit gyűlöl, mit becsül nagyra és mit néz le, miben talál egészen apró örömöket, milyen jelenségek milyen hangulattal töltik meg a lelkét, mik a gyermekkori emlékei, milyen melegen vagy hűvösen tud beszélni barátok, rokonok, egymástól függők viszonyáról, — ha mindezt tudni valakiről azt jelenti, hogy ismerjük az illetőt, akkor a velem közölt vitában annak van igaza, aki az írót pusztán müveiből egészen közelről véli ismerni. De csak a jó irót. A rosszat pedig nem nagyon érdemes ismerni Írásain keresztül. A rossz iró lehet még igen kitűnő, tisztességes és kedves ember, öt nem olvasni kell, hanem személyesen ismerni. „A tudomány nem leheta hatalom eszköze, a tudós nem tömeglény és nem vezető“ Eduard Spranger előadása Budapesten BUDAPEST, (március.) Eduard Sprang«-, a század elejének egyik (legnevezetesebb filozófiai elméje, aki Dilthey-jail1 annakidején megvetette a szellemi őrt énét néven ismeretes tudomány alapját, a Szellemi Együttműködés Szövetsége Magyar Egyesületének meghívására előadást tartott „A tudomány sorsáról korunk kultúrájában" címmel az Akadémia zsúfolt üléstermében. Spranger ezután odaadott szmokingostul a külön az ő számára felállított tanáros katedra mögé és a íehérfejü, pirosarcu, joviális, szálas német professzor állva1 mondotta e} másfélórás előadását. Kezdte Platonon, kiben a hit még élő eleme volt a (udominyos gondolkodásnak, folytatta a középkoron, melyben tudomány és vallás közt már bizonyos feszültség jelentkezett, majd elérkezett az újkori tudományhoz, melynek szelleméből a vallásos elem még mindig nem vész ki teljesen. hiszen a racionalisták az ész feladataiban isteni feladatokat, az empiristák pedig az érzéki adatokban isteni adományokat látnak vagy éreznek. Lényeges változást hozott azonban a következő korszakban a radikalizmus, mely a tudományit 'látszólag teljesen függetleníteni akarja a vallástól, sőt a vallást a valóság függvényének tekinti. — Ez a felfogás — folytatta Spranger — azt ■ tanítja, hogy a tudományit az a tánsada'lkni valóság határozza meg, melyben a tudós benne él; ennek a társadalomnak érdeklődése, törekvései és küzdelmei szabják meg; a modern tudomány útját. Ezt a felfogást fejezi ki élénken a marxizmus, amely nem ismer öncélú tudományt, hanem a 'tudományt, egy- egy társadalma osztály ideológiájának minősiti, amelyben végeredményben az illető osztály rejtett hatalmi akarata nyilatkozik meg. E felfogás értelmében tudomány nincs is; csak ideológiák vannak, melyekben különféle társadalmai osztályok hiattalrm' akaratai ütköznek össze. Spranger határozottan állást foglalt ezzel a felfogással szemben. Szerinte a tudományt nem lehat ideológiákban feloldani; az ideológiának csupán amaz ösztönző szerepét ismeri el, hogy felhívjuk a tudomány figyelmét bizonyos területek megmunkálására. — A tudománynak — mondotta Spranger — nem szabad tisztán eszköznek lennie bármilyen cél szolgálatában; az igazi tudomány nem is az. Az igazi tudomány sohasem nélkülözheti a hitet, de az igazi tudomány nem lasz a hatalom eszközévé, mert az igazságra törekszik 9 ebben különbözik minden egyébtől. Ebből következik a tudós hármas minősége. Aszkétának kell lennie, aki szenvedélyt eilen ül szemléli a dolgokat, bírónak kell lennie, aki döntést hoz az igazság értelmében és papnak kell lennie, aki a múlandó dolgok időbeli, ruhájában megpillantja az idő feletti, az örökkévaló igazságokat a nekik szolgál. Az élet nagy felvonulásában vannak tömegek és vannak vezetők — a tudós sem ez, sem az. Nem tartozik a tömeghez és nem vezeitő, hanem az igazság fáklyabordó akinek rendeltetése, hivatása és méltósága, hogy e lángot tisztán megőrizze. H isznos isOBQflir A Brasov-i Agisz-szövetkezőt közművelődési szakosztályában kiadásra kerülő népnevelési havi szemle újabb füzetet bocsátott világgá, immár az ötödiket, amely egyben a II-ik évfolyam í. száma. E buzgó, fontos, nagy érdekű, népies célzatú vállalót ezúttal Parádi Ferenc dr. kis müvét jelentette meg: „A balesetek megelőzése és az élet megmentése“ címen. Ez már a második füzete az egészségügyi sorozatnak, szóval a legfontosabb érdekkörnek. Éppen úgy, mint az első, amely a szoptató anyával és gyermekével foglalkozott, ez is olyan egészségügyi kérdést tárgyal, amely a szó igazi értelmében általános érdekű és népies jell-egiü, mert fő'!eg a kisembert oltalmazza és minden kellőképpen fölvilágosított jóakaró ember eredményes közreműködését biztosíthatja. Parádi Ferenc dr.-t nem kell bemutatnunk sem mint orvosit, sem mint egészségügyi irót. Hosszú és buzgó munkálkodása közismert. Most is jól helyt állt. Kitünően válogatta össze az anyagát. A háztartási balesetekről, a forrázásról és égésről, a lehűlésről és fogyásról, a villanyáram balkövetkezményeiről, a gyomor-, gyógyszer-, gázmérgezésekről, a sportbalesetekről, a szem veszélyeiről, a sebesülésekről, vérzésekről, törésekről és ficamokról elmond minden szükséges tudnivalót és megtanít minden föltétien tennivalóra. A második rész főleg az utóbbi tartalmi körrel foglalkozik, a segélynyújtásról, a mentésről, a különböző balesetekről, a mesterséges légzésről, a vérzés-csillapításról, sebkötözésről, a sérültek szállításáról ir. Mindezt alaposan és mégis érdekesen, mindezt gondosan és mégis könnyed népszerűséggel mondja el. valóban kitűnő könyv s ha ennek a Hasznos Könyvtárnak már minden egyes füzete önmagában véve nem is érdemelné meg az általános figyelmet ás általános fogyasztást, mint- ahogy százszor megérdemli, akkor is a Parádi Ferenc dr. jeles munkácskája önmagában jogosuk volna erre és alkalmas, hogy a többire is felhívja a figyelmet. Igen melegen ajánljuk a közönség figyelmébe, mint a szövetkezése mozgalom művelődési irányának egy jelenségét, mint a derék Brasov-i törekvés példáját és rrandenekfeleüt, mim’ Parádi Ferenc dr. jeles teljesítményét. Az ELLfciNZÉK a halfldast \ kisebbségi es emberi ■••••.■ . • o ».•. Budapesten a István Király Mlodáöau
