Ellenzék, 1936. március (57. évfolyam, 50-75. szám)

1936-03-07 / 55. szám

m'át'cfn■* 7. ntzemr»it sbmh Megbocsátott b a megkínzott postamester Hét év előtti csendőrbvuiziíUás tegye « Íeíifrla elolt — Meglep 5 fordulat a fóíatgyaláson QLJUJ. (Az Ellenzék, tudósitójától.) Hét évvel ezelőtt történt csendőrbrutalitás utó­játéka játszódott le a helybeli ítélőtábla II. szekciója előtt. A csendőrbrubalitás főbiinö- se, Ciasca Petru őrsparancsnok fölött már régebben Ítélkezett az Ítélőtábla és jelenleg jól megérdemelt büntetését tölti ki. Ezúttal Mata Dumitru és Silvu Gavril falusi embe­rek ügyét tárgyalta a biróság. A két falusi gazda segédkezett ugyanis annakidején a csendőrőrmesternek bűncselekményének el­követésében. Az eset Văleni községben játszódott le és annak szenvedő hőse Codea Mihail posta­mester volt. Codea és a csendőrőrmester között már régóta feszült volt a viszony, érthető tehát hogy a hatalom őre csak alka­lomra várt, hogy bosszút állhasson a posta­mesteren. aki — véleménye szerint — nem tisztelte eléggé tekintélyét. Ez az alkalom nem késett soká. 1928 október 26-án a pos­tamester a szomszédos Calatele községben járt, ahonnan virágos hangulatban tért haza. Hazatérte után két társával bement Marta luliu kocsmájába, ahol folytatták a mula­tozást. Mulatozás közben összevesztek a kocsmárossal, aki túlságosan borsos szám­lát számított fel nekik- A mulatozás során állítólag a postamester a nála lévő revolverre! lö­völdözni kezdett a levegőbe, amiről tudomást szerzett a csendőrőrmes­ter is. Másnap a csendőrőrmester első dolga az volt, hogy felkereste lakásán Codeát és fel- | szólította, hogy' mutassa fel a fegyvervise- j lesi engedélyt. Codea kijelentette, hogy nincs j is revolvere, mire a csendőrőrmester ház- j kutatást akart tartani nála. A postamester | kijelentette ekkor, hogy' beleegyezik a házkutatásba, de esak abban • az esetben, ha ügyészségi felhatalmazást j mutat fel. li A csendőrőrmester — tekintve, hogy a meg- ! hatalmazása nem volt meg — jobbnak lát­ta takarodőt fújni. Másnap aztán telefonál­ni akart a községházáról és vonalat kért, a postamester azonban arra való hivatkozás­sal, hogy csak három órakor kezdődik a délutáni hivatalos óra, kijelentette, hogy eddig az időpontig nem teljesítheti a csend* őrőrmester kívánságát. Ez a válasz a vég­sőkig felingerelte a csendőrőrmestert, aki a postahivatalba rohant, megismételte kérését és amikor a postamester ismét visszautasí­totta azt, maga vette kezébe a kagylót, mi­közben párszor a postamester fejét is érint­kezésbe hozta a telefonkészülékkel. Másnap éjjel a csendőrőrmester megjelent a postamester lakásán és felverte álmából Codeát. felszólítva, hogy adja elő a kérdéses revolvert, mert biztos értesülései vannak, hogy' fegyvert rejteget lakásán. A postames­ter tiltakozni próbált, de ekkor a esendőrőrmester több falusi ember Rest­ségével kicipelte a lakásból és felszólítot­ta, hogy üljön fel az odarendelt szekérre, hogy' beszállítsa a csendőrparancsnokságra. A postamester hiába rimánkodott. és vergő­dött a falusi emberek keze között, hogy leg­alább annyi időt adjanak neki, hogy fel­húzza felső ruháját, a csendőrőrmester hajt- hatatlan maradt, fel parancsolta a postames­tert a szekérre, aki kétszer is leugrott és hálóingben menekülni igyekezett. A meg­vadult csendőrőrmester ekkor kötelet hozatott és azzal összekötözte a postamester kezét-lábát, miközben jó pár ütlegge! tanította meg arra, hogy a csend­őr parancsának engedelmeskedni kell. Ezután a szekér a didergő emberrel elindult az októberi éjszakában a város felé... A tegnapi tárgyaláson elsőnek Codea Mi­hail postamestert, az eset tragikus hősét hallgatták ki, megkérdezve tőle, hogy Mata iDnmit.ru és Silvu Gavril vádlottak az emlé kezetes éjszakán bántalmazták-e őt? Általá nos megrökönyödésre Codea Mihail kijelen tette, hogy a kisujjukkal sem ériek hozzá mikor pedig az elnök felolvasta első nyilat kozatát, amely súlyos vádakat tartalmaz a két ember ellen, kijelentette, hogy el akarja felejteni a dolgot, mert jó vi­szonyban akar élni a két gazdálkodóval. A vádlottak azt vallották, hogy hét év sok idő és azóta teljesen elfelejtették, hogy mi történt. az emlékezetes éjszakán, amikor amugyis csak a csendőrőrmester parancsá­nak engedelmeskedtek. A tábla hosszas tanácskozás után az ítélet kihirdetését március lö-re halasztotta el. SLupn éles áásmaefásai Csögja eüstesB. — k. íkorTssáisiy nem áér el 1 illésen küIpoliíikájatfóL — fövő fiéií csütörtökre lialíssz* íotiák a Yitfa folyíaéásái BUCUREŞTI. (Az Eltenizék távirata.) A kamara tegnap délutáni ülésén feszült lég­körben adott választ Lupái dr. Gogának tá­madásaira. A parlament épülteié előtt szuro- nyos csendőrosztagok helyezkedtek el ezalatt s kötél'kordonokai húztak a Dambovita part­ján. nehogy' tüntetők zavarják meg a forgal­mat. Ugyanakkor a tűzoltóság is megjelent hatalmas víztartón yaiva-1, melyek tartalmát színesre festették, hogy támadás esetén fartett anyaggal szórják tete az első sorban állókat és igg ismerjék meg a rendőrök a zavargókat. A parlamenti padsorok és karzatok zsúfo­lásig megteltek. A kormány tagjai közül Tn- cutet belügyminiszter, Pop Valér dr. ’’gsizság- ügyminiszter s Costinescu dr. kereskedelem­ügyi belügyminiszter voltak jelen, az ülést Fotino helyettes el nők vezette. Lupu dr. beszéde A nemzeti-paras-ztpárt képviselői tomboló lelkesedéssel ünnepük LupuL, m kor megjele­nik a szószéken. Lupu dr. hatalmas aktatás­kát vesz elő, maga elé rakja; iratait a ,,nagy ágyukat“, eztán emelt hangon kezd beszé­débe. Mindenekelőtt a kormány magatartásá­nak titkát kutatja a jobboldal!! csoportokkal szemben. — Hová tűntek a tízezrekre menő liberá- üspárti szavazatok a megyében? — kérdi. — Ezelőtt két évvel a nemzeti keresztény párt al:g tudott valamit összeszedni Mehedintáben és a szám most jelentékeny mértékben emel­kedett. Mi ennek a magyarázata? Lapu dr. leszögezi, hogy a kormány Inculet belügyminiszter utján törvénytelenséget követett el, midőn arra utasította a liberális párti szavazóiéit, hogy tartózkodjanak a szavazástól a megyében. A válsztójogi törvény ugyanis a szavazást büntetés terhe mellett kötelezővé teszi. Midőn aztán nyilvánvaló volt. hogy Goga f£A ; vereséget fog szenvedni, Inculet belügyim*­í nisizter arra utasította a liberálisokat, I szavazzanak a nemzeti kereszténypárti je- ! lőttekre. I — Mehedinţi-t nem lehet összetéveszteni I Suoeavai-val) — folytatja Lupu dr. —, ahol i egyedül Cuza személyi sikeréről lehetett be­szólni. A szavazók közül különben is háromezer német volt, akik Cuzaban Hitler romániai képviselőjére szavaztak. Azt hitték, hogy' Mehedinti-ben halálos csa*- pást mérnek a nemzeti-parasztpártra. ’ de a román paraszt ellenállt s nem hagyta magát. Sok választásban vettem részt, de ilyen ter­rort még nem tapasztaltam. Kitör a botrány Cari an: Nincs is Sucerwa-ban háromezer német szavazói Lupu: Én a nevem után farkas vagyok, maga pedig fiatal csikó. A fiatal csikó nem tudja megenni a farkast, de ez megeszi a csikót, ügyeljen! Robu: Maga birka ferkasbőrben! Hangok: Vörös zászlóval győzött Mehedin- tiben! Lupu: Inkább a vörös zászló, mint a ho­rogkeresztes német lobogó! Robu közbe akar szólni. Felkiáltások a nemzeti-pamsztpárton: Fogd be a szád te Rosenkranz! Lupu: A 'Uemz éti paraszt párt iák dobbal és medvével mentek a falvakba s Gogát mutat- fátc be medvetáncoltntás helyett. Aztán a templomba tértek be ezek a farizeusok és ott térdre borultak. Az okos OMenia-i parasztok azonban nem dűltek be a farsangi tréfának. Elképzelhetetlenül gonoszok, demagógok és erkölcstelenek voltak. Mikor egy templomba bementek, nem gyújtották meg a gyertyákat, hanem hasra feküdtek és órákon . keresztül hason fekve kiáltoztak. OIyan eszközökkel agitáltak, mint az utszéli banditák. Ka Ä tisztaság és frisseség érzését legeísosorLan az ápolt száj adja meg, A helyes szájápoláshoz hozzátartozik az ODOL-FQGPÉP. Az Qclol- fogpép vakító fehérre teszi a fogakat és megőrzi azok egészségét. Szájápoláshoz használjon Odol- fogpépet, mert ezzel helyesen ápolja fogait. t \\\\ \\ ,A ­T/Styé \ \ m Lupu dr. ezután — Robu, Janculescu és mások sűrű közbekiáltásai mellett — ismer­teti a nemzeti kereszténypárti rohamoszta- gok módszereit. Simian nemzeti parasztpárti néhány bun­kót mutat feL melyet Goga híveitől vettek el a Mehedin ti-i választásom A bunkósbotokat a ház asztalára akarja helyezni. Fotino elnök: Az ilyesmi nem méltó a ház méltóságához! — s tiltakozása jeléül az ülést felfüggeszti. Jobboldali vezér a cuzisták ellen Szünet után Lupu dr. tovább folytatja' be­szédét. Elpanaszoija, hogy Banu jobboldali képviselő véresre vert egy szegény parasztot. Több fényképet mutat fel, aimak b;zonyitá- sára, hogy Goga és Cuza hívei kínozták a nem ze ti panasz tpá r ti akat. Robu: Közbe akar szólni. — Maga, közönséges gonosztevő! — kiált­ja Robu felé Serdiciu nemzetiparasztpárti képviselő, aki. egy papírlapot nyújt át Lapunak, melyen Coroana — a Totul pentru Tara jobboldali mozgalom egyik vezére — tizenkilenc ese­tet sorol fel, mikor Robu pénzt fogadott el zsidóktól. Óriási zaj keletkezik erre az ülésteremben. Coroana jobboldali vezér nyílt átpártolásá- ra senki sem számított s általános megdöb­benést kelt Serdiciu bejelentése. Goga könyve Lupu: Goga 1922-ben egyik Bucuresti-i zsinagógában tartott beszédet! Goga: Akkor belügyminiszter voltam $ eb­ben a minőségben jártam el! Lupu: Sohasjji voit 'iorzekvens és őszinte' Részleteket olvas fel Gogának „Forr a must“ című könyvéből, melyben ostobaságnak nevezi Goga a zsidóüldözést és kijelenti, hogy' sohasem tudna antisze­mita lenni. Lupu dr. elmondja, hogy egy Ízben Gogával együtt hivatalos volt Blank Arisztidhez s a házigazda asztalán ott volt Goga dedikált arcképe. — Goga egyébként jó viszonyt tartott fenn Seletzkivel, akit letartóztatása éjjelén is felkeresett. A kormány ellen Végül Lupu dr. a kormányt támadja. Azt állítja, hogy túlságosan nagy türelmet tanú­sít a jobboldallal szemben, mely megmér­gezi a közvéleményt. — Nagyon szomorú ez a kormány részé­ről. Midőn Titulescu annyi nehézséggel küzd a külpolitikában, a kormány hátbatámadja Goga politikájának támogatásával — mond­ja Lupu dr., majd a kormány jelenlévő tag­jai felé fordulva felolvassa a Völkische Beo­bachter egyik cikkét, mely szerint Románia eddig Franciaország gyarmata volt, de Tătăreseu vezetése alatt az ifjú- liberálisok nemzeti mozgalma van előtér­ben s ez elősegíti Vaida és Cuza uralomra kerülését. A külpolitika — Ha igy volna — hangsúlyozza Lupu dr. — akkor el kellene térni Titulescu kül­politikájától. Inculet belügyminiszter: A mi külpolitikánkat Titulescu külügy mi­niszter vezeti az Őfelsége által meghatá­rozott és hatalmas szavakban megállapí­tott irányban. Rossz szolgálatot tesz az országnak, aki a kormányt azzal gyanú­sítja, hogy más külpolitikát akar, mint a jelenlegi. Mihalache: Miért van szükség ennek ál­landó hangoztatására? Romániában szó sem lehet külpolitikai irányváltoztatásról. Mi csakis szövetségeseink mellett maradhatunk. De a kormány belpolitikája váltja ki ezeket a megismétlődő kijelentéseket. Inculet belügyminiszter ezután kérte, ha­lasszák el jövő csütörtökre a választási vita folytatását. Goga személyi kérdésben kér szót. A kamara végül a vita folytatását jövő 1 hét csütörtökére halasztja. Ma érkezik Grosz-Caűero román területre BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Cagero-panamában érdekeltek körében nagy a riadalom, Grosz Jenő bűntársai a milliós visszaélésekért az igazságszolgáltatás előtt kell számot adjanak, A Naţionalul Nou jelentése szerint tegnap Pop Valér igazság­ügyminiszter, Codin Stefanescu főügyész, Al. Procop Dumitrescu vezetőügyész, Pros­per Constantinescu és Stanescu Bucuresti-i vizsgálóbírók hosszas tanácskozást folytat­tak, tudomásul vették, hogy Grosz Jenő ma az ország területére érkezik s megállapítot­ták Bucuresti-be szállításának részleteit. A lap megerősíti azt a hirt, hogy Stanescu vizsgálóbíró személyesen Hal- meu-ba utazott s Grosz kihallgatását már a határállomáson megkezdi. így fog ez aztán tovább folyni ma egész nap Bueu- resti-ig. A Raza jelentése szerint jelenleg az Ilfov-i törvényszék ügyészénél vannak a Grosz- Cagero ügy összes iratai. A lap cáfolja, hogy az ügyet néhány napon belül befejezik. Vé leménye szerint magának Orosznak kihallgatása tíz napig fog tartani, mely idő alatt több irányú nyomozás, házkutatás, szembesítés fog kö vetkezni. így kiegészítő eljárás indul Constanta-ban a kőolajtermékek kivitele körül elkövetett ha misitásokra és csalásokra vonatkozóan. A vizsgálatot ezúttal Ilié Mecu jegybank inspektor fogja vezetni. Az eljárás a Con­stantád jegybankfiókra, vámhivatalra s a Steaua Romana petróleumvállalat üzletmene­tére fog kiterjedni. A Prezentul jelentése szerint 283 millió 345 ezer lej kart okoztak a kü­lönböző petróleumvállalatok a kincstárnak az árukivitel körül felhasznált hamis ok­iratokkal. A Prezentul megállapítása szerint egye­dül a petróleumvállialatok ellen 35 kártéri - tési pert tett folyamatba a pénzügyminisz­térium — valutacsalások miatt. Párbajtf Yivotí m bal- és fjabb- oidai a kamarában

Next

/
Oldalképek
Tartalom