Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-09 / 32. szám
7939 tátrait 9, ELLENZÉK SzázSassszezer csecsemő hal meg évenként az ország területén csapán héiharalhaa Erdélyben és Eár^sághan 50 százalékkal csökkenti a sziiíetf■" sek száma is, ezzeH szesishea® n halálozása ssráray szádra eimeSkerfilf* ■ A béIhiii‘U'4 teberbuülozis és yérhaf pusziitébni Láiogaíás a gyermekgyő^iyásüaáv klinikán CLUJ. (Az Elleniek tudósítójától) Soha az erriberiscg nagyobb figyelmet nem tulajdonított a gyermeknek, mint napjaim klw-n. A világ mindem állama arra törekszik, hogy egészséges, éiieterős utódokat neveljen, mert csakis ezek biztosi/tihatják a jobb, Ígéretesebb jövendőt, boldogabb és főleg emberhez méltóbb, emberibb életet. Egyes államokban — mint Oroszország, Németország és Olaszor5Z% — a gyermeket egyenesen úgy tekintik, mint az állam tulajdonát, amelyhez 3 szülőnek ép{>en csak annyi köze van, hogy a világra hozta. Bizonyos éííekortól kezdve az állam már iáját érdekei és céljai érdekében használja fel1 a gyermeket, akár csak az ókori Spartábin tették. Nevelését irányítja szinte születése percétől kezdve nagykorúságáig, sőt azontúl is. Esek túlzások, de rámutatnak arra» hogy a felnövő nemzedék egészséges és kedvező fejlődési lehetőségeinek biztosítása milyen nagy szerepet játsszák napjaink állami életében mindenfelé Nálunk, sajnos, nem vakim vigasztald a helyzet ebben a tekintetben. Románia vezet a gyermekhalálozás nemzetközi statisztikájában. Hivatalos kimutatás szerint évenként Î20 ezer egy éven aluli gyermek hal meg csupán bélhurutbaa, nem számítva a vér baj és tuberkulózis százezernyi áldozatát, Ez a körülmény késztette arra a helybeli orvosa köröket, hogy megalakítsák a „Gyermekgyógyászati és gyermekvédelmi társaságot", ia melynek elnöki tisztét dr. Popoviciu Gheonghe egyetemi tanár, a gyermekklinika igazgató-főorvosa vállalta. öt, mint a icgil- letékesebbet kérdeztük meg: milyen célkitűzésekkel indult meg a gyermekvédelmi) mozgalom és milyen eszközöket szándékszik igénybevenni, hogy .Romániában, de főkép Erdélyben és a Bánságban megszűnjék az eddigi leheteífen» állapot? Munkatársunk a klinikán kereste fel a professzort, aki készséggel állott rendelkezésünkre. Megmutatta a klinika berendezését és ismertette mindazokat a lehetőségeket, melyekkel a gyexmeikhahÜozis réme dilién harcolni lehet. Vérb^j, vagy — bárányhimlő? A rendelőbe éppen most hoznak be egy kis pályást. Az anya kibontja, a parányi test sűrűn pautanisokkaí van, bor.rva. — Vér baj... — mondja egyik medika. Bárányhimlő... állapítja meg a végső diagnózist az orvos. De a medikának ás igaza von. A gyermek valóban vérbajos is. Már hónapok óta kezelik. löt is az apák bűnei... Vagy talán az anyáké? Egyik pádon idősebb asszony ül, arcát förtelmesen elrútította a lupus. Karjában pár- hónapos csecsemő, megvizsgáltatni hozta ide, nem örökölte-« a gyermek is a rettenetes betegséget. A vizsgálat eredménye: negatív. Másik érdekes eset. Kilencéves kislány aki négyéves kora óta. orvosi kezeüés ellenérv minden éjszaka „vizes" tett. A klinikán kikérdezték aztán egyik orvos úgy tett, mint* ha injekciót adna neki, pedig a tűben semmi sem volt. A kislánynak azt mondotta, hogy többet hasonlló esec nem fog vele ei-'í fordulni. A gyermek szüle-, de az orvosok is kíváncsian várták a „kezelés" eredményét, mert nyilvánvaló volt, hogy szervi baja nme a kislánynak és a beteges tünet nem más, mint neurózis. A kísérlet' sikerült, 3 szuggewztiv kezelés nek megvolt az eredménye. A kellemelikn „Incidens" teljesen elmaradt. A szülők nem győztek eléggé hálálkodni az orvosnak. Verbal és iubetkisfözls ^íaredle!* Erdély é% Bánság gyerekseregéi fád a csecsemé arcáfa ; apáié bilisei I — Ezt a gyermekklinikái' pontosan, húsz évvel ezelőtt létesítették. Felerészben a Rockefeller alapítványé, felerészben az államé — mondotta bevezetőül a klinika asszisztense, aki a kórtermeken .körülvezette munkatársunkat, Orvén ágy van benne, azonkívül egy minta-osztály íiz ággyal». Ilyen mintaszerű intézmény aHg van még Romániában, bár ez is sok tekintetben elmarad az uj, modern felszereléssel ellátott nyugati .klinikák mögött. Végig megyünk a folyosókon. Ragyogó tisztaság mindenütt, hófehérre meszelt falak, fehérköpenyes orvosok suhannak d az ajtók mögött és a lépcsőkön lábujjhegyen járnak a fdiérbóbitás, bajor apácák* akak egész életükéi a legszentebb célbak: a kis, ártatlan, beteg emberpalánták ápolásának szentelték. A falakon. mindenütt magyarázó, felvilágosító képek: hogyan, kell irtania az anyának szoptatás közben a csecsemői', hogyan Kell fürdetnie a kisdedet. Általában hasznos gyakorlati tanácsok fiatal' anyák részére. Belépünk az első számú kórterembe. Hat agy, benne hat kis csöppség. Békésen alszanak egymás mellett, üvegfallal elkülönítve egymástól Minden ágy mellett fürdőkád, a falon hőmérő. A teremben állandó hőmérsékleten ^ tartják a levegőt. Az ágyak alatt veder, ebben gyűjtik össze a használifc pelenkákat, minden egyes betegét külön. Általában üt minden beteget úgy kezelnek, mintha egyedüli páciense volna a klinikának. Külön törzslapot vezetnek mindenik- ről, napcsnkiént pontosan bevezetik a súly- gyarapodást, súlycsökkenést, a gyermek hőmérsékletet, táplálkozásán. Pontos grafikonokká mutatják ki a gyermek életében be- állotí: változásokat, még ha azok jedentókte- 1 ennek >g tűnnek fel a laikus előtt. Az orvosi szem azonban a legkisebb jelből! is észreveheti a bajt. Itt vasi például az öthónapos kis C. Wak-er. Háromhónapos korában került ide, okkor — korához viszony Írva — túl fejletlen volt, alig 1400 gramm. Ma, az orvosi felügyelet aíatí végzett táplálás folytan súlya meghaftadja sor $ kdogramdl. — Milyen betegségek a leggyakoribbak? — kérdezem vezetőmtől. — Bélhurut, tűdőgyuüadás,exártsa, angolkór és főleg a vérbej. — Hány éves koráig kerülnék Ide a beöeg gyermekek? — Egynapos csecsemőtől 16 éves korig'. Éppen egy kisebb kórtermen haladunk át. Az orvos megjegyzi: —Ez itt a súlyos betegek »terme. Teljesen elkülönítve tartjuk őket. Ez a kisgyermek most gyógyult fel fejtifuszíból. Nem is hittük, hogy megmarad, annyira rossz borben volt. De hát Ludmila nővér önfeláldozása csodákat müvei — mondja és szeretettel tekint az idős bajor apácára, akinek gyermeke éterét köszönheti' az aggódó édesanya. Hetedíziglen!.., Pillantásom nehezen lélegző, ráncos arcú, koravén; apróságra hívja fel az asszisztens» fi* gyeimét:. — Tüberkulótikus eredetű agyhártyagyulladás. ~~ Legyint lemondóan az orvos. Alig másféléves szegényke, de nem hiszem, hogy megéri a két évet. Halálra van Ítélve... tízezer közül, ha egy megmenekül... Szörnyű... És mellette gyermekek más öröklött bajokban. Házasulandó férfiak és férjhezmenendő lányok! Ide jöjjetek és nézzétek meg ezt a kisfáit. Nézzétek meg lázrózsás arcát, halvány bőrét, hallgassátok meg pihégését, viaskodá- sát a halállal és azután menjetek csak az anyakönyvvezető és az oltár elé. Véssétek jól emlékezetetekbe a bibliai mondást: ,He- tedízlglen büntetem az apák bünpit," Két cukorbeteg is van a .klinikán, ez a betegség a legnagyobb ritkaság fiatal korban. Nagyon nehéz észrevenni A kis emberke csak sorvad napról-napra, nem eszik, nyugtalanul alszik, Az insulin azonban itt is segít. Megtekintettük a Rockét eller-mintaoisz- tályt is. A betegeknek Itt igazán minden szükséges dolgot előteremtettek az intézmény alapítói és vezetői. Oempézeít faiak, falbaépitatif üvegszekrények, higiénia- Minden előfeitátele megvan a gyógyulásnak. rály Szállodában mm kaphat minden igényt kielégítő, MÉRSÉKELT ÁRUSZOBÁT 8 ................... Teljes kényeiéin, központi fűtés, állandó meleg-hideg folyóvíz, lift, telefonos szobák. Telefon 202-43, 294-34 mmassmBsmmmmmamm ^ _ w Podsraaiaicídky-ia- H* A röntgen-, diatermia- és kvarcosztály .megtekintése után, hosszabb beszélgetést folytattunk dr, Prof, Popoviciu igazgató-hő- oí vassal. Eilső kérdésünk ez volt: — Miért olyan kedvezőtlen Romániában a gyermekhalálozási statisztika? — Ennek több oka van — .magyarázta a főorvos. — Eddig nem volt olyan egyesületünk, amelynek egyetlen célkitűzése a gyermekvédelem lett volna. Pedig... és itt sokatmondó kézmozdulatot tett — éppen, elég tennivaló lenne ezen a téren. Erdélyben és a Bánságban 50 százalékkal csökkeni a születések száma, ezzel szemben a halálozási statisztika emelkedett. A határszélen zo százalék a halálozás, az ország többi részén 18-—19, míg a müveit nyugaton ez az arányszim alig 5—-8 százalék. A helyzet azért ijesztő, mert míg például Moldvában ezer lakosra évenként átiLaíg 40 születés esik, addig nálunk még a 20-at sem éri el a születések száma ezer lakosként, bár Erdély és a Bánság az ország 1 egkuilituráltabb részének tekinthető. Gyermekvédelmi szempontból »-azonban borzasztóan elmaradtunk. Magyar- ország is, amely eddig az élen járt a gyermekhalálozás tekintetében, ma különböző orvosi intézmények révén lecsökkentette a halálozási. aranyszámot 14 százalékra, — Hogyan lehetne mégis csökkenteni ezt a kétszeres megtizedelést jelentő népveszedelmet? — véljük közbe. — Csakis iá társadalmi intézmények és az állam védelmi munkájának megszervezése által. Román éban még ma is mindössze három gyermekklinika működik, mig Németországban minden jo kilométerre van egy 300 személyre berendezett kitűnő felszerelésű gyermekkórház. A mi kórházunk sem felei meg már a követelményeknek, nem is beszélve a másik kettőről-, amelyeknek felszerelése itökéletlfen. Hatvan ágyas kórház egy 120 ezer lakosú városnak?... abszurdum. Kórtermeink állandóan zsúfolva vannak, azonkívül naponta 30—-40 bejáró beteget kezelünk, Rengeteg olyan beleg volna, akit feltétlenül kórházba A keltene utalnunk, de mit csináljunk, ha nincs helyünk? És ne felejtsük el, hegy mi nem csak a városból kapunk betegeket, hanem egész Erdélyből és a Bánságból is. Hatmillió lakosú országrészből! És ennek a hatmillió lakosnak beteg gyermeket 3 kórházban, 5 menhelyen és néhány otthonban részesítik orvosi kezelésben, ekkor, amikor a falusi tömegeket tizedeli a tuberkulózis és a vérbaj. Ha. pénzt kérünk, az állam azt mondja: nincs! És az ilyen válasz előtt mag kell hajolnunk. Végezzük munkánkat úgy, ahogy tudjuk. Nagy baj, hogy a fertőző betegeket nem tudjuk kellőképpen elkülöníteni. Nincs számukra külön kórtermünk. Ha skarláté •> beteget kapunk, az egész klinika lázban van, hogy mentsük meg a többieket, nehogy megkapják 3 veszedelmes kórt. Szerencsére orvosaink óvatossága és lelkiismeretessége eddig elejéit vette a nagyobb bajnak. De mi iksz később? Ez ágy nem. mehet a végletekig. — Meg kell szervezni -az. qgész társadalmat, különben a legszörnyubb veszedelemnek nézünk elébe. Elpusztul a falu, az állam fenntartó ereje. A kórokozó csirák már a gyermekkorban befészkelik magukat a szervezetbe és onnan a felnőttit korban már nem igen lehet őket kiűzni. Sürgős segítségre van szükség, amiig nem késő. Felvilágosító előadásokat kell tartani a falvakon, orvosi rendelőket, kórházakat, otthonokat kell felállítani. Htgyje el kérem, »az orvosi tudományban az a terület az, ahol a leghamarabb mutatkozik az eredmény. Svájcban évekkel ezelőtt szintén nagy volt a halálozási arányszám. Megtették a szükségeseket és néhány év aiaitt a veszede- »iem úgy ekmTc .mintha sohasem függő« voh ma a lakosság fele fölött. A Carnegie alapból felállított Giíau-j orvosi mintakerüleí is gyönyörű munkát végzett rövid három év alatt. De tenni, kell, tenni kell valamit, meri ez az állam legfontosabb problémája. Nine ma ennél fontosabb. Itt élet-halál forog kockán. Fennmaradunk vagy elpusztulunk: Élni, vagy nem élni, az itít a kérdés, hogy Hamlet szavaival éljek. Harmadik eshetőség nincs!... Melyek a legfőbb gyermekbetegségek? — Bélhurut, tüdőgyulladás, tuberkulózis és vérbaj. Évenként csupán bélhurutban 120 ezer gyermek pusztul el az országban. Tuberkulózisban ugyanennyi, a vérbajban még ennél is több. Az egy éven aluli elhalt gyermekek száma egy év alatt meghaladja az egymilliót. Ezek a számok mutatják, milyen sürgős itt a tennivaló. Nem is beszéltem azokról, akik terhek családból születtek. Az üdült alko- holzmus îs tízezerszámra szedi áldozatait. Borzalm»as számok ezek, amelyeknek mindegyike egy-egy oktalanul: kioltott emberi életet jelent. El kell tiltani a házasságot, ha,.. — Professzor ur híve a sterilizálásnak? — Ha nincs kellő biztosíték a születendő gyermek egészségére — igen. Olyan embereket, akiknek nem születhetek egészséges gyermekük, el kell tiltani a házasságtól Csaikis így lehet megmenteni a társadalmat... — fejezte be a beszélgetésit a főorvos. * A súlyos beteg és halálra ítélt csöppségre gondolok. Igazat adok a főorvosnak... Óss József. ÄiL JH Sä TO—80 STázcIéfeos drleszé!!!« fdsflí — íshruár 15-n!! Babits: A torony árnyé a — — — — Lei 38 Babits: Goya alifa ( tvc) —------„ 38 Babits: Irada mi problémák — — — B 20 Babits: Karácsonyi Madonna —------, 10 Babits: levelek Ir'sz koszorújából — » 10 BaMts: Oedipus király — — — — — m 3S Babits: T már Virgil íia — — — —. 9 33 Barbusse: Erő — „ 27 D üde1: Sappho —• — —------- ------- 9 17 Endrődi: Magyar költészet kiu^esháza B 60 Fay.írd: Szeretni gyötrelem — — — „ 7 Hütai: Az asszony körül — — ------r 20 Heltai: Érit1 e ——— — — —— „ 20 Hátai: Fűzfasip — — — — — — — „ 20 Heltai: írók, színésznők és más csirkefogók — — —> — . 9 fu Heltai: lll-ea (kötve)------— ------- , 3S Ibsm: Peer Gynt Brad (kötve) — — 9 40 Karinthy: Hasműt t — B 23 Karinthy: Két hajó — — — — — — 9 20 Karinth": Színház (A lezkedveltebb szí padi tréfák gyűjteménye u. ro. Vi szakérem az iskolapénzt gib.) , 27 Karinthy: Nem mondhatom meg s*nkinek —------ — — ™- »» v 10 Karinthy: Minden másképen van — , 27 Kai In'by: Gyilkosok 9 20 KiriDthy: Kötéltáne — — 9 17 Kosztol'nyl: Mor.telenüí —— — — 9 14 Linn nkoski : Dal a tűzpiros virágról (kötve)----- - -------- — „ 80 Por : Gro esek és Brabe«*k — •— — , 20 Prevost: A szűz férfi (kötve) — — — „ 80 Schnitzler: ÖUiztl hadnagy (kötve) — ,, 80 Shaw : Caesar és Cleopatra — — — »20 Sh w: Szénásszekér — w 20 yhaw; Vissza Matnzsálemhe* — — — „ 40 Tamási Áron: H jnall madár — — „ 88 C orba Idegen szavak szótára — — »83 Franc5 : Élet a terrrőf ldbm------— » 20 Kadz ar: Női teitkultura (Vensend ck torna) -- — ™ ~ —------------— r 20 Reinach : Művésziét kis tükre —------3 66 Most vegyen, mert később talán kifogy. — A raktárról elfo'-yrtt példányok, ntánpótlásánál kG’íöldl portóért 1 0 grammonként 3 lejt számítunk feli - Rendeljen As vegyen azonnal az Ellenzék fcönyvosztáíyában, Cluj, P. ünirr. fidékro a rendelések beérkezésének sorrendjében expediálnnk. Szállítunk utánvéttel is 1 K&ţje a tcijes akció Jegysékét