Ellenzék, 1936. február (57. évfolyam, 25-49. szám)

1936-02-07 / 30. szám

BLL E N Z fi K

I 0 J 1> február

mmmmmtmámmmrnm

7.

iuimio* inio«\

A MÁSIK VILÁG

lorditotta: PINTÉR I.ÄSZLÖ

Heggel, még napfelkelte ölött felsorakoztak háza v loll, ;i nuiiulurok vezetésével. Pielernek más dnlgu urm is It'll volna viliik, mint megszámlálni ökot és kiadni a nnuulnroknak a napi munkál. De hál Pictor keze alatt először volt kőt csapat kuli, akikkel egyedül ti rendelkezik. Miliőn Pasmun beadta kávéját, lement és megállt a kulik sora elolt. Néhány percig dl! igy, szigorúan vizsgálva a néma seregei. llesz- késsenek elölte gondolta , mint valaha ü reszketett Stcenders kutató pillantása előtt. A kulik moz- íolódni kezdtek a hoss/anlarlö v izsgáltklás alatt. Nt'm tudták elképzelni, mit akarhat velük az uj l'nan és nyugtalan, kérdő pillantásokat vetetlek inandurjaik leié. Pieter hangja azonban hamar véget M'lelt a mozgolódásnak.

..Előre nézzelek!'1 ordította. „Mozdulatlanul állni! Mamim!'' Megvárta, mig a mandur tiszteletül jesen télé fordul, azután parancsoló mozdulattal i elemelte mutatóujját: ..Többé ne lássak ilyen rendelten sorakozást! Egyenes sorok adjanak előttem — ez az ember túlságosan elöl áll, az ott, túlságosan hátul! Többé ne lássam ezt, megértetted?“

A mandur szolgálatkészen hajolt meg. ..Sava. inán!" Szelíd jóindulattal igazgatta az embereket, z egviket hátra, a másikat kicsit előre. A kulik nem tudták, mire vegyék a dolgot, csak némán engedelmeskedtek. Ide-oda csoszogtak, értetlenül bámultak . gvinásra. megint csoszogtak, a sor azonban mosl s m volt egyenes. Mint a gyermekek, akikre ráparan- (sóinak valamit, amiről nem tudják, hogy mi érI. íme. tréfának vették a dolgot és kuncogni kezdtek.

„Csönd legyen!'* ordított Pieter, botját rázva fékjük. „Ha valaki ki meri nyitni a száját, pofon- v ágom!“

Csönd lett. Közben felkelt a nap, első sugarai pcrz.selöen tűztek a kis kertbe.

„Mehettek dolgotokra !*'

Mögöttük lépkedett. Az ültetvényen van der Steeg várta már.

..Mi történt? Miért késnek?*'

Pieter azonnal elvesztette biztonságát, de hangjában még érezni leheted valami felindulást.

..Egv kis rendre tanítottam őket. mielőtt munkába mennek.“

Van der Steeg összerezzent.

..Valami baj volt velük?“

..Nem, de ...*'

..Hát akkor mit akar velük? Ha mégegyszer ilyesmi előfordul, jelenlést leszek az igazgatónak, megértette?**

..Igenis, Uram.“

Van der Steeg sarkonfordull és otthagyta a leforrázott Pietert. A mandur ugv tett. mint aki semmit sem vett észre abból, hogy fiatal Tuanját a sárga földig lehordták. A kulik csendben munkához láttak.

Biom összeráncolta szemöldökét ..Miket beszélsz le össze-vissza, Atoon?“

Atoon elhárító mozdulatot tett karjával és vigyorgott. „A telepen hallottam. Tuan. A fiatal Tuan minden reggel katonás sorokba állidatja maga elé a k útikat.**

..Hm?“ Biom gondterhesen harapdálta ajkát. Reggeli után átment Pieter körzetébe.

„Hallo. Pieter...**

..Jó reggelt. Biom. *

Biom pár percig közömbös dolgokról beszélgetett. majd hirtelen megkérdezte: ..Mondd csak. Pieter. mit csinálsz te a kulikkal minden reggel, munkába indulás előtt?**

Pieter elvörösödött. Konok hangon mondta: ..Semmi különöset. Nem tetszik nekem, hogy olyan hányaveti módon állnak. Álljanak elém tisztessé-gesen.“

Biom egy pillanatig maga elé meredt: „Nézd, Pieter, te akarod itt valamire vinni, ugy-e?“

„Igen, természetesen.“

Biom vállára tette kezét és türelmes, szelíd hangján mondta: „Akkor ne csinálj ilyen gyermekes dolgokat, Voss. Ne akarj bevezetni újításokat. Végezd munkádat, légy szigorú, de türelmes az embereiddel — igy többre fogod vinni, meglátod...“

Pieter határozottsága elpárolgott. „Gondolod9... Jó, ... nem teszem többé. Azt hittem...“

„Akkor rendben vagyunk**. Biom megrázta kezét. „Gyere át hozzám minél hamarább, majd kibeszélgetjük magunkat.“

*

Minden a rendes kerékvágásban haladt heteken át: reggel a tong-tong, Pasmjan kopog az ajtón, az élvezhetetlen kávé — Pasman buzgósága hamarosan lelohadt — sorakozás — nem hiányzik senki — mandur? Azután a megszokott napi munka: a földbevágott kapák tompa hangja, a lépésről-lépésre előre haladó kulik görnyedt alakja, hosszú, unalmas napok. Még a rövid reggelizés is változatosság számba ment. Egy napon azonban megérkezik az igazgató, rosszkedvűen, veszekedős hangulatban, mint rendesen.

„llát mngn hol a lenében mászkál?“ is...csak reggelizni voltain^ Uram.“

.Reggelizni? Es mióta reggeliznek sinkrhk olt hon, ha szabad kérdeznem? \ izlmrdó kulija kilm/ hat macának ide néháin s/cmlv iese l, megértette? Talán a/l gondolja, azért tail a társaság magának szolgál, hogy mint valami lakáj, otthon öltöztessen magához, hasonló, finnyás macskákat? No, hál nem egészen! 11a munkában van, akkor ül kinn legyen napkeltétől napnyugatig, leszámítva az. egy óra ebédidejét! táti!?'*

Mini valami veszeti bika, robogod a gazda tovább. Nehány pillanat múlva kemény pofonok zokogása, trágár káromkodás lármája hallalszoll. Pimasz népség! Nesze, le piszok, senkiházi! Nesze még egv, büdös! bömbölte a gazda. ..Kegyelem, nagy ur‘* ■ , hallatszott a megvert kuli riiuánkodó hangja. Az. ültetvény csendjét felverte a vad, erőszakos szilkok orkánja, a kulik alázatos siránkozása.

Pieter remegve kushndt: ösztönösen irtózott minden erőszakosságtól. És most mégis, lelke mélyén, olyan mélyen, hogy jóformán tudatossá sem tudott válni, valami mohó kívánság, bűnös, sóvár, gyáva vágy ébredi életre benne. Tasmania gondolt, a piszkos, lusta, szemtelen Tasmania, aki egész nap csak a napot lopja, a házat sem takarítja ki becsületesen. a kertben sem hoz semmit rendbe; ehetetlen ételekei főz, ruháit rosszul mosva és félig vasa- latlauul gyömöszöli szekrényébe. Átkozott semmirekellő. Hirtelen a házvezetőnő problémája jutot.1 eszébe, fejébe szökött a vér, nyugtalan szorongást

érzett,

féltől a naptól kezdve az ültetvényen reggelizett. Még jobban ki volt szolgáltatva Tasman hanyagságának. mert a kulinak semmiféle idöérzékc nem voll. Néha kilenc makor, néha azonban l'él- tiz.kor. söl liz óra elöli néhány perccel hozta a reggelit. Akkor is csak úgy csendesen ballagott feléje, hosszaidé) lusta lépésekkel, kezében piszkos csomaggal. melyben egy üveg langyos teát hozott. ..Nem tudsz jobban sietni?“ morgott Tieter. Tasman szeme ilyenkor csodálkozó kerekre tágult, ártatlan hangon mentegetőzött: „Oh, nem gondoltam, hogy már ilyen késő van." Tudta, hogy ártatlan hangja és tekintete leveszi lábáról Tieter! és nem szól majd egy szót sem. Pieter is tudta ezl és haragudott is magára. Valami megfoghatatlan okból nem tudott el- lenállani Pasman. gúnyosan alázatos hangjának, megzavarhatatlan nyugalmának. Tehetetlennek érezte magát vele szemben —- gyengének. Így hát csak nyeli egyel és megette a dohos, száraz szendvicseket. méh néha bűz löt t a hagymától, néha paprikákéi volt. süt olykor petróleum izét vélte felfedezni benne. Megitta a langyos teát. melyben állandóan vagy kevés, vagy túlsók cukor, vagy tej volt és amelyen érezni lehetett a dugó utálatos penész izéi.

Azután a hosszú. hosszú nap. Ebédidő. Rágós, avas kókuszolajban sült zebu bus. Ehetetlen babfőzelék. Egy órányi alvás, azután a bóvlitó délután. A vak it éj napsütés. Az égből zubogó forrósa.g A munkájukban lassan. lépésröl-lépésrc előre haladó gyomiáié) kulik. Az idegeire megy minden. Ez az embertelen egyhangúság! "kenyere és ujjahagyei viszketnek az. idegességtől, gyomrában valami hideg izgalom remeg. Hosszú, türelmetlen léptekkel jár fel alá a gumniifa-sorok közölt. Még mindig nem szólal meg az az istenverte tong-tong? Es ezek a fekete barmok! Mért nem dolgoznak szaporábban?! A barmok! A disznók! Beléjük rúgni! Összeverni őket!

l.'gy, mint Knechtmans teszi. Vagy úgy, ahogy a fiuk a klubban dicsekednek vele: „Na fiuk! Adtam az egyiknek egy olyan frászt, hogy három foga repült ki egyszerre a pofájából! Összetörtem, hogy három napig feküdt a disznó a szolgalakásokban.“ Vagy: ..Bele ököllel a szemibe!... úgy dagadt fel egyszerre, mint száraz szivacs a vízben!“

Ezek a gondolatok felzavarják, izgalomba hozzák Pietert. Egy kuli, Pasidinn-nek hívják áll mellette. — Miért nem dolgozik ez a bitang? Az anya istenit, összetaposom! Valami ismeretlen, fé- kezhetetlen, oknélküli vak düh gyulladt ki benne. Homályosan, tudatalatt dereng ugyan valami lázas agyában, kulik által leszúrt fehér emberekről, lázadó kulikról... De hirtelen a kulihoz ugrik és öklét leljes erejéből a kuli arcába vágja. „Mit lustálkodsz, te sá- tánfajzat!? Rühes kutya, bestiák kölyke!“ A kuli szűkülve huzza össze magát és abban a pillanatban gyáva félés remeg át rajta. Miért húzódik össze az az ember?... támadni akar? Elfutni... Nem, az lehetetlen... „Kegyelem, Tuan, kegyelem...“ Mint riadt ál lat vánszorog a kuli tovább. És abban a pillanatban visszatér Pieterbe a bátorság. „A munkádhoz! Takarodj azonnal a munkádhoz és dolgozz, kutya!“ És harciasán áll és nézi, ahogy Pasidin ismét munkához lát. Kár, hogy nem adott a nyomorult disznónak még néhányat a pofájára. Össze kellett volna törni a senkiházit!... Ez a gyáva, fekete rabszolgabanda úgy sem mer egyebet tenni, mint kushadni. Kezében még mindig érzi azt a furcsa, ideges remegést. Talán még mindig túl gyáva. Nem szabad félni. Senkitől )lyan- nak kell lenni, mint Van der Steeg. Vagy a gazda.

Az izgalom kimerítette, elbágy asz tolta. Végre a tong-tong! Most még el kell mennie a telepre, egyet- mást megnézni, a kulik alvóhelyét, a latrinákat, az udvart. Milyen hirtelen ereszkedik le az esti köd! Ki fogja vívni az öreg megelégedését, keményen dolgozik, napkeltétől! napszálltáig csak dolgozik! Ajka keserű vonásba húzódott. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, ahogy egyedül baktatott a széles,

feliéi' utón, Egy iiyomoniságos fehér alak, a I* hér

illőn, a/ esi párás kóréhen Az őserdő sötéten meredt leié. A leve ;Á"> mér leütve volt a mocsarak kigözöly« sevei. Végre megérkezett házához, mely üresen ha rálságlalannl várja. Nagyon kevés bútora \olt un:’ a verandán is csupán egy asztal < négy szalma szék állott. Pasman is mindig szorosan az asztal hoz tolja a székeket, ugv, hogy még feltűnőbb a \< randa üressége. Az. ajtó melleit is csak egy fogas áll nincsen virágállvány, nincsenek képek. A nappali szobában csak az íróasztal áll. keresztben a sarokra szoba közepén egy kis asztal és kél szék. a földön semmi szőnyeg, a lalak is csupaszok. A kéri semmit sem változott azóta, hogy beköltözőit; a gyep nine-, kigyomlálva, az. ulakal belepte a gaz, Pieter újra csak méregbe jön: Ez. az átkozott Pasman újra szólni fogok neki a kert miatt. De mikor végre haza ér. beleveti magái egy székbe és nem szól semmit. Végül is, bánja is ö az. egészet! Pasman behozza Icáját, mely persze fiislszagu és savan vkás konzerv te j ize van. Künn már erősen alkonvodik. Ez mindig szomorúvá lesz.i, a csend nyomasztólag bal rá, gondolatai ilyenkor visszaszállnak a régi világba: a .szemetes. a csatorna felé. a kissé előredőlő ház. homlokzatai látja maga elöli, egy piros bársonnyal letakart asztali, egy képei, mely az. öreg tornyot ábrázolja Kínzó honvágy gyötri; magánya elkeseredett fájdalommá nő. Vájjon jött-e ma posta? Milyen nap lehel, vasárnap, hétfő? Pasman behozza a lámpát, umelv természetesen füstöl. A fickó még toprongyosabban néz ki, mint valaha. Még szép. hogy nem mászkálsz egész meztelenül. De Pieler csak ennyit mond: „Van valami posta?“

..Igen. Tuan.** Pasman mindig udvarias. Alamu- s/iságával azonban most is vérig bosszantja Pietert. Nem találja a postát, ide-oda csoszogva keresi mindenül!. Meg tudná ölni ezt a csirkefogót! Végre megtalálja. egy újság az egész. Pieter megnézi a dátumot. Hétfő, tehát levél ma nem is jöhetett. Fellapozza a rövid napihireket, mindig azt olvassa el először. „Csempészett ópiumot foglaltak le a Kedah gőzösön." „Halott bensziilött gyermeket találtak.“ „Gummi árak: nem változtak.“ „Gummi piac: nyomott". Leengedte az újságot. Odakinn, a szürkülő estében ezer hang zizegett, zsongott. Odabenn Pasman meztelen talpa csosszant halkan a padlón. Fürödni kellene. A hideg viz lassan csurog végig forró, izzadó bőrén, foga dideregve vacogott össze. A törülköző nedves volt. Az a disznó Pasman, persze szokása szerinl most sem teregette ki száradni. Azután a vacsora és az. elmaradhatatlan moszkitók. Minden tele moszkitóval, teája, a vaj, a tojás, melyről Pasman egy óramű pontosságával egyre csak azt hajtogatta: „Oh. hát nem frissek? Pedig én azt hittem!“ Gyors visszavonulás a nappali szobába, ahol a mosz- kitó gyertyák nehéz illalátói mindig fejfájást kap. Kinn a lefüggönyözött ablak mögött zümmögés, zsongás, a trópusi éjszaka bűvös dala. Valahol a házban egy patkány kapirgál, szu perceg a gerendákban. A bérelszámolás könyve ott hever az íróasztalon, hosszú számoszlopok várnak összeadásra. Parman, Soomodikromo, Martidyah. . . már jól ismeri a neveket, az embereket is meg tudja már különböztetni. Nem is olyan egyformák, mint, ahogy eleinte gondolta. Soopinah, Wirio, Karpatidvah ... és az asszonyok . . . némelyik egész szemrevaló, Sarma például, Moon felesége, vagy Isah ... Le kellene küldeni Pasmant a telepre, hogy hívjon egy asszonyt. Fejébe szökött a vér. Egy asszony ... a városban látott lányra gondolt. Miért nem küld Biom házvezetőnőt? Pedig hogy megígérte. De hál Biom mindent elfelejt.

„Miért nem gondoskodsz magadról?“ Keserű mosolyra húzódott arca. Az íróasztalra meredt — az ő Íróasztalára. Két oldalán kampós dróton lógtak Knechtmans Írásbeli utasításai, az asztalon egy üveg linta. néhány ceruza. Hát élet ez ebben az elhagyott üres házban, melyből még Pasman is leszökik minden este a faluba, Pasman. aki pedig, ahogy ő maga mondja, csak napszámos kuli? Az ő háza! Hirtelen Marie jutott eszébe. Itt van minden baj forrása: magával kellett volna hoznia Mariét! És szeme előtt felmerült a lány képe, ahogy még álmában sem látta soha, amint fehéren és meztelenül bever karjai között.

Szeme előtt táncoltak a számok. Halálosan fáradt volt. kimerültsége még vágyait is kioltotta. — Aludni... csak aludni... semmire sem gondolni! Pasman megint rendetlenül rakta fel a moszkitóhá- lót az agyra, úgy, hogy néhány bestia valahogy mégis bejutott. Ott zúgtak a füle mellett, alvásról persze szó sem lehetett. Hogy a fene enné meg ezt a Pasmant! No, holnap majd megmondja ennek a baromnak ...

Éjszaka. Azután újra a párás, hűvös hajnal, a tong-tong. „Bangion, Tuan. Tessék felkelni!“ Mialatt rossz kávéját szürcsölte, odaszólt Pasmannak: Tegnap este megint nem igazítottad meg rendesen a szúnyoghálót! A szokásos felelet: „Pedig én azt hittem, hogy rendben van.“ Aztán mogorva, kedv- telen arccal lebotorkál a lépcsőn és munkába állítja a kulikat.

Egy este meglátogatta Biom. Pieter nagy örömmel üdvözölte: „Halló, egv örökkévalóság óta nem láttalak!**

„Kiváncsi voltam már, hogy életben vagy-e még. Tenger sok kellemetlenségem volt ezzel a nagyszájú van der Steeggal, ezért nem jöhettem előbb.“ (Folytatjuk.)