Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

6

BLLVNZtfit

I 9 Jb I mo u ii r 1.

MABIlOi lUlOfS I I

A MÁSIK VILA«

l'oriiitotla: PINTÍiR LÁSZLÓ

Eg\ délután lóriéul, mikor szokás szerűd együtt 11 ítéli a/ ist:» Uől»a ii. Tizen két évesek, az iskola utolsó osztályát járták, Pioter a jászol szélén ült. Marit* Itallal állt és nekidült; Pieter a eombján érezte a lány It'.ste meleget. Hirteli'n valami gyengéd melegség ön- lutte el. Arra gondolt, hogy milyen élete is leltet Maii»« nek odahaza, részeges apja még tán meg is veri s szerette volna, ha megvédhetné mindentől, a világ minden szennyétől, gonoszságaiul, bejen at\illant a gondolat: „Szeretem! jobban szeretem, mint apámat.

\ agy anyámat!" bürüsnek, biztosnak erezte mngat. De kimondani nem tudta, mit érez és csak nézte Mariét. A lány csak áll elölte, lejét kissé lehajtva, mereven nézett maga elé. Két hajlómba mélyen lecsüngött. Pieter elnézte a vekonv. teher nyakat, melyen az ezüst nyaklánc keskeny csikót húzott és észrevette, hogy a lány lurkóján kis engedetlen hajfürt ágaskodik. Nem tudta levenni róla szemét, minden összefutott előtte, szokatlan feszengő érzése támadt. Egyszerre csak nagyon finoman megcirogatta a kis fiiv- lot. Marié halkan felsikoltott. tarkójához kapta kezét és rémülten fordult szembe:

„Mit csináltál?*'

„Semmit“, egész leste izzóit és rákvörös lett. Ljc Marie kitalálta.

„Megcsiklandoztad a nyakamat.'”

„Nem éppen... illetve... Most megmondhatná, mire gondolt: hogy szereti, vedelmezöjt« akar lenni... illetve... csak olyan vicces, göndör fürt van a nyakadon.“

Most Marié is zavarba jött. A földre nézett és liajatövéig elpirult. És a kislány, akit még sohasem látott haragudni, akitől mogorva szót még nem hallott most ingerülten mondta:

„Oh te múlva, azokkal a hideg pókujjaiddal és ostoba tréfáiddal.*'

Ezzel azután minden titkos reménye, szépen kigondolt védelmezői szerepe semmivé ios/.lott. Hogy ö sem érti meg, egyszerre fölényesen lordul szembe vele, visszalöki közeledését, úgy érte. mint valami ökőlesapás. Eddig egyenrangúak voltak, de most közéjük ékelődött valami, az a megalázó szó. amit már annyiszor hallott idegen ajakdkról: ..Oh, te múlva!"

Érezte, hogy tenyere nyirkos és hideg lesz, kezét dacosan zsebrevágva, dühösen mondta:

„Ostoba liba, éppen olyan gonosz vagy, mint a többiek.“-Azzal hátat forditolt és nehéz léptekkel haza ment. Napokig nem találkoztak. Napokig gyötrődött kiábrándulásán, nem tudóit megszabadulni tőle, újra és újra eszébe jutott. Felnagyítva, csaknem elvi- sélhetetlenül. Úgy érezte, hogy elárulták, lelke legérzékenyebb pontján sebezték meg. Haragjában mindent sötétebben látott, mint amilyen valójában volt. Csakhamar mindent megbánt, de nem tudta, hogyan tehetné jóvá, amit elrontott. Nem sokkal később befejezte az iskolábajárást és otthon maradt, hogy a műhelyben segítsen. így hát alig láthatták egymást, többnyire csak vasárnap délelőttönként, mikor Marie ved ük jött a templomba.

A műhelyben eltöltött napokra u^y emlékezett vissza, mint valami gyötrelmes álomra. Amihez csak nyuft, elrontotta, asztalos mester nem lehetett volna belőle soha.

„Az ég szerelmére, milyen ügyetlen ez a kölyök!“ •— mondogatja apja bosszúsan, mikor dolgozni látta. „Eredj innen! Inkább kisérd el Klaast, szállítsátok haza ezeket a székeket.“

Nem válaszolt, némán tűrte a megalázást. „Várjatok csak“ gondolta, „egyszer majd...“. Maga sem tudta azonban, mit ért azalatt, hogy „egyszer majd“, Újra csak szabadon engedte képzeletét, arra sem ügyelt, hogy viszi ki ezeket a nyomorult székeket az utcára.. Nem volt éppen megnyugtató látvány, mikor minduntalan nekiütközött a székekkel a műhely keskeny ajtajának.

„Vigyázzatok erre a hülyére! Hát képtelen vagy valamit rendesen megcsinálni? Klaas, segíts neki, mert még minden széket darabokra tör!“

Klaas durván félrelökte és kivette kezéből a széket. „Ügyetlen barom, a legegyszerűbb munkára sem lehet használni.“

Hasznavehetetlen? Talán mert nem tudja a székeket ügyesen hordozni, vagy a kalapácsot jól tartani és nem tud deszkát fűrészelni? No, hiszen csak várjatok! Megmutatom én még nektek.“

A székeket egy kézikocsira rakták és elvitték a Lai resse-útra. Ott lerakodtak.

„A vendégszobába vigyék“ — rendelkezett a ház úrnője, majd odaszólt a szobalánynak. „Legjobb, ha velük megy és vigyáz, hogy a korlátokat össze ne piszkitsák.“

Pieter majd elsiilyedt szégyenében. Undorodott ettől a munkától. Klaas azonban fel sem vette: „Felőlem elmehetnek a fenébe. Mindig az előkelőt adják. Semmivel sem különbek, mint te, ha nem tartod különbnek őket.“

Nem különbek!...

A székeket felvitték a vendégszobába. Életében először iátott Pieter egy ilyen házat belüliül, egy hálószobát, melyet csak alkalomadtán használnak. Sző üvegek, függönyök, tükreik voltak benne és kél ágy, meg egv luliaszekiény, inimleii ragyogó fehér. Vi- gvá/.vu, esőm lesen lelte le a székeket.

..Kelet Indiáitól kapunk vendégeket“ mondta a szobalány a nagyságos asszony nővére és súgóin jönnek, S/umalráliói, ahol a férfi ültetvényen dolgozik. Szabadságra jönnek haza."

Kelet India' álmodozott, mikor az üres kocsit hazafelé vonszolta. Szuniatra ültetvények. Az. iskolában tanult valamit az Indiai Óceánról. \ kikötőben is vannak nagy hajók, melyek Kelet Indiába men m«k. Onnan jón a dohány, mrlvekel nagy aukció kon adnak el Amszterdamban.

Hanyagul rántott «‘gyei vállán. De alig' egy perc múlva megszólalt:

„Mondd, Klaas, voltál te már dohányaukción?“ Klaas úgy nézett rá, mint egy bolondra. ..Dohány- aukciónElmeid az. eszid' Mi az ördögöli keresnék én »lohanv-aukeión ’ 'Tudod l<‘, milyen összegek forognak olt? Milliók!*1

Milliók? Tehát a keleliudiai sógor... és az ültetvények... l’jra ábrándozni kcz.dt'tl, elejétől végig átgondolva a hallottakat.

Hazaérkeztek. Már a lakás folyosóján megcsapta orrát a gáz és petróleum áporodoit bűze, keverve burgonya, kelkáposzta és füstölt hús szagával. A nagv éttermek Ínyenc falataira gondolt, a vendégszoba pompás berendezésére, a bankra, ahol véka- szám mérték a pénzt és befelé mosolyogva, önmagát képzelte a pult élé, nem igy szurtosun, hanem mint gazdag urat. aki a rácsos ablak előtt pénzét olvassa. Kétségtelen, bolondos ölli*t volt. de ö hitt benne, hogy ez valóra is log válni. Es máris jóleső kárörömet érzett, ha arra gondolt, mit lógnak szólni apja és Klaas, ha... na csak várjatok még egy kicsit!

Sokáig nem is tudta, hogy voltaképpen mit is akar elérni. Állást kapott egy kiadóvállalatnál, Steen- ders el Co.-nál. melynek irodája a Keisersgracht egyik finom, régi házában volt. Igaz. csak inas volt. de még mindig jobb, mint a piszkos műhelyben raboskodni. Nem merte volna azt állítani, hogy magasabbra akart jutni, mint családja. M« gis. ha fölszaladt a széles lépcsőkön, benyomta a nehéz ajtót és végigsietett a hosszú keskeny márványelörsarnokon. ha ín szívta az épület ódon levegőjét és azt az. illatot, mellyel a csa tornák évszázadok óta átitatták az épületet, úgy érezte, máris előkelőbb, mint ök. Az iroda két szobáin')! állt, egyikben Steenders ur és társa di* Kruif dolgozott, a másikban voltak van Dani kisasszony. Willemse, Heersma az utazó és ő.

A fal melleit mennyezetig rakott könyvoszlopok állottak és az ö munkája voll azokat tollseprövel mindennap leporolni. Minden léggel, még mielőtt a iöb-‘ biek bejöttek, körüljárta a szobát lábújjliegyen ágaskodva a könyvhegyek csúcsa felé és megpróbálta elképzelni. milyen is lehel egy ilyen előkelő házban élni. Képzelete lázasan működött, gazdagság utáni vágya ellenállhatatlan erővel támadt fel benne, szeretett volna úgy élni, mint abban a Lei resse úti házban lakók. Álmai egéből hamarosan földre pottyant Megérkeztek a többiek.

..Nos. fiatalember, mozdulj már meg!..“

„Voss, gyere ide!...“

..Ne lopd a napot, lusta kölyök!...“

Mindenkivel hadilábon állt. úgy látszott, titokban szövetkeztek ellene. Mindig az volt az érzése, hogy tréfát űznek vele. kinevetik, bougrnlják. Egy kézmozdulat. egy mosoly elegendő volt hogy gyanúja felébredjen. Rajta nevelnek? Rá mutogatnak? ideges lett, kapkodott, mindent rosszul csinált; ennek pedig újra csak az lett az eredménye, hogy jobbról-balról szidták.

De a legrosszabb az volt. ha Steenders ur csengője megszólalt a szoba sarkában. Néha úgy rezzent össze, hogy gyomra torkáig ugrott. Ez nem csak a csengő okozta ijedtség volt, hanem Steenders űrtől való félelem is. Mindenki léit tőle, különösen, ha már reggel rosszkedvűen jött be. Olyan halkan beszélt ilyenkor, mintha csak ezzel is bosszantani akarná őket és jaj volt annak, aki nem értette meg dünnyögő kérdéseit. Nem mintha ilyenkor sokat beszélt volna, csak megigazította szemüvegét és merően nézett a szembenállóra félig lehunyt szemekkel, de olyan erősen, hogy aki ott állt, ugv érezte magát, hogy nyomban porszemmé zsugorodik.

Mindenki félt szobájába lépni, igy hát a csengő hívására rendszerint Pietert küldték a többiek. Úgy látszik, összeesküdtek ellene, de hát tehetetlen volt velük szemben. Remegő térdekkel kínosan igyekezve, hogy nyugodtan lássék; végül is bement.

Egy dolgot szeretett, ha egy köteg könyvvel vagy folyóirattal elküldték valahová. Ilyenkor szabad volt egy órára és kedvére csatangolhatott az utcákon és a csatornák mellett. Nagyon szerette szülővárosát, a csatornán úszó hajókat és bárkákat, a keskeny házakat, a templomokat, a szép melódiákat csilingelő harangjátékokat. Legjobban azonban a kikötőt szerette és a csikorgó emelődaruk és futkározó motorcsónakok között méltóságteljesen álló nagy hajókat. Néha hallotta valamelyik induló ócenájáft) utolsó elnyújtott szirénabugását és meghatott borzongással bámulta a lassan kifelé forduló hajót, amint nekivág a végtelen óceánnak, talán éppen Kelet-India felé. Ilyenkor eszébe jutottak régi vágyai. .Világosan látta, hogy előkelő hivatala ellenére sem fogja sokra vinni, az ő élete is csak megaláztatások hosszú sora lesz. mint a többieké. Érezte, hogy hazájában, szülővárosában nem lehet több, mint aminek született és sohasem

les/ elég erős ahhoz, hogy köm \/etél*ől Kiverekedj»* magát. Összehasonlította magát Lidinél, ;ikit ugvan az a vágy fölött, dolgozni és Ki z.abadidni ebből a szűkös, gvolielmés tengődő éleiből. I gv ver esaK ki jelentette: ..Aiivám. dolgozni togok állási Kaptam «-gy fodrászé/lelI>en . Anyja nem helvesello e/l és mikor Lien sülni Kezdte haját e I én vssitette körmeit. • vilii reháiivások tömegével halmozta el. Neki nagyon tetszett <•/ a bátorság és csodálta Lien nyugodt hatá ro/ollságál. Kíváncsian nézte, hogyan igazgatja haját :i lükül elült. Szép volt és jóalakii. Homályosan ugv érezte. 11ogv ök együvé tallóznak, illetőleg tartózná mik, ha neki egy kissé több bátorsága telim- és nem félne ugv az. emberektől.

Ekkor már minden korábbi határozatlan vá- gvódása kegvellen parancsként hajtotta a szabadulás felé, uj élet felé. Szénáié volna teljesen elfelejteni gyermekkorát. Szumalra... ültetvények... dohány... gazdagság... Olyan akart lenni, mint Steenders ur, vagy az a hölgy, akinek a székeket szállították. Mindenütt a kivezető utat fürkészte. Jobban odafigyelt az irodai h« -v.élgclésekrc. ..Egy barátom, aki Szurnal- rán asszisztens...1' Willemsenck volt egy barátja Szu- inatrában, dohányültctvényen. Pieter bátortalan kísérletet telt. hng\ részt vegyen a beszélgetésekben és megkérdezte: ...Mi az. az asszisztens?“

„Szamár, még azt sem tudod? Alkalmazott a gyarmati gummi vagy dohánytársaságok szolgálatában. Pár száz dohányiiltelö kulira felügyel.“

A beszélgetések alatt elkapott egy-egy részletet, igazgatói előléptetésről, amikor már magas jutalékot kapnak és egyre gazdagodva, még vezérigazgatók is lehetnek és akkor már százezreket kereshetnek, ha csak időközben meg nem ölik a kulik, mint ahogy »«z bizony néha megesik.

De ott van ám a hőség, a malária! De, ha csak egy kis szerencséjük van, jövőjüket biztosíthatják és lizenüt-husz év múlva nyugdíjba mehetnek olyan vagyonnal. melyből egész hátralevő életükön át fénve- sen megélhetnek.

„Hogy jutott barátja ehhez az álláshoz“ — kérdezte Pieter. W illemse lekicsinylőén mosolygott. „Talán le is ki akarsz menni? Mondj le róla gyermekem Magad fajtájú emberekre nincs azoknak szükségük.“

Pieter elvörösödött. Dehogyis gondol ő ilyesmire, hazudta, remegve, nehogy elárulja titkos terveit. Csak éppen tudni szeretné, kíváncsiságból.

..No jól van, ha csak erre vagy kiváncsi, egyszerién le szerződött a társaság amszterdami irodájában. Jóvágásu fiatalembereket mindig tudnak használni ott az egyenlítő alatt". — Uram ön asszisztens akar lenni? Ezek és •;> feltételeink, megfelelnek Önnek? Ha igen. ugy alkalmazzuk. „Most tehát mindent tudsz, de most már aztán egy-kettö, vidd azokat a könyveket: ha visszajösz, van még vagy négy-öt tucat megcimzendő boriték. tehát, ne csavarogd el az időt. mert az öreg“... s fejével az ajtó felé intett „az »öreg már úgyis figyel. Figyelmeztetlek, jobban vigyázz magadra.“

Mig az utcán járkált, elgondolkozott az újdonságok felett. Ez az átkozott Willemse, milyen éles nyelve van! Az öreg nyámnyogót pedig vigye el az ördög. Mindig csak ráripakodnak. félretolják.

Betért két-három gummitársaság irodájába, olyan félős érzéssel, mint gyerekkorába ment a bankba. Hebegett valamit, hogy szeretne Keletre menni, gum- miültetvényen dolgozni, mint asszisztens. Alig hallgatták végig, mindenütt csak azt ismételgették, hogy jó- nüvésü (nős emberekre van szükségük. A munka nehéz. az éghajlat veszedelmes. A társaság jelentős tökét fektet he minden alkalmazottjába és nem kockáztathatja, hogy nem egészséges embert küldjön a trópusokra. Nem egészséges?, ö egészséges. Nem olyan bikaerős, mint Klaas, nincs olyan domború mellkasa, széles válla, fatörzs vastagságú karjai, de azért ő alkalmas. Es nagyon szeretne kimenni. Keményen akar dolgozni. Ez nem elég? Munkáján kívül semmivel sem fog törődni, amit csak parancsolnak, meg fogja tenni. De képtelen volt mindezt elmondani, ő nem Willemse, akinek helyén van a nyelve, egyszerűen nem tudja kinyitni a száját, az öntelt, türelmetlen emberek előtt. Mikor beszélni szeretne, mintha mindent elfelejtett volna. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, pontosan tudta, mit kellett volna mondani. De szóhoz jutni seholsem engedték. Futó, bíráló pillantással végigmérték és ellentmondást nem tűrő hangon azonnal kijelentették, hogy nem használhatják.

Egyszer azután egy újsághirdetésre bukkant. Pár könyvet vitt valahova és ott megváratták. Az előszobában egy csomó újság hevert az asztalon és unalmában lapozgatni kezdett. Vastagbetüs hirdetés ragadta meg figyelmét:

Nagy keletindiai ültetvényes társaság keres asszisztenseket. Bővebbet: Amszterdam. Prinsengracht 27.

Amint leadta csomagját, rohant a megadott cimre. Steenders et Co-ról teljesen megfeledkezve. Ezúttal végighallgatták. A hirdetés jól használható bevezetés volt. Elmondta, mennyire szeretne kimenni, mindent vállal, amit rábíznak, csak vegyék fel. Akinél jelentkezett barátságosan fogadta, rögtön észrevette. liog> törekvő, engedelmes emberrel van dolga. Pár kérdés! tett fel: Hány éves? Húsz lesz. Egészséges? Igen. so ha komolyabb baja nem volt. Hol dolgozik? Steendrc et Co.-nál. Mióta? Hét éve. Mindig ugyanott? Igei uram. Jó, majd érdeklődünk. Három nap múlva jöj jön be ismét.

Fütyürészve ment vissza az irodába, jpoiytatiukl