Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-31 / 24. szám
6 I: I. t. 1 N /. I K I U 3 h j ír u ti i r fi MAPI 10% Ilii»IV . I § A MÁSIK VILÁG 14. ■ Horditotta: PINTÉR LÁSZLÓ Pielei iH'iii hallott többet. Vahimi halvány kéj) ói rengett meg t ■ 11 > I If. hogy Illőm s/.ánakozónn rá né/, lilán kiiuegx i verandám. Mint valami ködön keresztül latta még a fehér alakokat, mintha nagyon messziről hallotta \olna hangjukat Fölállt, megpró '«álla kilui/ni magát, elrejteni gyengeségéi. ross/ul kiél. Mindent elszenved inkább, esak ezek ne lássák nyomorult állapotát, Úgy érezte, mindent el kell követni. bugs fel ne tűnjön vizsgáló szemeiknek, me lsek úgy meredtek felé. mint valami fenyegető s/u onverdö. Betámolygoll szobájába, ledobálta magú* nil ruháit, szanaszét szórva mindent a padlón. Egy pillanatig meztelenül állt a falra akasztott olajlanipn homályos fém étien. karjai lecsüngtek, háta laradtau hajolt meg. Bőn' szárazon égett, leje majd szétszakadt. Vájjon hova is tehette pizsamáját? Dermedt újaival turkálni kezdett bőröndjében. Hideg rázta, fogai vacogtak. Hol is lehet... hát Ind van már? Sírni tudott volna kétségbeesésében. Végre megtalálta > felhúzta. Félájultan dűlt az ágyba, magára húzta a takarót. Fejét a dohos szagú, huzat nélküli párnába fúrta; a durva vászon reszelte érzékeny, izzó arcbőrét. A matrac göröngyei testét törték. Összehúzta térdeit és közéjük dugta fagyos kezét. Szédült. szeme előtt a szoba emelkedni és süllyedni látszott. Halk lépéseket és hangokat hallott — A toon és a boy suttogtak, de nem értett egy szót sem. A verandáról behallatszott a nevetés. Füle zúgott, feje kóválygott Elhagyottnak, nyomorultnak érezte magát, otthona után vágyott, valaki után. aki törődik \ ele, valami biztos, megnyugtató érzés után. De hát -dthon, hát ott talán törődött vele valaki? Szive elszorul, keserű vonásba torzult szája széle. Forgott vele a világ, tompa kábulatba szédült. Beteg vagyok — gondolta öntudata utolsókat lobbanó világánál — lázam van, maláriát kaptam. ügy érezte, nyakig merül valami feneketlen, sötét vízbe. Óriás lialak úsznak feléje, kárörvendően tátogatják unodk torkukat, üveges szemekkel merednek rá. Megpróbálja ellökni őket. de kezét nem tudja kiszabadítani térdei közül. Egyre lejjebb süllyed, a viz már áliáig ér. már szájáig, egész teste megfeszül és halálos erőfeszítéssel igyekszik kiszabadj tani kezét Most valami sziszegő kigvó bukkan fel előtte, emberfeje van — Knechtinans feje, de még sokkal ijesztőbb, uiiirt amilyennek ma reggel látta. Szeme kidülled, karupós orra van. duzzadt ajka. A kígyó most hirtelen átváltozik szmokingos férfialakká. Egyik keze zsebében, a másikat Pieter felé nyújtja ki. Megragadja Pietert, egész közel hajol hozzá és vadul ordít: ,,Te, szerencsétlen vörös féreg! Rongy fráter, még azt sem érdemied meg. hogy éljél!“. Megrázza és viz alá nyomja. Pieter minden erejét összeszedve ficánkol, hogy kiszabadítsa magát. ,,Az ördögbe! miért olyan forró ez a rongyos és miket beszél össze-vissza? Fogd meg. Biom. Hé, Voss! Voss! ébredj fel!“ Kócos hajjal, verítékben fürdő testtel riadtan ül fel Pieter és értetlenül bámul az ágya körül álló emberekre. ,,Hé, Voss, mi van veled?“ Biom hajol fölé és végigsimitja homlokát. ..Idd ezl ki! Na. nyeld le szépen!“ Pieter engedelmesen nyelt egyet. Valami kemény tömeg csúszott le torkán, majd egy korty hideg, üdítő víz. Valaki betakarta. Hangokat hallott, eleinte erősen, majd egyre gyöngül ön, mig végül minden elcsendesedett körülötte. V. ,,Hogy a csudába tudtál ilyen hamar maláriát kapni?“ kérdezte Biom. szemeit körüljártatva a kórházi szoba csupasz falán. Pieter nem válaszolt. Van der Steegre gondolt, a tanácsokra, nyelveket a hajón, reggeli feketézések közben kapott tőle. Megmondta, hogy vegyen be elővigyázatosság kedvéért kinint, gondolta; erről azonban nem beszélt Biom előtt. Csak azt kérdezte meg. hogy az igazgató mondotl-e valamit? Biom vállat vont. ,,Hát persze. Tudod, milyen ember — azaz még nem tudhatod. Dühöngött, mint rendesen.“ Pieter beesett szeme kissé kitágult. ..Igen, igen, de mondott valamit rólam? Haragudott, amiért megbetegedtem?“ Biom nevetett. ,,Persze, hogy haragudott. Lehordott téged a sárga földig, nyám-nyám, nyavalyás siukeh-nek nevezett, aki költségeket okoz a társaságnak, mielőtt még megmozditóttá volna a kezét. Azt mondta, miért nem küldenek azok a hülyék Hollandiából erős, egészséges embereket, hozzád hasonló csontvázak helyett? Te azért ne busulj, Voss, nem kell ezeket túlságosan komolyan venni, hallasz még csúnyábbakat is. Mondd, nincs valami kívánságod? Mennem kell. Holnap bejövök újra. Szóval nem kell semmi? Na, akkor Isten áldjon, én megyek.“ .,Köszönöm Biom ur, jó napot kívánok.“ Egyedül maradt, a fehér falakra bámult. ..Miért nem küldenek azok a hülyék Hollandiából...“ Visszaemlékezett .ma amit egyik irodában mondtak neki lekicsinylő hangon ..Erős, egészséges mibe rekrr \aii szükségünk. A társaság nag\ lökéi fektet be műiden alkalmazottjába A fehér falon, mintha Kuechtman.s arcát látná, mintha hallaná megvető hangját: ..Úgy, bál meg jött végre? Maga az a Voss?** Majd eltűnt az arc és most Willemse hangját hallotta: ..Ilyen gyámoltalan fickóra nincs odakinn szükség!“ Mozdulatlanul feküdt, fehér kezei ernyedten pi lienlek takaróján. Hirtelen összerázkódoll, ujjai ókölbe szorultak. Meg kell gyógyulni, meg kell gyógyulni! gondolta Majd ezen is keresztül verekszem ma gain! 11a szükséges, akár egy tonna kinint is I** fogok nyelni. Hélium többé nem fogják mondani, hogy nvám-nyám, nyavalyás sinkeli, aki nem birja a mun kát. senki sem mondja, se knechtinans, se van der Sleeg. se Willemse. Majd néznek egy nagyot, mikor meglátják, hog\ milyen munkára képes az élő csont váz, hogy fogja őket rangban elhagyni, főfelügyelő lesz, igazgató, talán még több is, nagy vagyonnal fog hazatérni, házat és autót vesz és úgy él majd mint egy gróf. Ezek meg mind itt penészedhelnek meg. Nem fogom hagyni, hogy n fejemre nőjenek ma jd meglátjátok, bogs tudok én bármi azokkal a koszos, fekete kulikkal. Felüli, hogy feljebb igazítsa a párnál. Az ágy neműnek savanyu, izzadságszaga volt, feje alatt, a párnán egész kis tócsa képződött. Megfordította, majd kimerültén hanyatlott vissza. Nagy Isten, milyen erőtlen! Mégis, meg fogja mondani az orvosnak, hogy már dolgozni szerelne, nem várba! tovább. Doktor ur, nekem dolgozni kell, nem maradhatok ilt tovább nem maradhatok — nem, nem!... Peje még zavaros volt, görcsösen ismételgette gondolatban: nem maradhatok. De mi lesz. ha nem képes dolgozni? 11a a várva-várt munkát nem tudja elkezdeni? Ha nem is tud hozzáfogni a sok feladat hoz, melyei egy perccel ezelőtt még olyan szépen ki terveit ? Három nap múlva elbocsátották a kórházból. Jelentkezett az igazgatónál: ..Meggyógyultam, Uram." Kuechtmans vigignézett elcsigázott alakján, melyen csak úgy lötyögött fehér ruhája. ..Szép, lehűl meggyógyult? Jól van. aztán remélem nem csinál többé ilyen szamárságot. Van valami más baja is. malárián kívül?“ ..Semmi, Uram“. ..Hál akkor menjen szépen haza. Biom majd ad magának valami munkát.“ ..Jó napot, l rann" „Jó napol “ Az ebédnél ültek Biommal. Atoon főztjétől majd kifordult gyomra: kemény, izctlen bus. elfőtt, pépes burgonya, felvizezett kt Ikáposzl.dözelék. minden sok konzerv-vajjal főzve, melynek bádogizét minden ételben megérezte. Sokat kell enned. A malária lefogyasztott és ha nem hízol meg. újra megkapod. Ne felejtsd el. hogy itt első az egészség. Ha beteges vagy. sémimire sem használhatnak. Mindenki azt nézi. mennyit tudsz elvégezni és ha sokat nyavalyogsz, egyszerűen kirúgnak. Ezt el ne felejtsd.“ Alig tudta legyűrni az ebédet, bevette a kinin- pirulákat. Füle zúgni kezdett, homlokán kövér veritek cseppek gyöngyöztek. ...Most pedig, feküdj le és aludj, egész délután, amennyit csak tudsz. Majd holnap kezdjük a munkát.“ ..De... de az öreg az mondta...“ ,,Nem számii. mit mond az öreg“, mondta Biom legyintve. „De. . van der Steeg...“ „Az sem számit. Rám vagy bízva. Tedd, amit mondok és ne félj semmitől.“ Pieter Biom szelíd, kék szemétje nézett szeretett volna hálás köszönetét mondani barátságáért, mely felbecsülhetetlen értéket jelentett most számára. Bizalmatlan. gyanakvó érzései kissé felengedtek, szerette volna megmondani neki, hogy ez hiányzott életéből, ez a baráti segiiőkéz. De nem talált szavakat. Régi bizalmatlansága újból elővette: Ugyan, hogy is értené meg őt Biom, mikor még Marié is félreértette, nem is beszélve apjáról, anyjáról, Klaasról — sőt Lienről, akit pedig mindig imádott és akiről azt hitte, a legközelebb áll hozzá mindenki közül. Talán Biomban is felfedezett valami tartózkodást. amely szintén visszariasztotta attól, hogy legmélyebben gyökerező érzéseit elárulja. „Lefeküdni, Voss, lefeküdni! Pocsékul nézel ki.“ Aztán jöttek a munka végtelen hosszúnak tetsző, egyhangú napjai. Reggel ötkor, a sötét, párás hajnalban megszólal a tong-tong, Atoon és a boy kopognak ajtaján: „Bangoon, Tuan! Tessék felkelni!“ Vacogó fogakkal lát öltözködéséhez, moszkitók kinozzák. Aztán a feketekávé, mely kinintől elgyötört gyomrát úgy felkavarja. hogy gyakran nem is ivott belőle egy kortynál többet. Az orvosságtól zug a füle. Majd Biom hangja: „Mehetünk?“ A második tong-tong. és ki a szürkületbe. A félhomályban, kelletlenül lépkedő, didergő, komor árnyak hosszú sora vonul el előttük, lógó-váltakkal; a munkába induló kuiik, kezükben kés. vagy bádogkanna. Megérkeznek a raktárhoz, erjedő gummji és lysol szag. Kórházlapokat adni beteg kuliknak, kimutatást írni a gyár részére. Azután indulás az ültetvényre. Napfelkelte után tűrhetetlen forróság. Gyaloglás, órákig, mérföldeken át, megnézni az ültetésekéi megvizsgálni a esupolúsl, Im-im/iö a le vezető • tolnákba I láiutné/.iii a kulik munkája minden aprn M-./leiének \ kulik lakását alaposan végig kell né/.ni vájjon nem piszkosak e a zob.ik a /emi t« I rendesen elégelik e a nagy kemencékben a -,/ein' l ládákul beledték ■ gondosan tisztára söpörték e .</ udvart utána kell nézni, liogv van e elegendő, leájul a latrinákat befödik e használat után nem pis/kila nak e a levezető csatornába > Sietős reggeli Biommal miközben Biom órája az asztalon bever: liz porc. legfeljebb negyed óm S/.á ráz. dobos kenyér, avas vaj. keménytojás, vagy kon zcrvkolbász. Még több gyaloglás, utánamérés. párán esolás, kulik lebordása, ha valamit rosszul csinálnál. Azután van der Sleeg, az. uj főfelügyelő jelenik meg a szilien, csupa buzgóság, semmi sem tetszik neki minden apró hibát észrevesz. Néha kijön az. igazgató is. mindig harapós k<-d vében. Dinah, házvezetőnője, nem valami jó! bánik vele otthon, igy hál az asszisztenseken önti ki mér gél. „Miért nem tudnak maguk többet termelni? Nem ludnak mélyebbre vágni? A maguk körzete nem ér semmit!“ (Minden körzetben ezl mondja. „Biom. lenne szives megmondani hogy mi a csudának kell ez az esölarlálv a raktár elé? Mikor lógják már elvinni onnan?!" Pielei- remegő térdekkel hallgatja a szűnni nem akaró szidás-áradatot. Biom azonban tökéletesen nyugodt. Komolyan Knecbtmansra néz. halk. nyugodt hangon válaszol: „Parancsára, Uram. Ha önnek az a véleménye, hogy a raktár mögött jobban esik az eső. mint előtte, azonnal intézkedem. hogy elvigyék a hordói, bátorkodom azonban megjegyezni, hogy én nem nagyon értein, mi célja van ezzel." Knechlmans kissé megbökken, haragos pillantást vet Biom felé. de nem szól semmit. Biom udvarias, halk modora lehűli Egy pillanatig habozik, tógái között morog valamit. hogy ebben a körzetben csupa marha dolgozik. majd tovább megy. Biom megfelelő tisztelettel követi van der Steegel is és tűri parancsolgató hangját. De azért finoman visszautasít mindent, amit feleslegesnek vél. Van der Steeg mindig kénytelen kicsit lassítani lépéseit, ha vele megy, nehogy nevetségesnek látszék. hogy állandóan két-három méterrel asszisztense előtt jár. Egy alkalommal rá is szólt Biomra emiatt: „Magának ugv látszik nem nagyon sietős a dolga. Biom ur?“ Biom szelíden, mosolyogva felelt a csípős kérdésre: „Sietni, nem bölcs dolog van der Steeg ur. Lassan járj. tovább érsz, mondja a közmondás is.“ Van der Sleeg elég okos volt. megértette az enyhe célzást s nem feszitette tovább a hurt. Erőltetetten felnevetett és kedélyeskedve mondta: „Vén róka, mindenre tudsz valami közmondást.“ Pieter magában kuncogott a szó párviadalok alatt, de azért érezte, hogy lassanként, különösen van der Steeg részéről, egyre ellenségesebb lesz a hangulat a két ember között. Van der Steeg, ha alulmaradt egy-egy ilyen megismétlődő szóharcban, mindig Pieteren töltötte ki bosszúját. Pieternek pedig elég volt már az is. ha a főfelügyelő csak ránézett, idegei máris felmondták a szolgálatot. Van der Steeg egyike volt azoknak az embereknek, akikkel szemben teljességgel tehetetlen volt. gúnyos megjegyzései egészen megsemmisítették, félt tőle és gyűlölte. Van der Steeg jól tudta ezt és alaposan megkinozta a szerencsétlen fiút. „Biom, te csak végezd dolgodat, majd én magammal viszem Vosst.“ Akkor aztán megkezdődött a „sinkeh betörése“ címen jól ismert jelenet. Pieter természetesen nem ellenkezhetett van der Steeggel. nem is mert volna, akármi is történjék, hiszen egy ilyen zöldfülűnek igazán semmi szava nem lehetett. Ha csak egy lépéssel elmaradt van der Steeg mögött, az már hátrafordult és dühösen mordult rá: „Még járni sem tanult meg? Ta'án Blomot utánozza, ml? Lépjen csak ki. bará- tocskám, nem fog belehalni!“ Pieter szúrást kapott az oldalában, görcsöt lábszárában; kínzó fejfájás gyötörte; betegsége maradványa: azonkívül mindig kábult volt kissé a sok kinintői. De összeszoritotta fogait és lépést tartott van der Steeggel. aki gyakorlott és erős volt, akinek a sok járás már csak gyermekjáték. Pieter észrevette, hogy a főfelügyelő ilyenkor kiválasztja azokat a körzeteket, ahol sok a csatorna. Minden tiz-husz lépésnél át kellett mászni valamelyiken. Nem törődöm semmivel, gondolta Pieter. Ha belepusztulok is lépést tartok vele! Van der Steeg azonban nem elégedett meg ezzel az egyetlen kínzással vizsgáztatni kezdte: „No, halljuk, Voss, megtanult-e már malájul? Tudja-e már mi a csapolás és mi a nyesés? Tudja-e már, mi a különbség a csapoló kés és az evőkés között? Egyáltalán tudja maga, hogy kell csapolni? Meg tudja-e mondani, mi a különbség ásó és kapa között?“ Mint aki feleletet vár. megállt, rágyújtott egy cigarettára és szembefordult Pieterrel. Pieter zavarodottan hebegte: „I-igen, Uram, tudom.“ (Folytatjuk.)
