Ellenzék, 1936. január (57. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-15 / 11. szám
mmxr BLL EHZf>K I 9 30 j MII u úr IS. G ' tdfION IU1 OffS I I I imiKYIUG lí l oiditotla: PINTÉR LÁSZLÓ-----------&-----------------------------------------------------------------"* Csak a lejárat ii» kísérte, őmagu ínég a fedélze maradi, la ;\ elszívjon egy cigarettát. Bofokiidl i iie, hall gaita a gépek /.ligását és a tengerbe' szí \ gyu/ott vi/ esivgásál. Vájjon Kiki hogy van? Mit •Ihat most l.nlu sokkal nuilatságosabh, talpra cllebb. De többet is tapasztalt az életben... valószi- !, g. Vájjon hány éves lehet?... Húsz. huszonegy? . tosan nem több Egyszerre vsak úgy érezte, hogy .ki figyeli. Felii:vett a felső fedélzetre, szeini' egy üiokingos ember pillantásával találkozott. Magas, kepü ember, fényes, hátrasimilotl haj, erős sasorr, ! évszakos áll, égő vörös száj. Brinkman! ismerte lel egy szempillantás alatt. Persze első osztályon utazik. A Société de Caotchocus épviselője nem utazhat második osztályon. Kivette cigarettáját szájából, meghajolt fekvő helyzetéből kissé felemelkedve. A másik kurta, közömbös, unott mozdulattal viszonozta üdvözlését, aztán meg iordult és tovább sétált. Disznó!“ sziszegte van der Steeg. Ugyanakkor pedig azt gondolta, hogy ki kellett volna csomagolni szmokingját. Ugyan fenét kellett volna! Menjen a fickó a pokolba. Felesége nincs rajta az utasok lis- Iáján. Vájjon újból elvált? De mi közöm nekem hozzá! Felkelt, eltaposta cigarettáját és lement a kabinba. Felcsavarta a villanyt, a szoba hirtelen megvilágosodott. Pieter mélyen ahidt. Van der Steeg a fekvő koravén arcára és az ócska, kitaposott cipőkre pillantott, melyeket Pieter papucs helyett használt. „Sinkeh“ mondta ajkbiggyesztve. majd. hogy még fokozza megvetését hozzátette: „Kongsikang!“ Levetkőzött. Ruháit beakasztotta a szekrénybe, cipőjét kihajította az ajtó elé. A szomszéd kabinban valaki felmordult. A kis létrát a felső ágynak támasztotta, felmászott ágyéba és leoltotta a villanyt A fal tetején egy kis nyitáson át fény vetődött be a folyosóról. Gondolkozott, ne cseréljen-e ágyat ezzel a fickóval. Szóljon neki reggel? Az alsó azonban biztos keményebb. Legjobb itt maradni. Vájjon kit kapott Lulu szobatársnak? No, majd megtudja. A fedélzeten jobb levegő van és még ráadásul a csillagos ég van a feje felett De még mielőtt összefüggést talált volna Lulu, a fedélzet és a csillagos ég között, elaludt. * Másnap reggel fél 7-kor a fürdö-steward kopogott az ajtón. „Herr van der Steeg, elkészítettem a fürdőjét!“ Van der Steeg morgott valamit és úgy dobta magát a másik oldalára, hogy a matrác vészt jóslón recsegett. A lárma felébresztette Pietert Felnézett a matracra, majd eszébe jutott, hagy van der -Steeg fekszik fölötte. A Steward újra kopogott. „Herr van der Steeg, -ziveskedjék fürödni jönni.“ „A fene ezt a beosztást...“ dörmögött van der Steeg. Csönd. Pieter újra el akart aludni, de még mielőtt álomba merült volna, van der Steeg hangja felriasztotta: „Hé, Voss menjen fürödni!“ Pieter nem válaszolt M3 az, ugyanaz az van der Steeg, aki tegnap olyan ridegen elutasította magától, most egyszerre csak nevén szólítja? „Hallja? Ébren van, Voss?“ „Igen, ébren vagyok.“ „Menjen fürödni F* „Még ráérek“ — mondta Pieter — „nyolc órára Írtam fel magam, még alhatom egyet.“ A steward hangja türelmetlenül harsant fel az ajtó előtt „Egy pillanat!“ kiáltotta van der Steeg, majd leszólt az alsó ágyba: „Menjen, Voss. A steward dühös lesz.“ A matrác újra megreccsent. majd egészséges horkolás hallatszott a felső ágyból. Pieter mély sóhajtással feltápászkodott és lábával cipője után tapogatózott. Felhúzta esőköpe- nyét és összekuszált hajjal, hamuszimi, gyűrött arccal megindult a fürdőszobába. Tiz perc ideje volt a fürdéshez. A vizben végre magához tért és egy kis bátorságra kapott. Magán kívül volt dühében. Ledörzsölte magát és arra gondolt. hogy majd megmondja ennek a fickónak véleményét. Nem fogok a kedvéért akármilyen időben fürödni. Azt hiszi, ez a fatuskó, csak úgy küldözgethet? Nem fogom hagyni, hogy parancsoljon nekem, nem a főnököm! Egész teste bizsergett a sós víztől és a dörzsöléstől. Vérkeringése meggyorsult. Harciasán csípőre tette kezét, tenyerét kerek kis pocakjára szorította, mely ugv domborodott ki vézna testéből, mint valami daganat. Terpeszállásában még sokkal feltűnőbbek voltak karikalábai. De ezzel most nem törődött. Kissé hátrah aj tóttá fejét és kinyujtózkodott. Erősnek és elszántnak érezte magát, hogy leszámoljon van der Steggel. A steward kopogott: lejárt az ideje. Összerez zent, lehajolt és sietősen húzta fel cipőit vizes lábára. Felhúzta pizsamáját, esőköpenyét és víztől csöpögő hajjal surrant el u steward előtt, aki terjedelmes alakjával majd elzárta a folyosót előtte. Kabinjába five, gyorsan öllözéshez látott, minden egyes nun gás \ agy horkolás után egyre jobban ügyelve ami. hogy lehetőleg minél kisebb zajt üssön. Szájál nem is merle kimosni és elhatározta, hogy cipőjét a I" lvosón fogja felvenni. Lábujjhegyen igyekezett az ajtó felé, de közben van der Sleeg felébredi. „Hová megy Voss?“ ..Beggelizni szerelnék“ felelte Pieter szerényen. .Korán van még ahhoz, maga szerencsétlen, ivott már feketét?“ ..Feketéi?“ hámul rá megzavarodotlan Picler. „Gondolom, jó iillelvénycs akar lenni.“ Pieter vigyorgott: „Azok fekete kávét isznak éhgyomorra?“ Van der Steeg szigorúan nézett a ráncos arcra. „Csöngessen és a steward behozza a kávét. Most pedig csukja be az ajtót, mert istentelen huzal van.“ Bieter engedelmesen követte az utasításokat es a steward csakhamar hozta is a két nagy csésze kávét. Van <ter Steeg kimászott ágyából. „Húzza ki a bőröndjét az ágy alól, Voss!“ Pieter kihúzta. Van der Sleeg leült a szélére és most barátságosabban szólt oda Pieternek: „Üljön ide maga is, Voss!“ Pieter azonnal eleget tett a szívélyes felszólításnak. Leült és egy ideig mindketten szótlanul néztek csészéjükbe. Van der Steeg időnként hosszan és hangosan ásilolt. Az ásítások közben csak a hajó megszokott zörejeit hallotta, a gépeket, a tengert, lépéseket a fejük felett. A kis kerek ablakon besütött a nap és a kávé illata betöltötte az egész kabint. Van der Steeg szürcsölt egyet a kávéból. „Moslék“ — mondta, majd egy hajtásra kúttá az egészet. Cigarettát vett elő és Pietert is megkínálta: „Milyen ültetvényre megy? Dohány?“ „Nem. Uram... gumrai.“ „Melyik társaság?“ ..Deli Rubber Co.“ Van der Steeg ránézett: „No nézd!? Hiszen én is ott dolgozom. Főfelügyelő vagyok.“ Pieter meglepve bámult rá. „Ön?“ dadogta és kényszeredetten vigyorgott. „Tudja milyen rang a főfelügyelő?“ „Közvetlenül az igazgató után következik“ vágta rá gyorsan Pieter fitogtatva Willemse-től nyert tudományát. Van der Steeg összeráncolta komJo kát és kijavította: „Felettese az asszisztenseknek!“ Pieter megadóan bólintott. Erezte, hogy ostobaságot mondott, kellemetlen előérzete támadt, ösz- szehuzta magát és hallgatott. Jól megértette, hogy van der Steeg ugyanannál a társaságnál magasabb rangban van, felettese az asszisztenseknek, neki is. Egy7 szempillantás alatt elvonultak szeme előtt összes főnökei: Steenders. de Kruiff, Miss van Dani. Wil- lernse. Heersma. „Mit mondott, hány órára irta be magát fürdőre? „kérdezte van der Steeg. „Nyolcra“ mondta Pieter és bátortalanul érezte, hogy most itt az alkalom megmondani, hogy ezt az időt nemcsak úgy vaktában irta oda, hanem ehhez ragaszkodik. De merészségének már puszta gondolatára is oly hevesen vert a szive, hogy jobbnak látta, ha nem szól semmit. „Nos, hallgasson ide, mikor reggelizni megy, szóljon a stewardnak. hogy cserélje fel beosztásunkat.“ Most, vagy7 soha! gondolta Pieter. Megkísérelte, megerősíteni elképzelését, hogy ő itt éppen olyan utas, mint mások, megvan a saját fürdőbeosztása, még szabad ember, nem tartozik még alávetni magát van der Steeg parancsainak. „Igen, Uram de... „Van der Steeg nem is hallotta motyogását. Nyújtózott egyet, felállt, a mosdó- állványról felvette borotvakészletét, egy finom barna bőrdobozt, melyben önborotvája volt és két kisebb nikkeldobozka a pengéknek. Pieter, aki még soha nem látott ilyent, kíváncsian bámulta van der Stee- get, aki kicsavarta az önborotvát és betette a pengét. Belebotlott Pieter ócska cipőjébe és anélkül, hogy odanézett volna, berúgta az ágy alá. A réggé lire hivó gong megszólalt. „Lehet reggelizni. Menjen, de el ne felejtsen szólni a fürdő-stewardnak. Hopp, várjon csak egy pillanatra.“ Egy forintot adott Pieternek: „Adja neki, akkor megcsinálja.“ Pieter elvette a forintot és letörten kiballagott. Egy pillanatra megállt az ajtó előtt, azt se tudta hirtelenében. mit tegyen. Hallotta még, hogy7 van der Steeg a mosdóval babrál, majd megereszti a csapot. Hallotta, amint elkáromkodja magát, majd fü- työrészni kezd. Mindez úgy7 hangzott, mintha gúnyolódna, de arról szó sem lehetett, hiszen nem is tudja, hogy7 ő még az ajtó előtt van. Azért fütyül, mert kedve támadt fütyürészni, vagy pedig friss és örül az életnek. Aztán van der Steeg hirtelen abbahagyta a fütyülést. Pieter sejtette, hogy most borotválkozik és akaratlanul végighuzta tenyerét arcán. Borotválkozáshoz sem volt ideje. Van der Steeg miatt — vagy talán saját gyámoltalansgáa miatt? Nem is érti, miért volt olyan gyáva. Joga van a fél kabinhoz és joga van borotválkozni. Van der Steeg nem is tiltotta ezt meg neki. mindössze morgott vagy felhorkant, ha kis zajt hallott és kikergette őt ebben a hajnali órában fürödni. Miért is tűri ezt :iz erőszakoskodást? Rápillantott a tenyerében tartott forintra. Minden reggel félhétkor! Soha sem tudja majd kialudni magát. És most ráadásul menjen és adja oda annak a nyomorul! stewardnak a forintot, nehogy félreértés legyen. Akárcsak egy jó, szófogaöo kisfiú. Igen, hát még mit nem?! Lassan liandii költ végig a folyosón és azt gondolta: Később majd megmondom neki. Aztán odament a fürdö-steward hír/, átadta a forintot és megmondta, hogy fele > rétik beosztásukat. A steward valami érthetetlen vá laszl mormogott. Pieter felment az étterembe és ili aztán balzsamot lelt minden szenvedésre és iim-;: alázásra. Háromnegyed óra hosszat tömte gyónna1 sonkásrántoltával, hollandi sajttal, felvágottal és tű deg hússal. Éltől a naptól kezdve Pietert minden reggel lél hétkor, legmélyebb és legédesebb álmából keltették lel Minden reggel morgott és megpróbált ellenkezni, van der Steeg pedig minden reggel rászólt: „Voss, felkelni! Menjen fürödni!“ Szegény Pieter minden reggel félálomban Iá molygott végig a folyosón és mindennap felkészült, hogy nem csinálja ezt tovább. Egyszer, mikor van der Steegel kegyes hangulatban vélte, megpróbált ellenkezni: „Hagyjon aludni. Hiszen tudja, hogy ez nem az én időm.“ Mire van der Steeg legszeretetreméltóbb hangján ezt válaszolta: „Nézze, Pieter, legyen jóleikii. Keljen fel az én kedvemért. Szörnyen fáj a fejem tegnap este óta“. Néha azonban csak ráförmedt; ha Pieter meg mert mukkanni: „Kinek képzeli magát, maga sinkeh? Maga tán a 1 uan Besar? A nagy ur? Azonnal keljen fel! Majd hozzászokik, ha munkába áll. Megtanulja, mi az a long-long. .Azt hiszi tán, hogv ott nvolckor kelnek fel? Nem, barátocs kám — ötkor! Sokáig csak az igazgató alhat, vagy legfeljebb a főfelügyelő, nem pedig az ilyen sinkeh. mint maga. És csukja be azt az ajtót, mert még tüdőgyulladást kapok, ebben az. átkozott huzatban.“ No csak morogj, gondolta Pieter, vette esők<>- penvét és dülöngélve, karjait hevesen lóhálva megindult a fürdőszoba felé. Később azzal is megpróbálkozott, hogy kibújjon a fürdő alól. „Nem. nem fiacskám erről a gondolatról tegyen le! Minden reggel megfürdik és tiszta holmit vesz fel! Elég buja lesz amugyis az izzadással, nyavalyás. fehér bőrén kiütéseket fog kapni tőle, arra mérget vehet.“ így, hát Pieter minden áldott reggel íreegfür- dött, most már nem azért, mert megfizetett érte. tehát járt neki; nem is azért, hogy majd megmutatja ö a stewardnak, joga van a fürdőhöz és kiszolgáltatja vele magái, hanem egyszerűen, mert van der Steeg igy parancsolta. És minden reggel kihúzta bőröndjét az ágy alól, itta kávéjét és hallgatta van der Steeg bölcs előadásait jövendő életéről. Sajnos, ezek az előadások egyre félelmesebb képeket festettek jövőjéről. növelték rettegését és lassanként úgy megfeküdték kedélyét, hogy szabadulni sem tudott nyomasztó hangulatától. Még mielőtt Adenbe érkeztek volna, van der Steeg jóslata beteljesedett. Egész, testét apró. viszkető kiütések borították. Aden után történt, liogv7 van der Steeg igy szólt hozzá: „Ma este levetkezhet a kabinomban, de aludni a fedélzeten fog. Használhatja fekvőszékemet. <ii* reggeli előtt le ne jöjjön a kabinba! Megértette?“ Ettől a naptól fogva Pieter minden éjjel a fedélzeten aludt. A 49-es most már van der Steeg kabinja lett. Pieter néha furcsa dolgokat talált ott: apró csipkés zsebkendőt, aranymelltüt, kis tokot, melyben rózsaszínű zsebfésü volt. Sejtette, hogy kié lehet mindez, majd mikor egyszer észrer^ite. hogy Lulu használja a rózsaszín fésűt, meg is bizonyosodott róla. De úgy érezte, titkát, nem szabad elárulni. Jól megtanulta a leckét: a főfelügyelő nem az igazgató alantasa, hanem az asszisztensek főnöke: az uj asszisztens a sinkeh: a sinkeh pedig a legutolsó em bér a földkerekségén, akinek semmi .joga nincs; egy sinkeh, akinek kopott esőköpenye, kitaposott cipői, csapott válla és kócos vörös haja van, az kongsikang és a kongsikang minden megalázást megérdemel. Röviden, tudatára ébredt annak, hogy semmivel sem több, mint otthon volt és még sokat kell küzdeni, hogy kiharcolhassa jogait. így. hát utazása nem volt egyéb, mint örökös felkelés, fürdő, evés és újra lefekvés. A fedélzeten is csak társtalanul lézengett, a csoportok nem fogadták be, pária maradt. Minden reggel ő jelent meg először az üres étteremben, ő voít az első a fedélzeten is. mert a többiek együtt reggeliztek társaságukkal. Egyedül állt a korlátnál és nézegette a csillogó kék tengert. Kn rai felkelése és semmittevése miatt állandóan álmos és lusta volt és mig a többiek vidáman szórakoztak a fedélzeti játékokkal, ő egyre csak ásitozott. Félrelökték. ha útban állt és nem maradt más választása, mint félrehuzódni valami üres sarokba könyvvel, vagy újsággal a kezében, melyeket azonban csak nagyritkán olvasott. Sokkal mulatságosabbnak találta figyelni van der Steeg és Lulut, vagy az élőt le vidáman játszó embereket. Lassan mult az idő. Egyik csoporttól a másikig ténlergett. Megpróbált beszélgetést kezdeni a bíróval és a bárónővel, de azok nem tudtak hollandul és csak mosolyogva néztek egymásra. Pieter tovább vándorolt. Egyik kis asztalnál Mühlock kártyázott három férfivel. Mögé állt és figyelte a heves játszmát, szeretett volna közbeszólni. Végül nekibátorodott és bambán megkérdezte: „Jól aludt. Mühlock ur?“ (Folytatjuk )
