Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-22 / 295. szám

/ 93 5 december 22. ELLENZÉK KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Telep A telepen napszálltakor, amikor a csúnya házakat elborítja a köd, áz em­berek, mint árnyak az árnyban, megin­dulnak a düledező bódé felé, fát lopni. Maguk is érzik, hogy nem müveinek valami épületeset. Gyanakodva figyelik egymást. Bűntudatosan köhögnek a Ízűdben. De otthon a szoba, mint a far- kasorditá s a régi, bitang bódé, a már szétszedett deszkáival, palánkfával, ka­róival, annyi melegséget, piros fapara­zsat igér, hogy nem állhatnak neki el­lent ebben a fekete éjszakában. Lassan mozog előre a sötét kör menet. Sok benne a gyermek, a kisfiú, a kis­lány. A felnőttek tudják, hogy a gyer­mekek mindenütt a világon menedék­levelet élveznek s őket küldik erre a gyarmatosító munkára, albérletben. El is végzik ezt, komor játék gyanánt. Vézna karjuk, gyönge válluk kevesebb fát bir el, mint az övék, de legalább hazahozzák, mert az éber figyelem sze­met huny előttük, szórakozottan, fütyö- részve elfordul, mintha más dolga lenne. Mindössze az a veszély fenyegeti a gyermeket, hogy az agyafúrtabb, ké­nyelmes felnőttek lesben állnak az erdő körül, ahol már világítás sincs s ott rö­vid kézitusa és szóváltás után ők lop­ják el tőlük a lopott holmit. Ezért ezen a tájon a gyermekek különösen ügyel­nek. Véd- és dacszövetséget kötnek a felnőttek ellen. Kettőzött őrszemmel ha­ladnak. Itt találkozom Ferivel. Megszólítom: — Hol jártál? — Fát hozok — mondja s ledobja a földre a rossz zsákot, piheg, törölgeti izzadt homlokát a kezefejével. — Kinek viszed? — Nekünk — szól egyszerűen, de éles indián-szeme már a homályba kémlel s minthogy nehány gyanús, tagbaszakadt alak ólálkodik ott, rálép a zsákra, hogy közben rajta ne üssenek s el ne vegyék töíe. — Tessék vigyázni — figyelmeztet. A gyanús tagbaszakadt alakok elolda- < lógnak. En pedig nézem Ferit. Nyolc- | éves. Szellős, nyári naclrágocska van rajta, tornaing, kabát nélkül s egy vá­sott sárga félcipő. Sapkát nem visel. hÖ~ löslegcs is volna. Haja kócosán bur- jáinzik, benövi halántékát, homlokába lóg. Olyan, mint egy kis ősember. — Feri — mondom íreki hirtelen —, mit szólnál, ha adnék neked egy pen- gőt? — Egy pengőt? — kérdezi. — Igen. — Nekem? — Neked. — Hát — kezdi és elnémul, látszik, hogy töpreng, álmodozik. — Mire költenéd? — Hosszú a hajam. A telepen 4 fillér­ért lenyirják. Vagy kettőért is. — Helyes. — Aztán? — Aztán vennék félkiló rizst. Feleset. Nem egész szemüt. — Mennyibe kerül az? — 26 fillérbe. Aztán vennék lefölözött tejet. Három litert. Az összesen 24 fillér. — Még van 48 filléred. — Egy irkát is vennék, meg egy ceru­zát. Elmennék 20 fillérért moziba.. A többiért meg vennék Leventét az apám­nak. Mindaketten hallgattunk, ő azért, mert fölzaklatott képzelete még mindig lázasan dolgozik, én pedig azért, mert megdöbbenek, milyen tárgyilagos, pon­tos, földönjáró, már ilyen korában s mennyire ismeri az előnyös beszerzési forrásokat. Még valamin megdöbbenek. Azon, hogy mekkora erőtartály egy pen­gő. Feri elintézi belőle szépségápoló szükségletét, lucullusi lakomát csap, ál­doz az irodalomnak, a tanulmánynak és művészetnek, sőt ajándékkal is ked­veskedik apjának. Már ott csillog tenyeremen a pengő, Átnyújtom neki, szótlanul. Szótlanul fogadja el. Nem köszöni meg. Csak rám pillant s egy kicsit föl- ugr'ik. Hátára öleli a zsákot, megindul. I Gyorsan kocog lefelé a telepre, hazáig. I Sáros útját besugározza a pengő, a kül­telki éjszaka ezüst csillaga. ,4 kilencedik ázsiai Itui&ié-űi előli Sven Hédin Budapesten. «a Beszélgetés a világ- Síiről ázsiai icutaééval Az adatokból gyorsan számolnak a hall- s g-atók. Ez a fiatalos, élénk ember hetven j éves! Haja alig szürkül. Hetyke kis evik- ker mögött derűs- szem csillog. Az erős vilá­gításnál is barnának látszó bőre sima, rán- catlan. A válla széles. Kétsoros zakó ruhája alig rejteget egy kis pocakot. Állva beszél. Magyarázza a vedlett képeket. A mutogató pálca egyik kezét lefoglalja. Másikkal geszti­kulál. Lelkes, élénk, mintha első beszámoló­ját tartaná. Pedig bizonyára sokszázszor el- ! mondta már ugyanezt. Hetven évének egyet- 1 len áruló jele, hogy szeret anekdotázni. A ; közönség megbüvölten hallgatja, de látom egy rendezőlegény oda súg neki valamit az egyik anekdota után. Biztosan azt, hogy hat órakor hangverseny kezdődik a teremben Az akadémia nagyterme a művelődés futó­szalaga. Három óránként más előadás. Sze­rencsére váltott lovakkal. kedők irányították. Persze, ez Sven Hédin- nek nem tetszeti. A menetrend nem feleit meg. A karaván egyik szintén elégedetlen tagjával szövetkezett és éjjel, holdfénynél kerekei oldottak, lóháton. Kurd rablók tá­bortüzei között bujkálva három nap alatt elérték a Himalája -alját. Onnan a szökte­tett lovakat visszajuttatták a karavánhoz. Ezen az utján éhen halit volna, de egy gaz­dag perzsa pártfogásába vette, vendégül lát­ta egy ideig s további útjára lovat, kísérőt, pénzt adott. Mint a perzsa mesékben... 1890-ben második útjára már a svéd ki­rály küldötte perzsa tolmácsnak, követeivel. A követek dolguk végeztével hazamentek Svédországba. Ö ott maradt. A perzsa sah meghívta vendégül. Ott élt, pazar fényűzés, jóiét vette körüli. A királynak negyven nője voit, éppen olyan válogatott szépek, mint a lovai. Üdvözlésüket nehéz volt megszokni — jegiyzi meg Sven Hédin. Otthon, Európában szembe fordulunk, egész felsőtestünk oda- adóan előrehajtjuk, úgy köszöntjük hölgye­inket. Perzsiában erről le kellett szokni. Csak a test hátsóbbik felületével lehetett il­lően köszönni. Szomjanhaiá.s előtt 1893-ban a Góbi-sivatagba indult nyolc teve és négy ember kíséretében. Vastartá- lyokban vizet vittek magukkal. Négy nap m Az étterem és kávéházban minden este szalonzene. Menü: 1 ‘60 P. 5r- zsébet-pincében egypincér rends :e: B UDAPEST, (december.) Vasárnap dél után félnégykor tartja előadását. Kegyetlen idő. Ilyenkor mindenki édes álmát aludna. Ehelyett tevéket, sivatagot, homokban, or- raeső kamionokat nézni — nem csoda, ha durcás arcok láthatók itt-ott. Mégis meg­telik zsörtölődő emberekkítd az Akadémia nagyterme... Ezerkétszáz ember lepődik meg, amikor Sven-Hédiin megjelenik az óriási pódiumon! Mindenki máskép képzelte el. Nekem már ismerős tíz perc óta. Fölkerestem ,a „mű­vész-szobában^ előadás előtt. Ktídvesen fo­gadott, amikor bemutatkoztam. Majdnem elnézést kert, hogy az Ellenzéket nem is­meri... Persze, szivesen ad minden kérdésre választ. Váratlan készsége zavarbaejtett. Mit is kérdezzek? Félek, hogy megbukom a íöld­! rajzvizsgán... Óvatosan kérem, beszéljen ar- roil, aamliít nem irt meg negyvenöt kötetnyi müvében. Milyennek ismerte meg az embe­reket? Szokásaikban, erkölcsi értékeléseik­ben, érzelmi életükben, milyen szerepet ját­szik az éghajlat, a táj, a 'természet élete? Hogyan alakítják egymást — ember és ter­mészet? Ezt kérdezném; de ezzel kezdem: Hogyan latiba a világot mielőtt felfedező lett? Magánéletéről .szeretnék hallani. Erre már üs félbeszakít: — Hogy voltam-e -szerelmes? Van-e csa­ládom? Ej, ej, a női kíváncsiság mindenütt egyforma — állapit ja meg nevetve! Nem hagy tiltakozni sem. Bábeli nyelvözönnel állja körül, egy csomó más ujsági-ró s már csengetnek is! Barátságosán kidobnak ben­nünket azzal, hogy: előadás után... gp _ _ ARA LEI 22- ÜVEGETIKOT Budapest, IV., Egyetem-utca 5. sz. ICO modern, kényelmes szoba. Lif­tek. Hideg-meleg folyóvíz. Központi füles ötven év előtt Mikor a folyosók labirintján át bejutok a terembe, Sven Eledin már beszól, németül. Anyanyelve svéd. A német szavakat ropog­tatja, mint az öreg mókus a mogyorót. Elmondja bevezetésül!, hogy öltven év előtt ment első útjára. Suttogás száll végig a ter­men. ötven év? Budapesten harmincöt évvel ezelőtt járt utoljára. Szeretettel emlékszik meg Körösi Csorna- Sándorról, Vámbéryről, Lóczyról, gr. Széchenyi Béláról, az általa részben sze­mélyesen ismert magyar felfedezőkről. Kissé nehtiztel nehány régi barátjára, akiket már nem talált itt most Pesten. Cserében hagyták őt és utolsó uijukról nem térték vissza. Kinn maradtak a temetőben. Bakun és Perzsián át A figyelmeztetés után Sven Hédin siető­sen a tárgyra tér. Gyorsabban váltakoznak a képek. Tehát ötven éve indult el elsőizben Bakuba. Házitanitónak. Pénz nélkül, támo­gatás nélkül, de húsz évesen és mindenre elszántan. 1886-ban egyedül, othagyva állá­sát, egy karavánhoz csatlakozott. A karaván kereskedőkből!, zarándokokból, tevékből és egyéb állatokból állott. Az útitervet a keres- » Minden nagytge­nyü hölgy leije» süli kívánsága: AZ UJ KRÉMEK: EUDA COLD CREAM AU CITRON éjszakai haszná­latra, táplálja és tisztítja a bort. ELIDA IDEAL CRÉME nap­pali használatra, megszütv Jeti az apró teinihibákai íisztátaianságokat és a pó­rusok kitágulását. Ideális púder alatti krém, — meg­véd portól, széltől és az idő viszontagságaitól — egyenletesen szép, matt teLnt-í biztosit.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom