Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-29 / 299. szám
19 35 dec e tu her 29* ELLENZÉK KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Vadregényes tél Az erdő, melyet még vidám nyarából ismerek, csöndesen alszik, téli subájában. Most a pádon nem mi ülünk, csak a hó, vastagon, egy méter magasságban. \nnyi van itt ebből a hideg, szűzi patyolatból, lábunk alatt, fejünk fölött, jegenyefenyők koronáján, mint a fertőtlenített vattából egy kórház raktárá- ban. * Miért idézi a hó mindig gyermeksé- aiinket, azt az időt, amikor három-négyéves korunkban a fütött ebédlő ablaká- ból először pillantottuk meg a szállin- gózó, gyapjas pihéket? Az esőt is körülbelül ekkor vehettük észre először. De a: nem hagyott bennünk ily nyomot. /I hó évente úgy tér vissza, mint végzetes emlék, régi üzenet az eszmélkedés őskorából, hogy érzékelni és gondolkozni még egy volt. Minden téli táj egy gyermekszobához hasonlít. Több, mint ezer méterre vagyok a tenger színe fölött. Alatt fim felhők libegnek. Kezdem lenézni őket. * Hóemberekkel találkozom utamon, de feltűnően sok hóasszonnyal is. Ez újabb jelenség. Azelőtt ismeretlen volt. Amint a villamosban feltünedeztek a kalauznők, a kórházban az orvosnők, a törvényszéken az ügyvédnők, a hóasszonyok is megfutották a maguk pályáját ebben a haladó században s a nőuralom diadalaképpen igy sorakoznak elém kristályhóból kifaragva, carrarai fehérségben, vénusi idomokkal, vagy tohonyán tenyeres-talpasan, mint elhízott némberek, bő szoknyáiban, ténsasszonyi köténnyel, zsírpárnák mögül pislogó zemmel, homlokukon piros, kék szalaggal. Hány eleven suffragett-nek kellett fölpofoztatnia magát rendőrökkel, kerekedni a szónoklásban, börtönt ülni, 'imig ezt elérték. Tisztelettel tekintek a hóasszonyokra. Előre köszönök nekik. * Milyen színek vannak? Fehér, zöld. frkete. Egy didergő csipkebokron egyetlen piros bogyó virit, mint fázó kisgyer- i mek orrocskája. Mutattak sárga havat is, több négyzetméternyi területen, hz táitrai sajátosság. A lenn tenyésző apró gombák miriádja festi sárgára a hó szőnyegét. Megállapították, hogij kék és piros hó is akad. Errefelé a természet kendőzi magát. * Szürkületkor a hegyek közt eltévedek. Kopott, sötét vándorok jönnek velem szemben. A sík földön tahin tartanék tőlük. Itt nem. Arra gondolok, hogy nem lehetnek egészen alacsonylelkii emberek azok, akik ily magasra fölmásztak. * Sütkérezem a rejtélyes ibolyántúli sugarakban. Arcom rózsaszínre égett. Ha az árnyékban 15 fok hideg van, a napon nehány lépéssel odóibb 15 fok a meleg. Lenn a völgy didereg. Fönn a hegy üstöké izzad. Esténként az alanti lámpafények úgy sziporkáznak ide, mint a csillagok. Ledobjuk felöltőnket, nyak- bavetö kendőnket, hajadonfőit sétálunk a hidegben, a záporpatakok között, melyek jégtől kérges medrükben, fagytól csipkézett hidak alatt őrjöngve, harsány lármáival tajtékoznak. A szél oly metsző, mint az ablakozók üvegvágó gyémántja. Mélyen benn az erdőben, ahol már csak állatnyomokat lelek, elém jön egy őz. Hatalmasan megriad. Jaj, hogy tud félni. Fekete szeme csupa könny. Egyik elülső lábát fölemeli s mozdulatlanul rám mered. Én is megijedek a félelmétől, a riadalmától. Először látok igy őzet. Eddig többnyire csak étlapon, vagy tányéron hit tani a comb jóit, vagy a gerincét, áfonyáival. Most előttem az egész őz, áfonya nélkül. De nem. Mellette egy áfonyubokor hajlong. Az őz áfonya nélkül egy lépést sem tesz. * 5,500.000 vörös vértestem 6,100.000-re szaporodott. A többletet a határon nem vallottam be. Átcsempésztem. (T át r ászéplak). Konjunktúra kulturális akciókban Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Az őszön a Bogár Imre csárdájában voltam. Ott van az Pót-Harasztján, nagykőrösi határ. Kis dombhátról ma is úgy néz el az ember a mély síkon, mintha a régi nádasok suhognának. Még hatvan, nyolcvan év előtt csupa mocsárvilág volt. Akkor az urak a fejükbe vették, a nép nagy rémületére, hogy lecsapolják a vizeket és földet csinálnak a vadrucák, gémek, kócsagok hináros ősbirodalmából. A nép nem örült ennek, mert a nép mezítláb járt, tapogatóval halat fogott, csikót szedett, madártojást rabloLt, nádat vágott, szóval elélt a vizi világban. Egyetlen kis nádfedeles házacska terpeszkedett itt, csárdának jó volt, Bogár Imre itt táncolt aranysujtásos gatyában. Régi szeretője még ma is büszke rá. Tehát nem is volt olyan régen, ha él a koronatanú, hogy micsoda legény is volt az Imre. A dombon ma elemi iskola van. Szöszke kis gyerekek tanulnak benne. A tanító és a lanitóné kitűnő kulturem- berek s arról beszélnek, hogy a téli gazdasági tanfolyamra több. mint hatvan ember jelentkezett. Korunknak legjellemzőbb tünete tárult ezzel lel előttem. Ma a földmiives- nép rohanva tanul. Hatvan év előtt a szegény, földeden, faekés nép kétségbe ''■olt esve a vizek lecsapolása miatt: ma ez a tanuló, gondolkodó, traktorhoz szokott, kertészettel foglalkozó földmü- vesréteg kétségbe van esve, hogy akkor a vizeket úgy kiszárították és arról tanácskozik, hogy lehetne újra vízzel látni el a határokat Gyüjtőmedencék- rő] beszélnek. Mily végtelen különbség a két korszak népe között kulturális tekintetben. Hol a régi sulyömevő, mocsárkopasztó szegénység, melynek semmi fogalma a magasabb földművelés lehetőségeiről. A mai falu ki van mozdítva a régi hires magyar csökönyösségből. Ma már nem mondja a falusi ember többé a régi szállóigét: hogy „ha az apám igy csinálta, én is igy". A mai kisgazda a régi parasztot elfelejtette. Egy másvidéki tani tó azt mondja: Most roppant nehéz dolog tanítónak lenni. Annyi munka van, hogy a tanítónak se éjjele, se nappala. Minden napra esik valami előadás. A szegény tanitóképezdész annakidején minderről semmit sem tanult, most az éjszakákat lel kell áldozni tanulásra: nem lehet tudomány nélkül kiállani a figyelő szemek elé... A nép rohan a tanulás után... —- Kihirdettem, hogy a Mezőgazdasági kamara vándortanitója jövő szerdán előadást tart: azon a szerdán a négyórai előadásra már háromkor megtelt az iskola terem s annyian voltak, hogy az ajtóban s az ablakokon is hallgatták a szakszerű előadást. Az egész vidék tele van iskolánkivüli népneveléssel s az a fontos, hogy ezek az előadások mindenfelé zsúfolva vannak. A nép a legbámulatosabb mohó- sággal igyekszik pótolni, amit mulasztottak a századok. 1898-ban, — jól emlékszem, akkor érettségiző diák voltam s az eset mély benyomást keltett bennem — Tisza Kálmán a Bánffy Dezsőt letörő obstruk- ció ellen nagy beszédet tartott s azt mondta: „Magyarországnak ma tekintélye, súlya van Európában. Büszkén, de az igazságnak megfelelően mondhatjuk ki, |zépség — ezüstösen csengő édes hang — bóditó illatár. íme egy kombináció, ami a nőt ellenállhatatlanná teszi. Nézzen körül és e nők másait azokban találja meg, akiknek életükben valóban nagy sikerük volt azokban a nőkben, akiket a férfiak imádnak és a nők irigyelnek. ICr^áció az wj id ényre ® jazz! Ez az uj kölnivíz neve. amelyet Lady kreált. Mint minden Lady készítmény, a par- filmkészítő mester és a divatspecialista együttes munkájának az eredménye. • Próbálja meg ezt a megkapó kölnivizet, mielőtt táncolni megy. Uj bájt kölcsönöz Önnek. ui sikerhez segíti. Emelni fogja egyéniségét. akárcsak egy Schiaparelli vagy Maggy Rouff készítette ruha. EAU DE COLOGNE hogy Magyarország ma magas és konszolidált polcon áll.“ Tisza Kálmánnak ez az aggkori fellépése nagyon sokáig megmaradt emlékemben. Es azért, mert :iz a konszolidált Magyarország akkor nekem s az akkori fiatalságnak egyáltalán nem volt olyan' ideális állapot, amilyen volt a hatvanas évek forradalmárának, a későbbi tizenöt éves miniszterelnökség után szemlélődő Tisza Kálmánnak. Mi ebben a konszolidációban némaságot és dermedt csöndet éreztünk. Nehéz, fülledt levegő s teljesen hiányzott benne a kulturális mozgás. Az a konszolidáció csak a hatalmon levőknek volt érték. A tömegnak a lassú elsorvadást jelentette. Tiz ével később, mikor először volt alkalmam Tisza Istvánnal beszélni, azt mondtam neki: „Politikailag bármily nehéz is a magyar kérdéseket elintézni, azt nem tudom elképzelni, hogy Becs útját állná annak, hogy iskolákat állítsanak a nép számára.“ Gróf Tisza István hallgatóit. komoran nézett maga elé s arról beszélt, hogy a magyar paraszt a legnagyobb arisztokrata. Ö jól ismeri, sokat van közöl lük s nem látja, hogy szükség lenne va tárni ilyen akcióra. A gazdag magyar paras/1 valóban arisztokrata volt, ösmiivellsége a né])
