Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-25 / 297. szám
£ fíLLBf/ZÉK î 93 9 'é ten mb t r 2 5. iiéí é> Irt*: dr. KÖVESS ISTVÁN\ liberálisok a hét sovány ••>/toiul«*l 1928- tol s/ámilják. Áltól a naptól, miliőn derékba tőrt Vintila Bratianu pénzügyi politikája, melynek helyét nj próbálkozás foglalta cl, amit a. Ián szintón elgáncsoltak s ig\ nem tudott gyümölcsöt termelni rós/ünkre. Hét esztendeje’ . . . ()1\ hoss/u idő, mintha hét- szúz evet éltünk, szenvedtünk volna keresztül. Szomorít, józan, kijózanító élei volt ez s izetlen. mint mikor borba vizet öntenek. Hogyan is kezdődött.’... Vintila Bratianu bejelentette, hogy ..végre rendelkezünk azokkal a feltételekkel ', melyek lehetővé teszik a lej árfolyamának megrögzítését s erre vonatkozó tervét a régenstanács elé terjesztette. Nem hitte, nem akarta hinni, hogy a kocka el van vetve s a liberálispárti kormány távozni kénytelen helyéről.-— Nem megyek! .... tartott ki Vintila Bratianu azzal a szívóssággal, mellyel egyedül 6 rendelkezett. Tudta, hogy az ország pénzügyi és gazdasági pillérei omlanak le, ha pártja kiadja kezéből a tervet s a hatalmat. Midőn mindent veszni látott, utolsó kísérletet tett. üzenetet küldött ellenfeleinek s legalább fegyverszünetet kért a pénzrögzités nyugodt légkörben való letárgyalására azzal, hogy aztán a ..rotáció“ alapján nyomban kész átadni helyét az ellenzéknek. A békekisérletekből semmi sem lett. At kellett adni a liberálisok testére szabott tervezetet, különben erőszak fenyegetett. Harminckét milliárd lej volt akkor az ország „inflációs“ költségvetése s az első végzetes hiba ugv történt, hogy az erdélyiekkel kiegészitett uj kormány az időközben megvalósított pénzrögzités („defláció“) dacára ezt az összeget ötmilliárd lejjel felemelte. A lejszaporitás lehetőségének kiküszöbölésével kapcsolatban ugyanis épp ennek ellenkezőjére: a terhek, költségvetési kiadások csökkentésére kellett volna sor kerüljön. De —mást diktált a politikai érdek. A „deflációs“ pénzpolitika mellett a tisztviselői állások szaporításával a kinevezések „inflációja“ következett, midőn az uj uralom alatt 6300 uj tisztviselőt iktattak be különböző állásokba. A hiány — ..deficit“ — így kikerülhetetlen lett. Fedezetre volt szükség: adókra s taksákra, mert pénzt szaporítani többé nem lehetett Idegen pénzügyi szakértők jöttek s a helyi viszonyokkal, termeléssel, fogyasztóképességgel ismeretlen szakemberek a pár- nás ajtók mögül negyvenöt féle uj adót, illetéket léptettek életbe. Ez sem volt elég. Eladóvá tettünk mindent, lekötöttük a kincstári javakat, telefont dohányt, gyufát, lelki üdvösségünket s a költségvetési hiány az uj bevételek dacára 1931 évre mégis nyolc- milliárddal emelkedett. — A világválság! ... — sóhajtják erre azok, akik vakondok-turásoktól félnek, mikor a sors a havasokra szőrit bennünket. Hagyjuk csak a ki játékból a „világválságot“. Maradjunk csak a tények, igazságok s számok csalhatatlan körében. A stabilizációval egyidejűleg 16 milliárd lej kölcsönt kapott az ország. Mi történt ezzel az óriási összeggel, mely akkor 80 millió dollár értéknek felelt meg? Rist francia pénzügyi szakértő adja meg a feleletet erre 1932. évi szakvéleményében, melyet akkor irt volt. midőn Láváit amerikai útjára elkísérte. — Az ügyek egyik része szabályszerű volt — mondja — másik i’észe azonban visszaélésekkel van terhelve. Ne csodálkozzunk lehat az évenként folyton visszatérő deficiteken. A kölcsön pénzfedezet célját szolgálta (Dinu Bratianu: „In primul rând a servit pentru spargerea plafonului“), hogy a hiteléletet uj alapra fektessék és felfrissítsék vele. S mi történt? A 16 milliárdos uj pénzfedezet felvétele után a kibocsátásra kerülő pénzmennyiséget a 16 milliárdos pénzfedezet felvételével egyidejűleg két és félmilliárd lejjel csökkentették. Pénzhiányt idéztek elő, zavar támadt az állami és magángazdaságban és kereskedelemben s ráadásul a válság folytán a külföldi tőke is mind inkább visszahúzódott a piacról. Kényszeregyezségek, csődök, árverések következtek s hogy még nagyobb legyen a zűrzavar, a kincstár mindennek tetejébe a hátrálékos adók után fizetendő kamatot 15 százalékra emelte. — Általános csőd előtt állunk! Adjátok vissza a hatalmat! — süvített át a pusztaságon a veszélybe jutott liberális tőke szava, pedig 'Dinu ‘Bratianu jól tudta, hogy borzasztó („teribila“) terhet jelent az uralom átvétele. „Deflációs“ állami költségvetésre voll szükség. Le kellett huszonegy miliiárdra szállítani a kiadásokat és a bevételeket. Szó lehet-e azonban ilyesmiről, midőn 15 milliárd lejt tesznek ki a személyi kiadások s szabály szerint ezzel párhuzamosan az anyagkiadás a költségvetés 50—60 százalékára kell emelkedjen? Fizetésleszállitás? . .. Egy adótiszt, aki évente több százmilliót vételez be, mindössze 2600 lej fizetést kap havonta. Adóemelés? . . . Az öt hektáros kisgazda, kinek öt gyermeke s évi 5-—6 ezer lej jövedelme il illl I... ... . I IIIIHBMMl—WIIWW—■ !■ á Magyar Színház karácsonyi műsora: 1 December 3 órakor Mágnás f 'ka Olcsó halváinkkal. 1 25 6 órakor Történnek még csodák 1 Szerda 9 órakor Csárdás ktráiynö a legszebb Kálmán operett felújítása. Rendes helyákkal. December 3 órakor V B K T O R l A Olcsó helyárakkal. 26 6 órakor iftfcí mer, az nyer Csütörtök 9 órakor Csárdás királynő ■ December 3 órakor BOB HERCEG Olcsó helyárakkal. 27 6 órakor LILIOM Olcsó he'yárakkal. Péntek 9 órakor Onagyiága nem hallandó Harmaf lmre és Földes Ferenc vidám operettje először. December 28 Szombat 5 órakor Jé üzi/ei Olcsó helyárakkal. 9 órakor ÖNAGYSÁGA NEM HAJLANDÓ December 3 órakor Mosoly országa Olcsó helyárakkai. 29 6 órakor Csárdás királynő vasárnap 9 órakor ÖNAGYSÁGA NEM HAJLANDÓ Dac, 39. Héttő tej 9 órakor ÖNAGYÍÁGA NEM HAJLANDÓ van — 15 százalékos adót fizet... A könyvelési egyenleg s az élet nem egyeznek. Az élet ugyanis azt az igazságot hirdeti, hogy 400 százalékkal csökkent a lakosság 80—90 százalékának jövedelme az utolsó hét évben. ......... .... mm Hét sovány esztendő . . . Vájjon rnegtold- juk egy nyolcadikkal, titokzatossággal, ködfátyollal. melyen jövőre sem tudunk keresztül hatolni?... A siker kétségtelenül azokra vár, akikben lesz elég bátorság ahhoz, hogy az igaz élet uj utjain haladjanak előre. hogy egy stilyos kockázatokkal járó 1 öld közi tengeri háborut*an a világhatalmi <-«•,, „ súlyhoz annyira szükséges hadihajóit kor káztassaV Készon ál-l-e arra, hogy a segély adást csak huzódozással Ígérő l>el«*-gyező v'< laszok után, egy ilyen háborúnak első vu ban, .sőt talán egyedül viselje a terhét következményeit? Aligha szenved kétségei hogy London vállalja ezt, ha Olaszország életbevágóin fontos ponton támadná az an gol érdekeket. De amig <■/. nem történik meg tisztán a Népszövetség érdekélsen vállalja-«- a háborút? — ez a kérdés, amire az angol közvélemény spontán felháborodása sem adott eddig választ. A franciák, akiknek támogatása ebből <i .szempontból elsőrangúan fontos, mindenesetre vonakodnak u földközi-tengeri összeütközéstől. Ennek a katasztrófának súlya szerintük első sorban rájuk zúdulna, határmenti nagyvárosaikat, nagy földközi-tengeri partvidékeit, afrikai kikötőiket tveszélyeztetné első sorban. Páris különben arra rs számit, hogy az angol kormánynak titokban talán Ínyére is van, ha a többi államok huzódozása visszatartja öt a háborút kockáztató szankciós lépések megtételétől. Ez mentség lehetne számára a közvéleménnyel. szemben. London viszont a francia ellenvetésekre azt válaszolja, bőgj’ éppen a párisi huzódozás biztatja az olaszokat ellenállásra, mert egy egységes és szilárd angol—francia front áttörhetetlen falának nem rohanna fejjel neki Mussolini sem. NEM A NEGUSRÓL. HANEM A NÉPSZÖVETSÉGRŐL VAN SZÓ Az angol kormány most már mindenesetre kötve van a szankciós politikához és nem lehet látni a lehetőségét annak sem, hogy Franciaország, mely ezt a politikát elvben szintén vállalta, hogyan menekülhet vállalt kötelezettségeinek teljesítésétől. Eden ötven népszövetségi államot esoportositott az angol külpolitika inögé és ezt a nagy eredményt, melyet a Népszövetség erős támasztékának tart, London nem fogja föláldozni. Hoare bukásához is nagyban hozzájárult a megbotránkozás, melyet az angol kormány beleegyezésével szerkesztett béketerv külföldön váltott ki. Londonban már egy, az alapszabályokat védő, orthodox népszövetségi csoport kialakulásától féltek Litvinov vezetése alatt, az sem hagyta az angol politikusokat hidegen, hogy' az Egyesült-Államok közvéleménye is élesen állást foglalt a megtámadott abesszin birodalom fölosztása ellen. De ennél is világosabban érezte az angol közvélemény, hogy ezúttal nem is Abesz- 3Ziniáról van szó. nemcsak a négus küzd birodalmának majdnem félteriiJetéérí, hanem / mindenekelőtt az angol támogatással ú jra í döntő tekintéllyé nőtt Népszövetség k .zd egész hatásköréért és jövőjéért. Ezen a meg- j állapításon bukott meg Hoare, ez a megállapítás teszi most olyan feszültté Európa számára karácsony légkörét, mint a világháború óta még egyetlen esetben sem. Mert, ha a most már teljes nyíltsággal fenyegetőnek elismert európai háború veszélyét ki, akarják zárni a lehetőségek közül, akkor Anglia és Franciaország, melyek ebben a vitában majdnem annyira érdekellek, mint a háborús felek, a párisi terv sikeríej lensége után. is könylelenek tovább folytatni békítő fáradozásaikat. ■ A Mussolininek fölajánlott megoldást ugyan elvetették, de az olaszok a vita további folyamán is bizonyos jogosultsággal fognak hivatkozni erre az ajánlatra. Nem elég az a megállapítás, amelyet Eden telt Gení'ben, hogy ha a háborús felek a béketervet elvetik, akkor azt nemlétezőnek lehet ezután tekinteni. A Népszövetség és vele első sorban London és Páris most már kötve vannak ahhoz, hogy uj ajánlatokkal vagy valamilyen uj módszerrel keressék a béke létrehozását. Nincs más lehetőség az alapjában felzavart nemzetközi helyzet megnyugtatására, mint a mielőbbi béke. Békét és nyugalmat sovárog az egész világ, ez különösen ilyenkor, a karácsonyi időkben nyilvánvaló. Újabb háború meggát- lására minden bizonnyal nem megoldás s a felelősség, melyet mostan Anglia és Franciaország vezető államférfiainak vállalniok kell. egyike a világtörténelem legnagyobb felelősségeinek. Lakatos Imre. \ két világpolitikája Ui elhatározások előtt 1935 karácsonya a legteljesebb külpolitikai zűrzavar jegyében virrad Európára. Némelyek már azt remélték, hogy György angol király karácsonyi rádióbeszédében a béketárgyalások megkezdésének örömhírét jelenti! be a világnak. E helyeit kettőzött elkeseredéssel folyik tovább a háború és angol vezető államférfiak nyíltan beszélnek az alsóházban a háborús összeütközés im- minens átterjedésének veszélyéről az európai küzdőtérre is. — Európai háború csak azért, hogy az afrikai háborút megakadályozza és megmutassa, hogy mi történik manapság azzal a hatalommal, mely a Népszövetség háborúéi lenes intézkedéseit megszegni merészeli — még gondolatnak is annyira irreális, hogy valósággá válását alig lehet föltételezni. De nem ez az egyedüli paradoxon a mai nemzetközi életnek a józan ész minden követelményével homlokegyenest ellenkező utján. Nagyobb békétlenséget alig okozott. még a világtörténelem folyamán béketerv. mint az, melyet Laval és Hoare szerkesztettek meg Parisban. Az angol közvélemény egyhangú elszántsággal fordult ellene, Hoare megbukott, Lava] helyzete legnagyobb mértékben megrendült és a béke be láthatatlanabb távolba tolódott, mint valaha. Ami ezúttal történt, klasszikus példája annak, hogy a diplomácia leghidegebb ravaszsággal kalkuláló gyakorlati emberei is milyen veszedelmes területen mozognak, mennyire ki vannak téve számításaiknak a legelörelátha- tatlanabb akadályoknak. Laval egész diplomáciai művészete arra. irányult, hogy lehetőleg ne állítsák nyílt színvallás elé a népszövetségi határozat által Olaszország elleni megtorlásra kötelezett államokat és most az a helyzet, hogy éppen a párisi „háketerv“ következményei miatt az angol kormány kétértelmiiségü választ kér a Földközi-tenger parti államaitól: számitliat-e és milyen mértékben számíthat katonai segítségükre egy olasz támadás esetén? Minden arra mutat, hogy az események torlódása folytán Európa kormányai uj elhatározások előtt állanak', nyílt állásfoglalás kényszerűsége elé kerülhetnek egyik pillanatról a másikba. A FELUJULT SZANKCIÓS POLITIKA Eden kinevezése angol külügyminiszterré annyit jelent, hogy London teljes erejével újra a szankciós politika mellé áll. Hoare megpróbálkozott enyhébb eszközökkel. Tragikus sikertelenség volt fáradozásainak eredménye. 0 még hajlott Lava! rábeszélésére, Eden minden valószínűség szerint hajthatatlan szilárdsággal fogja képviselni az utolsó választások által megszabott angol álláspontot. Laval kifejtette angol kollégájának, hogy a francia kormány nem mehet bele a szankciók szigorításába, mielőtt, a béketervvel nem kísérletezik. Beszélt arról, hogy Mussolini, ha minden érvényesülési lehetőséget elzárnak az olasz igények elől. olyan „tigrisugrásra“ is képes, amely egyszerre fölfordit- hatja az európai békét. Hoare erre föltette a kérdést: segítségére lenne ilyen esetben Franciaország Angliának? Laval a megszokott módon igen-nel válaszolt, de hozzátette, hogy egy francia mozgósítás a négus kedvéért legnagyobb nehézségekbe ütköznék. Az angol közvélemény szerint ugyan nem a né- gusröl, hanem a Népszövetségről van itt szó. de Edennek elég volt a francia huzódozás is, melyet a 16-ik népszövetségi paragrafus érvényesítésének láthatárán mutatkozó többi nehézségek is súlyosbítottak, hogy hozzájáruljon a párisi béketervhez. Most ez a terv, amint Baldwin mondta, meghalt és feltámasztása érdekében az angol kormány az ujját sem fogja kinyújtani. Eden a szankciós politikához tér vissza és alighanem idekényszeriti Franciaországot is, mely nem kockáztathatja a szakítást Angliával. Lavalnak az olaszokkal szemben vállalt kötöttségei lehetetlenné teszik számára az irányváltoztatást. Egy uj kormány azonban, melynek esetleg az an goi bar át Flandm lenne a miniszterelnöke és Herriot a külügyminisztere, szorosabban csatlakozhatnék Anglia szigorúan vett népszövetségi politikájához. A franciák számára most már mindenesetre szintén föl van téve a.kérdés: akarnak-e Angliával együtt az egységes népszövetségi békefront élére állani, vagy külön utón haladnak Olaszország mellett? Legnagyobb mértékben valószínűtlen, hogy Páris ezt az utóbbi lehetőséget válassza. MIT AKAR ANGLIA? Anglia részére azonban szintén fölmerül a kérdés, hogy az angol nép nagy tömegei valóban készen állanak arra. hogy a szankciók érdekében esetleg háborút is kockáztassanak, Készen áll-e az angol kormány,
