Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-22 / 295. szám
3*3B Vécém*ér 22, ELLENZÉK 15 Az aggok háza fele... kívánkozik több cső az ön készülékéből. A jó! megérdemelt nyugalom bizony rájuk (ér, hiszen kifáradtak, felőrlődtek, oda van az egykori virgoncság. itt volna az ideje, hogy új „T U N G S R Á M“ csövekről gondoskodjék, mert ezek újra megjavítják a rádióvételt. I KB levelezőpartnert keresek Hamisan fütyülni kezdte a Butterflyt és ingatta hozzá a nagy fejét. Boldognak látszott, hogy olyan kulturált, hogy megismerte a Butterflyt és leinthette Magdát. — Gyuri gyere vacsorázni — szólt Tin\ir bácsi, mire Gyuri otthagyta a Butterflyt és enni kezdett. Annie a vizeskancsót hozta be és ahogy elment Gyuri mellett, furcsa, kis kacér mosollyal nézett le rá. Gyuri visz- szanevetett. — Ezek nagyon jóban vannak — gondolta Magda és eszébe jutott, hogy már többször megfigyelte, hogy Gyuri és Annie szándékolt véletlenséggel egymáshoz érnek, ha elmennek egymás mellett, kicsit egymásra nevetnek mindig és valami nagy, bizalmas megértés van a szemükben egymás iránt, mint akiknek közös titkuk van... A fiatalúr és a szobalány — ó, olyan mindegy neki... A töltött tojás sós volt nagyon, Magda szomjas lett tőle. Timárné a Margitszigetről beszélt tele szájjal és Gyuri hirtelen felugrott az asztal mellől. — Hová mész? — kérdezte az édesapja. — Telefonálok. — Kinek? — Biztosan a Mártinak — feite Gyuri helyett Magda álmos hangon — meg kell tőle kérdezni, hogy hogy van. a iába. Gyuri már tárcsázott odakünn. — Ki az, a Márti? — kérdezte Timér. — A Gyuri barátnője, akivel együtt szokott lógni — válaszolta Magda és utánozta a Gyuri hangját. Az öregember azonnal megértette a tréfát. Nevetett. — Nem tudok róla — mondta és egy kenyérdarabkával törölte ki a tányérját. — Nem tudod papa— kérdezte Timárné szemrehányóan — hát a Bözsi barátnője, az a szép kislány! Aztán elismételte és Magdára nézett: — Gyönyörüszép kislány. Elhallgattak. A szomszéd szobából behallatszott a Gyuri Mártihoz való tremo- lózása. Timárné kis, ideges mozdulatot tett. Látszott rajta, hogy mondani szeretne még valamit. Csak nem tudja, hogy kezdje el. — Tegnap találkoztam a Kellnerrel papa — mondta végre. — Igen. Es? — Megint kezdte pletykálni. Azt mondta, hogy... Itt ! imámé elhallgatott. Gondolkozott. hogy folytassa-e. De asszony volt és meghalt volna, ha nem folytatja. — Na, mit mondott? — sürgette Tímár. A kicsi szeplős asszony csak erre várt. Nem akart rosszmájúnak látszani. — A*t mondta, hogy látta a Gyurit és a Gyuri este az utcán csókolózott valakivel — ilyesmit pletykálni megint a Kellner. Olyan, mint egy vénasszony. Magda nyugodtan közbeszólt. — Az én voltam. — Maga? — kérdezte Timár és nevetett. — Legalább is azt hiszem. De lehet, hogy tévedek. Mikor Veráéktól hazajöttünk, Gyuri megcsókolt. Pont az utcán jutott eszébe. Bocsánatot kérek... Lehajtotta a fejét a tányérjára és babrált az abroszon. Timár rosszaié pillantást vetett a feleségére és megcsóválta a fejét. — Mama, miért kellett felhozni ezt a Magda előtt? — Warum nicht? — kérdezte Timárné ártatlanul — a Gyurinak az nem jelent semmi... Emlékszel, hogy szerette csókolni a Terikét? Mikor voltak a Ve- ráéknál, szegény Tériké mindig elbújta, mert a Gyuri kergette és mondta neki, hogy: te én foglak megcsókolni, akármit csinálsz... A Gyuri pajkos — szeret csókolni a lányokat... Gyuri végszóra bejött. Pajkosan. Leült. A rádió harsogva zúgni kezdte a finálét... — Timár bácsi, kérem — mondta Magda csendesen — és hála Istennek sikerrel elintézttem a dolgaimat itt — szeretnék hazautazni... Timár ránézett, megértette és szerette volna megsimogatni a kezét. Megérezte, hogy ki ez a kis teremtés, hogy mennyire félreértették és félreértik és milyen más, mint a Gjmri leányismerősei. Nem is való közéjük. Itt valami nagy-nagy tévedés lehet, hogy itt ül az asztaluknál. És most haza akar menni. Igaza van. Kis mozdulatot tett. Nem tudta, hogy mit válaszoljon. — Akkor megveszem a kijelentőlap, holnap, ha haza akar utazni — mondta Timárné készséggel — nekem ne legyen kellemetlenség, ezek úgy vigyáznak a bejelentésre, meg a kijelentésre. — Nagyon kérem — mondta Magda — amilyen hamar csak el lehet intézni. És az útlevelemet Gyuri... — Hát nem jön vasárnap a Balatonra? — kérdezte Gyuri nagy szemekkel. — Nem akarok tovább a terhűkre lenni. — Ugyan, gyerek — legyintett Gyuri — minek siet? Holnap szombat. Vasárnap reggel megyünk, filléres gyors indul — este hazajövünk — hétfőn utazhat, ha már mindenáron muszáj. Aztán felugrott megint. — Pardon — mondta és kiment. És pár pillanat múlva: — Halló, Margitkám — bocsáss meg, de elfelejtettem megkérdezni, hogy... — Nem értem ezt a Gyurit — jegyezte meg az öreg Timár — hogy lehet ilyen neveletlen, hogy minden pillanatban felugrik az asztaltól... A rádió zúgott, diadalmasan. Aztán egy utolsó akkorH és valahol, láthatatlan tenyerek, hosszan és extázisbán tapsolni kezdtek... XI. FEJEZET, í. — Édes kislányom — irta Röderné — nagyon megdöbbentett, hogy Timárék- nál laksz. Hát hogy képzeled ezt? Magda nézte az ismerős, egyforma, kicsi betűket és nem tudott válaszolni a szemrehányó tekintetükre. Összegyűrte a levélpapírt, amire Írták őket, aztán szórakozottan megint kisimította. Erre a levélre, ami úgy végződött, hogy: azonnal gyere haza — nem lehetett mást válaszolni, mint hogy azonnal haza- j menni. Azonnal? Nem egészen. Előbb egy kicsit megnézi a Balatont, ha már Gyuri elviszi oda. Istenem, nagyon-nagvon buta kellene legyen, ha nem használná ki az alkalmat. Onnan aztán küld egy lapot anyának és egy párat a barátnőjei- nek, azoknak, akiket szeret, hogy lás- ; sák: gondol rájuk — és azoknak, aki- ! két utál, hogy pukkadjanak. Aztán szé- | pen hazamegy, a „Yacht, of William''- j mal és a Budapesti Újság cikksorozatával, elmesél mindent, a nagy-nagy csalódást Gyuriban (az már nem is csalódás volt, hanem valami olyasmi, mintha valakit a Riviera helyett Budakeszire vinnének nyaralni) és a hihetetlen j szerencséjét a kiadónál, a szerkesztőségben (ugye megmondtam, anyám?!) Géza bácsit , a monoklis igazgatót, a hires irót — és anya boldog lesz és meg fog bocsátani, annál is inkább, mert minden ugv történt, ahogy ő szerelte volna: Magda kiábrándult Gyuriból és a fontos, döntő kérdésekben, a rajzaival megállta a helyét és azt mondták róla Pesten, hogy igazán tehetséges. Kicsit szemezett az eső. tizenegy óra volt, délelőtt. Timár és Gyuri, mint rendesen, nem voltak otthon. Timárnénak vendége volt, egy magas, • hatalmasan kövér, idős asszony, aki hallócsövet hordott, a vadonatúj, kék, őszi kompiéjá- hoz, ami olyan furcsán hatott a nagy testén, az ultramodern vonalaival. Magda pár pillanatig beszélgetett vele. aztán jött a postás és bocsánatot kért, hogy bemehessen a szobájába és átolvashassa az édesanyja levelét. A hallócsöves hölgy kijelentette, hogy Magda „rém hercig” — és mosolygott. Magda csodálkozva nézte a kövér asszonyt, a hallócsővel, addig csak olvasott róla, de soha életében nem látott hallócsövet. Hallatlan különös voit, hogy bele kellett beszélnie a fekete csőbe, ha közölni akarta a vendéggel a gondolatait. És készséggel belemondta a nevét, korát, foglalkozását, Timárékhoz való viszonyát és mindazt, amire a divatos, síiket asszony kiváncsi volt. Most ott ült a levél előtt, amelyben Rózsikéról is volt szó és elhatározta, hogy meg fogja látogatni Rózsikét, már csak azért is, hogy otthon ne mondják aztán, hogy ő, aki úgy szerette Rózsikét az iskolában, most még az arcára sem kiváncsi. Sajnos, meg kell látogatni. Mi1MH1IH PIMI (WlUrWii—HWII—WIIIIIIIMIWI ii I Wli'lii I Hl V ilt nél hamarább, annál jobb. Ma délben, mikor Rózsika hazamegy az irodából, öt percre elszalad hozzá a József körútra. Hogy beszámolhasson róla odahaza... Felöltözött, kis pudert tett az arcára és kiment az ebédlőbe, hogy bejelentse, hogy ő most egy látogatást tesz, de félkettőre itthon lesz, pontosan. Időközben uj látogató érkezett Timár - néhoz, huszonnyolc év körüli, bajuszos fiatalember, akit Timárné a Gyuri legjobb barátjaként mutatott be Magdának. Pár pillanatig muszáj volt tehát maradni még, annál is inkább, mert Timárné a kékruhás, kövér asszonnyal az őszi ruhaproblémákba mélyedt és a fiatal bajuszos unta magát. Nagyon örült Magdának — amint mondta— kicsit udvarolni is próbált, mert mikor meggyőződött róla, hogy a hölgyek egymással vannak elfoglalva, megsimogatta a Magda kezét és hosszasan a szemébe nézett. Magda unta a dolgot, esze ágában sem volt flörtölni, elvonta a kezét és azt mondta, hogy mennie keli. A bajuszos kijelentette, hogy Magda kegyetlen. Nagyon régimódi stílusban udvarolt és a szinvakságával mulattatta Magdát. — Én tipikus szinvak vagyok mondta büszkén — az nem igazi szinvak. aki mondjuk a kéket zöldnek látja és fordítva... Mondja, például, milyen színű ruhája van a Timárné nagv- ságos asszony barátnőjének? — Kék — felelte Magda.-— Látja — szólt a bajuszos diadalmasan — ha azt mondta volna: zöld — én elhittem volna. Azt is. hogy piros. Sőt, egy kis rábeszéléssel azt is, hogy sárga... — Nem értem — mondta csodálkozva Magda — hát maga egyszínűnek látja a világot? — Dehogy — felelt a fiatalember és nagyon boldognak látszott, hogy ime: ő nem mindennapi ember — én épp olyan sokszínűnek látom a világot, mint maga. De az, hogy kék, sárga, piros, lila, satöbbi, mint fogalom nem létezik a számomra. — Érdekes... —- Ugye? Magda megnyugtatta, hogy komolyan, szenzációsan érdekes — de neki mégis mennie kell. Tehát kezet nyújtott a fiatalembernek. minden meggyőződés nélkül beleszólt a hallócsőbe, hogy: viszontlátásra, nagyságos asszony, (mert tudta, hogy az élénken öltözött idősebb hölgyek, nem szeretik fiatal lányok részéről a kezitcsókolomot). Timárnénak mégegyszer megígérte, hogy félkettőre pontosan itthon lesz és elment Rózsikéhoz... * Nagyon sötét kis előszobában kellett várni Rózsikéra. A háziasszony, aki ajtót nyitott, olyan volt, mint egy elefánt és Magia sajnálni kezdte Rózsikat, hogy ilyen szomorú környezetben lakik. Különösen akkor sajnálta nagyon, mikor a háziasszony, akinek olyan hangja és olyan tekintete volt, mint egy pofozkodó őrmesternek (csakhogy ez fekete, hegyes kontyot viselt a fején) panaszkodni kezdett Rózsikéra, mondván, hogy Rózsika rendetlen, ügyetlen és hogy a Rózsikét nem halmozzák. És mikor Magda megkérdezte, hogy mi az a halrrfozás, a háziasszony inegtöröltp az orrát a kezefejével és így felelt: — Teccik tudni, lakott nálam egy művésznő. Mancikának hivták. a Fő- váro Operettéből, kérem. Hát hogy a Mancikát, hogy halmozták az urak, az kész csuda volt. A Mancika drága volt, kedves, itt-ott jutatott nekem is mindenféléből. mert szegény asszon vagyok én. kérem. Vacsorákat adott a Mancika. Most már nagy nő. Ötszobás lakása van. Felsőerdősoron... Fa!pirítjuk ' Legszebb és íego esőbb ajándék a könyv!!! K onyvajándéhn ah mindenki örül! Legnagyobb választékot az ELLENZÉK könyvoszíáíyában talál. — Még ma kérje a nagy karácsonyi ingyen ár yvMU L
