Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-21 / 294. szám

1935 d ec c m bér 21. ELLENZÉK 7 Évvégi statisztika: Kiváló teljesítményt nyújtott 1935°>ben a Crisana Oraéea-i csapat 34 mérkőzését Í03.000 ember nézte végig az Cluj. (Az Ellenzék tudósitójától.) Évvég! statisztikáink során, most a nemzeti A-liga egyik szép helyezést elért csapatáról, az Oradea-i Crisana-ról számolunk be. A csa­pat lelke, amint köztudomású, Barátky, a Hungária volt magyar válogatott játékosa, aki sokszor egymaga nyert meg mérkőzése­ket klubjának, de az egész együttes, mint legutóbb Cluj-on is bizonyságot tett róla, olyan képességeket árult el, amely megérde­meltté teszi részére a nemzeti bajnokságban elfoglalt jó helyezését. Ez elsősorban a ma­gyar Jenny edző érdeme, aki jól összeková­csolta az együttest. A Crisana csapata 1935-ben 34 mérkőzést játszott, melyből 13-at megnyert, 10-ct vesz­tett, 11 -szer pedig döntetlenül játszott. Adott 68, kapott 59 gólt. a 34 mérkőzést összesen 103.000 ember nézte végig. A csapat gólrekordere Barátky, aki 22 gólt lőtt, uttinna Nagy Ödön (12 gól), Stetz (8), Lakatos (7), Boksa (5), Szőke (5), Cson­ka (4), Lengyel (2), Pintye, Cznkó és Matei pedig 1—1 góllal következnek. ! A Crisanaban a mult héttől kezdve uj kor- 1 szak kezdődött. A lemondott Maior dr. he­lyébe egyhangú lelkesedéssel a népszerű dr. Bancila vármegyei prefektust választották meg elnöknek, ami nagy meglepetést és örö­met Ls keltett Oradea-n. Dr. Bancila-tól nem­csak a Crisanaban, hanem a város egész sportéletében nagy fellendülést várnak. A klub alelnöke és a futbaliügyek teljhatalmú vezetője Poinariu-Bordea lett, akinek agili­tása és energiája közismert. A szakosztály tagjaivá dr. Filip Jus tint és Lendruli vasúti főtisztviselőt választották meg. Dr. Filip azonban, aki egyike a város legértékesebb sportembereinek, nagy elfoglaltsága miatt megválasztását nem fogadta el. de teljes tá­mogatásban részesíti a Crisannt. Helyébe va­lószínűleg dr. Ghis ügyvéd fog kerülni. A Crisana rendes tisztújító közgyűlését kü­lönben januárban fogja megtartani, mikor is a rokonszenves egyesület uj tisztviselőkivel kiegészítve fogja tavaszkor munkáját foly­tatni. Kezd kialakulni az olimpiai iuibaííiotna mezőnye Berlinből jelentik: Bekövetkezőfélben van az, amit sok külföldi és magyar szakember már hónapokkal ezelőtt megjósolt: a berlini olimpiai futballtorna iránt hatalmas érdek- lődés nyilvánul meg az egész világon. Eddig j 16 országban kezdték meg a tornára való céltudatos készülődést és e nemzetek leg- j többje hivatalos formában is bejelentette j már részvételét. A szervezőbizottság érte- * , sülései szerint a közeljövőben még számos újabb jelentkezés várható. Az alábbi nemzetek máris az olimpiai fut- balltorua biztos résztvevőinek tekinthetők: Ausztria, Bulgária, Egyesült-Államok, Egyip­tom, Észtország, Finnország, Haiti, India, Japán, Lengyelország. Németország, Norvé­gia, Magyarország, Olaszország, Peru és Svédország. Az UEC példája követésre talált: Oradea=n is sportegyesüíeiet alakított a villamosmü ORADEA. (Az Ellenzék tudósítójától.) Hirt adtunk arról, hogy Bazili Mihálynak, a vil­lamosmü igazgatójának kezdeményezésére Oradea-n is megalakították a villamosmü sportegyesületét, melynek teljes címe: Ora­dea Villamosmüvének Kulturális és Sport- egyesülete. Az alakuló közgyűlésen példaké­pül Bazili igazgató az UEC-t állította, mely­nek szép működését a Cluj-i lapokból jól ismerik a Kőrös-parti városban is. A tisz­tikart a következőképen választották meg: E-lnök Tünetin Demeter mérnök, alelnök Mihoc Eftimie és. Porumb Sabin, pénztáros Varga Zoltán, főtitkár Csordás János. Szak­osztályi vezetők: Futball Rónay, tekézés Mi­liőé, tennisz, korcsolya, asztali tennisz, úszás és vívás: Bodó Albert, halászat Bazili Mihály, turistaság Costa Traian. S?, egyesület előtt szép jövő áll, mert azt Bazili igazgató-d'iszelnök teljes mértékben támogatja és mert a klub kötelékében kitűnő sportemberek is állanak. A JRomania ifjúsági csapata 1935-ben szenzációs sikerrel szerepelt. A kitűnő együt­tes ez évben összesen 36 mérkőzést játszott, melyből 28-at megnyert, négyet vesztett és négy döntetlenül végződött Adott góljainak száma 165, mellyel szemben csak 37-et ka­pott. A csapat kitűnő teljesítménye elsősor­ban dr. Moldovan Piiu, Cos ma és Gimon hozzáértését és ügybuzgalmát dicséri. BELGRAD. A jugoszláv labdarugószövet­ség hozzájárult ahhoz, hogy Jugoszláviában profi labdarugócsapatok alakuljanak és hogy profibajnokságot rendezzenek. A német válogatott jéghokkicsapat tegnap Garmisch-Partenkirc.henben 5:0 (0:0. 3:0, 2:0) arányban győzött Oxford csapata ellen. Daróczy JvfCASF az országos amatőr ökölvivóbajnokság döntőjében Bucureşti bői jelentik: Az országos ökölivi- vóbajnokság döntőjének első fordulójában Daróczy Emil, a KKASE kitűnő ökölvívója pontozással legyőzte ellenfelét, Jón Anghelt (Áldana) és a pehelysúly döntőjében kerüli, ahol ellenfele a Timisoara-i Gilicze Antal lesz. Erdély versenyzői közül különben csak Daróczy vett részt a bajnoki döntőkön, mert Bükkös sárgaságban megbetegedett, a dön­tőket ma tartják meg. Női ŐSZÍ DIVATLAPOKAT óriási választékban Ellenzék könyvosztálya» ban kaphatÎ A BERLINI QLDIPIA HIVATALOS JELVÉNYE Az előkészitő bizottság már régebben pá­lyázatot hirdetett a hivatalos olimpiai jel­vény, az olimpiai emlékplakett és díszokle­vél megtervezésére. Az emlékplakettet és jelvényt mindazok meg fogják kapni, akik a játékokon hivatalos minőségben vesznek részt. A váltakozó feliratok és színek külön­böztetik majd meg a versenyzőket a veze­tőktől, a szövetségi kiküldöttektől, illetve a sportújságíróktól. Képünk Prof. Waldemar Rae-misch díj­nyertes jelvénytervét ábrázolja, mely kissé megváltoztatott formában és kivitelben a játékok nézői számára is kapható lesz. Az emlékplakett Otto Placzek, a díszok­levél pedig Prof. E. Böhm tervei nyomán készül. TEKÉZÜ-SPOKT A Matador és Hercules jubileumi hatos csa­patversenyének Brasov-i eredményei a követke­zők: ii8 pont Hargita Brasov, 113 pont: JÁR Brasov, 104 pont: Suburbin é$ FrWtra Brasov, 103 pont: Şoimii Baraolt és Blumana Brasov, 102 pont: Veseli^, Brasov, 99 pont: Jóbarát Bra­sov,' 97 pont: Gloria Brasov, 7S pont: Zsinór Racosui de Jós. Az egyéni versenyben 27 ponttal Bailing Já­nos k esolta és Bcnkő Benedek Jóbarát vezetnek. Az egyént nagydij « két kiváló versenyző kö­zött fog eldőlni. A versenyeket a Maier j. Io­sif kerületi titkár vezetése alatt álló zsűri kifo­gástalanul bonyolította le. mmastasf SZER MINT EGY SZÍNPADI CSILLAG! A Metropolitan - Operában Név/ Yorkban, a párisi Operában, vagy a mi tővárosunk Nemzeti Színházá­ban gyakran íáíunSc a páholyokban, vagy az első sorokban hölgyeket, akik olyan eiragadóak, hogy a né­zők sokkai inkább őket figyelik, mint azt, ami a színpadon öríénik. Min­dem asszony olyan szépségről álmo­dik, amelyet össze lehet hasonlítani a szinpad csillagaival, de csak keve­sek vágya teljesedik. De az arcbőr helyes ápolása és a kozmetikai szerek megválasztása a nőket céljuk eléré­sében hathatósan támogathatja. A RICHARD HUDNUI THREE FLOWERS PUDER a szépségápolás értékes szere, amelyazeíŐDeiő hölgyek oizaimát New Yorkban és Párisban megnyerte, finom összetétele, légies és elbájoló illata miatt első helyen áll. Használja tehát a Richard Hudnut !hr66Fiow6rs pud6rf! R I C H A. R D HUDNUT th FQQ FI OlüGES + P U D E R Az erdélyi és bánsági bankok 300 millió lej értékű váltóit fizette ki a kincstár BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) A konverzió végleges likvidálásával kapcso­latban a kormány rendezi azokat az immo­bilizált váltókat, amelyeket a Banca Natio- ; uálá évek során a vele összeköttetésben lévő ? pénzintézetektől visszleszámitolásra átvett. Az állam több mint 4 milliárd lej értéket képviselő immobilizált váltóanyag átvételét határozta el és ennek fedezetéül bocsátotta ki fokozatosan az ezüst százlejeseket és a váltópénzeket. Újabban 360 millió 475 ezer lej értékű ilyen váltókat vett át az állam. Ezeket a váltókat évekkel ezelőtt önálló pénzintézetek, vagy Bucuresti-i nagybankok Erdélyben és a Bánságban lévő fiókjai nyúj­tottak be visszleszámitolás végett a jegy­bankhoz. A legutóbbi kimutatásban lévő pénzinté­zetek között van az aradi Victoria bank 10 millió lejjel, a Banca Romaneasca aradi fiókja 2 millió 134 ezer lejjel, a Romcomit Tirnisoara-i fiókja 470 ezer lejjel. A legnagyobb összeggel: 110 millió lejjel a Cluj-i Banca Agrara, azután 27 millióval a Cluj-i Banca Cen­trala, 53 millióval a Brasov-i Banca Cetatea. 9 millióval az Albina Sibiu és az Izvorul Alba- Iulia, 3 millió 300 ezerrel a „Casa de P,i$- trareaC; Sáliste szerepel a jegyzékben. Újabb jelentős emelkedést ért el a világ vastermelése. Tizenegy legnagyobb vaster­melő állam termelése az év első nyolc hó­napjában 42.7 millió tonnára emelkedett, szemben az előző év hasonló időszakában elért 35.9 millió tonnával. A nyersacél ter­melési mennyisége ugyanez idő alatt 57.2 millió tonna volt. 1934 első nyolc hónap­jában 47.7 volt az acéltermelés. Csaknem az összes államokban meghaladja az idei termelés az elmúlt évit. Angliában félkész áruban szűkös a helyzet. December végére húszezer tonnát készülnek átvenni a kon- tingeníális Ireg-kartellben résztvevő orszá­goktól. A félkész áruk és rudvasak ára Ame­rikában is tonnánként két dollárral emelke­dett. Kereslet vau — kínálat nincs. Az élénk kereslet a bánsági gabonapiacon az irány­zatot megszilárdította. Kínálat azonban nin­csen és a piacon mutatkozó elégtelen menv- nyiségii áru miatt áremelkedés is észlel­hető. A piaci árak a következők: bánsági buza 440, torontáli buza 450. tengeri 280. zab 320. takarmányárpa 300, korpa 260, kismalmi liszt a 30/70-es beosztásból 840. nagymalmi liszt 360, tökmag 700. napra­forgómag 420, cirokmag 230. muharmag 550 lej százkilónként. A lóheremag 35 és a lucernamag 30 lej kilónként. A gazdáknak nem kell kereskedelmi adót fizetni. Az aradi törvényszék több aradhegv- aljai szőlősgazda felebbezésére megsemmisi- tette a rájuk kivetett kereskedelmi adókat. Egyidejűleg ítéletében kimondotta, hogy me­zőgazdasági termelőt nem lehet kereskedel­mi adóval megróni saját termésük után. Sportember legelső olvasmánya az Ellenzék. Megjelenik helenkint 5-s

Next

/
Oldalképek
Tartalom