Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)
1935-12-21 / 294. szám
BL LENZAK 19 3 5 december 21 Jön a karácsony Néhány nap múlva 1936 eve lesz aimak, hogy in> gs/lilelett Jézus, s/erelet és béke tanának megalkotója és hirdetője. Tiszteletére a egész földkerekségen milliónyi templomot emellek Születését minden évben legnagyobb külsőségek között ünnepük meg ma is a keresztény népek. Valakit es ak akkor ünnepelünk es tisztid ii nk bensöleg is, ha tanai! ás cselekedeteit kövotjiik is. Krisztus ás az einlierlúrsi gyűlölőt kizárják egymást. Az, aki gyűlölőtől hirdet, szil ás érez einbci- társ;i\ al s/etnlx'ii, man lehet igaz keresztény. Krisztusi rlelemlien man. Krisztus tanitásai a szeretet tanában csúcsosodnak ki. Tana társa inak alfája es ómegája, a .szeretet tana. A keresztény népek elvetették a lényeget, eltávolodtak tartalomtól és a súlyt a formaságokra helyezték Vzzal édeskeveset tőrödnek, lutgy a lelek nélküli formaságokkal legfeljebb csak azt érhetjük el, hogy magunkat elaltathatjuk. másokat meg félrevezethetünk, de legkevésbé sem szolgáljuk Krisztust, avagy váll hal jak meg magunkat a bűntől. Sőt ily' módon nem válthatjuk meg magunkat a bűn töl s észrevétlenül is mind jobban csuszánk lefelé a lejtőn és mind mélyebbre ereszkedünk azon az utón, mely a fertőbe vezet. A jó é.s a gonosz szellem közötti harc Krisztus előtt is megvolt. Megvolt amióta csak az ember öntudatára ébredt. .Senki azonban Ö előtte nem tudta oly istenien egyszerű formáiban összefoglalni, megjelölni a gonosz elleni harcieszközt. Szeresd felebarátodat. máit ienmagadat! ö nemcsak hirdette. de gyakorolta is ezt a tant. Ennek tulajdonítható. hogy tanítványai oly önfelól- dozóan követték, És minthogy a tanítványok szintén nemcsak hirdették, de a gyakorlatba, az életbe is átvitték a szeretet tanát, a krisztusi tanok a legnagyobb gyorsasággal terjedtek el az alsóbb nép rétegek ben. az akkori hatalmasok rémületére. Nem volt ez csoda. Hiszen a nép akkor is. mint most. áhitozta a szeretet, a béke és az igazság országát. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az őskereszténység egyben hatalmas szociális megmozdulás is volt. Ezért hívták ki maguk ejlen a keresztények az akkori hatalmasságok haragját és bosszúját. Ök szere te then, békében és testvéri közösségben éltek. Nemcsak a háborút vetették meg és tartották bűnnek, hanem a fegyverviselést is. Es most, majdnem kétezer év múlva a jó és a gonosz szellem tovább folytatja halálos küzdelmét egymással. Épp úgy szőnyegen fekszik ma is az emberiség megváltása a gonosz szellem hatalma alól. mint akkor. A nép és annak mind szélesebb rétegei folyton fokozódó áhítattal szomjuhozzák a béke, a szeretet és az igazság uralmát, vagyis a testi és lelki nyomorból, a bűn fertőjéből való menekülést, a szeretet és gyűlölet a jó és gonosz szellem közötti küzdelem is mindegyre nagyobb hevességgel és elszántsággal folyik. A gyűlölet, a gonoszság szelleme érzi, hogy végórája közeleg, hogy szörnyuralmát, bűnös életét megmenthesse, vagy legalább is meghosszabbíthassa, a halálra ítélt elszántságával küzd. Élte megmentése érdekében, a ren del ke zésére álló valamennyi harci eszközt igénybe veszi. Ma már világos, hogy a szeretet és a ]>éke tanát mindaddig nem lehet megvalósítani, míg az emberiség nem lesz felszabadítva az öt fojtogató nyomor abroncsaiból, illetve csápjainak halálos szorításaiból. Ma már tudjuk, hogy a népek és a népeken belül lévő egyedek közötti marcangolásoknak addig nem lehet végük, míg a létért való küzdelem megtartja mai formáját. Ma még a létért való küzdelem, a maga valójában nem egyéb, mint népnek-nép és embemek-ernbertársaik elleni fékveszteit küzdelme. Mindegyik, a. másik rovására igyekszik jóléthez jutni. Hogy a létért való küzdelmet, a maga természetes rendes vágásába terelhessük, szükséges a szociális igazság megteremtése. Éneikül nincs szeretet és béke és hiányzik a Krisztus iránti tisztelet. Pácol Victor. AD II összes versei Amatőr kiadás. BiMia-papiroson, 1000 oldal. Hajlítható egészbőrkötésben Lei 462, hajlítható egész- vászonkötésben Lei 330. Rendes kiadás, vászonkötésben Lei 165. Postán azonnal utánvéttel. LE PAG ED,, Kérje a teljes karácsonyi könyvek, fadíszek, csodacsomagok jegyzékét. Fényes keretek között ünnepelték Marót Sándor szerkesztő harmincéves újságírói jubileumát ÓRA 1)1 ^ (A/ Ellenzék tudósitójától.) Kedden este zajlott le fényes ünnepi keretek közölt Marót Sándornak, az Oradeni Szabadság felelős .szerkesztőjének 30 eves újságírói jubileuma. A jubileumi ünnepségre eljöttek a színházba mindazok, akik a város közéletében szerepel játszanak. Hivatalos részről, a vármegye képviseletében megjeleni dr. Chi- rila Vugu.stim alispán, a város képviseletében dr. Illetlen polgármester s jelen volt dr. Popoviciu Valér reiulörkvesztor is. Megjelent a színház nézőterén dr. Markovils Mami nyugalmazott főispán, Sulyok István református püspök, dr. Soós István a magyar párt Oradea-i tagozatának elnöke, valamint Oradea számottevő újságírói. A gazdag műsort az Oradea-i .szimfonikus zenekar nyitotta meg, majd a színpadon felsorakoztak az újságírók, akiknek jelenlétében a jubiláns Marót Sándort elsőnek Ligeti Ernő Oluj-i újságíró üdvözölte, az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Ujságirós/ervezet nc- \él>eii. Ezután dr. Soú.s István a magyar párt ncvélien üdvözölte Marót Sándort, majd Pe- rédy György az Oradea-i u jságirószervezet ■nevében köszöntötte a 30 éves újságírói jubileumál ünneplő újságírói. Végül Pcrédy felolvasta az. Országos Magyar Párt. valamint a budapesti Újságíró Egyesület üdvözlő levelét. Marót Sándor meghatva mondott köszönetéi a köszöntő szavakért, majd dr. Kremier Miklós olvasta fel megérni étkezéséi Marói1 Sándor jubileumára. Utána maga a jubiláns lépett az előadó asztalhoz és élvezetes előadást tartott újságírói múltjáról. M. Eévay Ilonka opera énekesnő adóit elő két dalt, majd Nyirö Józ.sel olvasta tol jól sikerült novelláját. Befejezésül a nagynevű Kóbor Tamás, a kitűnő magyar iré> szórakoztatta irodalmi értékű csevegéséi el a közönséget. ■BUCUREŞTI. (Az Ellenzék tudósítójától.) 1 A Banca Xationala-ban fontos tanácskozásokat tartottak az elmúlt napokban az aranyat termelő bányavállalatok bevonásával. Mitita Constantinescu bankkormányzó rámutatott arra. hogy a kormány a termelést fokozni akarja s kész ezért minden áldozatra. Nem zárkózik el az elöl sem. hogy a vállalatok idegen tökét vegyenek igénybe erre a célra. A bankkormányzó kijelentette, hogy az aranyat termelő bányavállalatok különös figyelmet érdemelnek s felkérte a jelenlévőket, terjesszék elő a szükséges hitel nyújtására vonatkozó kívánságaikat. A Di-' mineata jelentése szerint a vállalatok kiküldöttei írásban terjesztik be válaszukat. A lap úgy tudja, hogy a bányavállalatok az arany árának felemelését fogják követelni, miután a jegybank a világpiaci árnál olcsóbban veszi át tőlük az aranyat. A világpiaci ár 142 schilling 31 gramonként Londonban, ami 114.000 lejes árnak felel meg kilogrn- monként. A legutóbbi áremelés óta is az árban ezer lejt kitevő különbözet mutatkozik. Miután 1929-től 1934-ig körülbelül 18 ezer kilogram belföldi aranyat vett át a jegybank, a leszorított ár folytán a bányavállalatok több. mint százmillió lejjel károsodtak. Súlyosbítja a helyzetet a lej árfolyamához toldott valuta-felár is. ennek hozzáadásával ugyanis az arany kilója 180—200 ezer lej volna. A bányatörvény előírja, hogy a Banca Naţionala a londoni börze árfolyama szerint köteles átvenni az aranyat, a jegybank ezt az árat mégis elutasítja. A bányavállalatok joggal kérdik, miért fizet erős papírpénzek beváltása során a jegybank jutalmat és miért utasítja el az ezzel aránylagos jutalom adását, mikor tiszta arany beváltásáról vau szó? Más országokban is válság van, mégis — Csehszlovákiában, Ausztriában, Magvarormm Ma harmincöt éve, ■az Ellenzék 1900 december 19-iki száma meg. írja, hogy £ budapesti járásbíróság zoo korona pénzbüntetéssel sújtotta azt a kereskedőt, aki „ily vakmerő hirdetési szédelgésre vetemedett: A mama sírt örömében, mikor a papa az olcsó portékát X. áruházából hozta.“ Ebből az alkalomból több példáját adja az Eb lenzék a 35 év előtti reklámnak, amelyek igy hangzanak: A sárga irigység tölti el konkur- rensejmet, mióta megtudták, hogy mily olcsón vagyok képes árusítani... A nagy üstökös nem érkezett meg, de ahelyett nagymennyiségű olcsó vászonáru érkezett meg a napokban X. üzlete számára-.. Ostobaság ellen hiába küzdenek az istenek, az én áruim ellen pedig a konkurrensek... Lady Smith ha még éín-e, bizonyárba N, N—nél rendelné meg cipőit*/.. Rotschild nyomdokaiba lép, aki következetesen nálam szerzi be ruhaszükségietét, stb. A „Karácsony“ című cikkben többek között ezeket a sorokat olvassuk: „Martyr halállal vérzett cl a keresztfán, de eszméi megteremtették kétezer év óta a keresztény kultúrát s 2 kereszt hitünk szymbolumává változott. — ARANVCSEMPÉSZEK VIRÁGKORA Kévéséi 3ize4 a jegybank a belföldön termeli aranyér! Jóval nagyobb az ár a szomszédos országokban szagon és másutt is a tényleges értéket fizetik a bányavállalatoknak. A csempészés megakadályozása Mig a jegybank 111 ezer lejt és kis jnIáimat fizet az arany kilójáért, ezt igen köny- nyen jóval magasabb áron lehet értékesíteni a szomszédos országokban. Az aranycsempészet felvirágzását ez okozta. Magyarországon például kilónként 220 ezer lej is elérhető. Ezért már hetekkel ezelőtt megindult az arany kiáramlása, helyesebben: csempészése. Tudvalevőleg aranyat, vagy más nemes fémet szigorúan tilos kivinni, tehát egyesek a vállalkozó szellemű csempészeknek adják át a nagyértékü nemes fémet, hogy azok a külföldön értékesítsék. Arad- és Hunedoara-megye határán és a közeli Alba-megyében. valamint Satu-Maréban vannak a legdusabb tartalma aranytelepek. amelyekről mindig igen sok aranyat kapott a jegybank, de most szünetel a be- szogáltatás, mert a bányatulajdonosok az arany hivatalos árának felemelését kérik. De a kisebb üzemekből és a titkos aranybányákból rejtelmes utakon külföldre vándorolnak a kitermelt mennyiségek. Beavatottak szerint a jegybankiján csupán néhány ezer lejes emelésre lehet számítani. A jegybank kívánsága alapján a nyomozó hatóságok úgy Arad-megyében, mint más határállomások és határvonalak mentén a legnagyobb eréllyel folytatják a csempésztanyák f el ku t a t ásá 1. A Banca Naţionala legutóbbi heti kimutatásában aranyszaporulat nem szerepelt, másszóval az utóbbi hetekben az aranybányákból és a kisebb aranyüzemekből alig szolgáltattak be aranyat a jegybankhoz. Pedig ezelőtt hetenként tiz-tizenöt. kilogram szinarannyal gyarapodott a Banca Naţionala aranykészlete, amely a legutóbbi kimutatás szerint 10 milliárd 720 és fél millió lejt tesz ki és egy héttel ezelőtt is ugyanennyi volt. Lesz-e Karácsony, mely a nemzetnek Messiást hozzon, aki tűrje, ha arcul ütik, szeressen, ha gyűlölik, küzdjön, ha halállal fenyegetik és vére hullásával is kész legyen megpecsételni a népek jogait, igazságát s eszméinek diadalát?“ „Zenekedvelő növények. Egy .amerikai tanár azzal a meglepő felfedezéssel áll elő, hogy vannak növények, melyek a zenei élvezetekre is képesek. A jeles tudós egyik barátjánál olyan növényt is látott, melynek levelei megnyíltak, ha közelében muzsikálnak, de az első hamis hangra bezárultak. (?) A professzor ur ezenfelül azt állítja, hogy a legtöbb növény növését a zenei hangok kedvezően befolyásolják. Egy szimfónia hangjaira a rózsa hamarább kinyílik. Minden üvegháznál többet ér tehát cg)* hangversenylerem. mert ott a növények csodálatosan fejlődnek. Ezt fedezte fel Totigen János tanár Bostonban. De van-e még olyan csoda- amit Amerikában föl nem fedeztek?" se $0.000 KARÁCSONYI AJÁNDÉK SZÉTOSZTÁSA MEGKEZDŐDÖTT! Winden vevő fest2 i CRISTAL PORCELAN mmm s. B UCU R F- S T I — CLUJ. Komáromi Hutaiok szíovsnszkói estje A Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesülete nivós kulturestét tartott. Az első előadást Zombory Ciyörgy larto'ta „A íinahag szerepe a kisebbségi magyar szellemiség kifejlődésében“ cimmel, utána Kossiny: József szavalt: néhány versét, majd Földes György dr. olvasta fel fi- nomhumoru novelláját. Nagy Barna a ..Szlo. venszkój magyar képzőművészek“ c. értekezésben szociálisabb. magyarjbb művészetet és erélyesebb, tisztnltaipb, igazságosabb kritikát követelt. A nemrég .'akult Komárom 1-rró Beethoven Sz.dur triójának 1. léteiét adta elő. WeLiz Emma a zongoránál, Knzsán József hegedűn, Schmidt j Viktor csellón játszott é, igazi művészi élvezetet nyújtott. A szünet után Szvatkó Pál dr. beszélt a szlo- venszkói magyar Irodalomról. Négy korszakot különböztet meg a szlovcTiSzkói magyar irodalom életében. Az első 1919—24-ig az emigránsok és a dilettánsok harca, amely első fejezete volt a Budapestről elszakad: központi érzésű magyarság 'rodalmj elindulásának. A második korszak 1924—29-ig Rrt s az ébredés, erősödés és vitás harcok ideje. A harmadik kor 1929—1933-ig, a kritikai korszak, a negyedik 193 3-tó] máig a tespedés kora. a Budapest felé orientálódás időszaka. A szlovenszkói irodalom központosítása szükséges, amelye: elérni egy- gyakran megjelenő, nivós, jókezekben lévő. élénk oiP kiadása révén lehetséges. Ennek a lapnak harcosnak, boncoló- nak, mindent figyelőnek kell lennie, mint egy szeizmográfnak. Ezután Szijj Daisy adott elő Mécs László és Palotai Boris verseiből. Kaszás Fc-cnc zamatos magyarsággal adta elő mulattató novelláját. A szép műsor méltó befejezéseként Szomba'.hv Viktor olvasta fel ,,Csallóközi bögrék“ című értékes, vidám novelláját. NŐI ŐSZI DIVATLAPOKAT óriási választékban Ellenzék könyvosztályá» ban kaphat! Újabb rendelet a monopol-szesz és pálinka darusításáról. A monopolvezérigazgatóságnak a monopolszesz, és pálinka kötelező tartásáról kiadott rendelkezése sok félreértésre adott alkalmat. Eredetileg úgy szólt a rendelet, hogy a városokban 5000. a falvakban 2000 lej értékben kötelesek az italmérők monopolpálinkát, vagy monopolszeszt tartani. Ezt a rendelkezést egy újabban kiadott rendelettel odamódositották. hogy a mai naptól kezdve úgy a városokban, mint a falvakban az italmérési illeték egy negyedrészének értékében kötelező a monopol-szesz és rachiu de monopol (pálinka) tartása. IMovits & Co.-nál MEGKEZDŐDÖTT A KARÁCSONYI VÁSÁR! Minden vevő ajándékot kap „Takarékossági“ könyvre is!!! Evőeszköz, porcellán, üvegkészletekben eddig nem létezett olcsó árak. Szenzáció! Külön premiái kapnak: Minden 50-ik egy likőrkészletet, minden 100-ik egy d a r áíóí, minden 500-ik egy komplett étkezőt, minden lüüö-ik egy komplett konyhaberendezést, 5000 Lei értékben. Ajándékot minden vevő kap! H0§H0VÍ!§ CO. C uj, föpostával szemben.