Ellenzék, 1935. december (56. évfolyam, 277-300. szám)

1935-12-15 / 289. szám

1935 december 15. ELLENZÉK mai KOSZTOLÁNYI DB7rŐ ................. ■■"'■'■I" 1 ■' mmmmmmmmm iw Iskolai dolgozatok Kilépett, régi irkalapokat forgatok. Is­kolai dolgozatok vannak rajtuk. Tanár­barátomtól kaptam őket. Tizenkét-tizcri- három éves fink írták, volt növendékéi, évekkel ezelőtt, hogy gyakorolják magu­kat a betűvetés nemes művészetében. A módszer az, hogy a tanár előzőleg nem magyaráz. Legföljebb fölolvas ne­kik egy verset s a tanulók számot ad­nak arról, hogy hatott rájuk ez a vers. Ha hull a hő, akkor a hóról Írnak. Tár­gyukat mindig szabadon választják, légy kisdiák arról a megrázó élmény­ről vall, hogy fogadta őt szigorú édes­apja, amikor az iskolából intőt hozott haza. A szigorú édesapa nem mennydör­gőit, nem ádázkodott. Csak fölsóhajtott s ezt mondta: ..Édes fiam“. Ez a két szó oly váratlanul jött, hogy a kisdiák sir- vafakadt s azóta igyekszik jobban ta­nulni. Már órák óta böngészgetem az iskolai dolgozatokat s érdeklődésem nem lanyhul. Miért van ez? Azért, mert itt a gyermekiélek hangját hallom. .4 hangot meg lehet különböztetni a vissz­hangtól. Ami a felnőtt ajkán bölcses­ség, abból szólam lesz, ha gyermek szaj­kózza vissza. Olyan rosszul állna raj­luk a mi érzésünk és ítéletünk, mint nagy télikabátunk a kis verébmell ükön. Nem felel meg nekik a mellbősége. De itt a nevelő nem zavarja köreiket. Vala­mennyien a maguk eszejárása szerint fogalmaznak, gyarlón, őszintén és bájo­san, mintegy a természet után, meg­merevítő minták nélkül. Csodálatos, milyen eredeti tud lenni egy gyermek, ha hagyják. Egy fiúcska például figyeli a szállingózó hópelyhe­ket. Sajnálja őket, mert rövid az életük. Mihelyt földre érnek, széttiporják, vagy elolvadnak. „Némelyik hópehely — Írja — ráesik az emberek ruhájára, kalap­jára és mint apró potyautas utazik to­vább“. A tanár vöröstintával a lapszélre j irta: „Szép“. Én azt írtam volna oda: j Gyönyörű“. Csak a szűzi képzelőerő ! tud ilyesmit kitalálni. Egy fáradt író j megirigyelhetné friss hasonlatát. Finom i és talpraesett az az észrevétele is, hogy csak az első hópelyheket lehet megsem­misíteni, a többieket nem mert millió és millió jön, „mint óriási hadsereg“ s a tömörülésben erő van, hatalom, ha még oly lenge és veszendő is egy hópehely önmagában. Egy másik fiú — ez kültelki munkás- gyermek — arról ábrándozik, milyen is lehetne a mai, korszerű Toldi: „Körös­körül nagy cséplőgépek vannak — írja — Lacji Endre jön tankokkal, ágyuk­kal fölfegyverzett hadával. Miklóshoz mennek s ezt kérdezik tőle: „He. proli, melyik utón lehet Budára jutni?“ Ez a somogyi fiú igy képzeli el Toldit: Palóc díszítésű mellényéből kikandikált a bor- juszáju ing. Nadrágja minden kötés j nélkül megcült csípején. Hasonlított ki- j varrása a mai huszárnadrághoz s a fé- j nyes csizmájába torkollott“. Ez itt a költőről elmélkedik: „Szeretem a költő­ket — vallja , mert többnyire szép verseket imák. „Hát nem édes és okos kölyök ez? Megállapítása hibátlan. Va­lóban a költők csak „többnyire“ írnak szép verseket. Néha, amikor nincs ihle­tük, csúnya verseket is írnak. A szép vers úgy lúd a dolgozat írójára, mintha „szivét késsel piszkálnák“. Ez is kitűnő. A kifejezés szokatlan, de szemléletes. Jobb, mintha a felnőtteket majmolva azt mondanál, hogy „a szép verstől eláll a lélckzete“. 1 Az idézeteket szóról-szóra közlöm. ! Helyesírási hiba bőven akad bennük, de idétlen, torz, nénietes mondat alig, Mindnyájan röviden, velősen imák, mesterkélt visszamutatások és utalások nélkül. Senkise kezdi igy dolgozatát, mint majd később, nyolcadikos korá­ban: ..Ha lapozgatjuk a történelem, vé­res, dicső lapjait...“ Ebből az a tanul- sátg. hogy fogalmazni nem mindenki tud, amíg meg nem tanítják rá. A nevelőnek nem is lehet más feladata, minthogy épen megőrizze tanítványai ösztönös- ségét. Nagy karácsonyi !! Nagy karácsony! vásár! karácsonyi vásár ! / m. zeffir-------— 1 m. flanel-------— 1 m. tussor fehérneműre 1 m. cérna harc hét — / 777. pique barchet — 1 777. ruha selyem — Szabó 1 772. szövet ruhára 1 777. georgette Î 777. bársony — 1 777. kabát szövet 1 d. férfi ing fa°ffral 1 d. férfi háló ing L. 65-ítél, CLUJ, Calea Regele ferdinamd No. W—MBB—BBMW—I—■B—H——■ Saijjapin SByilaiicozifk az sif méivész:- generációről, a mai ©roszországról, poiiiilkáK'él, filmről, boldogságról s a lemondásról „Az sifuságnak lógat vannak!“. BERLIN. (Az Ellenzék tudósítójától.) Amikor az elsötétített Kaiserhof-hotelbeli .szoba homályából elénk siet Saljapin, magas szál alakja egy pillanatra szinte az egész szobát betölteni látszik. Arca, a barázdás, markáns arc mintha megöregedett volna mióta utoljára láttam, háta is hajlódtabb ta­lán, de szeme átható fénye, meleg hangja még ma is, a sokadik X-n túl is megmaradt réginek, a kitűnő orosz művész legfelejthe­tetlenebb jellemző jenek. Mialatt leülünk a karcsú kis teaasztal mel­lé s felesége szorgosan tesz-vesz körülöt­tünk, Satljap-in mosolyogva nyomja saját ce­ruzáját a kezembe. Mikor fölvilágosítom, hogy .soha sem szoktam jegyezni, tréfás gesz­tussal üt a homlokára s azután megszokott furcsa hangsúlyozásával, szivének spontán őszinteségével kezd el mesélni. Vallomásban bontakoztatja ki szines lelkivilágának s egész világszemléletének egyik legérdekesebb kis töredékét. A fiattal müvészgenerációra, az utódokra terelődik a .szó egyenlő a Flavisan cukorka hatása nátha, spanyolláz és grippe megbetegedések ellen. Ezen cukorkák szo- pogatás közben a száj ér­zékeny nyálkahártyáit egy sárga védőréteggel vonják be. Ezen védőréteg bizton­ságot jelent önnek a fer- tözéses megbetegedések Flavisan cukorka ! talmazó eredeti kerül forgalomba, szertárban és beszerezhető. 50 darabot tar- i csomagolásban , minden gyógy- drogériában S. A. peotfu - Industria Chimică, B-ucureşt« 333E52X£SaiM'S0 — Hígyje el, nem könnyű ma fiatal mű­vésznek lenni — kezdi a beszélgetést — a hí­res „nagyok“ szelleme, sőt élő személye még túlságosan közel van hozzánk, a fiatalok te­hát már csak nehéz előítéletekkel indulhat­nak el pályájukon. A közönség igényei is megnőttek s az ezt igazoló anyagi képesség viszont pontosan fordított arányú, csökkent. Sokan azt hitték, hogy a film fog több mun­kaalkalmat, érvényesülési lehetőséget terem­teni, e helyett azonban a film túlnyomó ré­szét is a már meglevő, beérkezett színész- gárdával töltötték ki. Akikre pedig igazán szükség volt — a technikai emberekre pél- j dóul —, azok még mai napig is hiányoznak, l azon egyszerű oknál fegya, hogy mindenki I napok alatt akar lehetőleg karriert csinálni, de minden művészi vagy elemi elmélyülés j nélkül. — A szakkörök ma már tökéletesnek tart­ják a filmet, <a közönség nem kis része pe­dig egyenesen a színház fölé helyezi... A „deszka“ szerelmesei... — Ez lehetséges. Nem is vonja senki két­ségbe, de viszont hallotta már valaha is egy film embertől, hogy gyárát akkor is fenntart­ja, filmjeit iákkor is leforgatja, ha tőkései cserben hagyjak, vagy pénzét a gazdasági válság elúsztatta? Ugye, nem! Pedig a színé­szek a „deszka“ szerelmesei még; ma is sok helyütt ekhos szekéren, sőt gyalog járják az országutat. Ezeknek az embereknek ideáljuk van, művészi magabizásuk s még egy, ami j maholnap egyre inkább válik fehér hollóvá: tudnak lemondani, tudnak szenvedni és tűr­ni, mindezt pedig fillérekért, magukért s a művészetért. — S ez ad ma is a színészetnek kitartás!. Ez: hogy elég két-háront viharvert kulissza, egy ujjhegynyi festék s egy rongyos szöveg­könyv a munkához, nem pedig Jupíler-lám- pás, üvegtetős csarnok-műterem, hozzá negyven nyelvétilógató fő, a‘l, segéd és mel­lékrendező, öttucatnyi ‘részvényes s vagy ugyanannyi olyan vadidegen ember, kinek magához a filmhez .semmi művészi köze, ró­la fogalma, sincs s egész ottani létjogosultsá­ga pusztán a kihelyezett ezres bankóban fek­szik. — Elkeseredett...? — Nem! Jótl tudja magiam is filmeztem s Don Quihottenak nagy sikere volt, a darab után elhalmoztak a filmesek ajánlataikkal, de én mégsem választottam ezt, mert nem vagyok hajlandó ember helyett éneklő auto­matává válni. Csinálják mások. Nekem sok­kal nagyobb boldogság magam előtt látni a ! közönséget, szemükről, arcukról leolvasni tetszésüket vagy nem-tetszésüket, hallani tapsukat s érezni, hogy a művészt még élete delén ils szeretik s megértik. Ez az én leg­nagyobb boldogságom, ez az öregkor leg­szebb ajándéka. — ön bármikor visszatérhetne Oroszor­szágba , miért nem dér vissza? Saljapin elgondolkozik, felugrik helyéről s hosszú léptekkel kezd; el róni a szobát: — Tudja ez a kérdés tulajdonképpen igen fájdalmas. Visszatérhetnék, igaza van, sőt azt hiszem, szívesen is látnának, de mit csi­náljak én ott, mi legyen az. én hivatásom, ahol emberek nyomora töltené el szivemet szomorúsággal, ahol .a gép nagyobb ur az ember leikénél, ahol nincsen család, nincsen a művésznek igazi dobogója, csak a robot és keserűség; éreztetné velem hiábavalóságomat. A művész pedig ne politizáljon. Ezt hagyja a politikusoknak, amint azok sem kivannak bennünket helyettesíteni. Utálom mindazt, ami nagyképűen hirdeti magáról a nélkülöz­hetetlenséget... ennek egyike a politika, a véglete pedig a politizáló művész. — Mit gondol, mi hajítja ezeket a politi­kához? — Nem tudom, de azt hiszem csillapitha- tatían nagyra vágyásuk, képességeik túlbecsü­lése s annak mindenkire való reáerőszako- lása. A művészetet alkotó állam — S az állam szerepe a művészetekben? — Ez más. Mussolini például nagyot al­kotót t nemcsak politikai téren, hanem a művészetekben is, Anglia majdnem minden politikusa egyben művészbarát is, élükön magával György királlyal s hasonló példá­kat még egész sorjával tudnék felsorolni. Kell is azonban, hogy az állam bizonyos fokban maga irányítsa a kilenc múzsa mun­káját s ha ez mindenütt meg; is történne, úgy nem adódott volna teremtési alkalom például arra a sok zenei és képzőművészeti „izmusra“, melyekről azt hiszen: nyugodtan állíthatom, hogy mint későbbi kortörténeti dokumentum és lehetőség érdekes jelenségek, de mint művészeti jövő s az eddigieknek ko­moly ellenfele, tisztán csak a nevetség tár­gyai lehetnek. — Utolsó kérdés... úgy halijuk, visszavo­nul, lemond? — Lemondás, félrehuzódás... Istenem... ezek szavak, de a szavak mögött valóban lelki harc húzódik meg. Hígyje el. nincs mi­ről lemondanom s azt hiszem ma éppúgy el­ismernek, mint azelőtt. Szerepelhetek, dol­gozhatom amennyit csak akarok, de ál sze­retném adni helyemet a fiataloknak, az uj generációnak. Most rajtuk a sor, mutassák meg mit tudnak, én pedig szívesen segítek majd rajtuk s boldog leszek mindig, ha ki­kerül valakit újból a színpadhoz, hírnévhez közelebb hozni. Az ifjúságnak fogai vannak, a hírnévnek ped g kötelességei > ezért a legszebb elismerése a művésznek, ha máso­kat taníthat, nevelhet s bennük saját tudá­sának s eszméjének kiteljesülését érhet! meg. Do ros Ferenc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom