Ellenzék, 1935. november (56. évfolyam, 252-276. szám)
1935-11-08 / 257. szám
6 ELLENZŐK 193 5 november H. 1 cvelczőpa Unt :rt Keresel It "1 IRTA: MARTON LILI REGÉNY '"i 14-1K KÖZLEMÉNY r Nézte a sápadt, a szenvedés és az evek. fedőitől átszántott arcot, amely olyan fehér volt, mint a párna, amin feküdt. Olyan volt Amália néni, mikor aludt, mint egy halott. Mint az a halott. akit a/ opera előcsarnokában látott a ravatalon. Még sohse latolt halottat azelőtt és azt az öreg embert, ott a vörös-arany és oszlopos előcsarnokban megnézte kíváncsiságból. Az opera igazgatója volt és éppen olyan fehér volt és öreg, mint Amália néni. Aztán ahogy jött, lábujjhegyen ki- nent a kertbe. Könyvet vitt magával, leült a kertiszékbe és olvasni kezdett. Dickens: Kis Dorritja volt a kezében és amint felnyitotta a jegyzéknél a könyvet, hirtelen ezek a sorok tűntek a szemébe: „És ha Isten úgy rendelte, hogy valaki eljöjjön hozzád, az el fog jönni mindenképpen. Akármilyen messziről, a tengereken túlról is, hogy aztán elhagyjon vagy örökre veled maradjon.“ Vagy örökre veled maradjon . . . Panni szőke volt és hároméves. Jimmy fehér-fekete és féléves. És nagyszerűen tudtak együtt játszani. Panni felvett egy hullott almát a földről. Aztán elguritotta. Jimmy utánaszaladt, a szájába kapta és eszeveszett ugrásokkal visszavitte Panninak, aki félt is egy kicsit Jimmytől, de azért elölről kezdte az egészet. Magda nézte a kislányt, aki csupa esetlen báj volt és nagy kék szeme mindig és mindenen csodálkozott. — Panni, gyere csak! — A trandon voltál? — Igen, a strandon. — Miko‘ viszel a trandra? — Mikor jó leszel. Hallgass ide Panni. Emlékszel ugye, hogy’ én egyszer beszéltem neked George bácsiról? Magda minden ok nélkül elpirult. De, kellett, muszáj volt valakivel Georgeról beszedni. Anyával nem lehetett. Mással nem akart. De, itt volt Panni, aki ámul- va hallgatta Magda meséit. És különösen egy nagyon megható mese tetszett neki, ami úgy kezdődött, hogy: Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy bácsi, akit Georgenak hívtak. Ezt a bácsit egyszer megszurta egy nagy csúnya, fekete néger. Bizony megszurta a vállát és akkor George bácsi nagyon lázas és beteg lett. ., — De ő ugye nem volt négej? — kérdezte Panni, akinek Magda megmutatta George fényképeit. — Nem. — x\kko‘ miért fekete? — Mert ahol George bácsi lakik, messze Afrikában, ahol oroszlánok és elefántok vannak, ott nagyon forrón süt a nap és megfeketitette az arcát. Ez volt a mese és Magda most is magához húzta a kislányt és azt mondta neki: — Penni, tudod-e, hogy George bácsi idejön? — Miko‘? — kérdezte Panni nyugodtan. v — Jövő hónapban. — Nyájon? Ápjijisba? — Nem. Nyáron, augusztusban. — Jó. És hoz nekem Csorcs bácsi babát? — Nem tudom. — Vagy cukjot? Én megkéjdem tőle: hol a cukoj? — Azt nem szabad Panni. Ő úgyis hoz majd neked valami szépet. És mit üzensz George bácsinak? — Miko‘ ijsz Csorcs bácsinak? — Ma. — Én is ijok! Színes cejuzával, mejt ő úgy szejeti! — Oh, de kedves vagy Panni! És mit üzensz neki ? — Azt, hogy csókolom! És ugye mikoc jön Csocs bácsi, elészaladunk, Jimmy és én és te Máddá és akko‘ — folytatta átszellemülten Panni —, akko‘ Csocs bácsi felemel minket és megcsókol minket! 4. Félóra múlva, mikor Röderné hazajött, Magda a kertben olvasta a Kis Dorittot és körtét evett Pannival. — Hol voltál? — kérdezte Magda. — Hol voltál? — ismételte Panni. A városban felelt Röderné fáradtan. Jól érezted magad a strandon Magda? — Kitűnően. Akkor miért jöttél olyan korán haza? — Nem akartam nagyon lesülni — és te mit végeztél? — Semmit. Komolyan, már azt sem tudom, hogy miből élünk tulajdonképpen? — Én sem anyám. De, nem baj. Azért élünk, ugye? Mondjuk. Tamás itt volt Magda. Mondtam, hogy a strandra mentél. Találkoztatok? — Nem . . . nem találkoztunk. * Estefelé Amália néni lázas lett és nagyon panaszkodott. Magda leült az ágya szélére. Kedves akart lenni és jó. Amália néni feljajdult és hosszasan sziszegni kezdett. — Mi az néni? — kérdezte Magda gyöngéd részvéttel. — Istenem — fiam —, ráültél a fájós lábamra . .. Magda rémülten ugrott fel. — Istenem. . . bocsáss meg, hiszen az rettenetesen fájhatott, mikor meg sem tudod mozdítani őket! Amália néni csak sóhajtozott és csupa könny volt a két fáradt, öreg szeme. Magda kétségbe volt esve. — Ne mond meg anyának — kérte Amália nénit —, kérlek néni, ne mondd meg. hogy olyan kétségbeejtően ügyetlen vagyok, ugye már nem fáj annyira? Amália néni intett, hogy igen. Magda sírni szeretett volna és hogy ne haragudjanak rá, mesélni kezdett a strandról, mindenfélét, össze-vissza, hogy mulatassa az öregasszonyt, akinek később kisimult a homloka és el is moso- lyodott szelíden. — Furcsa — kérdezte egyszer a néni — és te sem szégyelled magad úgy, trikóban? — Nem. Miért? — Igaz. Te ezt meg sem értheted. De, mi öregek — más világ volt régen — talán nem olyan szabad, de szebb és jobb világ. — Szebb és jobb világ — ismételte Amália néni és elbóbiskolt ott az ágyban. Magda vigyázva ment be a hálóba és lefeküdt. * Éjjel, féltizenkettőkor élesen megszólalt a csengő a kapun. Röderné felriadt. Odament az ablakhoz és kinézett. Egyensapkás, biciklis ember állt a kapu előtt. Magda is felébredt és félálniosan kérdezte meg, hogy ki az? — Fogalmam sincs — felelte Röderné bosszúsan. A csengő újra berregett. Hangosan, követelőn. — Ez sürgöny lesz — szólt Röderné. Magda elsáppadt. Sürgöny? A Röder-házban? Nem emlékezett, hogy valaha sürgönyt kaptak volna. Legalább is. mióta a nagyapja házában laktak. Röderné magára kapott valami ruhát és óvatosan kiment. Pár perc múlva már jött is vissza. — Tudtam. Sürgöny, neked — mondta szemrehányóan, mert este mindig olyan nehezen aludt el a gondjai miatt és boldog volt, mikor nem kellett rájuk gondolnia. Villanyt gyújtott és hozzátette: — Menj ki és ird alá. Magda pizsamában volt. Papucsot húzott. Vadul, ijedten dobogott a szive. Künn az utcai villanylámpa fényénél egykedvűen állt a sürgönyhordó. A bi- cikléjére támaszkodott. Magda leírta a nevét, oda, ahová az egyensapkás fiú megmutatta neki. Aztán elolvasta a táviratot és közben remegett a keze. Spanyol kikötőből jött a sürgöny és négy, német szóból állt: „Angekommen — viele gruesse — George.“ Magda ott állt az udvaron a kapu előtt és nem hallotta, hogy a sürgöny hordó azt mondja: hat lejt kapok ké rém és nem látta az utcai lámpát, nem hallotta a kutyák ugatását, semmit. Csak magyarul gondolta ál ezeket a furcsa, drága szavakat. Megjöttem sok üdvözlet George. 5. Augusztus harmadika óta nem érkezeit több zöldből itékos levél a Röder- liázba. Helyettük impozáns, fehér, hajó levélpapíron irt George Tanncur, puha, fehér papíron, amelyen apró zászlócskák voltak festve egy hajókerék fölé. George sürgönye természetesen gyorsabban jött meg, mint azok a levelek, amelyeket a hajón irt és északafrikai kikötőkben, majd Las Palmasban, Lissabonban és Vigóban adott fel. Érdekes levelek voltak ezek, egy boldog, felszabadult és szinte újjászülető ember levelei. Georgeot újra magához ölelte a kultúra, a civilizált nyugat. Német gőzös volt, amelyen megtette az utat és a férfi leírta, hogy a Victoria pompás, modern hajó, 22 ezer tonnás, kétcsavaru, kétkéményü, 196 méter hosszú és 12.000 lóerős. Magda nem túlságosan sokat értett ezekből a számokból, ő csak a hajóképét nézte, amit George szintén elküldött neki és a kikötőkről szóló színes beszámolókat szerette. És elnézte azokat a kis amateurképeket, amik a hajón készültek, a tengerről, a hajó utasairól és Georgeról. Nagyon fekete volt George és nagyon komoly. Főleg a nyugágyán ült, felhajtott ujju ingben olvasott, vagy a lépcsőn állt, széles-ellenzős sapkában, háta mögött a fehér hajó-korláttal, vagy a Victoria valamelyik kéményével. Aztán küldött egy képet, amelyen magas, szőke férfivel és egy nagyon csinos fiatal lánnyal volt együtt, aki a két férfi között ült, széltől felborzolt rövid, fiús hajjal és bizalmasan karolt beléjük. Magda elnézte ezeket a képeket és szinte látta a gyönyörű, nagy hajót a sok zászlóval. A lapostetejü házakat és pálmafákat , a Kanári-szigeteken, Lissabon forgalmas kikötőjét és Vigót, a rettenetesen hosszú mólóval. Mindezt a gyönyörűséget, amit az a fiatal lány ott, George mellett mind végignézhet. Vájjon megérdemli-e, hogy lássa és vájjon jobb, különb, tehetségesebb-e nála az a fiatal teremtés a fehér, ujjatlan ruhában és fiús, sötét hajjal, ott a Victoria pompás fedélzetén? .Aztán Georgeot látta Magda, Georgeot, amint napfürdözik. olvas a fedélzeti he- verőszékben, cocktailt iszik a hajó bárjában és megnyeri a táncversenyt, a tanganyikai követ feleségével. George, amint résztvesz egy táncversenyen . . . Magda látott egyszer egy táncversenyt, valami születésnapi uzsonna után egyik barátnőjével elmentek tréfából páran a szomszédos kávéházba, ahol táncverseny volt éppen. Ezt a táncversenyt egy izzadthomloku fiatalember nyerte meg egy pettyesruhás fiatal lánnyal. Nagyon szépen táncoltak — talán tangót — és a lány érzékien vo- nagiott és lecsusztatta a válláról a ruháját. Óriási hatása volt a táncnak és a végén a nézők vörösre tapsolták a tenyerüket . . . Természetesen az a táncverseny amin George vett részt, előkelő és finom volt, egészen más. De azért — George, amint résztvesz egy táncversenyen... A komoly, dolgozó George — olyan szokatlan és különös és valahogy nem illik ahhoz a képhez, amit Magda formált róla. Persze, német területen, újra európai hangok között és csupa szépség környezetben. George szinte megrészegült a trópusi évek után a körülötte pezsgő élettől, fehér arcok és luxus közepette. Sok levelet irt George, még innen, erről a gyönyörű óceánhajóról is, nagyon sokat. De, mintha egy másik George irta volna ezeket a leveleket. Pompás nőkről irt, táncról, flörtről és pezsgőről. Furcsa. Ha ő mehetne végig egy ilyen csodálatos utón, talán észre se venné azt, amit a szárazföldön is megkaphat az ember, minden civilizált területen. Amik csak arra valók, hogy elfelejtessék az emberekkel, hogy utaznak és nincsenek a megszokott környezetükben. Nem () a tengert nézné, .» végtelen I zöld és Kék és fehér hullámos tengert Nézné n halakul, a világitólentü és min denféle furcsa szinii és formájú tengeri I halakat és állatokat és a kikötőket, f 1 ezekről ir George aránylag a legk« v< sebbel. Pompás nők, pezsgő, tangó, ez úgy j hangzik, mint egy gimnazista szerelmi | vallomása az élethez, az érettségi, a/ első lumpolás és ez első megengedett I cigaretta után. Magda kicsit irigyelte is a férfit, a 1 remek ötért, a tengerért, az idegen kikötőkért, testet öltött vágyaiért és liara gudott rá. Először életében valami haragfélét érzett az ő George Tanneurje I iránt, inert tangózik és cocktailt iszik. I ahelyett, hogy kellő áhítattal nézné I mindazt a szépséget, ami most elétárul. I Aztán belátta, hogy a férfiak, férfiak I és kegyesen megbocsátott Georgenak. I Hiszen két teljes évig élt Afrikában! IV. FEJEZET A kis Panni édesapja éjszakai pincér I volt a város legelegánsabb kávéházában, j Csinos, magas férfi volt az árnyékos- I szemű pincér és fantasztikus mennyi- I ségü italt tudott meginni. Ilyenkor taxin jött haza, kiabált és cukrot ho- j zott Panninak és felköltötte a gyereket, I hogy meghatott beszéd kíséretében átnyújtsa neki az ajándékot. Ez volt a jobbik eset. De, megtörtént, I hogy mikor hazajött, hatalmas szónoklatot vágott ki. Megállt kora hajnalban j az udvar közepén az egyik grupp tete- j jén és mikor a felesége arra kérte, hogy menjen be szépen és feküdjön le, elkez- 1 dett ordítani: — Ebben a házban csak egy kutyának szabad ugatni — mondta — és az én vagyok! Egyszer csirkéket hozott haza a taxin I és fel akarta őket akasztani a körtefára. Egy másik alkalommal leült a veranda lépcsőjére és keservesen zokogott. Magdának semmi köze nem volt ezekhez a dolgokhoz, sőt, hallatlanul mulatságosnak találta őket. De, mióta George Európában volt és látogatása ideje veszedelmesen közeledett, nagyon bántotta a dolog és attól félt, hogy George éppen akkor lesz itt, mikor a pincér botrányt csap. vagy mikor a másik lakó, a süketnéma kárpitos künn dolgozik az udvaron. Pedig a pincér egész kifogástalan gentleman módjára tudott viselkedni. Jó modora volt, pesti napilapokat hozott haza a kávéházból és azokat előzékenyen, Magdáék rendelkezésére bocsátotta. Úgy evett, mint egy született mágnás és ha kiment vasárnaponként, mikor szabadnapos volt Pannival és a feleségével, határozottan elegáns volt. Panni édesanyja már nem volt olyan stílusos. Lekopirozta ugyan Magda ruháit, cigarettázott és mindent elkövetett, hogy megközelítse az urát. de ez nem nagyon sikerült neki. Sokat énekelt munka közben, néha megverte Pannit, minden ok nélkül, pusztán csak az anyai tekintély kedvéért, aztán tovább dolgozott, harsányan énekelve. És közben felhúzta lakása díszét és büszkeségét, a gramofont. Általában, csupa muzsika volt a Já- nosfalvi-utnak ez a része. A Panniék gramofonja állandóan működésben volt. A szomszéd házban, az Erdélyi Hirek nyomdájának gépmesternénél. rádió volt bevezetve. A másik szomszédos házban egy vak fiú lakott, akinek szintén a zene volt minden mulatsága és szenvedélye. Cimbalma volt, hegedűje, gitárja és harmonikája és zenekart szervezett a cigány négy ed ifjúságából. És sokszor éjjel fél kettőig is muzsikáltak. Szépen és tehetségesen hegedült a vak fiú, de azt már nem vette észre, hogy a „kiséret“ a leglehetetlenebbül követi őt. Csak feltartotta a fejét a világosság felé, húzta a vonót átszellemülten. Megtörtént, hogy a gramofon, a rádió és a vak fiú egyszerre muzsikált. Donau-valcert, jazzt és cigányzenét össze-vissza. És ilyenkor a süketnéma- kárpitos vadul tulkalapálta a lármát, a zenei hangok káoszát. Ö boldog volt. Nem hallott semmit. (Folytatjuk) SZABÓ DEZSŐ VJ KÖNYVE. A'ará- ctonyi levél — A németség ntfm — Dttb» recent tanulságok — Feltámadás Ma* kucskán. A 4 mű egy kötetben 10 lei ex Ellenzék könyv osztály ás«9 Cink £i&ta UnirU,
